Kulisszatitokzatos klub Újpesten

Nem csak a narráció magyarországi fejlődéséről és jelenlegi helyzetéről hallhatnak a jelenlévők, de megismerkedhetnek a narráció és a narrátori munka gyakorlatával is konkrét példákon keresztül, a művészet minden területéről.

Emellett Koltai Judit, a Holdvilág Kamaraszínház művészeti vezetője és színésze személyében egy klasszikus értelemben vett “színházi ember” izgalmas történeteibe is bepillantást nyerhetnek az érdeklődők, a kulisszákon innen és túl. Mindig tudni szeretted volna pl., hogy mi van, ha egy színész elfelejti a szöveget előadás közben vagy rossz helyen jön be a színpadra? Érdekelt, hogy miképpen zajlik egy próbafolyamat az olvasópróbától a főpróbáig vagy, hogy mit kezd egy színész a lámpalázzal? Ha ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak valaha, a legjobb helyre jössz, látogass el az újpesti klubra!

Időpont: 2017. november 8. szerda, 15 óra
Helyszín: Ady Endre Művelődési Központ (1043 Bp., Tavasz utca 4.)

Vendégeink egy különleges bejelentéssel is készülnek, amit elsőként a jelenlévő klubtagok hallhatnak!

A szervezők: Kulman Tiborné Era és Széles Attiláné Panka, valamint vendégeik: Koltai Judit és S. Tóth Erika mindenkit szeretettel várnak!

Kérdése van a narráció kapcsán? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címen! Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra is, ahol további programajánlókat, élménybeszámolókat és narrációkat talál festményekről, fotókról, videókról, valamint sok egyéb érdekességet. Várom szeretettel!

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983

Vakrepülés Színtársulat: Az éjszaka tapintása

Tegnap este a Vakrepülés Színtársulat, Az éjszaka tapintása c. előadásán jártunk Eszterrel és Danival. Az eredeti művet Donáti István írta, a rendező, Sallai Zoltán. A Vakrep egy különleges formáció jobbára vak színészekkel, minden előadás interaktív érzékenyítés, ahol a nézők ezúttal kivételesen hallgatók, szagolók, tapintók és ízlelők, mert látnivaló az nem sok van, egészen az előadás zárópillanatáig, amikor is a társulat tagjai “felfedik” magukat, mielőtt levonulnak a színpadról.

A vakrepülés tehát sötétben zajlik, valóban teljes sötétben, sehol egy kósza pislák, s hogy ez így is maradjon, kikapcsoltatnak velünk minden kütyüt, aminek fénye van, csalni nem ér. Törökülésben, de legalábbis felhúzott lábakkal ülünk a földön, párnákon, amiket gumimadzagokkal kell magunkra erősíteni. Meglepő módon a vizualitás teljes hiánya, csak az első öt percben nyomasztó, addig Daniba karolok. Az előadás kezdete előtt van egy “próbarepülés”, akinek túl megterhelő a sötétség, elhagyhatja a termet. Mindenki marad, nem csoda, izgalmas kalandnak ígérkezik ez a “négypróba”, látás nélkül. Rövidesen megszólal (talán) jobbra tőlem két szereplő, Rita (Simon Rita) és barátnője, Mariann (Hényel Annamária). Az irányérzékem kicsit bizonytalanabbul működik, de ösztönösen a hang felé fordulok, legalábbis azt hiszem. A teremnek elég intenzív az akusztikája, úgyhogy nem tudom teljes biztonsággal megállapítani, honnan beszélnek.

Rövidesen egy “buszon” találjuk magunkat, Görögországba tartunk, az ellátás része egy kis sütemény és üdítő, előbbit azonnal felismerem (de nem mondom meg, legyen meglepetés, ha elmentek megtapasztalni a kalandot), az üdítőt pedig olyan gyorsan megiszom, hogy észre se veszem, mit ittam, hoppá! Mögöttem egy hölgy sokat kínlódik, hogy megtalálja a szívószál hegyével a kis kétdecis dobozon a még kisebb befóliázott lukacskát, de végül csak sikerül. A dobozokat Laci (Nagy László) szedi össze, aki légiutas-kísérőnk és idegenvezetőnk egy személyben – a feladat adott, találj bele a szemeteszsákba és közben ne gáncsold ki a sötétben az úriembert, aki épp úgy nem lát, mint te.

Megérkezvén úticélunkhoz egy utcai búcsú forgatagába kerülünk, “idegenvezetőnk” indítványozza, hogy táncoljunk egyet, mindenki feláll a sötétben és bizonytalanul lépegetünk erre-arra. Mellettünk egy kötél feszül ki a terem széltében, aki igényli, irányzék gyanánt megfoghatja. Egy hölgy a kezem ügyében nem találja a “kapaszkodót”, a hangja alapján megtippelem hol lehet a keze és arra mozdítom a kötelet. Ő nem veszi észre, hogy segítséggel, de megtalálja és elkapja. Mindenféle hangokat hallunk, ami egy utcabálon nem szokatlan, de azért így vakon, nem túl megnyugtató. Minden egyes petárdadurranásnál összerezzenek, mondjuk tény, hogy én amúgy is frászt kapok a hirtelen zajoktól. Hátulról átölelem Danit, “biztonságban vagyok”. Mikor “kitáncoltuk” magunkat kicsit ügyetlenkedve leülünk, mindegy hova, a hátsónkon még mindig ott van a párna, a többi részletkérdés. (Csak az előadás után – mikor felgyúlnak a fények – döbbenünk rá, hogy mennyire szétzilálódott az eredeti “ülésrend”, pedig úgy tűnt, alig mozdultunk el “tánc” közben.)

Megy tovább az előadás, egy, a főszereplő Péter (Pál Zsolt, “Pille”) és csábítója, Kalliopi (Máj Kriszta) között lezajló romantikus jelenetet hallgatva, nyúlnék Dani felé, de egy idegen vállat találok meg, a formájából ítélve női váll, már csak azért sem lehet Danié, mert a ruha tapintása is ismeretlen. Dani észreveszi, hogy őt keresem és megérint. Ahogy megsimítom a kezét, az első röpke gondolatom, ha én eltévedtem, talán ez a kéz is eltévedt, de aztán megérzem az összetéveszthetetlen gyűrűt az úján, tehát jó kéz van jó helyen. 🙂 Odasúgom Daninak, hogy az előbb letapiztam valakit, ő meg – a hangjából ítélve – mosolyogva visszasúgja, hogy igen, Esztert, hála az Égnek! 🙂 Közben a színpadon a mi pálinkánknak megfelelő, autentikus görög italt – úzót – bontanak, ánizs illat lengi be a teret (gyengébbek kedvéért: Negro), ami egy kellemetlen pillanatig a fájdalomcsillapító illatát és ízét is eszembe juttatja, amit néhanapján szedek.

Az előadás zárásaként a sziklaszirten álló főszereplőt képzelhetjük el, a tenger hullámai csapdossák a sziklafalat, közben a víz egy csillaggal (Borics Nikolett) beszélget. A csillag arról kérdezi a tengert, hogy milyen, ha valaki nem látja a fényt, a beszélgetés amolyan tanmese. Számomra a konklúziónak ez a fajta kihangsúlyozása kicsit szájbarágósnak hatott, hiszen megtapasztaltuk, így mindenki magának tette egyértelművé, hogy látás nélkül is lehet élni, de valahol érthető a didaktikus jelleg, mert ez kicsit minden érzékenyítésre jellemző. Az előadásnak megvannak az apróbb hiányosságai, leginkább talán a színészi játék terén, de ezek teljes mértékben megbocsáthatóak, tekintve, hogy amatőr színtársulatról beszélünk, akik ráadásul mindent önerőből tartanak fenn.

Nagyon nagy élmény volt, mindenkinek érdemes megtapasztalnia, részemről biztos, hogy a többi előadásra is elmegyek!

Időpont: 2017. október 30. hétfő, 18:00
Helyszín: Zuglói Civil Ház (1144 Budapest, Csertő park 12.)
Megközelíthető: Az Örs Vezér térről a 82 trolival a 2. megállónál leszállva (Vezér utca)

Egy riport a tagokkal, két részletben:
http://www.vipcast.hu/2011/11/19/az-ejszaka-tapintasa/1093
http://www.vipcast.hu/2011/11/19/a-vakok-vilaga/1112

És egy másik, kicsit személyesebb hangvételű, Máj Krisztával és Pál Zsolttal, a társulat művészeti vezetőivel:
https://www.youtube.com/watch?v=jRrgBunHyK8

Az előadáshoz tartozó Facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/230770700788501/?acontext=%7B%22ref%22%3A%223%22%2C%22ref_newsfeed_story_type%22%3A%22regular%22%2C%22feed_story_type%22%3A%2222%22%2C%22action_history%22%3A%22null%22%7D

A képen a Vakrepülés Színtársulat logója látható, fehér alapon egy kisrepülő fekete grafikája, aminek a szélvédőjét egy nagy napszemüveg takarja. A felirat fölül: "Vakrepülés Színjátszó Egyesület", alul: "www.vakrep.hu, Láthatatlan játék a sötétben".

Tettszett a beszámoló? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címre, köszönöm! Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra, ott további ismertetőket olvashat kulturális programokról, narrációkat festményekről, fotókról, videókról és sok egyéb érdekességet is! Várom szeretettel!

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +3630 755 6983

Mozi – Esély/Egyenlőség (1. rész)

A magyar akció-vígjátékot audionarrációval és speciális felirattal élvezhetik a helyszínre látogatók.

Időpont: 2017. október 27. péntek, 18:00-21:00
Helyszín: Premier Kultcafé (1085 Budapest, Üllői út 2-4.)
Megközelíthetőség: a Kálvin téri metrómegállótól 2 perc sétára, az egykori Vörösmarty mozi helyén
Jegyár: 1200 Ft, diákoknak és 60 év felettieknek 980 Ft
AKCIÓS KONSTRUKCIÓ: Gyere el két vetítésre és a harmadik jegyedet mi álljuk!

A rendezvényen való részvétel regisztrációhoz kötött. Részvételi szándékodat az info@akkuegyesulet.hu címen várjuk.

Gyere és lásd te is a füleddel, halld te is a szemeddel azt, ami közös kincsünk: a kultúrát!

A vetítéshez tartozó Faebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/290690414762905/?acontext=%7B%22action_history%22%3A%22[%7B%5C%22surface%5C%22%3A%5C%22page%5C%22%2C%5C%22mechanism%5C%22%3A%5C%22page_upcoming_events_card%5C%22%2C%5C%22extra_data%5C%22%3A[]%7D]%22%2C%22has_source%22%3Atrue%7D

Valamint egy érdekes cikk a projekt kapcsán:
https://hetediksor.hu/2017/10/17/mozi-eselyegyenloseg/?fb_action_ids=1517149455000100&fb_action_types=og.comments

 

A mellékelt fotón a film plakátja. Középen Thuróczy Szabolcs, egy fiatal, huszonéves kerekesszékes srác, profilból. Egyik karja a kerék hajtófelületén, másikban revolver. Könnyű dzsekit és farmert visel, fehér pólóval, csöppet se tűnik veszélyesnek. Előtte a plakát oldalán hívómondat: “Lövésed sincs, mire képesek”, alatta pedig a film címe és a rendező neve olvasható. A kép felső szélén a három legfontosabb szereplő neve tűnik fel: “Thuróczy Szabolcs, Fenyvesi Zoltán, Balsai Móni”

Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra, ahol további programajánlókat és egyéb érdekességeket talál. Várom szeretettel!

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +3630 755 6983

A vadászat (narrált film a VÁI-ban)

Időpont: 2017. október 26. csütörtök, 18 óra
Helyszín: Vakok Állami Intézete (1146 Bp., Hermina út 21., rendezvényterem)

A film bevezető narrációja az alábbi hivatkozáson hallgatható meg:

A programon történő részvétel díjmentes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Kérjük részvételi szándékukat 2017. október 24.-én 12.00 óráig a rendezveny@vakokintezete.hu e-mail címen vagy a 061 872-9560-as telefonszámon jelezni szíveskedjenek.

A mellékelt fotón a film amerikai plakátja. Középen a cím: “The Hunt”, fölötte a főszereplő Mads Mikkelsen látható félprofilból. Negyvenes évei végén vagy ötvenes évei elején járó jóképű férfi, markáns vonásokkal. Szeme és egyenes szálú haja barna, arca kissé borostás. Visszanéz ránk és a mögötte álló homályos alakokra, tekintete meggyötört, kiábrándult, orrnyergén pici seb. A plakát két oldalán mértékadó amerikai magazinok értékelései, mindegyik 4 vagy 5 csillag. A cím alatt a rendező, Thomas Vinterberg neve, mellette egy kisebb képen Mikkelsen pulóverben, kabátban és farmerben áll az erdőszélen, egy vadászpuskával a kezében.

Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra, ahol további programajánlókat és egyéb érdekességeket talál. Várom szeretettel!

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +3630 755 6983

Érintsd meg a belváros múltját (1. rész)

Már 2015-ben megfogott a kezdeményezés, mikor először jártam ezen a sétán, akkori klubtagjaimmal. Később az Imagine Budapest egy másik, látássérülteknek szervezett kirándulásán is részt vettem, így ezúttal már ismerősként üdvözöltek a szervezők. Besegítettem a látogatók toborzásába, a programlehetőséget a Lámpáskollégáknak is elküldve. Nagy örömömre Vasné Pintér Terike a III. kerületből többedmagával csatlakozott, így végül szép számmal összegyűltünk a Kálvin téri templom bejáratánál, ahol Szekeres Júlia idegenvezető várt bennünket. Indulhatott is a kalandozás térben és időben. Első állomásunk a Mátyás király korabeli városfal, ma is régi impozáns jellegét őrző maradványa volt. A porhanyós mészkő összetéveszthetetlenül rücskös, darabos tapintása önmagában érdekes, de az anekdotikus történelmi kitekintés tette igazán izgalmassá a helyszínt.

Az akkori város jóval a mai utcaszint alatt helyezkedett el, így ahhoz, hogy megérinthessük a falat, nekünk is lejjebb kellett lépcsőznünk egy emelettel a “föld alá”. A lejárat két utcai üzlet között, szinte észrevétlenül búvik meg egy üvegajtó mögött. Itt lent, kicsit eltávolodva az utcazajtól zavartalanul beszélgethettünk. Szemben a fallal megcsodálhattunk egy kör-alakú, kőből faragott autentikus térképet, ez igazítja el az arra járót a reneszánsz korabeli városkép kavalkádjában. Megtudhattuk, hogy a falrész tulajdonképpen csak érdekesség gyanánt maradt meg, mert valójában már a 16. században elkezdtek bele egyre több helyen kapukat vájni, ahogy a város egyre nőtt, majd pedig a 18. századra már szinte teljesen lebontották, lévén akadályozta a dinamikusan fejlődő pesti oldal terjeszkedését.

A belváros, különösen ez a környék rengeteg történelmi és kulturális emléket, értéket őriz. Nekem például nagyon tetszett a közeli Lövölde tér története, melybe idegenvezetőnk bepillantást engedett. Mint megtudtuk, a 18. században a polgárság feladatai közé tartozott a városok biztonságának és békéjének megőrzése. Egy 1701-ből származó rendeletben I. Lipót király kötelezte a céheket, hogy mestereik minden vasár- és ünnepnapon lövészetre járjanak, a távol maradókat pedig pénzbírság fenyegette. Mária Terézia 1740-ben elrendelte, hogy minden felnőtt férfipolgár egy éven át lövészeteken vegyen részt.

1824-ben avatták fel a Zambelli András tervei alapján készült új lövöldét, a Kálvin tér környékén, a mai Királyi Pál utcában. A klasszicista épületnek hosszú dór oszlopsora, díszes diadalívszerű kapuja, és I. Ferenc látogatását ábrázoló timpanonja volt. A tulajdonképpeni lőtér mellett vendéglők, pipázó-, társalgó- és tánctermek szolgáltak a színes kulturális élet színteréül és egy park is tartozott az épülethez, így a létesítmény a polgári élet egyik központjává vált. A megnyitóra rendezett ünnepélyen 300 terítékes vacsorát adtak.

A sokak szerint Pest ékességének számító lövöldét az 1838-as árvíz pusztította el, de 1840-re újraépítették. Az új épületet a Külső-Erzsébetvárosban, a mai Lövölde tér északkeleti sarkában álmodták meg. Az előző lövöldéhez hasonlóan ezt is Zambelli András tervezte, és 1840-ben Habsburg József nádor avatta fel. Mikor ezt meghallottam, rögtön eszembe jutott, hogy az ő neve látássérült körökben ismerősen csenghet, hiszen a Vakok Általános Iskolájának létrejöttét jelentős összeggel támogatta és a Nádor Terem róla kapta a nevét. A nádor egyébként, az itt található csodálatos ólomüvegablakról is visszaköszön, erre az üvegfestményekről készült narrációk olvasói biztosan emlékeznek.

Megtudhattuk továbbá, hogy a klasszicista stílusú lövölde két épületegyüttesből állt. Az egyikben vendéglők, éttermek és kiszolgáló helyiségek, a másikban pedig a lőcsarnokok és a lövészmester lakása voltak, a lövőház parkjába pedig díszes kapun át lehetett bejutni. 1874-ben, az itt működő lövöldéről nevezték el a teret Lövölde térnek. Kis érdekesség, melyet szintén Szekeres Julitól, vezetőnktől tudhattunk meg: a lövöldéből származik a “fején találta a szöget” kifejezésünk. A lőgyakorlatokon használt céltáblák közepébe ugyanis egy szöget vertek, ha a gyakorlatozó jól célzott és eltalálta, az maximum pontot ért és számíthatott társai elismerésére. És még egy kis érdekesség: az akkoriban használt céltáblák nem kör, hanem négyzet alakúak voltak, mert így könnyebben meg lehetett határozni a mértani középpontot a sarkok átlóinak metszéspontjánál.

Ahogy én is kicsit utánaolvastam, további érdekességekre is bukkantam. A lövölde épülete 1890-ig állt a téren. Az épület lebontása után a teret megnagyobbították és köréje bérpalotákat építettek. A Lövölde tér 6. szám alatt működött a Kairó kávézó, melynek gyakori vendégei voltak Teleki Pál politikus, Szablya-Frischauf Ferenc iparművész, Fülep Lajos és Felvinczi Takács Zoltán művészettörténészek is, valamint Gundel Antal lapszerkesztő. Ő egyébként Gundel János fia, aki a Gundel éttermet alapította. Antal testvére Gundel Károly, ő virágoztatta fel és gazdagította különleges fogásokkal a méltán népszerű helyet, megszilárdítva ezzel a későbbi gasztrodinasztiát. A Kairo kávézóban megforduló értelmiségiek 1906-ban egy rövid életű hetilapot is kiadtak Szerda címmel.

Következő állomásunk szemben a várfalhoz vezető lejárattal Petőfi és Szendrey Júlia lakása volt a Királyi Pál utca 18. szám alatt. Korábban a Dohány utcában is éltek – akkor Tabakgasse volt az utca neve –, ahol Jókai Mór volt a bérlőjük, ám ebbe a lakásba már nélküle költöztek. Tárlatvezetőnk elmesélte, hogy Petőfi súlyosan összeveszett barátjával, amiért az megszökött a nála nyolc évvel idősebb Laborfalvi Rózával. Petőfi és felesége már sajnos nem tölthettek sok időt ebben a lakásban, bár fiuk, Zoltán még itt született meg. A szabadságharc ideje alatt azonban a család Nagyszalontára költözött.

imagine

Kedves Olvasók! Tartsanak velem a jövő héten is, amikor tovább barangolunk a belváros történelmi, irodalmi és építészeti emlékei között.

Segítségül hívott forrásanyagok:
https://hu.wikipedia.org/wiki/L%C3%B6v%C3%B6lde_t%C3%A9r
http://magyarhirlap.hu/cikk/82996/Seta_Petofi_nyomaban_a_Belvarosban

Tettszett a beszámoló? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címre, köszönöm! Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra, ott további beszámolókat olvashat kulturális programokról, narrációkat festményekről, fotókról, videókról és sok egyéb érdekességet is! Várom szeretettel!

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +3630 755 6983

Meghívó a 25. Angyalfolki Utcabálra

A 25. évfordulóját ünneplő Utcabálon többek között fellép az Angyalföldi Vadrózsa Néptáncegyüttes, Ferenczi György és a Rackajam, de sok más, várhatóan fergeteges koncert is meghallgatható lesz.

E mellett számos népzenei és néptáncos előadás lesz még, valamint nagyon sokféle módon elevenednek meg majd a népi hagyományok. A programon a vásár, vidámpark, főzőverseny és sportprogramok is lesznek, valamint másokkal együtt az Egyesületünk is várja majd a látogatókat.

Az Egyesületünk utcarészénél lehetőség nyílik majd beszélgetni és érdekes eszközökkel játszani, melyeken keresztül megismerhetővé válnak a Lámpás Klubjaink. Ahogy az ilyenkor mindig is szokás, kötetlenebb, személyesebb formában is  mód nyílik megismerni azt, hogy milyen szolgáltatásokkal segítjük a látássérültek mindennapi életét. Erre mind az érintett sorstársainkat, mind a családtagjaikat szeretettel várjuk!

A program a XIII. kerületi Dagály utcában lesz, már reggel 10 órától lehet minket keresni! A belépés díjtalan!

A képen egy olyan asztal látható, amellyel az ilyen programokon várjuk a vendégeket. Interaktív játékok, felvilágosító anyagok, érdekes tárgyak láthatóak ezen az asztalon.

 

Ingyenes programok a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központban

Mindkét program augusztus 25-én pénteken lesz a Nagytétényi út 31-33 szám alatt.

Az első előadás a Maszk Bábszínház programja, mely 17 órától kezdődik, a címe: Szamárcsel. Ez egy  élőszereplős játék óriásbábokkal, árnyjátékokkal, sok zenével. A darab egy furcsa várostrom története, amelyben nem a fegyvereké a döntő szó, hanem cselekkel, a furfangos ötletekkel, a tréfás kis félrevezetésekkel vívják a csatát és foglalják el a várat – először a törökök, de végül a magyarok!

A képen a Csemegepultos naplója című darab egy pillanata látható, amint a csemegepultban álló ember, a színész, elmondja a közönségnek az élményeit

A kép forrása: https://klauzalhaz.hu

A második program 20 órától kezdődik és Ötvös András kelti majd életre Gerlóczy Márton, A csemegepultos naplója című regényét.  A másfél órás előadás minden perce lebilincselő és meglehetősen egyedi. Az előadás egyszereplős, hanghatásokra épülő monodráma. Az előadás közvetlen témája a húspiac, mely nem mellesleg az emberi kapcsolatokkal foglalkozik, ahogyan arra a szerző a saját élményeiből rálátott. A húspiac és az egyéjszakás kapcsolatok világának áthallásos bemutatásán túl azonban az író sokkal többet akar mondani, a társadalom elé tart tükröt. Ezt kelti nagyon egyedi módon életre Ötvös András és ennek a megtapasztalására nyílik meg egy ingyenes lehetőség.

Hangoskönyvek a Gólyában

A Gólya Közösségi Ház és Szövetkezeti Presszó minden kedden és csütörtökön kedves, érdekes, fontos, elgondolkodtató, szórakoztató, magával ragadó hangoskönyvekkel várja a vendégeket.

A műsorterv az alábbi:

A Gólya Közösségi Ház és Szövetkezeti Presszó a VIII. kerület Práter utcából nyílik. A pontos címe: Budapest, Bókay János u. 34.

A programok 18,00-kor kezdődnek és közel 2 órán át tartanak.

A belépés díjtalan!

A képen egy könyv látható, melyen fülhallgató van elhelyezve

Ingyenes szemüvegkeretek

kép forrása: akcion.hu

kép forrása: akcion.hu

Elsősorban gyerek és női keretek közül lehet válogatni. Amennyiben szeretné megtekinteni a választékot, kérjük nyitvatartási időben fáradjon be a Láthatár segédeszközboltba.

A Láthatár segédeszközboltunk elérhetősége és félfogadási rendje a következő:

Ingyenes koncertlehetőségek

kép forrása: www.azprodukcio.hu

Kép forrása: www.azprodukcio.hu

Ingyenesen a Dohány utcai zsinagóga programjai közül 100-100 jegyet ajánlottak fel az alábbi koncertekre:

A koncertek minden esetben 19:00 órakor kezdődnek.

A honlapon részletes információ olvasható a rendezvényről.

Kérem, hogy a fent megjelölt, ingyenesen meghirdetett előadásokra legkésőbb augusztus 10-ig legyenek szívesek leadni a jegyigénylést az elnokseg@mvgyosz.hu e-mail címre.

Ingyenes, akkreditált képzés

A képzés ingyenes, akkreditált (30 kreditpontos).

Jelentkezési határidő: elektronikus jelentkezésüket 2015. június 18- án éjfélig, postai úton történő jelentkezésüket pedig 2015. június 23-án 16.00 óráig várjuk.

Képzési időpontok: 2015. július 6-7. (hétfő, kedd) 2015. július 17-18. (péntek-szombat)

Maximum csoportlétszám: 18 fő

Kérjük, segítse a képzési felhívás terjesztését szociális intézmények, szakemberek számára.

Kérdés esetén Békefi Éva áll rendelkezésükre a bekefi.eva@fszk.hu e-mail címen.

JELENTKEZÉS

A VGYKE Braille tanfolyama

Forrás: www.blog.databazaar.com

Forrás: www.blog.databazaar.com

A foglalkozások egyéni, illetve kiscsoportos formában történnek, látássérült és látó érdeklődőknek egyaránt. Az oktatást aliglátó gyógypedagógus kollégánk Koós Andrea vezeti.

Látássérült érdeklődőink számára és látó tanulóink részére is térítésmentesen indítjuk tanfolyamainkat.

A tanfolyam helyszíne: 1146 Budapest, Hermina út 57.

Jelentkezni budapesti ügyfélszolgálati irodánk elérhetőségein lehet.