Különleges programon vett részt a VGYKE Kispesti Lámpás Klubja. A Kossuth téri Szamos Csokoládémúzeumot látogattuk meg október 21-én.
A program tárlatvezetéssel zajlott. Tárlatvezetőnk, Szegedi Kinga a múzeum 5 kiállító termén keresztül kalauzolt végig bennünket, ahol a csokoládé készítés folyamatát a kezdetektől napjainkig mesélte el és a készítéshez használt eszközökről is beszélt. Ezeket szemléltető eszközök segítségével is bemutatta nekünk. Kezünkbe vehettük a csokoládé alapanyagát, a kakaóbabot, amelyet meg is kóstolhattunk. Olyan étcsokoládét is kaptunk, amely a kakaóbab felhasználásával készült. Azt is megkóstolhattuk. A magas kakaó tartalmú étcsokoládé volt az első a csokoládék közül, amelyet elkészítettek. Megtudtuk, hogy a kakaóbab felhasználásának története hosszú időre nyúlik vissza, egészen a maják koráig, ők jöttek rá arra, hogy ez jó alapanyag egy édesség elkészítéséhez. Kezdetben vízzel, vaníliával ízesítették és forró italként használták. Később kezdték el a kakaóbabot leőrölve, vaníliával, majd fahéjjal és cukorral keverve szilárd táplálékként használni. Az embereket foglalkoztatta a csokoládé készítés. Az 1500-as évektől kezdve kezdtek rájönni arra, hogy ha különböző formákba beleöntik a forró csokoládé italt, akkor az egy idő után megdermed. A formákból kiöntve pedig különböző alakzatú édességeket tudnak így elkészíteni. A formákból kiöntött csokoládémasszát lefagyasztották és úgy még könnyebben tudták tárolni. Ez az ún.. temperálás, amellyel napjainkban is készítik a finom édességeket.
A csokoládé készítéséhez használt sablonokat kezdettben fából és fémből csinálták, majd megjelentek a műanyagok is. A múzeumban kiállított tárgyak között sok ilyen sablon található, amelyek közül néhányat mi is megfoghattunk. Tárlatvezetőnk a készítéshez használatos eszközöket is bemutatta. Megfoghattunk egy tűzhelyet, amelyen kannák voltak a víz forralásához, egy másik edényben pedig a masszát melegítették, majd azt keverték össze egy harmadik edényben. Ezt követte a temperálás. A temperáláshoz használt eszközt is megtapinthattuk, amely egy kőműveskanálhoz hasonlító eszköz. Idegenvezetőnk megmutatta nekünk, hogy milyen volt a keverésnek a hangja. Nem csak eszközöket tapinthattunk meg, hanem a csokoládé reklámozásához használt próbababát, ami egy csokoládélánynak volt felöltöztetve nagyon élethűen.
A kiállítási tárgyak egy részét üveg mögött tartják, ezért azokat csak a látók tudták megtekinteni, de tárlat vezetőnk arra is felkészült, hogy a vakoknak is részletes információkat tudjon róluk átadni. A program végén a múzeum előterében a sok finomságot nem csak megtekinthettük, hanem vásárolhattunk is belőlük. Köszönet Törőcsik Ágnesnek, a múzeum igazgatójának és tárlatvezetőnknek, Szegedi Kingának!
Kalandozás a csokoládé világában

Ezután rátértünk a Szamos csokoládéra és a marcipánra. A marcipán feltalálása is egy érdekes dolog volt. Egy cukrászmester kisfia jött rá arra, hogy a mandulát cukorral és vízzel keverve egy édes massza keletkezik és kihűtve nagyon szép formákat lehet belőle készíteni és finom édességként fogyasztható. Ez kapta a marcipán nevet.
A Szamos Csokoládégyár a Szamos család családi vállalkozása volt. Szamos Mátyás 1986-ban készítette el első csokoládéját, amely egy konyakmeggy bonbon volt. Majd egyre több csokoládét készítettek, amelyeket el tudtak adni. A Szamos csokoládémúzeumot a Szamos család alapította meg.
A kiállítási tárgyak egy részét üveg mögött tartják, ezért azokat csak a látók tudták megtekinteni, de tárlat vezetőnk arra is felkészült, hogy a vakoknak is részletes információkat tudjon róluk átadni. A program végén a múzeum előterében a sok finomságot nem csak megtekinthettük, hanem vásárolhattunk is belőlük. Köszönet Törőcsik Ágnesnek, a múzeum igazgatójának és tárlatvezetőnknek, Szegedi Kingának!
Programunk Kispest Önkormányzatának támogatásával valósult meg.
Rátóti Krisztina és Ruzsa Viktor
VGYKE közösségi civilszervezők
Egy befogadó közösség, avagy fehérbot nap Rákosmentén
2025. október 17.
A programot a Vigyázó Sándor Művelődési Ház Fórum termében tartottuk. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Dunai Mónika, a kerület országgyűlési képviselője, az önkormányzat részéről Rózsahegyi Péter mondott köszöntőt. Egyesületünk elnöke, Fodor Ágnes kiemelte, hogy a kerület befogadó közösség és kezdetektől fogva támogatja a klubot.
A műsort a Vakok Iskolája Legato Kórusa adta XVI-XX. századi kórusművekkel. Két prózai mű is elhangzott, amelyek jókedvre derítették a közönséget.
Végezetül elfújtuk a gyertyát a születésnapi tortán, és kis vendéglátással és beszélgetéssel, kapcsolatteremtéssel fejeztük be a rendezvényt.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsa
közösségi civilszervezők
Tíz éves a Békásmegyeri Lámpás Klub
Október a látás hónapja, október 15-e pedig a fehérbot nemzetközi napja. Ehhez kapcsolódóan a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületének Lámpás Klubjai tematikus klubnapokat, programokat tartanak. Így történt ez a Közösség Lámpásai – Óbudai Látássérültek Klubjában is, amely éppen 10 évvel ezelőtt, 2015. október 16-án nyitotta meg kapuit az érdeklődő tagtársak és családtagjaik, kísérőik előtt.
A 2025. októberi fehérbot napi klubnapnak – ahogy egyébként állandó helyszínként – 16-án, csütörtökön is a Békásmegyeri Közösségi Ház adott otthont. A nagy érdeklődésre és az esemény színvonalára tekintettel klubnapunkat ezúttal a Ház színháztermében tartottuk.
Ruzsa Viktor közösségi civilszervező felvezetője és Fodor Ágnes, a VGYKE elnökének köszöntője után Györök Márk saját maga, illetve a népszerű Kaláka együttes által megzenésített versekkel és néhány kedvenc dalával örvendeztette meg közönségünket. A Kaláka együttes által megzenésített versek között többnyire Petőfi Sándor és Kányádi Sándor verseit hallhattuk, mivel a zenekar tagjai köztudottan baráti viszonyt ápoltak Kányádi Sándor költővel, Márk pedig kisgyermek kora óta kedveli és egyik példaképének tartja az együttes tagjait.
Őt Mészáros János Elek Simándy-, Szenes Iván- és Vörösmarty Mihály Művészeti Díjas magánénekes követte, akit az ország 2012-ben az RTL Klub Csillag születik című tehetségkutató versenyén ismert meg. János -az ott bemutatkozó előadók között- kiváló énekhangja mellett azzal is felkeltette a csatorna és közönsége figyelmét, hogy a szokványos popslágerek helyett Erkel Ferenc Bánk bán című operájának híres, „Hazám, hazám…” című nagyáriáját adta elő. Ez védjegyévé vált, így a sok szép lírai tenor dal közül ez sem maradhatott ki. Emellett ismert musical- és operett részletek csendültek fel. Végezetül János megemlékezett az 1925-ben született Vámosi János táncdalénekesről, aki – bár idén lenne 100 éves – sajnos, ahogy János elmondta, egyetlen említést sem kapott a nagyobb rádiókban és televíziókban. János a Volt egyszer egy vadnyugat című film ismert főcímdalának magyar szövegű változatával tisztelgett a XX. század egyik legelismertebb előadóművészének emléke előtt.
Műsorunk után a klubjaink rendszeres helyszíneként szolgáló I. emeleti kisteremben sós süteménnyel, pogácsával és ásványvízzel vártuk a résztvevőket. A rendezvény lebonyolításában partnerünk az A&J Studio BT volt, aki már több ízben is a VGYKE segítségére volt, legyen szó bármilyen kisebb-nagyobb rendezvényről.
Klubnappal egybekötött programunk Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával valósult meg.
Ruzsa Viktor
közösségi civilszervező
Fehérbot napi ünnepség Pesterzsébeten
2025. október 15.
Októberben ismét megünnepeltük a fehérbot napját.
Az esemény felemelő és meghitt hangulatban zajlott, ahol a résztvevők nemcsak ünnepeltek, hanem feltöltődtek, és újra átélhették az összetartozás érzését.
A rendezvényen Földesi Gyula országgyűlési képviselő, majd Havasi Zoltán alpolgármester mondta el ünnepi beszédét, végül pedig Mészáros Ágnes, Egyesületünk alelnöke szólt a jelenlévőkhöz.
Az esemény jó hangulatáról Thomas Stonewell és Jasmine B. gondoskodott, mely során hazai és külföldi dalokat adtak elő.
Az esemény zárásaként egy kis megvendégeléssel zártuk a programot, ahol a jó hangulat, a közösség ereje és a sok mosoly tette teljessé az ünnepet.
Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező
Gazdagréti megemlékezés
A 11. kerületi Lámpás Klub fehérbot napi rendezvénye 2025. október 13-án 14 órakor a Gazdagréti Közösségi Házban került megrendezésre.
A rendezvényen a VGYKE Lámpás közösség vezetője, Pázmán Krisztina mondott köszöntőt a fehérbot nap alkalmából, majd Pataky Andrea a helyi klub vezetője köszöntötte a vendégeket és felkonferálta a programokat.
A rendezvényen Pesa Anna Mária műveiből hangzott el néhány, elsőként Járfás Barbara tolmácsolásában, majd Szanyi Hajnalka előadásában.
Ezt követte a Lélekhang kórus előadása, egyedi dalokat adtak elő, gyönyörű hangzásokkal. Ezután Pesa Anna Mária két rövid novelláját hallhattuk, melyek a vakság viszontagságairól szóltak humoros formában, ezeket nagyon szép előadásban Rajnai Andreától hallhattuk. Majd Pál László Bendegúz, terápiás zsonglőr interaktív előadása következett, ami különösen érdekes volt, hiszen zsonglőr mutatványokra tanította a vakokat és gyengénlátókat. Nagyon érdekes élményben volt részünk, mindenki együtt zsonglőrködött, amit egy közös záródobás koronázott meg. Ezt követte Malomsoky Ildikó művésznő énekes hárfa előadása, saját szerzeményű és közkedvelt dalokkal. A dalok közül néhányat többen megkönnyeztek, gyönyörű előadás volt.
A programot Pesa Anna Mária novelláival zártuk, Soczó Krisztina előadásában.
Záróeseményként szendvicsekkel, pogácsával, süteményekkel, üdítővel láttuk vendégül az ünnepnapon résztvevőket.
A program megvalósulását Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzatának köszönjük, hiszen támogatásukkal hozzájárultak a rendezvény megvalósulásához.
Pataky Andrea
Közösségi civilszervező
Közösségi programokra fel!
Nincs megállás: programjainkról tovább készülnek az összeállítások.
Hogyan függ össze Beethoven és Nádasdladány? Nos, ezen a héten videósorozatunk legfrissebb részeiben szó lesz mindkettőről.
Szerkesztő-műsorvezető: Balázs Zsanett
Az összeállítások itt hallgathatók meg:
Közösségi programok – Látogatás a Beethoven Emlékmúzeumba
Közösségi programok – Nádasdladányi kirándulás
VGYKE
Meghívó fókuszcsoportos beszélgetésre
Kedves Érdeklődő!
Szeretettel meghívjuk Önt egy fókuszcsoportos beszélgetésre, amelynek központi témája: Az akadálymentesítés vizsgálata – a látássérült emberek mindennapi tapasztalatai és javaslatai.
A beszélgetés célja, hogy közösen feltárjuk, milyen fizikai és digitális akadálymentesítési megoldások érhetők el a látássérült emberek számára, és ezek mennyire segítik a mindennapi életet.
Emellett szeretnénk megismerni azokat a területeket is, ahol a résztvevők hiányosságokat vagy fejlesztési lehetőségeket tapasztalnak.
Véleménye és tapasztalatai számunkra kiemelten fontosak, hiszen hozzájárulhatnak az akadálymentes környezet fejlesztéséhez és a mindennapok megkönnyítéséhez.
Időpont: 2025. november 4. 10:00-től 12:00-ig
Helyszín: 1141 Budapest, Szugló utca 81.
Jelentkezni ügyfélszolgálatunkon lehet az alábbi elérhetőségeken:
Telefon: +36-1-384-5541
Mobil: +36 70 387 5267
E-mail: ugyfel@vgyke.com
Jöjjön el, ossza meg velünk tapasztalatait, sokat jelent számunkra!
A résztvevők számára a Láthatár Segédeszköz Bolt jóvoltából 10% kedvezményt biztosítunk.
Tájékoztatjuk, hogy a beszélgetésről hangfelvétel készül a kutatás pontossága érdekében. A résztvevők adatait a mindenkori jogszabályoknak megfelelően kezeljük.
Vass Dominik
Születésnapi klubnap Kőbányán
A kőbányai klub októberi összejövetelét, havi klubnapunkat október 13-án 15 órai kezdettel tartottuk meg a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.
Ezúttal a klub 8 éves fennállását ünnepeltük. A klubnap elején köszöntöttem a jelenlévőket és elmondtam, mennyire jó, hogy ilyen egymás felé forduló és összetartó közösségünk van Kőbányán. Később megkóstoltuk a tagok által hozott süteményeket, innivalókat.
A program második felében könnyed beszélgetés mellett felhívtuk azt a néhány tősgyökeres tagot, akik személyesen nem tudtak jelen lenni köztünk az ünnepen. A fehérbot napról is megemlékeztünk röviden.
Kellemes délutánt töltöttünk egymás társaságában.
Jánosi Veronika
közösségi civilszervező
Beszámoló klubnappal egybekötött fehérbot napi ünnepségről
2025. október 10.
Fehérbot napi ünnepségünket ebben az évben a már jól ismert helyszínen, a Ferencvárosi Művelődési Központban tartottuk.
Az ünnepséget Döme Zsuzsanna ferencvárosi alpolgármester nyitotta meg, majd Fodor Ágnes, a VGYKE elnökasszonya köszöntötte a megjelenteket.
A fehérbot napi ünnepség közel hozza egymáshoz a kerületben élőket, családtagokat, érdeklődőket. Az ünnepség egyben kikapcsolódást is jelent a hétköznapokból, a szürkeségbe fényt hozott a megjelenteknek.
Az ünnepi műsort Rák Kati színésznő csodás előadása jelentette, melynek során megtudtuk, hogy vajon a boldogság megvásárolható-e, illetve népszerű operettekből hallatszottak dallamok.
A művésznő fellépését ajándékkosárral és virággal honorálta klubunk.
Természetesen a vendéglátás sem maradhatott el, az Interkerid Kft. közreműködésével.
A programot a Ferencvárosi Önkormányzat támogatta.
Szalainé Tündi
közösségi civilszervező
Fehérbot napi ünnepség Erzsébetvárosban
Október 9-én Erzsébetvárosban is megünnepeltük a fehérbot napját. A programot Fodor Ágnes, Egyesületünk elnöke nyitotta meg. Szűcs Balázs alpolgármester arról beszélt, milyen fontos, hogy két civil szervezet együttműködéséből jöhetett létre a program egy része. Beszédében a Miénk a Színpad Egyesület fellépésére gondolt, akik operett slágerekkel kápráztattak el bennünket. Később Taskovics Adél látássérült amatőr író verscsokrát hallgathattuk meg.
A program második felében a kötetlen beszélgetés során Erzsébetváros Önkormányzata támogatásának köszönhetően szendvicset és pogácsát fogyaszthattak a jelenlévők.
Jánosi Veronika
közösségi civilszervező
Felelős állattartás: a vakvezetőkutyák világa
Megjelent „Gazdit vezetünk” című videósorozatunk 2. része. Felelősségteljes gazdik válaszolják meg, hogy:
- Ki igényelhet vakvezetőkutyát?
- Minden kutyus és gazdi nyerő páros?
- Mi történik a kutyával, ha a gazdi pl. kórházba kerül?
Tekintsd meg a közel tíz perces részt Youtube-csatornánkon!
VGYKE
A látássérültek helyes kíséréséről a rákosmenti klubnapon
2025.10.06.
A nap aktualitása nyomán tagjaink először hallhattak egy rövid előadást Acsay Pétertől a 176 éve kivégzett aradi vértanúkról.
Ezt követően alaposan megvitattuk, hogy hogyan lehet a legjobban segíteni egy látássérültnek a közlekedésben. Természetesen a gyakorlatba is átültettük a megbeszélés eredményét.
Klubunkra ellátogatott egy új tag is, aki gyógymasszőrként dolgozik.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
közösségi civilszervezők