Idegenvezető vakvezető

Kép forrása: galleryhip.com

Kép forrása: galleryhip.com

A nyár adott alkalmat bőven arra, hogy fesztiválozzunk, karneválozzunk. A kirakodó standok egymás mellett árulták ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbb portékáikat: a faszénen sült kürtös kalács jól megfért a házilag nyújtott rétessel, és a többi gasztronómiai csodával. A színpadokon bandák, együttesek, előadóművészek váltották egymást. A városok képei teljesen átalakultak: sátrak, pavilonok nőttek ki a földből, zsinórokkal, akadályokkal megspékelve az amúgy sem egyszerű látképet. A nyüzsgő tömeg pedig szaladt befogadni az élményeket. Ilyen körülmények között igazi idegenvezetés a vakvezető kutya munkája.

A megszokás  negatív fogalom a vakvezetés kontextusában. Az nem jó, ha egy kutya, parancsok nélkül (tehát pl. irányok, objektumok kerestetése) csak úgy fejből vezeti a gazdáját. A kontaktus, a folyamatos kapcsolat számtalan együtt töltött év után is fontos elemei a közös közlekedésnek. Mégis, egy természetes betanulás, megszokás idővel előkerülhet. Amikor minden reggel majdnem ugyanarra kell mennie a párosnak, akkor kihívásról nem beszélhetünk. A fesztiválok ezeket a rutin utakat tudják gyökerestül át, és felforgatni. Sokszor napokra megváltozhat az addig jól ismertnek vélt belváros látképe, s ilyenkor jöhet aztán igazán elő a vakvezető kutya zsenialitása. A pavilonok, sátrak felszerelése, megépítése ugyanis annyi változással jár, hogy sokszor a járókelők sem tudnak kiigazodni a látottakon. Arra meg pláne nem lehet pontos választ adni, hogy éppen, aktuálisan hol tarthat az építkezés? Csövek, vasak, rudak mindenfelé, autók a járdán, emberek az úttesten. Igazi kavalkád. Ebben a helyzetben a türelem elengedhetetlen a vakvezető irányába, hiszen komoly koncentrációra, feladatmegoldó készségre, és sokszor kreativitásra van szüksége ahhoz, hogy hibátlanul, veszélymentesen megoldja a problémát.

A legtöbbször vagy a munkások, vagy a járókelők rohanva sietnek a „bajba jutott” vak gazdi segítségére. Alap esetben, viszont a legjobb, hogyha a kutyus ki tud bontakozni. Ehhez szükség van néha néhány rossz döntésre. Benne van a pakliban, hogy a kívülálló találna egy sokkal egyszerűbb megoldást is, de fontos, hogy megértsük az ebeknek egyedül kell tudni kontrollálni, koordinálni a helyzetet, hiszen nem mindig lesz segítsége a látássérült gazdinak. Nyilván bizonyos szituációkban elengedhetetlen a beavatkozás, de próbáljunk meg megbízni a négylábúban. A bizalom köteléke miatt a gazdikban nincsen félelem érzet. Pontosan tudják, hogy ebük mindent értük tesz, ráadásul mindent úgy, hogy az a legideálisabb legyen.

A csábítás is óriási az ilyen vásárokban, mert bár komoly, felelősségteljes „munkásokról” beszélünk, azért ne feledkezzünk el róla, hogy a kutyai ösztönök működésbe lépnek. A finom langalló, csülök, vagy éppen lángos illata minket sem hagy hidegen, így talán el tudjuk képzelni micsoda önuralomra van szüksége a hűséges ebnek, miközben maximális koncentrációval kell irányítania gazdáját. Bizony a fentiek nehezítik a vezetők életét, de kellő jutalmazás, dicséret mellett pozitív élményként élik meg a karneváli hangulatot.

Szerző: Horváth Nikoletta

Forrás: kutyabarathelyek.hu

Busz elé ugrott a vakvezető kutya, hogy gazdáját mentse

A látássérült Audrey Stone és kutyája, Figo hétfőn reggel próbált átkelni az úton a New York állambeli városban, de egy arra járó, iskolásokat szállító kisbusz sofőrje nem szúrta ki őket időben. A golden retriever gyorsan a busz és gazdája közé ugrott, hogy felfogja az ütközést, és ezzel valószínűleg súlyosabb sérülésektől mentette meg a nőt.

A hatvankét éves Stone-nak kificamodott a könyöke és a bokája, eltört néhány bordája, kisebb fejsérüléseket szenvedett, ám a baleset után csak az érdekelte, hogy mi lett a kutyájával. Az állatnak egy nyílt sebe volt, de nem akarta otthagyni gazdáját, végig mellette volt, mondták szemtanúk a lapnak. A golden retrievert a kiérkező mentők látták el, bekötözték a lábát, és később meg is műtötték, Stone barátai vigyáznak majd rá, amíg a nő kórházban van.

A busz két iskolást szállított, a vezetőt szabadságra küldték, amíg a rendőrségi vizsgálat lezárul az ügyben, de a hatóságok szerint nem hajtott gyorsan, és a gyalogosátkelőnél, ahol a baleset történt, nem volt felfestve az aszfalt.

Forrás: index.hu

VakVagany – Élet vakon, néha vakvágányon

A szobában a kályha melegénél egy fehér angyal fekszik. Szárnyait elrejtette, ahogy glóriáját is, de tekintete elárulja: különleges. Morog. Nyújtózkodik. Kacsint, majd sóhajt. Sziesztázik. Igen, ő Lili. Lili, akitől annyi mindent tanultam az évek során, mert igazán a kutyák a legjobb életvezetési tanácsadók.

Élvezzük az életet a jelenben!

Fotó: Mák Dóri

Amikor elmegyünk sétálni, vagy kiszabadulunk a természet lágy ölére, Lili nem lamentál azon, hogy fusson-e, mint egy „őrült”, beszagoljon-e az összes pocok lyukba, vagy megrágjon-e egy kívánatos botot. Cselekszik, s teszi ezeket általában egyszerre. A mozgása, a viselkedése olyan szabad, amiből tanulni lehet. Megérteni azt, hogy csak, és kizárólag a most számít, az a biztos. A tegnap már nincs – ki emlékszik már a 24 órával ezelőtti gödörásásra, a holnap bizonytalan, nem szimatolható ki előre, akkor marad az azonnali pillanat.

Csináljunk mindent szívünkből

Fotó: Mák Dóri

A fa akkurátus megrágása egyszerűen frenetikus Lilim esetében. Fogja, megragadja, vagy elveszi a játszótárstól, és teljes beleéléssel, a külvilág kizárásával csak a szálkát keresi… nem a másikban, hanem az ágacskában. Jóízűen eszegeti, mancsával olykor-olykor utána kap, és nem engedi, hogy megzavarják. Belerakja szívét-lelkét, ahogy minden másba is: ha eszik, akkor miatta bomba is robbanhat, nem érdekli. Ha simogatják, akkor csak a babusgatásra koncentrál. Ízig-vérig él.

Legyünk őszinték

Fotó: Mák Dóri

A négylábúak világa egyszerű, a szó nemes értelmében. Némi fenék szaglászás után már kész a képlet, hogy a fajtatárs szimpatikus, avagy sem. Nincs felesleges cicó, barokkos körmondatok, színjátszó előadások. Amennyiben a másik eb átmegy a popó teszten jöhet a játék, a séta, a szórakozás, de ha az ellenkező eset lép életbe a morgás, vakkantás helyrerakja a feleket. Mi emberek szeretünk kihátrálni az éles helyzetekből, sokszor érthető módon. Mégis meg kell próbálnunk őszintén cselekedni… Bár valószínűleg nálunk a hátsó fertály szaglászása nem lenne nyerő taktika.

Szeressünk most, és mindörökké!

Fotó: Mák Dóri

Szeretek elmélázni Lilin. Mindegy, hogy éppen mit csinál: a plüsseivel játszik, az erdőben kujtorog, alvást színlel, kacsintgat, vagy ásít. Abban a percben, hogy felé nyújtom a kezem farka motollaként csapkodva hirdeti: összetartozunk. Ez az az ütem, ami mindenütt ugyanúgy szól. Nincsenek kivételek. Ha fél, akkor is megnyugszik az érintésemtől, ha boldog, még szikrázóbb lesz minden mozdulata. Összes pórusával azt harsogja: szeretlek. Ilyenkor gondolkodom el azon, vajon mutatjuk-e mi is elégszer szeretteinknek ezt? Mert mondani nem elég. Tettek kellenek.

Mindig van remény

Fotó: Mák Dóri

Nem egyszer tapasztalta meg Lilim, hogy rosszul vagyok. Hogy a gyengeségem csak az ágyamig engedett lépnem. Hogy kezelés után kiszívták az erőmet. Vagy a kórházban érezte, minden egyes szőrszálával, hogy élet-halál küzdelem zajlik. És sohasem adta fel. Nézett. A szemei szuggeráltak. A barna íriszek hirdették: túléled, megcsinálod, megteszed. Volt, hogy a lépcsőn csak azért tudtam felmenni, mert ő mellettem állt, fejét a tenyerembe dugta, és segített. A szomorúságra is vidám csóválás, hideg orr böködés a reakció. Mert a hite kifogyhatatlan. Tudja, hogy van tovább: mancs a kézben.

Fotó: Mák Dóri

Forrás: vakvagany.cafeblog.hu

Tájékoztató a vakvezető kutyákra vonatkozó legfontosabb magyar szabályozásról

Kép forrása: kutyafuttaban.hu

Kép forrása: kutyafuttaban.hu

A magyar szabályozás alapján a látássérült személy vakvezető kutyájával jogosult az olyan nagyközönség előtt nyitva álló létesítményekbe (közszolgáltatást nyújtó szervezet, intézmény, középület, közintézmény a lakosság elől elzárt területek kivételével) belépni, és ott tartózkodni, mint a tömegközlekedési eszközök, üzletek (beleértve a bevásárló központokat, éttermeket, piacokat stb.), hotelek és más szálláshelyek, szociális, oktatási, kulturális intézmények, továbbá közfürdők és állatkertek, valamint egyéb közösségi terek. A vakvezető kutyával rendelkező látássérültek jogosultak a működőképes, de álló mozgólépcsők használatára is (pl. a metróban). A vakvezető kutyákra nem kell szájkosarat tenni. Ez azt jelenti, hogy ezek a kutyák szájkosár nélkül utazhatnak a tömegközlekedési eszközökön.

A nemzeti vasúti közlekedést illetően a vak, vagy gyengénlátó utasok 90%-os kedvezményt élveznek a vonatjegy árából, vakvezető kutyáik pedig ingyen utazhatnak Magyarországon. Amennyiben az utasnak nincsen vakvezető kutyája, egy kísérő személy szintén 90%-os kedvezményben részesül. A Helyi Érdekű Vasúton (azaz HÉV-en) való utazás a látássérültek, illetve az őket kísérő személy, vagy a vakvezető kutya számára Budapest közigazgatási határán belül ingyenes. Budapest közigazgatási határának átlépését követően a látássérült és kísérője 90%-os kedvezményre jogosult, míg a vakvezető kutya továbbra is ingyenesen utazhat.

A MÁV és a GYSEV aláírta az 1997-ben megkötött, és 2005-ben módosított IUR egyezményt, amely a látássérültek és kísérőjük vasúti utazásáról szól. A szerződést aláíró országok valamelyikében lakóhellyel rendelkező, és ezek valamelyikébe utazó látássérült személy vakvezető kutyája, illetve kísérője ingyenesen utazhat, feltéve, hogy a térti jegyet a fogyatékosságot igazoló dokumentumot kiállító  országban vásárolták. A gyakorlatban az egyezményt nem alkalmazzák az olyan kiegészítő díjakra, mint a helyjegy vagy hálókocsi jegy, ezeket mindkét utasnak teljes egészében ki kell fizetnie.

A helyi tömegközlekedési eszközöket a látássérült, illetve kísérője vagy vakvezető kutyája ingyen veheti igénybe.

A taxi szolgáltatás tekintetében a vakvezető kutya szállításának igényéről a szolgáltatás megrendelésekor a taxi társaságot előzetesen tájékoztatni kell.

A szálláshelyet, szállodát is érdemes előre értesíteni a vakvezető kutya jelenlétéről. Manapság már számos kutyabarát szálláshely is rendelkezésre áll Magyarországon.

A kutyák behozatalát és kivitelét illetően Magyarországon az európai uniós jogi szabályozást kell alkalmazni.. A kutya hazánkba történő behozatala állatorvos által kiállított kutya útlevéllel történhet, amelyben feltüntetik a beadott oltásokat és fontos dátumokat. Karantén alkalmazása nem szükséges, de a veszettség elleni oltást kiemelten megkövetelik. Minden Magyarországra beutazó és innen kiutazó kutyát be kell oltani veszettség ellen (az oltást be kell adni legalább 21 nappal előbb, és egy évig érvényesnek kell lennie), valamint a kutyának chippel azonosítottnak kell lennie.

A vakvezető kutya közterületen csak pórázon sétáltatható, szabadon csak a kijelölt kutyafuttatók területén lehet.

 Forrás: barathegyisegitokutya.hu

Tabuk, és tévhitek – „Szegény segítő kutya”

„Szegény kutya” –az egyik leggyakoribb reakció, amellyel egy speciális kutyával fuzionáló ember találkozhat. Szegény. De miért is?

A válaszok egészen különbözőek: mert egész nap robotolnia kell; mert a munkaruhájában nem csinálhatja azt, amit akar; mert a gazdájának áldozza az életét; mert nem etetheti/simogathatja meg bárki stb. A feleletek sora végtelen… De akkor nézzük meg a tényeket. Valóban szegények a segítő kutyák?

Az egész napi robot kicsit erős kifejezés, de ám legyen, sarkítsunk. Igen, dolgoznak. A gazdájukért, a gazdájuknak. De ne felejtsük el, hogy a négylábúaknak ez egy hivatás, amit szeretnek csinálni. Eleve játékosan tanulják meg a „szakma fortélyait”, ami biztosítja a lelkesedésüket. A jókedv indikátora ezen kívül a gazdi jelenléte, akiért szívesen tesznek meg bármit. Nincs kényszer, nincs kényszerítés.

Kép

A munkaruha ténylegesen megteremti azt az atmoszférát, amiben az ebek érzik, hogy viselkedniük, teljesíteniük kell. Ez olyan, mint a szövegnek a kontextus, pontosan helyre tesz, és meghatároz. Ez azonban nem feszélyezi a kutyákat, sőt jelzi számukra az újabb kaland közeledtét.

A segítő (vakvezető, terápiás stb.) négylábúak szó szerint az életüket adják gazdáiknak a szolgálatukkal, de hogy ez mennyire áldozat… Nyilván dolgozniuk, koncentrálniuk, figyelniük kell, sok esetben hosszú órákon, kilométereken át. Viszont a csahosoknak egy a lényeg: azzal lehetnek, akit szeretnek. A gazdájukkal, falkájuk vezérével. Emellett minden más eltörpül.

Végül az etetés, simogatás megunhatatlan dilemmája… Egy hobbi ebnek sem ildomos kenyeret tunkolni a szájába, miközben idegenként odalépünk cirógatni. Ez fokozottan igaz a speciális négylábúakra. Fogadjuk el a szabályt, hogy ezeknek a kutyáknak a gazdájuk a legfontosabb, s éppen ezért boldogság minden pillanat, amit értük tehetnek – főleg, ha hagyjuk őket érvényesülni.

Szerző: Horváth Nikoletta
Forrás: kutyabarathelyek.hu

Klubdélután Újpesten

Forrás: weborvos.hu

Forrás: weborvos.hu

Helyszín: Ady Endre Művelődési Ház, Galéria terem, IV. kerület, Tavasz utca 4.

Ezen alkalommal meghívott vendégünk lesz Benke Richárd, a VGYKE munkatársa és Plank László, a VGYKE önkéntese.

Téma: A közösségi közlekedés.
Laci jóvoltából a segítő kutyás közlekedés, valamint a kutyás élet rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek a résztvevők. Meglepetés vendégünk pedig nem más, mint Dömpi kutyus, aki hű társként segíti Laci mindennapjait.

A klubra érkezőket üdítővel és egy kis csemegével várjuk, hogy még kellemesebb légkörben teljen a klubdélután.

Részvételi szándékod kérjük jelezd nekünk elektronikus levélben: lampas.ujpest@gmail.com vagy telefonon a 06-70-984-85-93-as telefonszámon.

 

Várunk Téged is sok szeretettel!

Eleki Abigél
Újpest közösségfejlesztő mentora

 

Klubjaink Újpest önkormányzatának támogatásával valósulnak meg.

 

Kincstár Kupa Miskolcon

Milyen érzés  csukott szemmel megbízni egy vakvezető kutyában? fotó

A BAZ megyei házigazdák a Miskolcon található Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola interaktív érzékenyítő programjának keretén beül az ország minden megyéjéből érkező kollégáiknak szerették volna bemutatni, hogy milyen vakként az élet. Az érzékenyítés során az érdeklődőklátók és látássérültek segítségével – beléphettek a számukra ismeretlen világba, és belekóstolhattak a látássérült emberek mindennapjaiba.
A vakvezető kutyával való közlekedés által a bátrabb érdeklődők átélhették, hogy milyen érzés csukott szemmel megbízni egy kutyában.

A rendezvény rövid videó összefoglalója megtekinthető az alábbi linkre kattintva: Kincstár Kupa 2014 video
A fényképek pedig elérhetőek itt: Kincstár Kupa 2014 foto album

Forrás: barathegyisegitokutya.hu

Több jogot kaphatnak a segítő kutyák

Forrás: www.va.gov

Forrás: www.va.gov

Az ombudsman korábban vizsgálatot folytatott a témában, majd a jelentés megállapításait megküldte a szociális ügyekért felelős államtitkárságnak; az erre kapott választ az Alapvető Jogok Biztosa Hivatala hétfőn ismertette az MTI-nek küldött közleményében.

Közölték, hogy az államtitkárság egyetért az alapvető jogok biztosának megállapításaival, és intézkedéseiben figyelembe is veszi őket.

Az ombudsman már 2008-ban is vizsgálta a vakvezető kutyákkal közlekedők jogait. Akkor olyan jogszabályi rendelkezések megalkotását kezdeményezték, amelyek lehetővé teszik, hogy a vakvezető kutyával közlekedők az élelmiszerboltokba is bejussanak. Jelezték, hogy a
miniszter akkor a jogszabályi védelem körét kiterjesztette
a segítő kutyákra.

A biztos később utóvizsgálatban tekintette át a segítő kutyák alkalmazásának gyakorlatát; Székely László előrelépést tapasztalt, azt hogy a korábbinál lényegesen kevesebb a korlátozás. Példaként megemlítették, hogy a megkeresett közszolgáltatók akadálymentes és segítő kutyával is megközelíthető ügyfélszolgálati irodákat, várótermeket, eladótereket alakítottak ki.

A kiképző szervezetek közlésére hivatkozva ugyanakkor azt is jelezték, hogy egyes területeken továbbra is megtiltják a belépést a segítő kutyákkal. Szerintük ennek hátterében a jogszabály nem megfelelő ismerete és a kötelezettségek ellenőrzésének hiánya állhat.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy vizsgálatuk feltárta, nincs összhangban a segítő kutyák alkalmazását szabályozó rendelet és a szabálysértési törvény. A rendelet szerint ugyanis a segítő kutyára nem kell szájkosár, a törvény ezzel szemben leszűkíti a segítő kutya fogalmát a vakvezető, valamint a mozgáskorlátozottakat segítő kutyára, így hangot jelző, rohamjelző, személyi segítő, továbbá a terápiás kutyát alkalmazó embereket hátrányos megkülönböztetés éri.

Jelezték azt is, hogy nehezíti a kiképző szervezetek és a kutyára várakozók életét, hogy nincs elegendő pályázati forrás a segítő kutyák kiképzésére. Ez utóbbival kapcsolatban a szociális ügyekért felelős államtitkárság azt közölte, hogy a többletforrások ügyében egyeztetést kíván kezdeményezni a Nemzetgazdasági Minisztériummal.

Forrás: inforadio.hu

Vakvezető kutyákon sem lehet többé vöröskereszt

Vakvezető kutyákon sem lehet többé vöröskereszt fotó

Vakvezető kutya és vöröskereszt – ha az internetes keresőbe beírjuk a fenti kifejezéseket, az első találat mindjárt egy ismertető a vakvezető kutyákról.

A vöröskereszt világszerte a segítő jó szándék jelképe. Ez a szimbólum különbözteti meg a vakvezető kutyát közönséges társaitól

– olvasható. Kevesen tudják, hogy a jelképet jogtalanul használják a látássérültek.

– Pár éve mondták, hogy vegyük le a kutyáinkról, de én és sok társam ezt nem tettük meg. Az új vakvezető logót ugyanis kevesen ismerik, nem volt pénz reklámra sem. Ha Marcipánon meglátják ezt az emberek, tudják, hogy ő a szemem – mondja a Borsnak Balogh Robi. Állítását a vakok és gyengén látók szövetségénél is megerősítik.

– 2009-ben jelezte nekünk a Magyar Vöröskereszt, hogy ne használjuk többé a jelképüket. 2010 óta pedig már szabálysértést is elkövet az, aki ezt jogtalanul teszi. Először rossz dolognak tartottuk, mivel ez egy nemzetközileg elismert jelölés, amely felhívja az emberek figyelmét arra, hogy egy különleges kutyával találkozhatnak az emberek.

Most már elfogadtuk és jónak tartjuk, hogy minden kiképzőiskola a maga logóját teszi a vezetőhámra, ezzel is meg tudjuk különböztetni, melyik intézmény szárnyai alól került ki az eb – reagált megkeresésünkre Farkasné Schiff Mónika, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége csepeli Vakvezetőkutya-kiképző Iskolájának vezetője. A pénzbüntetés akár 50 ezer forint is lehet.

A Magyar Vöröskereszt 2007-ben indított kampányt, hogy a jogosulatlanok ne használhassák a jól ismert jelképet. Álláspontjuk szerint ugyanis a Genfi Egyezmény és több magyar jogszabály is kimondja: csak a honvédség egészségügyi alakulatai és a Vöröskereszt Mozgalom tagjai használhatják.

– Magyarországon sok a visszaélés a vöröskereszt emblémával. Az egy Magyarországon tömegesen elterjedt tévhit, hogy a vöröskereszt az elsősegély jele. Az elsősegély hivatalos jelzése a zöld alapon fehér kereszt. Ilyen jellegű félreértés nem jellemző más országokban – nyilatkozta dr. Varga Réka, a Magyar Vöröskereszt nemzetközi jogásza.

Korábban a mentőautókon, a gyógyszertárakon, sőt az egészségügyi intézményeken is tömegesen voltak vöröskeresztek. Ezeket mára lecserélték. A szervezet 2010 végéig adott haladékot a minisztériumoknak, hogy vegyék le épületeikről a vöröskeresztet, korábban a rendőrség segítségével több száz magánautóról is lekerült.

A vakvezető kutyákkal elnézőbbek voltak: esetükben 2011-ig kellett (volna) ezt megtenni. – A legnehezebb az átállás az egészségügyi szolgáltatóknál, mert ők tényleg jóhiszeműen használták az emblémát. Az elsősegélynek, orvosi szolgáltatásnak, kórházaknak, gyógyszertáraknak azonban mind-mind megvan a nemzetközileg is elfogadott saját jelzésük – állítja a Vöröskereszt.

Forrás: BorsOnline

Kutyás önismereti tréning

Viselkedésükkel egyfajta tükröt állítanak az éppen velük dolgozó résztvevők elé, de szeretetükről és elfogadásukról is meggyőződhetünk.  A tréning 5 napos, de 1-1 napra is lehet jelentkezni.

Forrás: www.feinbergconsulting.com

Forrás: www.feinbergconsulting.com

A témák és dátumok az alábbiak:

  1. Összhangban az érzéseimmel – 2014.07.05. szombat
  2. Önmagam megóvása – 2014.07.06. vasárnap
  3. Mindennapi harcaim – 2014.07.19. szombat
  4. Az önállóság felé – 2014.08.02. szombat
  5. Kapcsolataim – 2014.08.03. vasárnap

A különleges programot ajánljuk mindenkinek, aki szeretne belenézni a kutyák által tartott tükörbe, és mindeközben részt venni egy jó hangulatú közös élményben!

Jelentkezés és minden szükséges információ

Üdvözlettel:

Bánszky Noémi, kutyás tréner
+36 20 405 99 66