Klubnap az emlékezésről

A klubprogramok tervezésekor többször szóba kerültek az emlékeink, mivel sokan az emlékeik alapján javasoltak helyeket, ahova majd menjünk el. Az egyik ilyen tervezéskor felmerült a helyi emlékhelyek, emléktáblák felkeresése, főként az elfeledetteké. Akkor beszéltük meg, hogy egyszer az egyik klubunk témája az emlékeink legyenek és hasonlítsuk össze, hogy mire és hogyan emlékszünk. Ennek az ideje érkezett el novemberben.

A klubnap egy pillanata látható, egy asztal mellett ülnek a korán érkezők

A programot segítette az is, hogy nagyon különböző hátterű és nagyon eltérő korosztályhoz tartozó emberek voltak jelen, így érdekes volt a személyes emlékeink összehasonlítása, hiszen garantáltan nem ugyanúgy és nem ugyanarra emlékeztünk.

Mielőtt azonban az összehasonlításra sort kerítettünk volna, meghallgattunk pár érdekességet az emlékezésről. Az egyik ilyen, hogy az emlékeink nem állandóak, hanem mindig változásban vannak és hatnak rá a közben megélt élményeink és ahogyan azokat pillanatnyilag értékeljük. Sokat kutatott példája ennek az 1988-1990-es időszak megélése a keleti államokban. Az összehasonlító kutatások tanúsága szerint az emlékezést nagyon erősen befolyásolta a megkérdezettek véleménye a saját helyzetük pozitív vagy negatív változásáról.

Másik érdekesség, hogy a történéseket mindig utólag látjuk egymásra épülőnek és szinte megtervezettnek, de az események megtörténésekor ez még nem így van, akkor kaotikusnak és bizonytalannak érezheti a sorsát sok ember. Az viszont, hogy utólag tudjuk mi, hova vezetett, értelmezi az emlékeinket is. Ezzel kapcsolatban többen felidéztünk egy filmsorozatot is, mely ugyanazt az eseménysort egy férfi és egy nő szempontjából mutatta be, szinte teljesen más emlékeket és nagyon más értelmezést adva a megtörténteknek.

Ezeket meghallgatva vágtunk bele az emlékeink összehasonlításába. Szóba kerültek az egykori és jelenlegi hivatalos ünnepnapok, mint március 15. és 21. valamint április 4., október 23. és természetesen november 7. is. Különböző eseményeket idéztünk fel és mindenki beszámolt az ahhoz kapcsolódó emlékeiről. Például az első magyarországi emberrablás, az olajügyek vagy az 1990-es évek leszámolási ügyei. Bár nagyon nem vidám események  voltak ezek, de mégis azt vettük észre, hogy emlékezni kellemes dolog!

Végezetül szóba kerültek a decemberi programok, így a közös bowling is, mely a helyi önkormányzat támogatásának köszönhetően ingyen válik majd elérhető a klubtagjaink számára. Ez is egy régi célunk volt, hogy sportjellegű lehetőségeket teremtsünk magunknak, olyan feltételek mellett, ahogyan az nekünk, látássérülteknek kényelmes.

Elhangzott az is, hogy a decemberi klubnap 12-én lesz és kitelepül hozzánk az Ügyfélszolgálat is, így a tagdíjak a kerületben is kifizethetőek lesznek, nem kell ezért külön a Hermina útra utazni. Reméljük sokan fognak élni ezzel a lehetőséggel!

Neumann Károly
közösségi civilszervező

Ügyfélszolgálat Újbudán

Sok szeretettel várunk mindenkit az újbudai Lámpás Klub ez évi utolsó klubnapjára!

A klubnap időpontja: 2017. december 12. (kedd) 14,15 és 15,45 között.

A klubnap helye: XI. Etele út 55. a BMK épületében, a földszinti kisteremben

A klubnapra kitelepül az Ügyfélszolgálat, akiknél lehetőség nyílik az éves tagdíj helyszíni befizetésére.

A képen egy tag befizeti a kitelepülő ügyfélszolgálaton a tagdíjat

Ismertetésre kerülnek azok a programjaink is, melyek még a közeljövőben kerülnek megvalósításra, például a bowling-nap folytatása is, mely nem december 8-án lesz, hanem december 14-én. Megbeszéljük a jövő évi terveinket, melyekhez még hozzá lehet tenni. Amennyiben van valamilyen óhajod, akkor érdemes elmondani, ugyanis ebben az évben a kívánságok közül csak egyet nem tudtunk teljesíteni, de az összes többit igen!

Amennyiben szeretnél eljönni, a megfelelő számú ülőhelyek miatt kérjük, hogy jelezd előre a lampas.ujbuda@gmail.com emailen vagy a 0670-984-1745-ös telefonszámon!

Neumann Károly
közösségi civilszervező

Decemberi meghívó Rákosmentére

A kép forrása: http://17.kerulet.ittlakunk.hu

 

Sok szeretettel hívunk következő klubnapunkra, melyet 2017. december 5-én, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk a Rákoshegyi Közösségi Házban, (17. kerület, Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.)

Idei utolsó klubunkra a Klapka György Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola diákjai jönnek, akik egy kis zenés karácsonyi meglepetéssel készülnek számunkra, felkészítő tanáruk  Fercsikné Haász Veronika vezetésével. Idén sem marad el a hagyományos kézműveskedés. A klubnapot beszélgetéssel, a névnaposok felköszöntésével, és egy kis csipegetéssel zárjuk.

Részvételi szándékotokat mindenképpen jelezzétek!

E-mail címünk: lampas.rakosmente@gmail.com

Telefonszámok:
Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468
Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot, vagy hozd el magaddal a klubra, hadd találjon ő is közösségre! Minden rákosmenti látássérültet és érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Klubjaink Rákosmente  Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg

Rákosmenti november

2017. november 7-én tartottuk a novemberi klubprogramunkat a Rákoshegyi Közösségi Házban. Erre az alkalomra az Ügyfélszolgálatunk munkatársait hívtuk meg. Feri röviden ismertette a nyitva tartásukat és általánosságban bemutatta a munkájukat.

a 2017 novemberri rákosmenti klubnapon egy hosszú asztalnál ülnek a tagok, Noémi masszíroz

Ezután tagjaink kérdéseket tehettek fel, amelyek főleg a nemrég lezajlott Iphone pályázathoz kapcsolódtak. Erika a 2018-ra vonatkozó tagdíjbefizetéseket intézte, és szerencsére új tagkönyveket is hozott magával. Mindkét lehetőséggel sokan éltek is.

Ezt követően átadtuk a szót Noéminek, aki Egyesületünk egy talán kevésbé ismert szolgáltatását a masszázst ismertette. Az érdeklődőknek lehetőségük volt, hogy egy rövid időtartamban kipróbálják a hát és a nyakmasszázst.

Nem maradt el a név és szülinaposok fölköszöntése sem. Ezúttal Jana egy kevésbé ismert hangszeren a charangon játszott. Időnk sajnos hamar elszaladt. Köszönjük tagjainknak, hogy jelenlétükkel és kérdéseikkel segítették a klubot, mert nélkülük ez így nem valósulhatott volna meg.

A RÁZENE, vagyis a Rákosmenti Zenebarátok Egyesülete ismét megszervezte a Rákosmenti Zenei Napok rendezvénysorozatot, amely mindig több programból álló rendezvény együttes. Ennek az első állomása a RÁZENE fúvószenekar koncertje volt 2017. november 9-én, a Vigyázó Sándor Művelődési Házban. Erre kaptunk 14 tiszteletjegyet Dely Csaba karnagytól, aki Egyesületünk tagja is egyben. Ezúton is köszönjük a lehetőséget!

Peti és pár rákosmenti tag áll az előtérben

Érkezésünkkor a terem már majdnem tele volt, és a publikum izgatottan várta a műsor kezdetét. Aztán a nézőtér elcsendesedett, az Együttes a Szabadságindulóval megkezdte műsorát. A műsor összeállítói arra törekedtek, hogy a világ minden tájáról válogassanak műveket, amelyek szórakoztatják a nagyérdeműt. Hallhattunk Sibeliustól, a finnek kiváló zeneszerzőjétől is egy darabot fúvós átiratban, és felcsendült Sosztakovics egy műve is. Majd áttértek a könnyebb műfajra. Hallhattunk belga, spanyol és latin-amerikai zenét is. A hivatalos program a Blues Brothers című film zenéjéből válogatott egyveleggel zárult. Természetesen a lelkes tapsnak köszönhetően még ráadást is kaptunk. A RÁZENE fúvószenekari koncertjének hagyományosan lelkes követői vagyunk, immár második éve. Programunkon 11 fő vett részt.

A RÁCUK, vagyis a Rákosmenti Cukorbetegek Egyesülete a Cukorbetegek világnapjához közeledve idén 2017. november 11-ére szervezte meg az Egészségnapját a Vigyázó Sándor Művelődési Házban, melynek a központi témája természetesen a cukorbetegség volt. Erre kaptunk meghívást mi Rákosmente lámpásai, aminek örömmel tettünk eleget.

A VGYKE standja Zsuzsival és Petivel

 

Az érdeklődők részt vehettek többek között hallásvizsgálaton, PSA szűrésen, vérnyomás-, vércukor-, koleszterin mérésen, és különböző előadásokat hallgathattak meg az egészség témakörben. Az előtérben, ahol mi foglaltunk helyet, egy szenior csoport körtáncokkal örvendeztette meg a résztvevőket. Az asztalunknál érdeklődők négy szemüveggel találkozhattak, ami a leggyakrabban előforduló szembetegséget szimulálta. Ezeket a szemüvegeket általában akkor visszük magunkkal, amikor felnőtteket érzékenyítünk. Arra próbáltuk fölhívni a figyelmet, hogy a cukorbetegség kialakulása és a látás romlása között komoly összefüggés van. Megismerkedtünk a Diabetes újság munkatársával, aki a Tudomány Kiadó vezetője is volt egyben. Köszönjük a szervezőknek, hogy ott lehettünk ezen a napon, és megismertethettük Egyesületünket olyanokkal, akik még nem hallottak rólunk.

Rákosmente Önkormányzata 2017. november 13-án ünnepséget rendezett, ahol az Önkormányzat által alapított „Egészséges Rákosmentéért” díjat adták át, amellyel az egészségügy és a szociális területen dolgozók munkáját ismerik el. Erre a napra mi, Rákosmente lámpásai is meghívást kaptunk. Az esemény a Vigyázó Sándor Művelődési Ház Színház termében zajlott.

Peti a fogadáson egy pohár üdítővel

A megnyitót Polgármesterünk tartotta. A két díjat egy reumatológus főorvos, és egy fejlesztő pedagógus kapta, majd a nyugdíjba vonulókat köszöntötték. A nagyérdemű szórakoztatására Homonnay Zsolt színész-énekest kérték fel, aki úgy igyekezett összeállítani programját, hogy minden korosztály megtalálja a kedvére valót. Hallhattunk ismert világslágereket, operett részleteket.

Koncertünk befejeztével átvonultunk a Fórum terembe, ahol Alpolgármesterünk mondott egy rövid pohárköszöntőt, és kezdetét vette egy állófogadás. Örülünk, hogy ezen a napon részt vehettünk, nagyon élveztük a műsort, és a finom falatokat is. Köszönjük!

Kray Zsuzsa és Acsay Péter
közösségi civilszervezők

Meghívás Kispestre

A képen egy molinó látható, mely támogatóként jelöli meg a kispesti önkormányzatot

Sok szeretettel meghívunk benneteket következő klubnapunkra melynek
helyszíne: XIX., Táncsics M. u. 7. 1. em. (Családsegítő Központ),
időpontja: 2017. november 30. (csütörtök) 15 óra

Novemberi klubnapunk vendége egyesületünk Ügyfélszolgálatos munkatársa lesz, így a tagdíj befizetést helyben lehet intézni.

Tudjátok ki az énekesek, hangszerkészítők, zenészek és orgonisták védőszentje? Gyertek el klubnapunkra, és kiderül.
Kvízjátékunkkal pedig letesztelhetitek, mennyire vagytok képben híres íróink, költőink születési helyével kapcsolatban.

Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek!
Telefon: 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com

Szeretettel várunk mindenkit!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Novemberi klubnap Pestszentlőrinc- Pestszentimrén

Egy kis meglepetéssel készültünk, ez volt az Önkormányzati pályázatunk utolsó állomása.

A képen a tagok aklubnapon aza asztal körül ülnek

Mindenkit egy adventi koszorúval leptünk meg, amit elhelyeztünk a terítékéhez.

Nagy örömünkre a Támogatószolgálatunkból Németh Edina jött el hozzánk bemutatni az Egyesületünknek ezt a szolgáltatását.

Megtudtuk, hogy személyi segítséget tudnak nyújtani, ez lakáson belül történik pl.: iratrendezés, felolvasás, vagy lakáson kívül kísérés, ügyintézés.

Szállítást is tudnak vállalni iskolába orvoshoz stb.

Információért, egyéb tanácsért is bátran lehet fordulni hozzájuk.

A személyi segítés és a szállító szolgálat szerződéskötéssel, előzetes bejelentkezés alapján történik, igénybevételekor térítési díjat kell fizetni.

Tarifa:

Személyi segítés: 400 Ft/óra, VGYKE tagoknak 300 Ft/óra

Szállítás: 200 Ft/km, VGYKE tagoknak 150 Ft/km

A hivatalos információk után kötetlen beszélgetés keretében fölidéztük az elmúlt év emlékeit.

A hangulatot Domoszlay János dél-amerikai zenéje színesítette és Horváth Dávid magyar népzenéje, amit furulyán adott elő.

A programot kötetlen beszélgetés zárta le, ami mindnyájunknak örömére szolgát.

A képen a tagok a klubnapon ülnek

Kiss Julia és juhos Róbert
XVIII. kerületi közösségi civilszervezők

 

Klubnap volt Kőbányán

A kőbányai klub a reméltnél is nagyobb sikerrel tartotta meg a novemberi klubnapját a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.  Vendégünk volt a VGYKE ügyfélszolgálatának két munkatársa volt, Szilágyi Erika és Leány Ferenc.

A képen nagyjából 14 ember van a teremben és hallgatják az ügyfélszolgálat munkatársait

A tagok nagy érdeklődéssel hallgatták az ügyfélszolgálat bemutatkozását, azokat az információkat melyekről idáig nem volt tudomásuk!

A képen a tagok egy asztal körül ülnek

 

Mivel a kerület és az ügyfélszolgálati iroda között nem éppen könnyű utazni, ezért örültek a lehetőségnek, hogy ott helyben kérdéseket tehettek fel, melyekre azonnal válaszokat is kaptak.

A következő klubnapon segédeszközökről és rehabilitációs lehetőségekről lesz szó, ahol ismét kitelepülő szolgáltatások fognak hasznos és érdekes információkat nyújtani a helyieknek.

Samu Attila
közösségi civilszervező

Támogató Szolgálat a kőbányai klubon

A klubnap dátuma: 2017. december 04. 15:00 órától

A klubnap helyszíne: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
1105 Budapest, X. Szent László tér 7. fsz. 53. terem

Várjuk jelentkezését az alábbi elérhetőségeken:

Mobil: +36-70-984-1887
Email: lampas.kobanya@gmail.com

Samu Attila
közösségi civilszervező

A képen a Támogató Szolgálat kisbusza látható

Közös klubnap decemberben

A képen egy karácsonyfacsengő látható

Kép forrása: www.hotelvisegrad.hu

Sok szeretettel várunk benneteket a VII. és a XIII. kerület közös klubnapjára, a Lehel térre, a Civilek Házába, ahol először tartunk klubnapot.

A cím: 1132 Budapest, Váci út 50. – a Lehel tér metróállomásnál, a piac épületével szemben.

Időpont: 2017. december 4. (hétfő) 16. és 18. óra között.

Témánk: decemberi ünnepek új megközelítésben.

Jelentkezéseiteket 2017. december 1-én (péntek) 16. óráig várjuk Jánosi Veronikánál a 0670 /387-52-66-os számon, vagy a lampas.bp13@gmail.com e-mail címen.

Jánosi Vera és Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

Audionarráció volt a téma Újpesten

Családias hangulatban telt tegnap a klubnapi programunk. Megtisztelt bennünket jelenlétével S.Tóth Erika, férje kíséretében.

Beszélt nekünk, az audionarrációról, illetve ennek a fantasztikus a vakokat, gyengénlátókat megsegítő kultúrális akadálymentesítés kezdeteiről. Mesélt, az álmairól, és arról, hogyan jutott el idáig az álmaitól a megvalósításig, és kik segítették eme nemes célja felé. Amelynek még nem ért a végére. Teljesen lenyűgözött mindenkit az előadása. Interaktív programjában, a különböző módon narrált mesét, festményt, színdarabot, filmet példákkal felvételekről mutatta be, nekünk.

Nem volt kérdés, mely neki szegezve megválaszolatlanul maradt volna. Nagyon érdekes, szórakoztató, délutánnal ajándékozott meg mindannyiunkat, S.Tóth Erika audionarrátor.  Köszönjük neki!

Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők

Novemberben is klub Pestszentlőrincen

Vendégünk lesz az Egyesületünk boltja, akik bemutatják választékukat és lehetőség lesz vásárolni is!

Sok szeretettel várunk mindenkit erre az kellemes és érdekes alkalomra!

Helyszín: Kondor Béla Közösségi ház Kondor Béla sétány 8.

Időpont: 2017 november 29. 15 óra.

Jelentkezésedet várjuk emailben: lampas.bp18@gmail.com

Kiss Julia
06 30 498 9094

Juhos Róbert
06 70 377 3235

 

A képen a kerületet jelképező címer található

Klubnap Angyalföldön

A közeli programunk a havi klub lesz ami 2017.11.27. (hétfő) délelőtt 10-12.00-ig lesz a Prevenciós Központban.
Cím: 1133. Bp. Tüzér u. 56-58.
Témánk: S. Tóth Erika lesz a vendégünk aki az audionarrációról tart majd nekünk egy izgalmas előadást.
Jelentkezni: 2017.11.24.(péntek) 16:00-ig a már jól ismert elérhetőségeinken lehet.
Amennyiben szeretnél valami kis finomsággal hozzájárulni a programhoz, várjuk sok szeretettel.

.

a képen egy váza sárga falevelekkel

a kép forrása: femina.hu

Jánosi Vera és Molnárné Tóth Andrea
Elérhetőségeink: 0630/498-91-27
e-mail: lampas.bp.13@gmail.com