Vakvezető kutyája miatt egyetlen pécsi kollégium sem fogadja a látássérült diáklányt

Kép forrása: mindenamikutya.hu

Kép forrása: mindenamikutya.hu

Arra hivatkozva, hogy kutyával nem jöhet, egyetlen bentlakásos intézetben sem fogadják, pedig törvény szerint ezt egyetlen intézmény sem engedhetné meg magának.

Alexa hegedűművésznek tanul, és nemrég felvételt nyert a Pécsi Művészeti Gimnázium 13. évfolyamára. Mivel nem helyi lakos, szállásra van szüksége a városban, de egyelőre nem talált magának. Kollégiumban nem fogadják, így most olcsó albérletet, szobát vagy lakást keres. Üzenetét, kérését egy ismerőse osztotta meg Facebook-oldalán:

“(…) Látássérült vagyok, vakvezető kutyával közlekedem, aki profin képzett és maximálisan jól nevelt. A kollégium keresés során viszont ez problémát okozott, minden helyen elutasítottak többnyire azzal az indokkal, hogy a kutyát nem vihetem be, holott jogszabály vonatkozik arra, hogy a lakosság számára is nyitva álló minden területre, intézménybe bemehet, hiszen így tudja megfelelően végezni a feladatát.”

A Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola honlapja, és Fahéj kutya saját Facebook-blogja szerint egyébként Alexa és kutyája összeszokott párost alkotnak.

Forrás: 444