Látogatás a Heim Pál Gyermekkórházban
Szeptember 18-án délelőtt, Veres Kata koordinátor és jómagam felkerestük a Heim Pál Kórház Üllői úti épületében Deák Editet, a kórház ápolási igazgatóját és helyettesét, Guti Tündét. A kapcsolatot a kórházzal már több hete felvettük, de a személyes bemutatkozásra csak most került sor.
Egy kórházban természetesen, vannak olyan szakemberek, akik rendelkeznek ugyan megfelelő tapasztalattal, ám vagy a lehetőségük, vagy pedig az idejük – nem egy esetben mindkettő – nem elegendő. Ilyenkor kerülhetünk mi, mentorszülők a „képbe”. A sorstársi segítés erejével gyorsabban számolódnak fel a kétségek, aggodalmak, melyek egy látássérült, vagy egy látássérült gyermeket nevelő szülőben jelennek meg.
Az igazgatónő felajánlotta segítségét abban, hogy elsősorban a gyermekkórház leginkább érdekelt osztályain, a koraszülött, valamint a szemészeti osztályon hozzáférhetőek legyenek tájékoztatóink, illetve elérhetőségünk. Hasonlóképpen fogja elérhetővé tenni ezt kollégái számára is. Az igazgatónő nem titkolta, hogy azért is örül bemutatkozó látogatásunknak, mert eddig még nem hallott a Látássérült(ként) Gyermeket Nevelők Mentorszülők Hálózatáról, de az elhangzottak alapján megismert tevékenységünket fontosnak és hasznosnak tartja.
Terveink között szerepel, hogy lehetőségeinkhez mérten több fővárosi és vidéki egészségügyi, szociális, valamint oktatási intézményeket is felkeresünk, beszámolva az érdeklődőknek a továbblépésekről. Szeretnénk, ha a későbbiekben nem csak szórólapjaink jutnának el a releváns osztályokra, hanem szülőcsoportokat is indíthatnánk, és személyesen beszélgethetnénk a szülőkkel az osztályokon.
Csukáné Polyák Erzsébet