Látás és hallássérültek is – ők a siketvakok

kép forrása: siketvak.hu

kép forrása: siketvak.hu

Kiket értünk siketvakok alatt?

Siketvaknak azokat a személyeket nevezzük, akiknek látás- és hallássérülése egyidejűleg fenn áll- mondja Gangl Tamás. – A siketvak kifejezés nem feltétlenül jelenti azt, hogy valaki teljesen siket és teljesen vak, hanem ide soroljuk azokat is, akiknek ugyan van látás- vagy hallásmaradványa, de támogatásuk, fejlesztésük és kommunikációjuk csak a két sérülés együttes jelenlétének figyelembevételével képzelhető el. Vannak veleszületett siketvakok és olyanok, akiknek betegség, baleset folytán alakult ki ez a fogyatékosság, tehát „szerzett” siketvakságról beszélünk. A veleszületett siketvakok kevesebben vannak, illetve más, pl. értelmi fogyatékossággal számon tartottak. A szerzett siketvakság leggyakoribb oka az Usher-szindrómának nevezett betegség.

Hogyan lehet sikeresen kommunikálni a látás és hallássérült emberekkel?

A veleszületett siketvakoknál- magyarázza Bodó Zoltán – nem jöhet szóba a hagyományos jelnyelv, vagy a taktilis – kézbe – jelelés. Őnáluk egyénre szabott kommunikáció lehetséges, pl. kártyákkal, tárgyjelekkel. Az elvont gondolkodást különböző módszerekkel próbálják fejleszteni. Például egy buszjegyet következetesen a kezébe adnak a gyereknek, ha elmennek otthonról. Így később a buszjegy megérintése már azt jelenti, hogy öltözünk és megyünk valahova. Attól függően, hogy milyen sérülései vannak a gyereknek kognitív szinten, nagyon eltérő, hogy hova lehet fejleszteni őket.

A taktilis jelnyelv azoknál jöhet szóba, akik siketen születtek és megtanulták a jelnyelvet, így miután a látásukat elveszítik, kezükkel le tudják tapogatni. Azok, akik nem tanulták meg a jelnyelvet, azoknak nehezebb megtanulni. Más kommunikációs módszerek is vannak, amik jók lenne, ha elterjednének. Ilyen pl. a Lorm ábécé, ami könnyen elsajátítható módszer, de nem elterjedt.  Ennél a taktilis nyelvnél a tenyér különböző pontjai jelentenek egy-egy betűt. Rövidítéseket is lehet használni.

Jó átmeneti megoldás, jó kommunikációs lehetőség lehet ez két ember között, amennyiben az egyik nem tudja a jelelést, másik nem tud beszélni – fűzi hozzá Gangl Tamás.

Fontos része a rehabilitációnak a számítógép használata siketvak állapotban is. Aki nem tud képernyőolvasó programot használni, az a Braille kijelző segítségével tudja a számítógépet használni. Ez egy a speciális készülék, illetve program. A siketvakoknál egyedüli lehetőség a számítógép használatára. Ami a képernyőn megjelenne, illetve amit felolvasna a program,, az a Braille soron kidomborodik és így válik olvashatóvá. A felhasználó maga is képes arra, hogy Braille betűket írjon be, tehát teljes mértékben tudja használni a gépet.

-Tegyük hozzá, ez egy igen drága eszköz – mondja Oláh Klaudia.

Miben tud az Egyesület segítséget nyújtani a siketvak emberek számára?

Az Egyesülethez akkor kerülnek a felnőtt korban látás és hallássérültté vált emberek, amikor ez az életvitelüket már jelentősen megnehezíti. Például érinti a munkavállalást – mondja Gangl Tamás. – Elemi rehabilitációs programot is tudunk biztosítani. – mondja Bodó Zoltán – Gyógypedagógiai rehabilitációs fejlesztésekben lehet részt venni, melyben alternatív kommunikációs technikákat lehet elsajátítani, gyakorolni,  a fehérbotos közlekedést megtanulni stb.  Általános felmérést követően mindenkinek megpróbáljuk az egyéni szükségleteinek megfelelően kialakítani a rehabilitációs terveket, ezután pedig folyamatosan a gyakorlatban is igazítani azokat az egyedi igényekhez. Fontos, hogy megtanítsuk azokra a dolgokra, amire szüksége van az illetőnek az életviteléhez és fejlődni is tud.  Így például a Braille ábécé megtanulására is mód van a rehabilitáció során.

A rehabilitáció során, a kommunikáció fejlesztése területén alapvető, hogy megpróbáljunk mindig azon az úton elindulni, ami a legkisebb erőfeszítést jelenti. Ha például az illető vak, a braille-t már ismerte és később elveszítette a hallását, akkor a következő kommunikációs eszköz jó, ha a braille-re épül, vagy arra hasonlít. Vagyis nem a másik, „új”  sérülésnek megfelelő kommunikációs technika megtanulását kell erőltetni!  Alapvető, hogy a rehabilitáció a legjobb képességekre és ismeretekre alapozva épüljön fel – szögezi le Gangl Tamás.

Az Egyesület a foglalkoztatási rehabilitáció keretében a munkahelyi elhelyezkedésben is segítséget nyújt – mondja Oláh Klaudia – Jó tapasztalataink vannak, sikereink és elmondhatjuk, semmivel sem rosszabbak a munkába állás lehetőségei a hozzánk fordulók számára mint azoknak, akik egészségesen próbálnak a munkaerő piacon elhelyezkedni. Programozó matematikus, pszichológus, informatikus könyvtáros, irodai adminisztrációban dolgozó, betanított munkás is volt az ügyfeleink között. Fontos a munkaadó rugalmassága, vagyis, hogy adott esetben egy munkakört úgy alakítson át, hogy a munkavállaló azt felelősséggel elláthassa. Fontos, hogy felkészítsük a munkaadót, munkavállalót egyaránt. Munkánk része, hogy előszűrjük, hova is küldjük a munkavállalót és a jövendő munkahelyen pedig érzékenyítsük a munkatársakat.

Az Egyesület érdekvédelmi szervezet is – fejti ki Gangl Tamás. – Fontos az esélyegyenlőség megteremtése. Például igen nehéz hozzájutni a már említett braille kijelzőhöz, ebben is igyekszünk segíteni.

Pszichológiai és gyógypedagógiai segítséget is igénybe vehetnek tagjaink.

Tagjaink számára továbbá ingyenes személyi segítő szolgálatunk is van, vagyis azoknak, akik nem tudnak egyedül közlekedni, a napi ügyeket intézni, mód van arra, hogy alkalmanként segítőket kapjanak maguk mellé. A segítők munkatársaink közül kerülnek ki. Sajnos a kapacitásunk ezen a téren nem elég, több emberre lenne szükségünk.

Még nem említettük, de az Egyesületnek népszerű klubjai is vannak.

Mivel foglalkoznak ezek a klubok?

Három klubunk is van – mondja Bodó Zoltán – A rehabilitációhoz kapcsolódik a RehabKlub. Itt mindig egy-egy kiemelt téma köré szerveződik a beszélgetés. Főképp arról, amit tanulni lehet. Közlekedés, a különböző kommunikációs technikák, segédeszközök megismerése stb. A résztvevők kicserélhetik tapasztalataikat, bátorítják egymást. A Kulturális Klub lényegében egy közös találkozási felület. Programjain kézműves foglalkozás, múzeumlátogatás, beszélgetések stb. vannak. Az egyik tagunk kezdeményezésére jött létre a Lámpás Klub. Ez a program, klub havonta van – mentori közösségszervezési tevékenység lényegében –most a farsangi bulit szervezi kollegánk.

A jelnyelvi és a Lorm klub újraindítása is terítéken van.

Van-e olyan dolog az Egyesület életében, tervei között, amiről még nem beszéltünk?

Egy lakóotthon megszervezésén fáradozunk – magyarázza Gangl Tamás. – A siketvak gyerekek kikerülnek az iskolarendszerből és szakemberi felügyelet nélkül maradnak. Kiesnek a fejlesztésből, visszaesnek a kommunikációban. Nincs kijáró tanár, vagy gyógypedagógus, aki segítené őket, még a családban lakókat sem. Mások intézménybe, más fogyatékkal élők közé kerülnek és elszigetelődnek. Szeretnénk egy olyan lakóotthont létrehozni a siketvak fiataloknak, ahol megfelelő ellátást kaphatnának. A XVII-ik kerületben szeretnénk ezt létrehozni, legalább 10 embernek jó lenne ezt a lehetőséget biztosítani. A normatív lakhatási támogatást akarjuk igénybe venni. Nagyon jó lenne mielőbb eredményre jutni.

Forrás: RehabJob

Speciális szolgáltatóközpont mozgáskorlátozottak részére

fotó

A központ célja a 18. életévüket betöltött mozgáskorlátozott emberek komplex rehabilitációja. Az intézmény alapellátás keretében napközbeni elfoglaltságot nyújt, szabadidős programokat szervez, továbbá a rehabilitációs foglalkozások mellett igény szerinti meleg ételt biztosít, szakosított ellátás keretében pedig átmeneti bentlakást biztosít 24 órás felügyelettel az erre a célra kialakított próbalakásban, ahol minden háztartási eszköz az önálló élet gyakorlását, megtanulását szolgálja.

A Velencei-tavi Vízi Sportiskolával együttműködve az ellátottak megismerhetik, kipróbálhatják a különböző vízi sportokat, a speciálisan kialakított sporteszközök segítségével.

A mindkét ellátási területre vonatkozó szolgáltatások az alábbiak:

Az intézmény szakképzett, lelkes, empatikus csapata Agárd legszebb tóparti részén, új építésű, teljesen akadálymentesített, családias légkörben várja a szolgáltatásokat igénybe venni kívánó érintettek jelentkezését.

További információ a következő elérhetőségeken:

 

Forrás: rehabportal.hu

Meghívó farsangi klubnapra

A klub vendége lesz Bartolf Zsuzsanna népdalénekes, aki a vidám alkalomhoz illő dalcsokorral kedveskedik majd nekünk.

Lesz még kvízjáték, vetélkedő melynek során – lassan feledésbe merülő – régi hagyományokat és szokásokat idézünk fel.

farsangi_fank

Forrás: http://anamericaninbudapest.com/

Ami pedig a legfontosabb: farsangi fánk is kerül az asztalra!

Mindenkit várok szeretettel:

Vasné Pintér Teréz
Óbudai látássérültek Lámpás Klubjának vezetője

Narráció kihívás – Nádor terem

Kép forrása: www.programturizmus.hu

Kép forrása: www.programturizmus.hu

Szavaival láttat híres festményeket, fotókat, vagy épp az Ügyfélszolgálati iroda falát díszítő tájképet mutatja be.
Most nagy fába vágta a fejszéjét, igazi kihívás, amibe belefogott.
Szeretné Önöknek bemutatni, elmesélni, milyen is a Vakok Általános Iskolájában lévő Nádor terem fantasztikus dísze, a hatalmas ólomüvegablak.
Ez több hétig fog tartani a Hírlevélben, mert egyben befogadhatatlanul sok lenne az élmény.
Kérjük Önöket, hogy mondják el véleményüket a kezdeményezésről, osszák meg velünk észrevételeiket!

Akkor kezdjük…

“Nincs semmi mentségünk, hogy bármit alkossunk, ami nem meglepően szép.”
Az idézet William Morristól, a neves angol iparművésztől származik és híven tükrözi mindazt, amit egy ólomüveg-ablak megpillantásakor érzünk. Az aprólékos gonddal kidolgozott, szivárványos fényárban úszó, színes üveg-festmény valóban lélegzetelállító látvány, fenséges, mintha maga az isteni gondviselés áradna be az ablakrámákon keresztül. Sokszor megcsodáltam már a Nádor Terem óriási üvegtábláit, most megkísérlek visszaadni belőlük, annyit amennyit csak tudok.

Ez a monumentalitásában is egyedi szecessziós műalkotás, mely az ország legnagyobb ólomüveg ablaka, annyi apró részletből áll, hogy érdemes tábláról-táblára bemutatni, de kezdjük ezeknek szemet gyönyörködtető képeknek a formáival és elhelyezkedésével.
A terem belmagassága kb 6 méter, ehhez viszonyítva az ablak pedig nagyjából 5 méter magas és 4 méter széles. A környezete arannyal futtatott kazettás díszmennyezet, a kazetták egészen a fal felső harmadáig lefutnak, ezekbe ágyazódik az ablakráma felső harmada. Ennek a csodaszép keretnek a formája olyan, akár a templomi sekrestye nagy, vastag gyertyáié, fölül, kicsivel a plafon alatt hullámívesen lekerekített, majd ez a hullámív fokozatosan kiegyenesedik ahogy végigfut a falon lefelé egészen nagyjából egy méterrel a padlózat fölött szögletesen végződve.

A kereten belül három nagyobb egységet találunk, két kisebb kicsúcsosodó gyertyaforma ívű üvegtábla-csoportot és fölül egy fordított esőcsepp-forma képcsoportot, mely tökéletesen beilleszkedik a gyertyák csúcsai közé, akár egy virág bibéje a szirmokkal körülölelt kehelybe. Ez a három nagyobb, művészien kidolgozott belső keretezéssel elválasztott egység több kisebb egységre tagolódik. A gyertyákat egyenként hét részlet alkotja, alul két téglalap alakú állókép, fölöttük két klasszikus, árkádos ablakforma, még följebb két pici kúp alakú kép, legfölül pedig egy rombusz-forma, mely a két kúp közé csúszik.

A felül lévő esőcsepp alakú képcsoport négy kisebb részre tagolható, a jellemző félkörívet egy legyezőforma és két tojásdad kép alkotja, a könnycsepp csúcsát pedig egy ugyanolyan rombusz, mint a másik két képcsoport, csúcsát, tehát ami az alul lévő képcsoportokban a gyertya lángját, az fölöl a fordított könnycsepp csúcsát alkotja. Az ablak teljes egészét a szimmetria határozza meg, ebben a tökéletesen egymás mellé csúszó három kicsi rombuszban, mely a három képcsoport összekötő eleme és egyben centruma ez az alkotói koncepció érhető tetten.

Susovich Erika

Gyarapodni készül a Láthatár Bolt

kép láthatár bolt logó

„2015-ben közel 600 vásárlónk volt, a forgalom pedig az 5 millió 500 ezer forintot is meghaladta” – értékeli büszkén a tavalyi évet Zsuzsanna.

„Minden évben az elsődleges célkitűzésünk, hogy egyre több vásárlónk és nagyobb forgalmunk legyen, valamint, hogy minél szélesebb körben terjedjen el kínálatunk híre. Ennek érdekében többfelé hirdetjük a Láthatár Boltot, például az idei év elején ingyenes újsághirdetéseket adtunk fel” – kezdi a beszámolót a vezető az idei tervekről.

Érdeklődőm még a további célokról: „Ebben az évben terveink között szerepel még több beszállító felkutatása is, akik kedvezményesen, vagy nagykereskedelmi áron tudnak majd velünk együttműködni.”

Ami pedig egy teljesen új vonalat fog képviselni a jövőben, az az árukészlet egy részének kitelepítése a Lámpás- és idős klubokba: „Évente minimum kétszer kitelepülünk majd a Lámpás Klubokba egy vásár keretében, ahol a tagok nagyítókat és praktikus konyhai eszközöket tekinthetnek meg. Felkutattuk továbbá az összes budapesti nyugdíjas klubot e-mailben, és azóta is folyamatos a visszajelzés a különböző kerületekből. Nagyon örülünk, hogy van igénye az idős kluboknak is arra, hogy árukészletünket megismerjék” – zárja sorait Zsuzsanna, aki szeretné, ha idén gyarapodna a bolt úgy a vásárlók és a forgalom, mint a pozitív visszajelzések terén.

Ivanova Daniela

Februári klubdélután Újpesten

A meghívásunkat a tagokon kívül két vendég is elfogadta. Meglátogatott minket az újpesti mozgássérültek klubjának vezetője, valamint M. Orbán András is, aki az Újpesti Napló újságírója.

A klubdélutánon visszaemlékeztünk a klub indulására, valamint folytattuk az előttünk álló évi terveink pontosítását. Ezt követően a farsangi hagyományokról volt szó, majd különleges zenei élményben lehetett részünk Domoszlai Jánosnak köszönhetően.

ujpest_2016februar_2 ujpest_2016februar_1

Mire számíthatunk ebben az évben? Továbbra is mindenkit várunk a hónapok első szerdáján 15 órától az Ady Endre Művelődési Házban a kerületi klubdélutánunkra. Olyan érdekes témáink lesznek, mint például a forint vagy a rádiózás születésnapja. Ebben az évben is sokat megyünk majd színházba, valamint hamarosan elmegyünk a Rendőrség Történet Múzeumába és a gödöllői Grassalkovich kastélyba. Mindenkit sok szeretettel várunk!

Újpest lámpásai: Kulmanné Erika és Szélesné Panka

Erzsébet pályázat 2016

kép
Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatásra nyújtja. A jelen pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.

Kedvezményezettek köre:
Azon belföldi illetőségű, 18. életévét betöltött, fogyatékossággal élő személy, aki a pályázat benyújtásakor fogyatékossági támogatásban és/vagy vakok személyi járadékában és/vagy magasabb összegű családi pótlékban részesül, valamint a havi ellátásainak és jövedelmeinek teljes összege nem haladja meg a nettó 150 000 Ft-ot.
Egy pályázat keretében kizárólag egy fogyatékossággal élő személy, illetve egy, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét betöltött kísérő személy pályázhat, és részesülhet az Alapítvány által nyújtott támogatásban.

Elnyert támogatás esetén a támogatott, valamint kísérője egyaránt 5000 Ft/fő önrész befizetésével követően, a postai úton kiküldésre kerülő – a pályázó nevére szóló – megújult elektronikus üdülési kártya segítségével veheti igénybe az elnyert üdülési szolgáltatást.

Az elnyert üdülési támogatás kizárólag a pályázó nevére szóló elektronikus kártya segítségével vehető igénybe a pályázati önrész befizetését követően a szállásfoglalás során kiválasztott üdülőkben.

Általános pályázati feltételek:
• A pályázat benyújtásának előfeltétele, hogy a pályázó személy a www.erzsebetprogram.hu honlapon regisztráljon, majd személyes adatokkal feltöltött egyéni profilt (továbbiakban: pályázói profil) hozzon létre. A pályázó a regisztrációt követően visszaigazoló e-mailt kap. Az e-mailben található internetes hivatkozásra (linkre) kattintva kell aktiválnia a pályázói profilját. A pályázattal kapcsolatos mindennemű kommunikáció a regisztráció során megadott e-mail címen történik. Egy e-mail címmel kizárólag egy személy regisztrációja lehetséges.
• Pályázatot benyújtani kizárólag a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltöltött – a kötelező adatokkal és melléklettel ellátott– pályázói profillal lehet.
• A pályázói profil kötelező melléklete a „Hozzájáruló nyilatkozat személyes adatok kezeléséhez” elnevezésű dokumentum, amelyet kizárólag az Alapítvány által meghatározott, a www.erzsebetprogram.hu honlapról letölthető formanyomtatványon lehet benyújtani. Az aláírt dokumentumot digitalizált formában kell feltölteni a pályázói profilhoz JPEG / PNG formátumban, legfeljebb 1 MB méretben.
• A hibásan, hiányosan, vagy nem feldolgozható adatokkal kitöltött és kötelező melléklet nélküli, illetve nem aktivált pályázói profillal nincs lehetőség pályázat benyújtására.
• Pályázat benyújtására kizárólag a kötelező adatokkal kitöltött, jelen pályázati felhívásban rögzített feltételeknek megfelelő pályázói profil rögzítését követően van lehetőség.
• Egy pályázat keretében kizárólag egy nagykorú fogyatékossággal élő személy, illetve egy, vele együtt utazó nagykorú kísérő személy nyújthatja be jelentkezését.
• Egy személy kizárólag egy szociális üdülési pályázat keretében részesülhet támogatásban.
• A pályázat véglegesítésére kizárólag a kötelező pályázói nyilatkozatok elfogadását követően van lehetőség.
• Az érvénytelenül beadott pályázat hiánypótlására, javítására nincs lehetőség.
• A pályázói profiloldalon rögzített adatok valóságtartalmát az Alapítvány ellenőrizheti.
• A pályázat benyújtását követően a pályázat azonosító számot, úgynevezett pályázatazonosítót1 kap.
• A pályázó legkésőbb a benyújtási határidőt követő 30 napon belül az Alapítványtól e-mailben kap tájékoztatást pályázatának feldolgozási eredményéről.
• Az üdülési támogatás igénybevételének feltétele a pályázati önrész határidőben történő befizetése az Alapítvány részére.
• A pályázati önrész befizetésének határideje: 2016. március 31. Az önrészt egy összegben kell az Alapítvány által megküldött postai csekken keresztül vagy a www.erzsebetprogram.hu honlapon elektronikus bankkártyás fizetéssel az Alapítvány részére megfizetni.
• Amennyiben a pályázati önrész a megjelölt határidőig nem kerül befizetésre, úgy a benyújtott pályázat automatikusan elutasításra kerül.
• Az elnyert üdülési szolgáltatást a nyertes pályázók a www.erzsebetprogram.hu honlapon feltüntetett szálláshelyeken vehetik igénybe.
• Jelen pályázat támogatási feltételei a pályázati keretösszeg kimerüléséig, de legkésőbb 2016. február 29. napjáig állnak fenn.
• A pályázattal elnyerhető támogatás nem terjed ki az üdülés helyszínére történő utazás megszervezésére, valamint az utazás költségeire.

Amennyiben a támogatás nem kerül felhasználásra, az elnyert támogatás
érvényét veszti, illetve a befizetett önrész visszafizetésére nincs lehetőség.

A pályázat benyújtható: 2016. február 29. napjáig
a www.erzsebetprogram.hu honlapon történt regisztrációt követően.

Tájékoztatás:
A Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány az üdülési helyszíneken képfelvételt (fénykép) és hangfelvételt készíthet, illetve filmet forgathat – maga vagy egyéb közreműködő bevonásával –, amelyeket az Erzsébet-program dokumentálása, népszerűsítése érdekében reklámozási és promóciós célokra felhasználhat. A pályázat benyújtásával a pályázó beleegyezik a képfelvétel és a hangfelvétel illetve a film készítésébe, és annak az Alapítvány általi szabad felhasználásához kifejezett hozzájárulását adja.

1A pályázatazonosító a benyújtást követően a pályázat benyújtásáról szóló automatikus tájékoztató levélben és a pályázói profiloldalon is olvasható. Kérjük, hogy a benyújtott pályázattal kapcsolatos megkereséseiben erre a számra hivatkozzon.

Bővebben:
http://www.erzsebetprogram.hu/-palyazati-felhivas- fogyatekossaggal-elo-palyazok-szamara-2016

Az Ügyfélszolgálat feladatkörei tavaly és idén

Kép forrása: www.feminashop.hu

Kép forrása: www.feminashop.hu

Ha jól tudom, van egy komoly tervetek 2016-ra, aminek ötlete már tavaly megfogant, de ez évben szeretnétek kibontakoztatni?

Így igaz, 2015-ben már elkezdődött egy folyamat, ugyanis szeretnénk, ha az Ügyfélszolgálat kitelepülne a Lámpás Klubokba és más helyszínekre, ahol az egyesületnek kompetenciája lehet. Gondolok itt például a Gyengénlátók Általános Iskolájára és a VÁI-ra. A Gyengénlátók Általános Iskolájánál feladatunk lesz, hogy a tanárokkal, szülőkkel, gyerekekkel megismertessük  tevékenységeinket.

Mik az Ügyfélszolgálat főbb feladatkörei?

Az ügyfélszolgálat legfontosabb tevékenysége a tagokkal való kapcsolattartás. Ez történhet úgy, hogy ők bejönnek hozzánk és intézik személyes teendőiket, vagy telefonon és e-mail-ben. Ez attól függ, hogy ki milyen formában keres meg minket. Igyekszünk nekik segíteni a napi tevékenységet érintő dolgokban, a pályázatfigyelésben. Ha személyesen térnek be hozzánk, akkor pedig az adatlapok kitöltésében, és természetesen a tagdíjbefizetés és a tagkönyvek megújítása is az egész évre szóló feladatunk.

Ti szerkesztitek a hírlevelet is. Hányat olvashattak belőlük a tagok 2015-ben?

Ügyfélszolgálatunk valóban nagyon sok hírlevelet szerkeszt, 2015-ben 40-en felül volt a heti rendszerességgel megjelenő hírlevelek száma, ezen kívül pedig több rendkívüli hírlevelet is megjelenítettünk, amelyben gyorsan megjelenő információval láttuk el a tagokat. Mindenkit igyekszünk a lehető leghamarabb elérni, ezért vannak e-mail-es megkereséseink egyre gyakrabban.

Mit terveztek még idén?

Nagyon fontosnak tartjuk az információáramlás meggyorsítását és pontosítását. Erre az évre tervezzük, hogy egy kicsit aktualizáljuk a statisztikát, hogy átláthatóbb legyen. Mindamellett tájékozódnánk arról, hogy van e olyan dolog a tagok részéről, amelyben szeretnének még segítséget kapni, ezért az ő igényeik felmérését is kitűztük célul. Feladatunknak tekintjük továbbá, hogy az Élelmiszerbank útmutatásai alapján részt vegyünk élelmiszercsomagok összeállításában és a rászorulókhoz való eljuttatásában. Tavaly már közreműködtünk hasonlón, de idén szeretnénk ezt rendszeresebbé tenni.

Ivanova Daniela

Meghívó farsangi klubnapra

 

kép forrása: hu.123rf.com

kép forrása: hu.123rf.com

Lesz tombola, tánc, jó hangulat! A talpalávalóról Berta András gondoskodik.

Kérjük kedves tagjainkat, hogy amennyiben módjukban áll, a rendezvényhez egy üveg üdítővel, vagy egy tányér süteménnyel járuljanak hozzá.

 

Információk:

 

Nagy Emese
S. K. Elnök

A Szempont klub programjai

kép forrása: nektarbiobolt.hu

kép forrása: nektarbiobolt.hu

Ismét köszönti leendő résztvevőit a Szempont klub!

Március 3-án Életünk – egészségünk címmel Kis János tart előadást.

Áprilisban is nagyon illusztris vendége lesz a klubnak, a meghívott Lengyel Zsófia triatlonista, paralimpikon. Kérdezhetik Őt arról, hogy készül Rióra, mik a tervei, vágyai.

Mindenkit sok szeretettel vár a Cserf-sben a klub vezetője:
Puer Zoltán

Kerekesszékkel a világ körül? Miért ne?

fotó 1

A BALESET ELŐTTI KALANDOZÁSOK

– Mesélj egy kicsit a fiatal Rodrigóról!

– Brazília fővárosában, Brazíliavárosban születtem. A szüleim már csecsemő koromban elváltak, anyukám nevelt fel. Ő még ma is olyan, mint egy nagy gyerek, egyfolytában költözik az országon belül, és ez jellemezte már az én kiskoromat is. Talán éppen tőle örököltem az utazás iránti szenvedélyemet. Összeszámoltam ugyanis: kereken 25 különböző házban laktunk gyerekkoromban… (nevet). Egyszer egy paradicsomi szigeten, máskor kicsiny, eldugott falvakban, néha pedig nagyvárosokban.

– Ejha, ilyen gyerekkorról azért kevesen számolnak be. Nem tudom nem megkérdezni: hogy hatott ez rád?

– Abszolút szerencsésnek érzem magam emiatt! A különböző környezeti hatások és az állandó változás, amikor sose tudod mi a következő állomás, nyitott, érdeklődő emberré tettek már nagyon hamar. Megtanultam, hogy kell viselkednem különböző típusú emberekkel és azt is, hogy mindig a szeretet a legfontosabb.

– Nagyon sok pozitívumot kaptál az anyukádtól az kétségtelen. Mikor kezdted el a saját utadat járni?

– 17 évesen úgy döntöttem, hogy szeretnék a saját lábamra állni és felköltöztem a nagymamámhoz a fővárosba, hogy egyetemre járjak. A halála után azonban úgy éreztem, nem tudok ott maradni, mozdulnom kell valahova. 2004-ben, 23 évesen, Londonba költöztem, mert az angoltudásomra ráfért némi csiszolás. Beiratkoztam egy színház- és fotókurzusra, fél évre. Végül kilenc évre ott ragadtam. Főleg a vendéglátás és idegenforgalmi területen dolgoztam: éttermekben, bárokban és hostelekben. Voltam például kertész és dj is, de többnyire pultos, pincér, bár menedzser. Közben azonban valahogy egyre erősebb lett bennem az utazási vágy: Európát, Észak-, Közép- és Dél-Amerikát nagyjából körbeutaztam, sőt, egy kicsit még Dél-Ázsiában is jártam.

– Álljunk csak meg egy pillanatra! Ez elég izgalmasan hangzik. Tudsz mondani pár konkrétabb példát arra, hogy merre jártál?

– Amikor Londonban laktam és telente hőségre vágytam, fogtam magam és elutaztam egy-egy meleg országba. Így töltöttem egy-egy hónapot például Kubában vagy Mexikóban is. Gyakran hosszú hétvégéket szerveztünk barátokkal Európán belül: többek között a Tátra, a Baltikum, Spanyolország, Skócia, Csehország, Lengyelország és Hollandia volt a listán. Az USÁ-t autóval jártam körbe, imádtam vezetni. Összesen 27 államban jártam, 18 000 kilométert vezettem. Texas és azon belül is Austin volt a kedvencem, a kaja miatt (nevet). Dél-Amerikát csak az utóbbi időszakban kezdtem el felfedezni kisebb-nagyobb körutazások során: a legutóbbi hat ország Paraguay, Peru, Chile, Brazília, Argentína és Uruguay volt busszal. 11 000 kilométert tettem meg négy hónap alatt Dél-Amerikában. Említettem, hogy egy kicsit Dél-Ázsiában is jártam: ott Sri Lankán fordultam meg.

– Ez nagyon jól hangzik, de szerintem nem csak bennem merül fel a kérdés, hogy miből és hogyan lehet ennyi utazást menedzselni?

– Szerencsére sok mindent tudtam finanszírozni a keresetemből, mert keményen és sokat dolgoztam. Ahogy említettem, felküzdöttem magam a bármenedzseri pozícióig is. Az utazásokat mindig alaposan előre megterveztem, hogy a lehető legkisebb büdzsével tudjak útra kelni. A szálláson és a közlekedésen tudtam a legtöbbet spórolni, gyakran stoppoltam, couchsurföltem vagy az Airbnb segítségével találtam ideiglenes szállást. Az összes pénzemet utazásra költöttem. Gyakran ez úgy ment, hogy dolgoztam huzamosabb ideig és amikor elég pénzt gyűjtöttem össze, akkor terveztem be egy hosszabb utazást. Visszatérve új munkahelyet kerestem és így tovább. Illetve van egy jó tulajdonságom: könnyen szerzek barátokat. Előfordult például, hogy a barátnőmmel ültünk egy kávézóban, ahol összeismerkedtünk helyiekkel és fél órás beszélgetés után felajánlották, hogy meghívnak vacsorára és náluk is aludhatunk.fotó 2

AMIKOR EGY ÉLET KERÉKBE TÖRT…

– Nemrég azonban egy komoly változás következett be az életedben. Mi történt pontosan?

– Másfél éve, az említett dél-amerikai túra után, hazautaztam Brazíliába, hogy együtt nézzük a foci VB-t a családommal. Kábé egy hete lehettem otthon, amikor az egyik napon barbecue party-t rendeztünk az anyukám házánál. Este egy hirtelen ötlettől vezérelve kitaláltuk a bátyámmal, hogy kimegyünk a környékre sétálni és pár fényképet lőni a Holdról. Egy dimbes-dombos-sziklás területet képzelj el. Valószínűleg lemehetett a vérnyomásom – ilyen előfordult már korábban is –  és elájultam. Ezúttal azonban a lehető legrosszabb helyen vesztettem el az eszméletemet: egy kisebb (2-3 méter magas) szikláról zuhantam le. Eltört az állkapcsom és a gerincem, tényleg nagyon szarul voltam. A sürgősségin ébredtem fel és nem éreztem semmit mellkastól lefelé.

– Ez iszonyatos! Csoda, hogy életben vagy… A családodnak is rettentő nehéz lehetett.

– Igen, főleg a bátyámnak, aki éppen ott volt velem. Anyukám vallásos, egyből azt kérdezte, hogy mit tett veled ezt az Isten és miért? Kérlelt, hogy maradjak otthon és akadálymentessé akarta tenni az egész lakást. Gondolkodtam és arra jutottam, hogy gondoskodás és kényelem ide vagy oda, én inkább ott akarom folytatni a saját életemet, ahol előtte abbahagytam.

– Hogy tudtad/tudod feldolgozni, hogy kerekesszékbe kerültél?

– Nem dolgoztam még fel száz százalékban, és talán sosem fogom. A tudomány mai állása szerint nem sok mindent tudnak velem kezdeni: a gerincoszlopom tört el és nem maradtak épen az idegek. Mellkastól lefelé nem érzek semmit. Ha úgy tetszik, mellbimbótól lefelé, de azt még igen (nevet). Komolyra fordítva a szót: egy ilyen helyzetet nagyon nem könnyű elfogadni. Vannak hullámvölgyek, depressziósabb időszakok, de ez szerintem természetes. Inkább azt mondom, hogy épp most tanulom, hogyan is kell elfogadni ezt az egészet.

– Mi okozza a legtöbb nehézséget ebben a helyzetben?

– Most már minden oké, már nincsenek óriási nehézségek. Az volt kissé bonyolultabb, amikor mindent meg kellett tanulnom újra: főzni, autót vezetni, szexelni, tényleg mindent… de úgy érzem, sikerült. Néha persze akadnak napok, amikor szomorú vagyok, néha sírok, de már nagyjából megtanultam, hogy küzdjem le az utamba kerülő akadályokat. A meditáció és a barátok segítenek a legtöbbet. Baromira nem könnyű, de azt mondhatom, hogy most már többnyire boldog vagyok.

– Ha a dolog lelki oldalát nézzük: mit mondasz, mit tanultál a történtekből?

– Egyrészt azt, hogy az élet meglepő, kiszámíthatatlan, ezért érdemes kedvesnek lenned mindenkivel, akivel csak találkozol. Nem tudhatod, mi fog történni a jövőben; a következő órákban vagy akár percekben. Másrészt végre megtanultam türelmesnek lenni (nevet).  Csak egy példa: ma egy olyan egyszerű dolog, mint a zuhanyzás vagy az öltözködés, komoly tervezést és időráfordítást – néha akár egy órát is – igényel.

fotó 3

JELEN  ÉS VÁGYAK: NEKIVÁGNI A VILÁGNAK

– Hihetetlen vagy! Hagyjuk is a történteket, mesélj inkább a jelenről. Most Svédországban élsz, hogy kerültél ide?

– Londonban rám talált a szerelem egy svéd lány személyében. Haza szeretett volna költözni. Három éve jöttünk ide.. A kapcsolat közben véget ért, de barátok maradtunk és azt hiszem, itt találtam meg a helyem.

– Mit gondolsz, miért éppen itt érzed ezt?

– Sok országban jártam, ezek közül háromban mondhatom, hogy éltem is hosszabb ideig. Ez az első, ahol úgy érzem, tisztelik az emberi jogokat. Le vagyok nyűgözve az egyenlőséget illetően is. Ahogy különböző csoportokat kezelnek itt, az valami fantasztikus. Más országok követhetnék ezt a példát.

– Mivel foglalkozol most?

– A saját ötletemen, egy weboldalon dolgozom. Hiszek abban, hogy a kerekesszékben ülő, hozzám hasonló embereknek is ki kell mozdulniuk és élvezniük kell az életet, ahogy mások is teszik ezt. Már a balesetem után volt alkalmam utazgatni kicsit és hamar rá kellett jönnöm, hogy nem olyan egyszerű mondjuk egy akadálymentesített éttermet találni. Azon gondolkoztam, hogy érdemes lenne létrehozni egy platformot, ami összegyűjti a világ akadálymentes múzeumait, galériáit, mozikat, bárokat és éttermeket.  Ősztől szeretnék újra útra kelni, blogolni, szponzorokat keresni az oldalhoz és persze elkezdeni gyűjtögetni az említett helyeket. Valamint a távlati terv az, hogy a blogból fejlesszünk egy olyan felületet, ahol a más,  akár hozzám hasonló sorsú emberek is meg tudják osztani az ehhez kapcsolódó tapasztalataikat, magyarán azt, hogy ők hol szeretik és tudják kényelmesen eltölteni a szabadidejüket. Ezzel létrehoznánk egy amolyan “Kerekesszékes Utazók Klubját”, ahová bárki feltölthet segítő és hasznos tartalmakat.

– Nagyon jól hangzik az oldal és a közösség terve, sok sikert a megvalósításához. De vissza az utazásokhoz: merre fog vezetni az utad? Mit tudhatunk a részletekről?

– Az élet egy kissé bonyolultabb és lassabb is gerincsérüléssel, az utazás most alaposabb tervezést igényel. Minden attól függ, hogy haladok a projektemmel és a finanszírozásával. Mostanában kezdtem el újra autót vezetni és feltérképezni Svédországot, egyelőre még csak online. Miután levezettem majd itt már jópár mérföldet kézzel, utána jöhetnek a távolabbi célok. Régóta tervezem, hogy utazok egyszer a Transzszibériai Expresszel egészen Vlagyivosztokig. Ez kábé 13 nap lesz. Ha ez megvan, akkor Japán, Ausztrália és Új-Zéland a jelenlegi sorrend. Az a terv, hogy rehabilitációs központokat is felkeresek, ugyanis szeretem látni, hogy mi hogyan működik a világban ezzel kapcsolatban. Jövő őszre, októberre tűztem ki az indulás időpontját. Addig a legfontosabb, hogy szponzorokat, segítőket és érdeklődőket találjak. Az egész utat körülbelül három hónaposra tervezem.

– Szerinted miért jó utazni?

– Az utazás helyére teszi az egódat és bizalommal tölt el. Az életem kapcsolatokról szól. Mindig azért utazom, hátha találok valamit, valakiket. Pedig lehet, hogy nem is kell keresni semmit, csak meg kell élnünk dolgokat.

– Mit tudnál másoknak javasolni, akik hozzád hasonló szituációban vannak?

– Ha egy ilyen elcseszett helyzetbe kerül valaki, az életet érezheti akár napról napra rosszabbnak is. De: mégis mindig lehet találni benne valamit, aminek örülhetünk. Éppen ezért csakis egy megoldás létezik: koncentráljunk azokra a dolgokra, amiket szeretünk csinálni és amiket képesek vagyunk megoldani. Mindig van ilyen,  ne hagyjuk veszni. Keressük meg őket és csak csináljuk! Ne hagyjuk, hogy az apró, idegesítő dolgok lehúzzanak minket. Mindig lesznek emberek, akik segítenek. Amíg van kajánk, sörünk, amíg láthatjuk a napfelkeltét, a naplementét és bármilyen útra ráléphetünk, addig nincs nagy baj! Mindig lehet okunk arra, hogy jól érezzük magunkat és mindig, akár kis dolgokban is meg lehet találni a csodát.

fotó 4

Forrás: hellomagyarok.hu

Sorsoltunk a Láthatár boltban

kép láthatár bolt logó

Nyereményük egy tapintható, mérőskálával ellátott konyhai mérőedény!
Gratulálunk!

Kedves Vásárlóink!

Heti rendszerességgel megjelenő hírlevelünk mindig az aktuális hónapra szól!

Újdonság!!!

Nyeremény akciót indítunk. Minden hónapban, aki a segédeszköz boltunkban vásárol, részt vesz egy sorsoláson, melyet a következő hónap 10-ig tartunk meg. Februári vásárlóink között 1 alkalmas (fél órás) masszázst sorsolunk ki.

Februári segédeszköz kínálatunk:

Nagyítók:

Akciós termékeink!
Minden gyógynövényes párnára 20% árengedményt adunk, amíg a készlet tart! Rézcsengők (segítő kutyáknak) 20% kedvezménnyel 1450 forint helyett 11.60 forint.

Elérhetőségeink és a bolt nyitva tartása:

Csoportokat előzetes telefonos egyeztetés esetén hétfőn is kiszolgálunk.

Katona Zsuzsanna
boltvezető