2016. július 5-én ismét a rákosligeti Maros Moziban tartottuk a klubnapunkat, ahol 17 tagunk volt jelen.
A klub kezdetén ismertettük az Egyesületünk segédeszközök beszerzésére kiírt pályázatát, valamint az Infoalap szoftverpályázatát is.
Mint oly sokszor máskor is, ezúttal is lehetősége volt mindenkinek kérdéseket feltenni, melyekre kimerítő és alapos választ kaptak. Azt tapasztaltuk, hogy óriási nagy az igény ilyen jellegű felvilágosításra és személyes konzultációra. Nagyon örülünk annak, hogy a Lámpás Klubok erre is teret tudnak biztosítani!
Az is nagy örömmel töltött el minket, hogy egy új és egy potenciális tagot is köszönthettünk, akik átvették a távirányítót is.
Ezek után – szokás szerint – köszöntöttük névnaposainkat, akiknek Domoszlai János zenélt. Mindenki úgy érezte, hogy örömteli, de sajnos rövid volt az a két óra, amit együtt tölthettünk.
Orvos a moziban!
2016. július 5-én ismét a rákosligeti Maros Moziban tartottuk a klubnapunkat, ahol 17 tagunk volt jelen.
A klub kezdetén ismertettük az Egyesületünk segédeszközök beszerzésére kiírt pályázatát, valamint az Infoalap szoftverpályázatát is.


A klubra meghívtuk dr. Kiss Jánost, aki a VGYKE gödöllői tagegyesületének az elnöke. Ő a szembetegségekről tartott egy érdekes előadást.
Mint oly sokszor máskor is, ezúttal is lehetősége volt mindenkinek kérdéseket feltenni, melyekre kimerítő és alapos választ kaptak. Azt tapasztaltuk, hogy óriási nagy az igény ilyen jellegű felvilágosításra és személyes konzultációra. Nagyon örülünk annak, hogy a Lámpás Klubok erre is teret tudnak biztosítani!
Az is nagy örömmel töltött el minket, hogy egy új és egy potenciális tagot is köszönthettünk, akik átvették a távirányítót is.
Ezek után – szokás szerint – köszöntöttük névnaposainkat, akiknek Domoszlai János zenélt. Mindenki úgy érezte, hogy örömteli, de sajnos rövid volt az a két óra, amit együtt tölthettünk.
Hajókirándulás és városnézés Szentendrén
A szentendrei Lámpás Klub egy nagyon kellemes ajánlatot kapott. A menetrend szerint közlekedő Silverline hajójárat felajánlotta, hogy térítésmentesen elviszi a klub tagjait Szentendréről Budapestre majd vissza.

Az utazásunk során hangos idegenvezetést is biztosítottak, így a vakok is élvezhették a látnivalókat. A hajózás első része a szentendrei hajóállomástól az Erzsébet-hídig tartott, ahol rövid várakozás után visszafelé indultunk.
Ezután a Batthyány-téren kötöttünk ki, ahol csatlakoztak hozzánk a Budapestről érkező klubtagjaink is. Egész idő alatt csodás napos időnk volt, sokat beszélgettünk, élveztük a hajókirándulást.
A szentendrei kikötés után a társaság együtt maradt, majd egy közös fagyizás után egy szentendrei városnézéssel folytattuk a napot. Ha legközelebb alkalmat kapunk rá, akkor nagy örömmel várunk másokat is!
Állatkerti mulatságok
Mivel június közepe eléggé kellemes meleget biztosít, de mégsem annyira nagy a kánikula, Rákosmente lámpásai kirándulást szerveztek az Állatkertbe.


Az Állatkerten azonnal egy hatalmas ért minket: braille feliratos plasztikák fogadtak minket. Ezek a plasztikák különböző állatokat ábrázoltak, például gyűrűs farkú makit, oroszlánfókát, tapírt, teknőst. Ennek nagyon örültünk, mivel ezekről az állatokról lehetőségünk volt közvetlen élményeket szerezni.
Az élmények azonban nem értek itt véget, mert betértünk a kecskesimogatóba is, ahol lehetőségünk nyílt megsimogatnunk a kis kecskéket, akik ennivalóért szaglásztak körül bennünket. Illetve csak próbáltuk őket megsimogatni, de ez nem mindig sikerült, mert az állatok fürgébbek voltak, mint mi.
Felkerestünk egy Ausztráliával kapcsolatos sátort is, egy úgynevezett tapizoo-t, ahol megtapinthattunk egy cápafogsort, tengeri csillagot, levedlett kígyóbőrt, emu tojást, és egy bumerángot is.
A programunkat a Japánkert árnyékot adó fái közt zártuk, és elfogyasztottunk egy jó fagyit is. A velünk tartó klubtagok elmondták, hogy nagyon élvezték a kirándulást, mert már meg sem tudták mondani, mikor jártak utoljára az Állatkertben.
Interaktív, játékos klubnap Erzsébetvárosban

Forrás: edutopia.org
Sok szeretettel hívunk mindenkit, a július 13-án 15 órától 17 óráig
tartandó klubnapunkra.
Helyszínünk ismét a K11 Művészeti és Kulturális Központ lesz, (1075. Király u. 11.).
Ez alkalommal is egy nagyon érdekes témát ajánlunk, mivel a közelmúltban volt a siketvakok világnapja, ennek apropóján meghívtuk Lenkainé Vajda Viki kolléganőnket, aki maga is érintett, hogy interaktív, játékos formában szerezhessünk információkat a témával kapcsolatban és szívesen válaszol kérdéseinkre is.
Tervezzük ebben a hónapban, hogy ellátogatunk majd az Aszódon lévő Petőfi Múzeumba. Az időpontról egyeztetünk klubnapunkon.
Kérjük, részvételi szándékotokat jelezzétek elérhetőségeink valamelyikén.
lampas.erzsebetvaros@gmail.com
+36-70 387-5266
Kata, Kati, és Abi
Jópár kerékpár
A zuglói Adler Sport Club kerékpár gyűjtői hozták el féltett kincseiket Kispestre a Nagy Balogh János Kiállítóterembe. és mutatták be a biciklik történetét.


Láttunk velocipédet, piknikező kerékpárt, versenykerékpárokat, különböző gyermekkerékpárokat, és megfigyelhettük a biciklik fejlődésének történetét. Még azt is megtudtuk, hogy régen adókötelesek voltak, illetve megnézhettük a kerékpárklubok egyenruháit is.


Megtudhattuk, hogy a kerékpározás igazi úri tevékenység volt és még leesni is elegánsan volt illendő. Megismerhettük, hogy mi az, amitől egy kerékpár az egyedi jellegét kapja (a váza).
Nagyon örültünk, mert a tárlatvezetőnk, Mohay Orsolya, minden darabot bemutatott, és sokat meg is lehetett tapintani. Köszönet érte! Sajnos a lovacskás gyermekbicikliket nem lehetett, pedig az is nagy élmény lett volna.
A kiállítás után látva az arcokat, azt gondolom, hogy nyugodtan kijelenthetem, mindenki nagyon örült, hogy eljött erre a különleges kiállításra!
Bernát Zsu
Séta és hajózás

A július 15-re (péntekre) tervezett kirándulásunkhoz a találkozóhely a Petőfi híd budai hídfője. A villamosmegállónál találkozunk délelőtt 10,00-kor, onnan indul majd a hajónk.
A sétahajózás után remélhetőleg jól fog esni a szeles Szabadság hídon átsétálni. Mivel a híd le van zárva, ezért a villamos helyén, a híd közepén fogunk átmenni. Megtapasztalhatjuk majd az élményt, hogy milyen lenne, ha létezne egy sétálóhíd Budapesten.
A hajózás, majd az azt követő séta a Szent Gellért téren ér véget 13,00 körül.
Aki szeretne még csatlakozni hozzánk, az július 13-án estig jelentkezhet emailben vagy telefonon.
Email: lampas.ujbuda@gmail.com
Telefonon
Viki: 0630-186-6321
Károly: 0670-984-1745
Mindenkit szeretettel várunk!
Viki és Karesz
Júniusi klubnap Erzsébetvárosban
A júniusi klubnapunk igazán tartalmasra sikeredett. Ennek egyik oka az volt, hogy új klubtagot köszönthettünk, valamint olyan kerületi tag is volt, aki akkor látogatott el először az erzsébetvárosi klubnapra a barátnőjével. Mindkét eseménynek nagyon örvendtünk!
A klubnapunk azzal kezdődött, hogy beszámoltunk a májusi kirándulásunkról, melynek az Állatorvostörténeti Múzeum falai közt örvendhettünk.
Május 24-én a VII. kerületben található Állatorvostörténeti Múzeumba látogattunk el tagjainkkal. “Állati jó”, látássérültekre szabott tárlatvezetésben volt részünk. E terület jelentős személyiségeivel ismerkedhettünk meg braille írásban is, valamint az állattartás mindennapjairnak változásairól is képet kaptunk. Az érdekes tárlatvezetés után még ajándék cd-t is kaptunk.
A klubdélutánunk tartalmasságáért hálásak vagyunk az Ügyfélszolgálatnak és a Láthatár Boltnak is, akik elfogadták a meghívásunkat.
Az Ügyfélszolgálat munkatársai részletes beszámolót tartottak munkájukról. Elmondták a megjelenteknek, hogy miben és milyen módon segítik a munkájukkal a tagokat, valamint kitértek arra is, hogy mennyi olyan lehetőség van, ami rajtuk keresztül érhető el. Minden kérdésre nagyon kedvesen és készségesen válaszoltak.

Ezt követően megnézhettük a Láthatár Bolt praktikus termékeit. Megtudhattuk, hogy a látássérültség jellegétől függően nagyon sokféle segédeszköz érhető el és ezt egy nagyon látványos bemutatóval bizonyították is. Akinek volt kedve és igénye, az a helyszínen vásárolhatott is.
Áttekintettük a közeljövő programjait és a tervezési fázisban lévő ötleteinket is. Igyekszünk minden igényt szem előtt tartani, hogy a kerületi látássérültek és barátaik, családtagjaik részére, a lehető legváltozatosabb és legtartalmasabb programokat szervezzük meg.
Köszönjük a kollégáinknak is, hogy eljöttek hozzánk és megismerhettük érdekes, segítő munkájukat, tagjainknak pedig az aktív közreműködést. Továbbra is sok szeretettel várunk minden érdeklődőt programjainkra!
Egészségnap Szentendrén


A programon nagyon sok látványos és érdekes kamion és asztal várta a látogatókat, ami mellett nem volt könnyű látogatókat csábítani a VGYKE asztalához. A látogatókat nagyon érdekelték a nyári fertőzésveszélyek, az oltások és a megelőzési lehetőségek, valamint a rendkívül látványos kamionok.
A program tornabemutatóval, tánccal és akrobatikus kerékpárosokkal indult el, melyek nagy sikert arattak egy éppen arra tévedt kínai turistacsoport tagjai között.
Ezt követően kapta meg a Lámpás Klub a terepet és bemutathattuk a különböző látásproblémákra készített segédeszközöket, a szimulációs szemüvegeket, valamint Pozsgay Dóri önkéntesünknek köszönhetően egy kutyás program is helyet kapott az egészségnapon.
Utána a Paradicsom Egyesület tandem kerékpárosai vakoknak és gyengénlátóknak is lehetővé tették a biciklizést, amely szintén népszerű volt. Azok, akik a programok közben keresték fel az Egyesületünk asztalát, egy kvíz-kitöltésben vehettek részt, mely jó alkalmat teremtett a beszélgetésre.
Bár az időjárás nem volt éppen kedvező ahhoz, hogy túl sok ember látogasson el a rendezvényre, mégis nagy örömünkre szolgált, hogy az egészségnap hozzájárult olyan látássérültek felkutatásához, akikkel eddig nem volt kapcsolatunk. Ezek az alkalmak azért is hasznosak, mert el tudjuk juttatni őket azon lehetőségek közelébe, amelyek jelentősen megkönnyíthetik a mindennapi életüket. Ezért tényleg nagyon örvendtünk annak, hogy ebben az évben helyet kaptunk a kitelepülők között.
Hajnalné Filipich Adrienn
közösségi civilszervező
A VGYKE szentendrei Lámpás Klubjának programjai megvalósítását az Inneltrade Kft. támogatta, melyért ezúton is hálás köszönetet mondunk!
Városünnep 2016 Kispesten
A kilencedik Városünnepet rendezte meg Kispest Önkormányzata és a KMO Művelődési Ház 2016. június 12-én a Templom téren. Szó szerint sok ezren ünnepelték, hogy Kispest 145 éve vált önálló településsé.


Az egész napos családi programot, amely idén a „Szülinapraforgó” nevet kapta, népszerű hazai és külföldi sztárok fellépései mellett számtalan egyedi és érdekes kísérő program tette még izgalmasabbá.
Mi is részt vettünk a Városünnepen. Csatlakozott hozzánk Kiss Gábor kollégánk a Láthatár bolt árukínálatával. Több klubtagunk ünnepelt a téren, és meglátogattak bennünket, így egy jó hangulatú, kitelepült klubdélutánná alakult a városi ünnep.
Bernát Zsuzsanna
Ne Ön habozzon, csak a sör!

A kép forrása: dreher.hu
Rákosmente lámpásai 2016.07.14-én, 16:00 órai kezdettel látogatást szerveznek a Dreher Sörgyárba. A Dreher Sörgyár lehetőséget biztosít a sörkedvelők számára, hogy megismerjék a sör és a vállalat történetét, a sörgyártás teljes folyamatát.
A Sörutazás program keretében bemutatják páratlan szépségű Főzőházukat, és felfedik a nemes nedű számtalan titkát. Mivel a látványnál is többet mond a tapasztalat élménye, a Sörutazás vendégeit sörkóstolóra is meginvitálják. A Dreher Sörutazás program hossza kb. 1,5-2 óra, amelyben benne foglaltatik:
- Dreher Sörmúzeum megtekintése
- gyárlátogatás
- két pohár sör kóstolása
Fontos! A Dreher Sörgyárak Zrt. üzemi területére alkoholos befolyásoltság alatt belépni tilos, mely a Sörutazás programon való részvételnek szintén feltétele! A gyárlátogatás útvonalán nagyon sok lépcső van, ezért mozgáskorlátozottak által csak a Dreher Sörmúzeum látogatható. Minimum 15, max. 20 fő jelentkezésére számítunk.
Kérünk Benneteket, hogy amennyiben részt kívántok venni a programon, vagy kísérőt igényeltek, feltétlenül jelezzétek a lampas.rakosmente@gmail.com címen, vagy a 0670-984-8468-as telefonszámon 2016.07.08-án, 10:00-ig!
Találkozunk az Örs vezér téren 15:25-15:30 között 2016.07.14-én, csütörtökön. Onnan 161-es busszal megyünk 4 megállót a Sörgyár megállóig.
Akik Rákosmentéről jönnek, szintén a 161-es (vagy 162,162A, 262) buszt válasszák, és szintén a Sörgyárak megállónál szálljanak le, és kérem érkezzenek meg 15:50-ig a megállóba. Onnan átkísérünk Benneteket a Sörgyár oldalára.
A program ingyenes!
Szeretettel várunk Benneteket!
Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
Énekkel és tervezgetéssel vártuk a nyarat


A nyár első klubnapját tartottuk Szentendrén. A nagy meleg miatt a szokásosnál kisebb létszámban voltunk jelen, de ettől függetlenül is nagyon jó volt a hangulat.
A jó hangulatért nagy köszönet illeti utólag is a vendégünket, Bartolf Zsuzsit. Zsuzsi népdalokat énekelt, majd ugyanazon dalok dallamára átdolgozott Lackfi János verseket adott elő. Mindannyian nagyon örültünk, hogy fültanúi lehettünk ennek az érdekes és valóban ámulatba ejtő kísérletnek!
Mivel a nyári szünetben a gimnázium zárva tart, ezért némileg előbbre kellett terveznünk a szokásosnál. Így történt, hogy a júniusi klubnapunkon egyeztettük a Klub összes nyári programját.
Nagyon izgatottan várjuk a közös eseményeket és reméljük, hogy minden olyan szép és kellemes élményekkel teli lesz, ahogy elterveztük!
Hajnalné Filipich Adrienn
közösségi civilszervező
A VGYKE szentendrei Lámpás Klubjának programjai megvalósítását az Inneltrade Kft. támogatta, melyért ezúton is hálás köszönetet mondunk!
Klubnap az akadálymentesítésről
A júniusi klub alapját egy tagtársunk panaszlevele képezte, aki néhány akadálymentesítési ügyben már mindenféle fórumot megjárt, de nem volt képes eredményt elérni. A szóban forgó panaszlevélben a bankautomaták két problémája és a sorszámosztó és ügyfélhívó megoldások kerültek szóba.
A bankautomaták egyik problémája, hogy ingyenes pénzfelvételre csak a használatuk által van lehetőség, azonban látássérült személynek erre nincs önállóan lehetősége. Meg kell kérnie valakit, hogy helyette kezelje az ATM-et, át kell adnia a PIN-kódját és el kell hinnie, hogy a segítő tényleg átadja neki a pénzt. Erre a problémára a mai napig nem talált megoldást és az érintett bank is csak sajnálkozva közölte, hogy nem tud mit tenni.
Egy másik speciális ATM-probléma, hogy a kerületben néhány helyen az utcára helyezték el úgy az automatákat, hogy a bottal nem érzékelhetők, mert csak mellmagasságtól felfele jelennek meg akadályként. Van ugyan olyan hely, ahol ebben már volt változás, de megegyeztünk abban, hogy felkeressük az ilyen helyeket és megpróbálunk valami előrelépést elérni.

A kerületben még mindig sok helyen alkalmaznak olyan ügyfélhívó megoldásokat, melyek látássérült számára nem használhatóak önállóan, semmilyen hangjelzés nem segíti a látássérülteket. Orvosi rendelőkben, gyógyszertárakban a legzavaróbbak, de sok ügyintézés még mindig akadályokba ütközik.
A megjelentek elmondták, hogy a kerületben hol vannak jó megoldások. Felmerült annak a lehetősége is, hogy egy pozitív listát kellene készíteni, amit a sorstársaknak át lehetne adni. Ezzel a fajta akadálymentességi térképpel nagyon hasznos segítséget kaphatna mindenki. Erre a javaslatra majd legközelebb vissza fogunk térni.
Az is elhangzott, hogy sajnos még a közlekedés esetében sem lehet akadálymentességről beszélni. Léteznek olyan új buszok a kerületben, amelyeket nehezebb használni. Még mindig nem látszódik megoldás a buszmegállókba érkező buszok azonosítására, mert a FUTÁR-kapcsolók erre nem képesek. Azért is sokan el vannak keseredve, hogy a négyes metró akadálymentessége is megszűnt és nem látnak semmilyen reményt a javulásra.
Éppen ezért lenne kívánatos egy pozitív lista, mert abból kiderülne legalább az, hogy mi használható önállóan is egy látássérült számára a kerületben.
Lenkai Viki és Neumann Károly