Tihanyban jártunk a szentendreiekkel

Szeptemberben a szentendrei látássérültekkel kirándulni mentünk. Felkerestük a Tihanyi Bencés Kolostort. Ágoston atya tárlatvezetésével betekintést nyertünk az intézmény mindennapi életébe és sorra csodálhattuk a történelmi múltat is magába foglaló szebbnél szebb látványosságokat.

A képen az apátság épülete látható, amint a tagjaink előtte állnak

Először megnéztünk egy tíz perces kisfilmet is erre vonatkozóan. Megtudtuk, hogy 1055-ben I. András alapította meg az Apátságot.

A képen az apátság belső tere látható

Sétánk első helyszíne a templom volt. Csodálatos látvány tárult elénk, de akik nem látnak, nagyon részletes tájékoztatást kaptak mindenről. Szebbnél szebb freskók díszítették a mennyezetet, szobrok, képek és különleges gyertyák sokasága tárult elénk. Bartolf Zsuzsi sorstársunk szép ide illő énekeket énekelt. A sekrestyében megnéztük a szekrényekben elhelyezett mise ruhákat és megtudtuk, hogy melyiket milyen alkalomra vesznek fel. Kezünkbe vettük azokat a kellékeket is, melyeket a szertartásokon használnak.

Utána lementünk az altemplomba első András sírhelyéhez. A sír mellett az alapító levél is megtalálható.

Tovább haladva kimentünk a Kolostor udvarába, ahol különféle növények sokasága fogadott minket. Kezünkbe vettünk néhányat, és nagyon érdekes illatokat ismerhettünk meg. Utána lementünk a pince labirintusba melynek több helységében egy – egy kiállítás volt látható.

Egy filmen pedig megnézhettük az apát palacsinta készítését, mely helyi specialitás. Egy túrós egy diós és egy mákos palacsintát rétes lapba tekerve megsütnek.

Ezt a különleges finomságot sétánk végére érve a Rege cukrászdában megkóstoltuk és nagyon ízlett. A teraszon a Balaton látványa még kellemesebbé tette együttlétünket.

A cukrászdában készült kép hátterében a szép Balaton látható
Mindenki nagyon jól érezte magát ezen a kiránduláson is.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

Friss híreink a Láthatár bolt polcairól

A képen a Láthatár bolt logója látható

Ismerkedjenek meg néhány termékünkkel:

Hamarosan beköszönt a tél, és a hideg téli estéken nincs is annál jobb, mint a meleg szobában a család, vagy a barátok körében akár jó meleg forralt bor kíséretében elfoglaltságot találni. Erre a célra többek között megtalálható nálunk a minőségi, nagyméretű Magyar Kártya csomag, mely 32 lapot tartalmaz. A lapok mérete: 77 x 119 mm.
A termék szórakozást nyújthat mind a gyermekek, mind a felnőttek számára.
Külön kérésre a kártyalapokat Braille-jelöléssel látjuk el!
Ára: 1600 forint

Előfordult már Önnel, hogy megfeledkezett a sütőben lévő ételről, és márcsak az égett szagra, illetve a terjengő füstre lett figyelmes? Ennek kiküszöbölése érdekében megtalálható nálunk a konyhai időzítő. Műanyag, manuálisan állítható, kontrasztos jelöléssel ellátott, kérésre tapintható jelöléssel látjuk el. Falra akasztható, maximum 60 percre állítható. Az idő leteltét hangos csöngetéssel jelzi.
Ára: 1300 forint

Amennyiben Ön látássérült, de még nincs szüksége fehér botra, bizonyára szembesült azzal a problémával akár közlekedés során, hogy a nagy tömeg közepette a többi ember lökdösődik, intoleráns, esetleg megjegyzéseket is tesz Önre, mivel nincs tisztában a helyzetével. Ennek megelőzésére ajánlunk Önnek egy kör alakú kitűzőt, mely kifejezetten látássérülteknek szól. Hagyományos (világoskék alapon, fehér botozó figura), valamint a nemzetközi (citromsárga alapon, 3 fekete pont) jelöléssel kapható üzletünkben.
Ára: 400 forint

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy Egyesületünk segédeszköz boltja teljesen akadálymentesen megközelíthető! Az utcáról vezetősáv és rámpa segíti a bejutást, az épület és az üzletünk bejárata pedig széles szárnyú, így kerekesszékkel is könnyű a bejutás. Térjen be hozzánk Ön is!

Katona Zsuzsanna, Eleki Abigél és Dudikné Rácz Andrea
1146 Budapest, Hermina út 57. (72-es és 74-es troli Bethesda utcai megállója)
További információ:
Telefon: 06-1/384-55-41 , +36-70/383-36-11 vagy +36-70/984-85-93
e-mail: lathatar@vgyke.com
Nyitva tartás: H-Cs: 9-17, P: 9-15

Ünnepi köszönetnyilvánítás

Még az év első időszakában döntöttünk úgy, hogy az októberi ünnepi időszakban majd egy köszönetnyilvánítással szeretnénk felhívni a figyelmet a Klubunkra és a tevékenységünkre. Az ünnepségről már lehetett olvasni korábban itt, de arról még nem, hogy miért az újpesti Klubbal közösen szerveztük meg ezt a rendkívüli alkalmat.

A képen Neumann Károly ecseteli, hogy mi a kapcsolat Újbuda és Újpest Lámpás Kluba között

Az ünnepségen elmondtuk azt, hogy valójában minden Lámpás Klub nagyon sokat köszönhet az újpestinek, mert az újpesti volt az első igazi klub, mely négy évvel ezelőtt Eleki Abigél és Végh Róbert mentorálása alatt indult el (az angyalföldi, zuglói és a rákosmenti mellett). Azok a tapasztalatok melyek akkoriban érték őket, más szervezők számára tanulságul szolgált. Ezért történhetett meg az, hogy egy időben az újpesti Lámpás Klub a gyakorlati betanulás, élményszerzés helyszíne volt. A jelenlegi újbudai szervezők is sok hasznot merítettek az akkor  és az azóta felhalmozott élményanyagból.

 

A képen az látható, amint Lenkai Viki ünnepi köszöntőt mond

Visszaemlékeztünk arra is, hogy az újbudai elindulásban mennyi mindent köszönhettünk a klubszervezési tapasztalaton túl az újpestieknek. Amikor 2015-ben elindult a szervezés, akkor egy akadálymentességi felmérés elkészítésében kaptunk segítséget Szélesné Pankától és Végh Robitól is. Utána egy másik újpesti látássérült állt a klubunk elindításának az ügye mellé, aki a jelenlétével és megszólalásaival elérte, hogy figyeljenek ránk, érdekesek legyünk és komolyan vegyenek minket.

Időközben több újpesti projektbe is aktívan bekapcsolódtunk, melyek megvalósítása a mai napig referenciaként szolgál arra vonatkozóan, hogy milyen további lehetőségek lennének még a saját kerületünkön belül, amennyiben sikerülne a megvalósítási lehetőség közelébe kerülnünk.

Ezek miatt is nagyon sok személyes kapcsolatunk alakult ki újpestiekkel, így az újbudai Lámpás Klub programjain is több újpesti tag szokott megjelenni, akik letagadhatatlanul sokat tesznek azért, hogy az alkalmaink látogatottak legyenek. Így a munkánk a kollegiális segítségnyújtáson (érzékenyítések és más programok) túl is kiterjed a negyedik kerületben élő látássérültekre.

Összességében elmondható tehát, hogy az újpesti élmények, az újpesti emberek és az újpesti támogatóink nélkül nem lenne olyan az újbudai Lámpás Klub, amilyenné az eltelt évek során vált. Ezért éreztük úgy, hogy amikor majd 2017 októberében köszönetet szeretnénk mondani, akkor azt Újpesten, az újpestiek felé is meg szeretnénk tenni.

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők

Futárfelmérés VI.

A budai fonódó villamos projekt megvalósítását követően 2016. január 16-tól a fenti két vonal meghosszabbodott, így észak- és dél-Buda között a villamos közlekedés jelentősen leegyszerűsödött.

A 17-es villamos a Bécsi út – Vörösvári úttól (nem messze az 1-es villamos végállomásától) a  Savoya Parkig közlekedik. Maga a járat olyan fontos közlekedési csomópontokat érint, mint a Margit híd budai hídfő, a Széll Kálmán tér, a Déli pályaudvar, valamint a Móricz Zsigmond körtér. Mivel a villamos vonal maga a budai fonódó villamos projekt keretében lett felújítva illetve meghosszabbítva, ezért az akadálymentes kijelzők illetve beszélő gyalogátkelők kiépítettsége jónak mondható. Ez természetesen az én szubjektív véleményem. Lényegében elmondható, hogy a vonalon fellelhető minden kijelző és hangos gyalogátkelő működött, bár itt is ki kell emelnem, hogy a régebbi két gombos távirányítóval nem mindig tudtam működésre bírni a kihelyezett eszközöket, ez elsősorban a kijelzőkre vonatkozott, a hangos gyalogosátkelőknél továbbra sem tapasztaltam lényegi eltérést az új négy gombos, és a régi két gombos távirányító működése között.

Továbbra is úgy érzem, hogy a főbb közlekedési csomópontokban ezek a kijelzők, illetve közlekedési lámpák lehetnének kicsit hangosabbak, tekintettel a nagyobb forgalomra, és az ezzel együtt járó nagyobb zajterhelésre.

A képen a 19-es villamos látható, amint a Duna menti sétányon halad, nappali fényben, őszi fák között

A kép forrása: http://egyker.blog.hu

A másik bejárt vonal a 19-es villamos vonala, mely szintén a budai fonódó villamoshálózat részét képezi.

A 19-es villamos is, akárcsak a 17-es járat a Bécsi út – Vörösvári végállomásról indul, és Kelenföld vasútállomás megállóig közlekedik. A két villamos járat a Margit híd budai hídfő megállóig közös pályán halad, a megállóik is megegyeznek ezen a szakaszon. A 19-es járat érinti a Batthyány teret, majd később a Móricz Zsigmond körteret is.

A két villamosvonal közös szakaszát nem számítva is jónak mondanám a 19-es villamos vonalának kijelző illetve beszélő gyalogosátkelő ellátottságát, bár érzésem szerint a Móricz Zsigmond Körtér és Kelenföld vasútállomás közötti szakaszra fordíthattak volna nagyobb figyelmet.

Összességében jónak ítélem meg a fent tárgyalt két villamosvonal kijelzőkkel illetve beszélő gyalogosátkelőkkel való felszereltségét. Volt pár működési hiányosság, de ezek számszerűen nem voltak jelentősek, természetesen kijavításuk mindenképpen indokolt és szükséges feladat.

A jövő héten a budai fonódó villamos vonal fennmaradó járataival fogok foglalkozni, egész pontosan a 41-es, a 61-es, valamint az 56-os, és 56A jelzésű villamosjáratokkal.

Továbbra is szeretném felhívni minden kedves olvasó figyelmét, hogy a témához kapcsolódó véleményét, észrevételeit, ne tartsák magukban,hanem jelezzék felém a futarfelmeres@gmail.com E-mail címre.

Nagy László

LESEK Konferencia Tájékoztató

A képen a LESEK logója látható, egy kiterjesztett szárnyú sas

A kép forrása: lesek.hu

A közel négy hét múlva megvalósuló egész napos eseményen az elmúlt négy év rendezvényeihez hasonlóan számos kiállítóval és előadóval ismerkedhetnek meg, akik a látássérültek részére segédeszközöket, találmányokat, megoldásokat mutatnak be az élet számos területén.

Az első rendezvény 2013-ban került megrendezésre, melynek egyik hírnökeként egy weboldal született, amely azóta folyamatosan informálja az érdeklődőket a részletekről, az elmúlt évek beszámolóiról, a várható tudnivalókról és meglepetésekről.

Ezt az internetes oldalt a létrehozás óta közel 190.000 esetben tekintették meg, ami nem véletlen! Most ismét érdemes felkeresni a már köztudott www.lesek.hu címen, hiszen már megtalálhatóak rajta az idei konferencia programjai, kiállítói és részletei.

Természetesen az esemény közeledtével több esetben részletes tájékoztatókat is küldünk ki a tudnivalókról hírlevélben is!

Várjuk Önöket 2017. november 15-én szerdán az MVGYOSZ Székházban (Budapest XIV. kerület Hermina út 47.) az idei LESEK Konferenciára, ahol idén is semmivé vállnak az akadályok!

A konferencia szervezői

Fehérbot-napi érzékenyítés Újpesten

Az idei esélyegyenlőségi napon való érzékenyítésünk volt talán az eddigi legsikeresebb számunkra. Ami sajnos nem mondható el, a Fehér Bot napi Érzékenyítésről. Az Újpesti iskolák egyre több, és több programot építenek be a tanítási napok közé. Aminek mi, nagyon örülünk. De viszont ezek miatt a programok miatt kevesebb gyerkőcöt tudtunk idén októberben érzékenyíteni, mint az elmúlt években.

A képen Panka látható, amint egy diáknak megmutatja miként kell segíteni a kísérésben

Hiába a nyitottság, az elfogadás, megértetés, ismertetése utáni vágy felőlünk, ha az egyik talán számunkra, legfontosabb hónapban nem tudunk közel kerülni a gyerekekhez. Ez pedig az októberi Fehér Bot napja. Felkérésre, mint eddig, két napra terveztük a Fehér Bot napi érzékenyítést. Remélve a tapasztalatainkból, mindkét nap foglalkozhatunk különböző korosztályú, betakart szemű, iskolás gyermekkel játszhatunk, beszélgethetünk, a vakok minden napjaik gondjainak megoldásáról, az esetleges segítségnyújtásról, a vakírásról, illetve a fehér bottal, és vakvezető kutyával való közlekedésről.

A képen Era látható érzékenyítés közben, amint illatokat mutat egy diáknak

 

Nagy szomorúsággal tölt el bennünket, hogy csak az első napra jelentkezett be két iskola, egy-egy osztállyal. A második napon hiába vártunk, nem volt több jelentkező. A negyedikes, és ötödikes csoporttal viszont, nagyon jól éreztük magunkat. Még soha sem találkoztunk, így újdonság volt számukra, az a sok érdekesség, amiben részük lehetett. Mindig akad közöttük olyan gyerek, aki megdöbbentően sokat tud, vagy felismeri a megoldásokat, a vakok segítésére, illetve egy-egy feladat során. Sokszor elhangzott már, hogy nincs két egyforma osztály, vagy gyerek, így minden alkalom egy új élményt rejteget számunkra is. Várjuk a következő felkérést, reménykedve, hogy már az iskoláktól. Hiszen, mi az iskolákba is szívesen megyünk érzékenyíteni!

Kulman Tiborné, Széles Attiláné
közösségi civilszervezők

Az első hangos festmény

Elöljáróban, ahogy már az Klimt: A csók c. művéről készült festménynarrációs videó széljegyzeteként is leírtam, most is kiemelném – egy festmény narrációja szerintem, szinte lehetetlen személyes tartalom nélkül. Óhatatlanul hozzáadódik a látottakhoz egy kevés magából a narrátorból is, mert a mű igazi szépségét és megismételhetetlenségét éppen a csodálóiban keltett hatása adja.

Ahogy mindig, ez a felvétel is Miks Csaba kollégám csodálatos munkája, köszönöm Neki!

A videó a festményről készített képpel indul, ezt követően sötét háttér előtt az alábbi felirat tűnik elő: “Ön hogyan mesélné el egy festmény szépségét valakinek, aki sosem látott színeket?” Aztán a következő képkockán ez olvasható: “Segíthetünk?” Majd amíg tart a szöveg, mindössze a fekete háttér látható és végül a következő felirat: “Segítsen Ön is, hogy közös kincsünk, a kultúra, minél többek számára hozzáférhetővé váljon!”. Az utolsó képkocka a praktikus információkat tartalmazza: a VGYKE logóját, webcímét (www.vgyke.com), adószámát (18185030-1-42), bankszámlaszámát (10409015-90147559).

https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/videos/vl.1859386067634491/771896519629063/?type=1

A narráció írott formában

Egy lugasban járunk, az út széle a napsütéses órákban árnyat adó lombos fákkal szegélyezett. Most viszont esik, lehet ez egy balzsamos illatú nyári zápor. Koraesti órák, egy alakot látunk ráérős léptekkel távolodni a fák alatt, épp csak a körvonalai látszanak a lemenő nap beszűrődő fényében. Feje fölött klasszikus, nagy ernyő, az a fajta, amit ha összecsuksz is akkora, hogy sétabotként viszed magad mellett. A kép tapintható textúrája szemmel is jól kivehető, az érdesebb részeknél a festék halványan kipöttyöződik a felületen. A színkompozíció nem igyekszik követni a valóságot: a csokoládébarna ágakon kék, lila, bordó és narancsos árnyalatú falevelek végtelenje borul a férfi feje fölé és ugyanez tükröződik az út esőáztatta kövezetén a talpa alatt, csak itt még a fák tövében simuló, bársonyosan zizegő frisszöld fű színe is belevegyül, így olyan, mintha ez az egy magányos alak kiterített szivárványon járna.

Tetszett a narráció? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címen! Szívesen tájékozódna tovább a témában? Megteheti a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalon, ahol további narrációkat, élménybeszámolókat, programajánlókat és egyéb érdekességeket talál. Várom szeretettel!

 

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +36 30 755 6983

Vakrepülés Színtársulat: Az éjszaka tapintása

Tegnap este a Vakrepülés Színtársulat, Az éjszaka tapintása c. előadásán jártunk Eszterrel és Danival. Az eredeti művet Donáti István írta, a rendező, Sallai Zoltán. A Vakrep egy különleges formáció jobbára vak színészekkel, minden előadás interaktív érzékenyítés, ahol a nézők ezúttal kivételesen hallgatók, szagolók, tapintók és ízlelők, mert látnivaló az nem sok van, egészen az előadás zárópillanatáig, amikor is a társulat tagjai “felfedik” magukat, mielőtt levonulnak a színpadról.

A vakrepülés tehát sötétben zajlik, valóban teljes sötétben, sehol egy kósza pislák, s hogy ez így is maradjon, kikapcsoltatnak velünk minden kütyüt, aminek fénye van, csalni nem ér. Törökülésben, de legalábbis felhúzott lábakkal ülünk a földön, párnákon, amiket gumimadzagokkal kell magunkra erősíteni. Meglepő módon a vizualitás teljes hiánya, csak az első öt percben nyomasztó, addig Daniba karolok. Az előadás kezdete előtt van egy “próbarepülés”, akinek túl megterhelő a sötétség, elhagyhatja a termet. Mindenki marad, nem csoda, izgalmas kalandnak ígérkezik ez a “négypróba”, látás nélkül. Rövidesen megszólal (talán) jobbra tőlem két szereplő, Rita (Simon Rita) és barátnője, Mariann (Hényel Annamária). Az irányérzékem kicsit bizonytalanabbul működik, de ösztönösen a hang felé fordulok, legalábbis azt hiszem. A teremnek elég intenzív az akusztikája, úgyhogy nem tudom teljes biztonsággal megállapítani, honnan beszélnek.

Rövidesen egy “buszon” találjuk magunkat, Görögországba tartunk, az ellátás része egy kis sütemény és üdítő, előbbit azonnal felismerem (de nem mondom meg, legyen meglepetés, ha elmentek megtapasztalni a kalandot), az üdítőt pedig olyan gyorsan megiszom, hogy észre se veszem, mit ittam, hoppá! Mögöttem egy hölgy sokat kínlódik, hogy megtalálja a szívószál hegyével a kis kétdecis dobozon a még kisebb befóliázott lukacskát, de végül csak sikerül. A dobozokat Laci (Nagy László) szedi össze, aki légiutas-kísérőnk és idegenvezetőnk egy személyben – a feladat adott, találj bele a szemeteszsákba és közben ne gáncsold ki a sötétben az úriembert, aki épp úgy nem lát, mint te.

Megérkezvén úticélunkhoz egy utcai búcsú forgatagába kerülünk, “idegenvezetőnk” indítványozza, hogy táncoljunk egyet, mindenki feláll a sötétben és bizonytalanul lépegetünk erre-arra. Mellettünk egy kötél feszül ki a terem széltében, aki igényli, irányzék gyanánt megfoghatja. Egy hölgy a kezem ügyében nem találja a “kapaszkodót”, a hangja alapján megtippelem hol lehet a keze és arra mozdítom a kötelet. Ő nem veszi észre, hogy segítséggel, de megtalálja és elkapja. Mindenféle hangokat hallunk, ami egy utcabálon nem szokatlan, de azért így vakon, nem túl megnyugtató. Minden egyes petárdadurranásnál összerezzenek, mondjuk tény, hogy én amúgy is frászt kapok a hirtelen zajoktól. Hátulról átölelem Danit, “biztonságban vagyok”. Mikor “kitáncoltuk” magunkat kicsit ügyetlenkedve leülünk, mindegy hova, a hátsónkon még mindig ott van a párna, a többi részletkérdés. (Csak az előadás után – mikor felgyúlnak a fények – döbbenünk rá, hogy mennyire szétzilálódott az eredeti “ülésrend”, pedig úgy tűnt, alig mozdultunk el “tánc” közben.)

Megy tovább az előadás, egy, a főszereplő Péter (Pál Zsolt,Pille”) és csábítója, Kalliopi (Máj Kriszta) között lezajló romantikus jelenetet hallgatva, nyúlnék Dani felé, de egy idegen vállat találok meg, a formájából ítélve női váll, már csak azért sem lehet Danié, mert a ruha tapintása is ismeretlen. Dani észreveszi, hogy őt keresem és megérint. Ahogy megsimítom a kezét, az első röpke gondolatom, ha én eltévedtem, talán ez a kéz is eltévedt, de aztán megérzem az összetéveszthetetlen gyűrűt az úján, tehát jó kéz van jó helyen. 🙂 Odasúgom Daninak, hogy az előbb letapiztam valakit, ő meg – a hangjából ítélve – mosolyogva visszasúgja, hogy igen, Esztert, hála az Égnek! 🙂 Közben a színpadon a mi pálinkánknak megfelelő, autentikus görög italt – úzót – bontanak, ánizs illat lengi be a teret (gyengébbek kedvéért: Negro), ami egy kellemetlen pillanatig a fájdalomcsillapító illatát és ízét is eszembe juttatja, amit néhanapján szedek.

Az előadás zárásaként a sziklaszirten álló főszereplőt képzelhetjük el, a tenger hullámai csapdossák a sziklafalat, közben a víz egy csillaggal (Borics Nikolett) beszélget. A csillag arról kérdezi a tengert, hogy milyen, ha valaki nem látja a fényt, a beszélgetés amolyan tanmese. Számomra a konklúziónak ez a fajta kihangsúlyozása kicsit szájbarágósnak hatott, hiszen megtapasztaltuk, így mindenki magának tette egyértelművé, hogy látás nélkül is lehet élni, de valahol érthető a didaktikus jelleg, mert ez kicsit minden érzékenyítésre jellemző. Az előadásnak megvannak az apróbb hiányosságai, leginkább talán a színészi játék terén, de ezek teljes mértékben megbocsáthatóak, tekintve, hogy amatőr színtársulatról beszélünk, akik ráadásul mindent önerőből tartanak fenn.

Nagyon nagy élmény volt, mindenkinek érdemes megtapasztalnia, részemről biztos, hogy a többi előadásra is elmegyek!

Időpont: 2017. október 30. hétfő, 18:00
Helyszín: Zuglói Civil Ház (1144 Budapest, Csertő park 12.)
Megközelíthető: Az Örs Vezér térről a 82 trolival a 2. megállónál leszállva (Vezér utca)

Egy riport a tagokkal, két részletben:
http://www.vipcast.hu/2011/11/19/az-ejszaka-tapintasa/1093
http://www.vipcast.hu/2011/11/19/a-vakok-vilaga/1112

És egy másik, kicsit személyesebb hangvételű, Máj Krisztával és Pál Zsolttal, a társulat művészeti vezetőivel:
https://www.youtube.com/watch?v=jRrgBunHyK8

Az előadáshoz tartozó Facebook-esemény:
https://www.facebook.com/events/230770700788501/?acontext=%7B%22ref%22%3A%223%22%2C%22ref_newsfeed_story_type%22%3A%22regular%22%2C%22feed_story_type%22%3A%2222%22%2C%22action_history%22%3A%22null%22%7D

A képen a Vakrepülés Színtársulat logója látható, fehér alapon egy kisrepülő fekete grafikája, aminek a szélvédőjét egy nagy napszemüveg takarja. A felirat fölül: "Vakrepülés Színjátszó Egyesület", alul: "www.vakrep.hu, Láthatatlan játék a sötétben".

Tettszett a beszámoló? Írja meg nekem a vgyke.audionarracio@gmail.com e-mail címre, köszönöm! Látogasson el a https://www.facebook.com/vgykeaudionarracio/ oldalra, ott további ismertetőket olvashat kulturális programokról, narrációkat festményekről, fotókról, videókról és sok egyéb érdekességet is! Várom szeretettel!

S. Tóth Erika
audionarrátor, kommunikációs munkatárs
Mobil: +3630 755 6983

Torta, meglepetés és újdonságok: A Láthatár bolt 5. szülinapját ünnepeltük!

2017. október 16-án tíz órai kezdettel Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke nyitotta meg köszöntőjével e kivételes eseményt, mellyel egyúttal hivatalosan is megnyitotta online webshopunkat.

A képen a Láthatár Bolt szülinapi tortája látható

Ezt követően Eleki Abigél, a segédeszközellátás operatív vezetője tartott prezentációt, melyben bemutatta az online webáruházunkban történő vásárlás menetét. A bemutatót követően ünnepélyes keretek között, családias hangulatban megtörtént a torta felvágása, illetve a többi finomság elfogyasztása.

A képen az látható, amint Fodor Ágnes, Mészáros Ágnes és Eleki Abigél felvágja a szülinapi tirtát
Ezután a 77 Elektronika Kft. képviseletében Jedlovszki Katalin tartott tájékoztatót és bemutatót az új Dcon típusú magyarul beszélő vércukormérő eszközről, melynek keretében kipróbálásra és az új készülékhez kapcsolódó kérdések megbeszélésére is volt lehetőség.

Később Dvariecki Bálint, az Alko-Soft cég ügyvezetője tartott bemutatót újdonságaikról. Lehetőségünk volt ezen termékek működés közbeni megtekintésére, valamint a felmerülő kérdéseinkre is választ kaphattunk.

A képen az eszközbemutató előadás látható
Az ünnep zárásaként kötetlen hangulatban mindenki megtekinthette boltunk kínálatát, lehetőség volt kedvezményes vásárlásra és készletünkben található érdekességek kipróbálásra is.

Mindenki nevében elmondhatjuk, hogy nagyon jól éreztük magunkat, illetve szeretnénk ezúton is köszönetet mondani mindazoknak, akik megtiszteltek bennünket a jelenlétükkel és együtt ünnepeltek velünk!

A Láthatár Bolt Csapata

Meghívás Angyalföldre

Az októberi klubnapunk október 30-án, hétfőn lesz, 10 és 12 óra között a Prevenciós Központban (1133. Budapest, Tüzér utca 56-58.)

Témánk: játék a látás hónapja és az ősz jegyében.

Jelentkezéseiteket a lampas.bp13@gmail.com emailen várjuk!

 

A fényképen a Prevenciós Központ épülete látható, ahol a klubok megrendezésre kerülnek

Integrált fehérbot-napi rendezvény a kispesti városházán

Október 15-e a Látássérültek Nemzetközi Napja, a Fehérbot Napja. Ezt a jeles napot ünnepeltük a kispesti Városházán október 20-án, integrált rendezvényünkkel.

A képen a kispesti fehárbot napi ünnepség közönségének egy része látható

Az ünnepséget Fodor Ágnes, a Vakok és Gyengénlátók Közép–Magyarországi Regionális Egyesületének elnöke nyitotta meg. Köszöntőjében az integráció fontosságáról beszélt, hiszen ez az esemény is az integrációról szólt, arról, hogy látók és látássérültek közösen szerepelnek műsorunkban. Egyesületünk fontos feladata, hogy tudatosítsa minden emberben azt, hogy a látássérültek minél teljesebb társadalmi beilleszkedése nemcsak az érintett embereknek, hanem a társadalmi többségnek az érdeke is. Az egész társadalom gyarapodik, ha a fogyatékossággal élők egyre inkább esélyt kapnak arra, hogy hasznosítsák képességeiket. Továbbá hangsúlyozta a fehérbot jelentőségét, és méltatta a kerületben, illetve a kispesti Lámpás Klubban végzett munkánkat, és megköszönte az önkormányzat támogatását.

A képen Fodor Ágnes látható, amint köszönti a kispesti fehérbot napi ünnepség résztvevőit

Integrált rendezvényünkre három látássérült hangszeres előadót (Kovács Judit, Domoszlai János, Hermann Tibor) kértünk fel. A látókat Kiss Ágnes vezetésével a Mágnes Színház társulata képviselte, műsorvezetőnk volt a Magyar Kultúráért díjas Koltai Judit művésznő, a Holdvilág Kamaraszínház igazgatója.

A képen Koltai Júlia látható a kispesti ünnepség műsorvezetőjeként

Az integráció jegyében rendezett zenés műsorban először Kovács Judit fuvolajátékában gyönyörködhettünk.
Pergolesi: Siciliana
John stanley: Allegretto grazioso
Schubert: Du bist die Ruh D776
Schubert: Rosemunda balett OP26. műveket adta elő.

A képen Kovács Judit látható fuvolázás közben

Majd a Mágnes Színház társulatából Hollósi Tünde és Dorgai Nóra énekelte a Rudolf című musical: Így vagyok csak én című dalát, amely arról szól, hogy vállaljuk önmagunkat, lássa a világ, hogy létezünk és tetteink mutatják meg értékeinket.

A kispesti fehérbot napi ünnepség közönségének egy része látható

Domoszlai János dél-amerikai indián dallamokkal kápráztatta el a közönséget. Gitáron az El Cóndor Pasa-t valamint egy paraguayi zenét játszott. címe: Midicha lejana. Kenán pedig a Los Andinos által gyűjtött furulyazenéket. Ráadásnak egy énekkel is készült.

A képen Domoszlai János látható gitározás és éneklés közben

 

A Kispesti Vigadóban működik egy japán teaház, ahol sok mindent megtudhatunk a japán kultúráról. A Mágnes Színház –„kissé” speciális módon- lefordította Petőfi Sándor: Falu végén kurta kocsma című versét japán nyelvre. Előadták: Gyöngy Eszter és Horváth Dávid, aki “másodállásban” japán szamuráj. A humoros versfordítás nagy tetszést aratott, hangos nevetés és hahotázás kísérte minden verssor végén.

A képen a Mágnes Színtársulat fiatal színészei adnak elő egy paródiát

Hermann Tibor tovább fokozta a hangulatot. Szintetizátoron játszott és hazai illetve külföldi slágereket adott elő.
Hungária: Csókkirály
Fiesta: Hasta Manana
Bobby MC. Ferrin: Don’t worry, be happy
Dire Straits: Walk of life
Demjén Ferenc: Szerelemvonat

A közönség végig tapsolt és énekelt.

A képen Hermann Tibor énekel a kispesti Városháza házasságkötő kistermében

A befejező műsorszámot a Mágnes Színház a Valahol Európában című musicalből énekelte. Ezzel a darabbal nyerték meg az országos Scherzo fesztivált, és benne van mindaz, amiben hisznek: mert, mindazt minden előadó itt is bebizonyította: a zene az kell!

A képen a Mágnes Színtársulat látható, amint közösen énekelnek

Ez a produkció is nagy sikert aratott, könnyeket csalt a szemekbe.

A képen a kispesti lámpások láthatóak, Zsu és István

Az előadás előtt pogácsával kínáltuk az érkezőket, a rendezvény záróakkordjaként pedig állófogadásra invitáltuk vendégeinket. Bízunk benne, hogy jól szórakoztak, és kellemes élményekkel gazdagodtak!

Ezúton mondunk köszönetet Kispest Önkormányzatának, a helyért és a sok segítségért, amit kaptunk tőlük! Nélkülük nem jöhetett volna létre Fehérbot napi integrált rendezvényünk.

Beszámoló: Bernát Zsuzsanna
Képek: Puchnyák István
(közösségi civilszervezők)

Közösséget építünk – egy könyv rólunk

Az Egyesületünket bemutató könyv ünnepélyes átadójára október 26-án került sor a Zuglói Civil Ház épületében. Az érdeklődés mértékét jól mutatta, hogy a rendezvénynek helyet biztosító terem nagyon hamar megtelt. A VGYKE munkájában érintett számos szervezet és intézmény képviselője is megjelent.

A könyvátadó közönsége látható a képen

Néhány perccel 10 óra után köszöntötte a megjelenteket Csaniga Andrea a szervezők nevében, akik a belépéskor minden vendéget a könyv egy tiszteletpéldányával ajándékoztak meg.

Csaniga Andrea látható a képen, aki a könyvátadó ünnepség műsorvezetője volt

A közönséghez előszőr Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke szólt, aki elmondta, hogy véleménye szerint a most megjelent kiadvány egy sikerkönyv. Kiemelte, hogy a közérthető és szórakoztató nyelvezettel megírt könyv nem fejlesztendő, segítendő emberekként mutatja be a látássérülteket, hanem olyannak, akik magukért és a társadalomért is képesek és tudnak is cselekedni.

Fodor Ágnes beszél a könyv átadóján

Ezt követően Szabó Rebeka, Zugló alpolgármestere mondta el, hogy Zugló egy befogadó kerület, ahol számos fogyatékosokkal dolgozó intézmény talált otthonra. Példának hozta fel a gyengénlátók iskoláját, a vakok különböző intézményeit és más látássérült szervezeteket, köztük a VGYKE-t is. Lenyűgözőnek nevezte azt a munkát amelyet az Egyesületünk végez a látássérültek érdekében, mert szerinte az élő bizonyítéka annak, hogy a látássérülteknek nincs külön világa, hanem ugyanazt az életet élik, amit mások is. Azért örült a könyv megjelenésének, mert az ezt a szemléletet mutatja be mindenki számára.

Szabó Rebeka Zugló alpolgármestere beszél a könyv átadóján

Utána került sor egy óvodásoknak kiírt rajzpályázaton helyezést nyertek díjazására. Balassai Nóra, Máté Petra, Tari Kinga és Tas Alexandra voltak azok, akiket nyertesekként köszöntöttünk. A látás hónapja alkalmából több zuglói óvoda részére tartott az Egyesület érzékenytő foglalkozást, a résztvevő gyerekek pedig lerajzolhatták az ott szerzett élményeiket. A pályázat zsűrije ezekből a rajzokból válogatta ki a legjobbakat.

Fodor Ágnes és Szabó Rebeka díjat ad át az óvodásoknak

A díjátadó után Kővári Edit, a FESZT elnöke mondta el mennyire sokat jelent az, hogy a VGYKE-t bemutató könyv nem segítségre szoruló fogyatékos embereknek, hanem a társadalom hasznos és aktív tagjaiként mutatja be a látássérülteket. Az a munka amit az Egyesület végez, kiemelten fontos a fogyatékos emberekről kialakult kép pozitív átformálásában, így a könyv üzenete sokkal több, mint egy szervezet bemutatása.

A képen Kővári Edit látható, a FESZT elnökeként méltatja a rólunk megjelent könyvet

Nagy Mária, a Budapest Bank Budapestért Alapítvány vezetőjeként azt mondta el, hogy örömmel segítették a könyv elkészítését, mivel az ilyen szervezetek munkája, amilyen a VGYKE is, valóban jobbá teszik a világunkat. Ezért büszkék arra, hogy támogatást tudtak adni a könyvhöz, mivel ezzel egy jó gyakorlat válik szélesebb körben is megismerhetővé.

Nagy Mária látható a képen, amint a könyvről és az Egyesület munkájáról beszél a könyvátadón

A beszédeket követően Fodor Ágnes és Mészáros Ágnes (alelnök) az Egyesület minden közösségi civilszervezőjének köszönetüket fejezték ki egy emléklap és a könyv egy tiszteletpéldányának a személyes átadásával azért a közösségépítő munkáért, mely fontos szerepet játszott a könyvben bemutatásra került eredmények elérésében.

Dunai Csilla, a könyv szerkesztőjeként arról beszélt, hogy a könyv elkészítése során szembesült azzal a ténnyel, hogy a VGYKE nem csupán kér, hanem ad. Őt magát lenyűgözte az a részletekre is ügyelő, kezdeményező jellegű, együttműködést kereső munka, mely a könyv lapjain is feltárult. Szerinte okkal lehet minden tevékenységére büszke az Egyesület, melyről majd a könyv olvasói bőséges bizonyítékokat fognak kapni.

A képen Dunai Csilla látható, aki a könyv szerkesztőjeként mutatja be a könyvet

Az utolsó beszédet Gy. Dobos Marianntól hallhatta a közönség, aki a könyv születésének a történetét mesélte el. Kifejezte abbeli reményét, hogy lebilincselő módon sikerült bemutatni az Egyesületet és köszönetet mondott mindenkinek, aki bármilyen módon segítette a könyv megszületését.

A képen a könyv szerzője, Gy Dobos Mariann látható, amint a könyvéről beszél

A könyvátadó, az előadásokat követően egy ünnepi műsorral zárult.

Elsőként Krizbai Teca énekelt, akit egy tehetségkutató műsorból ismerhettek meg a tévénézők. Azóta zenekart alapított, sok helyre hívják énekelni, 2015-ben például Kínában, egy zenei fesztiválon lépett fel.

A képen Krizbai Teca látható, amint a könyvátadón énekel

Az éneket vers követte. Ézsiás László, többszörösen díjazott előadóművész szavalt a közönségnek. Személyében a legismertebb vak versmondót tisztelhetjük. Aranyharang-díjas, aki maga is ír verseket. Legszebb előadásaiból CD-t adott ki 70. születésnapjára a Fényszaruiak Baráti Egyesülete.

A képen Észaiás László látható, amint a könyvátadó ünnepségen szaval

 

Utána a Budapest Ragtime Band-ből ismert Weszely Ernő játszott harmonikán. Vidám előadásmódja mindenkit jókedvre derített. Ernő nemzetközi hírű muzsikus, eMERTon-díjas. Egyaránt játszik zongorán és harmonikán, igazi ismertséget a Budapest Ragtime Band tagjaként szerzett, idők folyamán több mint 20 országban koncertezett. A jazz, az igényes bárzene és a francia sanzonok ihletett előadója.

A képen Weszely Ernő látható, amint a könyvátadó ünnepségen harmónikázik

Végezetül a Vakrepülés triója lépett színpadra, akik könnyűzenei feldolgozásaikat adták elő, meglehetősen vidám hangulatot teremtve a teremben.

A vakrepülés színtársulat látható a fényképen a könyvátadó ünnepségen

Ezt követően az Egyesület egy állófogadáson látta vendégül egy finom ebédre és egy jó beszélgetésre a megjelenteket.

Fodor Ágnes a VGYKE elnöke és Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke, az Egyesületünkről írt könyv átadóján