Mindenkit sok szeretettel hívunk a márciusi klubnapunkra, melyen a Klub tavaszi programjairól fogunk részletesen beszélgetni.
Többek között a Gellért-hegyre szervezett séta, a tatai buszos kirándulás, a születésnapi klub, a májusi extra klubnap, valamint pár más budapesti kirándulásról egyeztetjük majd a részleteket. Ismertetésre kerül majd a májusra tervezett néhány napos tréning is, mely a látássérült életmóddal kapcsolatban.
A klubnap résztvevői egyúttal egy vidám hangulatú eszközbemutatót kapnak majd ajándékba, ahol remélhetően olyan eszközöket ismerhetnek meg, melyekkel korábban még nem találkozhattak.
Szeretnénk kérni, hogy a részvételi szándékot (aki még nem tette meg), az előzetesen jelezze, hogy a megfelelő számú ülőhelyet tudjuk biztosítani.
Klubnap lesz Újbudán

Mindenkit sok szeretettel hívunk a márciusi klubnapunkra, melyen a Klub tavaszi programjairól fogunk részletesen beszélgetni.
A klub időpontja: 2017. március 7. (kedd) 14,15 és 15,45 között
A helyszín: a BMK épületének földszinti terme, XI. Etele út 55.
Többek között a Gellért-hegyre szervezett séta, a tatai buszos kirándulás, a születésnapi klub, a májusi extra klubnap, valamint pár más budapesti kirándulásról egyeztetjük majd a részleteket. Ismertetésre kerül majd a májusra tervezett néhány napos tréning is, mely a látássérült életmóddal kapcsolatban.
A klubnap résztvevői egyúttal egy vidám hangulatú eszközbemutatót kapnak majd ajándékba, ahol remélhetően olyan eszközöket ismerhetnek meg, melyekkel korábban még nem találkozhattak.
Szeretnénk kérni, hogy a részvételi szándékot (aki még nem tette meg), az előzetesen jelezze, hogy a megfelelő számú ülőhelyet tudjuk biztosítani.
Jelentkezni lehet az alábbi elérhetőségeken:
Telefon: 0630-186-6321
Email: lampas.ujbuda@gmail.com
Lenkai Viki és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Sikeres volt az Egyetemes Tervezés napja!
Február 27-én, Egyetemes Tervezés Nap címmel szervezett nagyszabású rendezvényt a Mozgássérültek Budapesti Egyesülete Egyetemes Tervezés Információs és Kutató Központja (ETIKK) és Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Ergonómia és Pszichológia Tanszéke. Az esemény keretében konferenciára és kiállításra is sor került.
A rendezvényt a Budapest 2024 támogatta, helyszíne pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ’K’ épületének Díszterme volt. Az eseményre több, mint százan jöttek el.
A Konferenciát Szekeres Pál, a fogyatékos emberek társadalmi integrációjával kapcsolatos feladatok ellátásáért felelős miniszteri biztos, Dr. Józsa János, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektora, Földesi Erzsébet a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsa (FESZT), valamint az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpontot működtető Mozgássérültek Budapesti Egyesületének (MBE ETIKK) elnöke, továbbá Csapó Balázs a Budapesti Építész Kamara elnöke nyitotta meg.

A kép forrása: http://www.etikk.hu/
A BME diákjainak, az építész kamarák és tervező irodák képviselőinek, a döntéshozóknak valamint a fogyatékos emberek szervezeteinek részvételével megrendezésre került konferencia célja volt, hogy felhívja a figyelmet az egyetemes tervezés módszerének, mint a társadalmi befogadás egyik fontos eszközének a fontosságára.
A konferencián a FESZT és MBE ETIKK elnöke, valamint a Budapesti Építész Kamara elnöke felhívta a figyelmet egy széleskörű társadalmi összefogás fontosságára, amelyben beruházók, tervezők, döntéshozók és a fogyatékos emberek szervezetei az eddigieknél hatékonyabban dolgoznak együtt a jövőben, és amelynek eredményeként létrejön az emberek sokszínű képességeit tisztelő befogadó környezet.

A kép forrása: http://www.etikk.hu/
A konferencia kitért az egyetemes tervezés ergonómiai alapelveire, terjesztésének eszközeire, bevezetett a befogadó az akadálymentes webtervezés rejtelmeibe. Szó volt arról, hogy miért éri meg egy profitorientált vállalatnak az egyetemes tervezés alkalmazása üzleti tevékenységében. A konferencia témája volt továbbá az egyetemes tervezés oktatásának helyzete hazánkban, valamint az, hogy miért érdemes magukat a fogyatékos embereket is bevonni létesítmények egyetemes tervezés szerinti auditjába.
A kiállítás során az Egyetemes Tervezés Információs és Kutatóközpont olyan termékeket mutatott be, amely kereskedelmi forgalomban kapható és megfelel az egyetemes tervezés szempontjainak, valamint olyanokat, amelyek másokkal egyenlő feltételeket biztosítanak a fogyatékos embereknek mindennapjaiban, munkájuk elvégzésében. A Budapesti Műszaki Egyetem hallgatóinak akadálymentesítés és egyetemes tervezés témában végzett munkái pedig poszteren kerültek bemutatásra a konferencia előterében.
A hír forrása: etikk.hu
A farsang farka, jelmezversenyek és egyéb nyalánkságok
Az idei farsang kellős közepén tartottuk meg a klubunkat a VII. kerületben. A klub első felében szó esett arról, hogy milyen népi hagyományok kötődnek ehhez az ünnepkörhöz, mi is a farsang farka (a farsang utolsó 3 napja) és hogyan ülték meg eleink. Abban mindenki egyetértett, hogy a tél elűzését hivatott szolgálni és a mulatozás időszaka az év első felében, a második felében pedig ez a szüret.

Klubtagjaink arról meséltek, hogy a régi időkbeni mulatozást napjainkra átvette a busójárás, ez a farsanghoz és a téltemetéshez kötődő legnépszerűbb program a jelenben. Mindenki mesélt arról, gyermekkorában hogyan élte meg a farsangot, illetve akkor mi volt számára a jelentősége.
Érdekesség, hogy a 70-80-as években nem is ülték meg minden oktatási intézményben a farsangot, később viszont, ahogy napjainkban is, extrémebbnél extrémebb jelmezeket képesek ölteni a gyermekek.
A tagok egy részének a farsangi bál maradt meg, mint a farsangról emlegetett legszebb élmény, másoknak játékok például a valamire felaggatott fánk megevése versenybe ágyazva, megint másoknak egy-egy emlékezetes jelmez-kompozíció, mint amilyen a nátha vagy az agyvérzés.
Később a farsangi fánkok különböző nemzetiségbeli elkészítéséről és elnevezéséről esett szó, gondolatban tehát jól is laktunk az alkalom végére. Fánkrecepteket is cseréltünk, megbeszéltük ki melyik nemzetiségénél tenné le voksát.
Jánosi Veronika és Molnárné Tóth Andrea
közösségi civilszervezők
Aláírás tanfolyam látássérülteknek

A kép forrása: https://www.emailtray.com
A tanfolyam azoknak érhető el, akik:
- aláírni soha nem tanult született vak, aliglátó, vagy gyengénlátó, vagy
- az aláírást már ismerő, de ritkán használó veleszületetten vak, aliglátó, vagy gyengénlátó,
- látását gyermekként, vagy felnőtt korban elvesztett sorstárs, kinek aláírása javításra szorul.
A foglalkozásokat tapasztalt gyógypedagógus tartja, a részvétel ingyenes.
Időtartamuk esetenként 60 perc, hetente egy-két alkalommal. Az aláírás elsajátításához
elegendő óraszám nem meghatározható, hiszen annak készségszintű használata és alkalmazása a tanuló képességeitől, ismereteitől, látásmaradványától függ.
Az órák az MVGYOSZ székházában (1146 Budapest, Hermina út 47.) lesznek, időpontjukról mindenkivel külön egyeztetés történik.
A tanfolyam részleteiről érdeklődni és jelentkezni Szőke Mártánál lehet e-mail-ben a szederkenyimarta@hotmail.com címen, vagy telefonon a 06 (30) 576-5400 számon.
Séta a Gellért-hegyen

A kirándulás a terveink szerint a Móricz Zsigmond körtérről indul, ahonnan busszal fogunk feljutni a Citadella közelébe. Kényelmes séta mellett haladunk majd fel a hegy tetejére, ahonnan a tiszta és friss levegőt élvezve sétálunk majd lefele. Figyelni fogunk rá, hogy a séta tempója mindenkinek kényelmes legyen.
A kirándulás időpontja: 2017. március 20. (hétfői nap). 9,00 és 13,00 között.
A programra elsősorban a VII. kerületi és a XI. kerületi klubok kirándulásain résztvevőket várjuk.
Jelentkezni lehet 2017. március 13. (hétfői nap) 12,00-ig az alábbi elérhetőségek valamelyikén:
Jánosi Vera (VII. kerület): 0670/387-5266 vagy lampas.erzsebetvaros@gmail.com
Lenkai Viki (XI. kerület): 0630/186-6232 vagy lampas.ujbuda@gmail.com
Az okosóra, vakoknak
Az óra fejlesztése 2015-ben indult el, akkor harangozva be, hogy várják az előrendeléseket. A közösségi finanszírozást elősegítő televíziós realityben bemutatott termék egyből sikert aratott és 140 ezer előrendelés érkezett rá. A prototípus egyszerre négy karaktert tudott megjeleníteni, de a fejlesztők azt állították, hogy ez nem lesz probléma, mert a megjelenés sebessége állítható lesz.
A látó olvasóink az alábbi képen láthatják a 2015-ben bemutatott készüléket az alábbi fényképen. Amint megfigyelhető, az akkori elképzelések szerint az óra téglalap alakúnak készült, hogy a kiolvasási irányhoz segítséget adjon. Az egyes funkciók közötti váltást az óra oldalán elhelyezett gombok tették lehetővé.

A kép forrása: https://blog.ideas4all.com
A készülék alkalmas volt sms küldésére, ébresztésre, valamennyi navigációs programot is beleépítettek, bár erről komolyabb részleteket akkor még nem mondtak el. Az okosóra attól lett volna igazán okos, hogy bluetooth-on keresztül csatlakozott egy okostelefonhoz, melynek a funkciót hozta szó szerint kézközelbe. Azt állították, hogy amennyiben a telefon képes e-book kezelésére, akkor ugyanaz a szöveg a karórán is megjeleníthetővé vált volna. A fejlesztők 10 óra aktív üzemidőt ígértek, ami a teszteléseik szerint nagyjából 5 teljes napot jelent.
A tervezők akkor azt mondták, hogy az elérhető ár volt a fő céljuk. Ez akkoriban 300 dollárt jelentett, ami arányait tekintve, egy használható multifunkciós készülékért, valóban egy jó ár lett volna.
A fejlesztők az előrendelésekből és a támogatásokból hajtották végre a sorozatgyártása való felkészülést, de teljes mértékben figyelembe vették a vak felhasználók tapasztalatait és igényeit, így jelentős módosításokat hajtottak végre az eszközön. Ennek köszönhetően egy teljesen vakbarát terméket kapnak a kezükbe a vásárlók, de az ígért ár alatt, mindösszesen 290 dollárért!
Amint a látó olvasóink láthatják is a képeken, az óra nem téglalap, hanem kör alakú lett. A kettő helyett három oldalsó gombja van, melyek közül a középső nagyobb. Így valósul meg a felhasználó tájolása, hogy tudja melyik irányban helyezze fel a csuklójára a készüléket.

A kép forrása: https://dotincorp.com
Az eredeti funkciókat az óra teljesen megtartotta, de sokkal divatosabb, diszkrétebb külsőt kapott. Az óra átmérője 43 mm, a vastagsága 12,5 mm. A tömege 27 gramm és ütéseknek is ellenálló alumíniumból készült. Minden óra lapja fehér színű, de az öv anyaga és színe választható. Az okosóra minden olyan érzékelővel rendelkezik, mellyel egy hagyományos eszköz is, de képes mindenféle okos eszközzel kommunikálni és az azokon megjelenő szövegek mindegyikét megjeleníti az órán, melyre az oldalsó gombokkal reagálni is lehet.

A kép forrása: https://dotincorp.com
A készülék érdekessége, hogy nincs benne felolvasó alkalmazás. A fejlesztők szempontja ugyanis az volt, hogy nem helyettesíteni akarnak egy okostelefont, hanem annak a szolgáltatásait akarják diszkrét módon elérhetővé tenni. Ebbe a szemléletbe nem fért bele a fülhallgató és a szövegek mások számára is hallható felolvasása.
Az óra töltése úgy történik, hogy az USB-csatlakozó végére egy kör alakú mágneses lapot szereltek, mely a készülék hátlapjához tapadva, feltölti az akkut.

A kép forrása: https://dotincorp.com
A fejlesztők célja az, hogy a bankautomaták és a közlekedésben használatos menetrendi tájékoztatások valamilyen módon integrálhatóak legyenek az órához, így a használók még több segítséget kaphassanak a diszkrét tájékozódásban. Sőt, olyan konyhai eszközök síkírásban megjelenített információinak az integrálásán is dolgoznak, mint amilyenek például a mikrosütők. A közlekedési szolgáltatóktól, a konyhai eszközök gyártóitól és a bankautomaták üzemeltetőitől kapott pénzösszegekre támaszkodva próbálják megvalósítani a céljaikat, így a készülék a jövőben is elérhető áron kerülhet majd a vakok kezére.
A fejlesztők tisztában vannak azzal is, hogy a Braille-írás nem túl elterjedt a vakok körében. Mégsem aggódnak ezért, mert azt gondolják, hogy az aktív-Braille használata az okos eszközökön, segíthet a Braille-írás elterjedésében, mivel ösztönzőként fog majd hatni.
Az “elcsúszott” újpesti klubnap
Az eső ellenére elég sok tagunkat üdvözölhettük a februári klubnapunkon. Megbeszéltük a rendőrségen történt igen tartalmas élményeinket. Így hallhatták azok is, akik nem tudtak részt venni ezen a rendkívüli programon. Felvetettük a következő hónapok programjainak lehetőségeit.
Csak úgy szórták az ötleteiket az ott lévők. Rengeteg lehetőség vetődött fel, melyekből válogathatunk. Társaságunkban volt S. Tóth Erika is, aki remek gyerek színházi előadásokat ajánlott az érdeklődőknek. Szóba került az áprilisi klubnap témája, és annak fontossága.

A fogyatékkal élő emberek jogai, juttatásai, esetleges törvény módosítások ismertetése. Érdekes témákat feszegettünk, amelyből hatalmas beszélgetés kerekedett. Szóba került többek között a házasság, mint téma. Sok oldalról megközelíthető fogalom.
Mindenki kívánságára, Máté Péter dalokat hallgattunk. Gábor gitározott, együtt énekeltünk vele, megemlékezve az énekes 70. születésnapjáról. Végül is, a programok időpontjáról nem tudtunk dönteni, de hamarosan arra is sor kerül.
Mindenki jól érezte magát és igyekszünk a jövőben is jó hangulatot teremteni. Akik eddig nem jutottak el hozzánk, reméljük a fentiek alapján kedvet kaptak, hogy ezután velünk érezzék jól magukat programjainkon. Továbbra is várunk mindenkit szeretettel.
Kulman Erika és Szélesné Panka
közösségi civilszervezők
“Szól a szív …” Alapítvány 1987- 2017

Az Alapítványunk idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját.
Szeretettel várjuk minden kedves barátunkat és támogatónkat a vak gyermekek és fiatalok ünnepi köszöntő műsorára.
Helyszín: 1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39. Nádor terem
Időpont: 2017. február 28. kedd 19 óra
A belépés ingyenes!
Visszajelzést kérünk a kurtz@vakisk.hu e-mail címre.
Égnek áll a hajad?

A kép forrása: http://www.fodraszmuzeum.hu/
Mi minden történt egy fodrászatban több mint 100 évvel ezelőtt, amitől újjá varázsolódtak a hölgyek és az urak? 2017. március 2-án egy kifejezetten számunkra tartott akadálymentesített múzeumlátogatáson veszünk részt. A Magyarországon egyedülálló Kispesti Fodrász Múzeumba megyünk, amelyhez hasonló Európában is kevés van.
Korom Zsuzsanna, a múzeum vezetője fog tárlatvezetést tartani nekünk.
Helyszín: Fodrász Múzeum
Cím: 1194, Budapest Ady Endre út 97-99.
Időpont: 2017.03.02-án 14 óra.
Találkozunk: a 42-es villamos Vas Gereben utcai megállójában (Határ úttól 5. megálló), 13.45-kor.
Szeretettel várunk mindenkit!
Jelentkezéseket várjuk 2017. február 28-ig, az alábbi elérhetőségeken:
Bernát Zsuzsanna
Telefon: 06/70/984-8868
E-mail: lampas.kispest@gmail.com
Kiss Júlia
Telefon: 06/30/498 9094
E-mail: lampas.bp18@gmail.com
az ősi Ázsiában jártunk
2017.02.21. A Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum Budapesten, az Andrássy út 103. szám alatt található. Szak-múzeuma, amelynek gyűjtőkörébe a Távol-Kelet művészeti emlékei tartoznak. A kiállított keretében kortárs magyar művészek délkelet-ázsiai ihletésű tárgyai vonulnak fel.
Kardos Tatyana, nem egy minden napi tárlatvezetésen vezetett körbe minket, eme érdekes világba. Úgy mutatta be nekünk ezt a mesebeli világot, mintha mi is ott lettünk volna. Az élmény mindenki számára különlegesen emlékezetes maradt. A textilek bemutatásával egyidejűleg, megtapinthattuk a ruhaként funkcionált anyagokat. Amelyek használatát /viseletét/, két önként jelentkezőn megmutatta, a kedves hölgy.

Sok egzotikus tárgyat is megtapinthattunk, miközben hallgattuk a történetét. Mindenkinek ajánljuk ezt, az igen csak érdekes kiállítást. Mi nagyon jól éreztük magunkat tagjainkkal.

Széles Attiláné Panka és Kulman Tiborné Era
4. kerületi közösségi civilszervezők
Aktív február Rákosmentén
Klubunkon, – amelyet 2017. február 7-én tartottunk a Rákoshegyi Közösségi Házban, – ismét Dr. Tábor István coachot láttuk vendégül, aki fölajánlotta, hogy most mi tehetünk föl neki kérdéseket. Először arra kért minket, hogy mondjunk egy pozitív élményt az elmúlt hónapból. Ez néha döcögősen ment, de végül mindenki tudott mondani valami jó élményt. István rávilágított, hogy a legkisebbért is hálásak lehetünk. Beszélgetésünk alkalmával szóba került a reziliencia, vagyis a vert helyzetből való fölállás képessége.

István életében is vannak hullámhegyek és hullámvölgyek, mégis képes arra, hogy a kilátástalannak tűnő helyzetből is építkezni tudjon. A hit szerepéről is szó volt, itt nem kizárólag az istenhitről volt szó, hanem például a hit abban, hogy mindig van valaki, aki értő figyelemmel meghallgat bennünket, segíthet egy idézetet, egy jó zene. István felhívta a figyelmet a jelenben való lét fontosságára is.
Gyorsan röpült az idő, közben farsangi fánkot majszoltunk két tagunk jóvoltából is. Összejövetelünket, amelyen 22 fő vett részt, Jana gitármuzsikája és a quena zárta. Klubunkat az alkalomhoz illően Máté Péter: Azért vannak a jó barátok című zeneszámával fejeztük be.
Egyesületünk fontosnak tartja az audionarráció minél szélesebb körben való elterjedését, azért, hogy látássérültek is élvezhessék a színházi előadásokat. 2017. február 8-án egy ilyen audionarrált programon vettünk részt hatan az angyalföldi József Attila Művelődési Házban.
Programunk kulisszabejárással kezdődött, felmehettünk a színpadra, megtapogathattuk a kellékeket, beszélgethettünk a színészekkel is, akik nagyon nyitottak voltak. Majd a látássérült tagjaink kaptak egy-egy fülhallgatót, és megkezdődhetett az előadás: a Mátyás király és a cinkotai kántor című műmese, amelyet Buda Ferenc alkalmazott színpadra.

Az audionarrátor feladata az, hogy a párbeszédes jelenetek kivételével tájékoztasson arról, hogy pontosan mi zajlik a színpadon. Sokkal élvezhetőbb, és követhetőbb így az előadás, amiben mindannyian egyetértettünk. Kedves élmény marad számunkra a meseelőadás, és kíváncsian várjuk majd a felnőtteknek szóló audionarrált előadásokat is.
2017. február 15-én a REB, vagyis a Rákosmenti Erőforrás Bizottság ülést tartott, amelyen Egyesületünk képviseletében, mi, lámpások is részt vettünk. Az ülést a levezető elnök dr. Piláth Károly nyitotta meg, és megállapítást nyert, hogy 9 fővel határozatképes a Bizottság. A minket érintő előterjesztést a 3. napirendi pontként tárgyalták, melyet egyhangúlag megszavaztak.

Másnap, 2017 február 16-án magasabb szinten, képviselőtestületi ülést tartott a kerületi Önkormányzat Riz Levente kerületi polgármester úr vezetésével. Hamarosan következett az Önkormányzat és az Egyesületünk által kötendő Együttműködési megállapodásról szóló képviselőtestületi szavazás, amely szintén egyhangúlag döntött az együttműködésünk 2017. december 31-ig történő meghosszabbításáról.
Elnökünk, Fodor Ágnes is fölszólalt, megköszönte az Önkormányzat támogatását, és kiemelte a CIB pályázatot, amely kiváló kapcsolatokat eredményezett, valamint megköszönte a mi munkánkat is. A kétnapos ülésen 6 fő vett részt az Egyesületünktől.
Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők
A-bot vakvezető rendszer tesztelése
Az A-bot vakvezető rendszer, egy új magyar szabadalom, mely az “Ariadné vezetősáv” elnevezésből kapta a rövidített nevét.

Dr. Kutor László, az Óbudai Egyetem professzora és csapata ma építette ki a tesztelésre váró útvonalat az MVGYOSZ székházában. A mindennapokban fehér bottal közlekedő tesztelőket várnak, akik véleményt alkothatnak a terv szerint a padlóburkolat alá beépíthető jelzőrendszerről.
A rezgő, vagy hangjelzést adó, vagy akár egyszerre rezgő és csipogó botokat és a vezető sávot munkanapokon 8.00 és 17.00 között lehet kipróbálni Budapesten, a Hermina út 47. szám alatt.