Segédeszköz bemutató Cegléden

fotó

Helyszín: 2700 Cegléd, Alkotmány utca 11. ( az egyesület irodája)

A segédeszközök használatát a VGYKE Láthatár boltjának munkatársa mutatja be.

 
Szeretettel várjuk tagjainkat és minden kedves érdeklődőt!

10 éves a BULÁKE

fotó

Céljaihoz az Egyesület idén elnyerte az utóbbi évek egyik legeredetibb, legérdekesebb és legprofibb zenei vállalkozása, a Budapest Bár zenekar és vendégművészei támogatását is. A művészek felkérésünkre koncertnaptárukba iktatták Budaörsöt, amelynek sportcsarnokában – a Fehér Bot világnapjához kapcsolódva, s egyben a 10 éves jubileum ünnepi eseményeként – 2015. október 17-én fognak fellépni karitatív jelleggel. A rendezvény bevétele a buda-környéki látássérülteket segítő BULÁKE tevékenységét fogja támogatni.

Helyszín: Budaörsi Városi Sportcsarnok

Védnök: Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere

Meghívott fellépők:

Jegyár: 3990 Ft
VIP jegyár: 10.000 Ft

Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

Válassz! Válts! Variálj! – Autómentes Hétvégét tartottak

fotó1

A megnyitón Dr. Szeneczey Balázs arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt években Budapest lecserélte a buszok 60%-át, útjára indította a 47 vadonatúj CAF villamosok első példányait, bemutatták a Solaris–Škoda konzorcium által gyártott vadonatúj trolibuszokat, emellett a FUTÁR-nak köszönhetően tervezhetőbbé vált a közlekedés. Természetesen nem értünk az út végére – fűzte hozzá a főpolgármester-helyettes -, de nagyon jó irányba halad Budapest, ezért aktuális az idei rendezvény üzenete: merjünk együtt közlekedési módokat váltani.

Komoly fejlesztéseken van túl a BKK, azonban csak akkor lesz valódi választási lehetősége a fővárosban közlekedőknek, ha megkapják a szükséges utazási információkat is – húzta alá Dr. Dabóczi Kálmán. A BKK vezérigazgatója szerint Budapesten rendszerben kell gondolkodni, amit a BKK megtesz, így le lehet bontani a különböző közlekedési módok közötti falakat.

fotó2

A BKK elsődleges célja és az idei Autómentes Hétvége egyik legfontosabb üzenete az volt, hogy összehangolja a különböző közlekedési lehetőségeket. Mindezt úgy lehet megvalósítani, hogy közben ne legyenek priorizált, kiváltságos közlekedési módok. Nem lehet kiemelt helyzetben sem a közösségi, sem az autós közlekedés. A különböző utazási formák közötti átjárhatóságot kell megteremteni, előnyösebb ugyanis, ha valaki azért választja – akár csak részlegesen – a közösségi közlekedést Budapesten, mert ismeri a többi közlekedési mód lehetőségeit, és tudja, hogy érdemes a gépjárművét egy parkolóban hagyni, majd átszállni a buszra, a metróra, vagy éppen a MOL Bubi bringára. Ennek fontosságát, és az egymásra való figyelést szimbolizálja a BKK szakmai sátrában bemutatott Maci, akinek fontos küldetése van: haza szeretne jutni, mert már nagyon várják. Ehhez keresztülvág  a városon metróval, villamossal, hajóval, MOL Bubival. Itt debütált a közösségi közlekedés egyik legfontosabb küldetését – az egymásra figyelést – bemutató Maci film is, amelyet a BKK Facebook oldalán mostantól megtekinthet mindenki.

Az Autómentes Hétvége két napig kínált ingyenes rendezvényeket: gyerekprogramok, koncertek, mesejátékok, kézműves foglalkozások várták azokat, akik kilátottnak az Andrássy útra. A rendezvény vendégei megtekinthették a legújabb járműveket és kipróbálhatták a MOL Bubi bringákat is. A BKK szombat délelőtt több szakmai bemutatót is tartott, ennek során a Széll Kálmán tér átépítéséről Nyul Zoltán stratégia és innováció igazgató mutatta be a projekt eddig elért eredményeit, illetve ismertette a jövőben zajló munkálatok menetét.

Forrás: bkk.hu

Hogy egyesületünk miként vett részt eme különleges eseményen, hamarosan honlapunkon olvasható.

Új termékek a segédeszközboltban!

Állványos, 3x erősségű, A/4-es méretű nagyító, 4db led égővel

nagyító

Ára: 4800 Ft

Könnyű, nyeles nagyító. Led világítással, 5x-ös erősséggel

nagyító2

Cikkszám: SKU041557

Átmérője: 50 mm

Ára: 2400 Ft

8x-os nagyító, Led világítással és elemlámpa funkcióval

nagyító3

Cikkszám: SKU132549

Ára: 4200 Ft

Bankkártya méretű 3X, Ledes nagyító

nagyító4

Cikkszám: SKU54353

Ára: 1200 Ft

Kézi, tubus nagyító, 10x erősségű. Led világítással+tokkal

nagyító5

Ára: 5800 Ft

Női, Braille karóra. 26 mm átmérőjű, fém, csatos szíjjal

óra

Ára: 11.900 Ft

Kirándulás a Grassalkovich Kastélyba

 

fotó1

A napfényes őszi napon az Örs vezér térről indultunk az egyesület buszával, rövid idő alatt meg is érkeztünk. A helyszínen már várt minket a tárlatvezetőnk.

Megtudhattuk, hogy Grassalkovich Antal építtette a kastélyt a XVIII. században, ám a család férfi ágának kihalása után az épület állami tulajdonba került. Az 1867-es kiegyezést követően Ferenc József és Erzsébet királyné kapta a kastélyt ajándékba a magyar államtól.

fotó2

A gyönyörű lakosztályok meglátogatása során sok tárgyat megtapogathattunk, például a különböző korszakból származó kályhákat, melyek barokk klasszicista, és rokokó stílusban készültek. Megcsodálhattunk továbbá egy régen csatában viselt sodronyinget, valamint megsimíthattuk egy medve kipreparált bundáját is, amelyet az arisztokraták a kandalló elé terítettek ki díszként hajdanán.

fotó3

Végezetül elbúcsúztunk idegenvezetőnktől, és egy rövid sétát tettünk a kastély kertjében. Az árnyas fák alatt elfogyasztottuk az otthonról hozott kis elemózsiát, majd meglátogattuk Gödöllő legédesebb helyét, a Monarchia Rétesházat. Itt meghívásunkra legalább 12 fajta rétesből választhattak egyet-egyet tagjaink. Sokan még haza is vittek egy kis meglepetés rétest, ki az unokáknak, ki pedig saját magának. A visszafelé úton néhány társunk elbóbiskolt a jó program után, – még nem kérdeztem őket, de bizonyára a rétessel álmodtak…

Acsay Péter,
Kray Zsuzsa

Elégedettségi felmérés

Kép forrása: ckozep.hu

Kép forrása: ckozep.hu

Ha ideje engedi, kérjük, szánjon néhány percet a kérdőív kitöltésére, mely a http://www.kerdoivem.hu/kerdoiv/825346272/1/ linken érhető el.

Előre is nagyon szépen köszönjük segítségét!

Minden jót kívánva:

VGYKE

 

 

Egyedülálló program: hallás- és látássérült gyermekekkel is foglalkoznak a Magvető utcai óvodában

Kép forrása: promenad.hu

Kép forrása: promenad.hu

Vásárhelyen, a Magvető utcai óvodában első alkalommal tudnak fogadni és foglalkoztatni három látás- és kettő hallássérült gyermeket. Az óvónők és az óvodai dolgozók munkáját nagyban segítik a tiflo- és szurdopedagógusok. A tiflopedagógus a látássérült, a szurdopedagógus pedig a hallássérült gyermekekre szakosított.

-Hisz nekünk az a célunk, hogy itt az egészséges gyerekek között tudjuk őket felkészíteni, elindítani majd arra, hogy később önálló életvezetésre, felnőtté válásra, illetve az iskolai életre fel tudjuk őket készíteni. De én azt gondolom, hogy ezt a két terapeuta nélkül nem tudnánk, hiszen nekünk is szükségünk van az ő segítségükre, hogy pontosan milyen módszerrel tudunk a gyerekeknek segíteni abban, hogy ugyan azt a mindennapi életet élhessék a nap huszonnégy órájában, mint itt a többi gyermek. – mondta Patkósné Dezső Katalin, a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda vezetője.

Kép forrása: promenad.hu

Kép forrása: promenad.hu

A hallás- és látássérülés elég gyakori probléma. Vásárhelyen évente 1-2 gyermek esetében fordul elő hasonló rendellenesség. A csecsemőkori szűréseknek köszönhetően az ilyen fajta probléma már időben észrevehető és orvosolható.

– Élményalapú terápiában a szülőt tanítjuk meg arra, hogy hogyan tudja ezeket a technikákat alkalmazni otthonában. Ezt nem úgy kell elképzelni, mint egy nyelvórát, hogy most megtanuljuk, hogy alma, körte, barack, hanem hogy mik azok a módszerek, amikkel otthon a mindennapokban, a leghétköznapibb cselekvésekben be tudják építeni azokat az elveket, amelyek előre viszik a gyermeküket. – mesélte Bakos Éva szurdopedagógus.

A kifejezetten költséges, egyedi eszközök beszerzése még folyamatban van. Az óvoda az önkormányzat azonnali beleegyezésével és segítségével tudta megvalósítani a speciális igényű gyermekek foglalkoztatását.

Forrás: vasarhelyitv.hu

Elkészült Budapest akadálymentes mobil turistatérképe

Kép forrása: rehabportal.hu

Kép forrása: rehabportal.hu

A rendezvényen több vegyes, kerekesszékes-gyalogos csoport indult útnak, hogy a gyakorlatban is kipróbálják az alkalmazást.

Bodó Péter, a Route4U alapítója, az alkalmazás fejlesztője elmondta: a kerekesszékkel közlekedők mozgását könnyíti meg az alkalmazás, ami az egyes helyek akadálymentességét mutatja be színsémákkal, az oda vezető utakkal, járdákkal, gyalogátkelőkkel együtt. Az adatokat részben a felhasználók gyűjtik, részben az okostelefonok beépített érzékelői – gyorsulásmérő, billenésérzékelő – automatikusan – mondta.

A program egyelőre magyarul elérhető el, de év végére elkészül az angol, német, holland, spanyol nyelvű változata, és az android verzió mellett az iPhone-os változata is.

Eddig mintegy 120 felhasználó tesztelte az alkalmazást, a használók köre folyamatosan bővül. Az ország más városai mellett érdeklődtek Bécsből, Svájcból, Kanadából is a fejlesztés iránt – mondta Bodó Péter.

A fejlesztés azért számít világújdonságnak, mert  – bár voltak eddig alkalmazások, amelyek megmutatták egy-egy hely akadálymentességét – ez az első, ahol az automatikusan mérhető adatok rögzítésével együtt a térkép is bővül. A felhasználók számának növekedésével így nem elképzelhetetlen a teljes ország, vagy teljes Európa feltérképezése – tette hozzá. Ahol létrejön egy teljes, feltérképezett hálózat, azt az önkormányzati döntéselőkészítéshez is felhasználhatják, a BKK-val már felvették a kapcsolatot.

Mártonné Máthé Kinga, a Magyar Turizmus Zrt. belföldi igazgatója hangsúlyozta, hogy a fejlesztés hozzájárulhat az akadálymentes turizmus élénkítéséhez is. A szakma még nem minden esetben ismerte fel az akadálymentes turizmusban rejlő lehetőségeket – jegyezte meg.

Forrás: mti.hu

Kérés Tagjainkhoz

Kép forrása: www.agroinform.com

Kép forrása: www.agroinform.com

Amennyiben banki átutalással történik a tagsági díj befizetése, kérjük, hogy az azonosítás érdekében a megjegyzés rovatban az egyesületi tag nevét, és VGYKE tagsági számát tüntessék fel, ne a befizetőét!

Köszönettel:
A Vgyke ügyfélszolgálata

Akadálymentesített tanösvényt mutattak be Budapesten

Fotó 1

A kerekesszékkel is teljes hosszában látogatható tanösvény 2,5 kilométeres nyomvonala részben térkővel burkolt szakaszokból, részben fából készült rámpákból áll a hűvösvölgyi Nagy-réten. Minden szakasz elején információs tábla található, amelyen a távról, a burkolatról és a meredekségről vannak tudnivalók feltüntetve, hogy mindenki kiválaszthassa a számára megfelelő nehézségű útvonalat. Az akadálymentesítés szempontjai szerint kiépített, kerekesszékkel teljes hosszában, akár segítség nélkül is végigjárható nyomvonal melletti táblák bemutatják továbbá a környék növény- és állatvilágát. A tanösvény nyomvonala mellett kerekesszékkel könnyen használható tűzrakó helyet is kialakítottak. A Pilisi Parkerdő Zrt. célja, hogy a Budapest környéki erdők mindenki előtt nyitva álljanak, ezért is kiemelt érték az akadálymentes tanösvény.

Fotó 2

Győri Tamás József, a Magyar Természetjáró Szövetség igazgatója, további szerencsés túrázást kívánt az össztáv felénél járó Tóninak

A Pilisi Parkerdő Zrt. területén az 1160 kilométeres Országos Kéktúra 113 kilométeres szakasza halad át, ezt a turistaútvonalat a Parkerdő, turisztikai beruházásai keretében, 2013-ban újította fel. Az Országos Kéktúráját teljesíti jelenleg Puskás Antal látássérült túrázó is, aki pont pénteken érkezett a hűvösvölgyi szakaszhoz, így ő is végigjárta a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjából érkezett vendégekkel az akadálymentesített útvonal bemutatóját. Tóni még május elején kereste meg a Magyar Természetjáró Szövetséget, hogy segítsenek neki megvalósítani élete nagy álmát, az Országos Kéktúra teljesítését.

Elmondása szerint a Másfélmillió lépés Magyarországon sorozat hatására döntötte el, hogy egyszer ő is végigmegy a Kéken, ám sajnos egy veleszületett betegség miatt ezt nem tudja önállóan teljesíteni. Három hónap, több száz telefon, tucatnyi Excel-táblázat és Google naptár kitöltése után, Tóni augusztus 15-én nekivágott az 1160 kilométeres távnak az osztrák határon fekvő Írott-kőtől, hogy október első felében (a tervek szerint 11-én) megérkezzen Hollóházára. Tóni Hűvösvölgyből Pilisborosjenő felé folytatta túráját, amit a blogján lehet nyomon követni.

 

Fotó 3

Szabó Miklós erdőmérnök, a Parkerdő szakvezetője mutatta be a felújított akadálymentesített erdei tanösvényt.


Fotó: Pilisi Parkerdő Zrt.

Forrás: turistamagazin.hu

Pályázati kiírás XI. kerületieknek

Kép forrása: kht.vpk.bme.hu

Kép forrása: kht.vpk.bme.hu

Ez a készülék alkalmas a megfelelően felszerelt gyalogos átkelőhelyeknél elhelyezett lámpák alkalmankénti hangosítására, illetve a készülék a hangszóróval ellátott FUTÁR-kijelzőkön lévő feliratokat felolvastatja, valamint az M4-es metrónál az éppen üzemelő mozgólépcsőket, hangadással segít megtalálni. A kiosztható készülékek száma 50 db.

Pályázhatnak azok a XI. kerületben állandó lakcímmel, vagy tartózkodási hellyel rendelkező látássérült személyek, akik rendelkeznek a látássérülésüket igazoló dokumentummal. Ez lehet például vakok személyi járadékát megállapító határozat, vagy a folyósítását igazoló dokumentum, vagy az MVGYOSZ valamely tagszervezetében való tagságát igazoló dokumentum, vagy orvosszakértői szakvélemény.

A pályázat beadásának határideje: 2015. szeptember 21. (ez a postára adás napja).

A pályázatot kizárólag papíron lehet benyújtani, postai úton, a megadott adatlap kitöltésével és a mellékletek egyidejű becsatolásával a VGYKE, 1380 Budapest, Postafiók: 1075 címen.

A borítékon kérjük, hogy tüntessék fel a „FUTÁR” feliratot!

Az adatlap elérhető:http://nohref.hu/sl/vgyke11 címen, illetve letölthető honlapunkról:
LETÖLTÉS

A VGYKE kerületi munkatársai, előzetes egyeztetés után, személyesen is segítenek a pályázati adatlap kitöltésében. Erről a lampas.ujbuda@gmail.com email-címen vagy a 0670-984-1745-ös telefonszámon lehet érdeklődni.
Az elbírálás során előnyben részesülnek azok, akik önállóan közlekednek, illetve tanulói, vagy hallgatói jogviszonnyal rendelkeznek, vagy dolgoznak, illetve rendszeresen járnak orvosi kezelésre.
A bírálat során elutasításra kerülnek a hiányosan kitöltött pályázatok, illetve az olvashatatlan mellékleteket tartalmazó pályázatok. A pályázat hiánypótlására nincs lehetőség.

A 2015. szeptember 21-e után feladott pályázatok érdemi bírálat nélkül, elutasításra kerülnek.
Minden pályázót értesítünk a bírálat eredményéről!

Újpesten, a Lámpásoknál

13

Szeptember második napján látogattunk el Újpestre, az Ady Endre Művelődési Házba. Minden hónap első szerdáján rendezik a lámpások klubnapját, ezúttal mi voltunk a vendégek. A főváros negyedik kerületében élő látássérültek mentora, Eleki Abigél mutatott be minket: engem és az újpesti Kádár Helgát, – aki szintén a VGYKE alkalmazottja-, és velem együtt kapcsolódott be a mentorszülő hálózat munkájába. Természetesen a bemutatkozás kölcsönös volt: vendéglátóink nem csupán tevékenységüket ismertették, hanem az épületet és annak környezetét is megmutatták.

45

Örültem, hogy nemcsak általánosságokról, hanem konkrét témákról is beszélhettünk. Egy idősebb látássérült hölgy például szerette volna tudni, hogy ha a mostanában esedékes felülvizsgálaton új minősítést kap és dolgozhat, milyen munkalehetőségei lennének, -figyelembe véve a korát is-, illetve beiratkozhat-e valahová informatikai oktatásra. Míg más arra volt kíváncsi, hogy egyéb fogyatékossággal élő is részese lehet-e a mentorszülő hálózatnak. A VGYKE alelnöke, Mészáros Ágnes a mindennapokhoz fűződő élethelyzeteket elevenített fel, mint például a látássérült gyerekek helyzete az óvodákban és az iskolákban.

2

A jövőben szeretnénk az újpestiekkel együtt keresni a lehetőséget: hogyan lehetne elindítani a lámpások munkáját a XV. kerületben, milyen kilátások, és – ami nagyon fontos – milyen igények vannak Rákospalotán, Pestújhelyen, illetve Újpalotán.

Elmondható, hogy a találkozás eredményes volt, s ha csak egy apró lépéssel is, de közelebb kerültünk egymáshoz a látássérültek világában: új kapcsolatok, tervek születtek. Várhatóan, folytatás is lesz, mellyel kapcsolatban a mentorszülők nyilvános Facebook csoportjából értesülhetnek. Jelentkezzen Ön is hozzánk csoporttagnak, hogy nyomon követhesse legújabb eseményeinket!

Csukáné Polyák Erzsébet