Táncdalfesztivál volt Békásmegyeren

Békásmegyeren a Közösségi Házban egy nagyszerű előadáson vettünk részt. Látássérült klubtagokkal megnéztük a Táncdalfesztivált.

Fénykép a békásmegyeri táncdalfesztivál közönségéről

A színpadon felcsendültek azok a dallamok, melyeket ötven évvel ezelőtt nagyszerű előadók énekeltek először a közönségnek. Jó érzés volt a régi slágereket újra hallani, mert az idő múlásával nem csökkent az értékük. Fiatal énekesek szórakoztatták most is a lelkes közönséget.

A képen a békásmegyeri előadás szereplői láthatóak a színpadon

Az előadás vége felé olyan jól érezte magát a közönség, hogy együtt énekeltek az előadókkal. Szép este volt.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

Street Food Fesztivál Kispesten

Április 21-én mi is kisétáltunk a Templom térre a Street Food Fesztiválra. Az önkormányzat először szervezett ilyen két napos rendezvényt Föld Napi programokkal, gyermek programokkal, utcazenészekkel.

A street food klasszikus értelmezése az utcán, kézből, menet közben is elfogyasztható ételekre vonatkozik. Az utcán vásárolt étel előnye, hogy általában jóval olcsóbb, mint az étteremben kapható fogások, sok esetben a szemünk előtt készül az étel, illetve szinte várakozás nélkül hozzájuthatunk, így a Street Food nem csak pénzt, hanem időt is spórol számunkra.

A képen egy ételárusító kocsi látható a kispesti fesztiválon

A Templom téren 13 mozgó árus finomabbnál-finomabb ételeiből, italaiból, és olasz kávékülönlegességeiből válogathattak az ide látogatók. A csodás tavaszi idő, és kellemes zene is hozzájárult a tökéletes hétvégi kikapcsolódáshoz.

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

Kispesti klubnap a bűnmegelőzésről

Áprilisi klubnapunkon Börcsök Gáborné rendőr százados és Sütő Antal nyugalmazott rendőr alezredes volt a vendégünk a XIX. kerületi Rendőrkapitányságról. A bűnmegelőzés, az áldozatsegítés és a balesetmentes közlekedés volt a fő téma.

Börcsök Gáborné, Katika a bűnmegelőzés fontosságáról beszélt, és felhívta a figyelmünket, hogy a nyári időszakban mire kell vigyázni. Megkezdődik a nyaklánc és fülbevaló kitépés szezonja. Ezért sem aranyláncot, sem aranyfülbevalót nem szabad hordani! Betörésnél, zárrongálásnál először a rendőrséget aztán a biztosítót kell értesíteni. Lakáskulcsot és iratokat inkább zsebben tartsunk, ne a táskában! Bárhol történik a bűncselekmény, azonnal segítséget kell kérni a helyszínről. Így nagyobb az esély, hogy az elkövetőt elfogják.

A képen a kispesti klub tagjai hallgatják az előadást

Sütő Antal a kriminológia, kriminalisztika fogalmával ismertetett meg bennünket, és megtudtuk azt is, kik a profilozók, és mi a viktimológia (áldozattan). Beszélt az áldozatsegítésről, és a Fehér gyűrű Közhasznú Egyesületről.
A balesetmentes közlekedésről volt még szó, és jó tanácsokkal látott el bennünket, mire vigyázzunk!

A képen a kispesti klubtagok a bűnmegelőzéssel foglalkozó tájékoztatót hallgatják egy asztal körül ülve

Közép és Észak-Európában április harmincadikán ünneplik Walpurgis éjszakáját. A vidám eseményekben bővelkedő kétnapos ünnep, mely május 2-ra virradóra ér véget, elsősorban Skandináviában és Észak-Európában (Észt, Lett és Németországban) terjedt el. Klubtagjaink érdeklődéssel hallgatták, mik az ottani szokások.

Kvízjátékunkkal pedig tesztelhették, mennyire emlékeznek arra, hogy melyik város melyik megyében van. Domoszlai János pedig dél-amerikai dallamokkal és énekével fokozta a hangulatot.

Tartalmas, interaktív rendezvényünk volt, mindenki jól érezte magát. Sok hasznos tanácsot és ajándékokat kaptunk vendégeinktől, amit ezúton is köszönünk!

Várjuk a májusi klubnapot!

Bernát Zsuzsanna és Puchnyák István
közösségi civilszervezők

40 éves az MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központ

Ez a nap a HÁLÁRÓL szól… Köszönetünket fejezzük ki mindenkinek, amiért fennállásunk óta támogatták munkánkat, hozzájárulva ahhoz, hogy látássérült emberek igazi „látótársat” kapjanak. Hálánk jeléül szeretnénk egy csoportképet készíteni, melyhez várjuk legalább 100 jelenlegi és régi vakvezető kutyával közlekedő gazda, kölyöknevelő, kiképző, támogató jelentkezését.

Szeretettel meghívjuk önt és kedves családját 2018. április 28-án (szombaton) 10 órai kezdettel tartandó rendezvényünkre! A rendezvény menete:

10.00 Megnyitó
Dr. Nagy Sándor elnök (MVGYOSZ)
Schiff Mónika központvezető (MVGYOSZ-VKK)
A DORKO márka képviselője

10.15 Regenerálódó részleg átadása műtéten átesett vakvezető kutyák részére – Dr. Szilágyi Zoltán állatorvos

10.30 Vakvezető kutya kiképzők bemutatója és tájékoztatója (Renkó Zsuzsanna kiképző)

11.00 „Megmutatjuk a világnak!” Élő vakvezető kutyás bemutató már dolgozó gazdákkal és vakvezető kutyákkal – (Angyal Gábor MVGYOSZ szakmai vezető)

12.00 Kennel látogatás

12.30 Közös fénykép készítése – Kasza Károly (drón)

BÜFÉ – ebéd

13.30 „Kölyöknevelési Program bemutatása – avagy vakon születéstől a vakvezetésig” (Rózsa Kata programvezető)

13.45 „Kiképzési Program bemutatása – Hogyan tanulnak a vakvezető kutyák? (Németh Ágnes kiképző)

14.00 Zenés program: Rendezvényünket megtisztelik jelenlétükkel Szendi Szilvi és Peller Károly a Centenáriumi Év nagykövetei is, akik zenés műsorral kedveskednek a megjelent gazdiknak és kutyáknak.

A program ideje alatt a Beurer Medical Hungary Kft. szeretettel várja ingyenes egészségügyi mérésre az érdeklődőket.

A program alatt négy sátorban folyamatosan várják a látogatókat:

MVGYOSZ sátor – eszközbemutató
DORKO sátor – Loyalty is Royalty kampány kitelepülése
Vesper Kft. /GUIDE kesztyűk magyarországi forgalmazója/ támogatása
Beurer Medical Hungary Kft.

Helyszín:
MVGYOSZ Vakvezetőkutya-kiképző Központ
1212, Bp. Dunadűlő út 206883 hrsz. (Hollandi út 1-el szemben)
Parkolási lehetőség területen belül

További információ: Schiff Mónika központvezető 06301954313

A képen két kiképzés alatt álló labrador csücsül

Kép forrása: kutyafuttaban.hu

Költészet napja volt Terézvárosban

Költészet napja volt a VI. kerületi lámpás látássérültek klubjában.

Ez alkalomból a vendégünk volt Ézsiás László látássérült költő előadóművész aki saját és több költötől verseket szavalt nekünk. Olyan átéléssel mondta el verseket, hogy a szívünket is megérintette a vers üzenete.

Ézsaiás László verset szaval a terézvárosi klubban

Eljött hozzánk Domoszlai János látássérült kollégám is aki énekelt és zenélt nekünk.

Lukács Böbke
közösségi civilszervező

Futárfelmérés XX.

A 120-as járat az Újpesti Erőmű és Árpád híd Metróállomás között közlekedik, a 20E járat pedig Káposztásmegyer, Szilas-patak és Keleti pályaudvar metróállomás között biztosít összeköttetést.

A kijelzők, illetve hangos közlekedési lámpák tekintetében a 120-as busz vonala igen szegényesen van ellátva, viszont ezen berendezések a teszt során megfelelően működtek, nem tapasztaltam működési rendellenességeket.

A kép forrása: http://ik280.iwk.hu

A 20E már egy lényegesen hosszabb buszjárat, melynek véleményem szerint igen fontos szerepe van a közlekedésben, hiszen Káposztásmegyer és a Keleti pályaudvar között biztosít közvetlen összeköttetést. Így aki Észak-Újpestről szeretne viszonylag gyorsan bejutni a belvárosba, annak ez a járat ideális választás lehet, mivel átszállás nélkül teheti meg ezt az utat. A 20E járat már több frekventált megállót is érint, így a kijelzők, illetve hangos közlekedési lámpák száma is több. Működési anomáliákat itt sem tapasztaltam, minden megvizsgált eszköz megfelelően működött.

Mivel a felmérés igen előrehaladott állapotban van, ezért szeretnék kérni minden kedves olvasót, hogy tegyen javaslatot azon járatokra, melyek felmérését látni szeretné hírlevelünkben.

Továbbra is várom észrevételeiket, javaslataikat a futarfelmeres@gmail.com e-mail címre, illetve a múlt heti hírlevelünkben leírtak alapján már közvetlenül a BKK-nak illetve a Budapest Közút Zrt.-nek is jelezhetőek a nem működő, vagy hibásan működő futárkijelzők, illetve hangos közlekedési lámpák.

Mindenkinek biztonságos közlekedést kívánok!

Nagy László

Táncoljuk át a világot!

Április 28-án a programunk az Eötvös 10-ben lesz, ahova a tánc világnapja alkalmából elmegyünk és megnézünk egy előadást. Az előadáson a törzsi tánctól a hip-hopig minden lesz, egyféle időutazás táncban és zenében.

A tánc világnapját 1983 óta a klasszikus balett óriásának tartott Jean-Georges Noverre (1727-1810) francia koreográfus születésnapján, április 29-én ünnepli a világ.

Az előadás két részes lesz, mely a tánc történetét és fejlődését mutatja be az őskortól kezdve. A program alatt nemcsak átélhetjük és láthatjuk a különféle korok, földrészek táncait-ritmusait, hanem áttekintést nyerhetünk a tánctörténet korszakairól is. A műsorban ízelítőket láthatunk a következő táncokból: sámántánc, dervistánc, orientális hastánc, fegyveres táncok, olasz-spanyol reneszánsz táncok, barokk balett, társastáncok, latin táncok, modern tánc, hip-hop …

A tánc világnapján nem maradhat el a közös tánc sem, a két részes előadás végén minden érdeklődőt várnak a DanceFormers Tánciskola tanárai és táncosai.

Telefon: 06 30 498 9094
E-mail: lampas.terezvaros@gmail.com

Lukács Böbke
közösségi civilszervező

A képen egy elegáns nő és egy elegáns férfi táncol

A kép forrása: http://www.wright-house.com/

Nem áprilisi tréfa, várunk a klubnapra!

Először is megismerkedtünk új kollégánkkal Popele Róberttel, aki a kőbányai Lámpás Klubban dolgozik majd együtt Samu Attilával és társkerületi lámpásként segítséget fog biztosítani Zuglóban is.

A képen az új munkatársunk látható a zuglói klubnapon

Miután mindenki bemutatkozott, néhány verssel megemlékeztünk a magyar költészet napjáról, ami éppen klubunk napjára esett. Elsőként Domoszlai Jana mondta el két kedvenc versét, majd Márti olvasott fel néhány ismert és kevésbé ismert verset József Attilától.

Örömmel vettük, hogy új kollégánk Robi is felolvasta egyik kedvencét szintén József Attilától.

Április 27-e a vakvezető kutyák világnapja, erről azért tartottuk fontosnak beszélni, mert Zuglóban két kutyus is segíti munkákat. Tanai Csaba beszélt a nevelő családok és a kiképzők fontos munkájáról, kutyák képzéséről. Elmesélt néhány történetet első kutyájáról, Enyáról és második kutyájával, Boncával való megismerkedéséről is.

Tagjainkat érdekelte a vakvezető kutyák kiképzése, az hogy hogyan választják ki melyik emberhez milyen kutyus való és még sok kérdés fogalmazódott meg témával kapcsolatban, amire Csaba igen szakszerűen válaszolt.

Klubnapunkat jó hangulatban, vidám beszélgetéssel és nasizással zártuk.

Kiss Márta és Tanai Csaba
közösségi civilszervezők

Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélszolgálatához

A képen a Hatóság szimbóluma látható, ami a Hatóság megnevezése és mellette a címer

A kép forrása: http://www.egyenlobanasmod.hu

ha bármilyen okból hátrányos megkülönböztetés éri, akkor keressen minket!

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a hátrányos megkülönböztetéssel okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése.

Keresse fel Dr. Szatmári Éva Pest megyei egyenlőbánásmód-referens ügyfélfogadását:

+36 30/960657
eva.drszatmari@gmail.com

Pest Megyei Kormányhivatal
1052 Budapest, Városház u. 7. (tel: +36 1/485-6957)
2018.május 7. hétfő 11:30-15:30
2018.május 14. hétfő 11:30-15:30

Nagykőrös Város Polgármesteri Hivatal
2750 Nagykőrös, Szabadság tér 5. (tel: +36 53/550-300)
2018. május 22. kedd 11:30-15:30

Aszód és Társult Önkormányzatok Szociális és Gyermekjóléti Társulása
2194 Tura Puskin tér 26. (tel: +36 28/466 707)
2018. május 28. hétfő 11:30-15:30

Egyenlő bánásmód– mindenkit megillet!

Az ombudsman a vak és látássérült emberek nyilatkozattételének szabályozásáról

Egy, a látássérültek érdekképviseletével foglalkozó civil szervezet a biztosnak küldött panaszban aggályosnak nevezte, hogy az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény értelmében a vak vagy látássérült embernek köziratba foglaltan kell ingatlan-adásvételi szerződést kötnie vagy – minimálisan – ilyen formában meghatalmaznia valakit, hogy a nevében aláírja az ingatlan adásvételi szerződését.

Az alapvető jogok biztosa megkereste a földművelésügyi és az igazságügyi minisztert. Ők úgy érveltek, hogy a látássérült személyek a jognyilatkozatok megtétele esetén másoknál inkább ki vannak téve a megtévesztés vagy a tévedés veszélyének. A közokirati forma az ő érdekeiket szolgálja, mert teljes mértékben bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. A közjegyző a jognyilatkozatok létrejöttekor teljes körű és pártatlan jogi tájékoztatást is nyújt a jogi szabályozásról, a várható jogkövetkezményekről, illetve a legmesszebbmenőkig igyekszik feltárni az ügyfél akaratát, és ez az írásra vagy olvasásra képtelen személyek esetében különös jelentőséggel bír.

Az alapvető jogok biztosa egyetért azzal, hogy a közjegyzői eljárás szabályai nagy biztonságot és védelmet biztosítanak az írásra, illetve olvasásra képtelen személyek nyilatkozattételéhez. Indokolt külön rendelkezésekkel lehetővé tenni azt, hogy ehhez a különösen sérülékeny, védendő csoporthoz tartozó emberek megfelelő eszközökkel bírjanak a megtett jognyilatkozatuk tartalmának ellenőrzésére. Ebből a szempontból logikusan adódik az, hogy az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául szolgáló nyilatkozatot közokirati formában tegyék meg.

Ugyanakkor lehetne még egy lehetőség a nyilatkozattételre: egy ügyvéd által ellenjegyzett, egyben meghatározott garanciális tartalmi elemeket is magában foglaló magánokirati forma, ami – bár a közokirati formánál elvi szinten nagyobb, de még ésszerű mértékű kockázatot jelent – az érintettek döntése alapján, saját szempontjaik önálló mérlegelése mellett adott esetben nekik kedvezőbb lehet. Erre azonban a jog jelenleg nem ad lehetőséget.

A fogyatékossággal élők döntéshozatali lehetőségére utalva az ombudsman jelentésében emlékeztet az Alaptörvény emberi méltóság védelmét rögzítő II. cikkére, valamint a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló ENSZ-egyezmény és az ahhoz kapcsolódó Fakultatív Jegyzőkönyv ide vágó rendelkezéseire is. Ezekre hivatkozva az alapvető jogok biztosa megállapítja, hogy a vak és látássérült személyek önrendelkezési jogával, általános cselekvési szabadságával, ezáltal a minden embert egyenlő mértékben megillető emberi méltósághoz való jogával összefüggésben visszásságot okoz az a rendelkezés, amely írásra vagy olvasásra képtelen személy jognyilatkozatán alapuló ingatlan-nyilvántartási bejegyzéshez kötelezően és kizárólagosan a nyilatkozat közokiratba foglalását írja elő.

A biztos felkérte a földművelésügyi minisztert és az igazságügyi minisztert, hogy – együttműködve a fogyatékossággal élő emberek érdekeit szolgáló nemzetközi egyezmények végrehajtását koordináló emberi erőforrások miniszterével – fontolják meg egy új szabályozás kialakítását. Az lehetővé tenné, hogy a vak és látássérült – illetve írásra vagy olvasásra egyéb okból nem képes – emberek önrendelkezési jogukat és döntési szabadságukat megőrizve rendelkezhessenek arról, hogy közokirati formában teszik-e meg az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés alapjául szolgáló jognyilatkozataikat, vagy egyéb, az érintettek jogainak és érdekeinek, valamint az ingatlanforgalom biztonságának védelmére egyaránt alkalmas okirati formát választanak. Székely László azt is javasolta a két miniszternek, hogy ha lehetségesnek és szükségesnek látják, felvilágosító kommunikációs kampánnyal vagy hasonló intézkedésekkel széles körben ismertessék az érintettekkel a közjegyzői eljárás előnyeit, illetve – hatáskörük keretei között – vizsgálják meg, miként lehet ösztönözni az ilyen eljárás igénybevételét.

Forrás: ajb.hu

A képen az látható, amint két ember kezet fog egy szerződés aláírásakor, egy harmadik pedig mellettük ül

A kép forrása: https://www.iamexpat.nl

Az MVGYOSZ felkérése kérdőíves kutatásban való részvételre

A kérdőívet megtalálják a következő link alatt:

http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/980786416/

A kitöltés határideje: 2018. április 30.

A kérdőív kérdései az általános kérdéseken túl a fogyatékossággal élő felnőttek akadálymentes tanulási lehetőségeit és ezzel összefüggésben a munkavállalást érintő legfontosabb tényezőket vizsgálják.

Miért fontos ez a kutatás?
A kutatás nemcsak problémákat kíván feltárni, hanem a kapott válaszok segítségével támpontokat kíván nyújtani ahhoz, hogy a felnőttképzési rendszer hogyan tudja biztosítani a fogyatékossággal élő felnőttek képzésekhez történő egyenlő esélyű hozzáférését, ezáltal pedig hatékonyabban segíteni a fogyatékossággal élő személyek munkaerő-piaci (re)integrációját.

A kutatás eredményei hozzájárulhatnak a fogyatékossággal élő személyek egész életen át tartó tanulását, képzését biztosító rendszer megalapozásához, szükség esetén jogszabály-módosító javaslat megfogalmazásához.

A kutatásban való részvétel anonim, a vizsgálatból származó adatok csak kutatási célból kerülnek felhasználásra.

dr. Nagy Sándor (MVGYOSZ), Németh Orsolya (MVGYOSZ) és Hangya Dóra (SINOSZ)

A képen egy kérdőív látható, ceruzával

A kép forrása: http://www.vizontogyogyszertar.com/

Érdekképviseleti hírek az MVGYOSZ-től

Március 23-án utasjogi konzultációt szervezett a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Piacfelügyeleti és Utasjogi Főosztálya, melyet a GYSEV mint szolgáltató kezdeményezett, és melyen a vasúttársaság mellett a MEOSZ, a SINOSZ és az MVGYOSZ képviselői vettek részt. A konzultáció témája az Európai Parlament és a Tanács Vasúti személyszállítást igénybevevő utasok jogairól és kötelezettségeiről szóló rendeletében előírt segítségnyújtási kötelezettség teljesítésének gyakorlati megvalósulása, azaz az egyenlő esélyű hozzáférés biztosítása és a GYSEV-nél ezzel kapcsolatosan felmerült nehézségek és megoldási javaslatok voltak.

A vasúttársaság képviselője elmondta, hogy az elmúlt évben mindössze néhány esetben tettek utasaik panaszt az egyenlő esélyű hozzáférés hiányosságaival kapcsolatban, ugyanakkor – bár ez nem gazdasági érdekük, szeretnék és kötelezettségük is segíteni a mozgásukban korlátozott személyek utazását. Erre a célra szállító szolgálat bevezetését határozták el, mely a vasútállomásra vagy a céltelepülésre szállítja az elsősorban mozgáskorlátozott igénylőket. A konzultáción részt vevő fogyatékosságügyi szervezetek képviselői azonban kifogásolták az önálló használat biztosításának hiányát, illetve azt, hogy a szállító szolgálatot a fogyatékossággal élő utasok nem az ép utasokkal azonos feltételekkel vehetik igénybe, mivel azt például meghatározott idővel az utazást megelőzően kell igényelni. Ugyanakkor a GYSEV képviselője elmondta, hogy az állomások többségén a vasúti szabványok miatt kivitelezhetetlen a fizikai akadálymentesítés, személyzet pedig nincs is az állomások nagy részén. Ez a helyzet nem csupán a kerekesszékkel közlekedők, hanem a látássérültek számára is problémákat vet fel, például sok helyen nehézséget jelent a megfelelő vágány megtalálása vagy a síneken történő biztonságos átkelés. A mozgássérült utasok segítésére a MÁV már évekkel korábban bevezetett egy rendszert, amely egyre inkább működik, ugyanakkor a látássérült utasokat még senki sem segíti például a pályaudvarokon történő tájékozódásban vagy az intercity vonatokon a lefoglalt helyük megtalálásában.

A képen egy magyarországi vasútállomás látható, semmilyen módon nem akadálymentes

A kép forrása: vasutallomasok.hu

A résztvevők igyekeztek arra a szempontra is felhívni a döntéshozók figyelmét, hogy az egyenlő esélyű hozzáférés, ha nem is elsősorban gazdasági érdek, de mindenképpen humánus szempont, emberi jogi kérdés.

A résztvevők megállapodása értelmében az utasjogi konzultáció az egyszeri alkalomból állandó fórummá alakul, melynek jövőbeni üléseire a MÁV képviselői is meghívást kapnak, mivel ezen az ülésen is sok tapasztalat és fejlesztési javaslat merült fel az ő szolgáltatásaikkal kapcsolatban is.

A GDPR, vagyis az EU új adatvédelmi jogszabálya hónapok óta foglalkoztatja mindazon szervezeteket, amelyek személyes adatokat kezelnek és tárolnak, ide értve a kormányzati szerveket, egészségügyi intézményeket, forprofit szolgáltatókat és civil szervezeteket egyaránt. Bár a személyes adatok kezelése és tárolása terén eddig is szigorú elvárásoknak kellett megfelelniük mindezen szervezeteknek, a jelenlegi magyar szabályozást az új EU-s normatíva sok tekintetben felülírja és szükségessé teszi mind a jogharmonizációt, mind az adatkezelők felkészülését az új szabályozásnak való megfelelésre. Az új törvény nem csupán a személyes adatok védelmét hivatott garantálni, hanem azt is, hogy az állampolgárok informáltak legyenek azzal kapcsolatban, hogy személyes adataikat mely szervezetek milyen céllal és mennyi ideig tartják nyilván.

Az MVGYOSZ és tagegyesületei jelenleg több mint 14.000 látássérült személy adatait kezelik, köztük olyan különleges adatokat is, mint az egészségi állapotra és fogyatékosságra vonatkozó információk. Szükséges tehát nekünk is felkészülnünk a GDPR hatályba lépésével érkező változásokra, melyekről azonban még a szakértők is csak részleges információkkal rendelkeznek. A hatékony felkészülés érdekében a SINOSZ és az MVGYOSZ munkatársai egy közös tájékoztatón és megbeszélésen ismerkedtek április 4-én az új adatkezelési és tárolási szabályokkal, illetve az ezek bevezetésére való felkészülés lépéseivel. A változások fényében szükséges lesz megvizsgálnunk a már működő adatkezelési folyamatainkat és rendszereinket, illetve ezt a tudást szeretnénk majd átadni a tagság személyes adatainak jelentős részét kezelő tagegyesületeknek is. Az eredményes felkészülés adatvédelemmel foglalkozó jogász és szakértők bevonását teszi szükségessé, mellyel kapcsolatban a Szövetség munkatársai keresik a leggazdaságosabb lehetőséget.

Németh Orsolya

Forrás: MVGYOSZ hírlevél, 20. szám