Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Akadálymentes nap Újbudán

Az első előadást a HARKE (Hallássérültek Rehabilitációjáért küzdők Egyesülete) részéről Mecs Tamás tartotta, aki a hallássérültek közlekedési nehézségeit foglalta össze. Elmondta, hogy számtalan olyan helyzet van, amikor a hallássérültek kimaradnak az informálásból, különösen egy veszélyhelyzetben. Ha például egy rendkívüli helyzetben csak bemondással tájékoztatják a közlekedőket, akkor a hallássérült személy nem tud rá reagálni. Önmagában ez is baj, de mivel a hallássérültek kívülről nem azonosíthatók, ezért a többi ember segítségére sem számíthatnak. Ezért lenne szükséges egy ilyen helyzetben is működő vizuális tájékoztatás.

Az eddig kialakított vizuális tájékoztató rendszerek előrelépést jelenthetnek, amennyiben működnek és a pontos információt mutatják. Ez sajnos még nincs így.

Külföldi példák is említésre kerültek, ahol a hallássérültek számára nehezebb helyzetben a személyzet automatikusan biztosít jelnyelvi tolmácsot, amint észleli az érintett jelenlétét.

Az előadás egésze nagyon érdekes volt, de a legmeglepőbb része az az állítás volt, hogy a hallássérültek vezethetnek autót. Kiderült az is, hogy a hallássérült sofőrök baleseti statisztikája kedvezőbb, mivel az egyik érzékszerv hiánya miatt jobban figyelnek, mint az ép hallással rendelkezők. Az előadás jelnyelvi tolmács segítségével lett mindenki számára érthetővé téve.

A második előadást Nemes Szabolcs kollégánk tartotta, aki arról beszélt nagyon részletesen, hogy milyen kihívást jelent látássérültként közlekedni. Az előadásában kitért arra is, hogy nincs általános recept a látássérültek segítésére, mert minden személynek eltérő képességei vannak.

Elmondta, hogy a kerületben óriási problémát jelent a hangosított lámpák hiánya. Az ügyben írt leveleknek nem látja értelmét, mert a válaszok csak udvarias elutasításokat tartalmaznak. Jelenleg nincs olyan hivatal vagy közszolgáltató, amelyik hajlandó lenne komolyan venni a vakon közlekedők igényeit. Ez azért teremt nehéz helyzetet, mert a kerület forgalmasabb útjain is előfordul, hogy az autóforgalom nem egyenletes és ezért a csend megtévesztő, mert a gyalogoslámpa jelzése a csend ellenére még nem zöld. Olyan átkelőkkel is találkozni, melyeket a mozgássérültek számára akadálytalanná tettek, de a vakokról megfeledkeztek.

Szabolcs elmondta, hogy bár szeret sétálni, sok helyen mégsem biztonságos, mert sok a váratlan és újszerű akadály. Például a lomtalanítások idején utcára hányt szeméthalom kezelhetetlen helyzeteket eredményez. Beszélt a járdára kitelepült árusokról és éttermekről, akik rendszerint úgy hajtják végre a járdafoglalásokat, hogy a vakok számára fontos tájékozódási pontokat észlelhetetlenné teszik.

Kitért az úgynevezett FUTÁR-távkapcsolókra is. Felvetette, hogy amennyiben hiszünk abban, hogy ez egy hasznos eszköz, amelyik képes elérhetővé tenni azt a biztonságot, amely a látó emberek számára természetes, akkor óriási igazságtalanság történik. Ugyanis a lámpa zöld jelzésének az önálló felismerése a látó ember számára pénz kifizetése nélkül van biztosítva, de eme közlekedésbiztonsági vívmányhoz való jogot egy látássérültnek, meg kell vásárolnia 4200 forintért. E miatt ez az eszköz nem tud elterjedni, így a hibák kiderítése, fejlesztése és az eszközben rejlő egyéb lehetőségek sem kerülnek kihasználásra. A teremben később többen mutogatták, hogy minden városhoz másik eszköz kell, így nem egy embernél több távirányító is volt.

Azt a kérdést is felvetette, hogy miért ne lehetne az összes lámpa eleve hangosított? Ha egy lámpát meghangosítanak, akkor az mindenki biztonságos közlekedést segíti. Például Prágában a lámpák hangjelzése segít a zebrán átkelőknek észlelni a tilosra váltó lámpát, így a villogó, de egy pillanatra zöldnek látszó lámpa téves észlelése sem okoz veszélyhelyzetet. A hangjelzés tehát kiegészíti, pontosítja az észleléseket. Ott senki sem panaszkodik a hangerő miatt, mert be lehet rendesen állítani.

Végül azzal zárta az előadását, hogy Budapest vakbarát várossá válása nem egy-egy megoldásban keresendő, hanem a cselekvési és döntési jogkörrel bíró emberek együttműködésében.

A program második felében egy vita következett a civil szervezetek hatékonyságáról a közlekedéssel kapcsolatos érdekérvényesítésben. Az ilyen ügyekben ismertté vált Andó Gergelynek nagyon sok gyakorlati javaslata volt a megjelentek számára.

Elsősorban azt javasolta, hogy akik akadállyal élnek, ne törődjenek bele az udvarias és sablonos elutasításokba, hanem harcoljanak azért a jogukért, hogy önállóan közlekedhessenek. Ehhez minden egyes konkrét panasz megjelenítése mellett az is kell, hogy az érintettek látványosan és határozottan lépjenek fel. Kiemelte, hogy a problémás esetek 20 százalékának a megoldása, valószínűleg az összes probléma 80 százalékát orvosolná, ehhez viszont ki kell törni a passzivitásból.

A saját küzdelmeire utalva tanácsolta, hogy nem szabad elfogadni a sérelmeket és tűrni, hogy valaki nem teszi meg azt, ami a feladata, mert akkor nem fog semmi sem megváltozni. A közömbös hivatalokat és ügygazdákat azzal lehet kizökkenteni a megszokott rutinjukból, ha a sérelmet szenvedettek tiltakozása látványos és az üzenetük torzulás nélkül képes eljutni a társadalom felé. Ehhez sokszor a civil szervezeteknek is szakítást javasolt a megszokott eljárásaikkal, mert ez csak annak a biztosítására elegendő, ami most van és a mostani helyzet – a korábbi előadások alapján – nem látszik túl ideálisnak.

A vita másik résztvevője Le Marietta, a Járókelő Egyesület vezetője volt, aki a hatékony cselekvéshez ajánlott fel lehetőséget az érintetteknek. Az egyesületük tevékenységének a bemutatásakor elmondta, hogy ők három ügyből kettőt megoldanak, csak el kell indítani náluk az ügyeket. Arra kérte a megjelent csoportok képviselőit, hogy keressék velük a kapcsolatot, ha a gyalogos közlekedésben tapasztalnak problémát.

A program megszólalói közül többen bírálták azokat a civil szervezeteket, amelyek a bürokratikus működésükkel és a pénzosztó forrásokkal ápolni kívánt béke miatt a tényleges érdekképviseleti munkát visszaszorítják. A program után mindenki kaphatott emlékül egy helyben készített braille-névjegykártyát.

A program során sok más praktikus javaslat hangzott el. Részleteket az eseményről készült honlapon (http://anap.pe.hu) is lehet találni. A programért külön köszönet illeti a Kelenvölgyi Közösségi Házat, a Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesületét, az Összefogás Újbudáért Egyesületet, a Szocinform Társaságot, a Járókelő Egyesületet és a program megrendezésében közreműködő látássérült és látó segítőket.