Az idei nyár sem múlik el narrált mozi nélkül. Ezúttal rendhagyó módon nem a megszokott vasárnapon, hanem augusztus 8-án, kedden 18 órakor lesz narrált mozi. A sóher című francia vígjátékot tekinthetik meg narrációval.
Gyülekező 17:45-kor a mozi előterében. A film hossza kb. 1 óra 30 perc.
Nincsen nyár mozi nélkül!
Az idei nyár sem múlik el narrált mozi nélkül. Ezúttal rendhagyó módon nem a megszokott vasárnapon, hanem augusztus 8-án, kedden 18 órakor lesz narrált mozi. A sóher című francia vígjátékot tekinthetik meg narrációval.
Néhány szó a tartalomról:
Francois életét születésétől fogva egyetlen dolog határozza meg: a spórolás. Az anyai jó tanácsot tökélyre fejlesztette, s miközben euró százezrei vannak a bankszámláján, lejárt szavatosságú ételeket fogyaszt, továbbá mindenről leszokott, ami költséges, s úgy általában pénzbe kerül. Még a barátnőjével is szakított születésnapja előtt, hogy ne kelljen ajándékot venni neki. Nem csoda, hogy a szomszédjai, és munkatársai ki nem állhatják, és barátai sincsenek. Idegesítő takarékoskodását egy nap a váratlanul beállító, sosem látott lánya zavarja meg, akiről kiderül, hogy egy lejárt szavatosságú óvszer gyümölcse. A tinédzser ráadásul megtestesíti mindazt, ami ellen Francois egész életében küzdött: megjelenésével feltartóztathatatlanul elszabadulnak a költségek.
Helyszín: ART CINEMA + CAFÉ (Budapest, Erzsébet krt. 39.)
Jegyár: 900.-Ft/fő (kísérőknek is)
Jegyrendelés: bonecz@90decibel.org vagy 06 20 958 8688
Gyülekező 17:45-kor a mozi előterében. A film hossza kb. 1 óra 30 perc.
Minden érdeklődőt szeretettel vár a 90 decibel csapata!

A kép forrása: http://90decibel.org
Hangfürdő tibeti hangtálakkal
Júliusban a Zuglói Civil Házban megtartottuk klubnapunkat és a vendégünk Krayné Faragó Zsuzsa kolléganőnk volt. Zsuzsi egy nagy bőrönddel érkezett közénk, aminek tetejére egy réztányér is volt kötve.

Ahogy kinyitotta a bőröndöt különböző méretű réztálakat meg kavaró eszközöket szedett elő, ezután szépen elrendezte őket egy kis asztalkán. Erősen gondolkodtunk, hogy Zsuzsi valamit félreértett, hiszen mi nem főző tanfolyamra jöttünk és nem akarunk habot verni sem. Amikor előkerült a bőröndből a cintányér, akkor arra gondoltunk, hogy hangverseny lesz, ezért fürdünk a hangokban. Természetesen, amikor közelebbről megismerkedtünk ezekkel a tálakkal megnyugodtunk, hogy jó helyen vagyunk, Zsuzsi sem tévedt el. Megismerhettük a tálak történetét, készítésének titkait, és a szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásairól is beszélgettünk.
Elkezdődött az igazi hangfürdő. Igen, hangfürdő! Ezek a hangtálak csodálatos hangokat adnak ki magukból és furcsa érezni, ahogy rezegnek és rezgésüket a testünk különböző pontjain érezni.

A hangtálak a keleti kultúrkörben (Japánban, Kínában, Thaiföldön és a Himalája vidékén) honosak. A keleti emberek úgy tartják, hogy ősi igény formát adni a hangnak és a hang formáló hatását a harmónia és az egészség elérésére használni. A hangtálakat leginkább meditációhoz használják, de gyógyító hatása sem ismeretlen: blokkok, feszültség, stressz oldása a testben és az aurában, a gerincoszlop harmonizálása és erősítése, a véráram fokozása, aura tisztítása,
energiával való feltöltés, hogy néhányat említsünk.
A hangtálak kiváló minőségű bronzból készülnek, amit további fémekkel dúsítanak. Egy úgynevezett nyers korongot formáznak és a tálak méretétől függően akár 5-6 ember kovácsolással készíti el, miközben többször tűzben izzítják a nyers darabot. Többszörös izzítás és hirtelen lehűtés során nyeri el a hangtál azt a különösen jó hangját. Ehhez a kézzel végzett simára esztergálás is hozzájárul, amitől egyébként a tál megtisztul, és fényes felületet kap.
A hangtálak hangját a különböző ütők segítségével csalogattuk elő. Az ütők is más-más méretűek, formájúak, ezért mindegyik más-más hangon szólaltatta meg a tálakat.
Ekkor előkerült az a bizonyos „réztányér” amiről kiderült, hogy egy kisméretű gong. A gongok is hasonló eljárással készülnek és szintén több méret létezik belőle. Érdekes volt megtapasztalni a rezgését, úgy hogy nem is értünk hozzá, csak Zsuzsi kondította meg a hátunk mögött. Mégis mindenki máshol érezte a testében a rezgést.
Ezután kipróbáltuk a „cintányérokat” is. A neve: cymbal, a formája tényleg a cintányérhoz hasonlít, de ezek, kisebbek és egy madzagon lógnak és nem a lapos felüket kell össze csapni, mint a cintányérnál, hanem csak a széleiket finoman egymáshoz érinteni. Végül Zsuzsi egy szélcsengőt mutatott be nekünk. Zárt bambusz dobozkában vannak a különböző méretű fémből készült csövecskék elhelyezve egy kis üvegharang lóg a közepén, ami a csövecskéknek ütődéskor ad ki csilingelő hangot.

A délután nagyon gyorsan elrepült, alig tudtuk abbahagyni a hangtálak próbálgatását, és különböző kérdésekkel bombáztuk Zsuzsit, aki mindenre nagy szakértelemmel válaszolt.
Végül tájékoztattuk tagjainkat a következő klubnapunk időpontjáról, ami a szabadság miatt szeptember 6-án lesz a Civil Házban. Megbeszéltük a programokat és beszéltünk a Fehér bot napja alkalmából rendezett ünnepségünkről is, melyre szeretettel várunk minden tagunkat, kísérőiket és érdeklődőt!
Ismét nagy örömünkre szolgált, hogy egy újabb tagtársunk is eljött közénk és jól érezte magát velünk. Reméljük, hogy egyre több zuglói látássérült tagunk jelentkezik majd programjainkra és klubnapjainkra!
Kiss Márta és Tanai Csaba
közösségi civil szervezők
Kirándulás Zebegénybe
Augusztus 2-án, szerdán Zebegénybe kirándulunk vonattal, és tárlatvezetéssel megtekintjük az 1984-ben alapított első hajózási magánmúzeumot (kedvezményes belépő 500,-Ft).
A programot a VII., a XI., a XIII. és a XVII. kerületi Lámpás Klubok szervezik. A múzeum korlátozott létszámban tud csak látogatókat fogadni, ezért a program iránt érdeklődők keressék meg a kerületi szervezőket a használni szokott elérhetőségek egyikén!
Az indulás a Nyugati pályaudvarról lesz 9 óra körül és várhatóan 14:00-15:00 között érkezünk vissza.

A kép forrása: http://www.zebegenyeskornyeke.hu/
iPhone SE készülékek adományozása – most!
A Magyar Nemzeti Bank az elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül és alapvető feladatainak ellátásán túl, a közérdekű társadalmi célok megvalósításának elősegítése végett, kialakította a jegybanki érdekeken és sajátosságokon alapuló, az MNB külső kapcsolatainak részét képező támogatási politikáját. Ennek ismeretében a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a bankjegy címletek azonosítására alkalmas szoftverrel felszerelt eszközök (okostelefonok) beszerzéséhez kérte az MNB támogatását.
Az okostelefonokat (szolgáltató független iPhone SE 16 GB asztroszürke) a tagegyesületek adják át azoknak a súlyosan látássérült személyeknek, akik a teljes látásvesztés, illetve a minimális látásuk mellett önállóan, segédeszköz nélkül nem, vagy csak nagy nehézséggel képesek a bankjegyeket felismerni és látásvesztésüket a fogyatékossági támogatásról, a vakok személyi járadékáról, a magasabb összegű családi pótlék megállapításáról szóló határozattal igazolják.
Az MVGYOSZ kötelezettséget vállalt arra, hogy a nyertes pályázatból megvásárolt okostelefonokat két éven belül nem idegeníti el, azt a súlyosan látássérült emberek részére, a bankjegyek felismerésének támogatása céljából adja tartós használatba. A telefon ezen idő eredményes elteltével kerül a használója tulajdonába.
Az MVGYOSZ fenntartja magának a jogot arra, hogy ha a támogatott személy nem képes, vagy nem tudja használni a készüléket, akkor azt visszavehesse és egy másik rászoruló részére átadhassa.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete 21 db iPhone SE 16 GB asztroszürke készülékhez jutott hozzá az MVGYOSZ révén.
Ma már számos látássérült pozitív visszajelzései, mindennapos használatra alapozódó véleményei igazolják azt, hogy kiemelkedő segítséget nyújt az iPhone például egy olyan, mások számára mindennapos feladat megoldásában, mint a bankjegyek felismerése.
Egyesületünk az önálló életvitel elősegítése, valamint a fent megfogalmazott célok támogatása érdekében azon tagjai részére adományozza a készülékeket, akik a fenti kritériumoknak megfelelnek, illetve a 2017-es, valamint a 2018-as évre a tagsági díjat befizetik. Családonként – több látássérült esetén is – csak egy készülék igényelhető.
A készülékekre kérelem útján lehet igényt benyújtani 2017. augusztus 4-én, pénteken 12.00 óráig.
A kérelmeket papír alapon – személyesen, vagy postai úton – illetve emailben lehet benyújtani a fenti időpontig. A kérelem csak abban az esetben tekinthető sikeresen beadottnak, ha az Ügyfélszolgálat annak beérkezését, átvételét igazolta.
Az elbírálás során előnyben részesül az a személy, aki:
- az iPhone 5S készüléknél korábbi modellel rendelkezik
- vak, vagy aliglátó személy, s emiatt a bankjegyek felismerése egyáltalán nem, vagy nagyon nehezen lehetséges számára
- egyedül, vagy kiskorú gyermekével, vagy látássérült házastársával, élettársával él.
A kérelmező vállalja, hogy megtanulja a telefon, illetve a pénzfelismerő alkalmazás használatát attól a VGYKE által meghatározott munkatárstól, aki részére az ezen ismeretet igazoló tanúsítványt az MVGYOSZ kiállította.
A pénzfelismerő alkalmazás használatának megtanítására a VGYKE 1146 Budapest, Hermina út 57. szám alatti központi Ügyfélszolgálati irodájában kerül sor, előzetes időpont egyeztetést követően.
A készülékek átvételére az Elnökség döntéshozatalát követően 2017. augusztus 21. és augusztus 31. között lesz lehetőség.
A kérelem benyújtásához szükséges formanyomtatványt letöltheti innen: Kérelem iPhone készülékhez
Kérjük, hogy ügyeljen a nyomtatvány pontos kitöltésére, és a Felhívásban szereplő dokumentumok hiánytalan csatolására!
Felhívjuk a figyelmét, hogy a kérelem benyújtását követően hiánypótlásra nincs lehetőség. A nem olvashatóan, vagy hiányosan kitöltött, illetve a kötelezően mellékelendő dokumentumokat nem tartalmazó kérelmeket érvénytelennek minősítjük.
Amennyiben kérdése van, forduljon Ügyfélszolgálatunkhoz!
Cím: 1146 Budapest, Hermina út 57. földszint
Telefon: 06-1/384-5541
E-mail: ugyfel@vgyke.com
Félfogadás:
Hétfő: 08:00-16:00
Kedd: 08:00-16:00
Szerda: 08:00-18:00
Csütörtök: 08:00-16:00
Péntek 08:00-14.00

A kép forrása: https://www.myistore.co.za
Friss híreink Láthatár boltunk polcairól
Puha szivacs réteggel ellátott mini focilabda érkezett a készletünkbe!
Az élénk színű „foltokkal” és csúszásgátlós felülettel rendelkező labda akár a vízparti közös játék elengedhetetlen része is lehet, és egyből kedvencévé válik kicsiknek és nagyoknak egyaránt.
Ára: 1350.-
Szilikon anyagból készült edényfogó kesztyűnket próbálta már?
Két méretben érhető el készletünkben: a nagyobbik az egész kézfejet védi az égési sérülésektől (egyujjas kesztyű formájú), ezt nagyobb edények biztonságos megfogásához ajánljuk, illetve a sütőben sült ételek ki- és berakásához. A kisebbik, meleg edények fedőjének, fülének megfogásához alkalmas, mivel hüvelykujj valamint a mutató- és középső ujj egyidejű bedugásával biztosítja a forró felületekkel való érintkezés elleni védelmet.
Nagy szilikon kesztyű ára: 900.-
Kicsi szilikon fogó: 700.-/pár
Kedves Gyerekek!
Végre itt a várva várt szünidő, friss bizonyítvány a kézben, éljen a nyár!
Szeretnénk az örömökhöz mi is hozzájárulni és adni valamit ajándékba, ezért legújabb, 5. szülinapunkra hangolódó akciónk Nektek szól!
Július hónapban, ha ellátogattok üzletünkbe és magatokkal hozzátok a bizonyítványotokat, akkor annyi százalék kedvezményt kaptok az általatok választott termékre a készletünkből, ahány csodaszép 5-ös szerepel benne az idei tanévre! (például: 10 darab ötös = 10% kedvezmény!)
Várunk szeretettel!
Tájékoztatjuk kedves Vásárlóinkat, hogy Láthatár Boltunk 2017. augusztus 7-étől augusztus 18.-áig zárva tart.
Augusztus 21.-étől a megszokott nyitva tartással várjuk Önöket!
Katona Zsuzsanna és Eleki Abigél
1146 Budapest, Hermina út 57. (72-es és 74-es troli Bethesda utcai megállója)
További információ:
Telefon: 06-1/384-55-41 , +36-70/383-36-11 vagy +36-70/984-85-93
e-mail: lathatar@vgyke.com
Nyitva tartás: H-Cs: 9-17, P: 9-15
facebook.com/Láthatár bolt
Beszélő mosógép
Alapjában véve nem csupán a mosógép megszólaltatásáról van szó, hanem már a szárítógépek és a mosogatógépek is hangosíthatóak a most bemutatott fejlesztésnek köszönhetően, valamint a jövőben más eszközökre is adaptálható a megoldás.
A fejlesztés szükségességének a felismerése egy Sam Duplessis nevű mérnökhöz kötődik, aki elgondolkodott azon, hogy miként lehetne az egyre fejlettebb eszközök minden funkcióját a látássérültek azon csoportjaihoz is eljuttatni, akik nem képesek az apróbb feliratokat elolvasni. Nehezményezte azt is, hogy a konyhai és fürdőszobai berendezések gombjai gyakran teljesen körbefordíthatóak, így használható látás nélkül semmit sem lehet tudni az egyes szabályozásra használt tárcsák tényleges helyzetéről.
Ezért megkérte a 14 éves Jack Duplessis nevű fiát, hogy készítsen egy olyan programot, mely a mosógépek, szárítógépek és a mosogatógépek digitális egységeit képes meghangosítani. A programozás iránt érdeklődő fiú ezt egyetlen hétvége alatt meg is valósította!

A kép forrása: A FirstBuild facebook oldala
Az alapötlet az volt, hogy ne egy beszélő berendezést gyártsanak, mert ezzel egy valószínűleg drága gép megvásárlására kényszerítenék a látássérülteket, hanem az, hogy a már kapható berendezéseket lássák el valamilyen hangot kiadó, kiegészítő berendezéssel.
A 14 éves Jack ezért az eszközök programozásában használt gépi kódot alakította át a szoftverrel úgy, hogy a mosógéphez csatolt modul beszédhangot adjon ki. Önmagában a megírt program nem túl nagy, mindössze 1000 sorból áll. Arra épül, hogy az éppen használt gomb helyzetéről egyébként is létezik egy-egy az adott állapotra létező digitális visszajelzés, melyet a szervizeléskor szoktak használni. A program ezekhez az egyedi digitális jelekhez egy-egy hangfájlt rendel hozzá, amit a modul hangszóróján hang formájában lejátszanak.

A kép forrása: https://insiderlouisville.com/
Ezt az átalakító egységet egy dobozban helyezték el, mely egy adatkábellel csatlakozik a háztartási gépekhez. A működését úgy kell elképzelni, hogy amikor a mosógép használója valahova állítja a gép bármely gombját, akkor ez a doboz elmondja éppen hol áll az adott kapcsoló.

A kép forrása: https://market.firstbuild.com/
Az elkészített modult tesztelésnek is alávetették. Olyan javaslat született például a tesztelés közben, hogy a modul ne csak azt mondja be hol áll a kapcsoló, hanem azt is, hogy a kiválasztásra kerülő mosási program mennyi időt vesz igénybe.
A négyzet alakú doboz mérete nem nagy, mindössze 6 centiméter magas és 12 centiméter hosszúak az oldalai. A doboz oldalai mágnesesek, így az éppen használt berendezéshez rögzíthetőek. A kezelőfelülete egyszerű, a használónak lényegében csak a hangerőszabályzóra kell figyelnie.

A kép forrása: https://market.firstbuild.com/
Az apa és fia fejlesztőpáros elmondta, hogy nem csupán a hivatalosan is látássérülteknek elismert emberek a fejlesztés megcélzott vásárlói, hanem az idősödő népesség, akiknek romlik a látásuk, de hivatalosan nem látássérültek. Sőt, még azokra is lehetséges vevőkként tekintenek, akiknek a gépei rossz fényviszonyok között vannak elhelyezve, mert néhány esetben a legolcsóbb megoldás lehet a modul megvásárlása.
A fejlesztést véleményező látássérülteket képviselő szervezet vezetője nagyon kedvezően nyilatkozott a modulról, mert szerinte ezzel csökken az érintett látássérültek függése más emberektől. Ő maga is elmondta, hogy a mosógépét nem tudja önállóan kezelni, mivel a szabályozó tárcsák helyzetét nem tudja érzékelni, így mindig a családtagjai segítségére szorul. Annak kifejezetten örült, hogy egy ilyen egyszerű és nem drága megoldás született.
Az eszköz ára 99 dollár, melyet azzal érdemes összehasonlítani, hogy egy ma kapható beszélő mosógép jelenleg 16 ezer dollárba kerül.
A fejlesztésnek két korlátja van jelenleg. Az egyik, hogy még csak a GE gépeivel kommunikál, de csak idő kérdése a használható berendezések számának a bővülése. A másik korlát, hogy csak angolul és spanyolul képes megszólalni, így a magyar nyelven beszélő modul még elég távolinak tűnik.
Rákosmenti meghívás
Sok szeretettel invitálunk mindenkit a következő klubnapunkra, amelyet 2017. augusztus 1-jén, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk ismét a Rákoshegyi Közösségi Házban, (17. kerület, Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.).
Vendégünk lesz látássérült zuglói lámpás kollégánk Tanai Csaba, aki elhozza magával Bonca nevű vakvezető kutyáját.
Hallhattok tőle a kutyatartás rejtelmeiről, a kutyakiképzésről, a kiválasztás folyamatáról, és a kutyával való közlekedésről is. Közben természetesen kérdéseiteket is feltehetitek.
Részvételi szándékotokat mindenképpen jelezzétek!
e-mail címünk: lampas.rakosmente@gmail.com
Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468,
Acsay Péter: 06 70 248 59 53
Addig is szép nyarat kívánunk!

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot, vagy hozd el magaddal a klubra, hadd találjon ő is közösségre! Minden rákosmenti látássérültet és érdeklődőt sok szeretettel várunk!
Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg
Dinnyésen jártunk
A tavalyi program sikerén felbuzdulva ismételten ellátogattunk Dinnyésre, a történelmi várak varázslatos világába! Kissé szeles, de azért kellemes időjárás köszöntött ránk, amikor reggel két helyszínen, a Hermina úton és a Déli pályaudvaron gyülekeztünk.
Ezúttal három módon lehetett eljutni a szervezésünkben Dinnyésre. Akik előre jelezték, azok a Támogató Szolgálat új kisbuszával utazhattak. A csoportunk másik fele vonattal ment és gyalogoltak, de akiknek nem volt kedve vagy ereje a sétához, azokat az vasútállomás és a Várpark között szintén a Támogató Szolgálat vitte kisbusszal.

A megérkezésünkkor nagyon szívélyesen fogadtak bennünket, szinte már régi ismerősként köszöntöttek. Először megismerhettük azt, hogy miért és hogyan jött létre a Várpark. Az építője, Alekszi Zoltán, aki egyben a telek tulajdonosa is, nagyon szerette kutatni a mára már nem látható, vagy csak romokban álló egykori várakat. Építészmérnökként nagyon vágyott arra, hogy ezeknek a makettjét elkészítse úgy, hogy a lehető legjobban hasonlítsanak az eredetire, vagyis tájolásban és a felhasznált anyagokban is hű maradjon, így a ma embere a legjobb másolatot szemlélve ismerhesse meg ezeket az épületeket.

Ennek érdekében nagyon sokat kutatott, hogy a korabeli, illetve a jelen időnél korábbi feljegyzésekből megismerhesse a legtöbbet a várak kinézetéről. Amint a szükséges információ összegyűlt, azonnal elkezdte építeni az általában derékmagasságú maketteket.

Minden makett mellett kétféle tájékoztató tábla található. Egy vagy több fényképen az építmény mai állapota látható. Egy másik táblán pedig a vár ismert történelmének az összefoglalóját lehetett elolvasni. Mindkettőt felolvasták, illetve leírták nekünk a látó kísérőink.

A makettek érdekessége, hogy a parkon belül ott helyezkednek el egymáshoz képest, ahol a történelmi Magyarország területén is elhelyezkedtek. Így jól érthetővé váltak az egyes várak sajátosságai is. A makett készítője azt is megengedte, hogy a kész építményeket megtapogassuk és így jobban be tudjuk fogadni őket.

A Várpark azonban nem csupán maketteket tartalmaz, hanem egy történelmi park és ezért néhány további érdekességgel is várja a látogatókat. Az egyik egy oszlopsor, melyeken a királyok, fejedelmek és kormányzók emléke került megörökítésre, minden államfőnek egy-egy emlékoszlop lett kijelölve.

Sok-sok érdekesség fogadott minket, de szeretnénk kiemelni egy nagyon érdekes alkotást is. A szoborcsoport az Emese álma címet viseli és a szobrászatban elsőként állított emléket ennek a mondának. Az erről készült fényképen látható is egy részlet az alkotásból.

Megtudhattuk továbbá azt is, hogy a Park szívesen biztosít kihelyezett történelemóráknak helyet, valamint sokféle speciális szolgáltatást is nyújtanak, melynek célja a történelmi ismeretek elmélyítése. Részben ide illeszkedik a játszótér is, mely olyan játékteret biztosít a gyerekeknek, melyek a történelmi várakhoz valamilyen módon kötődnek.
A kapott visszajelzések alapján nagyon kellemes és hasznos időtöltésnek bizonyult a dinnyési kirándulásunk. Őszintén reméljük, hogy még sok ilyen élményt tudunk biztosítani azoknak, akik a jövőben is velünk tartanak!
Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők
A programjaink Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg, melyért szeretnénk a köszönetünket kifejezni!
Szentendrei élményeink
A program a budapesti kikötőben kezdődött, ahol a nekünk felajánlott hajó vett fel minket, a Batthyány téren. Onnan egészen Szentendréig hajóztunk, kellemes levegőn és olyan látvánnyal gazdagodva, amivel nem lehet betelni.

A hajóból kiszállva a szentendrei Retro Múzeumba sétáltunk. Ott már várt minket a vezetőnk, Istvánkó Károlyné Bea, aki elmondta, hogy ez a hely egy családi vállalkozás, amelyet a férje és ő hoztak létre.
A kiállítás a Kádár-kori Magyarországot kívánja bemutatni, pontosabban annak a tárgyi emlékeit, melyeket sokan ismertek és évtizedekig használtak. A kiállítási anyag nem csupán a magyarországi eredetű tárgyakra koncentrál, hanem mindarra, amit akkoriban el lehetett érni az országban. Mondhatni, hogy a hétköznapi életet elevenítik meg a múzeum területén.

A látogatást kint az udvaron kezdtük régi autókkal. Megcsodálhattunk Trabantot, Zasztavát, Moszkvicsot, rózsaszín Cabriót, és oldalkocsis motorkerékpárt is. Néhányan dalra fakadtak és felidézték az ismert sláger részletét:„Trabanton szállni élvezet”.

Az épületben korabeli lakást állítottak össze Varia bútorelemekből, a még mindig működő TV-ből régi reklámok szóltak. Egy másik teremben Keravill-t rendeztek be: láthattuk az első Commodore 64-es számítógépeket, rádiókat és olyan készleteket is, melyekkel otthon mindent meg lehetett szerelni.

Aztán búcsút vettünk a Retro Múzeumtól, és egy kis sétát tettünk Szentendre belvárosában. Már délután 3 óra felé járt az idő, amikor betértünk a La Mia nevű hangulatos étterembe, ahol mindenki kedvére fogyaszthatott valami finomságot, és amely jó megkoronázása volt a napunknak.
Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők
A programjaink Erzsébetváros Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg, melyért szeretnénk a köszönetünket kifejezni!
Még tesztelhető a GlovEye
A Szövetség székházában elhelyezett prototípus a tervező csapattal együtt Seattle-be utazik, ahol a Microsoft Imagine Cup innovációs versenyének nemzetközi döntőjén méretnek meg.
A verseny végeztével (augusztus első harmadában) újra tesztelhetik az eszközt az érdeklődők.
Tesztelésre jelentkezni az okosklub@mvgyosz.hu e-mail címen, vagy a 06 (1) 384 – 8440-es telefonszámon (114-es mellék) lehet munkanapokon, 9.00 és 15.00 között, Berkó Norbertnél.

A kép forrása: index.hu
Pénzfelismerés, de hogyan?
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elsődleges céljának veszélyeztetése nélkül és alapvető feladatainak ellátásán túl, a közérdekű társadalmi célok megvalósításának elősegítése végett, kialakította a jegybanki érdekeken és sajátosságokon alapuló, az MNB külső kapcsolatainak részét képező támogatási politikáját.
Ennek ismeretében a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége a bankjegy címletek azonosítására alkalmas szoftverrel felszerelt eszközök (okostelefonok) beszerzéséhez kérte az MNB támogatását.
Az okostelefonokat (szolgáltató független, iPhone SE 16 GB, asztroszürke) a tagegyesületek adják át azoknak a súlyosan látássérült személyeknek, akik a teljes látásvesztés, illetve a minimális látásuk mellett önállóan, segédeszköz nélkül nem vagy csak nagy nehézséggel képesek a bankjegyeket felismerni és látásvesztésüket a fogyatékossági támogatásról, a vakok személyi járadékáról, a magasabb összegű családi pótlék megállapításáról szóló határozattal igazolják.
Az MVGYOSZ kötelezettséget vállalt arra, hogy a nyertes pályázatból megvásárolt okostelefonokat két éven belül nem idegeníti el, azt a súlyosan látássérült emberek részére, a bankjegyek felismerésének támogatása céljából adja tartós használatba. A telefon ezen idő elteltével kerülhet a használója tulajdonába.
Az MVGYOSZ fenntartja magának a jogot arra, hogy ha a támogatott személy nem képes, vagy nem tudja használni a készüléket, akkor azt visszavehesse és egy másik rászoruló részére átadhassa.
A tagegyesületek abban az esetben vehetik át az okostelefonokat, ha egy munkatársuk, vagy egy egyesületi tag rendelkezik a telefon, illetve a pénzfelismerő alkalmazás használatának megtanításához szükséges tudással, ismeretekkel. Erről a Szövetség munkatársa ad ki tanúsítványt egy személyes tudásfelmérést követően. A készülékeket a tagegyesületek között a tagsági díjat fizető egyesületi tagok számának arányában osztottuk fel.
Forrás: MVGYOSZ hírlevele

A kép forrása: mnb.hu
Művészetekről, meglepetésvendéggel
Szeretettel hívunk mindenkit a júliusi klubnapunkra! Mindenkit, aki épp nem nyaral és szeretne kellemes nyári délutánt együtt tölteni velünk.
A múltkori alkalmon fellelkesülve készülünk megint pár szép verssel. Megemlékezünk még a hónap néhány nevezetes napjáról is. Ennek kapcsán szó lesz irodalomról festészetről és egy két egyéb érdekességről.
Várjuk szeretettel egy kedves új klubtagunkat is, akit alkalmunk lesz megismerni és egyben bemutatkoznunk számára. Vendéget is várunk, akinek a személye egyelőre még meglepetés!
Helyszín: Kondor Béla Közösségi ház Kondor Béla sétány 8.
Időpont: 2017 júnlius 26. 15 óra
Eléhetőségeink:
Kiss Julia: 06 30 498 9094
Juhos Róbert: 06 70 377 3235
lampas.bp18@gmail.com