2020. szeptember 21-én a XVI. kerületi lámpás klubon Ozvári-Lukács Ádám jogász lesz a vendégünk, aki az NFSZK Szülő-Példa-Érték 2020/A/18 számú pályázat keretében látogat el hozzánk.
Ádám a pályázatról és a pályázat adta lehetőségekről fog nekünk mesélni, melyet az idén harmadik alkalommal sikerült elnyerni az egyesületnek. A pályázat fő témája ismét a szülői önérdek-érvényesítési képesség megmutatása pozitív példákon keresztül.
Helyszín: 1163 Budapest, Cziráki utca 22. 1. emelet, klubterem
Időpont: 2020. 09. 21. 14:00-16:00
Visszajelzését várjuk a részvételről, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez, a lenti elérhetőségünkön jelezheti.
A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékossággal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is!
Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
Közösségi Civilszervezők
vak Archives - Oldal 144 a 361-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Szeptemberi klubnap pályázattal
Kedves Klubtagok és Érdeklődők!
2020. szeptember 21-én a XVI. kerületi lámpás klubon Ozvári-Lukács Ádám jogász lesz a vendégünk, aki az NFSZK Szülő-Példa-Érték 2020/A/18 számú pályázat keretében látogat el hozzánk.
Ádám a pályázatról és a pályázat adta lehetőségekről fog nekünk mesélni, melyet az idén harmadik alkalommal sikerült elnyerni az egyesületnek. A pályázat fő témája ismét a szülői önérdek-érvényesítési képesség megmutatása pozitív példákon keresztül.
Helyszín: 1163 Budapest, Cziráki utca 22. 1. emelet, klubterem
Időpont: 2020. 09. 21. 14:00-16:00
Visszajelzését várjuk a részvételről, illetve amennyiben segítségre van szüksége (kíséret stb.) a megjelenéshez, a lenti elérhetőségünkön jelezheti.
A VGYKE tagjai mellett természetesen nagy szeretettel várunk bárkit: látássérülteket bármely korosztályban, más fogyatékossággal élőket, jól látó társaikat, ismerőseiket, lelkes önkénteseket is!
Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
Közösségi Civilszervezők
Újra gyógycipő készítés!
2020. szeptember 14-én hétfőn 8 órától ismét lehetőség lesz gyógycipőt készíttetni a VGYKE tagjai részére, akik érvényes közgyógyellátási igazolvánnyal rendelkeznek. A cipőket az eddig megszokott módon katalógusból, vagy kész modellek alapján lehet kiválasztani. A helyszínen ortopéd orvos is jelen lesz. A mintavétel után személyre szabottan segítünk a megfelelő típust megtalálni.
Jelentkezni az alábbi két telefonszámon lehet:
(1) 384 55 41
06 70 383 36 11
Helyszín: 1141 Budapest, Szugló u. 81.
Várjuk jelentkezését!
Fontos, hogy az általános óvintézkedéseket a koronavírus fertőzéssel kapcsolatban tartsuk be. Az irodaház bejáratánál kihelyezett fertőtlenítőt belépéskor kötelező használni, valamint előfordulhat, hogy több ember várakozik majd egy helységben, ezért a maszk használata is kötelező.
A kép forrása: https://toms.com
Péntek esti váratlan vendég
2020. augusztus 28-án a XIII. és XVI. kerület tagjai a Győri Nemzeti Színház előadásában Agatha Christie: Váratlan vendég című darabját tekintették meg a Városmajori Szabadtéri Színpadon.
A programot már a meghirdetését követően nagy érdeklődés övezte, hiszen a műsor különlegessége a látássérültek számára rendelkezésre álló audiónarráció volt.
Tóth Cecília narrátor leírásai, melyet egy készüléken keresztül fülhallgatón át hallgathattak tagjaink, még érzékletesebbé tették az egyébként is izgalmakban gazdag, gondolkodásra ösztönző darabot.
Az előadásról feltöltődve, élményekkel gazdagodva térhettünk haza. Reméljük, máskor is lesz lehetőségünk hasonlóan érdekes művek közös megtekintésére.
Köszönjük a XIII. és XVI. kerületi önkormányzatok támogatását.
Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
Közösségi civilszervezők
Hallásvizsgálat, vásárlás és kellemes délelőtt Békásmegyeren
Helyszín: Békásmegyer, Közösségi Ház (kisterem) (1039 Budapest, Csobánka tér 5.)
Vendégünk lesz: Bacsevits Linda, a WIDEX Hallókészülék Stúdió munkatársa. Beszél nekünk arról, hogy munkájuk során milyen hallásteszteket végeznek, és szükség esetén milyen segítséget tudnak nyújtani hallássérülés esetén, vagy annak megelőzése érdekében.
Eljön Németh Róbert, a Láthatár Bolt munkatársa is, aki különböző segédeszközöket mutat be kínálatukból. Lehetőségünk lesz arra, hogy helyben megvásároljuk azokat a termékeket, melyekre szükségünk van.
2020. augusztus 26-án megtartottuk havi klubnapunkat a Kondor Béla Közösségi Házban, melyre a Láthatár Bolt egyik munkatársát, Németh Róbertet hívtuk vendégül.
Robi beszélt nekünk a bolt működéséről, egyéb fontos tudnivalókról, mint a helyszín, a nyitvatartás és a fizetési lehetőségek. Továbbá bemutatta azokat az eszközöket, melyek használata nagy segítséget nyújt a látássérült emberek mindennapi életében. Ilyen volt pl a beszélő karóra, beszélő vércukor- és vérnyomásmérő, konyhai mérleg, különféle nagyítók, képesség fejlesztő logikai játékok.
Tagjainknak lehetőségük nyílt vásárolni is a bemutatott termékek közül, amivel éltek is az érdeklődő klubtagok.
Délutánunk további részében sort kerítettünk az elmaradhatatlan kvízjátékra, valamint a jövő hónapban esedékes Téglamúzeumi látogatásról is szót ejtettünk.
Végezetül Domoszlai János játszott nekünk kenán dél-amerikai és bolíviai muzsikákat, valamint egy új hangszert, a marhacsontból készült tülköt is bemutatta nekünk, mely még nagyszülei idejéből maradt fent.
Bernát Zsuzsanna és Juhos Róbert
Közösségi civilszervezők
Vidám nyári fagyizás Rákosmentén
2020. augusztus 18-án Rákosmente lámpásai fagyizós programot szerveztek a Pesti út Végvári Cukrászda teraszára. A széles választékból mindenki talált kedvére valót, de leginkább a belga csokoládé és a szilvás gombóc mozgatta meg a csapat fantáziáját.
A fagylaltozás közben beszélgettünk a nyári élményekről, a szeptemberi klubról, és jól esően lehűtöttük magunkat. A vidám együttlétnek a közelgő zivatar előszele vetett véget.
Köszönjük Rákosmente önkormányzatának, hogy támogatta a programot!
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civilszervezők
Jogi kérdések a zuglói klubnapon
2020. augusztus 12-én megtartottuk havi klub napunkat, melyen Ozvári-Lukács Ádám jogász volt vendégünk.
Ádám az NFSZK Szülő-Példa-Érték 2020/A/18 számú pályázatról beszélt, amit az idén harmadik alkalommal sikerült elnyerniük. A pályázat fő témája ismét a szülői önérdek-érvényesítési képesség megmutatása pozitív példákon keresztül. Például hogyan tudnak látássérültként gyermekeket nevelni, a tanulásban segíteni őket. Milyen segítséget kapnak a különböző ügyintézések során, óvodai, iskolai beiratkozásnál. Számos kérdés felmerült a témával kapcsolatban.
Tagjaink több jogi témát is felvetettek, Ádám igyekezett minden kérdést megválaszolni.
Klubnapunkat könnyed beszélgetéssel zártuk.
Kiss Márta
Közösségi civilszervező
Egy vidám klubdélután a zene jegyében
Kedves Tagok és Kísérők!
Szeretettel hívunk mindenkit a szeptember havi lámpás klubnapunkra, Amit már mindannyian nagyon várunk.
Időpont: 2020. szeptember 16-a 15 óra
Helyszín: Eötvös 10 Kulturális Színtér 3. emelet.
Meghívott vendégünk Domoszlai János, aki dél-amerikai dalokat fog előadni.
Elérhetőségek:
Telefon: 06304989094
E-mail: terezvaros.szervezo@vgyke.com
Lukács Erzsébet Böbke
Közösségi civilszervező
Tájékoztatás az egyesület 2020. évi segédeszköz pályázatának eredményéről
Ezúton értesítjük Önöket, hogy a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) 2020. augusztus 31-én elnökségi ülést tartott, melyen elbírálta a 2020. évi életvitelt megkönnyítő segédeszköz pályázatára beérkezett kérelmeket.
Az elnökség 19/2020 számú határozata alapján hetven személyt részesített támogatásban, illetve két pályázót várólistára helyezett, akik abban az esetben részesülhetnek támogatásban, ha a pozitív elbírálásban részesülők közül valaki nem kívánja igénybe venni az elnyert támogatási összeget.
A támogatottak nevét alább olvashatják:
Bánfalvi Alfonzné
Benics Eszter
Benke Richárd László
Bogdán Erzsébet
Boros István Ferencné
Butor Klára
Bükiné Hank Zsuzsanna
Czagány László
Czagány Sándor
Csák Borbála
Cseresznye Gábor
Ébel Ferenc
Esősi Krisztina
Ézsiás László
Farkas Nóra
Filipovicsné Kajszák Margit
Gál Krisztián
Gál Mónika
Géczi Kinga
Gertheim Mártonné
Godó Károly
Gulyás Ferenc
Hack János
Hajdú Györgyné
Hegyi Ádám
Hoffmeisterné Stiller Julianna
Horváth Dorka
Horváth Gábor
Horváth Károlyné
Horváthné Udvardi Zsuzsanna
János Ervinné
Kalányos József
Kass Sándorné
Kiss Attila
Kiss Márta Julianna
Kovács Jenő Pál
Kovács József
Leschinger Géza
Madarász Judit
Medovarszki Pálné
Micsinai Erzsébet
Mráz István
Nagy Istvánné
Okos Levente
Pap Éva Margit
Pap Györgyné
Pásztor Tibor
Peller Terézia
Pesa Anna Mária
Pintér Dalma
Rindtné Matyi Margit
Rostásné Kövér Julianna
Sándor Kálmán
Simon Jánosné
Soltész Miklós
Somfalvi Liliána
Szabó Józsefné
Szabóné Csák Erika
Szalai Miklósné
Szászné Joó Aranka
Székely Anikó Andrea
Szentmiklóssy Anna
Takácsné Szávoly Magdolna
Tanai Csaba
Tóth Lászlóné
Tóth Sándorné
Új Ágnes
Vágó Alíz
Vargáné Óvári Ibolya
Vígh Ferencné
A várólistára helyezett pályázók pedig az alábbiak:
Demeter Viktor
Füredi Zsuzsanna Erika
Minden pályázót levélben értesítünk az eredményről.
A pályázatot benyújtó valamennyi tagtársunknak köszönjük a részvételt, a nyerteseknek pedig ezúton is gratulálunk!
VGYKE
Segítségnyőjtás: fontos információk a ferencvárosi klubnapon
Kedves Tagjaink, Kedves Érdeklődők!
Következő klubnapunk időpontja: 2020. szeptember 07. 14.00-16.00 óra között
Helyszín: Ferencvárosi Művelődési Központ (1095 Budapest, Haller u. 27.)
Meghívott vendégünk:Csorba Bianka százados, a BRFK IX. kerületi Rendőrkapitányság munkatársa.
Előadásának témája: látássérültként élni, közlekedni, segítségnyújtási
lehetőségek, tájékoztatás az Egységes Segélyhívó Rendszer
működéséről. Lehetőség lesz kérdezni, tájékoztatást kérni.
Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak a szervezők: Tanai Csaba és Szalainé Tündi!
Sok szeretettel hívunk a következő klubnapra, melyet 2020. szeptember 1-jén, kedden délután 14:00-16:30 óra között tartunk a Rákoshegyi Közösségi Házban (Podmaniczky Zsuzsanna u. 3.), amennyiben a vírus helyzet lehetővé teszi.
Klubunkra ellátogat a Láthatár bolt munkatársa, aki egyben rákosmenti tagtársunk is. Robi ismerteti a bolt kínálatát, és szokás szerint hoz magával olyan eszközöket, amelyek segítik a látássérültek mindennapjait. Amennyiben konkrét kérésetek van felé, jelezzétek nekünk, lámpásoknak! Ha az időjárás engedi, ismét a közösségi ház udvarán tartjuk a klubot. Ha nem, akkor kérünk benneteket, hogy maszkot hozzatok magatokkal!
Részvételi szándékotokat kérjük, jelezzétek!
Elérhetőségeink:
e-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com
Telefon:
Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468
Acsay Péter: 06 70 248 59 53
Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill. ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!
Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg
Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
Közösségi civilszervezők
Felkészülés a koronavírus második hullámára
A Vakok és Gyengénlátók Közép-magyarországi Regionális Egyesületének rákosmenti lámpásai 2020. augusztus 8-án tartották a karantén utáni második klubnapjukat.
Ezúttal a Rákosligeti Katolikus Kör teraszán gyűltek össze, mert a Rákoshegyi Közösségi Ház táboroztatás miatt bezárt augusztusra. Ezúton is köszönik Rózsahegyi Péter képviselő úrnak és Jankovits Juditnak, hogy minden évben segítségükre vannak a helyszín biztosításával!
A klubnapot megtisztelte jelenlétével Jenei Mónika, a XVII. kerületi Önkormányzat polgármesteri és egyben esélyegyenlőségi referense, aki további támogatásáról biztosította a rákosmenti látássérült klubot, és a tagok által feltett kérdésekre is válaszolt.
A klub egyik vezetője beszámolt a nemrégiben lezajlott egyesületi közgyűlésről, és megbeszélték azt is, hogy ha a vírus a jelenlegi szinten marad, szeptember 1-jén újra találkoznak, akkor már a megszokott helyükön, a Rákoshegyi Közösségi Házban.
A klub meghívott vendége Dr. Kiss János, egyesületük orvos-alelnöke volt, aki a koronavírusról tartott előadást, és sok praktikus információval, tanáccsal igyekezett felkészíteni a klub tagjait az őszre prognosztizált második hullámra. A tagok természetesen itt is feltehették az őket leginkább foglalkoztató kérdéseket.
A hasznos és rendkívül tartalmas előadás befejeztével név- és születésnaposaikat köszöntötték fel az egyik tagjuk quena muzsikájával.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
Közösségi civil szervezők
A klubnapot a Rákosmente TV Krónikája is műsorára tűzte.