A Kuku és barátai című mesekönyv szerzője a gyógypedagógus-szociológus Loványi Eszter születése óta hallássérült, mindennapjait Kuku nevű kutyája segíti. A szerző saját könyvén keresztül, mesék formájában mutatja be azokat a valós személyek ihlette hétköznapi hősöket, akik valamilyen fogyatékossággal élnek négylábú segítőikkel.
Az egyesület egy közösségi gyűjtés jóvoltából most elkészítette a tavaly megjelent mesekönyv audionarrált változatát is, hogy a látók mellett a látássérült gyerekek is megismerkedhessenek a segítő kutyák szerepével és mindennapjaival – közölte a szervezet.
Az eredeti, 44 oldalas illusztrációkkal teli kötet a terápiás kutyák és gazdáik hétköznapjait meséli el igaz történeteken keresztül. A szerző szerint az óvodás és kisiskolás korosztály az, amelyik a legnyitottabb módon és természetesen kezeli a másságot, ezért kiemelten fontos, hogy minél korábban legyen lehetőségük tapasztalatokat szerezni a vakvezető-, hallás-, mozgássérült-segítő, autistasegítő- és terápiás kutyák, valamint fogyatékossággal élő gazdáik világáról.
vak Archives - Oldal 280 a 362-ből - Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
Hangoskönyvet kapnak a vak és gyengénlátó gyerekek
kép forrása: lira.hu
A Kuku és barátai című mesekönyv szerzője a gyógypedagógus-szociológus Loványi Eszter születése óta hallássérült, mindennapjait Kuku nevű kutyája segíti. A szerző saját könyvén keresztül, mesék formájában mutatja be azokat a valós személyek ihlette hétköznapi hősöket, akik valamilyen fogyatékossággal élnek négylábú segítőikkel.
Az egyesület egy közösségi gyűjtés jóvoltából most elkészítette a tavaly megjelent mesekönyv audionarrált változatát is, hogy a látók mellett a látássérült gyerekek is megismerkedhessenek a segítő kutyák szerepével és mindennapjaival – közölte a szervezet.
Az eredeti, 44 oldalas illusztrációkkal teli kötet a terápiás kutyák és gazdáik hétköznapjait meséli el igaz történeteken keresztül. A szerző szerint az óvodás és kisiskolás korosztály az, amelyik a legnyitottabb módon és természetesen kezeli a másságot, ezért kiemelten fontos, hogy minél korábban legyen lehetőségük tapasztalatokat szerezni a vakvezető-, hallás-, mozgássérült-segítő, autistasegítő- és terápiás kutyák, valamint fogyatékossággal élő gazdáik világáról.
A vásáron a Lámpás Klubok látássérült tagjai által készített ajándéktárgyakat lehet megvásárolni. Válogasson kedvére, itt biztosan egyedi ajándékokat talál! A látogatóinkat pedig forralt borral kínáljuk!
A Láthatár bolt ajánlatai
A VGYKE elnöksége úgy határozott, hogy a VGYKE tagok részére a Láthatár boltban folyamatosan 10% vásárlási kedvezményt biztosít a nagyítók és a beszélő eszközök körére.
A kedvezmény igénybe vételéhez szükséges a VGYKE tagságot igazoló fényképes igazolvány, érvényes 2016. évre befizetett tagdíjjal.
Heti rendszerességgel megjelenő hírlevelünk mindig az aktuális hónapra szól! Minden hónapban, aki a segédeszköz boltunkban vásárol, részt vesz egy sorsoláson, melyet a következő hónap 10-ig tartunk meg.
Megérkeztek a gyengén látóknak készült 2017-es asztali naptárak! Ára: 1500 Ft
Akció decemberben!
3x félgömb nagyító 4300 Ft helyett: 4000 Ft
Beszélő doboz 4300 Ft helyett: 3500 Ft
Beszélő képkeret 8500 Ft helyett: 7200 Ft
Beszélő jelzőtorony 14730 Ft helyett: 12000 Ft
Karácsonyra ajánljuk:
Tapintható Rubik Sudoku: 2500 Ft
Tapintható Rubik kocka: 2800 Ft
Különböző fa játékok: 990 Ft-tól
Tic Tac Toe Amőba játék: 1300 Ft
Ismét kapható és nagyon szép, igényes karácsonyi ajándékként adható a látássérültek által készített gyertyák, rongyszőnyegek!
Gyertyák:
3 db-os csillag alakú gyertya csomag: 1250 Ft
2db-os szélforgó alakú gyertya csomag: 700 Ft
Fenyő alakú gyertya: 650 Ft
Bordázott, méhviasz gyertya: 700 Ft
Rongyszőnyegek:
40X140 cm: 1200 Ft
60X160 cm: 2000 Ft
Konyhai eszközök:
Sütikiszúró szett 3 db-os: 650 Ft
Sütikiszúró szett 6 db-os: 1100 Ft
Sütipecsét szett 3 db-os: 1100 Ft
Szilikon muffin sütőforma 4 db-os: 550 Ft
Még kapható csoki mikulás amíg a készlet tart!
Tej- és étcsokoládé mikulás: 250 Ft
Fruktózzal készült tejcsokoládé mikulás: 300 Ft
Igény szerint mikuláscsomagot összeállítunk a boltban kapható édes és sós finomságok kínálatából!
Karácsonyi ajándék tasakok:
méret: 18X22 cm
ára: 220 Ft
Elérhetőségeink és a bolt nyitva tartása:
Cím: 1146 Budapest, Hermina út 57.
Nyitva tartás: hétfő, péntek 08:00-16:00 óra között
Az újbudai Lámpás Klub egy különleges meghívást kapott a Kelen Civil Közösségek Házába. A meghívásnak az volt az egyik különlegessége, hogy helyi hallássérültek hívtak minket, látássérülteket, egy verses délutánra.
A hallássérülteket jeltolmács segítette a zenével és vetítéssel összekötött verses délutánon. Kellemesen meglepődtünk azon, hogy mennyi olyan vendég volt, akikkel az általunk szervezett érzékszervi fogyatékosok kulturális gáláján is találkoztunk, nem is olyan régen.
Az első előadó Sára Ildikó volt, aki hallássérült, de nagyon szépen tud beszélni. Olyannyira, hogy gyakorlott versmondóként ismertük mi magunk is. Az előadásának az a különlegessége, hogy a szavalt verseket önmaga jeleli. Ez olyan, mintha két külön nyelven is megtanulná a verseket és egyszerre két nyelven adná elő! Egy-egy pár perces előadása mögött, nagyon hosszú hónapok munkája áll!
A délután másik főszereplője Vigh Judit Márta volt, aki az önálló estjének a műsorával ajándékozott meg minket. A műsorában főleg versek szerepelnek, de néhány prózát is hallhattunk tőle. Az egyes verseket és prózákat zenével tagolták, melyet a gyerekei és unokái adtak elő.
Mind a versek, mind a prózák életre keltek az előadásában! Az előadott prózái a közel száz évvel korábban beszélt magyar nyelvet keltették életre, melyet mosolyogva hallgattunk.
A versei főleg az elmúlással foglalkoztak, de az ő rendkívüli tolmácsolásában ez mégsem hatott lehangolóan, mert az élet értékelése és a hosszú távon is értékelhetőnek bizonyult dolgok, jelenségek tisztelete volt a megfogalmazott üzenete. Általában nem lepődünk meg azon, amikor egy előadóművész sajátosan értelmezi a verset, de azon igen, ha ennek eredményeként valami nagyon felemelő élményben lesz részünk. Minden udvariaskodás nélkül kijelenthetjük, hogy mindannyiunkat teljesen lenyűgözött!
Nagyon kellemes volt számukra az a felismerés is, hogy az újbudai hallássérültek, mozgássérültek és ezen közösségek pár barátja, nem akartak kihagyni minket ebből a nagyon egyedi élményből. Nagyon hálásak vagyunk azért, hogy gondoltak a klubunkra és meghívtak minket! Reméljük, hogy 2017-ben is ilyen kellemes élményekkel folytatódhat majd az ez évben megkezdett együttműködésünk!
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Futár távirányító igényelhető!
Kép forrása: www.bkk.hu
Az Egyesületünk központi Ügyfélszolgálatánál lehetőségük nyílik ingyenesen Futár távirányítót igényelni. Az adományozással a célunk az, hogy hozzásegítsük Önöket a minél nagyobb szintű önállóságra épülő közlekedéshez.
A távirányítót azok a tagjaink igényelhetik, akik a 2017-es évre érvényes tagsággal rendelkeznek. Az eszköz korlátozott darabszáma miatt arra kérjük Önöket, hogy igényüket előzetesen jelezzék telefonos elérhetőségeinken:
A szociális ügyekért és köznevelésért felelős alpolgármester vagyok, így egyrészt munkaköri kötelességem, hogy fontos legyen számomra, másrészt emberileg is nagyon a szívemen viselem ezt a témát. Elhangzott itt például az, hogy a külföldről idelátogatók sokszor látják úgy, hogy Magyarországon kevés fogyatékkal élő él, ami nagyon szíven üti az embert, hiszen megengedhetetlen az, hogy emberek úgy érezzék: ők nem teljes értékű tagjai a társadalomnak. Pedig rengeteg minden van, amit hozzá tudnak tenni, csak bizonyos dolgokban segítségre van szükségük.
Milyen személyes érintettsége van a látássérülés kapcsán?
Nekem kontaktlencsém van, ami egy könnyen korrigálható látáshiba. Szerencsés vagyok, hiszen lehetne súlyosabb is. Jómagam szemüveg, vagy kontaktlencse nélkül bizony problémákba ütközöm az utcán; nem látom, hogy hányas busz jön, sem az utcatáblákat. Többen élnek enyhe látássérüléssel, akiknek a problémáját könnyű korrigálni, de sokan vannak, akiknél ez nem ennyire egyszerű. Abba is érdemes belegondolni, hogy valamely képességünk elvesztése nem csak születéskor történhet, hanem az életünk folyamán bármikor. Előfordulhat, hogy egyszer én, vagy a családom kerülünk ilyen helyzetbe, ezért is tudom, hogy nagyon fontos erre odafigyelnünk.
Ön szerint miben tud Zugló Önkormányzata segíteni a VGYKE-nek?
Az egyesületet anyagilag is támogatjuk, a Közösség Lámpásai program szintén kiemelten fontos számunkra. A látássérültek részére Zuglóban is találunk intézményeket, melynek nyilván hozadéka az, hogy az ő igényeikre, szempontjaikra jobban odafigyeljünk. Ezen a téren még sok fejlődni valónk van, de célunk az, hogy a fogyatékkal élő gyermekeket minél integráltabb módon neveljük.
Milyen lehetőségek vannak az ellátórendszer és a korai fejlesztés területén?
A konferencia keretein belül is elhangzott az, hogy a védőnői hálózat továbbképzése során olyan eszközök kerülnek majd a szakemberek kezébe, amelyek egy jó szűrést fognak lehetővé tenni, ezáltal segítve a minél előbbi diagnosztizálást. Erre a folyamatra az önkormányzatnak is fel kell készülnie, ugyanis a mi bölcsődéinkben és óvodáinkban is várhatóan egyre több fogyatékkal élő gyermek fog megjelenni. Az imént említett intézményeinkben nagy szakmai tudású gyógypedagógusok segítik ezeket a gyermekeket, illetve részt veszünk Czeizel Barbara korai fejlesztői tevékenységében is, melynek során sok segítséget kapunk szakembereink megfelelő képzését illetőleg. Próbáljuk megadni számukra azt a tudást, ami elengedhetetlen a sérült gyermekek integrált neveléséhez.
Nagyon szépen köszönjük, hogy eljött, és reméljük gondolatébresztő volt Ön számára ez a nap.
Én köszönöm a meghívást! Értékes gondolatokra leltem itt a délelőtt során, amelyek segítenek számomra abban, hogy inspirálódjak, és természetesen maximálisan támogatom az ilyen és ehhez hasonló szakmai találkozókat, együttműködéseket.
Ivanova Daniela
Adventi vásártúra
December az ünnepi készülődés jegyében telik. Városszerte nyílnak az adventi és karácsonyi Vásárok. Mi is felkerekedtünk és ellátogattunk a Bazilikához.
A Szent István téren felállított mesebeli faházakban kézművesek igényes ajándéktárgyaiból, népi- és iparművészek, keramikusok, ötvösök munkáiból válogathatnak az érdeklődők. Miután megcsodáltuk a látnivalókat, forralt bort iszogattunk, ami a hűvös időben felmelegített bennünket.
Ezután elsétáltunk a Vörösmarty téri karácsonyi vásárba, ahol szintén rengeteg ételkülönlegességgel, ajándéktárgyakkal, és nívós programokkal kedveskednek az odalátogatóknak.
Magával ragadott bennünket a színes karácsonyi forgatag, ünnepváró hangulatunk fokozódott. Nagyon örültünk annak, hogy egy ilyen programot ismét be tudtunk iktatni az évzáró rendezvények közé és ezzel segítséget adhattunk a karácsonyi ajándékok beszerzéséhez.
“A karácsony nem az ész, hanem a szív ünnepe. És a szív érzi, hogy azok is ott állnak veled a karácsonyfa körül, akiket a szemeddel nem látsz, és az eszeddel nem hiszel.” (Müller Péter)
Bernát Zsuzsanna, Puchnyák István
közösségi civilszervezők
Domoszlai János fellépése
A fellépés helyszíne: MagNet Magyar Közösségi Bank Zrt.
1062 Budapest, Andrássy u. 98.
Időpont: 2016. december 15. (csütörtök) 18:00-20:00
Domoszlai János perui fuvolával és gitárral fog szerepelni. Rajta kívül még Farkas Gergő gitározik, valamint a Duo Nice (Fehér Nikolett és Ürmös László) fog brácsázni és zongorázni.
Érdeklődni lehet Nagy János, integrált rendezvényszervezőnél, a 0620 481 6842 telefonszámon.
Erzsébet-program fogyatékossággal élő gyermeket nevelő családok számára
A pályázat célja
Az Alapítvány a pályázattal elnyerhető támogatást üdülési szolgáltatásra nyújtja. A pályázattal elnyerhető üdülési támogatásra kizárólag a jelen felhívásban meghatározott követelményeknek maradéktalanul megfelelő kedvezményezettek jogosultak.
A pályázatot benyújtani 2016. december 1-30. között lehet.
Kedvezményezettek köre
azon belföldi illetőségű, 18. életévüket betöltött magánszemély, aki legalább egy, magasabb összegű családi pótlékra jogosult, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét be nem töltött gyermekét, egyedül neveli, valamint a családban legfeljebb még egy, családi pótlékra / magasabb összegű családi pótlékra jogosult gyermek van, illetőleg a családjában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2016. január 1-jén érvényes minimálbér összegét [1].
azon belföldi illetőségű, 18. életévüket betöltött magánszemély, aki házastársával/élettársával közös háztartásban egy vagy kettő, a pályázat benyújtásának napján 18. életévét be nem töltött, gyermeket nevel, aki(k) után – a pályázat benyújtása napján – legalább egy gyermek magasabb összegű családi pótlékra, a másik gyermek családi pótlékra / magasabb összegű családi pótlékra jogosult, illetőleg a családjában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2016. január 1-jén érvényes minimálbér összegét.
Elnyert támogatás esetén
a pályázó és a közös háztartásban élő házastársa/élettársa, valamint a pályázat benyújtásakor a 14. életévét már betöltött gyermeke 2.500 Ft/fő pályázati hozzájárulás befizetésével
a pályázat benyújtásakor a pályázó 3-14 életév közötti gyermeke 1000 Ft/fő pályázati hozzájárulás befizetésével veheti igénybe az elnyert üdülési támogatást
Az üdülési támogatás igénybevétele a családdal együtt üdülő, 3 év alatti gyermek részére térítésmentes, és a pályázói profil adatlapon kötelező megadni a 3 év alatti gyermek(ek)re vonatkozó adatokat is. Amennyiben a pályázatban részt vesz a pályázó házastársa/élettársa is, az adatlapon fel kell tüntetni a házastárs/élettárs adatait is. A pályázói profil adatlapon megjelölt személyek későbbi módosítására nincs lehetőség.
Az elnyert üdülési támogatás kizárólag a pályázó nevére szóló Szálláshely Utalvány segítségével vehető igénybe a pályázati hozzájárulás befizetését követően a szállásfoglalás során kiválasztott üdülőben.
A pályázónak a szállásfoglalását – kizárólag egy alkalommal – van lehetősége a lefoglalt turnus kezdete előtt legalább 5 munkanappal módosítani, a rendelkezésre álló és a szállásfoglalási felületen elérhető további szabad szálláskapacitások terhére.
December 3-án, a Rákosmente TV meghívására, részt vettünk az Advent a Fő téren c. rendezvényen.
Velünk tartott egyik kollégánk Boncával, a vakvezető kutyussal. Az adventre kiérkezőket színes forgatag várta: lehetett kürtőskalácsot venni, forralt borral melegedni, gyönyörködhettünk a Robogó utcai óvodások vidám András napi műsorában, és megcsodálhattuk a Szabadság sugárúti Általános Iskola vidám dalos műsorát néptánccal egybekötve.
A kicsik Atus bohóc bűvészmutatványait élvezhették. Az érdeklődőket megismertettük a Braille írással, szórólapot osztottunk, adományt gyűjtöttünk, interjút adtunk a helyi TV-nek, mely itt is megtekinthető.
Nagy örömünkre két tagunk is meglátogatott bennünket a standunknál. A hideg ellenére az idő hamar elrepült, de reméljük tagjaink élvezték ezt a színes programot.
Krayné Faragó Zsuzsa és Acsay Péter
közösségi civilszervezők
Karácsonyi készülődés a K11-ben
A kép forrása: https://www.ajandekkatalogus.hu/
Közeleg a Karácsony, ennek jegyében sok szeretettel ajánljuk figyelmedbe decemberi programjainkat.
Szeretettel invitálunk decemberi klubnapunkra, melynek
időpontja: december 14. szerda 15 órától 17 óráig.
Helyszín: K11 Kulturális és Művészeti Központ
(1075. Király u. 11.)
Ezúttal kézműveskedni fogunk, egyszerűen elkészíthető, praktikus és akár ajándéknak is beillő dolgokat fogunk alkotni, s hogy pontosan mit, maradjon meglepetés. Mindenképpen érdemes eljönnöd hozzátartozóiddal, kísérőiddel együtt!
Decemberi meglepetésként lehetőség van ingyenesen Futár távirányító igénylésére!
Amennyiben szeretnél Futár távirányítót kapni, keresd Ügyfélszolgálatunkat személyesen vagy telefonon a 06-1/384-55-41, vagy a 70/387-5267-es mobilon!
Érzékszervi fogyatékosok gálaműsora Újbudán
Az újbudai Lámpás Klub életében már többször előkerült az igény arra, hogy a látássérültek közössége megmutathassa magát úgy, mint akik képesek valami értékeset és nagyon jót adni az ép érzékszervekkel élők részére. A klubtagjaink már többször megbírálták azt a gyakorlatot, amikor egy fogyatékos ember iránt sajnálatot akarnak kelteni a különböző médiafelületeken, ahelyett, hogy a valóban tehetséges sorstársainknak engednének teret, pozitív irányba alakítva ezzel a róluk való közgondolkodást.
Erre az igényre reagálva vállaltuk el az érzékszervi fogyatékosok kulturális gálájának a megszervezését, más érzékszervi fogyatékos előadókat is meghívva fellépőknek.
A rendezvényt a kerület napjához időzítettük, ezzel is szimbolizálva azt, hogy mi nem elszigetelve, hanem a társadalom részeként kívánunk élni. Nagy örömünkre szolgált, hogy többen is elfogadták az invitálásunkat és nagyon sokan hallgatták meg a fellépőinket a Budapesti Művelődési Központ Kamaratermében.
A megjelenteket Fodor Ágnes köszöntötte, aki a Fogyatékos Emberek Szervezeteinek Tanácsának az alelnöke és a VGYKE elnöke. A szervezők nevében is megköszönte Újbuda Önkormányzatának, hogy anyagilag is támogatta a rendezvényt a kulturális pályázaton keresztül.
Elsőnek Meti Bálintné és Helli Zsolt bűvészpáros lépett fel, akik hallássérültek. A produkciójukat S. Tóth Erika narrálta a látássérültek részére.
Utána Bartolf Zsuzsanna adott elő egy részletet a Láthatatlan koncert c. önálló estjéből, melyben modern költők verseit népdalok dallamára énekli el.
Ezt követően egy kabaréjelenetet hallgathattunk meg Nagy Krisztina és Nagy László előadásában arról, hogy milyen lenne egy olyan ország, ahol csak büszke alkoholisták élnek.
A gálaműsor legidősebb fellépője, a 91 éves Jobák Márta volt, aki egy vidám verssel ajándékozta meg a hallgatóságot. Őt szintén verssel követte Borsodi Zsuzsa, majd Sára Ildikó. Sára Ildikó előadásában az volt a különlegesség, hogy hallássérültként, beszélve és jelelve adta elő a választott versét, amelynek a többségünk még soha nem volt részese. Ez olyan, mintha valaki egyszerre két nyelven tanulná meg és szavalná el a verset.
Reneszánsz zenével varázsolta el a közönséget, a megalakulásának a 40. évét ünneplő Landini zenekar. A gálaműsor első részét Molnárné Tóth Andrea életteli szavalása zárta le.
A második rész egy újabb meglepetéssel kezdődött. A legfiatalabb előadónk, Gebri-Horváth Bence volt, aki két saját versét szavalta el, melyek nagyon sok nézőt megleptek az érett és vidám gondolatok miatt.
Őt Tisza Annamária követte, aki szintén egy nagyon látványos szavalással mutatta meg, hogy mennyi minden lakozhat egy versben.
Domoszlai János az amerikai őslakosok kultúrájának a lelkes kutatója és nagyon sokszor hallhattunk már általa életre kelteni a dallamaikat. Ez alkalommal modern, dél-amerikai dallamokkal ajándékozott meg minket.
Obenausz Tamás szintén egy erős verset szavalt el a közönségnek, majd Papakosztandi Máriával együtt adtak elő, a saját maguk által írt humoreszkjeikből egy részletet, melynek A siketvakság vidám pillanatai a címe. A hallgatóság teljes mértékben azonnal tudta értelmezni a jeleneteket, hiszen önmaguk is sokszor megélték már a kifigurázott helyzeteket, csak nem mindenki gondolt ezekre humorral.
Az utolsó előadó Hermann Tibor volt, aki mindenkit lenyűgözött az éneklésével. Mi, akik ismertük őt, de még nem hallottuk énekelni, nagyon meglepődtünk azon, hogy mennyire jó előadó.
Végül az egyik műsorvezető, Ullmann Ottó, egy saját produkcióval köszönt el a közönségtől, akinek ezúton is szeretnénk megköszönni azt, hogy lelkesen és segítőkészen állt a gála rendelkezésére.
Ezt követően a szervezők kiosztották az előadásokért köszönetet nyilvánító emléklapokat, majd Fodor Ágnes megajándékozta a legfiatalabb fellépőt a VGYKE kabalababájával.
Az előadásokat két jeltolmács és egy audionarrátor segített mindenkinek befogadhatóvá tenni, melyért nagyon hálásak vagyunk. Nagy szívfájdalmat okozott, hogy két produkció csúszása miatt, nem tudott mindenki sorra kerülni, pedig nagyon szerettük volna, ha az ők is be tudtak volna mutatkozni a közönségnek. Tőlük ezúttal is elnézést kérünk!
A gálaestről az Civil11 TV és az M1 Esély c. műsora is készített tudósítást. Ennek nagyon örültünk, mert nagyon sok szerkesztőséget meghívtunk, de nem érdekelte őket a rendezvény. A Civil11 TV és az M1 stábjának ezért nagyon hálásak vagyunk, mivel a tudósításuk értékes hozzájárulás ahhoz, hogy a nagyobb közönséghez is eljusson az üzenetünk. A Civil11 TV tudósítását ide kattintva lehet megnézni, az M1 műsorának velünk foglalkozó részlete pedig lejjebb nézhető és hallgatható meg:
Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervezők