Kuku és barátai – hangoskönyv látássérült gyerekeknek

kép forrása: orientpress.hu

kép forrása: orientpress.hu

“2015-ben megjelent a Kuku és barátai – Ismerjük meg közösen a segítőkutyák világát! című mesekönyvem. A könyvbemutató óta több gyengénlátó illetve vak személy keresett meg, hogy szívesen megismernék a mesekönyvet. A nyomtatott könyv már nagyon népszerű, ezért is szeretnénk térítésmentesen a látássérültek számára is elérhetővé tenni a hangos könyvet. Ennek érdekében közösségi adománygyűjtésbe kezdtük az Adjuk össze! weboldalon (a link itt található).

Nagy örömünkre nyáron megkezdhettük ezt a munkát. A tervezett hangos könyvben nem csupán a mese szövege hallgatható, hanem audionarrátor meséli el a látássérült érdeklődőknek, hogy mi látható a képeken. A projektben két látássérült tapasztalati szakértő is részt vesz.

A kezdeményezésünkkel arra is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a képek leírása és a szövegek felolvasása látássérülteknek, vagy hallássérülteknek a filmek feliratozása ugyanolyan nagy segítség az önálló boldoguláshoz, mint a mozgássérült sorstársainknak a fizikai akadálymentesítés (pl. rámpa).

Szeretném ha a közösségi adománygyűjtés híre – és így a hangos könyv is – minél több emberhez eljutna (az adománygyűjtés felülete ezen a linken található). Az Adjuk össze! oldalon egy perc alatt tudnak a potenciális támogatók adományozni.”

NEO Magyar Segítőkutya Egyesület

Röviden a mesekönyvről: a 44 oldalas, vidám illusztrációkat tartalmazó kiadvány a vakvezető-, hallás-, mozgássérült-segítő, autistasegítő és terápiás kutyák és gazdáik mindennapjait mutatja be – Kuku, a hangjelző kutya szemszögéből.

Címe: Kuku és barátai – Ismerjük meg közösen a segítőkutyák világát! (Igaz történetek alapján)

Írta: Loványi Eszter

Rajzolta: Simon Tibor

www.mesekonyv.segitokutya.net

Tudásmegosztás Rákosmentén

9:30-kor kezdetét vette az esemény. Első ízben Mészáros Ágnes, a VGYKE alelnöke nagy örömmel köszöntötte a vendégeket, majd az Országos Látásvizsgáló Bizottság munkatársa, Lantos Éva tartott előadást a bizottság tevékenységéről. A prezentáció során betekintést nyerhettünk a szemészeti szűrések és vizsgálatok folyamataiba, majd videórészleteket láthattunk a látássérült gyermekeket fejlesztő terápiákról. Ezt követően Fodor Ágnes, egyesületünk elnöke tartott előadást a VGYKE tevékenységeiről, továbbá mesélt a CIB Alapítvány által megvalósuló “Családi Erőforrások” projektünkről.

10:50-kor elkezdődött a fórum legizgalmasabb része: kialakult a három csoport, melynek résztvevői három különböző témát boncolgattak. A témák mindegyike a látássérült gyermekek korai fejlesztésének témakörével foglalkozott, a szakemberekből álló csoportok pedig egy kötetlen beszélgetés formájában osztották meg egymással tudásukat, tapasztalataikat.

Végezetül minden csapat választott egy szóvivőt, aki összegezte az elhangzottakat.

Zárásként Fodor Ágnes megköszönte a részvételt, majd további kötetlen beszélgetésre, szendvics-ebéd elfogyasztására buzdította a vendégeket.

Következő szakmai fórumunkra pedig már regisztrálhatnak az alábbi linken.

Ivanova Daniela

Meghívás a XV. kerületbe

szeptklub15ker1

A XV. Kerületi Látássérültek Klubja következő összejövetelének időpontja: október 14-én, 14-16.30 óra között.

A program helyszíne: Nyitott Ajtó Együttműködési Iroda
1156 Budapest, Páskomliget u.6.
az Újpalotai Vásárcsarnokkal szemben, a CIB Bank mellett.
Megközelíthető: a 196, 296, 96, 130, 231 buszokkal, valamint a 69-es villamossal Vásárcsarnok megállóig.

A programon Filipich Adrienne látássérült túrázó tart – felszerelés bemutatóval egybekötött – élménybeszámolót a Mont Blanc megmászásáról.

A részvételi szándékodat jelezzed
Csukáné Polyák Erzsébetnél 06-70/773-4054-es,
Moldován Eszternél a 06-30/498-9659-es telefonszámon,
vagy a lampas.xvker@gmail.com E-mail címen, illetve a Facebookon a XV. kerületi látássérültek zárt csoportjában.

Amennyiben módodban áll, szívesen fogadjuk hozzájárulásodat némi
aprósütemény, gyümölcs, üdítő formájában.

Mindenkit sok szeretettel várunk, hívd el a hozzátartozóidat, a barátaidat is!

Moldován Eszter, Csukáné Polyák Erzsébet, Simon F. Nándor
közösségi civil szervezők

Szeptember a XV. kerületben

A „Közösség Lámpásai” XV. Kerületi Látássérültek Klubjának a nyári szünet utáni első klubösszejövetelére, a hagyományos helyszínen, az Újpalotai Nyitott Ajtó Együttműködési Iroda Páskomliget utcai helyiségében került sor.

szeptklub15ker2

szeptklub15ker1

Kötetlen, baráti beszélgetés zajlott a jelenlévő 18 klubtag között. Előtte azonban, tájékoztatás hangzott el a következő időszak tervezett programjairól: például a Csokoládé Múzeumról, a Vecsési Káposztafesztiválról, az egri kirándulásról és a Szomszéd-ünnepről.

   kaposztafeszt15ker2kaposztafeszt15ker1

 

A hónap második felében a Klub a 16. Vecsési Káposzta Fesztiválon járt. Jó kis csapat jött össze a 17 látogatóval, és pompás napsütés koronázta az ízletes programot, ahol a káposzta-kóstoló után még Maggi ajándékot is kaptunk. De persze a Juditka és a Katika süteménye aranyosabb kényeztetés volt.

Köszönjük a VGYKE szervezetének, hogy a XV. kerületi látássérültek számára a „Közösségi Lámpások” Klubot fenntartja és összefogja, így – bár ez a nap önköltséges volt, mégis – a kirándulás szervezését támogatta.

Csukáné Polyák Erzsébet, Moldován Eszter és Simon F. Nándor
közösségi civilszervezők

ATM használat

Kép forrása: www.technokrata.hu

Kép forrása: www.technokrata.hu

A kérdőív elején egy rövid használati útmutató található, amely segítheti Önöket a kérdőív kitöltésének megvalósításában. Kérjük, ha van rá lehetőségük, terjesszék a kérdőívet más fórumokon is, ahol eljuthat a látássérült emberekhez!
A kérdőív kitöltésére október 9-ig van lehetőségük.
Ha problémájuk merülne fel a kitöltéssel kapcsolatban, kérjük, keressék Adélt az adel.dekany@gmail.com e-mail címen.
Előre is köszönjük segítségüket!

KÉRDŐÍV kitöltése

„Hosszú távú együttműködésben bízunk.”

Kép forrása: www.budakalasz.hu

Kép forrása: www.budakalasz.hu

“Családi erőforrások” Szakmai hálózat a családban élő látássérült gyermekek támogatására címmel programot indítottunk a látássérült gyerekek korai fejlesztésének segítése érdekében, melynek első szakmai fóruma és szülő klubja sikeresen le is zajlott. A következő fontos időpont egyesületünk életében az október 4-e, ugyanis ez a határideje a képzésre való jelentkezésnek. Jelentkezőkből nincs hiány, de őszintén bízunk benne, hogy még több lelkes és elhivatott leendő bébiszitterrel találkozhatunk majd az első napon.

A Vöröskereszt és a VGYKE megállapodási szerződésében kiköti, hogy a Vöröskereszt 10 fő részére biztosít egy alap bébiszitter képzést, valamint az erre épülő specializációt, a „Látássérült gyermekek felügyelete” képzési programot. Több jelentkező esetén először kiválasztás, majd egy csapatépítő nap következik. A képzés összesen 72 óra + vizsga lesz.

„A Vöröskereszttel való együttműködésünk első lépcsőfoka ez a képzés, de egy hosszú távú együttműködést szeretnénk megvalósítani”

– mondta Fodor Ágnes, az egyesület elnöke.

Képzési felhívásunk

Ivanova Daniela

Autómentes nap Rákosmentén

 

20160917_automentes17_220160917_automentes17_1

 

 

2016. szeptember 17-én került sor az Autómentes napra Rákosmentén. Velünk tartott egy zuglói egyesületi tagunk: Pozsgay Dóri, az Ében nevű fekete labrador kutyájával.

A zivatarokkal teli időjárás, szerencsére nem zavarta meg az érdeklődőket, akik szép számban látogatták meg a sátrunkat. A gyerekek megsimogathatták Ébent, és hallhattak érdekes tényeket, történeteket Dóritól, a vakvezető kutyák kiképzésével kapcsolatban.

Akik kíváncsibbak voltak, azok a Braille írásról és a Braille írásos mesekönyvből is hallhattak részleteket Acsay Pétertől. Mivel a gyerekeket nagyrészt a kutya kötötte le, a felnőttekkel játszottunk „szembekötősdit”. Így került sor érzékenyítésre, amikor is különböző illatokat találtak ki az érdeklődők, úgy, hogy szemüket eltakartuk.

Négy klubtagunk is meglátogatott bennünket, és sikerült jót beszélgetnünk, ami azért is örömteli, mivel a klubnapon sokan vagyunk (szerencsére!), és ezért csak felszínesen tudunk szót váltani egymással. Sőt egy kis időre rájuk bíztuk a standot, és kapcsolatfeltárásra indultunk Péterrel. Ez most is sikeresen működött, számos új ismeretséget tudtunk kötni más civil szervezettel.

Köszönjük Dórinak, hogy segített nekünk kutyájával és mindenki másnak is, aki lehetővé tette, hogy ezen a rendezvényen is jelen lehessünk!

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervezők

Jelentkezzen speciális bébiszitter képzésre!

kep

A képzés a VGYKE „Családi erőforrások – Szakmai hálózat a családban élő látássérült gyermekek támogatására” program keretében kerül megszervezésre, mely a CIB Bank Alapítvány „Tenni tudunk” pályázatának támogatásából valósul meg.

A projekt fontos célja, hogy 10 fő speciális szakmai tudással rendelkező bébiszitter képzése megtörténjen, továbbá, hogy a projektet sikeresen elvégző résztvevők közül 3 fő számára a VGYKE munkalehetőséget kínáljon a látássérült gyermekek felügyeletéért létrehozott speciális szolgálatban.

A projekt költségvetéséből az alábbiak kerülnek finanszírozásra a résztvevők számára:

A projekt tervezett időbeosztása: 

A jelentkezés feltételei: 

Jelentkezésnél előny:

Szociális és/vagy egészségügyi és/vagy gyógypedagógiai közép és/vagy felsőfokú végzettség

A pályázati anyag tartalma: 

A jelentkezés módja: 

A pályázati anyagokat legkésőbb október 4-én éjfélig várjuk a kepzes@voroskeresztbp.hu email címre (a tárgy mezőben feltüntetve: “speciálisBSZ” jeligét).

További kérdés, információ esetén kontakt személy:  Rákos Dóra (+36 1/311 36 60)

Meghívás Újbudára

A kép forrása: http://www.aceshowbiz.com/

A kép forrása: http://www.aceshowbiz.com/

Az újbudai Lámpás Klub a következő klubnapját október 4-én (kedden) fogja tartani, 14 óra 15 perces kezdettel.

A klub helyszíne a megszokott lesz: a Budapesti Művelődési Központ (Budapest XI. Etele út 55.) földszint 21-es terme, a bejárattól balra.

Az októberi fő témánk: látássérült és előadóművész

Körbe fogjuk majd azt a kérdést, hogy miben más egy látássérültnek ez az egyébként sem könnyű pálya és sok ehhez kapcsolódó más kérdésre is válaszokat fogunk keresni.

A klubnapon majd egy nagyon különleges vendéget is magunk között köszönthetünk, a kiléte meglepetés lesz.

A felsoroltakon túl szeretnénk az év további részeinek a programjait is áttekinteni, mert több ponton is módosítanunk kell az előre megbeszélteken.

Ezúttal szeretnénk értesíteni az újbudai klub programjait látogatókat arról is, hogy az októberre halasztott más programjainkat sajnos kénytelenek voltunk törölni.  A novemberi klubnap helye és ideje is változni fog. Ezek miatt szeretnénk azt kérni, hogy telefonon vagy emailben érdeklődjetek nálunk, ha valamit nem láttok meghirdetve vagy nem szerepel a meghívókban.

Viki telefonszáma: 0630-186-6321

Károly telefonszáma: 0670-984-1745

Email: lampas.ujbuda@gmail.com

Aki tervezi, hogy az októberi klubnapon ott lesz, azt kérjük, hogy előzetesen jelezze nekünk, mert csak így tudunk tervezni a létszámmal.

Lenkainé Vajda Viktória és Neumann Károly
közösségi civilszervező

Hegyet mászni látássérültként

20160906_152854 20160906_164816

A Maros Moziban szeptemberben tartott Lámpás Klubot az Önkormányzat Esélyegyenlőségi munkatársai is megtisztelték a jelenlétükkel, örömmel üdvözöltük magunk között Mészáros Zsuzsannát és Jenei Mónikát. Jelen volt még a Civil Rádió munkatársa, Ruzsa Viktor is, aki az előadóval készített interjút, valamint Molnár Béla, aki képekben örökítette meg az eseményt.

Klubunk egy gyors bemutatkozással kezdődött, mivel új tagot is köszönthettünk ezen a napon.

A klubdélutánon kolléganőnk, Hajnalné Filipich Adrienn tartott előadást, aki látássérültként megmászta a Mont Blanc 4810 méter magas csúcsát.

Ráhangolódásképpen elhangzott Vajda János Húsz év múlva című költeménye, mely így kezdődik: “Mint Mont Blanc csúcsán a jég… “Adrienn elmondta, hogy kezdetben a szülei nagyon féltették, és nem is igazán érdekelte a sport. Aztán megismerkedett férjével, akinek a hatására hegyet kezdett mászni. Nagyon sok túrát végig gyalogolva készült a Mont Blanc meghódítására.

Az átéléssel előadott élménybeszámolójából mindannyian megéreztük azt a határtalan örömöt, amit a csúcs meghódításakor átélt. Kolléganőnk további csúcsok meghódítását is tervezi, de egyelőre gyermekeinek nevelése áll az első helyen a prioritásai között. Ennek ellenére egyre hosszabb túrákat tesz meg, kondíciójának szinten tartására. Ezúton is gratulálunk a kiváló teljesítményéhez!

Az előadás az átadott élményeken és a lelkesedésen túl, azért is volt számunkra fontos, mert ismét megerősítést nyert az, hogy a látássérülés nem akadálya egy nagyobb teljesítménynek, hanem “csupán” más utakon, de szinte bármi elérhető és megvalósítható.

Krayné Faragó Zsuzsanna és Acsay Péter
közösségi civilszervező

VISAL tréning a Zuglóban élő látássérülteknek

kep

A VISAL program egy Európai Uniós, nemzetközi partnerségen alapuló együttműködés eredménye. A program célja az időskorú látássérült emberek társadalmi részvételének elősegítése, önérdekérvényesítő képességük fejlesztése. A programban való részvétel tulajdonképpen az önálló életvitelre való képesség visszanyeréséhez vezető út első állomása.

A program keretében olyan csoportot, akár hosszabb távon is együttműködő önsegítő közösséget szervezünk, mely egy képzett segítő szakember támogatásával segítséget kap az időskori látássérülés által eredményezett megváltozott élethelyzethez való alkalmazkodáshoz hasznos információkon, tanácsokon, tippeken keresztül. A program alapja a pozitív életszemlélet kialakítása és megerősítése, az önbizalom fejlesztése és a sorstársi közösség támogató erejének kihasználása révén az elszigeteltség oldása, az időskorú látássérült emberek közösségi, társadalmi részvételének javítása, ezáltal a mindennapok megkönnyítése.

A program keretében a csoport összesen 7 alkalommal, 7 szombat délelőtt találkozik és dolgoz fel minden alkalommal egy-egy témát. A találkozásoknak része lesz egy-egy játékos feladat, az adott téma mentén kialakuló beszélgetés és a témával kapcsolatos saját tapasztalatok megosztása, információátadás is. Témáink között szerepel többek között a résztvevők kapcsolatrendszerének áttekintése és a segítség esetleges forrásainak feltárása, a látássérülteket támogató speciális segédeszközök megismerése és a szolgáltatókkal kapcsolatos tapasztalatok és önérvényesítési technikák megbeszélése is. A program részben klub jellegű, ahol a résztvevőket frissítővel és kellemes hangulattal várjuk.

A csoport tervezett létszáma: 6-10 fő.

A programsorozat időpontja: október 22-től szombat délelőttönként 9:30-12:30 között december 17-ig.
A találkozások napjai: október 22., november 5, 12, 26, december 3, 10 és 17.

A program helyszíne: a Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) Cserf-S központja (1146 Budapest, Hermina út 57. földszint)

A helyszín látássérültek számára akadálymentes!

A programot Németh Orsolya pszichológus, VISAL facilitátor vezeti.

A programra a Zuglóban élő, idős korukban látássérültté vált személyek jelentkezését várjuk!

Jelentkezni a VGYKE ügyfélszolgálatán lehet az alábbi elérhetőségeken:
Telefon: +36-1/384-5541
E-mail: ugyfel@vgyke.com
 
A jelentkezéskor az alábbi adatokat kérjük megadni: név, életkor, telefonszám, esetleg – ha van – E-mail cím.
 
Jelentkezési határidő: 2016. október 21. péntek.

Várjuk szeretettel egy jó hangulatú, nyitott, bizalomteli légkörű közösség kialakítására!

 A program megvalósítását Budapest Zugló Önkormányzata támogatja!

 

A Láthatár bolt ajánlatai

lathatar

A VGYKE elnöksége úgy határozott, hogy a VGYKE tagok részére a Láthatár boltban folyamatosan 10% vásárlási kedvezményt biztosít a nagyítók és a beszélő eszközök körére. A kedvezmény igénybe vételéhez szükséges a VGYKE tagságot igazoló fényképes igazolvány, érvényes 2016. évre befizetett tagdíjjal.

Heti rendszerességgel megjelenő hírlevelünk mindig az aktuális hónapra szól! Minden hónapban, aki a segédeszköz boltunkban vásárol, részt vesz egy sorsoláson, melyet a következő hónap 10-ig tartunk meg.
Szeptemberi vásárlóink között egy A/4-es lapnagyítót sorsolunk ki.

Segédeszköz boltunk kiemelt ajánlatai:

Elérhetőségeink és a bolt nyitva tartása:

Katona Zsuzsanna
boltvezető