Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Száguldás, jet-ski-szerelem

Hát eltelt egy év… Ahogy közeledett a július 19-e, egyre fokozódó izgalommal vártam, hogy a tavalyi, első jet-skizés után újra ott lehessek. Meg persze volt bennem egy kis félsz, hogy tavaly annyira jó volt, hogy egy egész éven át tudtam erőt meríteni az élményből, nehogy, jajj nehogy idén csalódás legyen.

Na nem lett, sőt.

Ez a két nap ismét bebizonyította, a határok azért vannak, hogy átlépjük őket. Így tettek a szerb versenyzők is, idén ugyanis már külföldiek is indultak. Szerintem egy kicsit még terjesztjük az igét, és simán világkupa lesz ebből, csak akkor még nehezebb lesz itthon tartani az aranyat. De nem szaladok ennyire előre.

Pont akkor értünk oda, amikor kezdődött a nevezés. Apróság, de mivel voltam tavaly is, ott volt már kinyomtatva a papír az adatokkal, csak aláírni kellett, ez valahogy úgy jól esett. Mintha vártak volna rám.

Tavalyi segítőmmel, Kovács Lászlóval is hamar megbeszéltük, hogy megyünk akkor úgy, mint tavaly. Vigyáz rám, ezt tudtam. Akik jobban ismernek, tudják, akik meg nem, azoknak leírom, hogy én és az egyensúlyérzék elég távoli és felszínes kapcsolatban vagyunk, elveszteni könnyen tudom, visszanyerni már nehezebben. Ez meg szlalom, gyorsan, jobbra-balra kanyargások, szóval az a dolog, amire ép ésszel azt mondanám, nem nekem való. Még szerencse, hogy normális az sose voltam.

Amikor ültem a parton, már a mellényben, csak a bukósisakra várva, már nem is féltem.

Amikor elindultunk, már pláne nem. Az első kör még lassabb volt, óvatos, a második már gyors. Hihetetlen érzés, amikor hasít a gép, felcsap a víz, a partról látszik, mekkora hullámokat ver, közelít robogva a bója, amit nem begyűjteni kell, hanem kikerülni, fordulás, dőlés jobbra, de tudom, hogy nincs baj, mindjárt egyenesbe jövünk megint.

Kapaszkodom, mindkét kezemmel, szerencsém van, a lábam épp leér, az is támaszt. És valami motoszkál a fejemben. A segítő vezet, de ott van a kormány, hátha elérem, hátha éppen, hátha… kéne még két kéz, mint oly sokszor, kettő kapaszkodni, kettő kormányozni.

Ezt menet közben persze nem lehet megbeszélni, leszállunk, és ha ennyi volt, már úgy is megérte, bőven, de… a kisördög belém fészkelte magát.

Több jet-ski áll a parton, egy szép szimpi kékeszölddel visznek sorban gyerekeket is. Vele szemezek, nagyon, de nagyon.

Beszélgetünk a parton, azt mondják, kb. 75-tel mentünk, ettől egy pillanatra megáll bennem az ütő, de azért megbeszéljük, megyünk még egyszer, a zölddel, kipróbálni, hátha tudom irányítani is. Azok a bizonyos határok, ugyebár…

És igen, jól gondoltam, épp elérem. Nehéz elfordítani a kormányt, egyszerre fordítani és gázt is adni már nem is megy, szóval darabos benzinnel és még mindig segítői rásegítéssel, de megyek. Kezemben az irányítás, és ha jól emlékszem, csak kétszer csúszik le a kezem a kormányról. Lassan, bénázva, de akkor is. A versenyt a saját fizikai korlátaimmal szemben én nyertem. Kiütéssel. És a következő év edzésterve is megvan, a meglévő karizmám mellé olyan karizmot növeszteni, amivel tudok egyszerre kormányozni és gázt adni!

Az igazi verseny viszont ez után kezdődik. A Magyar Jet-Ski Szövetség hivatalos programjának a része ez a rendezvény is. Mint megtudtuk, idén dönteniük kellett, sztárkupát rendeznek, vagy parajet-skit, és egyhangúlag minket választottak. Ezzel azt hiszem, mindent elmondtam a szövetség hozzáállásáról.

A homokos parton elhagyott mankók, műlábak és kerekesszékek, a vízben térdig álló segítők emelik sorban ki és be a versenyzőket, az arcokon a hőségriadó dacára fülig érő mosolyok.

300 lóerős profi versenygépek jönnek bemutatót tartani, 20 másodperc alatt teszik meg a teljes kört,a szünetekben utasokat is visznek.

Ülök a vízbe leállított kempingszékben, a kerekeim én is elhagytam egy mini nyaralás erejéig. A lábam a vízben, a talpam masszírozza a homok, nyaldosnak a hullámok, nézem a versenyt, és egész egyszerűen csak… jó. Minden.

A verseny pedig szoros, sokszor századmásodperceken múlik, ki jut tovább és ki esik ki.

Vasárnap délutánra kialakul a végeredmény. Megvannak a nyertesek. De olyan verseny ez, ahol igazán vesztesek talán nem is voltak. Biztos rossz századmásodpercekkel veszteni, de mindenki nyert valamit. Kupát, érmet, élményeket és motivációt, hogy majd, jövőre…

Veletek, ugyanitt.

Összefoglaló videó az eseményről:

https://www.youtube.com/watch?v=cUmoiF_WyWI

https://www.facebook.com/events/535422203233730/

Tóth Tímea