Karácsonyi klubnap a VI. kerületben

A karácsony a kereszténység jelentős ünnepe, Jézus születésnapja, a szeretet ünnepe. Lámpás klubnapunkon közös karácsonyi ünnepséget tartottunk, amely tele volt csodálatos és meghitt élményekkel és szeretettel.

Klubtagjaink verset, dalt adtak elő, vagy csak néhány röpke gondolatot osztottak meg velünk.

Az ünnep színvonalát emelte Hajdan Vali előadóművész, aki verseivel, énekével fokozta a hangulatot. Hálás vagyok, hogy elfogadta a meghívásunkat.

Domoszlai János szintén saját versét adta elő, majd zenéjével jó hangulatban telt az ünnepnapunk.

Köszöntöttük az új tagokat is.
Színvonalas, családias ünnepség volt, szívet melengető érzés volt együtt ünnepelni. Békés, boldog, áldott ünnepeket és Boldog Új Évet kívántunk egymásnak.

Terézváros Önkormányzata által támogatott program.

Lukács Erzsébet Böbke
Közösségi civilszervező

A képen a klubtagok láthatók.

2019. utolsó, s egyben karácsonyi klubnapja a XVI. kerületben

2019. utolsó klubnapjára december 16-án került sor, ahol a karácsonyé volt a főszerep. A szaloncukrokkal és különböző csemegékkel feldekorált asztalra tetszetős és illatos asztaldíszt készíthettek tagjaink narancs, szegfűszeg és mécsesek felhasználásával, melyet a klub végén haza is vihettek.

A kézműveskedés mellett átbeszéltük eddigi programjainkat, és elkezdtük a 2020-as közös tervezgetést is.

Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
Közösségi civilszervezők

A képen a klubtagok láthatók.

Januári klubnap dr. Ozvári-Lukács Ádámmal

Kedves klubtagok és érdeklődők!

Sok szeretettel hívunk benneteket következő klubnapunkra, melynek helyszíne: 1193 Bp. Táncsics M. u. 7. 1. em. (Kispesti Szociális Szolgáltató Központ)

Időpont: 2020. január 16. (csütörtök) 15 óra

Januári klubnapunkon dr. Ozvári-Lukács Ádám (jogász) lesz a vendégünk, aki az NFSZK Szülő 2019 pályázat Szülő-Példa-Érték 2.0 elnevezésű programjának megvalósítása kapcsán látogat meg minket. Az előadás témája a betegjogok és az öröklés szabályai lesznek.

Témánk továbbá a vízkereszt és az ünnephez kapcsolódó népszokások. Vízkereszt kvízünkben pedig téli ünnepekről kérdezősködünk. Kvízre fel, csak bele ne törjön a bicskátok!

Szeretettel várunk mindenkit!

Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek jan. 14-ig!

Elérhetőségeink:

Telefon: 06/70/984-8868

E-mail: kispest.szervezo@vgyke.com

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
Közösségi civilszervezők

A képen a jogra utalva mérleg és kalapács látható.

A kép forrása: www.intelport.hu

Karácsonyi klubnapot tartottunk Békásmegyeren

December 13-án ünnepi hangulatban voltunk együtt a látássérült klubtagokkal.

Több meglepetéssel is készültünk. Telefonon beszéltünk egyesületünk legidősebb tagjával, aki a harmadik kerületben is a legidősebb. Margitka néni 103 évesen derűs jókedvvel köszöntött minket, és jókívánságait adta át nekünk.

Meglepetés vendégünk Ézsiás László költő, előadóművész volt, akitől karácsonyi verseket hallottunk nagyon szép előadásban.

Az ünnep hangulatát még tovább fokozta, hogy Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának támogatásával karácsonyi ajándék csomagokat adtunk át a kerületi látássérülteknek. Minden meglepetés nagy örömet szerzett a klubtagoknak, és a terített asztalok mellett beszélgetve nagyon jól éreztük magunkat. Ünnepi jókívánságainkat kifejezve köszöntünk el egymástól.

Az egyik klubtag örömmel fogadja az ajándékcsomagot.

Klubnapunk megvalósítását Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata támogatta. Köszönjük!

Vasné Pintér Teréz
Közösségi civilszervező

A klubtagok csoportja

Évnyitó klubnap Kőbányán

Kedves Klubtagunk!

A 2020-as év legelső klubnapján megbeszéljük, kinek hogyan teltek az ünnepek, valamint közösen megtervezzük az idei év programjait is.

Szeretettel várok mindenkit 2020. január 13-án, hétfőn 15 órától.

Helyszín: Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
1105 Budapest X. Szent László tér 7. fsz. 53. terem

A részvétellel kapcsolatos visszajelzésedet az alábbi elérhetőségeken várom:

Mobil: +36-70-984-1887

Email: kobanya.szervezo@vgyke.com

Bönde Katalin
Közösségi civilszervező

A képen a 2020 felirat látható.

A kép forrása: https://delhir.info/2020/01/01/vilagszerte-bekeben-koszontottek-a-2020-as-evet/

A 2019-es év utolsó klubnapja Zuglóban

A zuglói lámpások is megtartották 2019 utolsó klubnapját december 11-én a Zuglói Civil Házban.

Új látogatónk is volt, reméljük, többször is részt vesz majd klubnapjainkon és programjainkon. Elmondtuk neki, hogy az egyesületi tagságnak milyen előnyei vannak, milyen szolgáltatásokat tud igénybe venni a VGYKE-ben.

Klubnapunkon felelevenítettük az év programjait, és mindenki elmondta, neki melyik tetszett a legjobban. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy élményekben gazdag évet zárhatunk magunk mögött.

Évzáró klubfoglalkozásunkat torta evéssel és ajándékosztással fejeztük be.

Kiss Márta
Közösségi civilszervező

A klubtagok az asztal körül

A VGYKE közleménye az MTI OS oldalán

A VGYKE Regionális Központjának hivatalos megnyitójáról beszámoló cikk az MTI OS oldalán is olvasható.

Fodor Ágnes és Orsós Zsolt megnyitják a VGYKE Regionális Központjának ajtaját.

Felfedeztük a Kincses szigetet

2019. december 10-én a XIII. és XVI. kerületi klub tagjai a Pesti Magyar Színház előtt találkoztak, hogy egy igazi kalóz-kalandban vegyenek részt.

Robert Louis Stevenson A kincses sziget című műve alapján készített lehengerlő musicalt nézték meg együtt, melyben audionarráció volt a csapat segítségére. A készülékeken keresztül Tóth Cecília írta le a színpadképet és az izgalmasabbnál izgalmasabb eseményeket.

Mindenki élményekkel gazdagon térhetett haza.

A program Budapest XVI. kerület Önkormányzatának támogatásával valósult meg.

Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
Közösségi civilszervezők

A képen a színpad látható.

Karácsonyi klubnap volt Kőbányán

A kőbányai klub decemberi összejövetelét, havi klubnapunkat 2019. december 9-én, hétfőn 15 órai kezdettel tartottuk meg a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban.

Az év utolsó klubnapján a karácsonyra való készülődésről, az ünneppel kapcsolatos szokásokról beszélgettünk, miközben mindenki mandarint és süteményt majszolgatott.

Az év végének közeledtével felelevenítettük a 2019-es év legérdekesebb eseményeit is, de a legnagyobb érdeklődést végül a jövő évi programok tervezgetése váltotta ki. A program végén a következő évre összegyűjtött számtalan ötlettől felvillanyozva köszöntünk el egymástól.

Ezúton is minden klubtagunknak sikerekben gazdag, boldog új évet kívánok!

Bönde Katalin
Közösségi civilszervező

A klubtagok az asztal körül ülnek.

A Szugló utcai székhely bejárása tagokkal

2019. december 9-én a VGYKE minden lámpás klubja a tagjaival együtt látogatta meg az egyesület új székhelyét a Szugló u 81. szám alatt.

Ezt azért tartottuk fontosnak, hogy tagjaink könnyebben megtalálják az épületet és az épületen belül az irodáinkat, szolgáltatásainkat.

A villamos megállóktól az épület elejéig ki lett építve a taktilis sáv, ennek mentén haladva könnyen megközelíthető az épület.

Mivel az épület zárt és csak kódokkal lehet bejutni -ezért a látássérültek számára akadálymentessé kellett tenni a bejutást-, található itt egy mindenki számára elérhető gomb, melyet megnyomva kinyílik a bejárati ajtó. Az épületbe lépve a porta szolgálat segítségével gyorsan eljuthatunk a földszinten lévő Láthatár boltba vagy az első emeleten lévő irodákhoz.

Az irodákat akadálymentesített lifttel – ami beszél és Braille felirattal is ellátott -, vagy lépcsőn közelíthetjük meg, az emeleten kollégáink fogják várni tagjainkat. A két lifthez mind a földszinten, mind az első emeleten taktilis sáv vezet, segítve a tájékozódást.

A 240 négyzetméter alapterületű helyiségben minden szolgáltatásunk igényesen kialakított irodát kapott.

Tagjainkat Mészáros Ágnes, az egyesületünk alelnöke vezette körbe, részletesen bemutatva az irodák elhelyezkedését.

A zuglói tagoknak mindenképpen könnyen megközelíthető az épület.

Kiss Márta
Közösségi civilszervező

A klubtagok a tárgyalóteremben

Az év első klubnapja Újpesten

Kedves Tagjaink!

2020 első összejövetelének alkalmából ismét tartalmas délutánra invitálunk családtagokkal, kísérőkkel együtt.

Vendégül látjuk a VIDEX képviselőit, akik hallás problémánkban tudnak segítséget nyújtani.

Szeretettel várjuk a VGYKE jogászait, akik jogi tanácsokkal szolgálnak Nekünk, kérdéseinkre válaszolva. Témakör: Látássérült a családban.

Szeretettel várjuk minden kedves tagunkat és kísérőiket.

Időpont: 2020. január 08. 15.00-17.00 óráig.

Helyszín: Újpesti Kulturális Központ: Ifjúsági Ház
1042 Budapest, István út 17-19. I.emelet, 116.terem (a felújítás miatt a terem változhat).

Elérhetőségek:

Pesa Anna Mária: 06-70/602-9368,

Murgács Jánosné: 06-30/498-9033

Email: ujpest.szervezo@vgyke.com

Pesa Anna Mária és Murgács Jánosné
Közösségi civil szervezők

Az újpesti Lámpás Klub logója

Skót mámor

Kis csapatunk kellemes estét töltött el az Ivancsics Ilona színtársulata előadásában megtekintett Skót mámor című vígjátékon.

Két sikeres, jómódú és látszólag boldog házaspár születésnapi vacsorára készül. Az este folyamán kibontakozik a szereplők valódi személyisége, mindenki kiteregeti a saját és a másik szennyesét. Páratlan helyzetkomikumok, félreértések tanúi lehettünk.

 

Pesa Anna Mária és Murgács Jánosné
Közösségi civilszervezők

A képen a klubtagok láthatók az újpesti Rendezvénytér előcsarnokában.