Így könnyítettek a lakhatási támogatás feltételein

Forrás: lakasfokusz.hu

Forrás: lakasfokusz.hu

Egy éven keresztül akár havi 100 ezer forintot is kaphatnak a támogatottak, amit lakbérre vagy rezsire költhetnek. A Híradónak nyilatkozó Nemesszegi Dániel öt hónapja volt munka nélkül, amikor állást kapott Debrecenben. Szegedről kellett ezért átköltöznie, hogy ki tudja fizetni az albérletét, lakhatási támogatásért folyamodott. “Szerettem volna minél hamarabb tapasztalatokat szerezni, szerettem volna ugye dolgozni a szakmámban, és fontos volt az, hogy tényleg ezzel a lakhatási támogatással el tudjak indulni, ami most már a vége felé jár, de mondhatom azt, hogy anyagilag is most már sokkal stabilabb a helyzetem” – mondta a férfi.

Több mint két éve jelentette be az akkori kormányszóvivő és a foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár, hogy lakhatási támogatással segítik az otthonuktól távol munkát találókat. Egy év elteltével már ezren éltek a lehetőséggel. “A célunk az volt, hogy akik szeretnének dolgozni, de a lakókörnyezetükben nem találnak lehetőséget, nekik próbáljunk elsősorban segíteni” – mondta Czomba Sándor államtitkár.

Mostanra már több mint 2100-an vették igénybe a lakhatási támogatást. A Nemzetgazdasági Minisztérium most könnyített is a feltételeken. Januártól például a korábbi három helyett már egy hónap állástalanság után be lehet nyújtani az igénylést. Szintén feltétel, hogy a munkavégzés helye az állandó lakóhelytől legalább 100 kilométerre legyen, vagy több mint 5 órányi utazással járjon eljutni oda. Ez ugyancsak könnyítés, mivel eddig minimum 6 órányi utat írt elő a szabályozás.

Változik továbbá a folyósítás időtartama: mostantól 12 hónapig jár a támogatás, egyenlő összegben, havonta legfeljebb 100 ezer forint. Korábban másfél évig folyósították, de félévente csökkentették az összeget. A régi és az új rendszerben is összesen maximum 1,2 millió forintot lehet felhasználni.

Ha két közeli családtag együtt bérel egy lakást és mindketten megfelelnek a támogatás feltételeinek, akár összesen havi 150 ezer forintot is kaphatnak. Ha hárman vagy többen bérlik az ingatlant, akkor az összeg akár a 200 ezer forintot is elérheti.

További feltétel, hogy az igénylő bruttó havi jövedelme nem haladhatja meg a minimálbér háromszorosát, vagyis 2015-től a bruttó 315 ezer forintot.

A lakhatási támogatás továbbra is a bérleti díjjal és közüzemi díjakkal kapcsolatos kiadásokra használható fel. A legtöbb kérelmet Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékben nyújtották be azért, hogy a fővárosba, valamint Pest és Győr-Moson-Sopron megyékbe költözhessenek új munkájuk miatt.

Forrás: rehabportal.hu

Vak hal segíthet a látássérült embereknek

Kép forrása: hemis.fr/Dirscherl Reinhard

Kép forrása: hemis.fr/Dirscherl Reinhard

A Minnesotai Egyetem kutatói, Suzanne McGaugh vezetésével tanulmányozták a mexikói tetra (Astyanax mexicanus), egy maximum 12 centiméteresre megnövő hal vak barlangi formájának genomját. Kiderült, hogy a hal szemfejlődésért felelős genomszekvenciája hasonló az emberéhez, és ezért ideális alany a tanulmányokhoz, mert a róla szerzett tudás közvetlenül alkalmazható az emberi egészségügyi problémák esetében, írják a szerzők a Nature Communications legújabb online kiadásában.

A barlangi vakhalnál több jellegzetesség ismételten és egymástól függetlenül alakult ki az evolúció folyamán. Ezek közé tartozik a szem elcsökevényesedése, a pigmentvesztés, a megnövekedett méret, az ízlelőbimbók számának változása és a viselkedés megváltozása. A kutatók azt tanulmányozták, hogyan alkalmazkodott az élőlény a barlangi környezethez, és mely gének vesznek részt a tulajdonságok megváltozásában.

McGaugh és a világ több intézményéből verbuválódott munkatársai először határozták meg egy barlangi vakhal, az Astyanax mexicanus genomját. A munka többek közt azért jelentős, mert megkönnyíti az ismételt evolúció útvonalainak további tanulmányozását, s ez elősegíti egyes emberi betegségek kialakulásának jobb megértését.

A kutatók ismétlődő elemeket fedeztek fel a barlangi hal genomjában. Ezeket más hasonló fajok genomjával összehasonlítva képesek voltak létrehozni a barlangi hal különleges tulajdonságaiért felelős gének listáját.

„E tulajdonságok közül sok igazán fontos az emberi egészség szempontjából” – mondta McGaugh. Ilyen például a hal szemének eltűnése, amely olyan emberi betegségekkel lehet analóg, amilyen a retinadegeneráció.”

A kutató azt is hozzátette, hogy a kutatás az alvászavarok modellezéséhez is segítséget adhat, mivel a barlangi vakhal csak negyedannyit alszik, mint a felszíni rokonai.

Forrás: origo.hu

Kisokos a rehabilitációs és a rokkantsági ellátásról

Forrás: erdely.ma

Forrás: erdely.ma

A nyugdíjszerű ellátások között egyrészt úgy szerepelhet, hogy az ellátást a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság folyósítja, mint folyósítási feladatkörébe tartozó egyéb rendszeres pénzbeli ellátást, másrészt az ellátás a korábbi rokkantsági nyugdíjak, baleseti rokkantsági nyugdíjak helyébe lépett, így nem idegen a nyugellátástól.

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásairól és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 2012. január 1-jétől lépett hatályba.

A törvény értelmében 2012. január 1-jétől rokkantsági nyugdíj, baleseti rokkantsági nyugdíj, rehabilitációs járadék, rendszeres szociális járadék, átmeneti járadék, bányász dolgozók egészségkárosodási járadéka nem állapítható meg.
Az új szabályozás a megváltozott munkaképességű személyek megmaradt, fejleszthető képességeire épülő foglalkoztatás központú rehabilitációjának, társadalmi reintegrációjának, foglalkoztatásának elősegítésére, továbbá a kieső jövedelem miatti keresetpótlás érdekében született.

Jogosultsági feltételek

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásaira az jogosult, akinek az egészségi állapota a rehabilitációs hatóság komplex minősítése alapján 60 százalékos vagy kisebb mértékű (a továbbiakban: megváltozott munkaképességű személy).

További jogosultsági feltételek: a megváltozott munkaképességű személy:

Kedvezmények a jogosultsági feltételek körében

Biztosításának tartamára tekintet nélkül jár a megváltozott munkaképességű személyek ellátása annak:

A megváltozott munkaképességű személyek részére megállapítható ellátások

A megváltozott munkaképességű személy rehabilitációs ellátásra, vagy rokkantsági ellátásra szerezhet jogosultságot.

Rehabilitációs ellátás

A megváltozott munkaképességű személy:

A rehabilitálhatóságról a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal ún. komplex minősítésben nyilatkozik a következők szerint:

Rehabilitációs ellátásként a megváltozott munkaképességű személy:

a rehabilitáció sikeres megvalósulása érdekében szükséges szolgáltatásokra, valamint pénzbeli ellátásra jogosult.

A jogosultság időtartama:

A rehabilitációs ellátás a jogosultsági feltételek bekövetkezésének napjától, de legkorábban a kérelem benyújtásának napjától állapítható meg a rehabilitációhoz szükséges időtartamra, legfeljebb azonban 3 évre.

Az ellátás az ellátott halála esetén a halál bekövetkezését követő hónap első napjával megszűnik.

Szüneteltetés

A rehabilitációs pénzbeli ellátás folyósítását szüneteltetni kell, ha az ellátott keresőtevékenységet végez, közfoglalkoztatásban vesz részt, és heti munkaideje a húsz órát meghaladja, vagy keresőképtelen.

Megszüntetés

A rehabilitációs ellátást meg kell szüntetni, ha a rehabilitációs ellátásban részesülő:

Rokkantsági ellátás

A rokkantsági ellátásra jogosult személy, azaz akinek rehabilitációja nem javasolt, vagy rehabilitálható, de életkora miatt rokkantsági ellátásra jogosult, rokkantsági ellátásra a jogosultsági feltételek bekövetkezésének napjától, de legkorábban a kérelem benyújtásának napját megelőző hatodik hónap első napjától állapítható meg.

Megszüntetés

A rokkantsági ellátást meg kell szüntetni, ha az ellátásban részesülő:

Bejelentési kötelezettség

A bejelentés most is az ellátásban részesülők feladata.

Mind a rehabilitációs ellátásban, mind a rokkantsági ellátásban részesülő személy tizenöt napon belül köteles bejelenteni, ha személyével kapcsolatban az ellátást érintő változás következett be.

Azaz, ha a rehabilitációs ellátásban részesülő:

Igénybejelentés

A megváltozott munkaképességű személyek ellátásait a lakó- vagy tartózkodási hely szerint illetékes megyei, fővárosi kormányhivatal rehabilitációs szakigazgatási szerveinél az erre rendszeresített nyomtatványon, vagy elektronikus űrlapon lehet kérelmezni. Az eljárás költség- és illetékmentes.

Forrás: munkajog.hu

 

Újszerű segítség a foglalkoztatásban

A suszteré ülőszakma, amelyben sok megváltozott munkaképességűt foglalkoztatnak (képünk illusztráció) (Fotó: MH)

A suszteré ülőszakma, amelyben sok megváltozott munkaképességűt foglalkoztatnak (képünk illusztráció) (Fotó: MH)

Tizenkilenc megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékos embert készített fel és helyezett el a nyílt munkaerőpiacon a Salva Vita Alapítvány, többek között általános iskolában, középiskolában, kórházban és polgármesteri hivatalban. Az Európai Unió és az Európai Szociális Alap által támogatott, Értelmi sérült és autizmussal élő személyek bevonása közösségi feladatokhoz kapcsolódó munkaerő-piaci programokba című, másfél éves, decemberben záruló projektben több budapesti önkormányzat és vállalkozás is részt vesz. A már említett tizenkilenc ember több mint fél éve dolgozik konyhai kisegítő, adminisztrátor, segédápoló, takarító, raktáros vagy éppen csomagoló munkakörökben.

A program kiemelt célja, hogy minél több fogyatékos és megváltozott munkaképességű ember találjon állást a nyílt munkaerőpiacon – hangzott el a tapasztalatokat összegző fórumon. A programot összefogó Salva Vita Alapítvány ügyvezetője, Vég Katalin hangsúlyozta, a profitorientált vállalkozások mellett a közfeladatokat ellátó intézményeket is fel kell készíteni arra, hogy megváltozott munkaképességű embereket alkalmazzanak. „Egy ember elhelyezése nagyon sok időt vesz igénybe” – magyarázta Mezei Ádám, az alapítvány foglalkoztatási tanácsadója. Beszámolója szerint alapos tájékozódás után „hozzák össze” a megváltozott munkaképességű, illetve fogyatékos embereket és a képzettségüknek, érdeklődésüknek, adottságaiknak megfelelő munkát ajánló vállalkozásokat, intézményeket. A munkáltatót és a reménybeli dolgozót egyaránt fel kell készíteni, és ha szükséges, a segítők is megtanulják a teendőket, hogy kezdetben támogathassák ügyfelüket. Az „éles bevetést” sok esetben gyakorlati idő előzte meg, ehhez egyebek mellett Pestszentlőrinc-Pestszentimre, illetve Józsefvárosi önkormányzata ajánlotta fel intézményeit.

A fórumon elhangzott, hogy a program lehetőséget nyújtott a munkába állók utókövetésére is, és az alapítvány munkatársai egyéni mentorálással, dolgozói klubbal, drámapedagógiai foglalkozásokkal segítettek abban, hogy a munkavállalás hosszú távra szóljon. Csomó Tamás XVIII. kerületi önkormányzati tanácsadó példaértékűnek nevezte a kezdeményezést, amely „megtanítja a társadalmat arra, hogy jól kezelje az emberi különbözőségeket”. Mint mondta, a fogyatékos emberek beilleszkedése össztársadalmi gond, amelynek megoldásában nagy szükség van a szociális munkára. Hozzátette ugyanakkor, ha valaki belekerül egy „bajságba” – munkanélküli, megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos lesz –, az ő feladata is, hogy megpróbáljon kikapaszkodni, felállni. A szociális munka erre alkalmassá teheti az érintettet és a környezetet. Negatív tapasztalatairól szólva a képviselő elmondta, a munkahelyükön sokan titokban tartják, hogy megváltozott munkaképességűek, viszolyognak a címkézéstől. Pedig ezt akár előnyükre is fordíthatnák, hiszen állami támogatás jár az alkalmazásukért.

Újbuda önkormányzata több hasonló programban vett részt, civilszervezetek segítségével egyre több megváltozott munkaképességű és fogyatékos ember helyezkedik el az önkormányzatnál és intézményeinél, de vannak olyanok is, akik védett munkahelyekre kerültek – számolt be lapunknak Baráth Andrea esélyegyenlőségi vezető főtanácsos. Elmondta, a program kezdetén az épületek akadálymentesítése nagyjából rendben volt, de a lelkileg befogadó környezet kialakítása közel négy évbe telt. Eddig tizenkét – úgynevezett – érzékenyítő tréninget tartottak, százhatvanhárom munkatársuk vett részt ezeken. A hosszú folyamat végén az újabb és újabb ismeretek, benyomások hatására oldódtak az előítéletek, a sztereotípiák, és mostanra csak a polgármesteri hivatalban tizenkét megváltozott munkaképességű és fogyatékos, pontosabban látás-, mozgás-, illetve hallássérült ember dolgozik. Baráth Andrea hozzáfűzte, az önkormányzat többszörösen nyert az alkalmazásukkal, hiszen a dolgozók befogadóbbá, türelmesebbé váltak. Az új kollégák jelenléte az önkormányzati munkára is pozitív hatással van, és a döntéseken is nyomot hagy. Álláshirdetéseikben most már nem felejtik el feltüntetni: megváltozott munkaképességű vagy fogyatékos munkatársat is várnak.

Forrás: magyarhirlap.hu

G. Juhász Judit

Értesítés!

Ezúton tájékoztatjuk tisztelt tagjainkat, ügyfeleinket, hogy január 8-án csütörtökön a központi ügyfélszolgálaton 12 órától 16 óráig között lesz személyes ügyfélfogadás. Pénteken és szombaton, 9 és 10-én a nyitva tartás szünetel.

Köszönjük megértésüket, hétfőtől ismét várjuk Önöket!

Januártól 1,8 százalékkal emelkednek a nyugdíjak

Kép forrása: www.otvenentul.hu

Kép forrása: www.otvenentul.hu

Ennek megfelelően szintén 1,8 százalékkal emelkedik egyebek mellett az özvegyi nyugdíj, az árvaellátás, a korhatár előtti ellátás, a szolgálati járandóság, a rokkantsági ellátás, a rehabilitációs ellátás, a baleseti járadék és a fogyatékossági támogatás. Ha egy embernek egyidejűleg több, a rendelet alapján emelendő ellátást folyósítanak, az ellátásokat külön-külön kell emelni. A kormány rendelkezett arról is egyebek mellett, hogy a rokkantsági járadék havi összege január 1-jétől 33 930 forintra változzon.

Forrás: www.mti.hu

Vakon mászta meg az ezerméteres sziklát

Bate a legnehezebb, Zodiac nevű mászóútvonalat választotta, hat napig tartott, míg elért a szikla tetejére. Az éjszakákat sziklapárkányokon kifeszített függőágyban töltötte. Mikor elindult, még százkilónyi felszerelés volt nála.

A korábban sziklamászó-oktatóként dolgozó Bate a retinitis pigmentosa nevű betegség miatt két évvel ezelőtt kezdte elveszíteni a látását, a periférikus látása mára már megszűnt, orvosai szerint pár éven belül teljesen megvakul. Még ezt megelőzően akarta meghódítani az El Capintant a már így is vaknak tekinthető sportoló.

A hatnapos mászásban Bate teljesen kimerült, a rendkívüli hőség is megnehezítette a dolgát, többször közel volt ahhoz, hogy feladja.

Kép forrása: swns.com

Kép forrása: swns.com

„Hihetetlen volt, mert egy időben volt félelmetes és élvezetes. Nagyon sok időt töltöttem azzal, hogy nagyon koncentráljak arra, hogy mit csináljak,  és nem is nagyon törődtem azzal, hogy mi van mögöttem vagy alattam.”

A magány és az állandó küzdelem lelkileg is meggyötörte, emiatt sokat is hibázott a falon, és mikor megtudta, hogy a mászását végigkövető társa barátnőjét elütötték, a feladás is eszébe jutott.

„Nagyon kemény volt, amikor felértem, nem is igazán értettem, honnan tudtam még erőt meríteni. Még néhány napig eltart, hogy felépüljek a kimerültségből, de nagyon büszke vagyok, hogy megtettem”

– mondta Bate, aki reméli, hogy a fogyatékkal élőket is inspirálni tudja.

Forrás: sportgeza.hu

Vakon szertornázik

Kép forrása: www.whatsonxiamen.com

Kép forrása: www.whatsonxiamen.com

A kislány, akit anyja kétévesen fogadott örökbe egy bulgáriai árvaházból, egy ritka rendellenességben szenved, amelytől a szeme folyamatosan rángó mozgást végez.


Ettől egyáltalán nincs térlátása, a mélységet nem érzékeli, a körülötte lévő tárgyak megsokszorozódnak, és folyamatos mozgásban vannak. – Hivatalosan vak vagyok, de ez nem kizáró tényező, így gyakran nem is szólunk a versenyen pontozó zsűrinek – mondta Lola.

https://www.youtube.com/watch?v=IM2l96p4t4g

Forrás: blikk.hu

2015 lehet a paralimpiai mozgalom legeseménydúsabb éve

Kép forrása: www.sportanddev.org

Kép forrása: www.sportanddev.org

„Bár 2015-ben nincs paralimpia, a legtöbb sportágban elkezdődik a kvalifikációs időszak a jövő évi riói nyári játékokra, ezen kívül ez lesz az első alkalom, hogy minden téli paralimpiai sportágban is rendezünk világbajnokságokat. Az idei év legnagyobb eseménye a Parapánamerikai Játékok lesz Torontóban, ahol 28 országból 1600 sportoló 15 sportágban versenyez majd egymással” – emelte ki a sportvezető.

IPC elnöke elégedetten értékelte a riói paralimpia előkészületeit.

„A játékok előtti utolsó év mindig nagyon fontos a sikeres rendezés szempontjából, az előkészületek eddig a terveknek megfelelően haladtak, a házigazdák lelkiismeretes és jó munkát végeztek, idén elkezdődnek a tesztversenyek is a paralimpiai létesítményekben, még 615 van a megnyitóig, de én napról napra jobban várom a nyári paralimpiát – hangsúlyozta Sir Philip Craven. – Rio fantasztikus adottságokkal rendelkezik, mindenki nagyon jól fogja magát érezni, a város hangulata egyedi és magával ragadó, rengeteg lehetőséget kínál az önfeledt kikapcsolódásra, szórakozásra, biztos vagyok benne, hogy minden sportoló elmegy legalább egy buliba Rióban a versenye után. Rióban mindenki nagyon jól fogja érezni magát.”

Sir Philip Craven szerint 2014 igazi sikertörténet volt a nemzetközi paralimpiai mozgalom életében: a szocsi téli paralimpián új történelmi csúcsok születtek, és sikerült méltó módon megünnepelni az IPC megalakulásának 25. évfordulóját. Az ünnepi események egyik csúcspontja az IPC berlini kongresszusának gálavacsorája volt, amit szintén nagyon dicsért a brit sportvezető.

„Berlinben rengeteg előremutató megbeszélésen vehettem részt, az IPC megszámlálhatatlanul sok, rendkívül értékes javaslatot kapott a még eredményesebb és hatékonyabb működés elérése érdekében, ezek összegzése jelenleg is zajlik, és az első negyed évben elkészülő, az „IPC stratégiája 2015-2018” című anyagunkban lesz olvasható” – zárta újévi köszöntőjét Sir Philip Craven.

Forrás: hparalimpia.hu

Pályázati felhívás!

Kép forrása: fogadjorokbeegymacit.hu

Kép forrása: fogadjorokbeegymacit.hu

Az elismerést minden évben az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az American Chamber of Commerce in Hungary, a Szövetség a Kiválóságért Közhasznú Egyesület és a Salva Vita Alapítvány közösen adja át.

Pályázatra jogosultak köre:

Az elismerésre és a logó használatára bármely nyílt munkaerőpiaci munkáltató jelentkezhet, az üzleti szférából, a közszférából és a non-profit szervezetek köréből egyaránt. Kis-, közép- és nagyvállalatok egyaránt lehetnek Fogyatékosság-barát Munkahelyek.Az elismerés elnyerésének nem előfeltétele, hogy a szervezet fogyatékos emberek foglalkoztatasson, bármely, a nyitottságot, fejlődési szándékot kifejező tevékenység díjazásra érdemes lehet. A jelentkezést azonban kizárja, ha az adott szervezet rehabilitációs akkreditációs tanúsítvánnyal rendelkezik.

Hogyan lehet pályázni?

A pályázó szervezeteknek a jelentkezési lapon kell meghatároznia azokat a rövidtávú (3 hónapon belül megvalósítandó) és középtávú (2 éven belül megvalósítandó) fejlesztéseket, melyeket a fogyatékkal élő személyek toborzása, foglalkoztatása, megtartása érdekében tervez.

A pályázat beadásához szükséges jelentkezési lap – a szervezet besorolásától függően- az alábbi linkről tölthető le. A jelentkezési lap kis-középvállalatok, non-profit szervezetek és 250 fő alatt foglalkoztató költségvetési intézmények számára ide kattintva letölthető. Jelentkezési lap nagyvállalatok és 250 fő felett foglalkoztató költségvetési intézmények számára ide kattintva letölthető. A rövid- és középtávú fejlesztések meghatározását követően a beszkennelt és aláírt pályázatokat a következő e-mail címre várjuk:

pulay.borbala@salvavita.hu

Pályázat beadásának határideje: 2015. március 31.

A pályázattal kapcsolatos teljes körű információk az fbm.hu oldalon találhatóak!

Kertészet segít a fogyatékkal élőknek

Kép forrása: borthykert.hu

Kép forrása: borthykert.hu

A Rádió Orient műsorában Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója és Borhy Bernadett, a kertészet vezetője mutatta be a fogyatékkal élők munkaerő piaci boldogulását támogató kezdeményezéseket.

A Borhy Kertészet 2009-től kezdett el fogyatékkal élő csoportokat fogadni. A Rádió Orient műsorában Borhy Bernadett ügyvezető elmondta, mindig nyitottak voltak a megváltozott munkaképességűek befogadására. „2011-ben a Salva Vita Alapítványnál dolgozó barátunk javasolta, hogy nyissuk meg a kertészet kapuit a fogyatékkal élők munkapróbái előtt. Örömmel fogadtuk a felkérést” – azóta folyamatosan érkeznek a segítségre szorulók csoportjai a kertészetbe, ahol személyre szabott munkapróbákon készülhetnek a munkaerőpiacra a fogyatékkal élők. A kertészetben eltöltött idő alatt óránként váltogatják a feladatokat: van, aki virágokat pakol, míg mások az öntözéssel foglalkoznak.

A Borhy Kertészet munkája nem kerülte el az emberek figyelmét: a Fogyatékosság-barát Munkahely címet többnyire önkormányzatok és nagy cégek nyerik el, azonban Borhy Bernadett vállalkozása lett az első hasonló jellegű díjazott kisvállalkozás.

Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója kiemelte, az angliai példán nyugvó ötletet a magyar körülményekhez igazították. „Azon munkáltatók kaphatják a díjat, akik vállalják, hogy fejlődnek a fogyatékos emberek foglalkoztatása terén. Célunk, hogy a fogyatékkal élő emberek alkalmazása beivódjon a munkáltatók hétköznapjaiba – így a fogyatékosok bátrabban jelentkeznek az állásokra.”

A Salva Vita Alapítvány 1993-ban jött létre az értelmi sérült és megváltozott munkaképességű emberek segítésére. “Fontos, hogy ők is megtalálják az életben a céljaikat. Munkánk során folyamatosan szélesedett az ügyfélkör, programjaink a képzés és a munkavállalás köré szerveződnek” – Vég Katalin hozzátette, 1996 óta működik munkahelyi gyakorlatos programjuk. A speciális középiskolákból kikerülő fiatalok felkészületlenek a munkaerő piaci körülményekre – ezt segíti a program, amelyben többek között a Borhy Kertészet is részt vesz. Az alapítvány a személyre szabott projektek mellett támogatott foglalkoztatás programmal, valamint a munkáltatók felkészítésével javítja az esélyeket.

Az alapítvány koordinálja továbbá a 2010-ben, a minisztérium által létrehozott segítő vásárokat. Vég Katalin elmondta, a fogyatékkal élők által készített termékek piacra jutását ösztönzi a Rossmann egyhetes adventi akciója, amely keretében a fiatal dizájnerek tervei alapján készített tárgyak vásárolhatóak meg.

“Nincs még egy olyan kertészet és családi vállalkozás az országban, amely elnyerte ezt a díjat. A Borhy Kertészet példaértékű munkáltató” – A Salva Vita Alapítvány vezetője hozzátette, öröm, hogy a kisvállalkozások is bekapcsolódnak a fogyatékkal élők elhelyezkedését támogató programokba. A Borhy Kertészet a két évre szóló díj keretében esélyegyenlőségi tervet készített, valamint érzékenyítő tréningen vett részt.

Borhy Bernadett kiemelte, munkapróbáikon autista emberek is részt vehetnek. Az egy hónapos, intenzív projekt során 6 fő látogat el több alkalommal a kertészetbe. “A kert pozitív jelentőséggel bír, nyugalommal tölti el az embereket. Akár terápiás jellegű is lehet” – utalt a kedvező hatásokra a vendég. Hozzátette, mindenkinek egyéni programot készítenek, a cél, hogy az emberek elégedetten és magabiztosan távozzanak.

“Mindent, ami belefért, beleraktunk ebbe a kis kertbe. A fogyatékkal élők mellett nagy szeretettel fogadjuk a kisgyerekes családokat is. Azt szeretnénk, hogy jó érzés társuljon a kertészetünk nevéhez, hogy program legyen eljönni hozzánk” – az ügyvezető hozzátette, remélik, hogy többen bekapcsolódnak az országban jelenleg egyedülálló munkájukba.

A teljes műsor itt hallgatható meg.

Forrás: rehabportal.hu

VII. Budapesti Újévi Koncert

Kép forrása: port.hu

Kép forrása: port.hu

A Prima Primissima-díjas virtuóz ezúttal öt kontinensről invitál meg világ- és nemzetközi hírű művészeket a Kárpát-medence legnagyobb újévi koncertjére.

A VII. Budapesti Újévi Koncert színpadán köszönthetjük korunk egyik legnagyobb hegedűművészét és talán legkiválóbb zenepedagógusát a világhírű Zakhar Bront. Az orosz származású művész a világ zeneéletének elismert, különleges alakja megnyerte a legjelentősebb hegedűversenyeket, koncertezett világszerte jelentős zenekarokkal és karmesterekkel. Mága Zoltán másik sztárvendége, a lírai tenor szerepek világhírű előadója, az Olaszországban élő albán származású Saimir Pirgu lesz, akinek hangjáról és énektechnikájáról Plácido Domingo is felsőfokon nyilatkozott. Saimir Pirgu tehetségét méltató cikkek sorra jelennek meg az Opera Today-től kezdve a Los Angeles Times-on át a The New York Timesig. A világhírű fiatal művész – aki a legendás, többszörös Grammy-díjas olasz operaénekes Luciano Pavarotti mentoráltja volt a tenor haláláig -, a világ számos rangos színpada után a magyar közönséget kápráztatja el az operairodalom remekműveivel. Színpadra lép Valentina Nafornita nemzetközi hírű szoprán is, aki a Moldovai Köztársaság üdvöskéjeként a BBC Cardiff Singer of the World című nagy múltú énekverseny legfiatalabb győzteseként tett szert világhírnévre. A fiatal szoprán jelenleg a bécsi Staatsoper tagja. Európa és Ázsia neves fellépőinek neve immár nem titok, a többi kontinens előadóit szervezők később jelentik be.

A VII. Budapesti Újévi Koncert Mága Zoltán eddigi legkiválóbb gálaestje lesz, ugyanis a Budapesti Újévi Koncert nemzetközi hírének köszönhető, hogy Amerika legnagyobb közszolgálati televízió-társasága a Public Broadcasting Service (PBS) Magyarországot és a magyar kultúrát is népszerűsítő önálló show-műsort készít a hegedűművésszel Zoltán Mága: From Budapest with Love címmel. Nemcsak az elmúlt évek feledhetetlen gálaestjei, de ez a felkérés, kulturális misszió is kötelezi a művészt arra, hogy évről évre felülmúlja az előző esztendő sikerét. A hazai közszolgálati és kereskedelmi televíziók közvetítései révén pedig nemcsak a teltházas Aréna közönségének, hanem több tízmillió tévénézőnek is fantasztikus élményben lesz része. A világhírű művészek mellett a legkiemelkedőbb és legrangosabb hazai előadók is fellépnek, a színes repertoár garancia arra, hogy mindenki találkozhat a számára ismert és kedves dallamokkal.

Forrás: port.hu