Reumatológiai betegségek

Képünk és érdekességünk forrása: https://rakosliget.plebania.hu/informaciok/katolikus-kor/
Kedves Klubtársunk!

Sok szeretettel hívunk következő klubunkra, melyet 2023. augusztus 1-jén, kedden délután 14:00-órától tartunk a rákosligeti Katolikus körben, (XV. u. 2.), mivel a Rákoshegyi Közösségi Ház táboroztatás miatt bezárt július-augusztusra. ” Reumatológiai betegségek ” lesz klubnapunk témája.
Találkozunk 13:45-kor a Hősök terén, Rákosligeten, a buszmegállóban, a templomnál, és onnan megyünk együtt a helyszínre.

Klubunkra meghívtuk dr. Kiss Jánost, a VGYKE elnökségi tagját, aki a Reumatológiai betegségek -kel kapcsolatban tart előadást. Akinek kérdése van, előre is elküldheti, hogy János felkészülhessen. Beszámolunk az aktualitásokról és felköszöntjük a születés és névnaposainkat is. Szeretettel várunk benneteket!

Érdekesség: A XV. utca 2. alatti modern közösségi házunk helyén már az 1940-es években működött egy az egyházközségünk tulajdonában álló közösségi épület. Azt az ingatlant 1953-ban államosították, majd hosszú évtizedekkel később, 2010-ben sikerült közösségünknek komoly anyagi áldozatvállalással és Tampu Ababei József atya irányításával visszavásárolnia (az akkori tulajdonos magánszemélyektől). Ezt követően a régi házat társadalmi munkában részlegesen felújítottuk, de a korszerűtlen, szűk épületben, különösen télen, nehéz volt programokat lebonyolítani.

Elérhetőségeink:
e-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com
Telefon: Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53.
Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill., ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg.

#Rákosliget #katolikus #katolikuskör #reumatológia #betegségek #beszélgetés