A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) fennállásának 20. évfordulóját ünnepeltük egy szívhez szóló és emlékezetes rendezvény keretében az MVGYOSZHermina úti székházában. VIP vendégeinket, támogatóinkat a felújított Sipeki Villában fogadta Fodor Ágnes elnök asszony és Mészáros Ágnes alelnök, ahol egy kis állófogadás keretében emlékezett meg a VGYKE megalakulásáról. A kiemelt vendégeinket a VGYKE logójával díszitett tortával és pezsgővel kínáltuk meg.
Az esemény méltó módon tükrözte az elmúlt két évtized közösségi összefogását, kitartását és eredményeit. A műsor elején kivetítőn az egyesület megalakulásának kezdetétől, a 20 év alatt folytatott tevékenységeiről, elért eredményeiről mutattak be képeket, amelyeket Gazdik Kati színész, audionarrátor tette láthatóvá a vak, aliglátó tagjaink számára. A narrált videó itt tekinthető meg.
Az ünnepséget Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár videó üzenetének meghallgatásával kezdtük, majd dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke köszöntőjével emlékezett meg a VGYKE és a többi tagegyesület megalakulásáról, ezután Fodor Ágnes elnök asszony köszöntője következett.
Eközben körünkbe érkezett a Mikulás is. Lappföldről egészen a székházig repült rénszarvasaival, ebben az időjárás is segítette, mert igaz, hogy volt eső, havaseső is, de mire hozzánk ért, már szépen esett a hó. Nagy zsákjából mindenkinek jutott szaloncukor, sőt a vakvezető kutyával érkező tagjaink kutyusainak néhány jutalom falat is.
A délután különleges hangulatát két kivételes énekes, Agárdi Szilvia és László Attila műsora koronázta meg. Tagjaink közül néhányan táncra is perdültek a gyorsabb ritmusú dalaikra.
Tagjainkat és kísérőiket szendviccsel, süteménnyel, ásványvízzel és egy pohár pezsgővel kínáltuk.
Az esemény jó hangulatban telt, vendégeink elégedetten és élményekkel gazdagon távoztak.
ünnepség Archives - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
A VGYKE 20 éves jubileumi születésnapja – Ünnep tele emlékekkel és boldogsággal
2024. december 6.
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) fennállásának 20. évfordulóját ünnepeltük egy szívhez szóló és emlékezetes rendezvény keretében az MVGYOSZHermina úti székházában. VIP vendégeinket, támogatóinkat a felújított Sipeki Villában fogadta Fodor Ágnes elnök asszony és Mészáros Ágnes alelnök, ahol egy kis állófogadás keretében emlékezett meg a VGYKE megalakulásáról. A kiemelt vendégeinket a VGYKE logójával díszitett tortával és pezsgővel kínáltuk meg.
Az esemény méltó módon tükrözte az elmúlt két évtized közösségi összefogását, kitartását és eredményeit. A műsor elején kivetítőn az egyesület megalakulásának kezdetétől, a 20 év alatt folytatott tevékenységeiről, elért eredményeiről mutattak be képeket, amelyeket Gazdik Kati színész, audionarrátor tette láthatóvá a vak, aliglátó tagjaink számára. A narrált videó itt tekinthető meg.
Az ünnepséget Kósa Ádám fogyatékosságügyi államtitkár videó üzenetének meghallgatásával kezdtük, majd dr. Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke köszöntőjével emlékezett meg a VGYKE és a többi tagegyesület megalakulásáról, ezután Fodor Ágnes elnök asszony köszöntője következett.
Eközben körünkbe érkezett a Mikulás is. Lappföldről egészen a székházig repült rénszarvasaival, ebben az időjárás is segítette, mert igaz, hogy volt eső, havaseső is, de mire hozzánk ért, már szépen esett a hó. Nagy zsákjából mindenkinek jutott szaloncukor, sőt a vakvezető kutyával érkező tagjaink kutyusainak néhány jutalom falat is.
A délután különleges hangulatát két kivételes énekes, Agárdi Szilvia és László Attila műsora koronázta meg. Tagjaink közül néhányan táncra is perdültek a gyorsabb ritmusú dalaikra.
Tagjainkat és kísérőiket szendviccsel, süteménnyel, ásványvízzel és egy pohár pezsgővel kínáltuk.
Az esemény jó hangulatban telt, vendégeink elégedetten és élményekkel gazdagon távoztak.
Sok szeretettel meghívunk Benneteket az évtized legnagyobb születésnapi rendezvényére, amit a Mikulás sem fog kihagyni!
Idén ünnepeljük a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete megalakulásának 20. jubileumi évfordulóját. Egy nagyszabású születésnapi rendezvényt szervezünk előadóművész-sztárvendégekkel, és sok-sok meglepetéssel. A rendezvényen pezsgővel, állófogadással és jó hangulattal várunk mindenkit. Idézzük fel együtt a felejthetetlen pillanatokat és a jóhangulatú programokat, eseményeket az elmúlt 20 év távlatából.
Időpont: 2024. december 6. 14.00 órai kezdettel
Helyszín: MVGYOSZ Rendezvényterem, 1146 Budapest, Hermina u. 47.
Sztárvendégeink: Agárdi Szilvia és László Attila
A rendezvényre regisztrálni kell az alábbi linken:
XIII. kerületi Lámpás Klub Fehér Bot napi ünnepség
XIII. kerületi Lámpás Klub Fehér Bot napi ünnepség
Kedves tagok, kísérők és érdeklődők!
Ha október, akkor Fehér Bot napi rendezvény! Hiszen októberben ünnepeljük meg a Fehér Bot napját.
2024. október 28-án nagyon sok szeretettel hívom meg Önöket a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete XIII. kerületi Lámpás Klub Fehér Bot napi ünnepség -ére.
A rendezvény időpontja: 2024. október 28. 15.00-17.00 óra között
Helyszín: Prevenciós Központ
1134. Budapest, Tüzér u. 56-58.
Köszöntőt mondanak:
Fodor Ágnes elnök VGYKE
Karácsonyi Magdolna aljegyző asszony
Szalkay Lajos kulturális projektvezető, civil és nemzetközi referens
Fellépőink:
Rák Kati színművésznő műsora
Pesa Anna Mária – versek
Szalayné Erdélyi Tünde – novellák
Pintér Teréz – felolvasó
A programváltozás jogát fenntartjuk!
Program után kedves vendégeinket szendviccsel és süteménnyel kínáljuk.
Támogató szolgálatunk ezen a napon ingyenesen áll azok rendelkezésére, akik a kerületből jönnek az ünnepségre. Kérem, aki igénybe szeretné venni, jelezze a lenti elérhetőségek egyikén.
A belépés a programra ingyenes.
Rendezvényünk a XIII. kerületi Önkormányzat támogatásával valósul meg.
Mindenkit nagyon sok szeretettel várok!
Majláth Mónika
közösségi civilszervező
Telefonszám: +36/30 498-9127
Email: angyalfold.szervezo@vgyke.com
Meghívó az újbudai Fehérbot napi ünnepségre
Meghívó az újbudai Fehérbot napi ünnepségre
Kedves Érdeklődők!
Sok szeretettel hívok mindenkit 2024. október 7-én 11:30-14:30 között tartandó Fehérbot napi ünnepségünkre.
Köszöntőt mond: Fodor Ágnes, a VGYKE Elnöke
Fellépő: Fábián Nikolett és zenekara
Az ünnepség után megvendégeljük a jelenlévőket. Örömmel és köszönettel veszem, ha egy kis édes vagy sós süteménnyel hozzájárulnak a rendezvény ünnepibb hangulatához.
Helyszín: Gazdagréti Közösségi Ház
Cím: 1118 Budapest, Törökugrató utca 9.
A rendezvény ingyenes, de regisztrációhoz kötött, jelentkezési határidő: szeptember 30. (hétfő) 12 óráig.
Jelentkezni az alábbi elérhetőségeken lehet:
E-mail: ujbuda.szervezo@vgyke.com
Telefon: 0630 792 0909
A rendezvény támogatója: Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata
Mindenkit várok sok szeretettel:
Lenkainé Vajda Viktória
Közösségi civilszervező
„Adventi várakozások”
„Adventi várakozások”
Kedves Tagjaink, Kedves Érdeklődők!
Mindenkit nagyon sok szeretettel várok egy különleges karácsonyi programra, melyre a belépés ingyenes! Címe: „Adventi várakozások”.
Időpont: 2023. december 7. 18.00 óra
Helyszín: József Attila lakótelepi Közösségi Ház
1098 Budapest, Toronyház u. 3/b
Fellépők:
Pelsőczi László színművész-István a király 1984-es címszereplője
Kovács Éva Rebecca – színésznő
Szentesi Nóra- színésznő
Mindenkit sok szeretettel várok!
Előzetes regisztráció az alábbi elérhetőségeken mindenképp szükséges:
2023. október 6-án tartotta a IX. kerületi Lámpás klub a Fehérbot napi ünnepségét.
Köszöntőt mondott Fodor Ágnes, a VGYKE elnökasszonya, melyben méltatta a kerületi lámpás klubok kiemelkedő működését, és azt a szervezőmunkát, melyet az egyesület végez.
A Fehérbot napi ünnepségen vendégként fellépett Szepesi Richárd szintetizátorral kísért énekkel, előadásán még a közönséget is bevonta egy rockoperába. Fehér Kinga írónő egy csigacsalád életének csavaros rejtelmeibe vezette be a hallgatóságot, majd egy cukrászdában a sütemények között járhattunk virtuálisan. Balogh Rebeka, a Harsányi Melinda színitanoda növendéke egy Aranyosi Ervin és Radnóti Miklós verssel készült az ünnepségre. Fellépőink a műsor végén ajándékkosarat kaptak.
A IX. kerületi TV is forgatott az eseményen.
Ünnepségünket megtisztelte jelenlétével Lacza Annamária esélyegyenlőségi referens is az önkormányzat részéről.
Fehérbot napi Ünnepség idén először Pesterzsébeten
Fehérbot napi Ünnepség idén először Pesterzsébeten
2023.10. 05.
Pesterzsébeten idén először került megrendezésre a Fehérbot napi Ünnepségünk.
A Rendezvényen Fodor Ágnes, Egyesületünk elnök asszonya, majd Kovács Eszter alpolgármester asszony elmondta köszöntőbeszédét, ezt követően Sulyok Péter humorista csalt mosolyt a jelenlévők arcára.
Zárásként a Vakrepülés Színtársulat humorral fűszerezett énekprodukciója ragadta magával az egybegyűlteket.
Az esemény végén egy kis megvendégeléssel kedveskedtünk a jelenlévőknek.
Idén először Fehérbot napi Ünnepség Pesterzsébeten
Kedves Tagok, Kísérők és Érdeklődők!
Sok szeretettel hívok Mindenkit a pesterzsébeti Lámpás Klub által idén először tartandó Fehérbot napi Ünnepségünkre.
A jó hangulatról gondoskodik Sulyok Péter humorista, valamint a Vakrepülés Színtársulat kápráztat el minket produkciójával.
A program zárásaként egy kis megvendégeléssel készülünk a jelenlévőknek.
A Rendezvény időpontja: 2023. október 05. 14:00
Helyszíne: Csili Művelődési Központ “B” épület
1201 Budapest Baross utca 55.
A program ingyenes, de regisztrációhoz kötött, melynek határideje: 2023. október 03. 12:00
Regisztrálni az alábbi elérhetőségeken keresztül lehet:
E-mail: pesterzsebet.szervezo@vgyke.com
Mobil: 06301866328
Amennyiben valakinek nincs lehetősége részt venni a Rendezvényen, visszanézhető lesz a Közösség lámpásai – pesterzsébeti látássérültek Klubja Facebook oldalunkon, melynek linkje:
Mint arról Kovács Lászlóné megyei elnök beszámolt, a meghitt, szép verses-zenés műsornak a Szekszárdi Evangélikus templom biztosította a helyet. A fellépők Németh Judit előadóművész, Stölklerné Fritz Anna énekes, Rákóczi Szilvia énekes és Hadnagy Péter zenész voltak.
Az egyesület idén háromszor írt ki pályázatot vakügyi segédeszközökre. A harmadik pályázat eredményhirdetésére az ünnepi műsort követően, irodaházunk nagytermében került sor. Ebben a pályázati körben 16 tablet pc készüléket, 2 laptopot, 2 komplett asztali számítógépet, 6 mobiltelefont, 1 kártyafüggő okostelefont, 10 személyi riasztót, magyarul beszélő vérnyomásmérőket és aláíró kereteket vehettek át a nyertes pályázók, közel ötvenen.
A szeretet megvendégelést követően élelmiszer csomagot kaptak a rászoruló látássérült emberek, valamint válogathattak a beérkezett ruha, játék és egyéb adományokból igényeik szerint, látó segítők közreműködésével. A szekszárdi tagtársak a csomagokon kívül Erzsébet utalványt is átvehettek Szekszárd Polgármestere és a Szociális és Egészségügyi Bizottság támogatásának köszönhetően.
Mint Kovács Lászlóné hangsúlyozta, bár karácsonyi ünnepségeiket megyeszerte megtartották, munkájuk mégsem ért még véget idén. Sok a szegény sorsú, idős, nehéz körülmények között élő vak és aliglátó ember Tolna megyében, akik részére élelmiszert, meleg ruhát, takarót kell még eljuttatniuk.
Az Adománygyűjtést továbbra is folytatják és várják az élelmiszer, játék, meleg ruha és egyéb felajánlásokat Szekszárdon a Hunyadi u. 4. szám alatti irodában (földszint a bejárattól jobbra az első ajtó, portásfülkével szemben).