Meghívó egy különleges márciusi klubnapra

A felsoroltak alapján bátran kijelenthetjük, hogy szórakoztató műsornak nézünk elébe!

Szívesen fogadnánk egy kis rágcsálnivalót a kedves tagjainktól is.

A márciusi megszavazott program a Gödöllői Grassalkovich Kastély felfedezése, leszervezés alatt áll. Csak az időpont hiányzik, amelyet a klubnapon együtt hozunk össze veletek.

ujpesti1

Várunk mindenkit szeretettel, kísérőjével, családtagjával!

Garantáljuk a kellemes kikapcsolódást!

Az időpont: 2016. március 2. 15- 17 óra között.

A helyszín: 1043. Tavasz utca 4. Ady Endre Művelődési Ház, Galéria Terme.

Elérhetőségeink: lampas.ujpest@gmail.com

Kulmanné Era: 06-30/905-1321

Szélesné Panka: 06-70/602-9368, 06-30/498-9033

Az Ázsiai Művészeti Múzeumban jártunk

Saját szavakkal nem lehet leírni a látottakat, ezért íme, egy kis ízelítő. Egy kis időutazás Japánba a képzeletünkkel!

azsiamuzeum3 azsiamuzeum1

A Gendzsi monogatari (magyarul Gendzsi regénye illetve Gendzsi szerelmei) Muraszakinak, a Heian-kori japán császári udvar egyik udvarhölgyének a 11. század elején írott műve, a világirodalom első nagy terjedelmű és egyik legjelentősebb regénye, amely 54 fejezetben jeleníti meg a herceg életének eseményeit és szerelmi kalandjait. Vizuális művészeti alkotások festmények, fametszetek lakktárgyak, kerámiák merítettek belőle ihletett Muraszaki korától egészen napjainkig, de a társművészetek (mint például a fotográfia és a színház) is bőven visszanyúlnak a regényhez.

azsiamuzeum2 azsiamuzeum6

A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum gyűjteménye számos tárgyat őriz, mely a Gendzsi történetét dolgozza fel narratív szimbolikus vagy paródiába hajló módon, a 17. század végétől napjainkig. A kiállítás célja, hogy bemutassa a regény folyamatos jelenlétét Japán kultúrájában, egyaránt hangsúlyozva a kép és a szöveg fontosságát.

azsiamuzeum5 azsiamuzeum4

Ajánljuk mindenkinek, mi nagyon jól szórakoztunk!

Újpesti Lámpástagok, Era, Panka

Tanulhatnak-e az orvosegyetemeken hallás-, látás- vagy mozgássérültek?

kép forrása: divany.hu

kép forrása: divany.hu

Habár sok hallás-, látás- vagy mozgássérült gyermek szeretne orvos lenni, hogy az átlagos orvosokhoz képest nagyobb hozzáértéssel és empátiával segíthessen a hozzá hasonlóknak, a University of Michigan Medical School tanulmánya szerint sokan már akkor kénytelenek belátni, hogy nem tudják elérni céljukat, amikor online meglátogatják az orvosegyetemeket. Az egyetem családorvosi tanszékének felmérése szerint ugyanis az amerikai orvosegyetemek honlapjai meglehetősen siralmasan szerepelnek a fogyatékossággal élők tájékoztatása és segítése tekintetében.

Holott a megfelelő tájékoztatás a témában immár 25 éve hozott amerikai törvény (Americans with Disabilities Act) szerint kötelessége lenne az orvosegyetemeknek. Mint Philip Zazove, a családorvosi tanszék vezetője és egyben a tanulmány – U.S. Medical Schools’ Compliance With the Americans with Disabilities Act: Findings From a National Study – vezető szerzője elmondja, koránt sem csak maguk a fogyatékos fiatalok profitálnának abból, ha az orvosegyetemeken elősegítenék a képzésüket, sőt nem is csak azon fogyatékos emberek számára lenne ez hasznos, akiket a későbbiekben a fogyatékos orvosok nagyobb hozzáértéssel tudnának kezelni, de az összes többi orvostanhallgató is sokat tanulhatna azokról a problémákról, amikkel a fogyatékosoknak – későbbi pácienseiknek is – szembe kell nézniük, ha lennének fogyatékos osztálytársaik.

Az országos felmérés Academic Medicine című szaklapban megjelent eredménye szerint csak az orvosegyetemek egyharmada jelzi egyértelműen, hogy amennyiben minden felvételi követelménynek eleget tesznek, fogyatékkal élők számára is elérhetők a képzései. A képzőhelyek fele bizonytalan volt azzal kapcsolatban, hogy milyen hallgatókat vesz fel. Ráadásul a fogyatékosok felvételével kapcsolatos információkat az egyetemek 42%-a esetében igen nehéz volt megtalálni az intézmény honlapján, míg 16%-uk esetében egyenesen lehetetlennek bizonyult az online információszerzés. 12 egyetem még akkor sem válaszolt, amikor a kutatók mint lehetséges jövőbeli diákok keresték meg őket.

A tanulmány szerzői felhívják az orvosegyetemek és az orvos-szakmai társaságok vezetőinek figyelmét arra, hogy újra kell gondolni, hogyan bánunk azokkal a fogyatékos emberekkel, akik orvosok akarnak lenni. A fogyatékossággal küzdő orvosok nagyobb valószínűséggel kezelnek hozzájuk hasonlókat, így ha több fogyatékos személy nyerne felvételt orvosegyetemre, jelentősen javulna a fogyatékossággal küzdők orvosi ellátása, hangsúlyozzák a kutatók.

Zazove, aki maga is süket, és cochleáris implantátummal él, mentorál olyan orvostanhallgatókat és rezidenseket, akik szintén fogyatékosok. Mint kifejti, az amerikai egészségpolitika vezetői és az akadémiai orvoslás vezető kutatói és szakemberei egyaránt támogatják azt a koncepciót, miszerint kerüljenek be fogyatékossággal élők az orvosképzésbe.

A most 25 éves, témába vágó amerikai törvény (ADA) szerint az egyetemeknek nyilvánosságra kell hozniuk azokat az úgynevezett technikai standardokat, amelyek felsorolják, hogy milyen szolgáltatást tud nyújtani az adott intézmény a fogyatékossággal élő diákok számára, pl. rendelkezik-e hangerősítő sztetoszkópokkal, amiket a hallássérült diákok használhatnak, tud-e az egyetemen kerekes székes mozgássérült közlekedni, illetve lehetővé teszi-e az intézmény, hogy a hallássérült diákot jeltolmács kísérje. A technikai standardokat ma jellemzően az egyetemek honlapján kell nyilvánosságra hozni. Az ADA szerint azok az egyetemek, amelyek igénybe vesznek állami támogatást, kötelesek erőfeszítést tenni annak érdekében, hogy a minden egyéb szempontból megfelelő fogyatékos diákok el tudják végezni az adott iskolát.

Zazove és munkatársainak vizsgálata az első, ami górcső alá veszi, hogy megtalálhatók-e ezek a technikai standardok az orvosegyetemek honlapjain, milyen könnyű megtalálni az információt a honlapokon, illetve hogy az adott egyetemek által kínált technikai standardok mennyire tartják a lépést a technika jelen lehetőségeivel. Mindezek után különös értelmet nyer a tanulmány eredménye, miszerint  csak a vizsgált orvosegyetemek egyharmada (ez 53 orvosegyetem) rendelkezik a fogyatékos hallgatókat támogató technikai standardokkal, 79 egyetem nem rendelkezik egyértelmű politikával a témában, 6 egyenesen kijelenti, hogy nem támogat fogyatékos hallgatókat, 23 esetében pedig semmi témába vágó információ nem elérhető. Az egyetemek 60%-a esetében az sem derül ki, hogy az iskola vagy a diák a felelős a szükséges technológia beszerzéséért – csak az egyetemek negyede mondja ki egyértelműen, hogy biztosítja a szükséges technológiát a fogyatékos diákok számára, holott, mint a felmérést végző egyetem dékánja, Joseph Kolars kifejti: a megfelelő technikai standardok biztosítása révén egy jó egyetem még jobbá válik, és a példája nyomán remélhetőleg más iskolák is felismerik, hogy saját érdekük is a fogyatékos hallgatók támogatása.

Forrás: medicalonline.hu

Kispesti meghívás

Sok szeretettel meghívunk mindenkit a februári klubnapunkra!

Az időpont: 2016. február 25. (csütörtök) 15-17 óráig.

A helyszín: XIX. Táncsics M. u. 7 (Családsegítő Központ).

Február a farsang jegyében telt. Az egyik témánk a farsang történte és más népek farsangja lesz. Ezen kívül meghívtuk a Louis Braille Támogató Szolgálat vezetőjét, Dézsi Katalint, aki sok hasznos információval szolgál majd arról, hogy milyen segítséget tudnak nyújtani a látássérülteknek.

Forrás: www.italyairportlimousine.com

Forrás: www.italyairportlimousine.com

Kérünk mindenkit, hogy részvételi szándékát jelezze az elérhetőségeink valamelyikén.

SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István

Telefon: 06/30/498-9127 Bernát Zsuzsanna
06/70/984-8868 Puchnyák István

E-mail: lampas.kispest@gmail.com

Legyen a munkatársunk!

Kép forrása: www.hidkozosseg.hu

Kép forrása: www.hidkozosseg.hu

Feltételek:

Munkakör: közösségi civil szervező
Iskolai végzettség: alapfokú
Előny: hasonló munkakörben szerzett tapasztalat

Feladatok:

Napi munkaidő: 4 óra (rugalmas munkabeosztás)
Fizetés: a minimálbér időarányos része
Munkavégzés helye: Budapest, XIII. kerülete és változó helyszín a programok szerint.

Az önéletrajzokat a lampas.vezeto@gmail.com címre várjuk.

Látogatás a Rendőrmúzeumban

A februári első programunkon a Rendőrmúzeumban találtuk magunkat a klubtagjainkkal. A tárlatvezetés során megismertük, hogy mikor és hogyan alakult meg a Rendőrség és a Csendőrség, valamint azt is, hogy milyen módon alakult a jelenig bezárólag a bűnüldözés és a közrendvédelem állami szervezete.

A múzeumban megismertük a közismert betyár, Rózsa Sándor üldözését majd elfogásának a történetét. Rajta kívül más közismertté vált bűnelkövetőket is bemutattak a kiállításon, a velük kapcsolatos történeteket is meghallgathattuk.

Nagyon sok mindent megtudhattunk még arról is, hogyan alakult a rendőrség munkája a kezdetektől a jelenig és hogyan fejlődött a bűnügyek nyomozása az idők folyamán. Megismerhettük, hogy milyen szakemberek vesznek részt egy-egy bűncselekmény felderítésében, valamint ízelítőt kaphattunk az általuk használt eszközpark fejlődéséből is.

rendormuzeumrendormuzeum_kutyak

Külön állomáson ismerkedhettünk meg a rendőrkutyákkal és azzal, ahogyan a kiképzésüket végzik. Megtudhattuk azt is, hogy mi a kapcsolat a Kántor és a Tuskó nevű kutyák között.

A múzeum által biztosított kedves tárlatvezetés mindenki számára érdekes volt, minden kérdésünkre nagyon alapos válaszokat kaptunk.

Aki kimaradt ebből a kellemes élményből, azt sok szeretettel várjuk a soron következő programjainkra!

Újpesti lámpások: Era és Panka

Mindennapi küzdelmek, ritka betegségek

kép

Világszerte több millió, hazánkban összességében több mint 600.000 ember szenved valamilyen ritka betegségben. Az érintettek több mint a fele újszülött csecsemő, kisgyermek, így a ritka betegségek a pácienseken kívül a családtagok, hozzátartozók életét is nagyban befolyásolják. Általános probléma, hogy magáról a betegségről, a kezelési opciókról és a segítségnyújtás lehetőségeiről sem rendelkezünk kellő információval, ennek köszönhetően a ritka betegséggel élők gyakran negatív megkülönböztetésben részesülnek. A Világnap célja a ritka betegségekkel kapcsolatos tudatosság és a társadalmi összefogás növelése.

Ritka betegségek azok, melyek 2000 közül legfeljebb egy embert érintenek. Jelenleg 6000-8000 ilyen betegséget tartanak számon és 50-75 %-uk gyermekeket érint. Napjainkban, Európában 27-36 millió ember szenved valamilyen ritka betegségben. Gyakran járnak életveszélyes állapotokkal vagy krónikus rosszabbodással. Gyakori, hogy több szervet, a test több szervét, több területet érintenek, ezért komplexek, felismerésük is nehéz. Az esetek jelentős részében a betegségnek nincs gyógymódja, többnyire tüneti kezelést alkalmaznak.

A ritka mivoltuk miatt kevéssé ismertek, általános az információhiány, a betegek sokszor diagnózis és/vagy, kezelés nélkül, szinte remény nélkül küzdenek a betegséggel.

Az idei Ritka Betegségek Világnapjának központi témája a ritka betegséggel élők és családjaik mindennapi küzdelmei lesznek. Az esemény fő célja, hogy bátorítsa az érintetteket arra, hogy merjenek beszélni az állapotukról, ezt hangsúlyozza az idei „A betegek hangja – Beszélj Te is a ritka betegségekről” szlogen is.

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége (RIROSZ) 45 tagszervezetével karöltve 2016. február 27-én rendezi meg a Ritka Betegségek Világnapi eseményét, amelyen a szakmai programok között szó lesz a Ritka Beteg Nemzeti Tervünk jövőjéről, az Európai Referencia Hálózatok szervezéséről és a hazai Orphanet új útjairól is.

A rendezvényen mutatkozik be a betegeknek, a szakembereknek és a döntéshozóknak egyaránt segítségül szolgáló, nemrég megalakult Mentőöv Információs Központ és Segélyvonal, valamint kerekasztal beszélgetés keretén belül szó lesz az újonnan kinevezett Ritka Betegségek Szakértői Központokról és Hálózatokról is.

A program célja, hogy olyan fórumot teremtsen, ahol az érintett érdekcsoportok közösen tudják megvitatni a ritka betegségekkel élők helyzetét.

A szakmai konferencia mellett a szervezők ingyenes szórakoztató családi programokkal („Játéktér”, kézműves foglalkozás, bábozás, táncház, bohócok), koncertekkel, tombolával várják az érdeklődőket. Meglátogathatók az érintett betegszervezetek bemutatkozó standjai és poszterei, és megtekinthetők a ritka betegséggel élő alkotók művei, azaz a „Ritka Szépségek Gyűjteménye”, továbbá a „Ritka betegek boldog pillanatai 2016″ című fotópályázat képei is.

A Ritka és Veleszületett Rendellenességgel Élők Országos Szövetsége szeretettel vár minden érdeklődőt az eseményen!

 

További információk: ritkanap.rirosz.hu

Forrás:weborvos.hu

Vakvezető kutyák szocializációja egy miskolci börtönben

fotó 1

Megtapasztalhatják a feltétel nélküli szeretetet, és azt, hogy a társadalomnak rájuk is szüksége van, hiszen munkájuk óriási segítség a látássérülteknek.

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet kapcsolata 2012-ben kezdődött.

„Évente kettő vagy négy kutya kerül hozzánk, akik két-három hónapos koruktól tanulnak a fiatalkorú elítéltektől. Már tizenöt ebbel foglalkoztunk. Büszkék vagyunk arra, hogy segíthetünk a vakvezetők kiképzésében.”– mondta Joó László bv-ezredes, az intézet parancsnoka.

„Intézetünk lakói nehezen kommunikálnak, sokszor érzelmi és szociális készségeik hiányosak, miközben küzdenek a kirekesztés ellen is. Ezek az állatok azonban megmutatják nekik, hogy lehet őket is feltétel nélkül szeretni.” – folytatta a parancsnok.

Az előnevelés, azaz a szocializáció ideje alatt a kiskutyák az alapvető fegyelmet sajátítják el. Például megtanulnak láb mellett haladni, vagy azt, hogy más kutyák jelenlétében is szót fogadjanak és fegyelmezettek maradjanak. A négylábú tanulók általában 10 hónapot töltenek a kutyaoviban, de ahhoz, hogy ténylegesen vakvezető kutyává váljanak, még nagyon sok tanulás áll előttük.

fotó 2

Jelenleg évente mindössze 12-14 kutya kerül látássérültekhez, pedig ennél jóval több igény érkezik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségéhez.

„Sokkal könnyebb és gyorsabb kutyával közlekedni az utcán, mint csak fehér bottal.  Teljesen a kutyára van hagyatkozva a vak ember, hiszen ő a szemünk, ő érzékeli az akadályokat. Sokszor csak később tudjuk meg, milyen veszélyes helyen jártunk.”– mondta Nagy Sándor, a szövetség elnöke.

 

Forrás: kutyabarat.hu

Farsangi klub a III. kerületben

Ezért nem is csoda, hogy a rossz idő ellenére ismét megtelt a klubterem a Csobánka téren. Minden megérkezőt nagyon ízletes lekváros fánkokkal teli tányér  fogadott. A lakoma nem ért véget a belépés utáni pillanatokban, mert az asztalaink szó szerint roskadásig voltak farsangi finomságokkal és italokkal.

sutik eloetel

Azt is észre lehetett venni, hogy az asztalok elrendezése megváltozott. Félig-meddig olyan körbe lett mindenki leültetve, hogy most már kényelmesen hallhatjuk egymást, ezért senki sem szorul ki többé a beszélgetésből azért, mert az asztal előnytelen részén ül.

Először egy farsangi kvízre válaszoltunk, így emlékeztünk meg a farsangról és a farsangi hagyományainkról. Utána Nórika klubtársunk a szerephez öltözve adta elő az Itt a farsang áll a bál c. mondókát a megjelentek számára.

beszelgetes2 norika_eloadasa

A klubnap következő programrészében egy kedves klubtársunk került a figyelem középpontba. Pár éve játszott a Legyen Ön is milliomos! c. műsorban és elég nagy összeget nyert. Elhozta nekünk a kérdéseit és megpróbáltuk megválaszolni. Bár másfél tucatnyian voltunk, néha azért csak tippelgetni tudtunk, egyikünknek sem volt ötlete a helyes válaszról. Elhozta nekünk a műsorban ajándékba kapott társasjátékot is, amit majd egy másik klubnapon használni is fogunk.

beszelgetes2 milliomos2

A klubnap befejező részében Domoszlai János hozott különleges hangszert és megmutatta nekünk. A hangszer olyan, mint egy kisméretű gitár. Összesen 10 húrja van és egy tatu páncéljából lett elkészítve. Ezt a hangszert charango-nak nevezik és nagyon szépen szól.

Legközelebb is sok szeretettel és finomsággal várunk mindenkit!

Egy jelenlévőtől

Módosulnak a foglalkoztathatóságra vonatkozó feltételek

fotó

A kormány előterjesztése számos ponton módosítja a szociális és gyermekvédelmi, valamint a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait szabályozó törvényt. Ennek egyik eleme, hogy ezentúl akár nyolc órában is dolgozhatnak a rehabilitációs ellátásban részesülők, így is megkapják az ellátásukat. Eddig legfeljebb négyórás munkát vállalhattak.

A módosítás azt is előírná, hogy a megváltozott munkaképességűek rehabilitációs és rokkantsági ellátásának minimumát és maximumát ezentúl évente a nyugdíjemelés mértékének megfelelően emelni kell.

A kormány ugyanakkor szigorítani akarja a szociális ellátások igénybevételének ellenőrzését. Ehhez egyebek között felmenti a titokvédelmi kötelezettség alól a bankokat. Tehát ha az állami hivatalok azt akarják ellenőrizni, hogy a bankszámla forgalma alapján vajon valós információkat ad-e az ellátott a jövedelméről, akkor ezt már gond nélkül kikérhetik a bankoktól.

Az új salátatörvény előterjesztése egyúttal emeli azt az összeget, amelyet az intézetben nevelkedett gyermekeknek lehet adni az önálló életvitel megvalósításához, ezen belül az otthonteremtéshez. A feltétel az, hogy legalább három éven át az intézményben nevelkedjen a fiatal, a támogatás összege pedig függ a vagyoni helyzettől.

A támogatás azonban eddig még a teljesen vagyontalanok esetében is parányi, mindössze 1 millió 140 és 1 millió 710 ezer forint között lehetett. Ezt most 1 millió 339 ezer 500 és 1 millió 909 ezer 500 forintra emelnék. Azért ilyen furcsa összegekről van szó, mert az öregségi nyugdíj legkisebb összegének arányában határozták meg.

A törvénycsomag a tervek szerint áprilistól lép életbe.

Forrás: vs.hu

A Láthatár bolt ajánlatai

kép láthatár bolt logó

Nyereményük egy tapintható, mérőskálával ellátott konyhai mérőedény!
Gratulálunk!

Kedves Vásárlóink!

Heti rendszerességgel megjelenő hírlevelünk mindig az aktuális hónapra szól!

Újdonság!!!

Nyeremény akciót indítunk. Minden hónapban, aki a segédeszköz boltunkban vásárol, részt vesz egy sorsoláson, melyet a következő hónap 10-ig tartunk meg. Februári vásárlóink között 1 alkalmas (fél órás) masszázst sorsolunk ki.

Februári segédeszköz kínálatunk:

Nagyítók:

Akciós termékeink!
Minden gyógynövényes párnára 20% árengedményt adunk, amíg a készlet tart! Rézcsengők (segítő kutyáknak) 20% kedvezménnyel 1450 forint helyett 11.60 forint.

Elérhetőségeink és a bolt nyitva tartása:

Csoportokat előzetes telefonos egyeztetés esetén hétfőn is kiszolgálunk.

Katona Zsuzsanna
boltvezető

 

Váci farsangi forgatag

kép forrása: varkapu.info

kép forrása: varkapu.info

kinek mi gyomra vágya,
tegye be a kosárba,
s hozza el a batyubálba

A zenét most is Csóka Laci szolgáltatja.

Kérjük, ha kíséretre van szükségetek, mielőbb jelezzétek telefonon!

Tel.: 06 20 955 0594

Várunk mindenkit sok-sok szeretettel és tombolával!

Üdvözlettel:

Dr. Miski Anikó, Okos Levente, Zachar Anna
Dunakanyari Látássérültek Egyesülete