Rákosmente júniusi programjai

2017.06.01-jére a XIII. kerület egyik lámpása olyan programot szervezett, amelyben táncot tanítottak a senior korosztálynak. Ehhez a programhoz csatlakoztunk mi négyen Rákosmentéről. Egy rövid ismerkedéssel kezdtünk, majd megkapta a szót oktatónk: Fürstné Pannika, aki elmondta, hogy ez az örömtánc Németországból indult. Előbb kerekes székesekre találtak ki a koreográfiákat, majd később más fogyatékosoknál is alkalmazták. A tánc, a mozgás hatékonyan tartja karban a szellemi frissességet, és jól hat a mozgáskoordinációra is. Egy ülőtánccal, egy Harlekinnel melegítettünk be, majd következett egy kis nehezítés: egy állótánc, hogy végül egy cha-cha-cha zárja a napot, aminek a lépéseit már ismét ülve gyakoroltuk. Miután teljesen kifáradtunk, megbeszéltük, hogy ezt a lehetőséget minden klubbal megismertetjük, hogy akit érdekel a tagjaink közül, kipróbálhassák. A Lámpások pedig ezzel is színesíthetik és gazdagíthatják a programkínálatukat.

A képen az látható, amint idősek kipróbálják ezt a táncot

A kép forrása: http://www.eotvos10.hu

Idén 2017. 06.03-án tartották a gyereknapot a Napsugár Óvodában, ahol különböző programok és játékok várták az aprónépet és szüleiket. Ilyen volt a mazsorett bemutató, ugráló vár, és az általunk vezetett érzékenyítő program. Azok a gyerekek és felnőttek, akik meglátogattak minket, érdekes dolgokat próbálhattak ki. Az apróságok szemtakaróval, vagy anélkül kitapogathattak különböző tárgyakat, szagolhattak illatokat, és megismerkedtek a Braille ABC-vel és könyvvel. Meghallgathattak egy részletet a Pinokkió című könyvből, amiből megtudhatták, hogy miként fogadták testvérükké a bábok Pinokkiót. A felnőttek is érdeklődtek a továbbtanulási lehetőségekről és arról, hogyan lehet vakon tanulni. Péter megmutatta az Iphone-ja használatát is. Sajnos az időnk hamar elszaladt, de mi nagyon élveztük, hogy ott lehettünk.

2017. június 6-án különleges klubnapot tartottunk a Rákoshegyi Közösségi Házban, ahol egy új rákosmenti tagot is köszönthettünk. Röviden bemutatkoztunk egymásnak, és elmondtuk hogyan működünk. Ezt követően a tagok közérdekű információkat hallhattak a Támogató Szolgálat által szervezett soltvadkerti nyári táborról, a tervezett szentendrei kirándulásról, és örömmel osztottuk meg azt is, hogy nyertünk a kerületi Civil pályázaton. Majd átadtuk a szót vendégünknek, Máté Gabinak, az egyetlen látássérült asztrológusnak. Gabit a lőrinci klubban ismertük meg, és előadását olyan jónak találtuk, hogy azt gondoltuk, hogy ez a téma a mi tagjainkat is érdekelheti. Gabi a meghívásnak örömmel tett eleget, így a rákosmentieket is beavatta a horoszkóp titkaiba. Elmondta, hogy azok a horoszkópok, amiket a rádióban és a TV-ben hallhatunk, nem konkrét személyre vonatkoznak, hanem az adott jegyre általánosan. Ahhoz, hogy valakinek konkrétan tudjon mondani valamit, ismernie kell az illető születési időpontját napra, órára és percre pontosan. Gabi felajánlotta a klub tagjainak, hogy ingyenesen elkészíti a saját horoszkópjukat azoknak, akik ezt kérik. A napot a névnaposok felköszöntése és Jana gitárjátéka zárta. A programon 17-en vettünk részt.

Mi rákosmenti lámpások 2017. június 8-án kirándulást szerveztünk a szentendrei Retro Múzeumba. Csatlakozott még hozzánk Angyalföld és Újbuda csapata is, így ez a program három kerület összefogásával és szervezésével valósult meg. Az Örsről indultunk, hogy ezt követően hajóra szálljunk, és ringatóztunk a Duna lágy hullámain. Megérkezve a múzeumhoz, már várt minket a vezetőnk: Istvánkó Károlyné Bea, aki elmondta, hogy ez a hely egy családi vállalkozás, amelyet a férje és ő hoztak létre. A látogatást kint az udvaron kezdtük régi autókkal. Megcsodálhattunk Trabantot, Zasztavát, Moszkvicsot, rózsaszín Cabriót, és oldalkocsis motorkerékpárt is. Néhányan dalra fakadtak és felidézték az ismert sláger részletét: „Trabanton szállni élvezet”. Az épületben korabeli lakást állítottak össze Varia bútorelemekből, a még mindig működő TV-ből régi reklámok szóltak. Egy másik teremben Keravill-t rendeztek be: láthattuk az első Commodore 64-es számítógépeket, rádiókat és barkács készletet is. Aztán búcsút vettünk a Retro Múzeumtól, és egy kis sétát tettünk Szentendre belvárosában. Már délután 3 óra felé járt az idő, amikor betértünk a La Mia nevű hangulatos étterembe, ahol mindenki kedvére fogyaszthatott valami finomságot, és amely jó megkoronázása volt a napunknak. A programon 24-en vettünk részt.

A Piroska Óvodában 2017. június 10-én családi napot rendeztek, amelyre minket, rákosmenti lámpásokat is meghívtak. Ezen a napon mindenféle programmal vártak kicsiket és nagyokat: volt itt ugráló vár, kutyás bemutató, tánc és tombola, valamint a felnőtteket rock koncert is szórakoztatta. A jól összeszokott csapattal együtt megérkeztünk az oviba, és elfoglaltuk a helyünket a ház árnyékában. A gyerekek és szüleik megismerkedhettek Boncával, a vakvezető kutyával és hallhattak a kutyatartás titkairól. Az asztalunknál tapintás segítségével összepárosító játékot játszottunk, illatokat szagoltunk, beszélgettünk, aztán Péter részleteket mesélt egy Braille mesés könyvből, a Pinokkióból. Sikerült kapcsolatot találnunk a Vöröskereszt munkatársával, akik szintén kitelepültek az oviba, és megállapodtunk abban, hogy eljönnek hozzánk is a klubba, és vérnyomást, vércukrot, koleszterint mérnek majd a tagjainknak ingyenesen. Ismét hasznosan töltöttük az érzékenyítő napunkat az oviban.

Amikor két éve érzékenyítettünk a Betlehem Óvodában megismerkedtünk egy anyukával, akinek időközben a gyerekei iskolások lettek. A gyerekei a Podmaniczky János Evangélikus Általános Iskolába kerültek. Ez az anyuka úgy gondolta, hogy az iskolásoknak is fontos, hogy ezekről a dolgokról halljanak. Felvette a kapcsolatot velünk, Rákosmente lámpásaival és az iskola igazgatónőjével egyeztetve meghívott minket 2017. június 12-ére. A program egy rövid megnyitóval kezdődött, ahol bemutatkoztunk és elmondtuk a látogatásunk célját. Az osztály 25 gyerekből állt, akiket két csoportra osztottak. A megnyitó után csapatunk kétfelé vált, a program egyik része egy tornateremben zajlott, és a gyerekek megismerkedtek a vakvezető kutyával, és a Braille írás rejtelmeivel, valamint azt is megtudhatták, hogy miként lehet vakon telefonálni. A másik teremben érzékenyítős játékokat játszottunk: folyadéköntést, zoknipárosítást, pénzfelismerést, és mindezt szemtakaró segítségével. A gyerekek kérdezhettek is tőlünk tabuk nélkül: így megkérdezték pl., hogy milyen előnyei vannak a vakságnak. A nap egy csoportkép elkészítésével fejeződött be. Aztán jött számunkra a nap legmeghatóbb pillanata, amikor a gyerekek a saját készítésű ajándékaikkal ajándékoztak meg minket, és megköszönték, hogy ott voltunk náluk. Öröm volt velük dolgozni!

2017. június 21-én világszerte a Jóga világnapját ünneplik. Nem volt ez másképp nálunk Rákosmentén sem. Kerületünkben a Rákosligeti Polgári Kör védnöksége alatt Fényünnepet, azaz jóga pikniket rendeztek a Heltai térre. Ennek a programnak Fábián Bea jógaoktató volt a szervezője, aki a Maros Moziban tart jógát felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt. A Heltai tér egy szépen rendben tartott füves, fás területén éppen Meridián torna zajlott, amelybe mindannyian becsatlakoztunk. A testükön lévő különböző pontokat (meridián) stimuláltuk, amivel az egészségünket, edzettségünket, fittségünket növeltük.

A képen az látható, amint a mezőn feküdve és ülve élvezik a megjelentek a bemutatót

Aztán következtek a hangtáljaink (Zsuzsa). A bronz ötvözetből álló hangtálak hosszú utat jártak be, míg Ázsiából eljutottak hozzánk. A jógaszőnyegeken ülve körbeadtuk a hangtálakat, amiket a résztvevőink egy filc ütővel finoman meg is szólaltathattak. Kellemes lágy hangokat csalogattunk ki belőlük, amelyek harmóniát hoztak a testünkbe. Majd a hangfürdő következett, amelyet a hangtálak és a gong hangjaival kísértünk. Végül a cimball magas hangjára visszahoztuk a résztvevőinket a valóságba. Nagyon különleges érzés volt a szabadban játszani. Búcsúzóul, akik szerették volna, meg is szólaltathatták a gongokat. Programunkon 13 fő vett részt.

A zuglói lámpások az országgyűlés épületének meglátogatását szervezték meg 2017. június 26-án. Ez a program nagy sikert aratott, mi rákosmentiek is csatlakoztunk négyen, és még Győrből is érkeztek résztvevők. Szemerkélő esőben érkeztünk meg a Látogató Központ elé, ahol regisztrálás után kaptunk egy-egy audioguide-ot, amellyel tisztán hallhattuk az idegenvezetőnk hangját. Megtudtuk például, hogy a századelőn épült Parlament méreteit tekintve szinte egyedülálló a világon. Az építés során fontosnak tartották, hogy magyar emberek, magyar technológiával, és magyar nyersanyagokból építsék föl az épületet. Megcsodálhattuk a kupolacsarnokot, a felsőházi üléstermet is, és hallhattunk arról is, hogy a mai modern körülmények mellett milyen fontos a gyorsírók szerepe. A vezetés végén az épület üzemeltetésével kapcsolatos kiállítást is megtekintettük, és megtapogathattuk az ötágú vörös csillagot is, amely az ország házának tetejét díszítette a szocializmus időszakában.

Krayné Faragó Zsuzsanna
közösségi civilszervező

Integrált tornapark nyílt Budapesten

Budapest Főváros Önkormányzata és Csepel Önkormányzata, valamint a BVA Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. sikeres együttműködésének köszönhetően átadták az európai szinten is ritkaságnak számító, de hazánkban abszolút úttörő létesítményt, amelynek megalkotóinak – Hard Body Hang, illetve MagikMe – Én is hadd játsszak veled – legfőbb szándéka a fogyatékkal élők szociális elszigetelődése elleni küzdelem. Koncepciójuk szerint a mindenki számára alkalmas eszközök révén, ez a csepeli játszótér lehet az első színtere az inkluzív nevelésnek.

integralt3

Éppen ezért az integrált tornapark sporteszközöket tervezők; Fenyvesi Zoltán és Kanyó Zsolt paraatléta, valamint a MOME-n formatervezőként végzett Erdélyi Tamás elsődleges és messzemenőkig figyelembe vett szempontja az volt, hogy valóban bármilyen egészségi állapotú fogyatékos gyermek és felnőtt közérthető, a szülők, kísérők által is jól ismert tevékenységen keresztül, természetes módon találkozhasson, és tudjon együtt sportolni, edzeni ép társaival.

integralt1

Az átadásra kerülő MagikMe játszó eszközök újszerűek, közös sportolásra és játékra inspirálóak, szinte minden életkorban jól használhatóak, akár egyszerre több kisgyermek által is.

integralt2

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes a park avatóján kihangsúlyozta, akkor járunk el jól és helyesen, ha Budapestet még inkább élhető és szerethető várossá tesszük: gyalog, kerékpárral, gyerekszemmel, idősként, fiatalként vagy épp valamilyen testi szempontból hátrányos adottságúként. Ezt a szemléletet pedig tudatosan kell megjeleníteni, kommunikálni és konkrét fejlesztések formájában megvalósítani – melynek szép példája a most megnyílt integrált tornapark.

Hűsítő meghívó

A kép egy utcai tűzcsapot ábrázol

Találkozzunk július 5.-én 14.00-kor a  Határ úton az 50 es villamos megállójában! Utána a hármas metróval megyünk az Ecseri útig, aztán a hármas villamossal a Kőbánya alsó megállóig, és onnan gyalog négy perc.

A pontos cím:  Katasztrófavédelem Központi Múzeuma
1105 Budapest, Martinovics tér 12.,  ahol akadálymentes idegenvezetésben lesz részünk!

Sok szeretettel várunk mindenkit!

Kérjük a részvételi szándékodat jelezd emailben vagy telefonon  2017 július 3-ig!

Elérhetőségeink:
Kiss Julia 06 30 498 90 94
Juhos Róbert 06 70 377 32 35
lampas.bp18@gmail.com

Mátyás Király Palotájában jártunk!

Idegenvezetőnk G. Tóth Franciska volt, akit már az esztergomi Babits Mihály Emlékházban nagyon megszerettünk. Jó volt újra találkozni vele!

A séta során újabb és újabb meglepetések értek bennünket, noha már többen jártunk itt korábban is. A palota kőtárában jól esett a régi pince hűvösében elidőzni – és a Mátyás korabeli kutak és erkélytöredékekben meglátni a régi világ törekvéseit, a vörös márvány hűvösét kezünkkel tapintani.

IMG_20170620_102256

A híres díszudvarban olyan hangulat lepi meg a látogatót, amilyen a reneszánsz korszak idején is lehetett, noha Visegrádon még viszonylag a kezdeti lépéseket tették meg a művészek és a mesterek, akiket Mátyás felesége, Beatrix királyné hívott ide Itáliából. Giovanni Dalmata neve fontos, hiszen Ő alkotta meg az 1000 Ft-os címletünkön is rajta lévő Herkules kutat. Ha az embernek van ideje igazán közelről nézni és érinteni ezt a kutat, valóban elhisszük Franciskának, hogy Dalmata kivételes tehetségű, egyéni művészi ötletekkel alkotó szobrászművész volt. A szép gránátalma füzérek díszítette kút valóban a gyönyörködésre szolgál, miközben az ember szelleme és lelke a vízcsobogást hallgatva megnyugszik. A kútból főleg az oldallapok maradtak meg épen, eredeti szépségükben és ezért ezeket nagy becsben tartják, és egy zárt teremben lehet megtalálni.

20170620_104412

Az eredeti töredékek mellett kapott helyet a Múzsák kútja, amelyből annak idején vörös és fehér bor folyt, a korabeli vendégek nagy örömére és Mátyás király ünnepi pompájának fokozására. Ha elképzeljük, milyen lehetett a király 350 szobás régi palotája, megértjük annak a pápai követnek a levelét, aki az 1480-es években azt írta, hogy „kelt a visegrádi paradicsomból…”

20170620_095815

A kiállítási tárlókban lévő gazdag leletanyagból legjobban a régi csirkecsontok tetszettek nekünk, amelyek a régészek „ínyenc fogásai”, ugyanis a konyhai szeméthulladékok között találták meg ezeket. A terem közepén egy 14. századi padlófűtéses udvarház makettje kapcsán a Mátyás előtt fontos király Károly Róbert emlékezete is előkerült. Ő 1323-ban fővárossá tette Visegrádot, a Fellegvárban őriztette a magyar Szent Koronát. Ebben a Duna menti házában érte őt és családját a magyar középkor egyik legsúlyosabb merénylete, amelyet Zách Felícián követett el. 1855-ben ezt a történeti eseményt énekli meg Arany János költőnk Zách Klára címmel. A balladát Franciska felolvasta nekünk.

20170620_095602

Az I. emeleten Corvin János lakosztálya egy igazi kis minibirodalom – szalonnal, dolgozószobával és alvószobával. A fiatal herceg számára biztosan kényelmes szállás lehetett. A berendezése szerény, egyszerű, kevés bútortárgy is elég volt a lakószobákban. A sok szép és gazdag információ után igazán megszomjaztunk, és a palota büféjében uzsonnáztunk és kávéztunk egyet miközben idegenvezetőnk Áprily Lajos verseit olvasta fel nekünk, aki itt élt és alkotott Visegrádon, itt is halt meg, a visegrádi temetőben nyugszik.

Csak egy másfél órát kellett utaztunk Budapestről, és egy igazi felüdülésben volt részünk. Franciska csak annyit mondott a visegrádi történelmi séta után, hogy mostantól Újpest Lámpásai Visegrádot is beragyogják kedvességükkel és érdeklődésükkel. Ezt szívesen vállaljuk, és várjuk az esztergomi találkozást is a szintén gazdag múltra visszatekintő, Árpád-kori fővárosban!

Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők

Újbudai meghívás

Mindenkit sok szeretettel hívunk a júliusi klubnapunkra, ahol egy sokszor megfogalmazott kérdésre keresünk majd választ, mely ez: miért jó tagnak lenni a VGYKE-ben?

Beszélünk majd arról is, hogy mit adhat egy látássérültnek egy látássérült szervezetés mit ad az Egyesületünk?

A program időpontja: 2017. július 4. (kedd) 14,15-16,00

A program helyszíne a szokásos: XI. Etele út 55. – a BMK épületének földszinti kisterme

Azért, hogy megfelelő számú ülőhely álljon rendelkezésre, kérjük, hogy mindenki jelezze előre a részvételi szándékát!

Emailben: lampas.ujbuda@gmail.com

Telefonon: 0630-186-6321

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők

A kép embereket ábrázol, akiknek a gondolatai kiegészítik egymást

Friss információk a gyógymasszőr képzésről

Felhívjuk figyelmüket, hogy az EU-S projektben megvalósuló képzésünk azon személy számára vehető igénybe, aki a bevonás időpontjában megfelel az alábbi kritériumoknak:

A képzőintézmény Budapesten található, jól és könnyen megközelíthető helyen, az M3-as metró vonal mentén.

A képzés tematikája megfelel az OKJ- masszőrképzésre meghatározott kritériumoknak.

A képzőintézmény 20 éves képzési múltra visszatekintő, nagy tapasztalatokkal rendelkező oktatóközpont. Gyengénlátó tanár is segíti majd a tanfolyam zökkenőmentes lebonyolítását. A tananyag akadálymentes formában, elektronikusan biztosított lesz a hallgatók részére. A tanfolyam heti óraszáma az OKJ-s szabályozásnak megfelelő, kötelezően előírt időtartamban valósul meg.

A heti 30 órás képzés várható időbeni megoszlása az alábbiak szerint alakul:

A képzés elméleti és gyakorlati órái kizárólag hétköznapokon zajlanak, így a tanfolyami részvétel is csak ebben az időszakban lehetséges. Hétvégén nem lesz oktatás.

Az elméleti oktatás valamennyi résztvevő számára közösen, míg a tanfolyam gyakorlati foglalkozásai kiscsoportos (6 fő) formában kerülnek lebonyolításra. Minden csoport munkáját látó mentor segíti majd.

A képzéshez kapcsolódó külső szakmai gyakorlat időtartama 160 óra, melynek megszerzésére fürdőkben, klinikákon, illetve kórházakban lesz lehetőség, melyet a képzőintézmény biztosít.

A záróvizsga lebonyolításának helyszíne a Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda lesz.

A hallgatók a sikeres vizsgát követően magyar nyelvű végbizonyítványt kapnak, azonban igény szerint lehetőség van a tanúsítványt más nyelveken is igényelni a záróvizsga után, (angol, német, spanyol, francia, olasz) melynek költségét a hallgatónak kell állnia.

Fontos, hogy a gyógymasszőr képzés nyílt, minden látássérült érdeklődő számára, tagságtól függetlenül elérhető. A képzés EU-s projekt keretén belül valósul meg, sikeres vizsga esetén teljes egészében ingyenes a résztvevők számára.
Amennyiben a hallgatót pótvizsgára kötelezik, az utóvizsga díját a hallgatónak kell megfizetnie.

A jelentkezés szigorú feltételekhez kötött, az alábbi kritériumok mindenképp kizárják a jelentkezőt a tanfolyami részvétel alól.

Kizáró ok lehet:

Felhívjuk figyelmüket, hogy a sikeres orvosi vizsgálaton túl negatív tüdőszűrő lelet is szükséges a részvételhez.

Kérjük Önöket, ügyeljenek a jelentkezési lap pontos és teljes kitöltésére!

jelentkezési lap gyógymasszőr képzésre

Jelentkezését postai úton, illetve személyesen is eljuttathatja egyesületünkhöz.

Várjuk Ügyfélszolgálati irodánkban, címünk:
1146 Budapest, Hermina út 57.
Levelezési cím:
1380 Budapest, Pf. 1075.

Várjuk jelentkezését!

Kérjük, hogy továbbra is kísérje figyelemmel Hírlevelünket, melyen keresztül minden, a tanfolyammal összefüggő tudnivalókról folyamatosan tájékoztatjuk olvasóinkat.

Forrás: norbimasszor.blogspot.com

Forrás: norbimasszor.blogspot.com

Érdekességek az ismerkedésről és házasságról a klubnapon

A témakört a múltkori klubnapon elhangzottak rövid ismertetésével kezdtük. Elmondtuk azt is, hogy a múltkori klubnap nagyjából a bevezető volt a témakörhöz, ezért onnan szeretnénk folytatni, ahol akkor befejeztük. Mivel a megjelentek mind ott voltak a májusi alkalmon is, így ez nem ütközött semmilyen nehézségbe.

A júniusi beszélgetés felvezetőjében elhangzott egy olyan kutatás rövid ismertetése is, melyben az úgynevezett “házassági piacon” a látássérültek “értékét” próbálták megbecsülni és kiderült, hogy ez meglepően magas.

20170613_153818

Valamennyire meglepetést okozott a számunkra az, hogy ezen a többiek meg sem lepődtek, de ez természetes, mivel nekik is vannak ezt megerősítő tapasztalataik, attól függetlenül, hogyan és mikor próbáltak ismerkedni.

Többen elmesélték, hogy az erős látássérültséget illetve a vakságot egyes emberek lehetőségnek tekintik. Az ilyen (látó) emberek azt gondolják, hogy aki nem lát vagy nem rendesen lát, annak a megszokotthoz képest alacsonyabbak az igényei, ezért “eladhatók” a látó ember vélt vagy valós hátrányai. Még ez sem lenne feltétlenül probléma, de változatos példákat hallhattunk az ilyen elképzelések kommunikálásáról, melyek néha mulatságosak, néha bosszantóak voltak. Az sem olyan ritka az elmondások szerint, amikor valakiben világos elképzelések vannak egy ilyen “alku” részleteiről, de “elfelejtik” azt a kiszemelt látássérült párjukkal közölni.

20170613_153855

Az elmondások szerint mindenki megpróbált ezzel a jelenséggel szemben védekezni valahogy. Az előadottak nagyon egyediek ahhoz, hogy tanulságképpen felsorolhatóak legyenek, de érdekes példákat hallhattunk a leleményességre. Általában szoktuk mondogatni, hogy a látássérült embernek csak a látásával van probléma, a gondolkodóképességével nem, de az említett esetek ezt újra és újra megerősítették.

A program utolsó harmadában az együttélésről volt szó és az egyik klubtársunk egy érdekes felsorolást hozott nekünk a házassági évfordulók elnevezéseiről. Többen csak az ezüstlakodalmat és az aranylakodalmat ismertük, de mint kiderült, létezik sokféle más jubileum is.

Íme a felsorolás:

Megtudtuk, hogy ezek az elnevezések az ajándékozás alapján születtek, ezért van az, hogy tájegységenként eltérő neveket kapnak ezek az évfordulók. Talán az sem lehet nagyon gyakori, hogy egy házaspár az összeset megünnepli, de létezik a most felsoroltnál hosszabb lista is. Ezek a listák azonban nem egy néprajzi csoport összes megünnepelt jubileumait ismertetik, hanem a létező leghosszabb felsorolást kívánták előállítani.

Az más kérdés, hogy a válások arányát, a halálozási életkort és a házasodási életkort figyelembe véve, elég kevés embernek van esélye az aranylakodalmon túli évfordulók megünneplésére. Tudomásunk szerint a csúcstartó egy egykori indiai házaspár, ahol a férj kevéssel a 111. születésnapja előtt hunyt el, így kilenc évtizedig volt házas a feleségével. Más rekordhosszúságúnak minősített házasságok a nyolvcanadik évforduló utáni pár évet megünnepelték, de ehhez már nagyon hosszú élet és nagyon fiatalkori házasság volt szükséges.

Azt, hogy mennyire kicsi az esély a magas évfordulók megünneplésére, jól jelzi, hogy a klubnapon megjelentek közül egy valaki volt csak, akinek hamarosan a huszonötödik házassági évfordulója lesz. Mindenki másnak sokkal kisebb számú évfordulók megünneplésére lesz csak módja a közeli jövőben.

A klubnap végén elhangzott, hogy legközelebb az Egyesületünk szolgáltatásairól lesz szó és arról, hogy mit tud adni a mai világban egy látássérült egyesület a tagjai számára. Megismételtül azt is, hogy augusztusban rendhagyó helyszínen lesz a klubnapunk. Akik szeretnének jelen lenni (tehát nem nyaralnak, nem zavarja őket a meleg), azoknak továbbra is várjuk a jelentkezését az ismert elérhetőségeinken!

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők

Rákosmenti meghívás

Sok szeretettel invitálunk következő klubnapunkra, amelyet 2017. július 4-én, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk (figyelem új helyszín!!!)  ezúttal kivételesen a Maros Moziban, (Budapest, IX. u. 2., 1172), mivel a Rákoshegyi Közösségi Ház bezár egy hónapra.

A klubra meghívtuk a Widex hallásstúdió munkatársát Bacsevits Lindát, a rövid előadást tart a hallásproblémákkal kapcsolatban, és lehetőség lesz ingyenes hallásszűrésre is! Természetesen a harapnivaló, a beszélgetés sem marad el!

Részvételi szándékotokat minden esetben kérjük jelezzétek!
e-mail címünk: lampas.rakosmente@gmail.com
Telefonszámok:
Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468
Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot, vagy hozd el magaddal a klubra, hadd találjon ő is közösségre! Minden rákosmenti látássérültet és érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Klubjaink Rákosmente  Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg.

Tanulmányi támogatás

A VGYKE, az MVGYOSZ döntése, illetve az elnökség 14/2017. számú határozata értelmében tanulmányi támogatás pályázatot ír ki az egyesület kiskorú tanulói részére. A pályázat keretösszege 200.000,- Ft, amely az MVGYOSZ-nek a VGYKE részére 2017. évben leosztott SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.

Egyesületünk ezen pályázattal azon diák tagjait kívánja támogatni, akik általános vagy középiskolai tanulmányaikat folytatják.

Pályázatot nyújthatnak be a VGYKE azon rendes tagjai, akik a 2017-es évre befizetett érvényes tagsági jogviszonnyal rendelkeznek, illetve akik a 2017-es tagdíjat legkésőbb a pályázat benyújtásakor személyesen befizetik.

Pályázni kizárólag a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljeskörű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap határidőben történő benyújtásával lehet. Az űrlap mellé kötelező mellékletként csatolni szükséges a pályázó eredményesen lezárt tanulmányi évét igazoló bizonyítvány másolatát.

Az űrlap innen érhető el: vgyke_adatlap_tanulmanyi_2017

A támogatási összeg egyszeri 10.000,- Ft . A támogatásról kizárólag a VGYKE elnöksége dönt a pályázati adatlapon feltüntetett információk alapján.

A pályázati felhívás és adatlap beszerezhető személyesen vagy kérhető e-mailben is a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban az alábbi elérhetőségeken:

VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1146 Budapest, Hermina út 57.
Telefon: (1) 384-5541 (1-es menüpont)
E-mail: ugyfel@vgyke.com

Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete
Cím: 2040 Budaörs, Szivárvány utca 5.
Telefon: (23) 428-727 (70) 773-4054
E-mail: budaors@vgyke.com

Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete
Cím: 2700 Cegléd, Alkotmány utca 11.
Telefon: (70) 773-4044
E-mail: cegled@vgyke.com

Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete
Cím: 2370 Dabas, Szent István tér 1/B.
Telefon: (70) 773-4072
E-mail: dabas@vgyke.com

Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete
Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság u. 23.
Telefon: (70) 387-5265
E-mail: godollo@vgyke.com

Látássérültek Pilisvölgye Egyesülete
Telefon: (70) 387-5263
E-mail: pilisvorosvar@vgyke.com

Dunakanyari Látássérültek Egyesülete
Cím: 2600 Vác, Földvári tér 14.
Telefon: (70) 773-4078
E-mail: vac@vgyke.com

A pályázatok benyújtási határideje 2017. június 30.

A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére: 1380 Budapest, Pf. 1075 illetve személyesen a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban. Az egyesület ügyfélszolgálati irodáiban munkatársaink előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.

Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző dátuma 2017. június 30.

A pályázatokat a VGYKE elnöksége bírálja el legkésőbb 2017. július 8. napjáig.

A nyertes pályázók listája elérhető lesz a VGYKE honlapján és hírlevelében.

Felhívjuk figyelmüket továbbá, hogy a pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!

vgyke logó

vgyke logó

Klubelőadás az audionarrációról Óbudán

Ez a klublátogatás több szempontból különleges volt. Egyrészt azért, mert ezúttal a művészetközvetítés témája alkalmat adott rá, hogy kicsit komolyabban elgondolkodjunk a kultúra mai helyzetéről itthon és a világban. Judit ezúttal nem csak a megismerkedésünk és a két egyesület közötti együttműködés hátteréről mesélt, valamint arról, hogy miképpen születik meg és épül fel egy előadás technikailag, hanem arról is, hogy milyen nehéz egy produkció financiális hátterét megteremteni, hogy bizony húsba-vágó problémákkal kénytelen megküzdeni egy színház minden évadban a szűkös pályázati és állami támogatások szabta keretek között. Emellett szó esett arról is, hogy mennyire fontos szerepe van a köznevelésnek és a szülőknek abban, hogy fennmaradhasson a kultúra, a művészet iránti igény. Ahogy Judit megfogalmazta, a művészi élmény táplálja a lelket, az tesz bennünket emberré, úgyhogy nem szabad a mindennapi rohanásban megfeledkezni róla. Már annyi is elég, ha este leülünk elolvasni egy verset, meghallgatunk egy mesét vagy akár egy szép zenei etűdöt.

20170616_103154

Innen találtunk vissza az előadás vezérfonalához, a gyakran hangoztatott gondolathoz, hogy a kultúra mindenkié, így hát alapvető, hogy akadálymentessé tegyük, lévén mindannyiunknak alanyi joga, hogy hozzáférhessen. Ehhez kapcsolódva különböző művészeti ágak audionarrációval történő akadálymentesítésére hallgattunk meg példákat, előbb az Ágacska előnarrációjának egy részletét, majd két híres festmény narrációjának hangfelvételét. Ezt követően a hallgatóság nagy örömére Judit ezúttal is rögtönzött, József Attila, Karóval jöttél című versét adta elő, illeszkedve az előadás ez alkalommal kicsit komolyabb hangvételéhez. Hiába, minden klubnak egyedi jellege, íze és atmoszférája van, így változnak a felvetett témák és a választott művek, még ha a keretek ugyanazok maradnak is. Zárásként egy filmrészletet hallgattunk meg, teljessé téve ezáltal a narrációval akadály-mentesíthető vizuális művészeti ágak palettáját.

20170616_111159

 

Másrészről azért volt számomra különleges ez az alkalom, mert egy nagyon kedves újpesti egyesületi tagunk és kísérője is megtisztelt jelenlétével. Tekintve, hogy mindketten kifejezetten rutinos látogatói a narrált színházi és egyéb kulturális eseményeknek, tartottam tőle, hogy nem sok újat mondhatok, de szerencsére nem így lett. Külön megtiszteltetésnek éreztem a jelenlétüket, már csak azért is, mert mióta megismerkedtünk, ez a kedves vak hölgy fáradhatatlan érdeklődéssel és biztatással követi a munkásságomat, amit nem tudok eléggé meghálálni, épp ezért az Ő szavaival zárnám ezt a kis élménybeszámolót.

“Kedves Erika! Ezúton is szeretnék neked köszönetet mondani az évbúcsúztató audionarrációs találkozásért, melyet a békásmegyeri klubban rendeztetek meg Pintér Terikével, az ő lámpás klubjával és természetesen a Te és Koltai Judit közreműködésével.

Számomra példaértékű volt, ahogyan felépítetted előadásodat a narrációs tapasztalatok továbbítását, a látássérült emberekhez a színházi világ közelebbre hozását […], melyet üdítően szakított félbe olykor olykor Koltai Judit, a Holdvilág színtársulat vezetőszínészének lendületes tájékoztatása. Nagyon örülök, hogy sikerült megismerkednem Veled, aki, ahogy aposztrofáltalak, ennek az ügynek a “megszállottja” vagy, remélem, a narrációs színházi előadások egyre szélesebb körben válnak a látássérültek nélkülözhetetlen színházi élményeivé.

Hogy vannak még csiszolandó pontok, vannak még a realitást sem nélkülöző megoldások, az természetes, hiszen egészen új utakat keresünk, új megoldásokat kell találnunk. Csak azzal szeretném kiegészíteni, hogy köszönöm a VGYKE hírlevelében közreadott audionarrációs cikkeket, a színházi látogatásokat megelőző előnarrációkat, és mindazt a sok erőfeszítést, mellyel segíted a látássérültek művészeti ágakban történő eligazodását.

Érdeklődéssel és köszönettel várom a következő évadot! Emmy”

A beszámolót írta: S. Tóth Erika

Rendkívüli nap a VGYKE életében

2017. június 22-e nagyon rendkívüli nap volt a VGYKE életében, ugyanis megünnepeltük a VGYKE Louis Braille Támogató Szolgálatának 10. születésnapját! Ez a nap a meglepetések és ajándékok napja volt.

Az ünnepség helyszíne a Hermina út 57. szám alatti CSERF-s tárgyalóterme volt, ahol vendégeink között köszönthettük Nánási Tamást a Magyar Nemzeti Bank vezető kommunikációs szakértőjét, Molnár Zsuzsannát, Zugló civilreferensét, Angyal Gábort az MVGYOSZ szakmai vezetőjét és Dr. Nagyné Berke Mónikát.

20170622_113545

Az ünnepség Domoszlai János kollégánk gitár-ének előadásával kezdődött. Ezután Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke mondott ünnepi köszöntőt. Beszélt a támogató szolgálat megalakulásáról és fontos szerepéről. Megköszönte Dr. Nagyné Berke Mónikának a Szolgálat kezdeti alakulásában végzett segítő munkásságát.

20170622_112110

Megtudhattuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank támogatásával sikerült új Ford Transit kisbuszt vásárolnunk, ami nélkül a támogató szolgálat személyszállítási szolgáltatása sajnos nem működhetne. Ez a szolgáltatás nagyon fontos a látássérültek és természetesen azon fogyatékkal élők életében, akik évek óta igénybe veszik a VGYKE Louis Braille támogató szolgálatát erre a célra. Ennek a kisbusznak a kulcsát adta át Nánási Tamás, az MNB vezető kommunikációs szakértője.

20170622_112242

Nánási Tamás ezt mondta el:

A Magyar Nemzeti Banknak létezik egy társadalmi felelősségvállalási programja, melyben kiemelt szerepet kapnak a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok, ezen belül is a fogyatékossággal élők különféle csoportjai. Igyekszünk mi is felvenni a kapcsolatot az érintett civil szervezetekkel, de fogadunk olyan pályázatokat is, melyek az érintettek mindennapi életét jobbítják. Így amikor befutott a VGYKE pályázata, nagy örömmel fogadtuk, mert ez közvetlenül segíti az érintett emberek mindennapi életét, így a pénz, amit erre szánunk, az közvetlenül a célcsoport tagjaihoz jut el.

20170622_104508

A meglepetések ezzel még nem értek véget! Az Elnökasszony megköszönte a támogató szolgálat munkatársainak mindennapi munkáját, amit elismerő oklevél kíséretében átadott.

20170622_11314420170622_113120

Kihirdetésre került az „Álomutazás” nevű pályázatunk nyertesének neve is. Új Ágnes tagtársunk nyerte meg, akit a Támogató Szolgálat fog elvinni az általa megjelölt álomutazásra.

20170622_113428

Az ünnepség végén Jana kollégánk gitárkísérete mellett elénekeltük Halász Judit Boldog születésnapot című számát, majd ezt követően az Elnökasszony felvágta az ünnepi tortát.

20170622_114119

Erről a rendkívüli napról a MTVA Esély című műsora és Ruzsa Viktor a civilrádió munkatársa felvételt készítettek. Nagyon fontos egy civil szervezet életében, hogy a nehéz gazdasági helyzetben talpon maradjon és a megkezdett és sokak által igénybe vett szolgáltatásait megfelelő színvonalon tudja biztosítani.

Köszönetet szeretnénk mondani a Magyar Nemzeti Banknak, hogy ehhez a munkákhoz hozzájárult és a segítségükkel tovább folytathatjuk a fogyatékkal élők színvonalas és biztonságos szállítását!

Kiss Márta és Tanai Csaba
közösségi civilszervezők

Szélikével búcsúzott a Holdvilág Kamaraszínház

Szerencsénkre az időpont ezúttal nekünk kedvezett, bár hétköznap délelőttre esett a búcsúelőadás, mégis sokkal többen el tudtak jönni, mint az anyák napja vasárnapján tartott premierre. A előadás előtti szokásos készülődést figyelve, egyik kedves új nézőm megjegyezte: “Mennyit futkározol, mindenhol ott vagy.” Igen, ilyenkor általában rengeteg apróságra kell odafigyelni, sokszor azt se tudja az ember, hol áll a feje… Aztán felgördül a függöny és a narrátor is “színpadra lép”, lenyugszanak a kedélyek. Most mégsem az előkészületekről vagy magáról az előadásról szeretnék mesélni. Ez a beszámoló nem is annyira beszámoló, mint inkább köszönetnyilvánítás, méltóbban aligha búcsúzhatnék az évadtól.

1. hírhez 1. kép

Akiknek tehát kiemelten köszönöm, hogy az általam narrált előadások alatt a dolgok a lehetőségekhez mérten a leggördülékenyebben működnek: Koltai Judit és a Holdvilág társulata, akik elhivatottan és nyitottan állnak az akadálymentesítés ügye mellett, S. Tóth Dániel, drága párom, férjem és “asszisztensem”, aki valami csoda folytán egyszerre van tíz helyen és figyel 20 emberre ugyanazzal a megingathatatlan nyugalommal és szerencsémre ez a nyugalom a legőrültebb pillanatban rám is átragad, valamint Miks Csaba, aki nem csak technikusom, stúdiósom, manapság, az audionarrátor szakmában divatos kifejezéssel élve “tapasztalati tanácsadóm”, de az egyik legjobb barátom is. Nélkülük nem jöhetnének létre mindenki szánára hozzáférhető módon ezek az előadások, amit nagyon bánnék, hiszen imádom a munkámat, nem is munka ez, inkább hivatás számomra. Szóval szerencsés vagyok, hogy ilyen csapat áll mögöttem, köszönöm. Zárásként két visszajelzést szeretnék megosztani veletek, mert nagyon örültem nekik.

1. hírhez 2. kép

Fodor Ágnes, egyesületünk elnökasszonya az alábbi sorokat írta a Színház vendégkönyvébe az előadás után:

Köszönöm a Szélike előadást! Nagyon nagy élmény volt! Nagyon tetszett! Képekben megjelent előttem a mese a narrációnak köszönhetően. A színészek teljes átélése is érzékelhető volt, amit nagyon köszönök!
/Fodor Ágnes, VGYKE/

Az előadás után néhány nappal, egyik nagyon kedves nézőmtől, Emmytől, aki kifejezetten rutinos látogatója a narrált színházi és egyéb kulturális eseményeknek, ezt a csodálatos levelet kaptam, azzal a kiegészítéssel, ha szeretném, nyugodtan közzé is tehetem, úgyhogy egy részletét beidézem, íme.

Drága Erikám!
Te olyan lelkes vagy, árad Belőled a vágy, hogy mindent a legjobban csinálj, tudod, hogy adni akkor érdemes, ha magának is, a másiknak is felhőtlen örömöt szerez a legjobb értelemben vett munkamánia. Mert ha a munkád a hobbid, akkor soha nem kell dolgoznod. Én meg nagyon hálás vagyok minden szívből jövő lelki kapcsolatért, ami közös érdeklődésünk folytán összehoz bennünket. […]

Ezzel tehát véget ért a 2016/17-es színházi évad, legkorábban novemberben találkozhattok Holdvilágos narrált előadással, mindenkit szeretettel várunk jövőre is!

A beszámolót írta: S. Tóth Erika