Érzékenyítés – újabb siker
Ricsi javasolt egy – az eddigiekhez képest – más módszerrel működő érzékenyítő programot felsős általános -és középiskolásoknak. A foglalkozás lényege, hogy az osztályközösség adott része együtt dolgozik minden egyes feladaton. A fiatalok – az érzékenyítős játékok csoportos kipróbálása helyett – az életből vett gyakorlati feladatokkal találkoznak. Ilyen feladat például a víztöltés pohárba, zoknipárosítás, konyhai fűszerek, élelmiszerek illatának felismerése, aprópénz beazonosítása vagy segítségnyújtás, segítségkérés a közlekedésben. Ezeket a nehézségeket a saját módszerükkel, kreatívan kell megoldaniuk, úgy, hogy közben tippeket kapnak az osztálytársaiktól. Minden feladatra egy, esetenként két diákot hívunk ki, a többiek pedig a padjukból figyelik, hogy a “felelő” mit csinál. Ha a gyermek igényli, kijelölünk mellé egy segítőt is, aki nem kap szemtakarót, így szóban instruálhatja a “vakot”.
Személy szerint úgy vettem észre, hogy a gyerekek otthonosabban érzik magukat ebben a frontális helyzetben (mi a tanári asztalnál, ők pedig a padjaikban), miközben hétköznapi kihívásokkal szembesülnek. Az első feladatra az esetek többségében még csak egy-két jelentkező akad, de a többire már úgy kell válogatni, ugyanis mindenki szeretne sorra kerülni. Ebben a koncentrált, kreativitásra ösztönző helyzetben, nem csak egymásra, hanem ránk is sokkal jobban figyelnek a gyerkőcök, oldottabbak, akarnak és mernek kérdezni. Ami pedig a legfontosabb, hogy valószínűleg meg is marad bennük az információ, mivel azonnal reflektálnak a látottakra.
Ha van rá idő, minden “próbatétel” után megbeszéljük, hogy mi az, ami nem sikerült, és milyen más módszerrel lehetne még megoldani a problémát. Kevesebb idő esetén ez a részletes megbeszélés a segítségnyújtás, segítségkérés feladatkörére korlátozódik. Itt a leginkább szembeötlő az, hogy a jelenlévők a segítő és a segített szerepét is saját bőrükön, vagy a társaikén tapasztalják meg, így könnyebben jut el hozzájuk mindaz az ismeret, amelyet igyekszünk átadni.
Emellett a mi munkánk is gördülékenyebben folyik. Valaki vállalja az “előadó”, vagy “instruktor” szerepét, a többiek pedig kiegészítik azt. Ez alkalommal, az Áldás utcai Általános Iskolában jómagam voltam a “tanár néni”, Csabi és Ricsi pedig a kifejezetten vakos kérdésekre válaszolt kétféle szemszögből. Ezúttal is volt kutyás helyszín, ahol Laci hosszabban elbeszélgetett a fiatalokkal.
Ismét pozitív visszajelzések érkeztek hozzánk. A tanárok örömmel látták, hogy a szemléletformálás ilyen izgalmas, feladatmegoldó jellegű is lehet, és a gyerekek élvezik a játékos érzékenyítést.
Bátran állíthatom, hogy egy nagyon tartalmas programot tudhatunk magunk mögött. Ezúton köszönjük Károlynak, új kollégánknak, hogy minderről ilyen kifejező pillanatképeket készített. Engem pedig külön büszkeséggel tölt el, hogy az iskola, melynek padjait három évig koptattam, ugyanúgy visszavár minket, mint a legtöbb hely, ahol eddig volt szerencsénk megfordulni az érzékenyítések során.
Susovich Erika
Az évről évre megrendezésre kerülő programban egyesületünk is részt vett, egy szemléletformáló napot tartottunk. Gödöllő város Önkormányzatának házasságkötő termében egy sötét boltot alakítottunk ki, ahol az ép látású emberek megtapasztalhatták, hogy milyen vakon bevásárolni, illetve kipróbálhatták a látássérült emberek életét megkönnyítő segédeszközöket. Gyerekek és felnőttek egyaránt részt vettek az eseményen.
