A kirándulás a Gellért-hegyen át a Tabánig vezet, majd onnan érkezünk vissza a Szent Gellért térre.
Az útvonal hossza nagyjából 4 km, amit sík terepen, hűvösben, nagyobb emelkedők nélkül, kényelmes sétával fogunk megtenni. Közben egy jót beszélgetünk és valószínűleg majd örülünk annak, hogy nem szenvedünk a kánikulától.
A túra 9,15-kor indul és nagyjából 13 óráig fog tartani.
Meghívó egy hűvös, hegyi kirándulásra

A kirándulás a Gellért-hegyen át a Tabánig vezet, majd onnan érkezünk vissza a Szent Gellért térre.
Az útvonal hossza nagyjából 4 km, amit sík terepen, hűvösben, nagyobb emelkedők nélkül, kényelmes sétával fogunk megtenni. Közben egy jót beszélgetünk és valószínűleg majd örülünk annak, hogy nem szenvedünk a kánikulától.
A túra 9,15-kor indul és nagyjából 13 óráig fog tartani.
Jelentkezni lehet emailben a lampas.ujbuda@gmail.com címen, vagy telefonon. Vikinél: 0630-186-6321 vagy Károlynál: 0670-984-1745.
Mindenkit szeretettel várunk!
Lenkai Viki és Neumann Károly
Túra a Kopaszin

Az öböl területén már jártunk korábban, tavaly ősszel és akkor megállapítottuk, hogy kellemes kirándulóhely. Akkor főleg a környék előéletére koncentráltunk és megállapodtunk, hogy majd melegebb időszakban vissza fogunk menni.
A nyári kirándulás valóban melegben történt, de a tapasztaltak bőven kárpótoltak érte minket. Közel a hidakhoz, közel a villamosokhoz, egyetemi épületekhez és sok ember munkahelyéhez, valóban a béke és a nyugalom szigete került kialakításra a Duna partján.
A kirándulás a Kopaszi-gát teljes hosszában zajlott le, ami oda-vissza kissé hosszabb volt 4 km-nél. Maga a gát az 1838-as árvíz megismétlődésének elkerülése miatt épült meg az 1870-es évek második felében. 1896-ban vigalmi negyeddé próbálták kialakítani, de az úri közönséget zavarták az azóta sem eltűnő bogarak, így sokáig a horgászok és a vizisportok kedvelőinek helyeként működött. A második világháború után is megmaradt ez a szerepe, de a korszak sajátosságainak megfelelően az egyik partja ipari területté vált. A terület újragondolása az 1990-es években kezdődött és a mai napig sem ért véget.
Amit mi észleltünk, az egy olyan dunaparti környezet, amire nem nagyon számítottunk a kerületünkben. Csendes, barátságos, az elején sok vendéglátóhellyel és hatalmas fákkal szegélyezett sétányon haladtunk. A Duna partvonalát mindkét oldalról szabadon hagyták. A főmederi oldalon is sokféle partszakaszt lehet megfigyelni, mely a ligetes jellegűtől kezdve mindenféle változatot megfigyelhetővé és kipróbálhatóvá tesz. Az öböl menti oldalon is létezik ez a sokszínűség, de kilátóteraszként funkcionáló helyek is kialakításra kerültek.
A gát csúcsán kellemes és tágas piknikező helyet találtunk, mely lehetőségnek mi sem tudtunk ellenállni. Ezen a szakaszon homokos, füves és ligetes partvonalat lehet találni, melynél nem egyszer az emberek mellett szállnak partra a kacsák.

A túrának nagyon örültünk, kellemes meglepetésként ért minket, hogy a forgalmas és zajos újbudai részen egy ennyire elragadó, nyugodt környezet került kialakításra. Sajnos a megközelítése nem könnyű, mivel a gát már nem közelíthető meg hajóval, de jó fél órás sétára van buszmegálló és villamosmegálló is.
Megbeszéltük azt is, hogy kellő számú jelentkező esetében még legalább egyszer el fogunk látogatni a gátra, hátha van még olyan sorstársunk, aki eddig még nem jutott el ebbe a miniatűr Édenbe, de szeretne.
Lenkai Viki és Neumann Károly
közösségi civilszervezők
Ezer éve ünnepeljük a magyar államiságot

Fotó: Koszticsák Szilárd
Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején István még augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkorra hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot a király. Élete végén a beteg István ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, és 1038-ban ezen a napon halt meg. Az ünnep dátumát Szent László király tette át augusztus 20-ára, mert 1083-ban VII. Gergely pápa hozzájárulásával ezen a napon emeltették oltárra I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami szentté avatásával volt egyenértékű.
Felvonják a nemzeti lobogót az augusztus 20-i nemzeti ünnepen a budapesti Kossuth téren, ahol a zászlófelvonással és a tisztavatással kezdődött az állami ünnepség 2015. augusztus 20-án. Augusztus 20. az egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Egyben az új kenyér ünnepe is.
I. (Nagy) Lajos uralkodásától (1342-1382) kezdve egyházi ünnepként élt tovább ez a nap. István kultusza Európa-szerte elterjedt ugyan, de a királyt az egyetemes egyház nevében csak 1686-ban nyilvánította szentté XI. Ince pápa. A szentatya akkor elrendelte, hogy Buda töröktől való visszafoglalásának évfordulóján az egész katolikus világ minden évben emlékezzen meg Szent István ünnepéről, amelyet az egyetemes egyház augusztus 16-án tart.
XIV. Benedek pápa 1771-ben csökkentette az egyházi ünnepek számát, a Szent István-nap ekkor kimaradt az ünnepek sorából. Mária Terézia (1740-1780) ugyanakkor ismét elrendelte a Szent István-nap megtartását, sőt nemzeti ünnepként a naptárakba is felvétette. A királynő volt az, aki 1771-ben Bécsbe, majd Budára hozatta István kézfejereklyéjét, a Szent Jobbot, amelyet ettől kezdve minden év augusztus 20-án körmenetben vittek végig a városon.
A legenda szerint István ereklyéjét 1083-as szentté emelésekor épen találták meg koporsójában, és már az 1222. évi Aranybulla is törvénybe iktatta tiszteletét. Valószínűleg a tatárjárás vagy a török idők alatt veszett el, majd 1590 körül a raguzai (dubrovniki) dominikánus kolostorban találtak rá. A Szent Jobbot – amelynek ezüst ereklyetartóját 1862-ben készítették – ma Budapesten, a Szent István-bazilikában őrzik.
Később sokáig kellett várni, hogy ünnepelni lehessen
Az 1848-as szabadságharc leverése után hosszú ideig nem tarthatták meg az augusztus 20-ai nemzeti ünnepet, mert Szent István a független magyar állam jelképe volt. Először 1860-ban lehetett ismét megünnepelni ezt a napot, ami valóságos nemzeti tüntetéssé vált.
Az 1867-es kiegyezés után az ünnep visszanyerte régi fényét, 1891-ben Ferenc József az ipari munkások számára is munkaszüneti nappá nyilvánította augusztus 20-át, 1895-ben pedig a belügyminiszter elrendelte, hogy ezen a napon címeres zászlóval lobogózzák fel a középületeket.
A két világháború között az ünnep kiegészült a Szent István-i, azaz a Trianon előtti Magyarország visszaállítására való emlékezéssel, emlékeztetéssel. 1945 után augusztus 20-át egyházi ünnepként 1947-ig ünnepelhették nyilvánosan, a második világháború végén a Szent Koronával együtt nyugatra menekített, de 1945. augusztus 18-án hazahozott Szent Jobb 1947-ig még szereplője volt a Szent István-napi ünnepnek.
Aztán a kenyér is előbbre való volt
A kommunista rendszer az ünnep vallási és nemzeti tartalmát nem vállalta, de teljes megszüntetését sem látta célszerűnek, inkább tartalmilag változtatott rajta.
A szekularizált ünnepet először az új kenyér ünnepének nevezték el, majd az új alkotmány hatályba lépését új – szocialista – államalapításként 1949. augusztus 20-ára időzítették. 1949 és 1989 között augusztus 20-át az alkotmány napjaként ünnepelték, 1950-ben pedig az Elnöki Tanács törvényerejű rendelete a Magyar Népköztársaság ünnepévé nyilvánította.
Végül a rendszerváltás mindent megoldott
A rendszerváltozással felelevenedtek a régi tradíciók, és 1989 óta ennek megfelelően rendezik meg a Szent Jobb-körmenetet. Szent István ünnepének igazi rehabilitációja 1991-ben történt meg: az 1990-es első szabad választások után megalakult Országgyűlés 1991. március 5-én a nemzeti ünnepek – március 15., augusztus 20., október 23. – közül Szent István napját nyilvánította a Magyar Köztársaság hivatalos állami ünnepévé. A 2012. január elsején hatályba lépett Alaptörvény (alkotmány) is Magyarország hivatalos állami ünnepeként, az egyik nemzeti ünnepként rögzíti augusztus 20-át.
Augusztus 20-án minden évben rangos állami kitüntetéseket adományoznak, ekkor adják át többek között a 2011-ben alapított Szent István Rendet, a legmagasabb állami kitüntetést, amely a Magyarország érdekében tett legkiemelkedőbb, különleges érdemek, kimagasló életművek, nemzetközi téren szerzett jelentős értékek elismerésére szolgál. Először 2013-ban adományozták oda.
Forrás: hirado.hu
Szentendrei hajókirándulás

Kép forrása: www.dunaihajout.eu
A kirándulás időpontja: augusztus 25. csütörtök.
A különhajó 9,15 körül indul a Batthynány térről. Onnan egyenesen Szentendrére megy és aki akar, az azonnal vissza is mehet a hajóval.
Szentendrén a kellemes sétán kívül megtekintjük a Városi Közlekedési Múzeumot.
Jelentkezni maximum augusztus 22-ig lehet, de a korlátozott helyek miatt érdemes a lehető leghamarabb megtenni az alábbi számon:
0670-387-5266
Az Újpesti Látássérültek ismét együtt csavarogtak!
Délelőtt 9 órakor találkoztunk az U betűnél, mint minden kirándulásunk előtt. A nap már melegen sütött, és mindenki időben érkezett.
Jó hangulatban indultunk a beígért fagylaltozás felé. Természetesen nem ez volt a fő célunk, hanem hogy ismét együtt legyen a kis csapat. Mert igen, szeretünk közös programokon részt venni!

A kép forrása: http://www.houseoctogon.com/fotok/margitsziget4.jpg
Sétába kezdtünk a Margit-sziget hatalmas fái alatt, melyeknek lombjai hűs árnyékot biztosítottak számunkra. A halastó felett tiszta víz hullott alá a halak, és a teknősök nagy örömére.
Sétánk következő állomása előtt mindenki megkapta kedvenc fagylaltját, majd megindultunk a kisállatkert felé. Onnan tovább haladtunk a szökőkút irányába, ami változatos zenével szórakoztatott minket.
A délelőtti sétánk, észre sem vettük, már délutánba tért át, miközben megpihenve néztük, hogyan táncolnak zenére a szökőkút vízsugarai. Nagy élmény volt ismét az Újpesti Látássérültek Klubtagjaival ez a jól sikerült délelőtt a Margit-szigeten.
Köszönjük Nekik!
Kulmanné Era és Szélesné Panka
közösségi civilszervezők
A lélek pihenőszigete – interjú egy mentálhigiénés tanácsadóval

Kép forrása: mediaacsaladert.hu
Nem pszichológus, vagy pszichiáter vagyok, hanem olyan, akihez bárki fordulhat a lelki problémáival, vagyis életvezetési tanácsadást nyújtok. A szolgáltatás április vége óta működik, minden csütörtökön 9-17 között a Cserf-S-ben. Jelenleg három látássérült kliens jár hozzám rendszeresen. Volt, akinek ajánlották ezt a lehetőséget, míg más a hírlevélben olvasta, és volt olyan is, akinek én mondtam, úgyhogy különböző csatornákon szereztek tudomást a szolgáltatásról.
Honnan jött az indíttatás, hogy lelki gondozóvá válj?
A Református Vakmissziónál önkéntesként dolgoztam, idős embereket látogattam. Akkoriban haltak meg a nagyszüleim és valamelyest pótolták hiányukat ezek a kedves emberek, akikkel nagyon szerettem beszélgetni. Hetente 1x-2x jártam hozzájuk. Mikor beszámoltam tapasztalataimról a Vakmisszió vezetőinek, ajánlották, hogy jelentkezzek mentálhigiénés képzésre, mert szerintük alkalmas lennék. Mindenkinek, aki később hozzám fordult segítségért, örömmel adtam, akár a VGYKE-ben, akár a régebbi munkahelyemen, ismeretségi körben, vagy a misszióban.
Hol végezted el ezt a képzést és mikor?
Ez egy 2 és fél éves, posztgraduális képzés volt, amit 1999 és 2002 között végeztem el a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának Mentálhigiénés Szakán.
Mit jelent pontosan a mentálhigiéné?
A mentálhigiéné lelki egészségvédelmet jelent, mely magába foglalja a lelki zavarok kialakulásának megelőzését, a kríziskezelést, minden lelki értékünk és a kapcsolati kultúránk fejlesztését, az önismeretet és önmagunk, valamint mások elfogadását.
Manapság egyre többet foglalkozunk testi egészségünkkel, mérjük testsúlyunkat, vérnyomásunkat, sportolunk, fogyókúrázunk.
A lelki egészségünkkel legalább ennyit kellene törődnünk.
A tudományos kutatások kimutatása szerint tartósan megoldatlan lelki kríziseink testi elváltozásokhoz vezetnek. Gyengül az immunrendszerünk, emésztési zavarok, gerincproblémák, bőrtünetek, szívpanaszok, magas vérnyomás tünetei jelentkeznek – és még sorolhatnám. Ezekre hiába szedünk gyógyszert, ha nincs rendben a lelkünk.
A mentálhigiéné több tudományág összefogása: a pszichológia, a pszichiátria, a szociológia eredményeinek ötvözete és az önismeret saját élményű fejlesztése, segítő beszélgetés módszerének elsajátítása.
A képzésen megtanultuk lelkiállapotunkat folyamatosan nyomon követni.
Miért javaslod a tagoknak, hogy hozzád járjanak?
A látássérült tagok krízishelyzetben talán szívesebben kérnek segítséget ismert környezetben, mint egy idegen pszichológustól, hiszen ismerik az utat, és nem mellesleg van egy személy, aki szintén érintett, látássérült. Szerintem ezek komoly bizalmi tényezők és megkönnyítik a kommunikációt.
Milyen problémákkal érdemes hozzád fordulni?
Ha az érintettséggel kapcsolatos problémákat vesszük, akkor sok olyan szituáció van, amikor lelki gondozásra van szükség.
Például ha egy fogyatékossággal élő gyermek születik a családba, és ez megterheli a kiegyensúlyozott, vagy épp nem kiegyensúlyozott családi viszonyt. Ilyenkor vagy elfogadják a szülők a gyermeket, és megpróbálják biztosítani neki a fejlődést, az önállóságot, a képzést, a játékot és az élménygazdag gyermekkort, vagy pont ellenkezőleg: nem fogadják el, és folyamatosan elvárásokat támasztanak felé. A harmadik opció pedig, hogy egyszerűen lemondanak róla és állami gondozásba adják. Ilyen esetekben is érdemes hozzám fordulni, de ezek mellett természetesen kapcsolati problémákban is tudok segíteni. Előfordul, hogy valaki felnőttkorában veszíti el a látását és elhagyja a férje, vagy a felesége, illetve más, a látássérülést nem érintő gondokról is tudunk beszélgetni: ha elhagyják, elválik, elmagányosodik, mert egy új helyre költözött és nem tud beilleszkedni, elveszíti a munkáját, vagy egy hozzátartozóját.
Hozzám bárki jöhet, mindegy, hogy látássérült e, vagy sem, viszont saját érintettségemből kifolyólag tudok egy olyan pluszt nyújtani, amely segíthet egy érintettnek a fogyatékosságából adódó lelki krízisein túljutni.
Tapasztalataid szerint az emberek könnyebben megnyílnak Neked amiatt, hogy nem látsz?
Az első találkozáskor az információk 80%-át a látás alapján szerezzük be valakiről. Ez nem jelenti azt, hogy én nem vagyok képes az ő lelki folyamatait végigkísérni, legfeljebb nem tudom, hogy milyen színű ruha van rajta. Általában azáltal, hogy nincs meg köztünk a szemkontaktus, a kliensem könnyebben megnyílik, hiszen nem néznek rá csúnyán, vagy csodálkozóan.
Voltak/vannak ép klienseid?
Az egyesületben csak érintett klienseim vannak, de várok olyan dolgozókat is, akik nem látássérültek, hiszen az integráció híve vagyok.
Hogyan alakul a progresszió a terápia során?
Esetemben a segítségnyújtás nem úgy működik, hogy az illető bejön és én kötelezem Őt bármire is, hanem megállapodunk, hogy miről szeretne beszélni, és milyen időközönként van igénye arra, hogy eljárjon hozzám. Ami engem illet, én 4-5 alkalmat szoktam javasolni.
Itt is van fejlődés, közösen jövünk rá arra, hogy hol vannak a problémák, mi lehet a megoldás, és nem én mondom ki a dolgokat, hanem addig beszélgetünk, amíg ezek felszínre nem jönnek. Feltárjuk a lelki zavarokat.
Mi történik abban az esetben, ha a kliensnek valamilyen komolyabb, pszichés betegsége van?
Nem diagnosztizálok, de meg tudom állapítani, ha valaki depressziós, személyiség zavara van, vagy csak egy átmeneti krízissel küzd az életében. Azt is látom, ha esetleg öngyilkosság előtti állapotban van, így javaslom neki, hogy keressen fel egy szakembert. Ha anyagi nehézségei vannak, akkor szociális munkáshoz küldöm, ha komolyabb terápiára van szüksége, akkor pedig pszichológushoz, vagy pszichiáterhez. A lényeg, hogy egy segítő kapcsolati hálót alakítsak ki a kliens körül.
A képzésen tanultakat tudod hasznosítani a saját életedben is?
Megtanultam például, hogy ha kell, akkor sírjak, vonuljak el, és engedjem ki a feszültséget, ne pedig másokon vezessem le minden sérelmemet, bánatomat, haragomat.
A lelki tanácsadás mindenkinek ingyenes, Eszter pedig várja a jelentkezéseket munkaidőben, 9-16 között a 06-30/498-96-59-es telefonszámon, vagy a mental.eszter@gmail.com-os e-mail címen.
Ivanova Daniela
Kispesti meghívás

A kép forrása: http://hallatlan.blog.hu
Sok szeretettel meghívunk mindenkit a Kispesti Közösség Lámpásai nevében a következő klubnapunkra, melynek a helyszíne: XIX., Táncsics M. u. 7. (Családsegítő Központ).
Időpont: 2016. Augusztus 25. csütörtök 15 óra
Az augusztusi klubnapunkon egy érdekes, de sokak számára kevésbé ismert témával foglalkozunk: a siketvaksággal.
Lenkainé Vajda Viktória kolléganőnk interaktív, játékos formában informál bennünket a témával kapcsolatban, valamint válaszol a feltett kérdésekre. Sokan megrettennek attól, ha a siketvakság szóba kerül, mert nehezen tudják elképzelni, milyen az, ha valaki egyszerre látássérült és hallássérült. Ezért tartjuk fontosnak, hogy beszélgessünk erről a témáról.
Szeretettel várunk most is benneteket!
Részvételi szándékotokat kérjük, feltétlenül jelezzétek!
Elérhetőségeink:
Telefon: 06/30/498-9127 Bernát Zsuzsanna
06/70/984-8868 Puchnyák István
E-mail: lampas.kispest@gmail.com
A VGYKE Braille tanfolyama

Kép forrása: www.wikihow.com
A foglalkozások egyéni, illetve kiscsoportos formában történnek, látássérült és látó érdeklődőknek egyaránt. Az oktatást aliglátó gyógypedagógus kollégánk Koós Andrea vezeti. Látássérült érdeklődőink számára és látó tanulóink részére is térítésmentesen indítjuk tanfolyamainkat.
A tanfolyam helyszíne: 1146 Budapest, Hermina út 57.
Jelentkezni budapesti ügyfélszolgálati irodánk elérhetőségein lehet.
Júliusi klubnap
A soron következő klubnapunk július 27-én volt, a szokott helyen. Nagyon kellemes együttlét volt, bár sokan jelezték a távolmaradásukat, mert szabadságra mentek.


A szomszédos kispesti klubnál már jól bevált kvíz kérdésekkel kezdtünk, melyek a 18. kerülettel kapcsolatos történeti és statisztikai kérdésekre vonatkoztak. A sikeres megfejtők illatcsokrot kaptak, amelyek fűszernövényekből készültek.
A játék kötetlen beszélgetésbe folytatódott, aminek az volt az érsekessége, hogy mindig új dolgok, értékek derülnek ki társainkról. Megtudtuk, hogy hányan laknak mekkora alapterületen a kerületben, hogy honnan kapta Ferihegy a nevét, hogy hány fajta szőlőt termesztettek a kerületben.
Szó volt asztrológiáról az akadálymentes közlekedés nehézségeiről
az ősszel induló informatikai tanfolyamról. A hangulatot Domoszlai János Dél-Amerikai zenéje és rövid hangszerbemutatója fokozta.
Kiss Julia
közösségi civilszervező
„Maradj erős!” – Nick Vujicic körútján hazánkba is ellátogat

Az iskolai és internetes zaklatás áldozatainak segítése, az együttműködési készség javítása, az elfogadó és befogadó szemlélet kialakítása – ez a fő missziója Nick Vujicic második magyarországi látogatásának. A világhírű prédikátor idén januárban Stand Strong!, azaz Maradj erős! címmel indult kampánykörútra, melynek célja, hogy csökkentse az iskolai zaklatások számát, segítse a fiatal nemzedéket, hogy elfogadóbbak és befogadóbbak legyenek egymással, illetve támogassa a zaklatások áldozatait abban, hogyan lehet felülemelkedni a nehézségeken. A körút néhány európai országot is érint, így Nick Vujicic a Nem Adom Fel Alapítvány szervezésében, a Szeretet a Válasz Egyesület és az Ez az a nap! rendezvény szervezőirodája közreműködésével Magyarországon is előadásokat tart.
„Nem vagyok szuperhős, küldetésem az, hogy inspiráljam az embereket és erőt adjak nekik” – reagált a szervezők meghívására Nick Vujicic. Hozzátette: „Nekem is, sőt mindegyikünknek szüksége van bátorításra, viszont ehhez az kell, hogy motiváljuk egymást, mindennek ez az alapja. Most egy olyan kampányt indítottunk útjára, melyben azoknak a fiataloknak szeretnénk bátorítást adni, utat mutatni, akik már az iskolában, közösségükben valamilyen formában átélték a kirekesztettség vagy megalázottság érzését, amin már én is keresztülmentem. Szeretném megmutatni számukra, hogyan lehet ebből a helyzetből felállni, hogy lehet a nehézségeket lehetőséggé alakítani. »Maradj erős!« Ez az üzenetem.”
„Nagyon örülünk, hogy ismét vendégül láthatjuk Nick Vujicicot Magyarországon” – mondta el Papp Szabolcs, a Nem Adom Fel Alapítvány kerekesszékes szóvivője. „Úgy véljük, hogy a sérült embereknek és mindazoknak, akik valamilyen hátránnyal, nehézséggel küzdenek életükben, fontos lehet az az erő, amit Nick Vujicic képvisel, s amit személyes élettörténete megerősít, alátámaszt. Kiemelt jelentőségű számunkra az a kampány, amit Nick elindított Amerikában és most számos európai országban is, hiszen sérült fiatalként számtalanszor megtapasztaltuk a kirekesztettség, a zaklatás élményét. A Nem Adom Fel Alapítvány számára is fontos cél, hogy segítse, felkarolja és megerősítse azokat a fiatalokat, akik sokszor találkoznak ezzel az élménnyel, és küzdjön a társadalmi integráció ilyen irányú megvalósulásáért. Ennek egyik zászlóshajója többek között a Nem Adom Fel Café és Bar is” – tette hozzá a szóvivő.
Nick Vujicic szeptember 21–22-én tartózkodik Magyarországon, s ez idő alatt három előadást tart a magyar közönségnek. Mindkét nap délután a nagyközönség számára nyilvános, míg 22-én 11 órától csak a középiskolás korosztálynak szóló, őket érintő motivációs előadást tart a budai Tüskecsarnokban. „A diákoknak szervezett előadás különlegessége, hogy nem csak a Tüskecsarnok 3500 fős helyszíni közönsége vehet részt a programon, hanem élő internetes közvetítés segítségével lehetőséget biztosítunk minden magyarországi iskolának, hogy diákjai meghallgathassák Nick Vujicic hiteles, életközpontú üzenetét önmagunk és mások elfogadásának fontosságáról” – ismertette Papp Szabolcs szóvivő. A program megvalósítását a Ustream Hungary Kft. támogatja, akik vállalták, hogy segítik a közvetítés teljes technikai lebonyolítását. „Várjuk mindazon középiskolák jelentkezését, akik bármilyen módon szeretnének résztvevőként bekapcsolódni a programba, és egyben reméljük, hogy szinte valamennyi középiskolába eljut Nick Vujicic üzenete” – fűzte hozzá a Nem Adom Fel Alapítvány munkatársa.
A program megvalósulását a Szeretet a Válasz Egyesület és az Ez az a Nap! Szervezőiroda is segíti. A Szeretet a Válasz Egyesület közel tíz éve támogat hátrányos helyzetben élő gyerekeket és családokat. Egyik legfontosabb céljuk az esélyegyenlőség megteremtése, így nagy öröm számukra, hogy Nick Vujicic második magyarországi látogatása során ismét vele együtt irányíthatják rá a figyelmet a szeretet megtartó erejére és az egymás iránti tisztelet, elfogadás fontosságára.
Az Ez az a nap! rendezvényeket több mint másfél évtizede a hit, a remény és a szeretet jegyében hirdetik meg. „Amit adni tudunk, soha nem más, mint az evangélium tiszta üzenete, mely Nick Vujicic előadásaiban és egész lényében hatványozódik. Kevés embert láttam, aki hitelesebben képviselte volna az örömhírt, mint ő” – mondta el László Viktor, az Ez az a Nap! Szervezőiroda vezetője.
Nick Vujicic előadásaira a jegyértékesítés már megkezdődött, melynek bevételét teljes egészében a Nem Adom Fel Alapítvány által működtetett, sérült emberek integrációját támogató programokra fordítják. Jegyek vásárolhatók online a www.nemadomfel.hu/nickvujicic oldalon, illetve személyesen munkanapokon 14–19 óra között a Nem Adom Fel Café & Barban (Budapest, VIII. kerület, Baross utca 86., bejárat a Magdolna és a Szűz utca sarkánál).
Forrás: Magyar Kurír
Szülinapi klubnap a Táncsics utcai családsegítőben
Júliusi klubnapunk a szülinap jegyében telt. Megünnepeltük, hogy klubdélutánjainkat egy éve tartjuk a Táncsics utcai Családsegítőben. Beszélgettünk a születésnapi torta eredetéről, a különböző szimbólumokról, a gyertyagyújtásról, és arról, miért fontos, hogy a tortából az első szeletet az ünnepelt vágja.


A mi tortánk nem a hagyományos szülinapi torta volt, hanem többfajta sütiből állítottuk össze, mert így egyszerűbben lehetett szervírozni. A sajtos-baconos keksz szintén nagy sikert aratott.
Nosztalgiáztunk is, mégpedig szülinapi kvízünkkel, melyet az elmúlt év eseményeiből, programjaiból állítottunk össze. Akik rendszeresen részt vettek programjainkon, jól tippeltek.


Ismertettük klubtagjainkkal augusztusra tervezett programjainkat, és kértük jelezzék, melyikre szeretnének jönni.
Velünk ünnepelt Mészáros Ágnes, a VGYKE alelnöke. Nagy szeretettel fogadtuk, mindenkihez volt egy-két kedves szava. Domoszlai János gitározott, énekelt, kellemes dél-amerikai dallamokkal köszöntött bennünket. Másik vendégünk, Molnár Béla, profi képekkel örökítette meg az ünnepi pillanatokat.


Egész nap ítéletidő tombolt, megállás nélkül esett az eső. Ezért sajnos többen nem tudtak eljönni, így csak 13 fő volt jelen.
Ennek ellenére is vidám hangulatban telt el a délután. Ünnepeltünk, nosztalgiáztunk és Daniel Pennac szavai jutottak eszembe:
Nem a múlt időt kell ünnepelni, hanem dicsőséget szerezni annak, ami még előttünk áll.
Ezen leszünk!
Bernát Zsuzsanna
Újabb húsz dél-budai villamosmegállót akadálymentesítenek október közepéig

Kép forrása: rehabportal.hu
A BKK közleménye szerint a fejlesztés eredményeképp – hasonlóan a nyár végéig átépülő Fehérvári úti és Bartók Béla úti 35 peronhoz – ezek a megállóhelyek is teljesítik majd az akadálymentességi követelményeket. A beruházás várhatóan október közepéig zajló építési ütemében ismét változik a budai villamosok közlekedése. Örömteli hír, hogy újra a teljes, eredeti vonalán közlekedik majd a 19-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as és a 49-es, az 56-os és az 56A villamos; az Alkotás utcán, a Budaörsi úton és a Villányi úton ebben az időszakban szünetel a villamosforgalom. A 17-es villamos módosított útvonalon, az Alkotás utca helyett a Krisztina körúton át közlekedik. A 61-es villamos Hűvösvölgy és a Széll Kálmán tér M között jár, kizárólag hétköznap, a reggeli csúcsidőben. Hűvösvölgyről további eljutási lehetőséget jelent az 59B jelzésű villamos, amely az 59-es és az 59A helyett is közlekedik, Hűvösvölgy és a Márton Áron tér között. A Móricz Zsigmond körtér M és a Széll Kálmán tér M között az Alkotás utcán és a Villányi úton át a 61-es pótlóbusszal lehet majd utazni. Az Alkotás utcán közlekedő buszjáratok a közös szakaszon a villamospótló összes megállójában megállnak.
2016 nyarán és őszén 55 dél-budai villamosmegállót korszerűsítenek az Alkotás utcában, a Bartók Béla úton, a Budaörsi úton, a Fehérvári úton és a Villányi úton úgy, hogy azok akadálymentes közlekedési lehetőséget nyújtsanak.
Augusztus 27-éig lezajlik a Bartók Béla úton és a Fehérvári úton átépített peronok műszaki átadása és átvétele. Ezek a megállóhelyek már alkalmasak lesznek a biztonságos utasforgalom lebonyolítására, 2017. január végéig azonban a megállókban még új esőbeállót, padokat, szemeteseket helyeznek el, útépítési, forgalomtechnikai és környezetrendezési munkákat végeznek. Ugyanakkor a nyáron átépített peronok már akadálymentes közösségi közlekedési lehetőséget nyújtanak; ahol szükséges volt, ott ennek érdekében a megállóhoz vezető gyalogos-átkelőhelyeket is átépítették.
Az augusztus 28-ától várhatóan október közepéig zajló építési ütemben az Alkotás utcában, a Budaörsi úton és a Villányi úton elhelyezkedő villamosmegállóhelyek peronjait építik át. Az új CAF villamosok beszerzéséhez kapcsolódik emellett azok járműkarbantartó üzeme, a Budafoki kocsiszín átalakítása, amely jelenleg is zajlik, és várhatóan 2017 áprilisáig tart.
Az új megállóhelyi peronok – igazodva az új villamosok padlómagasságához és hosszúságához – egységesen 26 centiméter magasak és legalább 36 méter hosszúak lesznek.
2016. augusztus 28-tól újra a teljes, illetve eredeti útvonalán közlekedik a 19-es, a 41-es, a 47-es, a 48-as, a 49-es, az 56-os és az 56A villamos. (Ugyanakkor az 56A vonalon változnak a járatok indulási időpontjai az egyenletes villamosközlekedési biztosítása érdekében.) A többi budai villamosvonal közlekedése várhatóan október közepéig az Alkotás utcai, a Budaörsi úti és a Villányi úti megállóhelyi peronok korszerűsítése miatt az alábbiak szerint változik – áll a tájékoztatásban.
Forrás: OrientPress