Jöjjön el Mentorszülő Hálózatunk záró napjára!

Helyszín: 1146 Budapest, Hermina út 57.  ”tárgyaló terem”.

Időpont: 2015.június 29. (hétfő) 10:00 – 13:00

Program:

A záró rendezvény időtartama alatt gyermekfelügyeletet és gyermekprogramot biztosítunk!

A szülősegítő szolgáltatások támogatása( Kód: SZÜLŐ2014.) az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Fogyatékos személyek Esélyegyenlőségéért Közhasznú Nonprofit Kft támogatásával valósult meg.

További információk rólunk:

www.vgyke.com

https://www.facebook.com/groups/mentorszulo/

 

„Hülyén hangzik egy vaktól, de vizuális típus vagyok”

„Hogyan képzelem én azt, hogy egy férfi bármikor is megkívánhat engem? Mi vakok, valóban vagyunk annyira felelőtlenek, hogy gyereket vállaljunk? Hogyan fog gondoskodni róluk? Honnan tudja, hogy a párja nemcsak megjátssza az orgazmust?”  Nem tudom, én hogyan reagálnék, ha nekem tennék fel ezeket a kérdéseket, de Antónia nem jött zavarba. „Az orgazmusnak vannak biológia jelei, egyébként pedig, ön honnan tudja, hogy a párja nem játssza meg az orgazmust?” – reagálta a Láthatatlan kiállításon feltett kérdésekre a vendégének.

Most 24 éves, tizenhat éves korában vakult meg magas szemnyomás következtében. Tizenkét műtétet is végeztek rajta, de a látása folyamatosan romlott, nem tudták megállítani. „Egy ideig úgy láttam, mint a férfiak: a fehér színt felismertem, de a bézst a tojáshéjszíntől nem tudtam megkülönböztetni” – emlékszik vissza a műtétek közötti időszakra. Ma a fantomlátását használja arra, hogy elképzeljen dolgokat. „Hülyén hangzik ez egy vak szájából, de nagyon vizuális típus vagyok. Sokáig láttam és használtam is a látásom, megmaradtak dolgok, sokszor elkezdem vizualizálni a körülöttem lévő dolgokat.”

fotó1

Antónia az internetet felolvasó programmal használja. Egyedül él, dolgozik, hangszereken játszik, fent van Facebookon, és festi a haját, mert a sok altatástól és műtéttől őszülni kezdett. Ha a párja kupit hagy a lakásban, ugyanúgy észreveszi, mint bárki más, és ugyanúgy szeretne családot és gyerekeket, mint a legtöbb nő. „Persze józan ésszel, ha belegondolok, meg fogom tudni különböztetni a gyerekeimet a másikétól, de mi van, ha épp a másikét viszem haza az óvodából? Valószínűleg nem ez fog történni, de ha mégis, majd otthon szól az apjuk, hogy ez nem a mi gyerekünk” – meséli nevetve, amikor a gyerek témát firtatjuk.

Egy férfi illata

Ebben a látásorientált világban, ahol minden a külsőségekről szól, egy egész iparág épült a társkeresésre. Sokszor az alapján ítélünk meg valakit, hogy van felöltözve, jól fésült-e, mennyire ápolt, de egy vak személynél hogyan alakul ki a vonzalom? „Fontos, hogy milyen az illata. Ha valakinek nincs jó illata, azzal nem fogok elkezdeni ismerkedni. Amikor elkezdünk beszélgetni, nagyjából sejtem, hogy milyen magas, ha megérintem, tudom milyen a testalkata. A külső később lesz számomra információ, például az, hogy milyen az öltözködési stílusa, de a barátnőim mindig nagyon készségesek a témában. Tudom, hogy a páromnak milyen az illata, tudom, hogy borostás, és onnantól kezdve már jó. Nekem az Andris tetszik, még ha ez furán is hangzik.”

Antónia minden barátja látó volt, nem tudja elképzelni, hogy a párja is vak legyen. „Nem lehet általánosságban beszélni a vakok közötti párkeresésről, mert én is ismerek olyat, aki csak úgy tudja elképzelni az életét, ha a párja is vak. De két vak embernél azért felmerül a kérdés, hogyan mennek el a strandra, hogyan jönnek ki a vízből úgy, hogy meg is találják a cuccukat harmadik személy nélkül?”

Majd én viszem a botod

Antónia teljesen önálló, egyedül közlekedik, de volt olyan eset, amikor ő is eltévedt. A segítségnyújtásnál gyakran a látók nem tudják, hogyan reagálják le a helyzetet. „Az érintés nálunk a szemkontaktus, akkor fogom tudni, hogy hozzám beszélsz. De ez nem azt jelenti, hogy hajlandó vagyok elviselni, ha megsimogatnak, mint egy kiskutyát. Attól nem leszek cukibb. Volt olyan eset is, hogy jött egy néni és azt mondta, majd én viszem a botod.”

Fotó2

„Ott kezdődik a baj, amikor beszélgetünk valakivel, és egyszerűen nem tud túllendülni azon, hogy vak vagyok. Ez nem arról szól, hogy valaki figyelmes próbál lenni, hanem mikor megkérdezi, hogy biztosan le tudsz-e lépni a villamosról? Persze, nem a lábam fáj” – hozza fel példának a helyzetet, amikor a vak embert sokkal bénábbnak gondolják a látók, mint valójában.

A mostani párját egy szórakozóhelyen ismerte meg. „Elmentünk még egy kör sörért, és kértem, hogy hadd karoljak bele. Erre ő azt válaszolta, nem szereti, ha belekarolnak, oldjuk meg máshogy, nekem csak azért kell valaki, hogy tudjam tartani az egyensúlyom. Először nem akartam hinni a fülemnek. Megdöbbentem azon, hogy valaki ennyire normálisan reagál le egy ilyen helyzetet. Végül ő ment előttem, közben pedig fütyült, hogy tudjam, merre menjek. Nem ömlött ki a sör, és a végén meg is veregette a vállam, hogy na, belehaltál a kis piskóta lábaiddal? Akkor úgy helyére került mindent.”

Vakok Magyarországon

Nincs pontos adat arról, hány vak és látássérült él ma Magyarországon és arról sem, milyen foglalkoztatottsággal és végzettséggel rendelkeznek. A fogyatékos személyek és ezen belül a vakok létszámáról a 2000-es népszámlálás ad valamilyen információt. E szerint 577 ezren éltek akkor valamilyen fogyatékkal, bár a szakemberek szerint ez némileg alulbecsüli a számukat.

A legnagyobb arányt a testi fogyatékosok és a mozgássérültek képviselik együttesen (43,6%), míg az értelmi fogyatékosok aránya megközelítőleg 10%, a vakok és gyengénlátók aránya 14,4%. Számuk évente 6-8000-rel nő, úgyhogy napjainkban mintegy 100 ezer vak honfitársunk lehet.

fotó3

Antónia amúgy két helyen is dolgozik, tapasztalata szerint a többi fogyatékkal élő csoporthoz képest a vakoknak jobbak az elhelyezkedési esélyeik a munkaerőpiacon. Érdemes megjegyezni, hogy nagyon nagy különbségek vannak mind a társkeresésben, mind az életmódban azok között, akik születésüktől kezdve vakok, vagy már felnőtt életükben vesztették el a látásukat.

Ő egyébként a Láthatatlan kiállítás mellett a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületénél is dolgozik, ahol érzékenyítő csoportot működtetnek. A csoport tagjai szemléletformáló programokat szerveznek, az elmúlt négy hétben közel hatszáz diákkal találkoztak. A céljuk, hogy a vakok és a látók közötti határokat közelebb hozzák, és hogy egyszerűbbé tegyék a hétköznapokat.

Amikor elváltunk, megkérdeztem, ő mikor lenne elégedett? „Ha reggel, mikor felkelnék, lemennék a botba, és nem nézne rám nyitott szájjal az eladó, hogy te tényleg betaláltál az ajtón?

Forrás: hvg.hu

Fotó: Túry Gergely

 

Carroll Lewis könyvek Braille-ben!

Kép forrása: www.playbuzz.com

Kép forrása: www.playbuzz.com

Az angolszász humor e sajátos alkotása Alice oldalán elvezeti az olvasót Csodaországba, amely valójában egy álomvilág, a Viktória királynő korabeli Anglia torzképe. Aki ismeri az angol történelmet, az a Szív Királynőben könnyen felismerheti a hirtelen haragú Viktóriát, s férjében, pipogya Szív Királyban a jelentéktelen Albert herceget.

E könyvben megtalálhatjuk továbbá az angol igazságszolgáltatás, az iskolarendszer, vagy éppen a sportszenvedély végletekig vitt, humoros torzképét is.
Minden tükör kész varázslat: megkétszerezi a világot! Szinte kedvünk támad belépni és körülnézni benne. Bizonyára mindenki érezte már ezt a vágyat, legalábbis gyermekként. Ám amire mi csak vágyunk, azt Alice véghez is viszi.

Braille-ben 2-2 kötet. Keresse az MVGYOSZ-nél.

Indul a VGYKE intenzív angol nyelvi kurzusa

Kép forrása: harvest.net

Kép forrása: harvest.net

Miért jó egy intenzív tanfolyam?
Koncentráltan hozzuk elő a már megszerzett tudást, minden készség (írás, olvasás, hallás utáni szövegértés) és a szókincs együttes fejlesztésével. A tananyag látássérültek számára akadálymentes. A tanfolyamot legalább alapfokú tudással rendelkezőknek ajánljuk. A jelentkezők szintfelmérőn vesznek részt.

Mikor és hol?
Június 17-e és 30-a között minden hétköznap délután 16.30-tól 19.30-ig (napi 4 tanóra, 15 perc szünet), a Hermina út 57-ben.

Jelentkezési határidő: június 12. Jelentkezni az acdc@vgyke.com e-mail címen lehet.

A tanfolyam minimum 5 fő jelentkező esetén indul el!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!

A visszakapott látásról volt szó az újbudai klubdélutánon

 

Klubnap fotó

A találkozó egyik kellemes meglepetéseként szolgált, hogy a megjelentek létszáma rekordot döntött. Annak is nagyon örültünk, hogy új tagtársakat köszönthettünk köreinkben.

Először megbeszéltük a közeljövő programjait (kirándulások, múzeum, színházi műhely), majd szóba kerültek a kerületi közlekedés nehézségei, mint például a komoly problémát okozó gyalogátkelő, amit a Tétényi út és az Etele út sarkán alakítottak ki. A csupán félig akadálymentesített forgalmas átkelőnél sajnos semmi nem jelzi a látássérültek számára, hogy hol van a járda és az úttest határa. E mellett a gyalogosátkelő lámpa sem ad hangjelzést, így az önállóan közlekedő vakok számára ez egy elkerülhetetlen és nagyon veszélyes útszakasz.

Etele út és Tétényi út sarok

Etele út és Tétényi út sarok

Másik problémaként merült fel, hogy az első ajtós felszálláskor a bot nélkül közlekedőknek igazolványt kell mutatni, ami viszont a kapaszkodást nehezíti. Ezt a problémát a jelenlévők körjelvényekkel javasolták megoldani, mely a Láthatár boltban is megvásárolható.

Összejövetelünk fénypontja Galamb Rita tagtársunk beszámolója volt. Amikor az első klubra eljött, meglepett minket azzal, hogy vakként és kerekesszékesként érkezett, illetve csak az egyik kezét tudta használni. Ennek következtében egyetlen kézzel, egy időben végezte a kerekesszék irányítását, és az út bottal történő pásztázását. Az akkor okozott meglepetésünket azonban jóval felülmúlta az, amit most mondott el nekünk.

Pár héttel ezelőtt az egyik zebrás kereszteződésnél próbált átmenni a kerekesszékkel, amikor egy autó majdnem elgázolta. Rita nagyon megijedt az elkerülhetetlennek tűnő balesettől, és az ijedtség hatására helyreállt a látása! Mindez annak ellenére történt, hogy jó pár hónapja egy orvosi szakvélemény elhaltnak minősítette a látóidegeit.

Ő maga így nyilatkozott a látásának a visszanyerése felett érzett öröméről:

„Nagyon örülök minden szépnek, amit látok, lehet az egy falevél is! Vágyam, álmom egy fényképezőgép, hogy azt a sok szépet, amit látok lencsevégre kapjam, megörökítsem.”

A Rita által megélt élményről olyannyira érdekes beszélgetést folytattunk, hogy nem vettük észre mennyi az idő és a megbeszélthez képest jócskán tovább maradtunk.

A jövő hónapban úgy tervezzük, hogy a sakkról fogunk beszélgetni, sőt, ki is fogjuk próbálni, méghozzá egy nagyon kellemes meglepetésvendég társaságában.

A pontos időpontról és helyszínről itt, honlapunkon adunk majd tájékoztatást.

Mindenkit szeretettel várunk!

Neumann Károly
a XI. kerület közösségi mentora

Munkalehetőség!

Kép forrása: financelights.com

Kép forrása: financelights.com

Feltételek: megváltozott munkaképesség (legalább 40 %), mobilitás

Munkakör: kézbesítő, irodai kisegítő

Iskolai végzettség: alapfokú

Előny: hasonló munkakörben szerzett tapasztalat

Feladatok:

Napi munkaidő: 4 óra

Fizetés: a minimálbér időarányos része, plusz helyi bérlet

Munkavégzés helyszíne: Budapest, XIV. Angol u. 44.

Az önéletrajzokat az info@vgyke.com címre várjuk.

 

 

Ajándék kuponok!

A kuponok iránt érdeklődjön a Közösség Lámpásainál, illetve igényét jelezze az ügyfélszolgálaton a 70/387-5267-es telefonszámon, vagy emailben az ugyfel@vgyke.com címen.

Jeentkezzen időben, nehogy lemaradjon, a készlet korlátozott!

Jó vásárlást!

Magyar találmány segítheti a látássérülteket

Kép forrása: nawen.org

Kép forrása: nawen.org

Az említett eszköz a fehér bot egyébként 70 centiméteres hatótávolságát 4 méterre növeli és ultrahang keltette rezgésekkel jelentősen kiterjeszti a térbeli tájékozódást – megelőzve ezzel számtalan sérülést, amit legtöbbször fejmagasságban szereznek. A kézfejen is viselhető és ütésálló, ráadásul szerethető formára tervezték: a prototípusok egyike például katicabogár burkolatot kapott, amivel a gyerekekre is gondoltak az alapítók.

„Mindamellett, hogy szerettünk volna egy biztonságosabb tájékozódást elősegítő megoldást alkotni, egy sokkal szélesebb, kevésbé jó anyagi körülmények között élő réteg számára is elérhetővé kívántuk tenni az eszközt, ami egyébként sokkal kényelmesebb, ergonómikus viseletet biztosít a piacon kapható megoldásokhoz képest, ráadásul harmadannyiba kerül majd” -állítja Jakub János, a hardvert fejlesztő team technológusa.

Indiegogo-kampányuk május 29-én indult, melynek célja, hogy a készülék még idén sorozatgyártásba kerülhessen. Ezzel szinte egy időben a divatszakma jeles képviselőivel karöltve megnyílt “SeeMore” elnevezésű kiállításuk a budapesti Corner Design Store-ban, melyen hazai divattervezők Braille-írás inspirálta öltözék kiegészítői kerülnek bemutatásra, majd pedig jótékonysági árverésre.

A rendezvény partnere a Láthatatlan Kiállítás is, mely speciális eseménnyel készült a kiállításra: az aukció bevételének jelentős részét közvetlenül is jótékony célra használják fel látássérült gyermekek támogatására a „Szól a Szív …” Alapítványon keresztül.

Forrás: divany.hu

Egyenlő esélyek a felsőoktatásban

Kép forrása: theproscons.com

Kép forrása: theproscons.com

Hoffmann Rita és Flamich Mária látássérült pedagógusok osztják meg külföldön, ösztöndíjas hallgatóként szerzett tapasztalataikat a nagyérdeművel.

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!
Jelentkezni e-mailben történő visszajelzéssel lehet.

Elérhetőség:
http://www.etikk.hu/kapcsolat/

Gyógymasszőröket keresünk!

Kép forrása: olx.hu

Kép forrása: olx.hu

Önéletrajzát, szakképzettségét igazoló okiratát és a masszázs tevékenység folytatásához szükséges dokumentumok (Kamarai Tagság és Működési Nyilvántartási Igazolvány) másolatát kérjük, hogy a cserf-s@vgyke.com e-mail címre küldje.

 

 

 

 

A jelentkezés folyamatos!

Frissült a Beszélő Linux 4.0 változata

Kép forrása: www.linuxcafe.eu

Kép forrása: www.linuxcafe.eu

A világhálóra nem kapcsolódó, esetleg csak mobil internet hozzáféréssel rendelkezők nem, vagy csak nehézkesen férhettek hozzá a jelentős számú frissítőcsomaghoz. Ezen felhasználóink és minden új érdeklődő számára tettük elérhetővé az akadálymentes Beszélő Linux 4.01-es frissített kiadását.

Fontos különbség a 4.0 kiadás lemezképeihez képest, hogy az Ubuntu fejlesztői két lényeges összetevő frissítését nem tették automatikusan elérhetővé, hanem a tavaly áprilisban megjelent hosszú távú kiadás második javítócsomagjában adták közre.

Ezek:
a Linux „motorját” jelentő kernel frissítése a 3.16-os verzióra, a hardver és a grafikus szoftveres környezet együttműködését kezelő X kiszolgáló fejlettebb változata.

Természetesen a frissített BeLin kiadás új lemezképei tartalmazzák az Ubuntu alaprendszerhez kiadott összes egyéb javítást is.

A frissített BeLin 4.01-es kiadás ezeken a változtatásokon kívül számos egyéb újdonságot tartalmaz. A következő változtatásokhoz a BeLin 4.0 kiadást használók már automatikusan hozzájutottak a frissítések telepítésével:

Továbbfejlesztett Információs Központ funkció, új információforrások

Az Információs Központ egy kiválasztott forrás esetén támogatja a különböző alkategóriák közötti választási lehetőséget, ha egy információforrással kapcsolatos funkció több kategóriát is támogat. Az alkategória kiválasztása egy különálló párbeszédpanel lehetséges a fő funkció kiválasztása után. Hasznos ez a lehetőség abban az esetben, ha egy hírportállal kapcsolatos funkció több alkategóriát is támogat. Jó példa erre pl. az SG Hírmagazinnal kapcsolatos funkció az Információs Központban. A funkció kiválasztása után ki lehet keresni a Legfrissebb hírek, Film, It/tech, Tudomány rovatokat. Az elérhető információforrások száma is bővült, egy sor új funkció került megvalósításra.

Frissült a Liblouis összetevő a 2.6.2-es verzióra:

A BeLin 4.01 kiadás a Liblouis összetevő legfrissebb, 2.6.2-es verzióját tartalmazza. A magyar irodalmi Braille táblához sok új Braille kivételt adtak hozzá, tovább javítva ezzel a Braille megjelenítés pontosságát.

Új alapértelmezetten telepített alkalmazások: 

A BeLin 4.01-es kiadástól az alaptelepítés része lett a látássérült felhasználók körében is népszerű Audacity hangszerkesztő és az OCRFeeder karakterfelismerő alkalmazás.

A frissített telepítőkészletek letölthetők alapítványunk honlapjának letöltés oldaláról, vagy a belin.hu honlapról.

További információkért kérjük, forduljanak bizalommal alapítványunk ügyfélszolgálati munkatársához a +36 (1) 273-3188 és a +36 (70) 295-9288 telefonszámon vagy a helpdesk@infoalap.hu e-mail címen.

Alapítványunk reméli, hogy egyre több vak és gyengénlátó ember számára válik elérhetővé a számítógép-használat az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány által fejlesztett, ingyenesen hozzáférhető, akadálymentes Beszélő Linux kiadás révén.

„Informatika a látássérültekért” Alapítvány

 

Júniusi programkavalkád

Hangulatkoncert

Kép forrása: www.fcsmaine.org-

Kép forrása: www.fcsmaine.org

Szereted a klasszikus zenét? Szívesen hallgatnád élőben egy szimfonikus zenekar előadásában? Akkor gyere el a Művészetek Palotája évadzáró Hangulatkoncertjére, ahol (fil)harmónia garantált!

A belépés INGYENES!

Időpont: 2015.06.10., szerda, 17 és 18 óra között

Találkozzunk a Millenniumi Kulturális Központnál, a 2-es villamos megállójában, 16:10 és 16:20 között! Jelentkezéseiteket 2015.06.07-én 12.00 óráig várjuk a lampas.bp13@gmail.com e-mail címen, vagy a +3670-984-50-71-es telefonszámon Jánosi Veronikánál.

Hajókázás

Kép forrása: www.balatonihajozas.hu-

Kép forrása: www.balatonihajozas.hu

Rögtön másnap mit szólnál egy kalandos kiránduláshoz? Szeretsz hajókázni? Utaztál már a BKK hajójával? Ha még nem, de tervezed, itt a remek alkalom, szálljunk vízre együtt!

Időpont: 2015.06.11., csütörtök, 15 és 18 óra között

Találkozzunk a 4-es 6-os villamos Boráros téri megállójában , 14:40 és 14:50 között! Erre a programra jelentkezéseiteket 2015.06.08-án 12.00 óráig várjuk a fent említett elérhetőségeken.

Mire számíthatsz?

Közösen elhajókázunk a csapat döntése alapján a Jászai Mari téri, vagy a Margit-szigeti kikötőig, ott kiszállunk, eszünk együtt egy fagyit és sétálunk egy jót.

Új hónap, új klub!

Kép forrása: www.mindmegette.hu

Kép forrása: www.mindmegette.hu

Szeretsz egy finom jeges-tea és egy kis nasi mellett beszélgetni a szabadban? Ha igen, piknikre fel! Hallottál már a VGYKE segédeszköz pályázatáról? Kössük össze a kellemest a hasznossal, akit érdekel, ezzel kapcsolatban is érdekes információkat tudhat meg!

Időpont: 2015.06.16., kedd, 15:00 és 17:00 között
Helyszín: Városliget, Vakok kertje

Találkozzunk a Vakok Általános Iskolája (1146 Budapest, Ajtósy Dűrer Sor 39.) előtt, 14:50 és 15:00 között, onnan közösen besétálunk a Kertbe.

Piknik lévén, amennyiben módodban áll, szívesen fogadjuk hozzájárulásodat üdítő vagy édes-sós rágcsálnivaló formájában!

Jelentkezéseiteket erre a programra 2015.06.15-én hétfőn, 12.00 óráig várjuk!

FONTOS: bármelyik programról legyen szó, jelentkezzetek időben és tüntessétek fel, hogy egyedül vagy kísérővel érkeztek-e, mert ennek tükrében látjuk, hány segítőre van szükség a program zavartalan lebonyolításához.

A megjelenésetekre feltétlenül számítunk!

Zugló és a XIII. kerület Lámpásai:
Jánosi Veronika,
Eleki Abigél,
Krayné Faragó Zsuzsanna,
Susovich Erika