Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Kirándulások kint és bent, térben és időben

A hónap első programja 17-én, épp olyan érdekesre sikerült, mint amilyennek ígérkezett. Verőfényes napsütésben indult a 9 fős csapat – ezúttal nélkülem – kisbusszal az aprócska Fejér megyei faluba, Tabajdra, ahol egy különleges mezítlábas élményparkban próbálhatták ki tapintóérzéküket. A Park a falu közepén, egy szép dombvidéken található és nem csak ingyenesen látogatható, de teljesen nyitott és szabadon bejárható is. Mindenkinek megkönnyebbülés levenni a cipőt egy fárasztó nap után, ezt ismerték fel a Hely megálmodói is, ti. kialakítottak egy útvonalat, ahol 21-féle járófelületen kápráztathatjuk el vagy dolgoztathatjuk meg talpizmainkat. Többek között bazalt kővel, hideg patakvízzel és meleg téglaburkolattal találkozhatnak az idelátogatók, sőt járhatnak kukoricacsutkán vagy fenyőtobozon. A mi résztvevőinknek először tőzegtalajon kellett masszíroztatni talpaikat, majd a szokatlan kezdés után néhány puhább, kellemesebb felület következett, pl. agyag és humusz. Később kavicsos talajon egyensúlyozhattak, ez már nagyobb kihívást jelentett, mert sokkal nehezebb volt úgy helyezgetni a súlypontot, hogy ne fájjon annyira talpuk a kavicsokon. Ezután a domb tetejére érkezvén egy rövid pihenőt tartottak, falatoztak, beszélgettek. A túra második felében különféle fatuskókon kellett ügyeskedniük, itt a kihívást az jelentette, hogy csak figyelmesen egyensúlyozgatva lehetett haladni, később pedig mindig magasabbra kellett lépni, amit már nem mindenki mert bevállalni. Lefelé a dombról egy különféle kavicsokból kiépített meredek lépcsőn vezetett az út, ekkor érkeztek meg a pálya végére. Jutalmul mindenki fogyaszthatott üdítőt, vagy nasit, illetve egy fagyit, sőt még egy kedves helyi kiskutyával is megismerkedhettek, aki mindenkit külön üdvözölt. A kalandot kellemes fáradsággal zárták a tagok és kollégák egyaránt.

Második találkozásunk június 21-én a havi klub apropóján történt, melyet ezúttal szokatlan helyszínen tartottuk. Koltai Judit, a Holdvilág Kamaraszínház művészeti vezetője és rendezője, valamint az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ (AJAMK) egyik technikai berendezésekért felelős munkatársa jóvoltából a klub ezúttal elsőként, de nem utoljára áttevődött a XIII. kerületbe. Judit és kollégája Máté segítségével igazi bennfentes kulisszabejárásban lehetett részünk. A technikai munkatárs először a világosító- és hangosítófülkébe kalauzolt bennünket, ahol többek között megismerkedhettünk a hangosítópulttal és a fejgéppel, férfi kollégánk és egy hasonlóan elhivatott tagunk azonnal el is veszett a technikai berendezések (számukra) végtelenül izgalmas dzsungelében. Minden programszervezői erélyességünkre szükség volt, hogy tovább tudjunk indulni, egyenesen a színpadra, ahol bepillantást nyerhettünk a színpadtechnika minden részletébe a vezérlőpulttól a süllyeszthető előszínpadig. Utóbbit mindenki gyermeki izgalommal próbált ki, meglepetéssel tapasztaltuk, ahogy eltűnnek alólunk a világot jelentő deszkák. Ugyanilyen érdeklődés övezte a különböző méretű és formájú mikrofonokat, amiket egyenként megfoghattunk és kipróbálhattunk. Mint megtudtuk, szinte minden színpadi eseménynek van saját mikrofonja: többek között tér-, beszéd- és énekmikrofonnal ismerkedhettünk meg. Ezt követően Judit beszélt a Színház további akadálymentesítési terveiről, a projekt hátteréről és a VGYKE-vel való együttműködés részleteiről. A klub befejezéseként leültünk művelődési központ előterében a büféasztalokhoz és én meséltem az színházi akadálymentesítés különböző fázisiról, első tapasztalataimról audionarrátorként, valamint a várható narrátor-képzés részleteiről. Akkora volt az érdeklődés és olyan hamar elszaladt a rendelkezésre álló idő, hogy ezt a klubot se tudtuk egy alkalomba sűríteni, úgyhogy július első felében folytatjuk a kulisszabejárást a jelmez- és kelléktár megismerésével.

A hónap harmadik programja alkalmával, június 23-án, csatlakoztunk Kispest Lámpásaihoz és mi is kirándultunk egyet a bicikli-történelemben. A zuglói Adler Sport Club kerékpárgyűjtői hozták el féltett kincseiket Kispestre a Nagy Balogh János Kiállítóterembe. Nekem a velocipéd tetszett a legjobban, ilyet eddig még csak filmen láttam, igazán döbbenetes darab: az első kereke embermagasságú, a hátsó pedig egész kicsi. A tárlatvezető hölgytől, Mohay Orsolyától megtudhattuk, hogy annak idején a nemes angol urak, akik ilyennel jártak, külön megtanultak elegánsan leesni vagy inkább leszökkenni róla. 🙂 De akadt itt még a békebeli időkből háromkerekű piknikbicikli, hátul nagy rattan uzsonnakosárral, állítólag nagyon nehéz tekerni, úgyhogy az erősebb nem bizonyára ebben is jeleskedhetett anno egy könnyű nyári délutánon. Találkoztunk versenybringákkal is, illetve női és férfi kemping-kerékpárral. Mint megtudhattuk a bicikli nem a keretétől vagy a kormányától az ami – azok szabadon lecserélhetők – csakis a váza adja sajátos jellegét, sőt “nemi identitását” is. A női bicikli váza ugyanis úgy van kialakítva, hogy helyet hagyjon a szoknyának, míg a férfi inkább nadrág-kompatibilis. A gyerekbiciklik mindnyájunkat lenyűgözték, eddig még csak Monet egyik impresszionista festményén láttam olyan játékot, ami ötvözi a a kerékpárt és a hintalovat, itt lehetőségem nyílt élőben is megcsodálni. Egyik tagunkat, aki elkísért minket egészen meg is ihlették a látottak, hazafelé valamiféle kötött-pályás, villamossín-szerű akadálymentes kerékpárútról ábrándozott, amit látássérültek is biztonsággal használhatnak – éljen a tudományos fantasztikum. 🙂

Mondhatni a kerékpárkiállítás volt az elméleti alapozás a másnaphoz, amikor is bepótoltuk az eredetileg 15-ére tervezett Margit-szigeti bringótúrát. Akkor elmosta az eső, furcsa véletlen, hogy 24-én is majdnem így jártunk, de ezúttal nem hagytuk magunkat. Már épp jöttünk volna fel az aluljáróból, ahol találkoztunk a többiekkel és akkor hirtelen nagy cseppekben kezdett zuhogni az eső. Nem borult be, úgyhogy sejthető volt, ezúttal csak futó nyári záporról van szó. Szerencsénk volt, amilyen gyorsan jött, olyan sebesen el is múlt, nehezítésként nyomasztóan fülledt levegőt hagyva maga után. Mikor megérkeztünk a bringókölcsönzőhöz, akadt egy kis zűrzavar mire mindnyájan felszedelődzködtünk a 6 személynek kissé szűkös drótszamarakra (na jó, szamárnál azért szélesebb, legyen mondjuk elefánt), aztán csak nekivágtunk. Verával mi a Mézga Géza névre hallgató nyekergő szekéren kibiceltünk középen ülve, nem tekertünk, pedálozzanak csak a sportemberek. 🙂 Úgy is mondhatnám, Mézga Gézán csak mi loptuk a napot… Kibicnek persze semmi se drága, úgyhogy csak okoskodtunk kényelmesen, míg a többiek derekasan izzadtak. Kedves kollégánk, Nándi ült a kormánynál, remek érzékkel és többnyire követhetetlen lendülettel irányítva Gézát, akinek a mögöttünk kerekezők némelykor bottal üthették a nyomát (érdekes képzavar!). Energikus sofőrünket néha kénytelenek voltunk leállítani, hogy a többiek beérhessenek bennünket. Egy ilyen leállás alkalmával készültek a sztárfotók is! Olykor elhúzott mellettünk egy-egy 26-os busz, egyszer meg a rendőrség, de szépen mosolyogtunk, úgyhogy nem fülelték le Nándit gyorshajtásért. 🙂 Kis kalandunk végeztével fagyiztunk egy jót, majd izomlázzal vegyes elégedettséggel indultunk hazafelé.

A hónap utolsó találkája június 28-án – akárcsak a bringakiállítás – együttműködés keretében valósult meg. Ha valamelyik klub izgalmas, érdekesnek ígérkező programot szervez, abból nem szeretünk kimaradni és tagjainkat se fosztanánk meg az élménytől. Ezúttal a III. kerület és Szentendre lámpásainak közös programjára látogattunk el: egy hajókázással és fagyizós korzózással egybekötött kirándulásra. Az odaút a hajó tatján mindnyájunkat felfrissített a nyári kánikulában, kellemes menetszél kavargott mellettünk, miközben a Duna-part látványosságaiban gyönyörködtünk és beszélgettünk. Három klub ritkán fordul meg együtt egy programon, úgyhogy színes volt a társaság. Tavaly is jártunk Szentendrén, de akad, amit érdemes ismételni, nem bántuk meg. Van a városkában egy csodálatos fagyizó, ahova szívesen visszatér az ember – nekünk is úgy ajánlották anno és a kollégáinknak is az idei idényben, úgy tűnik, nagy híre van. A nap rendesen kiszívta a csapatot, úgyhogy a kis utcák macskaköves bandukolása után jól esett a hideg nyalánkság. Nekem külön nagy élményt jelentett, hogy megismerkedhettem kolléganőnk Adrienn családjával. A kerékpár-kiállításon már volt szerencsém a két nagyobbik gyerkőchöz, de most a piciket is megcsodálhattam, gyönyörűek. Irigyeltem Zsófi és Kristóf végtelen gyermeki fantáziáját, nyitottságát és a hihetetlen energiájukat. Remélem egyszer nekem is lesznek ilyen érdeklődő és szeretetreméltó törpjeim. 🙂

Susovich Erika

Remek hangulatú klubnap Békáson

Jól sikerült klubnapot tartottunk június 24-én Békásmegyeren, ahol elsősorban egymásra figyeltünk. Beszélgettünk arról is, hogy milyen programok keretében szeretnénk találkozni a nyári hónapokban.

Mindenki örömére játszottunk egy „Legyen Ön is milliomos” játékot. A telefonra letöltött játék kihangosítva, a tévéből jól ismert hangjelzésekkel hitelesen vezetett minket a kérdések között.

Utána telefonon beszéltünk százéves klubtagunkkal, Margitka nénivel is. Kihangosítottuk a beszélgetést, így Ő is közöttünk lehetett.

Végül megcsodálhattuk egyik klubtagunk vakvezető kutyáját, Artúrt, aki mindenkihez odament egy simogatásért.

Nagyon jól éreztük magunkat, és várjuk a következő találkozást!

Vasné Pintér Teréz Lámpás klub vezetője

Júniusi élménybeszámolók Rákosmentéről

2016. június 4-én, mi rákosmenti lámpások és önkéntesünk, a Lora nevű kutyájával, gyereknapon vettünk részt a rákoskeresztúri Napsugár Óvodában. A kerti diófa alatt rendeztük be játszóasztalunkat, ahol a gyerekek kipróbálhatták a látáson kívüli érzékszerveiket: a tapintást, szaglást, hallást.

Megsimogathatták a vakvezető kutyát, a felnőttek pedig megismerkedhettek néhány háztartási eszközzel, amelyek a látássérültek segítségére vannak a konyhában. Péter a Braille írással ismertette meg az érdeklődőket, és részleteket olvasott fel a Pinokkióból. A nap legnagyobb sikereként egy ötéves kisfiú vezettette magát Lorával becsukott szemmel. Ha rajta múlik, akkor önkéntesünk kutya nélkül megy haza, mert a kisfiú nagyon megszerette és szívesen elvitte volna magával.

2016. június 7-én megtartottuk a soron következő klubnapunkat, ezúttal azonban a Rákosligeten található Maros Moziban, mert a Gyermekjóléti Központot felújítják.

Erre az alkalomra meghívtuk Ézsiás László látássérült előadóművészt, aki két részre osztotta műsorát: az első részben mesélt az életéről, majd ismert költők verseiből adott ízelítőt.

Aztán Jana zenéje köszöntötte a hónap névnaposait és születésnaposait, majd újra a versmondónk következett, aki saját verseiből adott elő néhányat. Saját költeményei abból az alapélményből táplálkoznak, hogy három hónapos korában elvesztette édesanyját. Erről szól az Igazolatlan hiányzás című verse is, amellyel mindannyiunkat megríkatott.

Ám Laci nemcsak a komoly, hanem a humoros oldalát is megmutatta a résztvevőknek: egy olyan saját maga által írt jelenetet adott elő, amely a vak léttel kapcsolatos fonák helyzeteket mutatta be, remek paródiával fűszerezve. Ez sem maradt hatás nélkül: a hasunkat fogtuk nevettünkben! Jól esett egy kicsit saját magunkon, és az élet fonákságain nevetni.

Köszönjük Rózsahegyi Péternek, hogy lehetővé tette, hogy a klubunkat a Moziban tartsuk, köszönjük Ézsiás Lászlónak a csodálatos délutánt!

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna

Gyermeknap az újpalotai piacnál

Május utolsó szombatján, a gyermeknap előnapján, a XV. kerületi látássérültek klubja képviseletében Csukáné Polyák Erzsébet, Moldován Eszter és Simon F. Nándor közösségi civil szervezők is önálló sátrat állítva vettek részt az Újpalotai Vásárcsarnok vezetői által szervezett gyermeknapi rendezvényen.

A sátorban Susovich Erika és Jánosi Vera érzékenyítő foglalkozást szervezett, melyen játékos feladatokat kellett megoldani és sok arra sétálónak biztosítottak kellemes kikapcsolódást.

A sátornál megszerezhető élményeket fokozta, hogy a csepeli Vakvezető-kutyakiképző Iskola, Schiff Mónika vezetésével, kutyás bemutatót tartott.

A gyermeknapi rendezvényre – a klub nevében – Csukáné Polyák Erzsébet meghívta és vendégül látta a Sághelyen élő, súlyosan látássérült 5 éves Szabó Balázst (Bazsika) a testvéreivel és a szüleivel együtt.

Nem meglepő, hogy a kitelepülésünk sikeresnek volt mondható, mert nagyon sok arra sétáló örömmel állt meg nálunk. Bízunk benne, hogy az átadott kellemes élményeken keresztül hozzá tudtunk járulni az ép emberek szemléletének átformálásához.

Újpestről jelentjük

Május 4-én ismét klubnapot tartottunk. Nagy izgalommal készültünk, mivel anyák napi meglepetéssel vártuk a tagjainkat.

Újra a társaságunkban üdvözölhettük az előadóművészeinket, Szabó Gábor zongoraművészt és Kulman Tibor költőt, aki saját verseit adta elő. Az asztalon Panka anyák napjára írt verse, és egy csoki volt a plusz meglepetés. A jó hangulatú beszélgetés közben, Panka felolvasta az egyik kis vidám írását. Nagy örömünkre, mindenki mosolyogva vált el egymástól.

Bencsikné Mayer Mónika aki a  Cri Du Chat Baráti Társaságot vezeti, megkeresett bennünket, hogy ezentúl mi  (látássérültek) is részesei lehessünk az akadálymentes színházi előadásaikban. Május 24.-én néztük meg az első, két felvonásos drámát már, narrált előadásban.

Nem csupán a látássérülteknek volt akadálymentes az előadás, hanem a siketek is a színpad oldalán jelölő segítségével élvezhették a nagyszerű színészek játékát. A színészek, fantasztikus játéka lenyűgöző volt. Minden hang a fülünkben a helyén, nem zavarva a színészek beszédét.

Május hónap utolsó napján felkerekedtünk és felkerestük Óbudán a Textil Múzeumot. Köszönet a múzeum vezetőinek, hogy az ingyenes belépés mellett, ingyenes profi tárlat vezetéssel is megajándékoztak bennünket. Sok mindent megtapinthattunk, kipróbálhattunk. Peti eljátszott a gondolattal, hogy kitanulja, a kékfestő és a nyomtató mesterséget is.

A kiállítás két szálon fut. Öt nagy egységre bontva mutatja be azt a folyamatot, amely során a néhány fős manufaktúraként induló kékfestőműhely – a család egymást követő generációinak modernizálása következtében – világhírű vállalattá fejlődött. Ezzel nem csupán Óbuda életére volt nagy hatással, hanem meghatározó szereplőjévé vált a korabeli magyar gazdaságnak. Majd választ kaphatunk arra, hogy miként létezett a szocialista gazdaságpolitika korszakában, illetve mi vezetett a megszűnéséhez.

A kiállítás arra is törekszik, hogy a gyár fejlődésének bemutatása közben – számos interaktív elem segítségével – érthetővé tegye a textilnyomás technológiáját.

Azon túlmenően, hogy sok érdekességet tudtunk meg, jól szórakoztunk, köszönhetően a nagyon kedves tárlatvezetőnknek.

Újpest lámpásai: Era és Panka

Fafaragó és lelkész

Szántó János, a Kárpátaljáról származó református lelkész, fafaragó népművész volt a kiállítás tárlatvezetője, akiről megtudhattuk, hogy autodidakta módon, előbb festészettel kezdett el foglalkozni és mintegy 10 évvel ezelőtt szeretett bele a fafaragásba.

Leginkább keményfából, főként tölgyfából és diófából dolgozik, amit valójában kihívásnak tart, hiszen a puhafát sokkal könnyebb lenne megmunkálni.

A kiállításon munkásságának négy főterülete szerepelt. Egykori vadászként a természet, mindenekelőtt az erdei vadállományt alkotta meg. A háziáldások, illetve a bibliai idézetek egyféle miniatűr néprajzi gyűjtésnek is tekinthetők, ahogyan a zömmel megrendelésre készülő különböző címerek is ilyenek. A látogatók a borosüveg-tartók némelyikét is megcsodálhatták.

A művész, aki egy baleset következtében könyöktől lefelé elvesztette bal kezét, és akinek a képei vallomások Istenhitéről, a természet és az élet szeretetéről, szeretné kifaragni Magyarország teljes vadállományát, későbbiekben pedig paraszti építészet emlékeit.

A különleges kiállítás és a hozzá kapcsolódó tárlatvezetés nagyon felemelő és érdekes élménynek bizonyult. Ezúton is szeretnénk megköszönni a részvételi lehetőséget!