Akadálymentes(en a) kulisszák mögött

Fotó forrása: Holdvilág Kamaraszínház

Fotó forrása: Holdvilág Kamaraszínház

A havi klub keretében Koltai Judit, a Holdvilág Kamaraszínház művésze és rendezője kalauzol minket végig a színházi kulisszákon: végigjárjuk a hangosító-, világosító- és narrátori fülkét, valamint a kellék- és jelmeztárat, végezetül a színpadra is felmegyünk. Ezt követően Judit a szeptemberben induló új évad akadálymentesítési terveibe is beavat minket.

Ehhez kapcsolódóan kolléganőnk, Susovich Erika mesél a közös munkájukról és az első tapasztalatairól, élményeiről audionarrátorként.

A helyszín ezúttal rendhagyó módon nem a zuglói klubhelyiségek egyike lesz, hanem az Angyalföldi József Attila Művelődési Központ, ahol Judit mellett a technikai berendezésekért felelős kolléga is a segítségünkre lesz, úgyhogy mindent első kézből ismerhetünk majd meg.

Időpont: 2016.06.21. kedd, 15:00-17:00
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
(1131 Bp., József Attila tér 4.)

Jelentkezéseiteket a programra 2016.06.20-án hétfőn délig várjuk a lampas.bp13@gmail.com, vagy a lampas.zuglo@gmail.com e-mailcímek valamelyikén, esetleg telefonon a +3670/ 984-5071-es számon!

Mindenkit szeretettel várunk!

Figyelem! Ismét lesz lehetőség gyógycipőt készíttetni!

kép forrása: egeszsegbirodalom.hu

Ortopéd orvossal együtt előre egyeztetett időpontban lábvizsgálatot tartunk.
A gyógyszerkeretet nem érinti. Amennyiben nem rendelkeznek Közgyógy igazolvánnyal, a cipők ára kb. 20.000 Ft, elkészítési idő két hónap. A modellek megtekinthetők a www.betet-kft.hu oldalon.

Minimum 10 fő jelentkezését várjuk, akik szeretnének élni a lehetőséggel.

Jelentkezni lehet személyesen a Láthatár boltban, cím:

Jelentkezzen minél előbb, hogy ne maradjon le!

Kerékpáros tandemtúra a sport, művészet, összetartás jegyében

kép forrása: blogs.lse.ac.uk

kép forrása: blogs.lse.ac.uk

Kedves Barátaink, Leendő Túratársaink!

Sok szeretettel várjuk látássérült barátaink, illetve segítőink jelentkezését túránkra, ahol nem létezik lehetetlen! Az idén is, 6 nap 5 éjszaka vár ránk, a tavalyi áron!

Időpont: 2016. augusztus 16- 21.

Programok:

Jókedv? Mosoly? Kitartás? Akkor tandemtúra velünk!

Élménykommandónk az idei évben is arra készül már hónapok óta, hogy egy felejthetetlen sport-, kulturális és gasztronómiai élményben részesítse túránk résztvevőit. Természetesen most is lehet résztávokra is becsatlakozni az eseményhez.

Részvételi díj látássérült résztvevőknek a túra teljes időtartamára 12.000 Ft/fő, amely tartalmazza az 5 napi étkezést (reggeli, vacsora), valamint a szállás költségeit. Lehetőség van akár 1-2 napra is csatlakozni hozzánk, így a részvételi díj 2.400 Ft/nap/fő. Az ár tartalmazza egy napra a szállásköltséget, reggelit, vacsorát.

Részvételi díj segítőknek, kísérőknek a túra teljes időtartamára 17.000 Ft/fő, amely tartalmazza az 5 napi szállás költségét, valamint az étkezéseket (reggeli, vacsora). Lehetőség van akár 1-2 napra is csatlakozni hozzánk, így a részvételi díj 3.500 Ft/nap/fő Az ár tartalmazza egy napra a szállásköltséget, reggelit, vacsorát.

A kerékpártúrával kapcsolatos bővebb információ és jelentkezés, az alábbi elérhetőségeken:

 

További elérhetőségeink:

Számlaszámunk:

 

Várjuk szeretettel jelentkezésedet, akár egy napra, akár a túra teljes időtartamára. Tandembringát biztosítunk szükség esetén!

 

Előzetes jelentkezés feltétlenül szükséges!

A találkozás reményében üdvözöl mindenkit:

Dr. Tálos Marianna

Mozdulj! Közhasznú Egyesület

Elnöke

Meghallgattattak a „jogos” kérdések

A klubnap résztvevőit – Pallos Juditot, a kerületi önkormányzat civil referensét, Kocsonya Józsefet, a kerületi mozgáskorlátozottak egyesületének vezetőjét, dr. Bölkény Ágota jogászt, Kis Gábort és Kiss Mártát, a Láthatár bolt munkatársait, akik árubemutatót tartottak, vásárlási lehetőséget is biztosítva, és természetesen, minden egyes klubtagot, illetve érdeklődőt – Moldován Eszter közösségi civil szervező köszöntötte.

A klub hagyománya, hogy a szervezők részben adományokból vásárolt aprósüteménnyel, teával, kávéval, üdítővel, illetve a klub tagjai maguk készítette süteménnyel, szendviccsel vendégelik meg a részvevőket. Ezúttal – a többi között – Csukáné Polyák Erzsébet készítette vegán-kolbászos szendvicsek kerültek az asztalra.

A klub a közelmúltban eredményesen pályázott egy szilvásváradi kirándulás anyagi feltételeinek megteremtésére, amiről Csukáné Polyák Erzsébet közösségi civil szervező szólt. A tervezett programot Simon F. Nándor közösségi civil szervező vázolta, részletesen említve az oda- és a visszautazás lehetőségeit, a szállást, valamint a helyszíni kirándulást a Szalajka-völgybe.

20160513_15ker2 20160513_15ker1

A klubnap vendégelőadója dr. Bölkény Ágota, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság jogtanácsosa volt: a negyedszázados tapasztalattal rendelkező jogász a szociális ellátásokról, a nyugdíjazásról, a foglalkoztatással kapcsolatos lehetőségekről, problémákról beszélt.
Több kérdést is kapott, például a rehabilitációs ellátásról, a rokkantsági ellátásról, az egészségügyi felülvizsgálatról és az ápolási díjról.

A tájékoztató előadást követően a klubtagjai megismerkedhettek a VGYKE Láthatár boltjának, a látássérültek mindennapjait megkönnyítő, praktikus eszközeivel, amelyek természetesen, megvásárolhatóak is voltak.

A májusi klubnap, akárcsak a korábbiak, egy kötetlen, jó hangulatú beszélgetéssel zárult: Tóth Péter klubtag például verseket szavalt. Az iroda falán faragott képekből rendezett tapintható kiállításban is gyönyörködhettek a jelenlevők.

Támogatást nyertünk a „Közösséget építünk” című könyvünkre a “Budapest Bank Budapestért” Alapítványtól

1

Miért tervezünk könyvkiadást?

– Minden szervezet életében eljön az összegzés, visszatekintés ideje. Tizenkét év elég hosszú idő ahhoz, hogy számba vegyük az elért eredményeket, és a még megvalósításra váró feladatokat,  hogy a nyilvánosság elé álljunk, megmutassuk magunkat, és azok is halljanak rólunk, akik eddig nem találkoztak egyesületünkkel. Sőt, úgy véljük, hogy ezáltal fog sok olvasó közelebbről megismerkedni a látássérült emberekkel, hiszen nem mindenkinek van látássérült barátja, ismerőse – tájékoztatott  Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke.

– Fontos természetesen az is – tette hozzá –, hogy maguk a látássérült emberek és hozzátartozóik értesüljenek működésünkről, mert így olyanok is meg tudnak majd minket keresni, akik eddig magányosan, vagy csak nagyon szűk körben élték az életüket. Eddigi munkánk pedig reménnyel töltheti el őket, hiszen 2004-es megalakulásunk óta szoros közösségi hálót tudtunk létrehozni működési területünkön: Budapesten és Pest megyében.

Nem utolsó sorban pedig jelenlegi, több mint nyolcvan munkatársunk és számos önkéntesünk érezheti munkája megbecsülését azzal, ha interjúkban lehetőséget kap bemutatkozni, és az általuk végzett munka legfőbb értékei is megjelennek egy nívós kiadványban.

Egy ilyen átfogó bemutatásnak, amire a tervezett 208 oldalon sor kerülhet, az is egy további hozadéka lehet, hogy rávilágít arra, hogy a civil szervezetek milyen fontos szerepet játszanak társadalmunkban.

Hozzátenném még, hogy a könyv formátum ugyan a súlyos látássérülteknek nem olvasható forma, de akadálymentesített honlapunkon lehetőség lesz ennek digitális változatát megjelentetni – emelte ki az elnök asszony.

23A Közösséget építünk című könyvben a VGYKE minden látássérült közösségét és valamennyi szolgáltatását, eddig megvalósult sikeres projektjét be fogjuk mutatni, kiegészítve olyan életutakkal, amelyekben megismerhetünk sikeres látássérült embereket. Ők interjúkban fognak magukról vallani. A történeteket, élménybeszámolókat sok fotóval tervezzük színesíteni. Zárásként szerepelni fog egy olyan fotóösszeállítás, amely a 2014-es fotópályázatunk legjobb, nagy sikert aratott alkotásaiból áll.

Végül a könyvnek nagyszabású sajtó nyilvános ünnepélyes bemutatója lesz, elképzeléseink szerint ez év végén, melyre sok szeretettel várunk mindenkit!

 

Klubnap lesz a héten a XV. kerületben

A kép forrása: http://www.polgarorseg-bekescsaba.hu/

A kép forrása: http://www.polgarorseg-bekescsaba.hu/

A XV. Kerületi Látássérültek Klubja következő összejövetelének tervezett időpontja a szilvásváradi kirándulás miatt módosult:

a klubnapunk június 17-én, 14-16.30 óra között, a Nyitott Ajtó Együttműködési Iroda helyiségében, 1156 Budapest, Páskomliget u.6. (az Újpalotai Vásárcsarnokkal szemben, a CIB Bank mellett).

A tervezett programban ezúttal bűnmegelőzés szerepel: miként kerülhetjük el az áldozattá válásunkat?

Vendégünk lesz Verdes Edina r. főtörzsőrmester

Megközelíthető: a 196, 296, 96, 130, 231 buszokkal, valamint a 69-es villamossal (Vásárcsarnok megálló).

A részvételi szándékodat jelezzed Csukáné Polyák Erzsébetnél 06-70/773-4054-es, Moldován Eszternél a 06-30/498-9659-es telefonszámon, vagy a lampas.xvker@gmail.com e-mail címen, illetve a Facebookon a XV. kerületi látássérültek zárt csoportjában.

Amennyiben módodban áll, szívesen fogadjuk hozzájárulásodat némi aprósütemény, gyümölcs, üdítő formájában. Mindenkit sok szeretettel várunk, hívd el a hozzátartozóidat, a barátaidat is!

Moldován Eszter, Csukáné Polyák Erzsébet, Simon F. Nándor

Meghívó!

braille-kép

Az ülés helyszíne:

MVGYOSZ székháza (1146 Budapest, Hermina út 47.), kiselőadó terem.

Napirendi pontok:

  1. Elnöki köszöntő (Bieber Mária)
  2. A Braille-bizottság tagjainak rövid bemutatkozása
  3. Kottaszerkesztő program bemutatása (Németh Tamásné Berta Edina)
  4. Kérdések és válaszok
    (A jelenlévők kérdéseket tehetnek fel a Braille-bizottság tagjainak a bizottsági munkával, aktuális feladatokkal, a Braille-írás-olvasás jelenével és jövőjével kapcsolatosan.)
  5. Játékbemutató
    (Aki nemcsak a pontírás sorsát viseli szívén, hanem játszani is szeret, annak reméljük, hogy tudunk néhány érdekességgel szolgálni ezen az alkalmon!)
  6. Közös játék
    (Van egy-két Braille-írással kapcsolatos játék a tarsolyunkban, úgy is mondhatnám, hogy Játék a pontokkal másképpen, amit érdemes megismerni és kipróbálni velünk együtt!)

Kérjük, részvételi szándékukat az alábbi e-mail címen előzetesen 2016. június 20. hétfő 20:00 óráig jelezni szíveskedjenek:
braillebizottsag@mvgyosz.hu

Minden kedves Érdeklődőt szeretettel várunk!

 

Üdvözlettel:

Bieber Mária
Braille-bizottság elnöke

II. Dél-pesti Fúvószenekari Találkozó

A KMO Művelődési Ház és az Obsitos Fúvószenekar, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával második alkalommal szervezte meg a fúvószenei találkozót a Városház téren 2016. május 28-án. A ragjaink egy része előre jelezte, hogy szeretné, ha közösen elmennénk a rendezvényre, ezért megszerveztük, hogy aki csak előre jelezte, az jelen lehessen.

 a helyszínkatival

A Pesterzsébeti Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola Ifjúsági Fúvószenekara, a Csepeli Egressy Béni Református Művészeti Középiskola Fúvószenekara, a Rákosmente Városi Fúvószenekar és a Kispesti Obsitos Fúvószenekar szolgáltatta az élményt. A találkozón a zenekarok önálló hangversenyt adtak, majd a végén közös záró számmal búcsúztak.

Mi is részt vettünk klubtagjainkkal ezen a kellemes hétvégi programon.  A tagjaink jól szórakoztak, mert a különböző zenei stílusok között mindenki megtalálta a kedvére valót, ahogyan azt előre sejtettük is. Hallottunk klasszikus műveket, filmzenéket, indulókat, és még rock and roll is. Nagy élmény volt, ha megrendezik jövőre, ott leszünk.

Bernát Zsuzsanna

Klubnap lesz Békásmegyeren

terike_koszontoje

Szeretettel hívok Mindenkit 2016 június 17.-én pénteken délelőtt 10 órakor a Békásmegyeri Közösségi Ház kistermében (Csobánka tér 5.) tartandó Klubnapunkra!

Ellátogat hozzánk az Ügyfélszolgálat is. Hasznos információkat kaphatunk majd szolgáltatásaikról, és lesz lehetőség a 2016-os tagbélyegek megvásárlására is.

Aki még nem lépett be az Egyesületbe, annak alkalma lesz rá, hogy most megtegye.

Kötetlen beszélgetésünk középpontjába a nyári hónapokra tervezett programjainkat helyezzük. Mindenkitől várjuk az ötleteket és a nyár folyamán lehetőségeink szerint megvalósítjuk őket.

Mindenkit várok szeretettel:

Vasné Pintér Teréz

Telefon: 06-70-377-32-65

E-mail: lampas.obuda@gmail.com

Rákosmenti lámpásokkal a Zwack Unicum Múzeumban

Elsőként egy alámondásos filmet tekinthettünk, amely a család és a gyár történetét mutatta be. Ebből megtudtuk, hogy a Zwack család őse II. József orvosa volt, aki az uralkodó gyomorpanaszai enyhítésére készítette el az első Unicumot. Az uralkodó megízlelte ezt az italt, felkiáltott:

Das ist ein Unicum!

ami azt jelenti, hogy az ital egyedi.

A filmet követően tárlatvezetésben volt részünk, amely alkalmával a családdal és a céggel kapcsolatos tárgyakkal, képekkel és relikviákkal ismerkedtünk meg.

20160523_11104020160523_113411

Innen a sétáltunk tovább a régi lepárló üzembe, ahol pazar gyógynövény illat fogadott minket. A szárított gyógynövényeket megtapinthattuk, és meg is illatolhattuk. Az Unicum több mint 40 féle gyógynövényből készül, titkos recept alapján. Majd kirándulásunkat gyártási területen folytattunk, ahol a megkóstoltuk az Unicumot és az Unicum szilvát.

A múzeum mintaboltjában remek választékot, és kedvező árakat találtunk, így sokan vásároltak közülünk ajándékot barátaiknak, ismerőseiknek. A program nagy tetszést aratott tagjaink körében!

Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna

Meghívó egy börtönmúzeumba

borton

Lehetőséget kaptunk arra, hogy korlátozott létszámban megtekintsük egy különleges múzeumot, mely a nyilvánosság előtt nincs megnyitva.

A látogatásra 2016. június 24-én fog sor kerülni, de annak, aki szeretne eljönni, június 17-én péntek estig előre jelezni kell a részvételi szándékát.

A különleges múzeum a magyarországi büntetésről való gondolkodás emlékeit őrzi, nagyon sok érdekességet mutatva be a látogatók részére. Nem nagyon szoktak külső látogatókat fogadni, ezért a mostani lehetőség valóban egyedi. Akit érdekel ez a szakvezetéssel megvalósuló látogatás, annak szeretnénk felhívni arra a figyelmét, hogy sokat kell gyalogolni és lépcsőzni.

Az esetleges jelentkezéseket korlátozott számban még június 17-én estig tudjuk fogadni.

Lenkai Viki és Neumann Károly

Telefonszámunk: 0670/984-1745

Email-címünk: lampas.ujbuda@gmail.com

Látássérültek az ősember otthonában

A „Közösség Lámpásai” XV. Kerületi Látássérültek Klubjának – amely a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének keretein belül, az elmúlt esztendő decembere óta működik – 20 tagja, június 6 és 8 között, miután eredményesen vettek részt a XV. kerületi önkormányzati civil pályázaton, Szilvásváradra kirándult.

 09_xv_ker_látássérültek_kirándulás11_xv_ker_látássérültek_kirándulás_kirándulók

Szilvásvárad a Bükk nyugati lábánál az újkőkor óta lakott terület: az ősember barlangja néven közismert, Istállós-kői barlangban 44300 évvel ezelőtti leleteket is találtak a régészek. A táj, a Szalajka-völgy, amely valaha ipari központ volt, valóban élményt jelenthet az arra járóknak. Az itt élők egykor elsősorban szén- és mészégetéssel, hamuzsírfőzéssel foglalkoztak: a hagyomány szerint, a patak és a völgy neve a hamuzsír szlovák nevéből (szalajka) származik, más vélemények szerint, inkább az üveghuták akkori alapanyagára, a bükkfahamuból főzött alkálilúgra (sal alcali) utal.

04_xv_ker_látássérültek_kirándulás_az_ősember_barlangjánál

A kiránduló látássérültek, a kísérőikkel együtt, a Szalajka-völgyben, a pisztrángtelep melletti Villa Negra Vendégházban szálltak meg, a kiszolgálásnak köszönhetően a kirándulás – a bőségesen tálalt reggelinek, ebédnek és vacsorának köszönhetően – szinte gasztronómiai túrára hasonlított.

 07_xv_ker_látássérültek_kirándulás_gulyás08_xv_ker_látássérültek_kirándulás_gulyásleves

Embert próbáló volt a félnapos, Regős József geológus-kutató, aki újpalotai lányt vett feleségül, túravezető kalauzolásával, az ősember barlangját célba vevő túra. Útközben, ami eleinte könnyűnek tűnt, később azonban, látó embernek is igencsak fárasztóvá vált, a kirándulók megkóstolták a Szikla-forrás és a Szalajka-forrás a Budapesten élő ember számára hihetetlenül tiszta vízét.

A Szalajka vízéből kicsapódó és lerakodó oldott mész fátyolhoz hasonlóan lepi be az akadályokat, a medrében pedig mésztúfa-gátakat, küszöböket építve alkotta meg a természet a zuhatagsor lépcsőit: túljutva a Fátyol-vízesésen, a már említett Szalajka-forrástól indul felfelé a szerpentines, olykor beszűkülő, fakorlátok könnyítette hegyi út – amelyen haladva jól lehet tanulmányozni a kőzetrétegeket – végén, 546 méter magasságban tátog az ősember barlangja.

Nemcsak az ősember talált itt menedéket, hanem az állatok is: a barlang egyik érdekessége az úgynevezett medvetükör: a bundáját vakarni akaró medve a barlang kiálló, hegyesebb részéhez dörgölődzött, s az a rész lassan tükör simává, vagy inkább márványra emlékeztetővé vált. Fényes Elek szerint, aki 1851-ben elsőként írta le a barlangot, ezer sertés könnyedén elférne benne – a hegy és a barlang „hivatalos” neve is valójában erre (kőistálló) utal: Istállókő. De mit is találtak itt a régészek? Csak példaként néhány lelet: rénszarvas, barlangi medve, ősbölény, mamut, barlangi oroszlán csontjait.

 02_xv_ker_látássérültek_kirándulás_a_turista_úton03_xv_ker_látássérültek_kirándulás_útban_az_ősemberhez

Még aznap délután a fáradhatatlan látássérült kirándulók az Archeoparkba mentek, ahol interaktív módon ismerkedhettek meg Szilvásvárad és a Bükk több ezer, vagy inkább több tízezer éves múltjával, méghozzá a látássérültek számára nagyon fontos lehetőséggel: tapinthatóan. Vidám hangulatot teremtett, amikor mindenki kipróbálhatta, hogyan is lehetett használni a tűzgyújtó íjat.
Természetesen, a füstölt pisztráng megkóstolása sem maradhatott ki a programból, hiszen a Szalajka-völgy egyik ismérve a pisztráng, amely egykor szabadon élt a Szalajkában, manapság inkább a pisztrángtelepről kerül a füstölőbe.

A kirándulásnak nem utolsó sorban az volt a célja, hogy bizonyítsa: a látássérültek és a látók – legalábbis egy kiadós túra keretében – a különbözőségek ellenére hasonló teljesítményre képesek. Ugyanakkor ez egy szabadidős program is volt, amelyen elsősorban azok vettek részt, akik a látássérültségükből eredő állapotuk miatt nem tudnának másképpen részt venni egy ilyen programon: így ugyanazt az érzést élhették át, amit a látó, túrázó emberek.