Kispesti klubnap az Ügyfélszolgálattal

Májusi klubnapunkra meghívtuk a VGYKE Ügyfélszolgálat képviselőit. Pásztory-Surányi Emese és Leány Ferenc jött el hozzánk. Bemutatták az Ügyfélszolgálat tevékenységét és a különböző szolgáltatásokat.

ügyfélszolg bemutatkozás tere fere

Tájékoztatást kaptunk a látássérülteket érintő aktuális pályázati lehetőségekről (Péntek Lajos Alapítvány pályázatai, Vakok Lakásgondjainak Megoldását Támogató Alapítvány, VGYKE saját pályázatai), szociális juttatásokról, kedvezményekről (pl: gépkocsi szerzési támogatás, fogyatékossági támogatás, rehabilitációs ellátás, Erzsébet Program, utazási kedvezmények), a látássérültek életvitelét megkönnyítő segédeszközökről, a vakvezető kutya igénylésről.

Klubtagjaink feltették kérdéseiket, és korrekt, minden igényt kielégítő válaszokat kaptak. Volt új belépőnk is, akinek  helyben intézték a tagfelvételt, és kiállították a tagsági igazolványt.

Az aktuális májusi témáink sem maradtak el. Beszéltünk a Munka ünnepéről, a Tűzoltók Napjáról, az  esélyegyenlőség Napjáról, a Mentők napjáról. Megemlékeztünk Pünkösd ünnepéről, a Múzeumi világnapról. A sort a közelgő Gyermeknap zárta.

Domoszlai János is eljött hozzánk, és Dél-Amerikai dallamokkal szórakoztatott bennünket. Különleges hangszereit új belépőnk is megnézte, sőt ki is próbálta. Hívtuk klubtagjainkat a szombati (május 28.) fúvószenei találkozóra, amit a Városház téren rendeznek, és a június 12-i Városünnepet is megemlítettük nekik.

Remélem, szép számmal eljönnek programjainkra!

Jutott még idő ismerkedésre, kötetlen beszélgetésre, és sütizésre. Hazafelé is együtt ment a társaság.

Várjuk a következő klubnapot!

 Bernát Zsuzsanna

Meghívó Erzsébetvárosba

evkezdes7keruletben

 

Beköszöntött a nyár, de mi nem pihenünk. Sőt egy tartalmas, jó hangulatú klubnapra hívunk mindenkit, ahol:

1. megismerkedhetünk az ügyfélszolgálat munkájával, és munkatársunk szívesen válaszol a témával kapcsolatos kérdésekre.

2. A Láthatár segédeszköz bolt látogat el hozzánk, kollégánk sok praktikus, mindennapi élethez szükséges eszközt mutat be és lehetőség nyílik vásárlásra is.

3. Szeretnénk megbeszélni további programjainkat. Kíváncsiak vagyunk ötleteidre, érdeklődési körödre.

Szeretettel várunk kísérőiddel együtt június 8-án 15 órától 17 óráig tartandó klubunkra a K11 Kulturális és Művészeti Központba, (1075. Király u. 11.)

Jelentkezésedet a következő elérhetőségek valamelyikén várjuk:
e-mail: lampas.erzsebetvaros@gmail.com, mobil +36-70 387-5266

Erzsébetváros Lámpásai:
Doktor Kata, Hulé Kati, Eleki Abigél

Vidák Zsolt grafikusművész Leltár című kiállítása

Izgalmas, felnőttek és gyerekek számára egyaránt érdekes tárlaton jártunk 2016. 05. 19-én a Nagy Balogh János Kiállítóteremben.

madridvidák

A látványról Vidák Zsolt grafikusművész, illusztrátor gondoskodott, aki 2008-ban végzett a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem grafikai szakán, diplomamunkája elnyerte a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének Különdíját. Még abban az évben beválogatta a Lürzer’s Archhive c. német szakmagazin a világ 200 legjobb illusztrátora közé, s azóta még kétszer megkapta ezt a szakmai elismerést. Tervei alapján készült Magyarország legnagyobb tűzfalfestménye is.

Orsi narrál ellenőr

Mostani kiállításán szürreális, groteszk illusztrációit és könnyedebb, barátságosabb képeit is láthattuk. Gyermekkönyveket is illusztrált, többek között Vig Balázs meseíró Todó kitálal az oviról című könyvét.

Mindig is foglalkoztatta, hogy miért nem készültek Budapestről olyan egyedi képeslapok vagy zsebkönyvek, amelyek a pesti embereket, karaktereket mutatják be, ezért megrajzolta azokat a típusokat, akikkel nap mint nap találkozunk az utcán. Kedves, színes képein sajátos szemszögből mutatja be a várost.

Szokatlan vállalkozás, de bélyegeket is tervez a Magyar Postának, közlekedési eszközökről, sportesemények apropóján vagy ismert személyiségek születési évfordulóihoz kapcsolódóan.

Budapestképregény

Most is Mohay Orsolya kalauzolt bennünket ezen az érdekes tárlaton, és tette számunkra láthatóvá, érthetővé, amiért nagyon hálásak vagyunk.

Bernáth Zsu

Mindennapi ügyintézések látássérültként

stop

A soron következő klubnapunkat 2016. június 7-én tartjuk,

a Budapesti Művelődési Központ

(Budapest XI. Etele út 55.)

földszint 21-es termében.

A klub 14 óra 15 perckor kezdődik és nagyjából 16 óráig fog tartani.

A klub témája: mindennapi ügyintézések látássérültként a XI. kerületben.

A klubnapon egy sorstársunk beszámolóját hallgathatjuk meg és az általa elmondottakra keresünk majd megoldási lehetőségeket.

Azért, hogy a létszámot tervezni tudjuk, szeretnénk kérni az esetlegese részvétel előzetes jelzését.

Telefonszámunk: 06 70 984 1745

Email: lampas.ujbuda@gmail.com

Sok szeretettel várunk minden érintett újbudait!

Lenkai Viki és Neumann Károly

Elkövetkezett a várva-várt alkalom!

A Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimrei Polgármesteri Hivatal és a Kondor Béla Közösségi Ház segítő közreműködésével, megalakulhatott a VGYKE 18. kerületi Lámpás Klubja.

Már az első alkalommal szép számmal voltunk jelen. Egyesületünk elnöke, Fodor Ágnes, mondott megnyitó beszédet, amiben röviden fölvázolta az Egyesület működését, céljait, szolgáltatásait.

 20160525_15174720160525_152007

Bemutatkoztunk, megbeszéltük, hogy ki, mivel töltené szívesen a klubfoglalkozások idejét és kiderült, hogy tagjaink tudnak egymásnak segíteni az akadálymentes számítógéphasználatban is. Volt olyan, aki felajánlotta segítségét a programok szervezésében is.

 20160525_15333820160525_151737

Gondolatébresztőnek meséltek a már működő Lámpás klubok vezetői a programjaikról, kirándulásokról, tapintható vagy elbeszélt kiállításokról, színházi, zenei élményekről.

Bizakodva nézünk a jövőbe, hogy sok kellemesen együtt töltött idő áll előttünk.

Kiss Júlia

Új helyen a rákosmenti klub

2. kép Békásmegyer

Sok szeretettel invitálunk következő klubnapunkra, amelyet 2016. június 7-én, kedden délután 15:00-17:00 óra között tartunk átmenetileg a Maros Moziban, (Budapest, IX. u., 1172), mivel a Gyermekjóléti Központot felújítják.

Találkozó az Örs vezér téren 14:00-kor a kürtős kalácsosnál, vagy 14:30-14:40 között Rákoskeresztúr Városközpontban a buszmegállóban, ami az Örs vezér tér felől jön. Onnan megyünk együtt 198-as busszal pár megállót a Hősök teréig, ahol a Maros Mozi található.

A klubra meghívtuk Ézsiás László látássérült előadóművészt, aki gyönyörű hangjával és előadói készségével kápráztat el bennünket. Ismert költők és a saját verseiből ad elő egy csokorra valót. Utána kötetlen beszélgetéssel és egy kis harapnivaló elfogyasztásával kerekítjük ki a klubnapot. Érdemes velünk tartanod!

Részvételi szándékotokat minden esetben kérjük jelezzétek!

E-mail címünk: lampas.rakosmente@gmail.com

Telefonszámok:

Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468,

Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot, vagy hozd el magaddal a klubra, hadd találjon ő is közösségre!

Minden rákosmenti látássérültet és érdeklődőt sok szeretettel várunk!

A támogatószolgálattal Indiában

Mielőtt félreértésre adhatnánk okot, gyorsan eláruljuk, hogy mindez a május 11-i klubnapunkon valósult meg. ugyanis ezzel a két témával készültünk, két kedves vendégünk segítségével.

Hajdú Kati, a Támogatószolgálat koordinátora igazán részletesen bemutatta a támogatószolgálat munkáját és válaszolt a témával kapcsolatos kérdésekre is.

Majd egy vak fiatalember, Barkó Tamás tartott színes élménybeszámolót Indiáról, ahol Tomi 7 hónapot töltött el Magyarországról egyedüliként.

 20160608_7ker_220160511_7ker2

Tomi itt egy nemzetközi képzésre kapott ösztöndíjat, ahol a civil szervezetek, egyesületek működésének alapismereteit sajátíthatta el. Diktafonjával készített naplójából is mutatott részleteket nekünk.

Megemlékeztünk arról is, hogy mivel az időjárás kegyes volt hozzánk, április 26-án egy valóban kellemes, tavaszi sétát tehettünk a Városligetben. A Hősök terén találkoztunk, az álatkert felől haladva előszőr a csónakázótóban gyönyörködtünk, majd a Jáki templom és a Vajdahunyadvár felé vettük irányunkat, a templomot sajnos csak kívülről láthattuk, de így is igazán szépnek találtuk.

Rendkívül érdekes és izgalmas délutánban volt ismét részünk, aki lemaradt, sajnálhatja. Egy ellenségünk volt csak az idő, mely megint gyorsan elrepült.

Klubnap a bűnmegelőzésről

A kép forrása: http://www.polgarorseg-bekescsaba.hu/

A kép forrása: http://www.polgarorseg-bekescsaba.hu/

Júniusi klubnapunkon, Monori Szilvia rendőr főhadnagy tart előadást a bűnmegelőzésről. Nagy érdeklődéssel várjuk! Utána beszélgetünk az előadás témájáról. Egy kis ügyfélszolgálati hírekkel folytatjuk, majd a következő hónapokra tervezett programokat beszéljük át.

Összefoglaljuk Újpest híreit, cseverészünk a júniusi neves napokról is.

Nagy szeretettel várunk mindenkit kísérőjével együtt június 1.-én 15-17 óráig.

A helyszín: 1043/Budapest, Tavasz u.4. Ady Endre Művelődési Ház Galéria terme.

Era: 06-30-905-1321

Panka: 06-30/498-9033, 06-70/602-9368

lampas.ujpest@gmail.com

Tápiószentmártoni bográcsolás

Csütörtöki napon újra utazásra adtuk a fejünket. Egy kedves ceglédi tagtársunk meghívott minket egy tápiószentmártoni bográcsolásra.

A tagok folyamatosan szálltak fel a ceglédi vonatra, majd ezután busszal folytattuk utunkat. A csoportnak igazi magyaros vendéglátásban volt része, a bográcsban már rotyogott a pörkölt, addig is a jól bevált, szintetizátoron játszó Berta István szolgáltatta a zenét a tánchoz.

bogracs1bogracs2

A jókedvű ceglédi társaság tagjai közül néhányan táncra is perdültek, majd következett a nap fénypontja: az ebéd. A finoman elkészített pörkölt után jól esett a hűvösben egy kis diskurálás, ismerkedés a többi taggal.

Délután három órakor indultunk vissza, jó hangulatban és eltelve a finom és házias ízeket nyújtó pörkölttel. Ha mondhatjuk így, egy bohózattól kölcsönözve a mondatot:’Jövőre, veletek, ugyanitt’.

Michlné Nagy Ibolya
rehabilitációs mentor

Utolsó felhívás FUTÁR távirányítók igénylésére kispesti látássérülteknek

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) Kispest Önkormányzatának támogatásával felhívást tesz közzé az úgynevezett „Futár-távirányítók” adományozása céljából.

bp19futar

A Kispesten élő látássérültek térítésmentesen juthatnak hozzá egy „Futár-távirányító” néven ismertté vált készülékhez, mely az önálló közlekedésben nyújt értékes segítséget.  A részleteket ezen a linken elérhető tudósításban lehet megtekinteni: https://youtu.be/rzFeu-0GB5A?t=9m29s

A kiosztható készülékek száma 50 db.

A felhívásra jelentkezők köre: A XIX. kerületben állandó lakcímmel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező látássérült személyek. Átvételkor a lakcímkártyát kérjük bemutatni!

Az ünnepélyes átadó időpontja: 2016. június 3.

Helyszín: Kispest, Városháza – Kis házasságkötő terem. (1195 Budapest, Városház tér 18-20.)

Gajda Péter polgármester úr, és Winczek György alpolgármester úr is megtisztel bennünket jelenlétével, és ők adják át a távirányítókat.

Várjuk a kispesti látássérültek jelentkezését elérhetőségeink valamelyikén!

Elérhetőségeink:

Telefon:

06-30-498-9127 (Bernát Zsuzsanna)

06-70-984-8868 (Puchnyák István)

E-mail:  lampas.kispest@gmail.com

Integrált Sárkányhajó Fesztivál

Harmadszor rendezték meg a Sárkányhajó Versenyt és Fesztivált Sukorón. Az integrált sporteseményen a fogyatékossággal élők, együtt léptek színpadra támogatóikkal, a szociális intézményekben dolgozó szakemberekkel és élsportolókkal, valamint a versenyen közösen alkottak sárkányhajó csapatokat is.

Mi is az a sárkányhajó? A sárkányhajó egy olyan speciális, hagyományos terv alapján megépített 12.5 m hosszú hajó, melyet elől sárkányfej, hátul pedig sárkányfarok díszít. A versenyeken 18-20 lapátos két oldalt arccal előre ülve egytollú lapáttal, egy dobos adta ütemre és egy kormányos irányításával hajtja előre a hajót. A dobos háttal a menetiránynak ülve elől foglal helyet, a kormányos pedig hátul a hajó farában áll és a rögzített kormánylapáttal kormányoz.

beöltözve evező

A VGYKE épülete előtt gyülekeztünk és a korai időpont ellenére senki nem volt álmos. Nagyon vártuk ezt a különleges programot! Kelenföldön szálltak fel önkéntes segítőink és 8 órára már Sukorón voltunk. Szikrázóan sütött a nap, de elég erős szél fújt. Félő volt, hogy elmarad a verseny, ha a szél nem mérséklődik. A szerencse azonban mellénk szegődött, így a versenyzőink hajóba szállhattak.

én évivel a másik csapat

A hatodik futamban indultak, a szurkolótábor pedig lelkesen biztatta őket a partról. A döntőben még nagyobb volt az iram, még hangosabb a biztatás…

Abi beszállás

A kitartás meghozta a sikert. Harmadik helyezést értünk el! Nagy örömmel vette át a csapat a kupát, a versenyzők pedig az érmeket. Gratulálunk a szép eredményhez!

hajrá Indulás

A versenyek után különféle színpadi programok között lehetett válogatni (novella felolvasás, ParaDance company, stand up comedy, ének, néptánc). Volt még volt BMW autó- és motortesztelés, érzékenyítő programok és terápiás kutya bemutatók is.

mellényben taktikai megbeszélés

15 órakor indultunk vissza. Az élmények kellemes fáradtsággal, az elért siker pedig büszkeséggel töltött el bennünket. Izgalmakkal teli, felejthetetlen napunk volt.

Kispest Önkormányzata 45 fős buszt bocsátott rendelkezésünkre, így lehetővé tette számunkra, hogy mi is részt vehessünk ezen a nagyszabású rendezvényen. Köszönet érte!

Bernát Zsuzsanna

Meghívás a Textilmúzeumba

Forrás: http://www.textilmuzeum.hu/

Forrás: http://www.textilmuzeum.hu/

Az Óbudán lévő Textilipari Gyűjtemény kiállításának a megtekintését tűztük ki célul május 31-re.

A klubtagjainkkal még Újpesten találkozunk, de lehet hozzánk csatlakozni útközben is. Az Árpád-híd 1-es villamos megállójában (Óbuda felé)  10 óra körül haladunk át.  Ha valaki szeretné, hogy megvárjuk őt, jelezze nekünk, mindenkit szívesen várunk!

A belépés és a tárlatvezetés is ingyenes!

Sok szeretettek várnak:

Kulman Tiborné Era és Széles Attiláné Panka