Kispesti Klub a Bókay-kerti Napokon

Szeptember második hétvégéjén, 7-én és 8-án másodszor rendezték meg Bókay-kerti Napok néven a korábbi Szeptemberi Kóstolót, ahol 24 színpadi produkció, kitelepülő vendéglátóhelyek, vurstli és egy hatalmas főzőverseny is várta az érdeklődőket.

A képen a Bókay Kert látható a program résztvevőivel

A kétnapos rendezvény első napján a Gesarol és a Vegas Showband koncertjei mellett Városgazda Utánpótlás Akadémia bemutató is volt. A nap és az est fénypontja a Piramis együttes egykori legendás tagjai, Révész Sándor és Závodi János által alapított együttes mutatta be a Piramis-évek című koncertjét. A két zenei ikon, Révész Sándor és Závodi János, fiatal tehetséges zenészekkel lépett színpadra. Horváth Ákos gitározott és vokálozott, Nagy Gergő gitározott, Megyaszay István (Megya) basszusgitározott és Delov Jávor dobolása tette felejthetetlenné az élményt.

A Piramis a 70-es évek második felének, és a 80-as évek elejének népszerű rockzenekara volt. A dalok nagy részét ma is kívülről fújja és imádja több generáció. Felelevenítésük az eredeti énekhangon és az egykori dinamikával, szenzációs élményt nyújtott minden zenebarát számára.

A klubtagok a Bókay Kert egyik büféje előtt állnak

Péntek délután a XVIII. kerületi Lámpás Klubbal együtt mentünk fesztiválozni. Nagyon jó hangulat alakult ki, mert kollégáinkon és klubtagjainkon kívül, családtagjaink is csatlakoztak hozzánk. Lehetőség nyílt az ismerkedésre, beszélgetésre. Mindenki jól érezte magát. A program éjszakába nyúlt, mert a koncertre is maradtunk, ami fergeteges volt.

Szórakozás nélkül nincsen öröm, szórakoztató időtöltés közben nincsen bánat.
(Blaise Pascal)

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Kamarazene hárfával

Szeretettel meghívunk benneteket 2018. szeptember 15. szombaton, 19 órára!

Helyszín: Budapesti Görögkatolikus Egyházközség temploma
1074 Budapest, Rózsák tere 9-10.

Fiatal művészek előadásában hallhatóak az alábbi művek:

Bart Picqueur: Sueno Andaluz
J. S. Bach: Esz-dúr csellószvit – Bourree
J. S. Bach: C-dúr szonáta – Largo, Allegro Assai
J. S. Bach: a-moll partita
H. Renié: Legenda
M. Ravel: Bevezetés és Allegro

Előadók:
Koros-Fekete Fanni (hegedű), Klein Zsófia (hegedű), Blahunka Flóra (cselló), Bélik Tamás (brácsa), Illyés Dalma (fuvola), Csapó Bence (klarinét) és Jenei Erzsébet (hárfa).

Szeretettel várlak benneteket, a program ingyenes!

Amennyiben kérdésetek merül fel a programmal kapcsolatban, jelentkezz az elérhetőségeken.

Elérhetőségek: 06-70-387-5266
E-mail: lampas.erzsebetvaros@gmail.com

Kővári Józsefné (Orsi)
közösségi civilszervező

A képen egy hárfa látható

A kép forrása: http://www.victoriamusic.hu/

Újévi koncert Rákosmentén

Látássérült tagunk, Dely Csaba, a RÁZENE karnagya ismét meghívott bennünket a Rákosmenti Zenebarátok Egyesületének újévi koncertjére, amelyet a Vigyázó Sándor Művelődési Házban rendeztek meg január 7-én.

A nézőtér zsúfolásig megtelt, egy gombostűt sem lehetett volna leejteni. A műsor első részében a Tavasz női kar lépett színpadra, melynek tagjai a rákosligeti Hősök terén található Gregor József Általános Iskola diákjai voltak, ott kaptak kedvet a zenéléshez. Jelenlegi felállásukban és karnagyukkal 2009 óta dolgoznak együtt. Több ismert musical részletet hallhattunk tőlük.

A produkció közben kerületünk országgyűlési képviselője Dunai Mónika tolmácsolta újévi jókívánságait a résztvevőknek.

Egy kis szünet után a RÁZENE fúvósegyüttes lépett színpadra a három megszokott karmester vezetésével: Dely Csabával, R.Szabó Istvánnal és Balogh Lázárral. Főleg slágerek átiratát és vidám zenés darabokat játszottak. Két ráadást is adtak ezek közül az egyik a Radetzki induló volt, ez felidézte számunkra a bécsi újévi koncertek hangulatát.

Krayné Faragó Zsuzsa és Acsay Péter 
közösségi civilszervező

Rehab Critical Mass: A fogyatékossággal élők szinte láthatatlanok

Fotó: Ancsin Gábor

Fotó: Ancsin Gábor

A fogyatékkal élők szinte láthatatlanok

Míg csordogálnak az emberek, és az önkéntesek lufikat osztogatnak, amiket majd szimbolikusan a Széchenyi hídon fogunk megreptetni, beszédbe elegyedek az egyik kerekesszékes résztvevővel, Attilával. Ő harmadik alkalommal vesz részt az eseményen, és azért jött ki, hogy megmutassa, milyen sok mozgássérült él a városban. És erre szükség is van, ugyanis Magyarországon a fogyatékkal élők még szinte láthatatlanok, pedig egy néhány évvel ezelőtti felmérés szerint 457 000 fogyatékossággal élő van Magyarországon. Ha pedig ehhez hozzászámoljuk hozzátartozóikat, családtagjaikat, barátaikat és így tovább, akkor kb. 1,8 millió embert közvetlenül érint a fogyatékossággal élők helyzete.

De az is kétségtelen, hogy az egyre intenzívebb akadálymentesítés hatására már nem olyan meglepő látvány, ha kerekesszékest látunk az utcán. ,,Szerencsére egyre élhetőbb Budapest, persze vannak még problémák, de zömében az a tapasztalat, hogy láthatóan egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy kerekesszékkel könnyebb legyen a mozgás” – mondja Attila. Egy idősebb úr is becsatlakozik a beszélgetésbe: ,,Bár vannak jól használható bicikliutak városban, ugyanakkor az is gyakori, hogy ezek egyszer csak elfogynak, és onnantól kezdve kész életveszély a közlekedés például nekem, aki háromkerekű biciklivel jár.”

Maga újságíró?

Ez nem az a rendezvény, ahol vadásznom kell az interjúalanyokat, ugyanis a különböző egyesületek helyszíni képviselői érezhetően örülnek, hogy az esemény láthatóságot ad számukra, hogy hallathatják a hangjukat. Szükségük is van rá, mert míg a mozgáskorlátozottak az utóbbi időben jobban a fókuszba kerültek, addig a más típusú fogyatékosságokról alig hallunk. Az Afázia Egyesület és a Démoszthenész Egyesület munkatársai például egy speciális területtel foglalkoznak: a beszédfogyatékkal élő felnőttek helyzetén próbálnak segíteni.

,,Idén jöttünk ki először, ugyanis most először említették meg a felhívásban a beszédfogyatékosokat. Ez óriási hír számunkra, hiszen nagyon kevesen tudnak és beszélnek róluk, így segítséget, támogatást is keveset kapnak azok az emberek, akik ezzel küzdenek. Nincsenek nevesítve, mint fogyatékosok, nem kapnak terápiát például egy stroke után, és támogatást sem. Míg a gyerekeknek van logopédiai oktatás, addig a felnőtteknek nincs ilyen lehetőségük,, – mondja az alapítvány alelnöke, Krasznár Felícia.

Egy mellettünk álló férfi, B. Zsolt is az alapítvány színeiben jött. Öt évvel ezelőtt egy stroke miatt lett afáziás. Az elmúlt évek arról szóltak számára, hogy újra megtanuljon beszélni és együtt tudjon élni a betegségével. ,,Az emberek nem értik mi van az afáziás emberrel, mert nem tudnak róla semmit. Nem tudják, hogy a beszéd közlésének a hiányossága nem jelent egyet a szellemi fogyatékossággal” – mondja B. Zsolt, aki azóta újratanult beszélni, és jelenleg azzal foglalkozik, hogy más stroke-os betegeknek segít.

kép2

Fotó: Ancsin Gábor

A tudás életet menthet

Az afáziával szorosan összefüggő stroke-ról sem hallunk túl sokat, és arról is csak kevesen informáltak, hogy milyen tünetekkel jár, pedig ha bekövetkezik, akkor minden perc számít.  Ha szélesebb lenne az ezzel kapcsolatos tudás, talán az emberek nem sétálnának el az életveszélyben lévő stroke-os mellett csak azért, mert a tüneteit összekeverik az alkoholos állapottal. Emlékezzünk csak annak a férfinak az esetére, akit a saját kollégái 16 órán keresztül kerülgettek, mert azt hitték részeg. Az orvosok szerint, ha időben mentőt hívtak volna, nagy valószínűséggel ma is élne.

Sarkadi Gabriella, a Stroke Infó Alapítvány kitalálója pont azért küzd, hogy a felvilágosítások által kevesebb ilyen tragédia forduljon elő: ,,A stroke betegek rehabilitációjával, illetve a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésével foglalkozunk. Az alapítványt azért hoztam létre, mert magam is stroke beteg voltam, és nem kaptam kellő információt a felépüléshez”. Sarkadiék egy tanácsadó füzetet is kiadtak, amiben az agyérelzáródásról, annak azonosításáról, valamint a rehabilitációs lehetőségekről írnak. Működtetnek egy Facebook-csoportot is, ahol egymásnak próbálnak segíteni, használható tanácsokat adni, mert Sarkadi tapasztalati alapján a stroke betegek a kórházi rehabilitáció lezárultával magukra vannak hagyva.

,,Arra jöttem rá, hogy nekünk kell segíteni egymáson, mert más nem fog”–  mondja. Hozzáteszi, nagyon szeretné, ha a kiadványuk a lehető legtöbb neurológiai osztályra eljutna és hozzáférhetővé válna a betegek, valamint azok hozzátartozói számára.

Fotó: Ancsin Gábor

Fotó: Ancsin Gábor

Lenne még mit mondani, de közben a tér megtelt és Till Attila, akinek Tiszta szívvel című akció-vígjátéka hatalmas siker lett, megnyitja az eseményt, Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes pedig elmondja, hogy ez az első alkalom, hogy a Fővárosi Önkormányzat is tudja támogatni a rendezvényt.
,,Igyekszünk mi is azon lenni, hogy ne valósulhasson meg úgy egy fővárosi beruházás sem, hogy az nincsen figyelemmel a fogyatékossággal élők szempontjaira. Igyekszünk azzal támogatni a fogyatékossággal élőket, hogy könnyebbé tesszük számukra, hogy eljussanak a város egyik pontjából a másikba. Annak pedig nagyon örülök, hogy ilyen sokan vagyunk itt, hogy felhívjuk a figyelmet látható és láthatatlan problémákra. Mert nemcsak az a probléma, ami mindennap szembejön velünk, hanem sokszor az is, hogyha valaki nem jön velünk szembe.”
– mondja a főpolgármester-helyettes, és átadja a szót Szabó Lászlónak, a paralimpiai bizottság elnökének is, aki arról beszélt, hogy mennyire hálás azért, hogy a Rehab Critical Mass idén a paralimpiát helyezte a középpontba, hiszen 2016 az Olimpia és a Paralimpia éve, majd hozzátette:
,,Borzasztóan fontos, hogy mindig együtt legyünk, és bízhatok abban, hogy a parasportolók mindig itt lesznek, hogy a maguk erejével és a maguk népszerűségével mindent hozzátegyenek ahhoz, amit mi most együtt megmutatunk.”
Az alig pár perces beszédet és az óriási tapsot követően elindul a tömeg, van aki egész családostól jött ki, mások a barátaikkal érkeztek és olyan szimpatizáns is van,  aki egyedül sétál a menetben és annak ellenére, hogy a szűk környezetében nincs fogyatékossággal élő fontosnak tartja, hogy itt legyen. Csernáné Nagy Krisztina a kerekesszékes lányával, Eszterrel érkezett, aki helyettem inkább a felvonulással foglalkozik. Amikor azt kérdezem az édesanyától, hogy mi az, ami napi szinten zavarja, vagy megnehezíti az életüket kicsit elgondolkozik, majd megpróbálja túlkiabálni a hangos zenét:
,,Elfogadás és egy kis figyelmesség kéne. Ha ezek működnének a magyar társadalomban, akkor nem kellene például a buszon küzdenem a mozgássérültnek fenntartott helyért.”

Fotó: Ancsin Gábor

Fotó: Ancsin Gábor

Tovább sodródok a tömeggel, egészen Tilláig, akit  láthatóan sokan, személyesen is ismernek a kerekesszékesek közül. ,,Itt már barátságokról van szó. Éveken keresztül készítettem a filmet, ami szintén ennek a sok-sok kialakult kapcsolatnak az eredménye lett,  így számomra nem is kérdés, hogy jövök, ha hívnak. Örülök, ha segíthetek” – mondja. Szerinte az ilyen megmozdulásoknak igenis lehet ereje: ,,Azt nem tudom, hogy jelenleg mennyien vagyunk, de azt gondolom, hogy évről évre többen leszünk, mert minden, ami beszédtéma, az visszahat az emberekre, a saját életükre és úgy egyáltalán az egész társadalomra. Ezek az események, civil szerveződések tevékenységei, és az olyan dolgok mint a filmem, morzsák, amikből majd egyszer összeáll valami. Már most mérföldkövekkel vagyunk a húsz évvel ezelőtti helyzethez képest.”

Közben megérkezünk a híd közepére, Tilla arra kéri a résztvevőket, hogy engedjék el egyszerre a lufikat. A többezres tömeg pár pillanatra bepettyezi az eget, majd emelkedett hangulatban továbbindul az Erzsébet tér felé, ahol egészen késő estig szórakoztató programok, koncertek, beszélgetések várták a célba érőket.

Farkas Edina Lina

Forrás: divany.hu

3. Rehab Critical Mass

kép

Magyarországon a fogyatékossággal élő emberek száma – néhány évvel ezelőtti felmérés szerint – 457.000 fő. E csoporthoz, ha hozzászámoljuk a környezetüket – hozzátartozóikat, családtagjaikat, barátaikat stb. -, akkor kb. 1.8 millió embert közvetlenül érint a fogyatékossággal élők helyzete. Akadálymentesítés, integráció, inkluzív oktatás, rehabilitáció, támogatószolgálat továbbfejlesztése és kiépítése 0-24 óráig, kitagolás, a tömegintézmények helyett lakóotthonok, munkalehetőségek biztosítása, védett munkahelyek, ápolási díj, a nevelők számára megfelelő juttatás. Csak néhány téma, melyben a fogyatékkal élők közössége egyenlő bánásmódot és az egyenlő esélyek megteremtését szeretné elérni.

Ezeknek a céloknak a képviselete, valamint magvalósítása hívta életre a Rehab Critical Mass mozgalmat – egy érintettektől induló és alulról építkező civil önszerveződést -, amely évek óta társadalmi összefogást szorgalmaz a fogyatékossággal élő emberek életminőségének, önállóságának és öngondoskodásának javításáért, társadalmi integrációjuk elősegítéséért. A mozgalom “Elvárjuk” című petícióját aláírhatják mindazok, akik egyetértenek a Rehab Critical Mass törekvéseivel. http://rehabcriticalmass.hu/elvarjuk/

Május 29-én vasárnap, 13 órakor gyülekeznek a Clark Ádám téren és 14 órakor a Lánchídon keresztül vonulnak az Erzsébet térre, ahol koncertek, kulturális- és családi programok várnak mindenkit.
Fellép – többek között – a REPUBLIC, Pásztor Anna, Kovács Patrícia, Barabás Lőrinc, a Szilvási Gipsy Folk Band, Lena és az Átértékeled csapata.

A helyszínen találkozhattok Till Attilával – aki az esemény házigazdája – és az általa rendezett Tiszta Szívvel – Kills on Wheels című film néhány szereplőjével is. Mivel 2016 az Olimpia – és ezáltal a Paralimpia – éve, ezért a rendezvényen számos parasportolóval is megismerkedhettek.

A rendezvény AKADÁLYMENTES és GYEREKBARÁT

A részvétel ingyenes

Mindenki képes!

Gála koncert a Zeneakadémián

“A Zeneakadémián zenék és zenészek születnek 1875 óta. Ez egy olyan képzeletbeli kikötő, ahonnan és ahová a hajók muzsikusokat szállítanak”

-írják az Gála koncertet promotáló brosúra hasábjain.

fotó1fotó2

Az előadók, Vigh Andrea (hárfaművész), Falvai Sándor (zongoraművész), Onczay Csaba (gordonkaművész) és Szabadi Vilmos (hegedűművész) mindannyian a Zeneakadémia tanárai, emellett pedig négy kontinens pódiumain koncertező művészek. Számos országban, többek között Japánban is, mesterkurzusokat tartanak.

A 15 órakor kezdődő koncerten elhangzott többek között Beethoven Trio-ja, Popper Magyar rapszódiája, illetve Liszt Ferenc Szerelmi álmok című zongoradarabja is.

 

Ingyenes koncertlehetőségek

kép forrása: www.azprodukcio.hu

Kép forrása: www.azprodukcio.hu

Ingyenesen a Dohány utcai zsinagóga programjai közül 100-100 jegyet ajánlottak fel az alábbi koncertekre:

A koncertek minden esetben 19:00 órakor kezdődnek.

A honlapon részletes információ olvasható a rendezvényről.

Kérem, hogy a fent megjelölt, ingyenesen meghirdetett előadásokra legkésőbb augusztus 10-ig legyenek szívesek leadni a jegyigénylést az elnokseg@mvgyosz.hu e-mail címre.

Júniusi programkavalkád

Hangulatkoncert

Kép forrása: www.fcsmaine.org-

Kép forrása: www.fcsmaine.org

Szereted a klasszikus zenét? Szívesen hallgatnád élőben egy szimfonikus zenekar előadásában? Akkor gyere el a Művészetek Palotája évadzáró Hangulatkoncertjére, ahol (fil)harmónia garantált!

A belépés INGYENES!

Időpont: 2015.06.10., szerda, 17 és 18 óra között

Találkozzunk a Millenniumi Kulturális Központnál, a 2-es villamos megállójában, 16:10 és 16:20 között! Jelentkezéseiteket 2015.06.07-én 12.00 óráig várjuk a lampas.bp13@gmail.com e-mail címen, vagy a +3670-984-50-71-es telefonszámon Jánosi Veronikánál.

Hajókázás

Kép forrása: www.balatonihajozas.hu-

Kép forrása: www.balatonihajozas.hu

Rögtön másnap mit szólnál egy kalandos kiránduláshoz? Szeretsz hajókázni? Utaztál már a BKK hajójával? Ha még nem, de tervezed, itt a remek alkalom, szálljunk vízre együtt!

Időpont: 2015.06.11., csütörtök, 15 és 18 óra között

Találkozzunk a 4-es 6-os villamos Boráros téri megállójában , 14:40 és 14:50 között! Erre a programra jelentkezéseiteket 2015.06.08-án 12.00 óráig várjuk a fent említett elérhetőségeken.

Mire számíthatsz?

Közösen elhajókázunk a csapat döntése alapján a Jászai Mari téri, vagy a Margit-szigeti kikötőig, ott kiszállunk, eszünk együtt egy fagyit és sétálunk egy jót.

Új hónap, új klub!

Kép forrása: www.mindmegette.hu

Kép forrása: www.mindmegette.hu

Szeretsz egy finom jeges-tea és egy kis nasi mellett beszélgetni a szabadban? Ha igen, piknikre fel! Hallottál már a VGYKE segédeszköz pályázatáról? Kössük össze a kellemest a hasznossal, akit érdekel, ezzel kapcsolatban is érdekes információkat tudhat meg!

Időpont: 2015.06.16., kedd, 15:00 és 17:00 között
Helyszín: Városliget, Vakok kertje

Találkozzunk a Vakok Általános Iskolája (1146 Budapest, Ajtósy Dűrer Sor 39.) előtt, 14:50 és 15:00 között, onnan közösen besétálunk a Kertbe.

Piknik lévén, amennyiben módodban áll, szívesen fogadjuk hozzájárulásodat üdítő vagy édes-sós rágcsálnivaló formájában!

Jelentkezéseiteket erre a programra 2015.06.15-én hétfőn, 12.00 óráig várjuk!

FONTOS: bármelyik programról legyen szó, jelentkezzetek időben és tüntessétek fel, hogy egyedül vagy kísérővel érkeztek-e, mert ennek tükrében látjuk, hány segítőre van szükség a program zavartalan lebonyolításához.

A megjelenésetekre feltétlenül számítunk!

Zugló és a XIII. kerület Lámpásai:
Jánosi Veronika,
Eleki Abigél,
Krayné Faragó Zsuzsanna,
Susovich Erika

Zenei csemege a XVII. kerületben

Fotó előadás

Fotó előadás

Hallhattunk Mozart válogatást, részleteket a Gyűrűk ura filmzenéjéből, latin-amerikai dallamokat, (moliendo cafe, guantanamera, quien sera, stb.), valamint közkedvelt magyar rajzfilm zenéket is (Vuk, Mézga család, A nagy ho-ho-horgász).

A 30-40 tagú zenekart az iskola növendékei alkották és Jutasi Miklós vezényelt. Az előadás közel két órán át tartott, melyet néhány feltett kvíz kérdés tett még élvezetesebbé. A helyes választ adók jutalmul finom csokoládét kaptak. A zömében családi közönség sok-sok tapssal köszönte meg az élményt.

Tagjainkkal úgy döntöttünk, hogy máskor is részt veszünk az iskola koncertjein, hiszen ez által a mi közösségünkkel is hozzájárulhatunk az intézmény fennmaradásához.

 

Krayné Faragó Zsuzsanna

Kultúra-kóstoló a XVII. kerületben

Fotó1Fotó2

Magas színvonalú, hagyomány hű tolmácsolásban élvezhettük a magyar és a szomszéd népek népzenéjét. A „Vadbarokk” című műsor törzsanyagát olyan népzenei dallamok alkották, amelyek eredete, előadásmódja kapcsolatban áll a barokk zeneirodalommal. A Fonó és a Musica Profana a barokk kamarazenekar „megvadított”, népi változatát adták elő, amelyben a hegedű, brácsa, bőgő, csembaló mellett megszólalt a duda, és a koboz is, mint népi hangszer.

A program messzemenőkig elnyerte tetszésünket, és emlékezetes maradt számunkra, hiszen az est legfontosabb momentuma az volt, hogy együtt lehettünk.

Kray Zsuzsa
Domoszlai János
közösségi mentorok
XVII. k.

VII. Budapesti Újévi Koncert

Kép forrása: port.hu

Kép forrása: port.hu

A Prima Primissima-díjas virtuóz ezúttal öt kontinensről invitál meg világ- és nemzetközi hírű művészeket a Kárpát-medence legnagyobb újévi koncertjére.

A VII. Budapesti Újévi Koncert színpadán köszönthetjük korunk egyik legnagyobb hegedűművészét és talán legkiválóbb zenepedagógusát a világhírű Zakhar Bront. Az orosz származású művész a világ zeneéletének elismert, különleges alakja megnyerte a legjelentősebb hegedűversenyeket, koncertezett világszerte jelentős zenekarokkal és karmesterekkel. Mága Zoltán másik sztárvendége, a lírai tenor szerepek világhírű előadója, az Olaszországban élő albán származású Saimir Pirgu lesz, akinek hangjáról és énektechnikájáról Plácido Domingo is felsőfokon nyilatkozott. Saimir Pirgu tehetségét méltató cikkek sorra jelennek meg az Opera Today-től kezdve a Los Angeles Times-on át a The New York Timesig. A világhírű fiatal művész – aki a legendás, többszörös Grammy-díjas olasz operaénekes Luciano Pavarotti mentoráltja volt a tenor haláláig -, a világ számos rangos színpada után a magyar közönséget kápráztatja el az operairodalom remekműveivel. Színpadra lép Valentina Nafornita nemzetközi hírű szoprán is, aki a Moldovai Köztársaság üdvöskéjeként a BBC Cardiff Singer of the World című nagy múltú énekverseny legfiatalabb győzteseként tett szert világhírnévre. A fiatal szoprán jelenleg a bécsi Staatsoper tagja. Európa és Ázsia neves fellépőinek neve immár nem titok, a többi kontinens előadóit szervezők később jelentik be.

A VII. Budapesti Újévi Koncert Mága Zoltán eddigi legkiválóbb gálaestje lesz, ugyanis a Budapesti Újévi Koncert nemzetközi hírének köszönhető, hogy Amerika legnagyobb közszolgálati televízió-társasága a Public Broadcasting Service (PBS) Magyarországot és a magyar kultúrát is népszerűsítő önálló show-műsort készít a hegedűművésszel Zoltán Mága: From Budapest with Love címmel. Nemcsak az elmúlt évek feledhetetlen gálaestjei, de ez a felkérés, kulturális misszió is kötelezi a művészt arra, hogy évről évre felülmúlja az előző esztendő sikerét. A hazai közszolgálati és kereskedelmi televíziók közvetítései révén pedig nemcsak a teltházas Aréna közönségének, hanem több tízmillió tévénézőnek is fantasztikus élményben lesz része. A világhírű művészek mellett a legkiemelkedőbb és legrangosabb hazai előadók is fellépnek, a színes repertoár garancia arra, hogy mindenki találkozhat a számára ismert és kedves dallamokkal.

Forrás: port.hu

Zorán koncert a BULÁKE-vel

Forrás: paksihirnok.hu

Forrás: paksihirnok.hu

Úgy tartják, hogy általában a látássérült masszőr a legjobb kezű szakember. Azt is szokták mondani, hogy az ilyen terapeuta a “kezével lát”.

A Buda-környéki Látássérültek közhasznú Egyesülete (BULÁKE) csaknem egy évtizede segíti a látássérülteket, a társadalom értékes tagjává válni úgy, hogy az általa működtetett Budaörsi Masszázsstúdióban olyan profi, látássérült masszőrök működnek, akik segítségkérés helyett immár másoknak nyújtanak segítséget egészségük visszaszerzésében vagy megőrzésében.

A budaörsi és környékbeli önkormányzatokkal szorosan együttműködő BULÁKE emellett ellátja a hatókörébe tartozó látássérültek érdekképviseletét, támogat egyéneket és családokat, érzékenyítő iskolaprogramokat, valamint kulturális rendezvényeket szervez, valamint rehabilitációs tevékenységeket végez, melynek keretében foglalkoztatóként 25 megváltozott munkaképességű embernek biztosít munkát.

Céljaihoz az egyesület elnyerte közkedvelt előadóművészünk, Sztevanovity Zorán támogatását is.
Zoránnal együtt színpadra lép Agárdi Szilvia a Voice ifjú felfedezettje, aki pályafutásával is bizonyítja, hogy egy látássérült is megtalálhatja a helyét a látók világában.

A koncert fontos üzenete, hogy szórakozva is lehet adományozni. Rendezvényünkkel szeretnénk az adományozás kultúráját elmélyíteni Magyarországon, valamint a közvéleményt megismertetni a látássérültek világával, s ily módon elnyerni az emberek támogató szimpátiáját.

Jegyek elővételben 3900.- Ft, előadás előtt pedig 4500.- Ft áron kaphatók.

A koncert fővédnöke: Wittinghoff Tamás, Budaörs város Polgármestere

A koncert megrendezéséhez értékes segítséget nyújtottak:

Kérjük, lehetőségeiket kihasználva Önök is támogassák eme társadalmi célú, nemes esemény kommunikációját. Orgánumukon keresztül kérjük, adjanak hírt a koncertről, hogy ez az információ minél többekhez eljuthasson.

Segítségüket előre is köszönöm. Bárminemű felvilágosítás vagy interjú-egyeztetés céljából kérjük, keressenek minket elérhetőségeink valamelyikén.

Nyikes Fatime

Tel.: 06 20 465 64 60,

E-mail: bulake@bulake.hu

A BULÁKE tevékenységéről a www.bulake.hu weboldalunkon olvashat bővebben.

Üdvözlettel:

Nyikes Fatime
elnök
Buda-környéki Látássérültek Egyesülete