A Louis Braille Támogató szolgálat tájékoztatója

Kép forrása: inhabitat.com

Kép forrása: inhabitat.com

Tisztelt Sorstársaink!

2017. áprilisától újra elindul a Louis Braille Támogató Szolgálat “szállítás” szolgáltatása.

Új kollégát is üdvözölhetünk sorainkban Szőnyi István gépkocsivezető személyében.

Szolgáltatásaink igénybevételével kapcsolatos kérdéseiket továbbra is várjuk a 061/384-5541-es telefonszámon!

Üdvözlettel:

a Támogató Szolgálat dolgozói

Az 56-os események nyomában a polgárőrök megismerésével

A XIII. kerület tagjaival márciusi első programként, az Imagine Budapest, Tapintható múlt című sétájához csatlakoztunk.

A megjelölt napon az 56-os események nyomába eredtünk az Imagine Budapest egyik kedves munkatársa és az ő általuk elkészített Péter fiktív naplója segítségével. A program meghirdetésre került látássérültek részére, ekkor támadt az ötlet, hogy csatlakozzunk.

A Nemzeti Múzeumtól indultunk, itt megidéztük az akkori idők korhű ételét a rántott levest, a napló első részletéből megtudhattuk, hogy már az 50-es évek elején milyen félelemben éltek az emberek, hogy ok nélkül elvitték őket.

Második helyszínünk a rádió épülete volt, ahol eldördültek az első lövések, máig sem tudni mi okból. A napló erre vonatkozó részletében a fiatalok lelkesedését lehetett érzékelni. Láthattunk molotov-koktél készítéséhez szükséges rongyot, benzines üveget. Kezünkbe foghattunk köveket is, amelyekkel szintén harcoltak a korabeli fiatalok. Bemehettünk egy tipikus korabeli bérház udvarába, ahol még látszanak a lövések nyomai a falban, ezeket is kitapogathatunk. Sétánk utolsó állomása a Rókus kórház volt, ahol rengeteg sérültet ápoltak, egy gyolcskendőt tapogathattunk meg itt és megtudhattuk, hogy főhősünk emigrált a forradalom után.

A képen Péter látható, az egyik polgárőr-egyenruhában A képen az látható, amint a sétálócsoport hallgatja az idegenvezetőt

 

Következő programunk 2017. március 27-én a klubunk volt, a polgárőrség történetének feltárása jegyében. Vendégünk Csery-Szűcs Péter volt, akit az idei civil napon nyertünk meg előadónak. Elmondta, hogy a 90-es évek elején néhány fiatalember összefogott, hogy esténként sétálgatva a lakótelepeken megpróbálják megakadályozni a lopásokat, bűncselekményeket. Később szervezeti formába rendeződtek és megalakult a budapesti és az országos polgárőr szövetség. A polgárőrök is vizsgát tesznek mielőtt kimehetnek terepre.

A képen az látható, amint Péter előadást tartA képen az idegenvezető látható, amint a sétálókhoz beszél

 

Nekik annyi joguk van, mint az átlag állampolgárnak, vagyis megpróbálhatják lebeszélni a törvényellenes cselekményt elkövetni készülő személyt cselekedetének elvégzéséről, értesítve közben a rendőröket. Másik lehetőségük, hogy ha már elkövette a személy a cselekményt, feltarthatják őt, amíg a rendőrség megérkezik. Egy hónapban egyszer a rendőrökkel mennek bevetésre.

A XIII. kerületben a lakóközösségi napokon, valamint az egyéb rendezvényeken találkozhatunk polgárőrökkel. Kezünkbe foghattuk a polgárőrigazolványt, felvehettük a mellényt, valamint láthattunk különböző polgárőrkitüntetéseket arany, ezüst és bronz fokozatút egyaránt.

Nagyon hasznos új információkkal gazdagodhattunk a délután során.

Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők

 

Évente tizenkétezren veszítik el látásukat a szürkehályog miatt

Forrás: www.szemtorna.com

Forrás: www.szemtorna.com

A felmérésből egyértelműen kiderült, hogy emelkedik azok száma, akik a szürkehályog miatt válnak látássérültté. Amíg húsz évvel ezelőtt évente 20-22 ezer hályogműtét volt Magyarországon, tavaly már 90 ezer beteget kellett szürkehályog miatt operálni, hamarosan pedig évi 120-130 ezer műtétre lesz szükség, elsősorban demográfiai okok miatt – fejtette ki Nagy Zoltán , az SE Szemészeti Klinikájának igazgatója.

A felmérésből kiderült, hogy Magyarországon évente 12 ezren veszítik el látásukat szürkehályog miatt, pedig ez elkerülhető lenne, de az emberek egy része nem érzi szükségét az operációnak, másik része pedig fél a műtéttől.

Tavaly 89 ezer szürkehályog-műtétet finanszírozott a biztosító. Egy szem műtéti ára a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) adatai szerint 100-140 ezer forint között van. Nagy Zoltán úgy véli, az optimális az lenne, ha legalább 250 ezer forintot térítene a NEAK, mely még mindig kevesebb, mint Nyugat-Európában, ott 300 ezer forint a tarifa. Ráadásul csak az egyfókuszú lencse térítésmentes, a multifokális vagy cilinderes lencsékért most még a betegeknek kell fizetniük.

A multifokális lencse luxusnak tekinthető, automatikusan senki sem kap ilyet – mondta Vámos Péter, a Magyar Műlencse Implantációs és Refraktív Sebészeti Társaság elnöke. – A szűkös egészségbiztosítási keretekbe nem fér bele, hiszen csak a lencse ára 180-200 ezer forint – tette hozzá. A magyar lakosság 20 százalékának viszont éppen ilyen lencsére lenne szüksége.

Vámos Péter azt mondta, olyan információi vannak, hogy hamarosan a multifokális és a cilinderes műlencsék beültetését is finanszírozni fogja az egészségbiztosító. Az SE szemészeti klinikáján egyébként évente néhány száz beteg számára már ezek a műtétek is elérhetők NEAK-finanszírozással – tette hozzá Nagy Zoltán.

A hír forrása: vg.hu

Szentendrére invitáljuk!

A képen a januári klubnap egy pillanata látható, amikor a klubon megjelentek a kamerába néznek az asztal mellett ülve

Szeretettel hívok mindenkit április 7-én délután három órakor kezdődő klubnapunkra!

A helyszín változatlan: Szentendre, Református Gimnázium (612. tanterem.)

Klubnapunkon a Költészet napja alkalmából verseket hallhatunk majd a Gimnázium diákjainak előadásában és Bartolf Zsuzsanna népdalénekes húsvéti énekeket énekel majd nekünk.

Ha ezek a programok felkeltették érdeklődéseteket és nem szeretnétek lemaradni róla, akkor közöttünk a helyed!

A finomságok most is a terített asztalokra kerülnek és a tavasz hangulatát idézve még színesebbek lesznek.
Remélem, hogy minél többen együtt leszünk, és a jó beszélgetések sem maradnak el.

Várlak benneteket szeretettel:

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

A Láthatár bolt ajánlatai

Továbbra is folytatjuk nyereménysorsolásunkat.
Márciusi vásárlóink között 1db A/4-es lapnagyítót sorsolunk ki!

A képen a Láthatár Bolt egyik szórólapja látható

Ízelítő termék kínálatunkból:

Üzletünkben kapható:

Weboldalunkon, valamint Facebook oldalunkon képekkel, leírásokkal is találkozhatnak. Megrendeléseket e-mail címünkre küldhetnek.  A Láthatár boltban továbbra is csak készpénzzel tudnak fizetni!

Elérhetőségeink és a bolt nyitva tartása:

Katona Zsuzsanna

Kispesti klubnap az audionarrációról

Aki ellátogatott klubrendezvényünkre megtudta, mi az audiónarráció, mit jelent egy vak ember számára a kulturális akadálymentesítés, és az miképpen valósul meg. A Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesület vezetője, Koltai Judit és S.Tóth Erika a VGYKE audionarrátor kollégája volt a vendégünk. A két szervezet közötti csodálatos együttműködésről meséltek nekünk. Szó volt még az audiónarráció magyarországi történetének fontosabb állomásairól is, valamint a különböző vizuális művészeti ágak akadálymentesítésében rejlő izgalmas lehetőségekről, a festészettől, a fotóművészeten keresztül a filmig.

Koltai Judit a rendezője az Április 11-én tartandó zenés, képes versszínházi előadásnak, melyet a Költészet Napja tiszteletére, József Attila születésnapján és verseivel, a Holdvilág Kamaraszínház előadásában láthatnak az érdeklődök, az Angyalföldi József Attila Művelődési Központban. Ezen a napon a belépés díjtalan. A művésznő elszavalta József Attila Tél című versét, mindannyiunk nagy örömére.

A képen Erika és Judit látható, amint beszélnek a klubdélutánon A képen az látható, amint a klubtagok egy része ül a asztal mellett és figyel az előadásra

S.Tóth Erika mesélt az audionarráció kezdeteiről, a 90 dB Project munkájáról, melyet 2011 óta végeznek töretlen lelkesedéssel, majd pedig szót ejtett a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. (FSZK Nonprofit Kft. – Felnőttképzési Iroda) és a Színház- és Filmművészeti Egyetem együttműködésének keretében 2014-ben megvalósult modellprogramról, képzési projektről, melynek keretében a látássérültek számára történő akadálymentesítéssel jelenleg foglalkozó szakemberek zöme a képzettségét megszerezte.

Ennek kapcsán beszélt az AKKU – Az Akadálymentes és Korlátlan Kultúráért Egyesület és a Tandem Csoport – A fogyatékossággal élőkkel az akadálymentes kultúráért biztosította akadálymentes színházi, filmes és egyéb kulturális eseményekről. Fontosnak érezte, hogy beszámoljon a Magyar Színház áldozatos munkájáról, ahol Magyarországon elsőként törekednek arra, hogy a teljes repertoárt akadálymentessé tegyék, Tóth Cecília audionarrátor közreműködésével.

A történeti áttekintést követően rátért az általa végzett munkára, személyes motivációira és azokra a számára alapvető és feledhetetlen tapasztalatokra, melyek megalapozták narrátori működését. Első és benne mind a mai napig a legnagyobb nyomot hagyó munkakörére, az érzékenyítésre, valamint a közösségépítésben szerzett tapasztalataira, hiszen ennek a munkakörnek köszönhetően ismerte meg mindazokat, akiknek narrál és akiket barátként, ismerősként üdvözölhet az előadásain. Így került szóba a narráció iránti elkötelezettsége, mely számára szerelem volt első hallásra és amelynek keretében elindította a VGYKE hírlevelében megjelenő narrációs sorozatait (PL: festmények, és a Nádor Terem ólomüveg-ablakairól írott narrációit).

Köszönjük vendégeinknek, hogy elfogadták meghívásunkat, és színvonalasabbá, szebbé tették összejövetelünket!

Március 17-e Szent Patrik napja. Ismertettük Írország védőszentjének életét, és arról is szó volt, mit jelképez a lóhere, és hogyan ünnepelnek az írek szerte a világon? Hazánkban idén a Lánchíd, a Művészetek Palotája, a Tüskecsarnok és a Bank Center épülete is zöld díszkivilágítást kapott.

A hónap szülötte Arany János (1817. március 2.). Kvízjátékunkkal rá emlékeztünk. Bár a kérdések nem voltak egyszerűek, de mindenki lelkesen tippelt.

A klubnap végéhez közeledve rátértünk az aktuális témákra. Emlékeztettük klubtagjainkat, hogy gyógycipőt készíttethetnek április 3-án a VGYKE-nél, hívtuk őket április 5-re a Kézzelfogható Alapítvány kiállítására a Széchenyi Gyógyfürdőbe, a Tapintható Kiállításra (1146 Budapest, Állatkerti körút 11.), és az április 28-án tartandó Közgyűlésre, mely 9 órakor kezdődik, és a Vakok Általános Iskolájának Nádor termében kerül megrendezésre (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.).

Jó társaságban gyorsan repül az idő, szedelőzködni kellett. Várjuk a következő klubnapot! Találkozunk április 27-én.

Bernát Zsuzsanna
közösségi civilszervező

Felhívás!

Segítő összefogással:

Legfiatalabb tagtársunk 16 hónapos, legidősebb 101 éves.

 

1sz_2017_vgyke

 

Kérjük, rendelkezzen adója 1 százaléka felajánlásával a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete részére! Adószámunk: 18185030-1-42 Bankszámlaszámunk: 10409015-90147559

Amennyiben adóbevallásakor nem rendelkezett adója 1 %-áról, május 20-ig lehetősége van pótolni!

Önnek ez nem kerül semmibe, de nekünk óriási segítség – nagyon köszönjük!

A rendelkező nyilatkozatot innen is letöltheti: 1szazalek

Segíthet Ön is!

Akadálymentesített Rubik-kockával nyert a fiatal kutató

A képen a díjnyertes kutató arcképe látható

A kép forrása: http://kecskemeti.naplo.online/

A mérnök-informatikus a vakok és gyengénlátók részére készült dombornyomott Rubik-kockához készített képfeldolgozással működő mobilapplikációt, amely a kirakáshoz vezető utat teszi elsajátíthatóvá hangos instrukciók segítségével. A szakembereket meggyőzte arról, hogy az élményt és a játékot a gyengén látó vagy vak emberek számára akadálymentesíteni nem csak jó ügy, de fontos tudományos feladat is.

A jelenleg tesztfázisban működő applikációval megnyerte a 2017-es SCI-ndikátor fődíját. Részt vehet a Science for Peace rendezvényen New Yorkban, amelyet a Magyar Tudományos Akadémiával és Sumaya jordániai hercegnővel közösen szervez Magyarország Állandó ENSZ Képviselete.

Kristóf egy abból a 12 fiatal kutatóból, akik vállalták, hogy az egyetemi képzésből hiányzó készségekre tesznek szert, és megtanulnak közérthetően és szórakoztatóan beszélni tudományos területükről – úgy hogy azt más szakmák vagy laikus is megértse.

A SCI-ndikátor döntőjébe jutott fiatalok március 30-án az Állatkert Csillagterében mutatták be, hogy mire jutottak az elmúlt hetekben filmes és kommunikációs szakemberek segítségével.

A második helyezett Takács Ádám fizikus lett, akinek területe a világunkat felépítő részecskék keletkezésének megértése, a harmadik pedig Solymosi Anita gépészmérnök, aki kutatócsoportjával egy alumínium-hab vázas motort fejlesztett ki. Mindketten kiutazást nyertek a római Maker Faire kiállításra a Nők a Tudományban Egyesület jóvoltából.

A SCI-ndikátor verseny döntőjén a közönség is szavazhatott a kedvencére: a megjelent publikum Farkas Alexandra előadását ítélte a legjobbnak, aki egy védett faj, a dunavirágok megmentéséről mutatott be filmet.

A versenybe hét fiú mellett öt lány is bekerült, ami azért is nagyon fontos, mert az elkövetkező évtizedekben a legtöbb állás olyan szakmákban fog megszűnni, ahol ma jellemzően többnyire nők dolgoznak.

A technológiai és természettudományos területeken, melyek már most – és a jövőben különösen – a legfontosabb munkahelyteremtő szegmensek lesznek, jelenleg jóval kevesebb a nő, mint a férfi; az UNESCO felmérése szerint világszinten a kutatóknak mindössze csak 30%-a kerül ki közülük. A Nők a Tudományban Egyesület ösztönözni kívánja a nőket, hogy minél többen lépjenek tudományos vagy technológiai pályára, hiszen a munkaerőpiac nők tízezreinek biztosíthat állást ezekben a szegmensekben.

A hír forrása: hvg.hu

A Természettudományi Múzeumban jártunk

Egy márciusi kora délelőtt kis csapatunk Újpestről irányt vett a Ludovika tér felé.  Az idő gyönyörű, a kedvünk vidám, mosolygós volt.

A Természettudományi Múzeum volt a célunk. Legnagyobb sajnálatunkra a múzeumban nincs tárlatvezetés. De mi, mint mindig, így is feltaláltuk magunkat.

Látó segítőink olvasták el nekünk a tudnivalókat. A nézelődést az ásványoknál kezdtük meg. Csak gyönyörködtünk a gyönyörűbbnél-gyönyörűbb csillogó ásványi kőzetekben!

A fényképen a látogatócsoport szerepel, amint a kiállítási anyagokat nézik

 

Tovább, a felső szinten, különböző kontinensek állatait láthattuk egy helyen, életnagyságban kitömve. A következő terem teljes hosszúságában , az élőhelyük szerint rendezték el a különböző állatokat (madarak, vízimadarak, kisebb-nagyobb emlősök). Egy óriási cápa is mutogatta félelmetes fogait a fejünk felett.

A fényképen a látogatók pihennek a székeken

Egy másik helyen az emberi fejlődés fokozatait, az őskor állatait figyelhettük meg. Még sorolhatnánk az érdekességeket, különböző játékos kirakós feladatokat, de inkább a múzeum látogatását javasoljuk mindenkinek.

Era, Panka
közösségi civilszervezők

Hírek a masszázs háza tájáról

A fényképen az iskola bejárata látható

A kép forrása: http://www.lisztiskola.hu

Legújabb hírünk, hogy általános és középiskolák felé is nyitunk. Ennek kapcsán sikerült a zuglói Liszt Ferenc Általános Iskolába bejutnunk, ahol az iskola igazgatója, Farkas Klára nagy örömmel fogadott minket. Úgy gondoltuk, hogy heti egy alkalommal masszírozzuk a tanárokat és az iskola alkalmazottait.

Már az első alkalommal nagy tetszést aratott Hoffman Ágnes gyógymasszőrünk munkája, ezért felkértek minket, hogy heti két alkalommal masszírozzunk az iskolában. Megpróbálunk a kérésnek eleget tenni, bár a jelenlegi nagyfokú leterheltségünk miatt elképzelhető, hogy egyenlőre marad a heti egyszeri alkalom.

Megkeresésünkre egy másik felkérést is kaptunk, a 14. kerületi Németh József Általános Iskolától (1148 Budapest, Lengyel u. 23), ez jelenleg szervezés alatt van. Természetesen minden igényt megpróbálunk kielégíteni, de személyi feltételeink végesek.

Ezek a masszázshelyszínek nem a nagyközönségnek szólnak. Igyekszünk kisebb csoportokhoz is eljutni és tevékenységünk mobilizálásával is népszerűsíteni gyógymasszázs szolgáltatásunkat.

Húsvéti klubdélután az Erzsébetvárosban

A képen tavaszi jelenet látható, melyen pillangó repül a virágokkal teli réten

kép forrása: weknowyourdreamz.com

Sok szeretettel várunk benneteket az áprilisi klubnapunkra!

Időpontja: 2017. 04. 12-én (szerda) 15:00-17:00 között

Helyszín: 1075. Bp. Király u. 11. K11- Kulturális és Művészeti Központ

Témánk: Húsvét és a hozzá kapcsolódó régi és új szokások.

Jelentkezéseiteket 2017.04.10-én (hétfő) 16:00-ig várjuk telefonon vagy e-mailben!

Amennyiben módodban áll és szeretnél kedveskedni a többieknek, szívesen fogadjuk felajánlásodat nasi formájában!

Jánosi Veronika, Molnárné Tóth Andrea, Samu Attila
a VII. kerület közösségi civil szervezői

Új tervek Zuglóban

Március 21-én a XIV. kerületi lámpás klubnap megtartásra került a Zuglói Civil Házban.

Elhangzott, hogy április 1-től új lámpása lesz a zuglóiaknak. Tanai Csaba mellett ezentúl Kiss Márta lesz, akit már sokan ismerhetnek. Márta, Samu Attila helyett lesz lámpás a klubban. Így a klub elején a régi lámpás, Attila, elköszönt a tagoktól. Márti rögtön az elején be lett mutatva a tagoknak, jelképesen át lett adva neki a staféta. Itt szeretnénk megköszönni a Zuglóban végzett munkáját! Márti elmondta, hogy a klub kialakult hagyományait a tiszteletben fogja tartani.

Ezen a fényképen a klubnak az a pillanata látható, amint Csaba beszél A fényképen a klub egy pillanata látható, amint Márti bemutatkozik

A közös bemutatkozás során elmondták a klubtagoknak, hogy fontosnak tartják a véleményeiket és figyelembe veszik a programok szervezésénél az ötleteiket. Tudjuk, hogy nem könnyű egy megszokott lámpás pár után egy újat megszokni, de igyekszünk bebizonyítani, hogy méltók vagyunk a bizalmukra.

A klub hátralevő részében a programokat beszéltük meg. Sokrétű és változatos programoknak nézünk majd elébe, reméljük, hogy ezeknek köszönhetően tovább erősödik a zuglói közösség.

Kiss Márta és Tanai Csaba
közösségi civilszervezők