Februári online klub a XVIII. kerületben

Kedves Klubtagok, Kedves Érdeklődők!

Szeretettel meghívunk Benneteket következő online klubunkra, melyet 2021. február 24-én szerdán 15:00-órától tartunk.

Vendégünk lesz Dr. Ozvári-Lukács Ádám jogász, aki a „Szülő-Példa-Érték” projekt keretében tart előadást. Szó lesz többek között a rokkantsági ellátásokat érintő változásokról.

Ez alkalommal bemutatkozik a kerület új lámpása is.

Élő bejelentkezésünket megnézhetitek a 18. kerületi lámpások Facebook oldalán.

Sok szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

Pázmán Krisztina és Juhos Róbert
közösségi civilszervezők

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 70 377 3235

E-mail: 18.kerulet.szervezo@vgyke.com

Élet látássérültként Rákosmentén

A Rákosmentén élő látássérülteknek nyújt egyfajta kapcsolódást KRAYNÉ FARAGÓ ZSUZSA és ACSAY PÉTER lámpás, akik a Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületénél (VGYKE) dolgoznak már évek óta közösségi civilszervezőként.

Magát a lámpás szerveződést 2013 őszén indította el az egyesület, amely Rákosmentén kezdetektől meg is valósult.

Szerepüknek tekinthető, ahogy az egyik lámpás, Zsuzsa fogalmaz, hogy az egyesület meghosszabbított kezeként működjenek. Rendszerint ügyes-bajos dolgokban segítenek látássérült társaiknak. Egyfajta szócsőként működnek, hiszen sok tagnak nincs internetes elérhetősége, így telefonon adnak hírt az aktuális lehetőségekről-programokról.

Gyakran jelentik be közlekedési lámpák hibás működését, és ilyenkor a lámpások felveszik a kapcsolatot a Budapest Közút Forgalomirányítás diszpécserével, és jelzik a hibát.

Minden hónap 1. keddjén klubdélutánt tartanak a Rákoshegyi Közösségi Házban, 14:00 és 16:30 között. De a vírushelyzet miatt csak online klubok szervezésére és lebonyolítására van lehetőség a „Rákosmente közösség lámpásai, mentorai” (lampas17) Facebook oldalán. Sokféle programot szerveznek: kirándulásokat, kulturális programokat, valamint különféle kiállításokra is ellátogatnak kollektíven a tagokkal.

Tagok a Tutanhamon múmiája mellett

Rákosmentén aktív élet folyik a látássérültek szempontjából. A klubnak jelenleg 45 fő az aktív taglétszáma.

A reménysugár klub és a rákosmenti Lámpás Klub tagjai az asztal körül ülnek.

Zsuzsa és Péter nagyon büszke arra, hogy egy nagyon jó kis közösséget sikerült összehozniuk. Szinte családias a viszony a tagokkal. A karantén helyzet ellenére is erősödtek a kapcsolatok. Úgy gondolják, hogy a legfontosabb a bizalom kiépítése. Eredményeik közé lehet sorolni, hogy sikerült 2016-ban közlekedést segítő távirányítókat kiosztani a kerületben élő látássérültek között.

A fehér bot világnapja alkalmából évek óta októberben nagyszabású ünnepségeket rendeznek, 60-80 fő meghívásával, mindez szerepel a helyi esélyegyenlőségi programban is. A 2020-as évben az ünnepség lebonyolítására a vírus miatt nem volt lehetőség. Így a VGYKE Elnök asszonya, Fodor Ágnes kérvényezte az önkormányzatoktól, hogy az erre fordított összeget had költhessék el életvitelt megkönnyítő segédeszközökre, ami meg is valósult. 34 tag részesült így támogatásban. Kaptak többek között beszélő személymérleget, asztali ledlámpát, valamint nagyítót.

Az önkormányzati választások óta sikerült szoros kapcsolatot kialakítani a területért felelős új alpolgármesterrel, Dr. Füzesi Péterrel, aki tavaly 2 alkalommal is megtisztelte jelenlétével a klubdélutánt. Jenei Mónika esélyegyenlőségi referenssel vannak a legszorosabb kapcsolatban, ő szervezi a HEP (Helyi Esélyegyenlőségi Program) munkáját.

Zsuzsa és Péter egyaránt benne vannak a Rákosmente Erőforrás Bizottság munkájában is, részt szoktak venni a szociális kerekasztal ülésein. Általánosságban a képviselők ismerik őket, mert az Elnök asszony és az adminisztráció vezetője a lámpásokkal együtt mindig részt vesz azokon a testületi üléseken, ahol a képviselők a támogatásokról döntenek. Akadálymentesítési kérdésekben kikérik a véleményüket.

A képen a 2018. februári önkormányzati ülés képe látható, ahol a VGYKE támogatásáról döntöttek

Rákosmente Önkormányzata „A közösség lámpásai” projekt eredményeinek fenntartása és továbbfejlesztése érdekében évente együttműködési megállapodást köt a VGYKE-vel. Az önkormányzat támogatási szerződés keretében anyagilag is támogatja a közösségi mentorok tovább foglalkoztatását és a program folytatását. A jelenleg dolgozó közösségi mentorok – akik megváltozott munkaképességű, részben látássérült emberek – a VGYKE főállású munkatársai. A szervezet munkatársai 2014-től érzékenyítő foglalkozásokat tartanak Rákosmente valamennyi óvodájában. 2019-től részt vesznek az iskolai komplex érzékenyítő mintaprogramban is. Az érzékenyítés kibővítése, a fogyatékossággal élő emberek elfogadottságának növelése érdekében az Önkormányzat további együttműködést kezdeményezett több országos fogyatékosságügyi érdekképviseleti szervezettel, éves szerződések keretében. Az együttműködési megállapodások révén az országos fogyatékosságügyi érdekképviseleti szervezetek képviselői – a Kelet-Pesti Tankerület előzetes hozzájárulásával és támogatásával – a tavaszi iskolai félévben havi rendszerességgel látogatnak el a megjelölt öt intézménybe (általános, illetve középiskolába), ahol két tanóra időkeretében ismertetik a különféle akadályozottsággal élők problémáit, fontosabb ismérveit és játékos, interaktív formában érzékenyítik a tanulókat. Rákosmente Önkormányzata 2015-től minden évben támogatási szerződés keretében támogatja a VGYKE projektjét.

Az egyik vendég egy érzékenyítős játékot próbál ki a családi napon a Piroska Óvodában

Rákosmente Önkormányzata folyamatosan segítséget nyújt a kerületben fogyatékossággal élő lakók részére. Az érdekvédelmi szervezetekkel kötött megállapodások keretében rendszeres a segítségnyújtás, a szervezetek számára folyamatosan biztosítanak támogatási lehetőségeket. A városvezetés kiemelt feladatának tekinti a kerületben élők egészségügyi alapellátásának, illetve a járóbeteg szakellátásnak a fejlesztését. 2021-ben megkezdődik a Ferihegyi úti szakrendelő bővítése, korszerűsítése. Fontos cél volt, hogy az eddig négy telephelyen működő szakrendelő egy helyen fogadhassa a rákosmentieket. A felújított épületben bővülni fog a szakrendelési profil. Az akadálymentesítés Rákosmente kerületének intézményeiben folyamatos.

Rákosmente területe látássérültként élhető, bár Zsuzsa és Péter elmondása szerint több beszélő futártáblára és jelzőlámpára lenne szükség. A BKK honlapján megtekinthető egy lista, hogy mely kereszteződések vannak meghangosítva, ezek az alábbiak: Pesti út–Kis utca, Pesti út 149. gyalogosátkelő, Péceli út–Battonya utca, Bakancsos utca–Táncsics utca– Széchenyi utca. Ez a 4 meghangosított jelzőlámpa beszélő, és távirányítóval lehet csak működésbe hozni. Az esetleges hibás közlekedési lámpát a jarokelo.hu oldalon is jelezhetik a látássérült személyek. Az információáramlás tehát folyamatos, és az igények cseréje a kerületi képviselők és a látássérültek között. Az évek során a járműveket korszerűekre cserélték, és szinte mindegyik alacsonypadlós. Péter, aki már maga is évek óta a kerületben él, azt mondta, hogy jó itt élni, hiszen nyugodt, családias a környezet, az emberek pedig segítőkészek a látássérültekkel.

A képen egy működő FUTÁR-tábla látható

Nagy Fruzsina

Januári klubnap a magyar szinkronról

A XVIII. kerületi lámpások online formában megtartották az év első klubnapját, melynek témája a szinkronizálás története és kialakulása volt.

Becsatlakozva az online térbe előadás keretében betekintést nyerhettek a szinkron világába, érdekességeibe. Megtudhatták, mikor és honnan indult el ez a kezdeményezés, mikor készült az első szinkronos tv film, valamint hogy melyek hazánkban a legkeresettebb és legnépszerűbb stúdiók, ahol a legtöbb szinkront készítik.

Az előadás végén az is elhangzott, miben tér el napjainkban a filmek és sorozatok szinkronos változatának elkészítése az elmúlt évekhez képest.

Klubnap Angyalföldön több vendéggel

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

A XIII. kerületi Lámpás Klub online klubnapot tart, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt.

Vendégeink lesznek: Tóth Cecília audionarrátor, akivel a Színház jelenlegi működéséről beszélgetünk, és Dr. Ozvári-Lukács Ádám jogász, aki a Szülő-Példa-Érték nevű projektről tart előadást.

Időpont: 2021. Február 22. hétfő 14 óra

Klubnapunkat Facebook oldalunkon élőben követhetik.

Nagyon sok szeretettel várnak mindenkit a szervezők: Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola!

Elérhetőségek:

Telefon: 06707734054 vagy 06304989127

E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com

Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi civilszervezők

Audionarrációról hallunk az Óbudai klubnapon

Szeretettel hívok Mindenkit 2021. február 19-én
15.00 órakor kezdődő online klubnapunkra!

Vendégünk lesz: Petneházy Emőke audionarrátor és gyógypedagógiai aszisztens.

Beszélgetünk arról, hogy a járvány miatt kialakult
váratlan helyzet milyen kihívás elé állította az AKKU Egyesületet.

Szó lesz jelenlegi aktuális eseményekről.

Hallhatunk a jövőben megvalósítandó tervekről is.

Emőke elmondja, hogyan tanulnak a diákok a Vakok Iskolájában: milyen eszközökkel, milyen eredménnyel boldogulnak az online oktatásban.

Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, élő adásban figyelemmel kísérhet minket a Facebookon Budapest III. kerületi látássérültek klubja oldalunkon.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Tel: 06 70 377 32 65

Email: obuda.szervezo@vgyke.com

Februári klub jeles napokkal

Kedves Tagok és Érdeklődők!

Szeretettel hívunk benneteket februári online klubunkra, melyet a Kispest Lámpásai Facebook oldalunkon követhettek élőben.

Téma: Februári jeles napok

Bejelentkezésünk ideje: 2021. február 18. (csütörtök) 14 óra.

Sok szeretettel várunk minden érdeklődőt Facebook oldalunkon!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Elérhetőségeink:

Telefon: 06 70 984 8868

E-mail: kispest.szervezo@vgyke.com

Jogi kérdések és válaszok

Kedves Tagjaink, Érdeklődők!

2021. Február 17-én 10 órakor online klubnapot tartunk.

Meghívott vendégem Dr. Ozvári-Lukács Ádám, aki a „Szülő-Példa-Érték” c. projektről ad majd tájékoztatást.

Minden érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi Közösségi civilszervező

E-mail: terezvaros.szervezo@vgyke.com

Beszélgetés Böjte Katalinnal

 

A klub ideje: 2021. 01. 20 – án (szerdán) 15h

Helyszín: 1067 Budapest, Eötvös utca 10. 3. emelet, 321-es klubszoba.

Online vendégem Böjte Katalin, az Eötvös10 Kulturális Színtér program koordinátora volt. Hasznos információkat tudhattunk meg tőle. Beszélt a magánéletéről, munkásságáról is. Nagyon érdekes beszélgetés volt.

Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező

Klubnap Élő zenével

Kedves Klubtagok és Érdeklődők!

A XVI. kerületi Lámpás Klub online klubnapot tart, melyre szeretettel hívunk minden kedves érdeklődőt.

Vendégünk lesz: Domoszlai János és Mikó György.

Témánk: Az Andoki zene.

Az ősi andoki népek által használt pentaton skála a mai népzenében is továbbél. A hangszerek között fontos szerepet töltenek be a prehispán korszakban használt fúvós hangszerek, például a különböző típusú „andoki furulyák” (pl. quena, quenacho, pinkillo), az egy vagy többsoros, különböző méretű pánsípok (pl. antara, zampoa), az okarina, a láma- vagy kecskekörömből készült ritmushangszerek (chac’chas), valamint a különböző egyszerűbb ütőshangszerek. Az európaiaktól átvett húros hangszerek, a hárfa, a hegedű, a gitár és a charango szintén beépült az andoki népzenékbe.

Időpont: 2021. Február 15. 14 óra
Klubnapunkat Facebook oldalunkon élőben követhetik:
XVI. kerület

Nagyon sok szeretettel várnak mindenkit a szervezők: Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola!

Elérhetőségek:

Telefon: 06707734054 vagy 06304989127

E-mail: angyalfold.szervezo@vgyke.com vagy 16.kerulet.szervezo@vgyke.com

Aranyiné Kmett Olga és Istók Imola
Közösségi civilszervezők

Online klubnap óbudai klubtagokkal

Január 15-én online klubnapot tartottunk.

Először a tél hangulatát idéztük egy havas téli tájképpel, pánsíp zene kíséretében. Utána a telefont kihangosítva több klubtaggal is beszélgettünk. Szó volt sokmindenről, de leginkább a terveinket helyeztük előtérbe az előttünk álló évre tekintve.

Mindenkinek más ötlete volt, de abban megállapodtunk, hogy amikor a járvány miatti korlátozások véget érnek, minél többfelé szeretnénk majd kirándulni. Tavaly elmaradt a legtöbb program, így bőven lesz pótolni való. Mindannyian nagyon várjuk már a személyes találkozást.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Jogi előadás lesz az Óbudai klubnapon

Szeretettel hívok Mindenkit 2021. február 12-én
15.00 órakor kezdődő online klubnapunkra!

Vendégünk lesz: Dr. Ozvári-Lukács Ádám jogász, aki a „Szülő-Példa-Érték” projekt keretében tart előadást.

Hallhatunk majd arról, hogy milyen jogaik vannak
a látássérült gyermeket nevelő szülőknek. Szó lesz arról is, amikor a szülő látássérült.

Akinek sikerült felkelteni az érdeklődését, élő adásban figyelemmel kísérhet minket a Facebookon Budapest III. kerületi látássérültek klubja oldalunkon.

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

Tel: 06 70 377 32 65

Email: obuda.szervezo@vgyke.com

Első online klubnap a zuglói lámpás klubban

A zuglói lámpás klub megtartotta az idei év első online klubnapját Facebook közösségi oldalán.

Vendégem Lengyel Zsófi paralimpikon, triatlonista, aki látássérültként lett élsportoló.

Végül néhány fontos információval zártuk klubnapunkat.

Kiss Márta
Közösségi civil szervező