Ügyfélszolgálat a XVIII. kerületben

Október utolsó hetében tartottuk a  szokásos klubnapunkat, ami nagyon barátságos és vidám hangulatban telt.

A délután főszereplői, egyesületünk ügyfélszolgálatának munkatársai voltak. Ők azok, akikhez a tagjaink különféle elintéznivalójukkal fordulhatnak. Betekintést kaphattunk az életükről, hogyan alakultak, milyen segítséget tudnak tagjaink számára nyújtani?

sam_0807 klubnap

Az alábbi módon lehet velük felvenni a kapcsolatot:

Gyalogosan : A pontos cím:  1146 Budapest, Hermina út 57.

Legegyszerűbben a Nyugati Pályaudvar felé haladó 72-es, illetve a Csáktornya utca felé haladó 74-es trolibusz, Bethesda utcai, valamint az 1-es villamos Kacsóh Pongrác úti megállójától. Felhívjuk figyelmüket, hogy a Kacsóh Pongrác úti megálló felőli megközelítés a látássérültek számára balesetveszélyes lehet a magas, kiálló akadályok miatt, ezért kérjük, fokozottan figyeljenek a közlekedés során!

Lehet őket telefonon is hívni, a +36 1 384 55 41/1 vagy +36 70 387 52 67 telefonszámon, mely utóbbi szém az MVGYOSZ flottából ingyenes.

Emailt a  ugyfel@vgyke.com címen fogadnak.

Megtudtuk, hogy az ügyfélfogadási idő az alábbi módon alakul:

hétfő: 08:00-16:00
kedd: 08:00-16:00
szerda: 08:00-18:00  (tekintettel a dolgozó tagokra)
csütörtök: 08:00-17:00
péntek: 08:00-13:00

A honlapon keresztül lehet regisztrálni a hírlevélre, ahonnan a sokféle programokról lehet informálódni.

A hírlevél hangos változatát, a Hírmondót, a központi számon +36 1 384 55 41/6 os melléken lehet meghallgatni.

Az ügyfélszolgálat szakmai vezetője Mészáros Gyöngyi. Ismertetett néhány témát, amivel kapcsolatban segítséget tudnak nyújtani a tagoknak. Ezek a következők: vakvezető kutya igénylés, az MVGYOSZ  felé,  pályázati adatlapok kitöltése, információnyújtás szociális juttatásokról (például: utazási kedvezmények, Erzsébet programban való részvétel), információnyújtás a látássérültek életvitelét megkönnyítő segédeszközökről, munkalehetőség, tanulási lehetőségek felkutatása, kulturális és szabadidős programok népszerűsítése, tagfelvétel és tagsági igazolvány kiállítása, tagdíj befizetés, tagnyilvántartás és tájékoztatás a látássérültséggel kapcsolatos témákban.

Az a kérés hangzott el, hogy ha előre láthatólag hosszabb időt igénybe vevő segítségre van szükség, akkor kéretik előre jelezni a segítség igényét!

Ezt követően kötetlen beszélgetés vette kezdetét, majd Domoszlai János zenélt nekünk különleges dél-amerikai hangszerein, amelyek a mi furulyánkhoz voltak hasonlóak. Meg is lehetett fogni, majd mesélt a hangszerekről, a kinézetükről, a történetükről, és hogy kik használták először.

Klubnapunk legvégén a terveinkről beszélgettünk. Fölvázoltuk, hogy mire számíthatnak a tagjaink a közeljövőben, mik a terveink. Szó esett egy közös tavaszi kirándulásról, valamint ismertettük a következő programunkat. A Tomori Lajos helytörténeti múzeumban fogunk egy múzeumpedagógiai programon részt venni, amit nagy érdeklődéssel várunk.

Mindezeket megtárgyalva egy rövid kvízjátékkal zártuk összejövetelünket.

Kiss Julia és Juhos Róbert
közösségi civilszervezők

Gépkocsivezető kerestetik!

tamogatoszolgalat-kep

Feltételek: megváltozott munkaképesség (legalább 40 %), a VGYKE foglalkozás egészségügyi orvos előzetes alkalmassági véleménye

Iskolai végzettség: középfokú végzettség, B kategóriás jogosítvány

Előny: hasonló munkakörben szerzett tapasztalat, speciális támogató szolgálathoz szükséges gépkocsi vezetői képzettség

Feladatok: fogyatékossággal élő személyek szállítása

Napi munkaidő: 8 óra

Fizetés: közalkalmazotti bértábla szerint + ágazati és kiegészítő bérpótlékok

Jelentkezni, önéletrajzzal és a megváltozott munkaképességet igazoló határozat másolatával az info@vgyke.com címre lehet.

A felvétel során több alkalmas állásinterjút folytatunk.

Várjuk jelentkezését!

“A jog mindenki számára lehetővé teszi az örökbefogadást”

Kép forrása: delmagyar.hu (Frank Yvette)

Kép forrása: delmagyar.hu (Frank Yvette)

A cukorbetegség szövődményei miatt megvakultam – kezd bele történetükbe Csontos-Dér Veronika. – A további szövődmények miatt leállt a vesém. Transzplantáción is átestem, vesét és hasnyálmirigyet kaptam, aminek következtében nagy kockázatot jelentene, ha újabb gyermeket hordanék ki, ezért döntöttünk a férjemmel az örökbefogadás mellett.

Nagy trauma volt számomra megélni, ahogy a párom elveszítette a látását, pont nálunk – meséli Csontos Csaba, Vera férje. Azért úgy említi a tíz évvel ezelőtt történteket, hogy „nálunk”, mert akkor éppen a Szemészeti Klinikán dolgozott az egyébként ma is ápoló férj. Veronika is ápoló volt, ennek ellenére a napi teendők forgatagában annyira nem figyelt betegségére, hogy végül megvakult. – Ezért tudok egyszerre rossz és jó, valamint hiteles példa lenni embertársaim számára – magyarázza az asszony, aki miután látássérültté vált, rövid időn belül újra dolgozni kezdett. Veronika a Látássérültek Dél-alföldi Egyesületének elnökeként dolgozik, integrációs programok keretében érzékenyítő foglalkozásokat is tart iskolákban. A fiatal nő elvégezte az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolán a tiflo-gyógypedagógiai szakot, jelenleg szakemberként tanítja, hogyan lehet együtt élni  ezzel a speciális helyzettel a hétköznapokban.

Nem hagytam el magam, meggyőződésem, hogy lehet teljes értékű életet élni speciális segédeszközzel is, erre kondicionálom jelenleg a sorstársaimat. Meggyőződésem, hogy a leendő örökbe fogadott gyermeknek ugyanolyan jó szülei tudunk lenni, mint a legtöbb átlagos család – mondja. A házaspár két évvel ezelőtt jelentkezett, hogy gyermeket szeretnének örökbe fogadni. Az egyik civil szervezet listáján akkor négyszázhuszadikak voltak, most háromszáz körül járhatnak.

Megfelelnek minden feltételnek
A házaspár körülményeit először a Gyermekvédelmi Szakszolgálat ellenőrizte, átestek pszichológiai vizsgálaton, megnézték a lakáskörülményeiket, azt, hogy van-e megfelelő jövedelmük, majd egy tanfolyamon kellett részt venniük. – Sok újat nem tudtak mondani a gyermekneveléssel kapcsolatban, hiszen már van egy közös gyermekünk, kivéve, amikor arról volt szó, hogy mikor mondjuk majd meg az örökbe fogadott gyermekünknek, hogy nem mi vagyunk a vér szerinti szülei – meséli Csaba. – Azt tanácsolták a képzésen, hogy az első pillanattól kezdve legyünk őszinték a gyermekkel és a környezetével, mert ha nem így teszünk, és esetleg mástól tudja meg a valóságot, az lelki traumákhoz vezethet.

A házaspárnak már van egy lánya, aki idén volt 18 éves, Katicát ép látóként szülte meg Veronika. A férj szerint Vera a látássérültté válása után, legalábbis pár hónap elteltével, szinte alig változott valamit az ép látó állapotához képest. – Vera úgy mozog a lakásban, konyhában, mint régen, fejből tudja, hol találhatók a főzéshez szükséges dolgok, mint azelőtt – meséli Csaba.  Azt már Veronika teszi hozzá, hogy rengeteg olyan speciális segédeszköz hozzáférhető a látássérült személyek számára, amelyekkel az ép látó személyekkel megegyező, közel azonos életet lehet élni.

A jog mindenki számára lehetővé teszi
Ha egy fogyatékkal élő személy megtalálja élete párját, akkor a törvények nem tiltják, hogy gyermeket nevelhessenek – magyarázza Csaba. – Az más kérdés, hogy az orvos feladata egy esetleges szülés kockázatainak ismertetése, illetve, hogy van-e esélye annak, hogy a gyermekük is sérültnek születik. Ha a várandósság alatt kiderül, hogy a gyermek valamilyen rendellenességgel fog megszületni, akkor is a szülők döntési joga, hogy vállalják-e a kockázatot. Veronika szerint a probléma az, hogy a legtöbb fogyatékossággal élő személy még idáig sem jut el, inkább elfogadják tényként azt, hogy nekik gyermek nélkül kell élniük. Pedig lehetséges, hogy a gyermek érkezésének nem lennének életviteli akadályai a nevelésben, például egy kerekesszékes esetén, az ellátórendszer nyújthat segítséget. Veronika tapasztalatai szerint egy speciális segédeszközzel élő szülő mellett nevelkedő gyermek nagyobb eséllyel lesz szociálisan érzékenyebb, mint egy egészséges családban felnövő.

Elfogadás híján
Mire fel szüljek? – ezt a kérdést teszi fel sok speciális segédeszközzel élő fiatal, osztja meg velünk Veronika. A látássérült nő azt is elmeséli, hogy több esetben a gondozó intézményekben beszélik le az érintetteket, vagy éppen a családtagok aggódnak amiatt, hogy sérült hozzátartozóik gyermeket vállalnak. A Csontos házaspár szerint viszont már rengeteg képzés, speciális segédeszköz áll rendelkezésre, amelyek megismerésével, segítségével lehet gyermekeket gondozni, nevelni. Csontosék azt nem állítják, hogy nincsenek esetek, amikor valóban indokolt elállni a gyermekvállalástól, de szerintük jóval több esetben teljesülhetnének a gyermek utáni vágyak a fogyatékkal élő személyeknél is, mint ahogy ez a valóságban megtörténik. – Előítéletekkel kell szembenéznünk – magyarázza Vera. – Én is tartok egy kicsit attól, hogy ha ránk kerül a sor az örökbefogadásnál, akkor vajon mit fog szólni az örökbeadó? Nem kérdezi-e azt, hogy „igaz, hogy én nem akarom, de egy vak nő hogyan fogja felnevelni a gyerekemet”? Csontosék szerint gyakran úgy ítélkeznek róluk és a sorstársaikról, hogy nincs rálátásuk, hogyan is élik a hétköznapjaikat valójában, amelyek egyébként szerintük náluk is ugyanúgy telnek, mint bármely más családban.

Forrás: rehabportal.hu; delmagyar.hu

A Láthatár bolt ajánlatai

lathatar
A kedvezmény igénybe vételéhez szükséges a VGYKE tagságot igazoló fényképes igazolvány, érvényes 2016. évre befizetett tagdíjjal.

Heti rendszerességgel megjelenő hírlevelünk mindig az aktuális hónapra szól!  Minden hónapban, aki a segédeszköz boltunkban vásárol, részt vesz egy sorsoláson, melyet a következő hónap 10-ig tartunk meg.
Novemberi vásárlóink között konyhai eszközöket tartalmazó meglepetés csomagot sorsolunk ki.

Újdonságok!

Ismét kapható és nagyon szép, igényes karácsonyi ajándékként adható a látássérültek által készített gyertyák, rongyszőnyegek!

Gyertyák:


Rongyszőnyegek:

Boltunkban folyamatosan kaphatók diabetikus csokoládék, kekszek, nápolyik.

Elérhetőségeink és a bolt nyitva tartása:

Katona Zsuzsanna
boltvezető

 

Fehérbot napi rendezvény a Kispesti Családsegítőben

Októberi klubnapunkon a látás hónapját és a fehérbot napját ünnepeltük.

Először a fehérbot történetét ismertettük. Melynek során kiderült, hogy alkalmazásának gondolata a francia Guilly d Herbemont grófnőtől származik.

Beszámoltunk egy érdekességről, miszerint a vakoknak szánt fehérbot okos is lehet. A mexikói Monterrey Technológiai Intézet munkatársai ugyanis egy olyan botot fejlesztettek, amely a látássérültek tájékozódását enyhe elektromos áramütéssel segíti. Az “okos” bot belső virtuális térképpel, valamint GPS-rendszerrel szinkronizálódik, tehát képes pontosan megállapítani, ha a felhasználója letér az előre megtervezett útvonalról.

 dr-kiss-janosklubnap

Klubnapunk fő témája dr Kiss János előadása volt a szembetegségekről. A doktor úr beszélt a szürkehályogról, a zöldhályogról, a makula degenerációról, a tompalátásról, a kancsalságról, az ideghártya leválásról, az immunológiai szembetegségekről, valamint a fénytörési rendellenességekről.

A betegségek megelőzéséről, illetve kezelési módjáról is szó esett. Az előadás végén kérdéseinkre is válaszolt, és tanácsokkal látott el bennünket.

A Civil Rádiótól Ruzsa Viktor látogatott el hozzánk és tudósít rendezvényünkről.

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Audio-narrált kiállítások

Forrás: felvidekma.hu

Forrás: felvidekma.hu

Helyszín: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum – Budapest, Andrássy út 103.
Audio-narrációval biztosított tárlatvezetési Időpontok: 2016. november 12., 2016. december 2. – 10 óra

Helyszín: Móra Ferenc Múzeum – Szeged, Roosevelt tér 1-3.
Történeti áttekintés eszközeink fejlődésének tükrében az őskortól a Pompeji katasztrófa koráig. 10-15 műtárgy audionarrációval kísért bemutatása, eredeti régészeti leletek és másolatok megtapintásának lehetősége. A program során alkalom nyílik termékenységi “Vénusz”-szobrocska illetve használati tárgy elkészítésére, zárásul pedig egy római kori étel megkóstolására nyílik lehetőség.
Időtartam: 1,5 óra
Audio-narrációval biztosított tárlatvezetési Időpontok: 2016. november 6., 2016. november 13. – 10 óra

Helyszín: Ludwig Múzeum – Budapest, Komor Marcell u. 1.
Audio-narrációval biztosított tárlatvezetési Időpontok: 2016. november 20., 2016. november 27. – 11 óra
Időtartam: 1 óra (A program során lehetőség van több műtárgy kipróbálására és megszólaltatására is.)

A programokhoz az audio-narrációt Bacsa Erika és Somogyi-Rohonczy Zsófia biztosítja.

A részletes információk és a jelentkezési felület elérhetősége:

http://fszk.hu

SPÁJZ – Életrevalók Filmklub

kep

A résztvevők rövid, tömör, érhető módon kapnak leírást a vizuális történésekről egy speciális eszköz segítségével, így egyetlen filmbéli pillanatról sem maradnak le. A filmek akadálymentesítéséhez az audio-narrációt a Tandem Csoport készítette. Emesz Lilla elsőként Simonics Benjámint, a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft. irodavezetőjét kérdezte a kezdeményezésről, kolléganőnk, Susovich Erika is nyilatkozik.

Forrás: karcfm.hu

https://www.mixcloud.com/karcfm/sp%C3%A1jz-%C3%A9letreval%C3%B3k-filmklub/

Nyüzsgő október Rákosmentén

Az október első programja a havi klubnapunkkal kezdődött. A kis társaság ezúttal is a Maros Moziban gyűlt össze. A klubra meghívtuk az ügyfélszolgálatos munkatársainkat, akik ismertették Egyesületünk fő szolgáltatásait, tevékenységeit.

Mivel Rákosmente elég messze helyezkedik el a VGYKE központjától, ez kiváló alkalom volt arra, hogy tagjaink helyben befizethessék az éves tagdíjat, és arra is, hogy bárki a tagjaink közé léphessen. Sokan éltek ezzel a lehetőséggel, és a rákosmenti klub 2 új taggal is gyarapodott!

Felköszöntöttük a névnaposainkat, és Ady Endre Az aradi vértanúk című versével emlékeztünk meg október 6-áról. Természetesen a latin-amerikai dallamok sem maradtak el.

Október 5. a korai fejlesztéssel foglalkozó szakmai fórum napja volt.

Nagyon örültünk annak, hogy lehetőséget kaptunk a Fehérbot napja alkalmából a kerületben gálaestet szervezni. A Rákosmentén élő  látássérültek nagyon aktívan szokták látogatni az ilyen rendezvényeket és most nagyobb utazás nélkül, a lakóhelyükön kaptak lehetőséget kikapcsolódni.

Október 16-án a Balkán Hangja Egyesület immár hagyományosan megrendezte az „Érzékek napja” című rendezvényét a Fehér bot napja alkalmából a Maros Moziban, Rákosligeten. Lámpás kollégáink közel 100 gyereket érzékenyítettek több csoportban.

okt161 okt162

Az egyik állomáson a gyerekek megismerkedhettek kollégánk vakvezető kutyájával, Boncával. A barna labrador kutyusnak ismét nagy sikere volt. A másik állomáson a Braille írás rejtelmeit és a bottal való közlekedést tapasztalhatták meg a gyerekek.

Október 19-én került sor a korai fejlesztéssel foglalkozó Szülő klub nevet viselő rendezvényre, ahol a terület kerületi fejlesztése került szóba, a szülők oldaláról nézve.

2016_17ker_aldozatvedelminap

Október 18-án a HEP (Helyi Esélyegyenlőségi Program) keretében a SZEB (szociális – egészségügyi – biztonsági) fórumot szervezett Rákosmente Önkormányzata, amely a drogprevenció és áldozatvédelem témájához kapcsolódott. A Vigyázó Sándor Művelődési Házban tartott rendezvényre mi, Rákosmente Lámpásai is csatlakoztunk.

A programon előadásokat hallhattunk a témával kapcsolatban Fohsz Tivadar alpolgármestertől, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság, és Józsefváros, valamint Rákosmente Rendőrkapitányság vezetőitől. A bemutatott témák mélyen elgondolkodtatták a résztvevőket, sok hasznos információt gyűjtöttünk az internetes bűnözéssel és az áldozattá válással kapcsolatban is.

Krayné Faragó Zsuzsa és Acsay Péter
közösségi civilszervezők

Erzsébet pályázat 2017/2018

Erzsébet program

Forrás: www.martfu.hu

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Fogyatékossággal élő pályázók számára 2017/2018-ban felhasználható üdülésre

A pályázat célja

Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatásra nyújtja. A jelen pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Kedvezményezettek köre

Azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött, fogyatékossággal élő személy, aki a pályázat benyújtásakor fogyatékossági támogatásban és/vagy vakok személyi járadékában és/vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül, valamint a havi ellátásainak és jövedelmeinek teljes összege nem haladja meg a nettó 150.000 forintot.

Egy pályázat keretében kizárólag egy fogyatékossággal élő személy, illetve egy, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét betöltött kísérő személy pályázhat, és részesülhet az Alapítvány által nyújtott támogatásban. A fogyatékossággal élő személy kísérő nélkül is jogosult pályázat benyújtására, azonban kísérő nélkül benyújtott pályázatba utólagosan nincs lehetőség kísérő rögzítésére. Elnyert támogatás esetén a támogatott, valamint kísérője egyaránt 5.000 forint/fő pályázati hozzájárulás befizetését követően veheti igénybe az elnyert üdülési támogatást.

Az elnyerhető támogatás

Az elnyert üdülési támogatás kizárólag a támogatott számára kiállított HUNGUEST HOTELS Szállásutalvány segítségével vehető igénybe a pályázati hozzájárulás befizetését követően, az előzetes szállásfoglalás során kiválasztott szállodában.

Teljes pályázati kiírás fogyatékossággal élők részére

Teljes pályázati kiírás nyugdíjasok részére

Akadálymentes Filmklub Újbudán

A vetítésen az Argó c. filmet nézhettük és hallgathattuk meg. A filmklub különlegessége az volt, hogy jelen volt a látássérültek számára az audionarrációt elkészítő Bakos Éva is.

Az újbudai, egyébként az Életrevalók nevet viselő Filmklub azért különleges, mert célul tűzte ki a teljes akadálymentesítést. Olyan vetítéseket szeretnének, melyek minden fogyatékos személy számára befogadhatóak és anyagilag sem megterhelőek a belépők. A vetítések helyszíne ráadásul egy korábban már bezárt klasszikus mozi szomszédságában vannak, valamint pár km-es körzetben nincs is mozi a környéken.

2016oktfilmklub1 2016oktfilmklub2

Az őszi vetítések egyébként ingyenesek, mert így szeretnék tesztelni érintettek véleményével az akadálymentesítési projektet.

Látássérült szempontból több akadálymentesítési szempont megvalósulását is tapasztaltuk. Elsőnek azt szeretnénk megemlíteni, hogy a vetítésre szolgáló terem ugyanaz, ahol általában a Lámpás Klubok klubnapjait is szoktuk tartani. Így azok, akik szoktak járni a klubjainkra, már ismert helyszínre érkeznek.

A bejárati ajtótól a gyengénlátókat vastag sárga vezetősáv segíti a közlekedésben, a bottal járóknak pedig egy vezetősáv került kialakításra. Ez mostanság eléggé gyengén érzékelhető, de éppen folyamatban van a szabványos kialakításnak megfelelő cserélése.

A filmvetítés előtt előnarráció segítette a film befogadását, majd egy fülhallgatón keresztül mindenki, aki csak akarta, hallhatta a narrációt. Szinte mindenki elmondta, hogy a narráció nagyon sok olyat adott azoknak is, akik már látták a filmet.

A vetítés után Oláh Sándor, a Filmklub vezetője, bemutatta az audionarrációt készítő Évát mindenkinek, aki meghallgatta a narrációval kapcsolatos véleményeket, illetve sokat mesélt a szereplőkkel kapcsolatos élményekről.

A magunk részéről nagyon örülünk annak, hogy mások is fontosnak tartják a filmek látássérülteknek való akadálymentesítését és a megfizethető árú filmezés újbudai lehetőségének a kialakítását. Nagyon reméljük, hogy a projekt nem ér véget ez évben, hanem jövőre is lesz folytatása.

Lenkai Viki és Neumann Károly
közösségi civilszervezők

Esztergomi kirándulás

dsc01207dsc01210

 

Nagy örömünkre ismét alkalmunk nyílt arra, hogy hosszabb kirándulásra menjünk, így eljutottunk október 20-án Esztergomba. Az idegenvezetőnk a visegrádi kirándulásunk alkalmával megismert Franciska volt.

Nagyon örültünk, hogy megtekintettük a Bazilikát és a Bakócz kápolnát. Egy kivételes engedéllyel lehetőségünk volt bemenni a sekrestyébe is, ami a látogatók számára egyébként tiltott terület.

Lehetőséget kaptunk arra is, hogy megnézzük és megtapogathassuk a szentmisék keretében használt tárgyakat. Másik különleges élményben is részünk lehetett: Kováts Péter orgonaművész rövid orgonakoncertet adott, kifejezetten csak nekünk! Így azon kevés emberek közé tartozhatunk, akiket az Bazilika falain belül ajándékoztak meg egy koncerttel!

Csodálatos volt és ezúton is köszönjük!

Májusban ismét ellátogatunk Esztergomba, amikor a Babits Mihály
Emlékházat fogjuk megnézni. Természetesen mindenkit nagy örömmel várunk, aki szeretne ilyen és hasonló egyedi élményekben részesülni!

Hajnalné Filipich Adrienn
közösségi civilszervező

inneltrade_logoA VGYKE szentendrei Lámpás Klubjának programjai megvalósítását az Inneltrade Kft. támogatta, melyért ezúton is hálás köszönetet mondunk!

Pályázati kiírás!

Kép forrása: www.citylab.com

Kép forrása: www.citylab.com

A pályázat keretösszege 650.000,- Ft., amely az Alapítvány tőke kamataiból és az SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.

Pályázati részvétel feltétele: hivatalos oktatási intézmény tanulója, a jó tanulmányi eredmény.   A pályázaton való részvételhez a 3,5 átlagnál jobb tanulmányi eredmény szükséges.

A pályázat során maximum 21 gyermek támogatására nyílik lehetőség, melynek konkrét összege a feltételeknek megfelelő nyertesek tanulmányi eredményétől, a pályázók számától függ, a fent jelölt keretösszegre tekintettel. A pályázat elbírálása után a nyertesek részére a támogatás esetenkénti konkrét összegéről az Alapítvány tájékoztatást ad.

 Az Alapítvány ezzel a pályázattal elsősorban a 18. év alatti azon rászoruló látássérült gyermekeket kívánja támogatni, akik más pályázati lehetőségektől elesnek, az adott körülmények ellenére jó tanulmányi eredményt tudnak felmutatni, társaikkal együttműködő magatartást tanúsítanak.

Örömmel vennénk olyan pályázatot is, ahol az átlagtól eltérő tevékenység gyakorlóját támogathatnánk, aki például zenei vagy más művészeti területen is eredményes. Továbbá szívesen támogatunk olyan pályázó diákot, aki kreatív gondolkodásával a későbbiekben eredményes tanulmányokat folytathat például műszaki-, informatikai területeken.

Előnyben részesítjük:

Pályázni kizárólag a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa és a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljes körű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap és a mellékletek, valamint a bemutatkozó levél határidőben történő benyújtásával lehet.

A pályázó a tanulmányát-, életvitelét segítő különféle eszközök, beszerzésére nyújthat be pályázatot.

A megpályázható összeg: maximum 30.000-50.000,-Ft, tanulmányi átlagtól függően, melyet a kuratórium határoz meg.  Amennyiben egy családból több pályázat érkezik be a kuratórium egyedi döntésével az egy családban élő gyermekeket együttesen támogathatja az egyéb körülmények figyelembevételével megállapított összeggel.

Pályázni az alábbi csoportokba tartozó eszközökre lehet:

A pályázat kötelező mellékletei:

  1. Pályázati adatlap
  2. Látássérülést igazoló dokumentum

a). MVGYOSZ és tagszervezeteinek tagsági igazolványának fénymásolata (fényképes és az érvényes tagsági jogviszonyt igazoló oldalak) vagy,

b). emelt szintű családi pótlékot megállapító érvényes határozat fénymásolata

  1. Az egy háztartásban élő több látássérült személy esetén valamennyiük fogyatékosságát igazoló dokumentumok (tagsági igazolvány fénymásolata, vagy fogyatékossági támogatást vagy vakok személyi járadékát megállapító határozat másolata, vagy emelt összegű családi pótlékot megállapító határozat másolata)
  1. Bemutatkozó levél a pályázati adatlapon közöltek szerint.

– iskolai pedagógus javaslata a pályázati adatlap figyelembevételével, a pályázó tanulmányaira. tekintettel.

– az iskolai jogviszony igazolása.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a csatolandó fogyatékosságot igazoló dokumentumokat minden esetben másolatban szíveskedjenek benyújtani, kivétel a nyertes pályázok által benyújtott eszközvásárlás eredeti számlái! A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa és VGYKE nem vállalja az eredeti dokumentumok visszajuttatását a pályázók részére!

Nyomatékosítjuk, hogy a támogatást csupán abban az esetben tudjuk kifizetni, ha a beszerzett eszközről szóló számlák dátuma 2016. október 01. és december 15. közé esik, illetve a benyújtott eredeti számlák a támogatott személy nevére szólnak.

Felhívjuk figyelmüket továbbá, hogy a pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!

A pályázati felhívás és adatlap 2016. szeptember 30. napjától letölthető, illetve beszerezhető személyesen vagy kérhető e-mailben a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban az alábbi elérhetőségeken:

VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1146. Budapest, Hermina út 57.

Telefon: (1)384-5541 (1-es menüpont)

E-mail: ugyfel@vgyke.com


Buda-környéki Látássérültek Közhasznú Egyesülete:

Cím: 2040. Budaörs, Szivárvány utca 5.

Telefon: (23) 428-727

E-mail: budaors@vgyke.com


Cegléd és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:

Cím: 2700. Cegléd, Alkotmány utca 11.

Telefon: (70) 773-4044

E-mail: cegled@vgyke.com


Dabas és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:

Cím: 2370. Dabas, Szent István tér 1/B

Telefon: (70) 773-4072

E-mail: dabas@vgyke.com


Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesülete:

Cím: 2100 Gödöllő, Szabadság u. 23.

Telefon: (70) 387-5265

E-mail: godollo@vgyke.com


Látássérültek Pilisvölgye Egyesülete:

Telefon: (70) 387-5263

Dunakanyari Látássérültek Egyesülete:

Cím: 2600. Vác, Földvári tér 14.

Telefon: (70) 773-4078

E-mail: vac@vgyke.com


A pályázatok benyújtási határideje 2016. október 31. hétfő.

A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére: 1380. Budapest, Pf. 1075. illetve személyesen a VGYKE központi ügyfélszolgálatán és kistérségi irodáiban.

Az egyesület ügyfélszolgálati irodáiban munkatársaink előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.

Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző legkésőbbi dátuma 2016. október 31. A személyesen benyújtott pályázatok esetén az egyesület munkatársai átvételi elismervényt állítanak ki. A személyesen történő benyújtás határideje 2016. október 31. hétfő 15 óra.

A pályázatok benyújtását követően hiánypótlásra nincs lehetőség!

A pályázatokat a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány kuratóriuma bírálja el legkésőbb 2016. november 25. napig. A pályáztatónak jogában áll az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatást megítélni. A pályázat eredményéről az elbírálást követő 7 munkanapon belül minden pályázó értesítést kap, az általa megadott E-mail címére vagy a pályázó iskolájának E-mail címére, ennek hiányában a pályázó postai úton kap értesítést. Az értesítés objektív feltétele a jól olvasható cím megadása. A nyertes pályázók listája elérhető lesz a VGYKE honlapján is. Az elnyert támogatások felhasználására 2016. december 15-ig van lehetőség.

Nem bírálható el az a pályázat, amely:

A megpályázott eszköz megvásárlását a pályázó nevére szóló ÁFA-s számlával kell igazolnia a nyerteseknek, melynek eredeti példányát a VGYKE központi ügyfélszolgálatán be kell mutatni, és leadni. Az eredeti számla kerül a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványához. A támogatást az Alapítvány jóváhagyása után, utófinanszírozásként, egy összegben, banki átutalással, a pályázó által megjelölt bankszámla tulajdonos bankszámlájára kerül kifizetésre, a nyertes pályázó nevének feltüntetésével.

A pályáztató a támogatás felhasználásának ellenőrzésére bármilyen, a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon jogosult.

Várjuk a megkereséseket, hogy az adományozók szándékainak megfelelően segíthessük a látássérült tanulókat!

Felkérés:

Jelen pályázattól függetlenül a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa tisztelettel kéri a pályázó környezetében élőket és a jószándékú ismerősöket, hogy SZJA 1%-os  felajánlásukkal, vagy más adományukkal segítsék a rászorult gyermekek támogatását segítő munkát.

Az alapítvány számlaszáma: Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10200823-22213619-00000000

Az így befolyt pénz csaknem teljes egészében növeli a későbbi pályázatok finanszírozására fordítható összeget, mely több gyermek támogatását teszi lehetővé.

A most támogatásra fordítható összeg, az évek alatt felajánlott adományoknak köszönhetően áll rendelkezésre.

Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány

E-mail: simbetet@nordtelekom.hu

Telefon:(1) 407 0773

http://web.nordtelekom.hu/simasz/alapitvany.html

Budapest, 2016. szeptember 30.

                                                           Üdvözlettel:

Fodor Ágnes                                                              Sipos Balázs

VGYKE elnöke                                                        alapítvány képviselője