A Péntek Lajos Alapítvány pályázata

A Péntek Lajos Alapítvány pályázata – Pályázati kiírás

A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány, együttműködve a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületével, a 2023. évben is pályázatot hirdet Magyarországon tanuló, magyar állampolgárságú általános és középiskolai tanulmányaikat folytató látássérült diákok részére, tanulmányaik végzésével összefüggő eszközök/ segédeszközök beszerzésének, egyéb az iskolai tanulmányokhoz kapcsolódó kiadások támogatása céljából.

A pályázat keretösszege 630.000, – Ft, amely az Alapítvány tőke kamataiból és az SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.

Pályázati részvétel feltétele: hivatalos oktatási intézmény tanulója, a jó tanulmányi eredmény. A pályázaton való részvételhez a 3,5 átlagnál jobb tanulmányi eredmény szükséges.

A pályázat során maximum 21 gyermek támogatására nyílik lehetőség, melynek konkrét összege a feltételeknek megfelelő nyertesek tanulmányi eredményétől, a pályázók számától függ, a fent jelölt keretösszegre tekintettel. A pályázat elbírálása után a nyertesek részére a támogatás esetenkénti konkrét összegéről az Alapítvány tájékoztatást ad.

Az Alapítvány ezzel a pályázattal a 18 év alatti azon rászoruló látássérült gyermekeket kívánja támogatni, akik más pályázati lehetőségektől elesnek, az adott körülmények ellenére jó tanulmányi eredményt tudnak felmutatni, társaikkal együttműködő magatartást tanúsítanak.

Örömmel vennénk olyan pályázatot is, ahol az átlagtól eltérő tevékenység gyakorlóját támogathatnánk, aki például zenei vagy más művészeti területen is eredményes. Továbbá szívesen támogatunk olyan pályázó diákot, aki kreatív gondolkodásával a későbbiekben eredményes tanulmányokat folytathat például műszaki-, informatikai területeken.

Előnyben részesítjük:

Pályázni kizárólag a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa és a VGYKE által kiadott pályázati űrlap teljes körű és a valóságnak mindenben megfelelő kitöltésével, illetve a kitöltött űrlap és a mellékletek, valamint a bemutatkozó levél határidőben történő benyújtásával lehet.

A pályázó a tanulmányát-, életvitelét segítő különféle eszközök, beszerzésére nyújthat be pályázatot.

A megpályázható összeg: maximum 30.000 – 50.000 Ft, tanulmányi átlagtól függően, melyet a kuratórium határoz meg. Amennyiben egy családból több pályázat érkezik be a kuratórium egyedi döntésével az egy családban élő gyermekeket együttesen támogathatja az egyéb körülmények figyelembevételével megállapított összeggel.

Pályázni az alábbi csoportokba tartozó eszközökre lehet:

A pályázat kötelező mellékletei:

1. Pályázati adatlap

2. Látássérülést igazoló dokumentum
a). MVGYOSZ és tag-szervezeteinek tagsági igazolványának fénymásolata (fényképes és az érvényes tagsági jogviszonyt igazoló oldalak) vagy,
b). emelt szintű családi pótlékot megállapító érvényes határozat fénymásolata

3. Az egy háztartásban élő több látássérült személy esetén valamennyiük fogyatékosságát igazoló dokumentumok (tagsági igazolvány fénymásolata, vagy fogyatékossági támogatást vagy vakok személyi járadékát megállapító határozat másolata, vagy emelt összegű családi pótlékot megállapító határozat másolata)

4. Bemutatkozó levél a pályázati adatlapon közöltek szerint.
iskolai pedagógus javaslata a pályázati adatlap figyelembevételével, a pályázó tanulmányaira tekintettel.

az iskolai jogviszony igazolása.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a csatolandó fogyatékosságot igazoló dokumentumokat minden esetben másolatban szíveskedjenek benyújtani, kivétel a nyertes pályázók által benyújtott eszközvásárlás eredeti számlái! A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa és a VGYKE nem vállalja az eredeti dokumentumok visszajuttatását a pályázók részére!

Nyomatékosítjuk, hogy a támogatást csupán abban az esetben tudjuk kifizetni, ha a beszerzett eszközről szóló számlák dátuma 2023. október 02. és december 06. közé esik, illetve a benyújtott eredeti számlák a támogatott személy nevére szólnak.

Felhívjuk figyelmüket továbbá, hogy a pályázat benyújtása nem jelenti automatikusan a támogatás odaítélését!

A pályázati felhívás és adatlap letölthető a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa honlapjáról, a VGYKE honlapjáról itt,
illetve beszerezhető személyesen, vagy kérhető e-mailben a VGYKE központi ügyfélszolgálatán az alábbi elérhetőségeken:

VGYKE központi ügyfélszolgálat: 1141 Budapest, Szugló u. 81.

Telefon: (1)384-5541 (1-es menüpont)

E-mail: ugyfel@vgyke.com

A pályázatok benyújtási határideje 2023. október 27. péntek.

A pályázatok benyújthatók postai úton a VGYKE postacímére: 1590 Budapest Zugló 1 Posta, Pf.: 119. illetve személyesen a VGYKE központi ügyfélszolgálatán.

Az egyesület ügyfélszolgálati irodájában munkatársaink előzetes egyeztetés esetén állnak rendelkezésükre a pályázati adatlapok kitöltésében.

Postai benyújtás esetén határidőben benyújtottnak minősül az a pályázat, melyen a postai bélyegző legkésőbbi dátuma 2023. október 27. A postán benyújtott pályázatokat kérjük, elsőbbségi postázással feladni szíveskedjenek!

A személyesen benyújtott pályázatok esetén az egyesület munkatársai átvételi elismervényt állítanak ki. A személyesen történő benyújtás határideje 2023. október 27. péntek 12 óra.
Később beérkező Pályázatokat nem áll módunkban elfogadni!

A pályázatok benyújtását követően hiánypótlásra nincs lehetőség!

A pályázatokat a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány kuratóriuma bírálja el legkésőbb 2023. november 17. napig. A pályáztatónak jogában áll az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatást megítélni. A pályázat eredményéről az elbírálást követő 7 munkanapon belül minden pályázó értesítést kap, az általa megadott e-mail címre vagy a pályázó iskolájának e-mail címére, ennek hiányában a pályázó postai úton kap értesítést. Az értesítés objektív feltétele a jól olvasható cím megadása. A nyertes pályázók listája elérhető lesz a VGYKE honlapján is. Az elnyert támogatások felhasználására 2023. december 6-ig van lehetőség.

Az eredeti számlát legkésőbb 2023. év december 12. napjáig a VGYKE központi ügyfélszolgálatán be kell nyújtani, cím: 1141 Budapest, Szugló utca 81., vagy postán elküldeni, hogy december 12. napig beérkezzen, postacím: 1590 Budapest Zugló 1 Posta, Pf.: 119.

Nem bírálható el az a pályázat, amely:

A megpályázott eszköz megvásárlását a pályázó nevére szóló ÁFA-s számlával kell igazolnia a nyertesnek, melynek eredeti példányát a VGYKE központi ügyfélszolgálatán be kell mutatni, és leadni. Az eredeti számla kerül a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványához. A támogatást az Alapítvány jóváhagyása után, utófinanszírozásként, egyösszegben, banki átutalással, a pályázó által megjelölt bankszámla tulajdonos bankszámlájára kerül kifizetésre, a nyertes pályázó nevének feltüntetésével.

A pályáztató a támogatás felhasználásának ellenőrzésére bármilyen, a hatályos jogszabályoknak megfelelő módon jogosult.

Várjuk a megkereséseket, hogy az adományozók szándékainak megfelelően segíthessük a látássérült tanulókat!

Felkérés:

Jelen pályázattól függetlenül a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa tisztelettel kéri a pályázó környezetében élőket és a jószándékú ismerősöket, hogy SZJA 1%-os felajánlásukkal, vagy más adományukkal segítsék a rászorult gyermekek támogatását segítő munkát.

Az alapítvány számlaszáma: Kereskedelmi és Hitelbank Zrt. 10200823-22213619-00000000

Az így befolyt pénz csaknem teljes egészében növeli a későbbi pályázatok finanszírozására fordítható összeget, mely több gyermek támogatását teszi lehetővé.

A most támogatásra fordítható összeg, az évek alatt felajánlott adományoknak köszönhetően áll rendelkezésre.

Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány

E-mail: simbetet@t-online.hu

Telefon: (1) 407 0773

Javasoljuk az Alapítvány weblapjának felkeresését, ahol több, a pályázattal kapcsolatos információ is megtalálható.

Budapest, 2023. szeptember 26.

Üdvözlettel:

Fodor Ágnes és Sipos Balázs
A VGYKE elnöke és az Alapítvány képviselője

#alapítvány #csökkentlátók #diákok #felhívás #kiírás #látássérült #pályázat #PéntekLajosAlapítvány #tanulók #VGYKE

Kiírásra került a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány 2022. évi pályázata

A kép forrása: www.dsy.hu
 

A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány, együttműködve a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületével, a 2022. évben is pályázatot hirdet Magyarországon tanuló, magyar állampolgárságú általános, közép, felsőfokú tanulmányaikat folytató látássérült diákok részére, tanulmányaik végzésével összefüggő eszközök/ segédeszközök beszerzésének, egyéb az iskolai tanulmányokhoz kapcsolódó kiadások támogatása céljából.

A pályázat keretösszege 700.000,- Ft, amely az Alapítvány tőke kamataiból és az SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.

A pályázat során maximum 21 gyermek támogatására nyílik lehetőség, melynek konkrét összege a feltételeknek megfelelő nyertesek tanulmányi eredményétől, a pályázók számától függ, a fent jelölt keretösszegre tekintettel. A pályázat elbírálása után a nyertesek részére a támogatás esetenkénti konkrét összegéről az Alapítvány tájékoztatást ad.

A megpályázható összeg: maximum 30.000 – 50.000 Ft, tanulmányi átlagtól függően, melyet a kuratórium határoz meg. Amennyiben egy családból több pályázat érkezik be a kuratórium egyedi döntésével az egy családban élő gyermekeket együttesen támogathatja az egyéb körülmények figyelembevételével megállapított összeggel.

A pályázati felhívás és adatlap letölthető a Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítványa honlapjáról, a VGYKE honlapjáról, illetve beszerezhető személyesen, vagy kérhető e-mailben a VGYKE központi ügyfélszolgálatán az alábbi elérhetőségeken:

Telefon: (1)384-5541 (1-es menüpont)

E-mail: ugyfel@vgyke.com

A fenti pályázati felhívás tartalmazza azon csatolandó dokumentumok listáját is, melyeket be kell nyújtani, valamint egyéb fontos információkat a pályázatról (pl. kik pályázhatnak.)

A pályázatok benyújtási határideje 2022. október 28. péntek.

A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány 2019. évi pályázati felhívása

A Péntek Lajos Csökkentlátó Gyermekek Alapítvány, együttműködve a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesületével, a 2019. évben is pályázatot hirdet Magyarországon tanuló, magyar állampolgárságú általános, közép, felsőfokú tanulmányaikat folytató látássérült diákok részére, tanulmányaik végzésével összefüggő eszközök/ segédeszközök beszerzésének, egyéb az iskolai tanulmányokhoz kapcsolódó kiadások támogatása céljából.

A pályázat keretösszege 650.000,- Ft., amely az Alapítvány tőke kamataiból és az SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.

Pályázati részvétel feltétele: hivatalos oktatási intézmény tanulója, a jó tanulmányi eredmény. A pályázaton való részvételhez a 3,5 átlagnál jobb tanulmányi eredmény szükséges.

A pályázat során maximum 21 gyermek támogatására nyílik lehetőség, melynek konkrét összege a feltételeknek megfelelő nyertesek tanulmányi eredményétől, a pályázók számától függ, a fent jelölt keretösszegre tekintettel. A pályázat elbírálása után a nyertesek részére a támogatás esetenkénti konkrét összegéről az Alapítvány tájékoztatást ad.

Az Alapítvány ezzel a pályázattal elsősorban a 18. év alatti azon rászoruló látássérült gyermekeket kívánja támogatni, akik más pályázati lehetőségektől elesnek, az adott körülmények ellenére jó tanulmányi eredményt tudnak felmutatni, társaikkal együttműködő magatartást tanúsítanak.

A teljes pályázati felhívás és adatlap innen tölthető le.

A képen magyar bankjegyek láthatóak

A kép forrása: oroscafe.hu