Kirándulás a Sunrise Ranch-re

2025.04.07.

Áprilisi programunk keretében kirándulást tettünk Ráckevére a Sunrise Ranch-re, ahol egy szuper délelőttöt töltöttünk el együtt tagjainkkal.

Mikor megérkeztünk a ranch-re, már egy lovashintó várt minket, melyen utazva megtekinthettük a várost. Ez sokaknak különösen maradandó élmény volt, mivel többen most utaztak először lovashintón.

Ezt követően Gágyor Ramóna körbevezetett minket a ranch-en, ahol simogathattunk különböző méretű lovakat, pónikat, bárányokat és kutyusokat is. Az egyik ló, Latte éppen vemhes volt. Csodálatos érzés volt a már óriási hasát simizni, tudván, hogy következő héten már megszületik a kiscsikója.

A lovaknak simogatás közben nasit is adhattunk répa formájában – különösen Csöpi póni nagy örömére.

A nap zárásaként kipróbálhattuk a lovaglást is – természetesen vezetőszárral kísérve Rami, a lovasterapeuta által.

Nagyon jól éreztük magunkat, a hűvös idő ellenére is felejthetetlen, fantasztikus élmény volt.

Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező

Töltsd fel a lelked nevetéssel!

2025.03.21.

Márciusi programunknak a Csili Művelődési Központ adott otthont, ugyanis részt vettünk Hadházi László önálló estjén.

Az előadás hatalmas élmény volt, Hadházi Lászlóban most sem lehetett csalódni, mint mindig, ezúttal is mosolyt csalt mindenki arcára.

Szuper estét töltöttünk el együtt.

Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező

Finta atya ismét a Pesterzsébeti Lámpás Klubon

2025.03.13.

Márciusi klubnapunkon közkívánatra ismét Finta Lajos atya látogatott el hozzánk.

Az atya ezúttal mesélt nekünk fotókkal illusztrálva a perui kultúráról, az akkori lakóhelyéről, milyen nehéz volt a civilizációtól elzártan élni áram, sokszor élelem, gyógyszerek nélkül.

Olyan érdekesnek bizonyultak a látottak – hallottak, hogy a jelenlévők a közel két órás előadás után további kérdéseket tettek fel az atyának a témát illetően.

A klubnap zárásaként egy kis süteménnyel kedveskedtünk a jelenlévőknek.

Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező

Finta Lajos római katolikus pap ismét a Pesterzsébeti Lámpás Klubon

Kép forrása: Váci egyházmegye 

Finta Lajos római katolikus pap ismét a Pesterzsébeti Lámpás Klubon

Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők!

Márciusi klubnapunkon közkívánatra, Finta Lajos római katolikus pap, ismét vendégünk lesz a Pesterzsébeti Lámpás Klubon, aki közel húsz évig misszionáriusi szolgálatot teljesített dél-Amerikában, az amazóniai őserdő indián közösségeiben.

Tavaly sokat hallhattunk az atya kint töltött éveiről, – távol a civilizációtól milyen nehézségekbe ütközött – de az a két óra csak arra volt elég, hogy a közel két évtized alatt összegyűlt élményeiről érintőlegesen beszéljen.

A tagokat olyan mélyen érintette az előadás, hogy azt követően többektől elhangzott, hogy órákig hallgatnák még az atya mondandóját. Sajnos ez idő hiányában aznap, nem volt lehetséges.

Viszont márciusi klubnapunkon alkalom nyílik, Lajos atya beszámolójában jobban elmélyülni, melyet a tavalyihoz hasonlóan fotókkal illusztrálva ad elő.

Klubnap időpontja: 2025. március 13. 14:00

Helyszín: Csili Művelődési Központ (1201 Budapest, Baross utca 55.)

A klubnap ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a terem korlátozott befogadó képessége miatt.

Jelentkezés határideje: 2025. március 10. 12:00

Jelentkezni, az alábbi elérhetőségeken keresztül lehet:

E-mail: pesterzsebet.szervezo@vgyke.com

Mobil: 06704310445

Várok Mindenkit szeretettel!

Dudiknè Rácz Andrea sk.

XX. kerületi Közösségi Civilszervező

 

 

 

 

 

 

 

 

Munkácsy – Egy világsiker története

2025.02.21.

Februárban a Szépművészeti Múzeumba látogattunk, ahol tárlatvezetéssel vettünk részt a Munkácsy kiállításon.

Munkácsy Mihály lélegzet elállító művei tárultak a szemünk elé. Olykor meghökkentő alkotásai teljesen magukkal ragadták az embert.

A tárlatvezető hölgy olyan aprólékos részletességgel beszélt a festményekről, hogy akik nem látnak, azok számára is megelevenedett a látvány.

Kellemes délelőttöt töltöttünk el együtt.

Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező

Karácsonyozás Pesterzsébeten

Karácsonyozás Pesterzsébeten

Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők!

Ismét eljött a december, és a pesterzsébeti lámpás klub tagjaival is készülünk az ünnepekre.

Ezen a különleges klubalkalmon egy kis karácsonyi hangulatot varázsolunk az ünnepi asztalra és a szívünkbe is.

Várok Mindenkit szeretettel!

A klubnap időpontja: 2024. december 12. 13:00

Helyszín: Csili Művelődési Központ „B” épület (1201 Budapest Baross utca 55.)

Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken keresztül lehet:

E-mail: pesterzsebet.szervezo@vgyke.com

Mobil: 06301866328

06704310445

Várok Mindenkit szeretettel!

Dudiknè Rácz Andrea

VGYKE XX. kerületi Közösségi Civilszervező

 

 

 

 

 

 

 

 

Illóolajok, aromák a Pesterzsébeti Lámpás Klubon

2024.11.14.

Novemberi klubnapunkon Pesti Viktória és Dóra András vezettek be minket az illóolajok világába.

Megtudhattuk, hogy a különböző illóolajok milyen jótékony hatást gyakorolnak szervezetünkre, illetve volt lehetőségük helyben kipróbálni számos illóolaj rövidtávú hatását.

A tagoknak olyannyira tetszett az előadás, hogy jövőre visszavárjuk klubvendégeinket, akik méginkább elmélyítenek az adott témában.

Vendégeinkkel a klubnap végén Rátóti Krisztina készített interjút “Vendégségben klubjainkon” videósorozatunk 5. részének keretében, mely itt hallható.

Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Pesterzsébet #vak #VGYKE

Ünnepekre hangolódva a Karácsonymúzeumban

A kép forrása: Christmas FM

Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők!

Novemberi klubprogramunk során – ráhangolódva az adventi időszakra – ellátogatunk Szentendrére a Hubay Házba, ahol Karácsonymúzeum található, illetve lehetőségünk nyílik karácsonyi díszek, dekorációk vásárlására.

A klubprogram időpontja: 2024. november 28. 10:00
Helyszín: Hubay Ház (2000 Szentendre, Bercsényi utca 1.)
Találkozó 2024. november 28. 09:00-kor a 4-6-os villamos vonalán, a Margit híd budai hídfő megállóban, a Széll Kálmán tér irányába közlekedő oldalon.

Innen hévvel utazunk tovább Szentendrére.

Kérek minden jelentkezőt – akinek szükséges – gondoskodjon kísérőről, mert kísérőt sajnos nem áll módomban biztosítani.

Jelentkezési határidő: 2024. november 26. 12:00

Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken keresztül lehet:

E-mail: pesterzsebet.szervezo@vgyke.com

Mobil: 06301866328
06704310445

A programon felvétel készül, mely megtekinthető lesz a Közösség Lámpásai – pesterzsébeti Látássérültek Klubja Facebook-oldalon.

Várok Mindenkit szeretettel!

Dudikné Rácz Andrea
VGYKE XX. kerületi Közösségi Civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #meghívó #Pesterzsébet #vak #VGYKE

Tárlatvezetés az Egyiptomi Kiállításon

2024. 10. 22.

Októberi klubprogramunk gyanánt „utazást tettünk” az ókori Egyiptomba.

A tárlatvezető hölgy felkészültségének köszönhetően nemcsak elmélyültünk az ókori Egyiptomhoz köthető hiedelmekbe, teremtéstörténetbe, temetkezéssel kapcsolatos szokásokba, hanem ezekhez kapcsolódó tárgyak másolatát is a kezünkbe vehettük.

A tárlatvezetés nagyon érdekes és informatív volt.

A helyszínen felvétel készült, mely ide kattintva tekinthető meg.

Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #Pesterzsébet #vak #VGYKE

Fehérbot napi Ünnepség Pesterzsébeten

2024. 10. 10.

A Pesterzsébeti Lámpás Klub megalakulása óta immár második alkalommal tartottuk meg Pesterzsébeten a Fehérbot napi Ünnepségünket.

A rendezvényt Egyesületünk elnök asszonya, Fodor Ágnes nyitotta köszöntőjével, majd az alpolgármester, Havasi Zoltán intézett néhány gondolatot a tagokhoz, vendégekhez.

A Vakok Iskolájának alsó tagozatos diákjai, illetve kedves kerületi tagunk, Kovács Marcell emelték az ünnepség fényét fellépésükkel.

A rendezvény végén egy kis megvendégeléssel kedveskedtünk a jelenlévőknek.

A helyszínen felvétel készült, mely itt tekinthető meg.

Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #Fehérbotnap #gyengénlátó #klubprogram #közösségiklubok #látássérült #Pesterzsébet #vak #VGYKE

Fehérbot napi ünnepség Pesterzsébeten

Fehérbot napi ünnepség Pesterzsébeten

Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők!

Immár második alkalommal kerül megrendezésre a pesterzsébeti Lámpás Klub által szervezett Fehérbot napi Ünnepség.

Ebben az évben is, rendkívüli kis fellépők emelik majd, az ünnepség fényét, akik a Vakok Iskolájából látogatnak el hozzánk és adják elő produkciójukat.

A program zárásaként egy kis megvendégeléssel készülünk a jelenlévőknek.

A Rendezvény időpontja: 2024. október 10. 14:00

Helyszíne: Csili Művelődési Központ “B” épület Vízvári terem

1201 Budapest Baross utca 55.

A programon való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött.

Regisztrálni az alábbi elérhetőségek egyikén lehet:

Mobil: 06704310445

E-mail: pesterzsebet.szervezo@vgyke.com

Várunk Mindenkit szeretettel!

Dudiknè Rácz Andrea

VGYKE XX. kerületi Közösségi Civilszervező

 

 

 

 

 

 

 

Láthatár Bolt és Ügyfélszolgálat a pesterzsébeti Lámpás klubnapon

2024.09.12.

A szeptemberi klubunk vendége Németh Róbert volt, aki a Láthatár Bolt, valamint az Ügyfélszolgálat képviseletében látogatott el hozzánk.

Robi számos terméket mutatott be a bolt kínálatából, mely nagy érdeklődést váltott ki a tagok részéről.

Lehetőség nyílt a termékek megvásárlására tagjaink legnagyobb örömére, továbbá alkalmunk volt a tagdíj befizetésére is.

Dudikné Rácz Andrea
XX. kerületi közösségi civilszervező

#aliglátó #gyengénlátó #klubnap #közösségiklubok #látássérült #Pesterzsébet #vak #VGYKE