Molnár Piroska a Nemzet Színésze, Kossuth díjas, Jászai díjas; érdemes és kiváló művész; a halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.
1968-ban végzett a Színművészetin, közben szerepelt a 1966-os Táncdalfesztiválon. 1968-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz igazolt, majd 1971-től 1978-ig a Kaposvári Csiky Gergely színház tagja. Innen négy évre a Nemzeti Színházhoz szerződött, majd a Katona József színházat alapította meg több kaposvári művésszel közösen. 1982-től ismét Kaposvárott játszott 2002-ig, ezt követően pedig 11 évig a Nemzeti Színház színpadát koptatta. 2013-ban a Tháliába igazolt. Színészként 231 bemutatója volt, rendezőként 5 bemutatót jelez a színházi adattár. Filmszerepeinek száma is jelentős: közelíti a százat.
Molnár Piroska április 25-én, szerdán lesz a vendégünk, beszélgetős, pódium estünk délután négykor kezdődik a Vakok Állami Intézetének Hermina úti rendezvénytermében, melyre mindenkit sok szeretettel várunk.
A kép forrása: https://szimpatika.hu
vak Archives - Oldal 204 a 361-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Pódium est – beszélgetés Molnár Piroskával
Molnár Piroska a Nemzet Színésze, Kossuth díjas, Jászai díjas; érdemes és kiváló művész; a halhatatlanok Társulatának örökös tagja. A Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára.
1968-ban végzett a Színművészetin, közben szerepelt a 1966-os Táncdalfesztiválon. 1968-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz igazolt, majd 1971-től 1978-ig a Kaposvári Csiky Gergely színház tagja. Innen négy évre a Nemzeti Színházhoz szerződött, majd a Katona József színházat alapította meg több kaposvári művésszel közösen. 1982-től ismét Kaposvárott játszott 2002-ig, ezt követően pedig 11 évig a Nemzeti Színház színpadát koptatta. 2013-ban a Tháliába igazolt. Színészként 231 bemutatója volt, rendezőként 5 bemutatót jelez a színházi adattár. Filmszerepeinek száma is jelentős: közelíti a százat.
Molnár Piroska április 25-én, szerdán lesz a vendégünk, beszélgetős, pódium estünk délután négykor kezdődik a Vakok Állami Intézetének Hermina úti rendezvénytermében, melyre mindenkit sok szeretettel várunk.
A kép forrása: https://szimpatika.hu
Történelmi áttekintés a 18. kerületi lámpásoknál
A márciusi klubnapunk témája az 1848-as forradalom és szabadságharc volt. Acsay Péter XVII. kerületi lámpás volt a vendégünk, aki részletesen beszámolt nekünk az akkori eseményekről. Szó volt a híres 12 pont követeléseiről, a Landerer nyomdáról a 12 pont kinyomtatásának helyszínéről, és a közkedvelt Pilvax kávéházról, ahol annak idején összegyűltek a forradalmárok.
Petőfi Sándorról, a híres magyar költőnkről elmondta az előadónk, hogy feltételezések szerint a segesvári csatában esett el a harcok idején, de erről nincs pontos információnk mai napig sem, mert nem sikerült bebizonyítani, hogy ez így történt-e valóban? Így Petőfi Sándor halálának körülményeiről a mai napig nem tudunk biztosat.
Ezt követően megismerkedtünk a leendő önkéntesünkkel Ráczné Bojcán Magdolnával, aki a jövőben becsatlakozik a klubunk életébe és különféle dolgokban fog nekünk segédkezni.
Mint minden alkalommal, így most is bearanyozta a napunkat, Domoszlai János és Horváth Dávid zenéje. Jana most nem csak hangszeren játszott, hanem énekelt is nekünk egy vidám délamerikai dalt.
A klubnapot egy kellemes beszélgetéssel zártuk.
Juhos Róbert
közösségi civilszevező
Futárfelmérés XIX.
A 34-es járat Békásmegyer Újmegyeri tér és a Lehel tér metróállomások között, a 106-os járat a Római tér és a Lehel tér között, míg a 134-es járat Békásmegyer, Újmegyeri tér és a Szentlélek tér Hév állomások között biztosít összeköttetést.
Fontos megemlíteni, hogy eredendően a 34-es és a 106-os járatok az Árpád híd pesti hídfőjéig közlekedtek, de a hármas metró északi szakaszának felújítása miatt jelenleg meghosszabbított útvonalon a Lehel tér metróállomásig járnak. Korábban a 134-es járat sem csak a Szentlélek téri hévmegállóig közlekedett, hanem az Árpád hídról lekanyarodott a Margit-szigetre.
Felmérés szempontjából tekintettel az óbudai rész sűrűn lakott lakótelepi részeire, a fontosabb csomópontokon elhelyezett kijelzők és hangos közlekedési lámpák megfelelően működtek. A korábban jelzett hiányosságok javításra kerültek, gondolok itt elsősorban a közlekedési lámpák hangjának megemelésére.
Továbbra is szeretnék mindenkit megkérni, hogy aki látássérültként a mindennapi közlekedése során aktívan használja a kijelzők, illetve a hangos gyalogosátkelők rendszerét, hogy véleményével, tapasztalatainak megosztásával segítse munkánkat. Ezen véleményeket, észrevételeket továbbra is a futarfelmeres@gmail.com e-mail címre várom.
Nagy László
A kép forrása: http://3.kerulet.ittlakunk.hu
Klubnap a XVI. kerületben
Szeretettel meghívunk benneteket a XVI. kerületi Lámpás Klub áprilisi klubnapjára. A klubnapunkon motiváló csapatépítő játékokkal készülünk, hogy jobban megismerhessük egymást.
Időpont: 2018. 04. 16. 15:30
Helyszín: Napraforgó Család-és Gyermekjóléti Központ – 1163 Budapest Cziráki utca 22.
A közös találkozó igény szerint mindkét esetben az Örs vezér téren a kürtöskalácsos előtt lesz.
További információkért keress minket bátran elérhetőségeinken:
Kollárszky Boglárka és Aranyiné Kmett Olga
közösségi civilszervezők
Kép forrása: publiclibrariesonline.org
Békásmegyeren járt a Szemléletmód
Nagy örömünkre a márciusi klubnapunkon körünkben köszönthettük Csikósné Mányi Júliát, aki Óbuda-Békásmegyer önkormányzatánál civil referens. Örömmel fogadta, hogy ilyen szép számmal vesznek részt a klubnapon. Két olyan látássérült is eljött közénk, akikkel első alkalommal találkoztunk.
A meghívott előadó Jordanits Szilvia volt, aki a Szemléletmód Rehabilitációs Központ munkatársa.
Részletesen tájékoztatott minket arról, hogy milyen széles körű szolgáltatással tudnak segíteni. Ami nagyon fontos, hogy minden szolgáltatást térítésmentesen vehetnek igénybe a látássérültek. Előadás után arról volt szó, hogy kinek milyen segítségre lenne szüksége. Ennek érdekében a kapcsolattartás létrejött. Mindenki nagyon örült az általuk megnyitott lehetőségeknek.
Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező
Akadálymentes tárlatvezetés Ferencvárosban
A ferencvárosi Lámpás Klub a felkereste a kerület helytörténeti tárlatát, ahol egy akadálymentes tárlatvezetést szerveztek a részükre. Erről készített egy tudósítást az M1 Esély című műsorának a stábja, amit most megtekinthetünk itt is.
Nem áprilisi tréfa, várunk a klubnapra!
Szeretettel meghívunk áprilisi klubnapunkra, melyet 2018. április 11-én a Zuglói Civil Házban (1144 Bp. Csertő park 12.) 14-16 óra között tartunk.
Klubnapunkon néhány verssel megemlékezünk a költészet napjáról, amely éppen ezen a napon van.
Beszélgetünk a vakvezető kutyákról is, hiszen április 27-e a Vakvezető kutyák világnapja. Zuglóban két csoki színű labrador is segíti munkákat. Ezután kötetlen beszélgetés és nasizás következik.
Részvételi szándékodat kérjük, jelezd az alábbi elérhetőségeken.
Email:lampas.zuglo@gmail.com Kiss Márta: 06/30-327-3704, vagy 06/70-984-5071 Tanai Csaba: 06/30-768-5404
Találkozunk 13-13.15 között az Örs vezér téren a kürtös kalácsos előtt.
Amennyiben van látássérült ismerősöd, ajánld a Zuglói Lámpás Klubot, vagy hozd el magaddal, hadd találjon ő is közösségre! Minden zuglói látássérültet és érdeklődőt sok szeretettel várunk!
A kép forrása: http://14.kerulet.ittlakunk.hu/
Munkatársat keresünk!
Elvárások:
Megváltozott munkaképesség (minimum 40%)
Középfokú végzettség
Felhasználói szintű számítógép használat, word, excel, facebook
Önállóság. Jó szervező, kommunikációs, kapcsolatteremtő készség
Türelmes, empatikus, rugalmas hozzáállás
Munkaidő: napi 4 óra, heti 20 óra.
Bérezés: a garantált bérminimum 4 órás időarányos része.
Érdeklődni telefonon a +36/70-683-43-31-es telefonon lehet, Balázs Gábornál
Angyalföldön járt a Szemléletmód
A márciusi klubnapunkon Mikola Gyöngyvér volt a vendégünk, aki a Szemléletmód Rehabilitációs Központ egyik munkatársa és egyben rehabilitációs tanára is.
Gyöngyvér bemutatta nekünk szervezetük főbb munkásságát, szolgáltatásaikat. Beszélgettünk arról, hogy ki milyen módon veheti fel a kapcsolatot velük és melyek azok a lehetőségek, amelyekből mindenki saját életstílusának megfelelően kérhet és kaphat segítséget. Nagy meglepetésünkre kiderült, hogy még Moon-írást is tanítanak azoknak, akiknek arra van igényük! Tényleg beszélgetés volt, ugyanis rengeteg kérdése volt a tagjainknak.
Fontosnak tartotta elmondani hogy mielőtt bárki is szeretne valamilyen szolgáltatást igénybe venni, legyen az botos útvonal megtanulása vagy otthon a mindennapi dolgokban való önálló boldogulás, a nagy érdeklődés miatt sajnos várólista van. Ez is azt mutatja, hogy óriási nagy szükség van arra, amit a Szemléletmód Rehabilitációs Központ kínál.
Egy úgynevezett állapotfelmérést viszont addig minden jelentkezőnél elvégeznek, ami három órán át tart, benne van egy funkcionális látásvizsgálat és egy olyan beszélgetés, ahol a személyes igényeket megismerik a Központ munkatársai.
A megjelent tagjaink mindegyike talált olyan szolgáltatást ami felkeltette az érdeklődésüket és ezért elérhetőséget is cseréltek Gyöngyvérrel.
A klubnapon tapasztaltak alapján mindenkinek nagyon sok szeretettel ajánljuk a Szemléletmód Rehabilitációs Központot, melynek a szolgáltatásai teljesen ingyenesek mindenki részére. Érdeklődni a következő elérhetőségeken lehet:
A harmadik kerületi Lámpás Klubból tizenketten mentünk el a nőnap alkalmából rendezett ünnepi előadásra az MVGYOSZ székházába. Ragyogó napsütésben jókedvűen tettük meg az oda felé vezető utat. Jókedvünket fokozta, hogy minden hölgy vendéget egy tábla Milka csokoládéval köszöntöttek.
Az előadáson Kisnémedi Varga Pál és barátai szebbnél-szebb operett slágereket énekeltek, a zenét Siliga Miklós szolgáltatta és így együtt nagyon jó hangulatot teremtettek.
Meglepetés volt Oszvald Marika, aki lehengerlő előadói stílusával kápráztatta el a lelkes közönséget.
Ő is jól érezte magát és még egy cigánykereket is láthattunk tőle a színpadon. Igazán színvonalas előadást láttunk. Sokáig felejthetetlen emlék marad mindenki számára.
Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező
Múlt, Jelen, Jövő – Irodalmi Délután
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy sikeresen zárult a 2017. őszén kiírt Múlt, Jelen, Jövő elnevezéssel meghirdetett irodalmi pályázat.
A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége célja a vak és gyengénlátó emberekkel közösen olyan maradandó irodalmi műveket létrehozni, amely a következő 100 évnek is iránymutatásul szolgálhat.
A beérkezett versenyműveket 3 tagú zsűri értékeli. A zsűri tagjai: Karafiáth Orsolya, költő, műfordító és publicista; Ézsiás László, Aranyharang díjas költő és versmondó;
illetve főtámogatónk, a Vesper Kft. képviselője.
A pályaművek bemutatására, a Szövetség a Költészet Napja alkalmából, különleges Irodalmi Délutánt szervez, Centenáriumi évének rendezvénysorozata keretében, amelyre szeretettel hívjuk Önöket.
A rendezvényen hirdetjük ki a Múlt, Jelen, Jövő pályázat eredményét, hozzuk nyilvánosságra a nyertesek műveit.
A vendégek közismert színészek, művészek és látássérült előadók előadásában hallgathatják meg a zsűri által legjobbnak ítélt 10 alkotást.
Előadók: Létay Dóra, színésznő; Rák Kata, Pepita Különdíjas színművész; Selmeczi Tibor, Karinthy-gyűrű díjas humorista, kabarészerző; Straub Dezső, Jászai Mari-díjas színész; Kerekes József, Jászai Mari-díjas színész, szinkronszínész; Vida Péter, színművész; Bereczkné Bihari Erzsébet, költő és előadó; Sztakó Krisztina, előadó; Puskás Anett, előadó; Ézsiás László, Aranyharang-díjas költő.
Az előadások között Márkus Norbert, jazz-zongora művész, tanár előadásában hallhatnak a nyertes alkotások hangulatához illeszkedő összekötő zongorajátékot.
A legjobb 3 művet, illetve előadást a Fabulatorium Playback-színház segítségével meg is elevenítjük, egy igazán újfajta előadás-technikával.
A rendezvény időpontja: 2018. április 9. 15:00
A rendezvény helyszíne: A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége székháza, Hermina terem (1146 Budapest, Hermina út 47.)
Figyelem!
Jelentkezéseiket jelenleg csak telefonon keresztül tudjuk fogadni a +36304492331 telefonszámon. Aki már mailben jelentkezett, de nem kapott visszajelzést, mindenképpen arra kérjük, telefonon is vegye fel velünk a kapcsolatot. Megértésüket köszönjük!
A rendezvény mindenki számára ingyenes!
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.
A Centenáriumi év fővédnöke: Áder János, Magyarország Köztársasági Elnöke
A Centenáriumi év nagykövetei: Szendy Szilvy és Peller Károly
A Centenáriumi év főtámogatója a Vesper Kft.
Puskás Anett
rendezvényszervező
Forrás:
MVGYOSZ hírlevél 18. szám
A kép forrása: https://www.investor.bg
Meghívó Újbudára
Az újbudai Lámpás Klub április 10-én ünnepli harmadik születésnapját. A helyszín a BMK lesz, 14,15 órai kezdettel, a Bikás park metróállomáshoz közel.
A szerény, de vidám ünnepségen visszaemlékszünk a közös élményeinkre és ha elegen leszünk, lesz egy meglepetésvendégünk is.
A szükséges számú férőhely miatt mindenképpen szükséges az előzetes jelentkezés!