Klubnap érdekes témákkal és kvízjátékkal

A június végén tartott klubnapunkon a júniusi hétvégékre eső jeles napokról beszélgettünk. Június első vasárnapján volt a Pedagógusnap és az Építők napja, június harmadik vasárnapján az Apák napja, június utolsó hétvégéjén pedig a Budapesti búcsú. Szent Iván éjszakájáról az is kiderült, hogy a legpogányabb ünnepnek tartják a történészek.

 jún4jún5

Természetesen a kvízjáték sem maradt el. Mennyire vagyunk képben kispesti kulturális és helytörténeti kérdésekben? Nem kell szégyenkeznünk, mert csak egy kérdésre nem tudtunk válaszolni!

Informáltuk klubtagjainkat az életvitelt megkönnyítő segédeszközök beszerzésére kiírt pályázatról, és arról is, hogy ismét lehet gyógycipőt készíttetni.

Domoszlai János (Jana) zenélt nekünk, ami hozzájárult a jó hangulathoz.

 jún1júnn

Új belépőt is üdvözölhettünk körünkben. Szabó Editet szeretettel várjuk a többi klubnapunkra és programunkra.

Június 3-án megtörtént a Futár távirányítók ünnepélyes átadása, de továbbra is várjuk a kispesti jelentkezőket. Klubnapunkon sor került két távirányító átadására.

Bernát Zsuzsanna

Séta az Állatkertben

A kép forrása: http://www.zoobudapest.com/

A kép forrása: http://www.zoobudapest.com/

Ellátogatunk a Budapesti Állat és Növénykertbe. Szakember segítségét kérve tesszük meg ezt az érdekesnek tűnő sétát.

A látogatás napja: augusztus 2. (kedd)

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk, azonban szeretnénk kérni, hogy a részvételi szándékot az alábbi elérhetőségek egyikén jelezzétek:
06-30/498-9033
06-70/602-93-68
lampas.ujpest@gmail.com

Kulmanné Era, Szélesné Panka

A második klubnapunk

A hónap utolsó szerdáján megtartottuk a második klubnapunkat. A nagy meleg ellenére meglepően szép számban gyűltünk össze.

 18ker_masodikklub_118ker_masodikklub_2

Bár az első alkalommal sem voltunk kevesen, a második klubnapon jóval többen voltunk, mint múltkor. Ezért egy rövid bemutatkozással kezdtük a délutánt. Életkor szempontjából is színes volt a társaság, a korelnökünk Marci bácsi volt 97 évével, a legifjabbak 23 évesek voltak.

A Láthatár bolt is kitelepült a klubnapra. bemutatták a bőséges választékot, mely nagy érdeklődést váltott ki a tagok körében. A bolt munkatársai mindenkivel egyénileg konzultáltak, mivel a látássérülés jellegétől függően más-más eszközöket tudtak ajánlani.

Az egész együttlétet Domoszlai János dél-amerikai zenéje tette hangulatossá és felejthetetlenné.

Nagyon jól éreztük magunkat, amihez a Kondor Béla Közösségi ház légkondicionált helyiségének kellemes klímája is hozzájárult. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani érte!

Fagyizás a Margit-szigeten

A kép forrása: http://www.houseoctogon.com/fotok/margitsziget4.jpg

A kép forrása: http://www.houseoctogon.com/fotok/margitsziget4.jpg

Július 29.-én fagylaltozással egybekötött felfedezésre készülünk a Margit-szigeten.

Sokan vagyunk olyanok, akik már régen jártunk ezen a gyönyörű helyen. Ezért kell újra felfedeznünk, és miért ne tennénk ezt jó társasággal?

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk, kérjük a részvételi szándékot az alábbi elérhetőségeken jelezni:
06-30/498-9033
06-70/602-93-68
lampas.ujpest@gmail.com

Kulmanné Era, Szélesné Panka

Vegán délután a Csokonaiban

A program vegán életmódról és környezetünk védelméről szólt, Visnyovszky Ágota prezentációs előadásában, melyet a XV. kerületi Csokonai Művelődési Központban rendeztünk. Az előadó a Vegán Állatvédelem Egyesület képviseletében látogatott el hozzánk. Az Egyesület célja, részt venni a mozgalomban, ami a világot vegánná teszi, mégpedig erőszakmentes módszerekkel, társadalmi bevonással. Az Egyesület programjairól, tevékenységéről részletesebben a www.veganallatvedelem.hu oldalon lehet tájékozódni.

Mi is az, hogy vegán?

Vegán az, aki olyan életmódot él, hogy azzal ne ártson állatoknak, így nem fogyaszt állati eredetű termékeket. „A vegán kifejezés 1945-ben született Angliában. Az újonnan alakult Vegán Társaság nevezte így azokat az embereket, akik elutasították az állati eredetű termékeket élelmiszer, öltözködés és bármilyen más fogyasztói cikk terén. Ehhez ma is tartják magukat a mozgalom képviselői. A szó latin gyökerű, a vegetable, annyit tesz: felgyorsít, élénkít.”

Az állatvédelem mint etikai irányzat

Az előadás keretében megismerkedhettünk, néhány olyan jelentős filozófus gondolataival, akik az állatok iránti etikai felelősségről írtak, jelentős gondolkodók voltak. Munkájukkal kezdeményezték, hogy egészen új alapokra helyezzük az állatokhoz való viszonyunkat. Az első Albert Schweitzer, aki filozófiájával megteremtette a bioetikát, ez kimondja: „minden élet értékes”. Imádkozott a világ élőlényeiért. Emberek mellett a sérült állatokat is gyógyította. Nincs jogunk feleslegesen elvenni egy életet – vallotta. Ezután Tom Regen filozófiájában folytatta a bioetikát, „minden állatnak joga van a szenvedés nélküli élethez”, aktívan ellenezte az állatkísérleteket. Peter Singer pedig szorgalmazta az állatjólét elősegítését, az ő jólétük ugyanannyit ér, mint az emberé. Peter Singer szerint az embernek, mint etikus, gondolkodó lénynek felelősséget kell vállalni az állatok iránt is, és nincs jogunk feleslegesen szenvedést okozni az állatoknak.

A vegán állatvédelem mint mozgalom

A fenti elméleti bevezető után megismerhettünk néhány érdekes példát a világ minden tájáról, demonstrációkat, tüntetéseket, magát a mozgalmat, aminek célja felhívni az emberek figyelmét arra, hogy az állatok nem értünk, hanem velünk élnek ezen a földön. A mozgalom tagjai feladatuknak tekintik a bioszféra védelmét és az állatokkal való etikus bánásmódot. Hitvallásuk szerint minden állatot egyaránt szeretni kell, nem tesznek különbséget háziállat és haszonállat között. Elhatárolják magukat az ún. állatjóléti mozgalmaktól is, ahol igyekeznek az állatokat tartásuk során megkímélni a szenvedésektől.

A vegán életmód globális jelentősége

Az állati eredetű termékek fogyasztásának korlátozása, elutasítása számos pozitív környezetvédelmi hatással jár. Legjelentősebb – a nemzetközi sajtóban is gyakran hangoztatott – klímavédelmi jelentőség, de emellett megemlíthető a talajvédelem, levegővédelem, vízvédelem is. A nagyüzemi állattartás olyan hatalmas környezeti terhelést jelent, aminek felszámolása közös érdekünk. Emellett szóba került a társadalmi igazságosság, mivel a nagyüzemi hús-, tej- és tojástermékek előállításához sokkal több energia és termőföld igény szükséges, mint amit fedezni tudnánk anélkül, hogy periféria országait ne kényszerítenénk nyomorgásba, éhezésbe.

Egészségesen vegán

Sok tévhit kering a növényi alapú étkezésről, ezek egyike, hogy nem lehetséges a megfelelő mennyiségű fehérjét, ásványi anyagot fedezni pusztán növényi eredetű táplálék fogyasztásával. Valójában egészségi okokból is javasolható a húsfogyasztás csökkentése vagy elkerülése. Számos gyakori betegségnek éppen a húsfogyasztás az okozója (pl.: érrendszeri problémák, szívbetegségek, magas vérnyomás, stb) és rengeteg autoimun betegségnél a hagyományos orvoslás is a tejtermékek kerülését javasolja. Ezen kívül számos vegán sportoló példája bizonyítja, hogy lehet egyszerre egészségesen és erőszakmentesen táplálkozni.

vegan2 vegan1

Vegánság a gyakorlatban

A vegán életmód velejárója, hogy nem teszünk különbséget házikedvenc és haszonállat között, így minden haszonelvű használatot és kizsákmányolást elutasítunk. Ennek megfelelően nem támogatjuk fogyasztásunkkal az állattenyésztést, nem fogyasztunk hús, tej, tojás vagy méz alapú termékeket. Fontos továbbá, hogy a vadászatot sem támogatjuk, így nem viselünk szőrmét és nem fogyasztunk vadhúst sem. Elutasítjuk azon intézményeket, amik fogságban tartanak állatokat emberi szórakoztatás céljából, így például a cirkuszokat nem látogatjuk. Kerüljük azokat a termékeket, kozmetikumokat, gyógyszereket, aminek a létrejöttéhez állatkísérleteket végeztek. Tiszteljük az életet, így nem vásárolunk tenyésztőktől állatokat és felelősséggel viseltetünk társállataink iránt. Elsőre ez sokaknak nehéznek tűnhet, hiszen többségünk nem ilyen szemléletben szocializálódott és teljesen ellentétesnek tűnik ez azzal a szokással, ami az emberi történelem során az állatokhoz való kapcsolatunkat jellemezte, azonban onnantól, hogy felismertük, hogy élhetünk úgy is, hogy nem okozunk feleslegesen szenvedést az életmódunkkal könnyen változtathatunk az életünkön.

Az előadás után Polyák Erzsike személyes beszámolóját is meghallgathattuk arról, hogyan hatott a vegán életmód az egészségére és hogyan vált az állatvédelem szívügyévé. Végezetül pedig áfonyalekváros vegán gofrikölteményét kóstolhattuk meg és kellemes nyitott hangulatban beszélgettünk a vegánságról és az előadáson elhangzott dolgokról.

Klubnap a XVIII. kerületben

A kép forrása: http://18.kerulet.ittlakunk.hu

A kép forrása: http://18.kerulet.ittlakunk.hu

Ezen a héten szerdán, július 27.-én 15 órakor ismét lesz klubnap a XVIII. kerületben.

A klubnap ismét a Kondor Béla Közösségi Házban kerül megrendezésre, mely a Kondor Béla Sétány 8. sz. alatt található.

Kötelezettség nincs, a könnyű nyári hangulat biztosított!

Bármilyen kérdés esetén az alábbi elérhetőségeken lehet érdeklődni:
+36 30 498 90 94
lampas.bp18@gmail.com

Kiss Juli

Sörtúra a Dreher Sörgyárban

Rákosmente Lámpásai látogatást szerveztek a Dreher Sörgyárba, melyhez több kerület, így mi, Kispestiek is csatlakoztunk.

A program keretében megismertük, milyen folyamatokon megy keresztül a maláta, míg folyékony kenyér nem lesz belőle. A Sörutazás a Dreher Sörmúzeumban indult, ahol a kiállítás a céhes időktől kezdve mutatja be, hogyan alakult ki és fejlődött az ipari serfőzés Magyarországon.

 20160714_17000020160714_165119

Megkaptuk látogatómellényünket, és indult a sörtúra Fodor Dániel vezetésével… Megízleltük az alapanyagokat, a malátát, a komlót. A pörkölt malátát rágcsálva mentünk Európa legszebb főzőházába, ahol a Zsolnay eozin mázas csempékkel díszített, közel 100 éves falak között, az eredeti állapotban helyreállított, csodálatos rézüstökben készítik ma is a főzőmesterek a nemes nedűt.

Választ kaptunk rá, hogy miért léhűtő a léhűtő, és anekdotázgattunk arról, hogy vajon honnan jön a részeg disznó kifejezés? Nos, a Dreher a sörtörkölyt, vagyis a sörkészítésre már nem alkalmas, elhasznált malátát újrahasznosítja, takarmánynak megy, többek között disznóknak is.

 főzdébenvonatozás

Tradicionális technológiát őriznek a hatalmas, nyitott erjesztőkádak, de a csomagolás már a világszínvonalú, modern palackozó és doboztöltő gépsorokkal történik. Egy óra alatt 57 000 üveg, 15 000 2 literes műanyag palack, 300 50 literes hordó, 45 000 doboz sör készülhet el. Pár sörkülönlegességet csak a fesztiválokra visznek, hiszen pasztőrözés nélkül készülnek, ezért 8 nap alatt jár le szavatossági idejük. Ilyen például a nitrogénnel csapolt Dreher Bak, vagy a Dreher Hidegkomlós.

A gyár egyes telephelyei között az utat egy hangulatos kisvonattal tettük meg. Nagyon örültünk neki, mivel elég sokat kellett gyalogolni, lépcsőzni.

Végül betértünk a sörözőbe, ahol vendégül láttak bennünket pogácsára, és egy pofa sörre. Jól esett kiszáradt torkunknak a hűvös nedű, és sokan megkóstolták a helyi specialitást, a rigót, ami a barna és világos sör egy az egy arányú keveréke. Közben felidéztük Benjamin Franklin gondolatait:

A sör a bizonyíték arra, hogy az Isten szeret minket és azt akarja, hogy boldogok legyünk.

Mivel több kerületből jöttünk, így alkalom nyílt ismerkedésre, beszélgetésre. Kolléganőnk, Krayné Faragó Zsuzsanna, az alábbi fényképes összeállítást készítette el a kellemes hangulatú sörtúráról:

Bernát Zsu

Meghívás Aszódra

A kép forrása: http://www.aszodinfo.hu

A kép forrása: http://www.aszodinfo.hu

Július 28-án Aszódra látogatunk, ahol tárlatvezetéssel megtekintjük a Petőfi Múzeum állandó kiállítását. A kiállításra a belépés ingyenes.

A jelentkezéseiteket legkésőbb 26. (kedd) 16 óráig várjuk az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

emailben: lampas.erzsebetvaros@gmail.com
Telefonon: +36-70 387-5266

A „hűvösről” jelentjük

Júniusban egy kevesek által látogatható helyre volt szerencsénk eljutni klubtagjainkkal. Az újpesti Lámpás Klubon kívül más kerületek klubjai is csatlakoztak a különleges kiránduláshoz, melynek célja a Váci Fegyház és Börtön volt.

A különleges kirándulás közvetlen célja az volt, hogy a büntetés magyarországi történetével ismerkedhessenek meg a csoport tagjai. Az intézményben működik ugyanis egy olyan rész, amelyet egy filmes stáb teljes egészében az ÁVH-s időszaknak megfelelően alakított át. Ez a rész a forgatás vége óta nem nyilvános múzeumként működik, számos olyan tárgyat és büntetési módszert bemutatva, mely máshol nem látható.

Azt a lehetőséget is érdeklődéssel fogadtuk, hogy betekintést nyerhessünk valamennyire egy ilyen különleges intézmény hétköznapjaiba.

Amikor megérkeztünk, meglepve vettük tudomásul, hogy a fegyház épülete szép helyen található, egyáltalán nem a város peremén, vagy attól messze .

Az intézmény folyosóin sok virággal igyekeztek hangulatossá tenni a környezetet, mintha egy kollégium folyosója lenne, de azért a  rácsok és az állandóan nyíló és záródó rácsok, valamint a sok őr jelenléte éreztette, hogy mégsem ott voltunk.

Egy különleges engedély birtokában mód nyílt egy cella megtekintésére is, ahol a szakvezetőnk a jelenkor büntetésről való gondolkodását mutatta meg a csoportunk tagjai számára, hogy majd össze lehessen azt hasonlítani a korábbi időszakok elképzeléseivel. A klubok tagjai számára teljesen új értelmet nyert a szabadságvesztés fogalma, ahogy feltárult előttünk  valamennyi a fogvatartottak jelenlegi körülményeiből.

A túra következő állomása az intézmény kápolnája volt, amely régebben a város és a börtön határára épült. Annyira így volt ez, hogy vasárnapi misék alkalmával a kápolna földszintjén a város polgárai ültek, az elkülönített erkélyeken pedig a börtön foglyai kaptak helyet. A börtön kibővítése során azonban a kápolna városi bejáratát befalazták, így ma már a város lakói nem tudnak az utcáról belépni, nyilván csökkentve ezzel a szökési lehetőségeket is.

A kápolnában került sor a második előadásra, ahol a régebbi korszakok büntetőpolitikájáról esett szó. Megismerhetővé vált az a gondolkodásbeli változás, amely során az azonnali halálos ítélettől és más drasztikus büntetésektől a mai differenciált büntetésrendszerig eljutott a magyarországi büntetésvégrehajtás.

Az előadottak annyira érdekesek voltak, hogy a csoport tagjai szinte folyamatosan kérdezgettek. Ahogy kiderült, állandóak a változások, melyeket nem csupán a korábbi hibák vagy hiányosságok ösztönöznek, hanem az egyre nagyobbat változó világ.

vgyke_vac1vgyke_vac2

A résztvevők közül többen elmondták, hogy alapjában véve is nagy öröm számukra a Lámpás Klubok által kínált változatos és ingyenes programsorozat, de az ilyen jellegű ismeretszerzési lehetőségeket nagyon sokra értékelik. Sokszor ezek pénzért sem érhetőek el – legalábbis ennyire közvetlen formában sehol máshol – így mindig izgatottan várják az újabb lehetőségeket.

A szervezők elmondták, hogy nyitottak az ép látású emberek felé is, akiket érdekel egy-egy szakterület vagy csak szeretnének érdekes és minőségi programokon jelen lenni. Nagy előnynek gondolják azt, hogy a látássérültek előtt sok olyan ajtó is megnyílik, mely a nagyközönség előtt általában zárva van. Ennek köszönhetően tényleg nagyon sok egyedülálló lehetőséget tudnak kínálni, mint például amilyen ez a váci kirándulás is volt.

Augusztusi klubnap Újbudán

A kép forrása: http://allpicts.in

A kép forrása: http://allpicts.in

Mivel a megszokott klubhelyszínt felújítják, ezért augusztusban új helyszínen tartjuk a klubdélutánt. Ezúttal nem teljesen zárt helyen leszünk, hanem közkívánatra ismét hajóra szállunk.

A klubnapunk időpontja: 2016. augusztus 2. kedd, 14 óra

A találkozó helye: Petőfi híd budai hídfő villamosmegállója.

Onnan villamossal megyünk a hajóhoz, ezért mindenkit kérünk, hogy pontosan érkezzen. A program vége pontosan 16 óra lesz és szintén a Petőfi híd budai hídfőjénél, a villamos megállójához fogunk érkezni.

A program során az év második félévére tervezett programjainkat fogjuk egyeztetni. Több meghívást kaptunk, amelyikre igény van, azokat szeretnénk elfogadni.

Ezen kívül lehetőséget kaptunk újra egy nagyobb kulturális rendezvényt szervezni és ennek a részleteit is megbeszéljük, hogy mindenkinek a kedvére való legyen.

Azért, hogy a létszám tervezhető legyen, kérjük előre jelezzétek a részvételi szándékotokat bármelyik elérhetőségünkön.

Email: lampas.ujbuda@gmail.com
Viki: 0630/186-6321
Károly: 0670/984-1745

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly

Táborozó gyerekek és a Braille- írás rejtélye

Érdekes telefon érkezett Egyesületünk ügyfélszolgálatára egy szép napon. Egy fiatal józsefvárosi lelkész, Lakó István érdeklődött Egyesületünk munkatársánál, hogy hogyan lehetne megoldani azt, hogy a felügyelete alatt táborozó gyerkőcsereg egy kis előadás, kötetlen beszélgetés formájában többlet információt kapjanak a Braille-írásról.

Nagyon megörültem az érdeklődésnek és azonnal felvettem Istvánnal a kapcsolatot! Telefonon elmondta, hogy a gyerekek hozták fel a témát és temérdek kérdéssel árasztották el őt és ezért is ragadott klaviatúrát, – majd megtalálva Egyesületünket- telefont és kérte segítségünket. Meg is szerveztük a találkozót még azon a héten, amikor felhívott minket.

Nagy izgalommal készültem két kolléganőmmel, Doktor Katával és Hulé Katalinnal („Erzsébetvárosi Lámpások”) a találkozóra. Szerettem volna, ha amellett, hogy jól érzik magukat a lurkók, sok kérdést is sikerül nekik megválaszolni és olyan információkkal, élményekkel telve távoznak majd tőlünk, amiket otthon is szívesen elmesélnek.

A 16 fős csapat megérkezését követően sorban bemutatkoztak nekünk és meglepetésemre egyből millió kérdéssel bombáztak meg minket! Igyekeztünk sorban válaszolni is nekik, majd mivel rengeteg érdekességgel készültünk a vegyes korosztályú (6-14 évesek) társaságnak, szépen kitértünk minden fontos dologra is: hogyan ismerik fel és kezelik a pénzt a látássérültek; hogyan tudnak ők a közlekedés során segíteni, ha szükséges; szó esett a vakvezető kutyusokkal való közlekedésről; a különböző segédeszközökről és azok használatáról; és a gyerekek által annyira várt Braille-írásról is!

 IMG_1770IMG_1772

Kata vezette be a gyerkőcöket a Braille-írás rejtelmeibe: megmutatta a Braille-írógépet, hogy hogyan kell azt használni, mesélt a Braille-írás keletkezéséről és mindenkinek a saját nevével ellátott könyvjelzőt is készített a géppel. Kaptak tőlünk Braille ABC-t is a fiatalok, hogy később is fel tudják eleveníteni a betűk pontkombinációit.

 IMG_1775IMG_1781

Nagyon jó délelőttöt töltöttünk együtt a táborozókkal, akik a közös program végén egy dallal búcsúztak tőlünk, megköszönve, hogy eljöhettek hozzánk és mi viszonzásul hűvös limonádéval, csokival és gumicukorkával köszöntük meg azt az érdeklődést, kedvességet amit elhoztak Egyesületünkbe ezen a szép nyári napon! Lakó István lelkésszel már az újabb közös programon törjük a fejünket!

Eleki Abigél

Születésnapi meghívó Kispestre

Kép forrása: http://123rf.com

Kép forrása: http://123rf.com

Sok szeretettel várunk mindenkit a Kispesti Közösség Lámpásai nevében a következő klubnapra melynek a helyszíne: XIX., Táncsics M. u. 7 (Családsegítő Központ)

Időpont: 2016. Július 28. (csütörtök) 15 óra

A klubnapunkon megünnepeljük, hogy egy éve tartjuk klubdélutánjainkat a családsegítőben. A téma természetesen a szülinap lesz. Beszélünk a születésnapi torta eredetéről, a különböző szimbólumokról, a gyertyagyújtásról, és miért fontos, hogy a tortából az első szeletet az ünnepelt vágja.

Nosztalgiázni is fogunk, méghozzá szülinapi kvízünkkel.  E mellett kellemes zene és harapnivaló is várja a velünk ünneplőket.

Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek!

Elérhetőségeink:

06/30/498-9127 Bernát Zsuzsanna
06/70/984-8868 Puchnyák István

E-mail: lampas.kispest@gmail.com

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István