Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Nem világtalanok a vakok!

“Érzékenyítő programot tartottak a Sztehlo Gábor Gimnáziumban. E tanítás nélküli munkanapon az iskola diákjai több szekcióban ismerhették meg a romákkal, vagy akár a hajléktalansággal kapcsolatban felmerülő kérdéseket, de találkozhattak még Holokauszt-túlélővel is,  illetve megismerhették a különböző fogyatékossággal élők mindennapi problémáit, élethelyzetét is” – nyiltkozott Ruzsa Viktor a Civil Rádiótól.

A látássérült emberek mindennapi életét bemutató szekció két tanteremben zajlott. Az egyikben Susovich Erika és Miks Csaba különböző játékos feladatokkal szemléltették a látássérültek számára nem is oly egyszerű, egyébként hétköznapi, alapvető szituációkat, mint például a különböző pénzérmék, illetve papírpénzek felismerését, különféle háztartási cikkek, fűszerek, teák, kávé illatok alapján történő felismerését, vagy épp egy pohár víz kancsóból történő töltését – természetesen valamennyi önként vállalkozó bekötött szemmel vett részt a helyzetgyakorlatokban. A programok reggel nyolctól körülbelül délig tartottak, ez alatt több osztály, vagy csoport vett részt az előadásokon, gyakorlatokon.

Valamennyi diák rendkívül nagy intelligenciáról, nyitottságról és érdeklődésről tett tanúbizonyságot. Egyikük még arra is rákérdezett, hogy szoktak-e a látássérültek filmet nézni. Erika audionarrációval is foglalkozik, festményeket és filmeket narrál, igaz, egyelőre még nem hivatásosként, hanem csak baráti körben, de így ő, mint gyakorlott narrátor már tudott betekintést adni a témába. Ruzsa Viktor pedig, mint szintén látássérült ember egy korábbi, a Pesti Magyar Színházban szerzett élményeit osztotta meg a diákokkal, hiszen egy színházi előadást a filmekhez hasonlóan ugyanígy lehet narrálni, ezáltal a látássérültek ugyanígy képesek be is fogadni azt.

Egy másik tanteremben Plank László, vakvezető kutyával közlekedő sorstársunk tartott előadást az érdeklődő diákoknak. Lacit természetesen Dömper nevű kutyája is elkísérte. Mint Laci elmondta, egy vak ember legnehezebb mindennapi dolga a közlekedés. Fontosnak tartja, hogy ne feltűnősködjünk a vakok között, hanem vegyüljünk el a  mindennapi életben, továbbá azt is, hogy azon sorrendet, hogy a vakvezető kutyásoknak először kötelezettségeik vannak, aztán jogaik. Elmondása szerint Magyarországon 150 vakvezető kutya szolgál, ezért az emberek kevésszer találkoznak kutyával közlekedő vak emberrel. Laci egyébként alig látó, arról is beszélt, hogy az emberek ezt a problémát nem annyira ismerik, leginkább kétféle kategóriát fogadnak el: vak (nem látó) vagy látó. A „világtalan” kifejezést nem szeretjük, régen ez a fény, a világosság hiányát jelentő kifejezés volt, de mi jobban preferáljuk a „vak” vagy „nem látó” kifejezéseket. Ahogy fogalmazott: ez nem szégyen.

Fontosnak tartja a közös munkát, azt, hogy a kutya bármennyire is intelligens, egy állat, aki egy 4-5 éves gyermek szintjén van. Ettől pedig nem buta, ahogy egy 4-5 éves kisgyermek sem az, de csak azt teszi, amire a gazdája kéri. Példaként említette a közlekedési lámpás kereszteződéseknél történő átkelést – a kutyák ugyanis nem látnak színeket, legalábbis etológiai vizsgálatok bizonyítják, hogy legfeljebb a kéket, a sárgát ismerik fel, de alapvetően csak fekete-fehér tartományban látnak. Így bár messziről tűnhet úgy egy külső szemlélő számára, hogy milyen okos a kutya, hiszen ahogy zöldre vált a lámpa, egyből elindul – de ez nem igaz. A kutya csak parancsszóra indul el, ha a gazdája kéri, miután tudomására jutott, hogy a lámpa zöldre váltott. Fontos hogy, a vakvezető kutya nehéz és felelősségteljes munkát végez, amely idegrendszere számára megterhelő, ezért munka közben ne zavarjuk, ne simogassuk, és ne etessük.

Laci előadását követően az érdeklődők megsimogatták Dömpert, aki minden alkalommal, valahányszor simogatták, rendre hanyatt vágta magát, időnként pedig pacsival és puszival viszonozta a fiatalok közeledését. Laci előadását is rendkívül nagy érdeklődés kísérte. A szombatihoz hasonló érzékenyítő napot minden évben megrendezik, az esemény fő szervezője pedig Baglyos Natália, aki az érdek-képviseleti szervezetekkel szoros kapcsolatot, együttműködést tart fenn.

Három diák: Dódity Noémi, Szűcs Alexandra és Both Gergely meséltek is élményeikről. Noémi szerint nehéz lehet így vakon élni, és elsajátítani dolgokat, de a pénzfelismerő feladatban való részvétel után már fel tudja ismerni az aprópénzt. A papírpénzzel már problémája volt, hiszen azok egyformasága miatt nehéz, illetve teljesen vakon egyáltalán nem lehet megkülönböztetni őket. Gergő különböző dolgok illatát ismerte fel bekötött szemmel. Első ilyen volt a kávé, amelynek illatáról arra asszociált, ahogy édesapja reggelenként a kávéfőző hangjával ébreszti fel. Mint mondta, csak arra koncentrált, hogy mi lehetett az, de nem próbálta vizuálisan elképzelni. Alexandra mesélt egy korábbi élményéről, amikor segített egy látássérült embernek, aki elmondta neki, hogyan tud jól segíteni. Gergő is volt már hasonló szituációban, amikor a buszra történő felszállásban segített egy vak embernek.

Vicziánné Salla Ildikó intézményvezető az iskola jelenlegi névadójáról és történetéről mesélt. 2011-ben a Magyarországi Evangélikus Egyház úgy döntött, hogy a XVIII. kerületben is létesít oktatási intézményt. A II. világháború előtt mintegy 200 oktatási intézményt tartottak fenn, majd az államosítás során ezeket elvették tőlük. 2011-ben az egyébként 1936-ban alapított, és azóta ugyanabban az épületben működő gimnázium mellé egy óvoda és általános iskola is létesült, így egyesített intézményként működnek. A gimnázium 1945-től polgári gimnáziumként működött, később Steimetz Miklós, majd Hunyadi Mátyás Gimnáziumként volt ismert. Az igazgató asszony azt is elmondta, hogy a jelenlegi névadó, Sztehlo Gábor szerzetes nevét sajnos kevesen ismerik, pedig a II. világháborúban rendkívül fontos szerepet játszott: főképp árva és zsidó gyermekek életét mentette meg.

Forrás: zetapress.hu