Március 5-i félfogadási rendünk

Kép forrása: www.mindentkapni.hu

Kép forrása: www.mindentkapni.hu

Fánkok, boszik és lírai levezetés (a XIII-XIV. kerület februári programjai)

Most sem unatkoztunk, dacára annak, hogy tőlünk szokatlan módon, csak három programunk volt a hónapban. Az első, egy recepttippekkel megspékelt fánkparti ugyan félig-meddig meghiúsult, egy kellemetlen “vízmajor” helyzet következtében, de a lényegre, a nassolásra, azért jutott idő. A Zuglói Civil Házban épp ottlétünkkor támadt csőtörés, ezért zavarba ejtő hirtelenséggel evakuáltak minket, úgyhogy ez volt életünk legrövidebb klubrendezvénye, a maga szűkös háromnegyed órájával, de azért jól éreztük magunkat. Szerettük a meghívott cukrász hölgy (nem mellesleg a barátnőm) ízes műremekeit és a praktikus, cseles sütippeket. Milla kétféle ízbombával örvendeztetett meg minket, egy amerikai típusú csoki vagy cukormázas tetejűvel és a klasszikus magyar natúr porcukrossal, amihez bodzalekvárt kóstolhattunk, isteni volt!

2016. februári klubrendezvény 1 2016. februári klubrendezvény 2

Második programunk, még mindig a farsangi ünnepkör jegyében, a boszorkányok bűvkörében telt. Ellátogattunk a Boszorkánymúzeumba, ahol egy mókás Gyalog Galopp filmrészlettel indított kultúrtörténeti áttekintést követően, borzongató tárlatvezetésen vehettünk részt. Miután a Monthy Pitontól megtudhattuk, hogy aki boszorkány az fából van, de ha mégsem, akkor kacsa, mert hiszen fenn marad a vízen, végig vettük, hogy honnan származnak és miért alakultak ki azok a népi hiedelmek, amiket a boszorkányokhoz és általában a boszorkánysághoz társítunk. Megkülönböztettük a boszorkányt a vasorrú bábától, a lidérctől és az ördögtől, tisztázva a stílszerűen vérfertőző családi viszonyokat, ezt követően pedig igyekeztünk minél meghökkentőbb kérdésekkel bombázni a tárlatvezetést tartó hölgyet. Miután az alapokat letisztáztuk, átmehettünk a horrorfilmek elkárhozott szellemeinek gonosz kacaját hallató falépcsőn keresztül a kiállítás nagyobbik helyiségébe, ahol minden varázslatos dolgot megérinthettünk, megszólaltathattunk. Volt itt indiántotem és sámándob, antik köntösbe bújtatott poros kötetek a mágiáról, mívesen kovácsolt vaskereszt, amulettek, arannyal futtatott valódi állatgerinc, na és persze az alkimisták kedvence az életelixírt tartalmazó bölcsek köve, mellette pedig a fiolába zárt illékony aranypor. A terem házigazdája, egy örök álmát alvó vén boszorka, aki rozoga hintaszékében gubbasztva, kiguvadó szemmel, egykedvűen ijesztgette az arra járókat. Nem szerette a vendégeket, úgyhogy nem is zargattuk sokáig, elkotródtunk, mielőtt még kedve támadt volna elátkozni minket. Valószínűleg nem voltunk elég gyorsak, mert visszafelé jövet olyan sokáig kellett a buszra várni az esőben, hogy kénytelenek voltunk gonosz delejt sejteni a dolog mögött…

Boszimúzeum 1 Boszimúzeum 2

Irodalmi teadélutánA hónap utolsó programja egy hangulatos teadélután volt, amit az irodalomnak szenteltünk. Az esemény nálam került megrendezésre, abból a praktikus apropóból, hogy nekem valóban van itthon egy irodalmi teasarkom, amit most végre nagyobb társasággal is volt alkalmam felavatni.  Édeskés ír krémlikőr és savanykás epres-meggyes teát ittunk, hozzá fahéjas kekszet majszoltunk, közben pedig mindenki elmesélte, hogy milyen versek, mesék gyakoroltak rá nagy hatást, majd ezeket meg is hallgattuk együtt. Jobbára Szabó Lőrinc és Radnóti Miklós remekeiből válogattunk, utóbbitól aztán egy igazi relikvia is előkerült, büszkén mutattam a gyűjteményem egyik ékes darabját a társaságnak, egy faximile (vagyis az eredeti kézirattal tökéletesen azonos) kiadást a Bori noteszből, ami a költő utolsó verseit tartalmazza. Ezt követően még sokáig beszélgettünk legismertebb poétáink életéről és arról, hogy vajon mi motiválta ezeket a csodálatos műalkotásokat, már hét óra is elmúlt, mire felocsúdtunk.

Susovich Erika

Hegedűs a háztetőn

Kép forrása: filmtrailer.hu

Kép forrása: filmtrailer.hu

A Vígszínház a Hegedűs a háztetőn című előadását 2016. március 4-én pénteken közönségünk látás- és hallássérült tagjai számára akadálymentesített formában játssza.
Az előadás alatt az audionarrációt egy készülék segítségével, fülhallgatón keresztül hallgatják látássérült nézőink, míg a siketek és nagyothallók jelnyelvi tolmács segítségével követhetik az előadást. A jegyek limitált száma miatt kérjük, hogy részvételi szándékát minél előbb jelezze az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Cseh Adrienn, email: akadalymenteskultura@gmail.com , telefon: +36 20 516 4146

Praktikus információk:

Helyszín: Vígszínház, Szent István krt. 14.
Megközelíthetőség: 4-es és 6-os villamos
Jegyár: látás- és hallássérült nézőink számára a színház 20%-os kedvezményt biztosít (2400-3600 Ft között)
Az előadás hossza: 2 óra 40 perc szünettel

Az előadás után mindenkit szeretettel várunk egy rövid élménybeszámolóra és tapasztalatcserére!

Üdvözlettel,
Cseh Adrienn AKKU Egyesület munkatársa

A Szerencsejáték ZRT. önkéntesei segédkeznek idén a VGYKE közösségi programjain

Kép forrása: pixabay.com

Kép forrása: pixabay.com

Kirándulások, színház, és múzeumlátogatások, klubfoglalkozások, koncertek és sok egyéb színes közösségi program és érzékenyítés kerül megrendezésre a jövőben, ahol találkoznak majd látássérült tagjaink az Szerencsejáték Zrt. önkénteseivel, mely alkalmak során rendkívül jó lehetőség adódik egymás megismerésére, és a látássérültekről alkotott tévhitek és előítéletek lebontására. Remélem jó ismeretségek és barátságok fognak születni eme nagyszerű kezdeményezés során – folytatta Fodor Ágnes.

“Az ONCE-FESZT-SzZrt. keretmegállapodás szerint 2016 az  SzZrt. vállalja, hogy munkavállalói körében felméri az igényt önkéntes tevékenység végzésére, és bátorítja munkavállalóit, hogy önkéntesként részt vegyenek a fogyatékossággal élők javára végzett tevékenységekben.”

Ezt két módon kívánják megvalósítani:

 

  1. “Az Adj bele!” vállalati programjukban idén a központi, azaz a CSR osztály által szervezett önkéntes programok keretében fogyatékossággal élők javára végzett tevékenységeket hirdetnek meg.
  2. Akik nem ezekben a szervezett programokban kívánnak részt venni, azok összeállított „menü ajánlatból” választhatnak olyan civil szervezetet, akinél előre egyeztetett önkéntes munkát végezhetnek egyéni bejelentkezéssel. A civil szervezetek listájának összeállításában is a fogyatékosügy kerül idén fókuszba.

A VGYKE háza táján mindig is sok az önkéntes, de ez az első ilyen vállalati önkénteseket bevonó kezdeményezés, melyben egyesületünk részt fog venni, s amit nagy örömmel fogadunk!- nyilatkozta az elnök asszony.

 

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetséghez csatlakozott a FESZT

Kép forrása: uzletasszony.info

Kép forrása: uzletasszony.info

Ez évtől a Fogyatékossággal Élők Szervezeteinek Tanácsa is csatlakozik a Női Érdek Szövetséghez, ezen  keresztül kívánja előmozdítani a fogyatékossággal élő nők érdekképviseletét és érdekérvényesítését. Nagyon fontos, hogy ebben a Szövetségben is megjelenjenek a fogyatékossággal élő nők, és képviselni tudják a „Semmit rólunk nélkülünk!” elvét. Ezt a témát személyesen is nagyon fontos ügyemnek érzem, éppen ezért a VGYKE már múlt évben elkezdte a látássérült nőkből álló aktivista közösség megszervezését, akik a női érdek programjain és rendezvényein képviselhetik sorstársaikat – hangsúlyozta Fodor Ágnes.

A Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség (Női Érdek) 2003-ban alakult. A Szövetség célja a nőszervezetek, a nők esélyegyenlőségéért és érdekérvényesítéséért tevékenykedő egyesületek, alapítványok összefogása, érdekképviseletük és érdekvédelmük ellátása. A szervezet célja továbbá a nők és férfiak társadalmi egyenlőségének előmozdítása, fellépés a nők elleni diszkrimináció minden formájával szemben, valamint a nők segítése abban, hogy élni tudjanak emberi jogaikkal a társadalmi élet minden területén. A Női Érdek az Európai Női Lobbi (European Women’s Lobby, EWL) nemzeti koordinációs szerepet betöltő tagszervezete. Az EWL a nők jogaival, a nők és férfiak egyenlőségével foglalkozó legnagyobb ernyőszervezet az EU-ban: több mint 2000 szervezetet képvisel. Az EWL tagság által a Női Érdek nemzetközi színtéren a magyar nőjogi szervezetek érdekképviseletét látja el, míg itthon az európai szinten felmerülő, Magyarországot is érintő nőjogi ügyeket jeleníti meg, vállalja fel.

Főbb tevékenységei:

Kapacitásépítés és- bővítés, együttműködések kiépítése: a Női Érdek tagszervezetek szakmai tapasztalatainak és szaktudásának összegyűjtése, a tagszervezetek megerősítése; együttműködések kialakítása, stratégiai partnerség kiépítése a Női Érdek tagságán kívüli civil és egyéb szervezetekkel.

A jogalkotás és szakpolitikák monitorozása: a nemzetközi emberi jogi kötelezettségek hazai végrehajtásának monitorozása, egyebek mellett az ENSZ nők elleni diszkriminációval foglalkozó CEDAW Egyezménye alapján; jogalkotási, szakpolitikai elemzések, jelentések készítése és javaslatok kidolgozása.

Szakmai tudatosság-növelés: az EWL szakmai dokumentumainak lefordítása és terjesztése; a hazai releváns jogi és szakpolitikai elemzések és javaslatok terjesztése; szakmai események, tréningek szervezése a különböző szakemberek nemek egyenlőségével kapcsolatos tudatosságának növelésére.

A közvélemény tájékoztatása: a nemek egyenlősége témájának beemelése a köztudatba, sajtókapcsolatok építése, médiatréningek szervezése, a nemek egyenlőségéről szóló közösségi médiakampányok lebonyolítása.

A VGYKE 2016-ban is folytatja a látássérült női csoport megszervezését és várja azon vak, aliglátó és gyengénlátó asszonyok lányok jelentkezését akik aktivistaként szívesen segítenék a szervezet ezen tevékenységét!

Ivanova Daniela

Ingyenes szemüvegkeretek

kép forrása: akcion.hu

kép forrása: akcion.hu

Elsősorban gyerek és női keretek közül lehet válogatni. Amennyiben szeretné megtekinteni a választékot, kérjük nyitvatartási időben fáradjon be a Láthatár segédeszközboltba.

A Láthatár segédeszközboltunk elérhetősége és félfogadási rendje a következő:

Pályázati felhívás!

kép forrása: www.pinterest.com

kép forrása: www.pinterest.com

A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete pályázatot hirdet.

Mit várunk?

A feladat a VGYKE logóján látható fehérbotot tartó ember figura, kézzelfogható másának textilből való megalkotása, mely a későbbiekben az egyesület kabalafigurája lesz, „VGYKE baba” néven.

Követelmény:

Nyeremény: A zsűri megfontolt döntése alapján kiválasztásra kerül majd a legjobban sikerült pályamű, a nyertessel pedig megállapodást köt az egyesület első körben 100 db. baba legyártására.

A legjobban sikerült pályaművekből kiállítást rendezünk!

A babákat postai úton várjuk az alábbi címre: VGYKE, 1380 Budapest, Pf.1075.

Sok sikert kívánunk minden kedves pályázónak!

Nagyítókkal az élvezetes olvasásért

Kép forrása: hu.depositphotos.com

Kép forrása: hu.depositphotos.com

Ruler Magnifier

A 300×35 mm-es vonalzós sorolvasó 2,5x-ös nagyításra képes. Nagyítási területe a soronkénti olvasáshoz alkalmazkodik és nagy előnye, hogy nem kell fogni, csak a papírra elhelyezni, és soronként csúsztatni.

Mivel fekszik a lapon, nem kell tartani, ezáltal nem fárasztja a kezet. Nincs szükség arra sem, hogy a lencse és a kép távolságát beállítsuk, ugyanis azt a rúd magassága adja, így az nem változik, és nem függ a kéz remegésétől sem.

További hasznos funkciója, hogy az élein milliméter beosztás található, így vonalzónak is használható, és mivel csak az olvasásra szánt területet nagyítja, tökéletes sorvezető. Érdemes tudni, hogy ez nem egy újabb szemüveg, hanem annak egy hasznos kiegészítője.

Solid magnifier 3x

Tér nagyító, 60mm átmérőjű, 3x erősségű

A szegmens tér-nagyítóval az olvasás még jobban élvezhető, mint egy normál tér-nagyítóval. Speciális formájának köszönhetően oldalról nézhet a nagyítóba, így nem szükséges fölé hajolnia. Az oldalsó látószög ellenére minden jól és élesen látszik ugyanúgy, mint egy normál tér-nagyító esetében.
Egyszerűen használható: a nagyítót nem szükséges kézben tartani, hanem közvetlenül az újság, vagy a könyv lapjára helyezhető, így a kép teljesen remegésmentes lesz.

A tér-nagyító kompakt méretű, így táskában is könnyen szállítható.

A legtöbb nagyítónál nehéz eltalálni azt a távolságot, amellyel a szöveget élesen láthatja, de a tér-nagyító bármely távolságból éles képet mutat, így kitűnően használható szemüveggel is.

A nagyító különleges formájának köszönhetően az elolvasandó szöveg lényegesen világosabban jelenik meg környezeténél, így a szöveg még könnyebben olvasható.

Illuminated: Ékszerész nagyító

LED világítással, 30x erősségű, 21mm átmérőjű

Ékszerész nagyító, sokoldalú felhasználhatósággal ékszerek, bélyegek, érmék elektrotecnikai áramkörök vizsgálatára. 2db nagy fényerejű leddel van ellátva, mely kikapcsolható. Kicsire összecsukható, így könnyen hordozható és a lencse sérülése is megakadályozható.

Bármely termékkel kapcsolatban a Láthatár Bolt elérhetőségén érdeklődhetnek.

Rákosmenti meghívó

Kérünk mindenkit, hogy 15:00 óránál előbb ne érkezzetek meg, mert előbb nem tudnak nekünk helyet adni!

A klubra meghívtuk az „Informatika a Látássérültekért” Alapítvány
munkatársát, Molnár Ákost, aki előadást tart az Alapítvány küldetéséről, tevékenységéről, a náluk megvásárolható számítástechnikai eszközökről. Természetesen lehetőség nyílik kérdéseitek feltevésére is.

Kép forrása: www.katinfo.esy.es

Kép forrása: www.katinfo.esy.es

Utána kötetlen beszélgetéssel és egy kis harapnivaló elfogyasztásával kerekítjük ki a klubnapot.

Érdemes velünk tartanod!

Részvételi szándékotokat minden esetben kérjük jelezzétek!

E-mail címünk: lampas.rakosmente@gmail.com

Telefonszámaink:

Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468

Domoszlai János Ferenc: 06 20 557 25 72

Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot, vagy hozd el magaddal a klubra, hadd találjon ő is közösségre!

Minden rákosmenti látássérültet és érdeklődőt sok szeretettel várunk!

Februári beszélgetés Kispesten

Megtartottuk a februári klubnapunkat, melyre vendéget is hívtunk. Dézsi Katalin a Louis Braille Támogató Szolgálat vezetője látogatott el hozzánk. Katika beszélt a Támogató Szolgálat működéséről, és sok hasznos információval szolgált arról, hogy milyen segítséget tudnak nyújtani a látássérülteknek. Megtudtuk azt is, milyen feltételek szükségesek, hogy a szolgáltatásokat igénybe tudjuk venni. Nagy érdeklődéssel hallgattuk, és kérdéseinkre is szívesen válaszolt.

dézsikatibeszél_2016_02_25 katibeszél_2016_02_25

Február a farsang jegyében telt. Beszélgettünk a farsang történetéről, és arról, hogyan ünnepelnek az olaszok, spanyolok, franciák, és a németek. A világ leglátványosabb és talán legfergetegesebb karneválja a riói sem maradt ki. Elábrándoztunk, milyen jó lenne elvegyülni a karneváli forgatagban… Mivel Rió “kicsit” messze van, felvetődött egy Lámpás farsang megrendezésének lehetősége melyen az összes Lámpás klub részt venne. Megbeszéljük majd a többiekkel, hátha jó ötletnek tartják.

farsangibeszelgetes_kispest_2016_02_25 farsangibeszelgetes_2016_02_25

Sajnos az influenzajárvány miatt sokan beteget jelentettek, ezért nem volt teljes a létszám. Ennek ellenére nagyon jó, szinte családias hangulat alakult ki. Mindenki mindenkivel tudott beszélgetni, ismerkedni. Vidám társalgás folyt, és mire a finom sütiket elmajszoltuk már szedelőzködni kellett.

Várjuk márciusi klubnapunkat, és reméljük az is ilyen kellemes hangulatban telik!

Bernáth Zsu

Női nap – kényeztetés a VÁI-ban

kép forrása: www.pc.gc.ca

kép forrása: www.pc.gc.ca

2016.03.05-én, szombaton 10:00-tól 14:00-ig a Vakok Állami Intézetében (Budapest 1146, Hermina út 21.) nőnapi rendezvényünkre hívunk minden kedves érdeklődőt.

Programjaink:

További információk:

A regisztrációkat 2016. március 01-ig tudjuk fogadni.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött. A regisztrált hölgyeknek ajándékkal kedveskedünk.

Példaértékű döntések Kispesten és Rákosmentén

Rákosmente képviselői 1 millió forinttal, Kispest képviselői pedig 500 ezer forinttal járulnak hozzá ahhoz, hogy a több éve működő “Közösség Lámpásai”  mentori hálózat munkája folytatódhasson, valamint még jobban kiteljesedhessen.

A támogatásoknak köszönhetően valóra válhat olyan speciális képzések elindítása, melyek eredményeként a látássérültek társadalmi integrációja minőségileg teljesen újszerű segítséget kaphat. Ennek keretében például személyiségfejlesztő foglalkozások lesznek vagy segítséget kaphatnak a felnőtt korban látásukat vesztett személyek és a családtagjaik. Az ilyen képzések azért fontosak, mert az érintettek személyre szabott támogatást kaphatnak a mindennapi életükhöz úgy, hogy ezért nem kell fizetniük, így mindenkinek lehetősége nyílik a részvételre.

Forrás: www.eleszto.blog.hu

Forrás: www.eleszto.blog.hu

Fodor Ágnes, az Egyesület elnöke elmondta, hogy a külön költségvetési soron juttatott közvetlen támogatások a „Közösség Lámpásai” mentori hálózat részére komoly elismerést jelentenek. Ő maga hónapok óta keresi fel a polgármesteri hivatalokat, hogy a folyamatban lévő közösségszervező és szemléletformáló munkát és az ez évi terveket bemutassa, kérve azok helyi támogatását. Több kerület is mostanában hozza meg a döntését, melyekkel kapcsolatban azt a reményét fogalmazta meg, hogy a kispesti és a rákosmentei döntéshozókhoz hasonlóan ők is fontosnak tartják majd a kerületükben élő látássérültek életminőségének javítását célzó tevékenységünket.