A világhálóra nem kapcsolódó, esetleg csak mobil internet hozzáféréssel rendelkezők nem, vagy csak nehézkesen férhettek hozzá a jelentős számú frissítőcsomaghoz. Ezen felhasználóink és minden új érdeklődő számára tettük elérhetővé az akadálymentes Beszélő Linux 4.01-es frissített kiadását.
Fontos különbség a 4.0 kiadás lemezképeihez képest, hogy az Ubuntu fejlesztői két lényeges összetevő frissítését nem tették automatikusan elérhetővé, hanem a tavaly áprilisban megjelent hosszú távú kiadás második javítócsomagjában adták közre.
Természetesen a frissített BeLin kiadás új lemezképei tartalmazzák az Ubuntu alaprendszerhez kiadott összes egyéb javítást is.
A frissített BeLin 4.01-es kiadás ezeken a változtatásokon kívül számos egyéb újdonságot tartalmaz. A következő változtatásokhoz a BeLin 4.0 kiadást használók már automatikusan hozzájutottak a frissítések telepítésével:
Az Információs Központ egy kiválasztott forrás esetén támogatja a különböző alkategóriák közötti választási lehetőséget, ha egy információforrással kapcsolatos funkció több kategóriát is támogat. Az alkategória kiválasztása egy különálló párbeszédpanel lehetséges a fő funkció kiválasztása után. Hasznos ez a lehetőség abban az esetben, ha egy hírportállal kapcsolatos funkció több alkategóriát is támogat. Jó példa erre pl. az SG Hírmagazinnal kapcsolatos funkció az Információs Központban. A funkció kiválasztása után ki lehet keresni a Legfrissebb hírek, Film, It/tech, Tudomány rovatokat. Az elérhető információforrások száma is bővült, egy sor új funkció került megvalósításra.
A BeLin 4.01 kiadás a Liblouis összetevő legfrissebb, 2.6.2-es verzióját tartalmazza. A magyar irodalmi Braille táblához sok új Braille kivételt adtak hozzá, tovább javítva ezzel a Braille megjelenítés pontosságát.
A BeLin 4.01-es kiadástól az alaptelepítés része lett a látássérült felhasználók körében is népszerű Audacity hangszerkesztő és az OCRFeeder karakterfelismerő alkalmazás.
A frissített telepítőkészletek letölthetők alapítványunk honlapjának letöltés oldaláról, vagy a belin.hu honlapról.
További információkért kérjük, forduljanak bizalommal alapítványunk ügyfélszolgálati munkatársához a +36 (1) 273-3188 és a +36 (70) 295-9288 telefonszámon vagy a helpdesk@infoalap.hu e-mail címen.
Alapítványunk reméli, hogy egyre több vak és gyengénlátó ember számára válik elérhetővé a számítógép-használat az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány által fejlesztett, ingyenesen hozzáférhető, akadálymentes Beszélő Linux kiadás révén.
Frissült a Beszélő Linux 4.0 változata

Kép forrása: www.linuxcafe.eu
A világhálóra nem kapcsolódó, esetleg csak mobil internet hozzáféréssel rendelkezők nem, vagy csak nehézkesen férhettek hozzá a jelentős számú frissítőcsomaghoz. Ezen felhasználóink és minden új érdeklődő számára tettük elérhetővé az akadálymentes Beszélő Linux 4.01-es frissített kiadását.
Fontos különbség a 4.0 kiadás lemezképeihez képest, hogy az Ubuntu fejlesztői két lényeges összetevő frissítését nem tették automatikusan elérhetővé, hanem a tavaly áprilisban megjelent hosszú távú kiadás második javítócsomagjában adták közre.
Ezek:
a Linux „motorját” jelentő kernel frissítése a 3.16-os verzióra, a hardver és a grafikus szoftveres környezet együttműködését kezelő X kiszolgáló fejlettebb változata.
Természetesen a frissített BeLin kiadás új lemezképei tartalmazzák az Ubuntu alaprendszerhez kiadott összes egyéb javítást is.
A frissített BeLin 4.01-es kiadás ezeken a változtatásokon kívül számos egyéb újdonságot tartalmaz. A következő változtatásokhoz a BeLin 4.0 kiadást használók már automatikusan hozzájutottak a frissítések telepítésével:
Továbbfejlesztett Információs Központ funkció, új információforrások
Az Információs Központ egy kiválasztott forrás esetén támogatja a különböző alkategóriák közötti választási lehetőséget, ha egy információforrással kapcsolatos funkció több kategóriát is támogat. Az alkategória kiválasztása egy különálló párbeszédpanel lehetséges a fő funkció kiválasztása után. Hasznos ez a lehetőség abban az esetben, ha egy hírportállal kapcsolatos funkció több alkategóriát is támogat. Jó példa erre pl. az SG Hírmagazinnal kapcsolatos funkció az Információs Központban. A funkció kiválasztása után ki lehet keresni a Legfrissebb hírek, Film, It/tech, Tudomány rovatokat. Az elérhető információforrások száma is bővült, egy sor új funkció került megvalósításra.
Frissült a Liblouis összetevő a 2.6.2-es verzióra:
A BeLin 4.01 kiadás a Liblouis összetevő legfrissebb, 2.6.2-es verzióját tartalmazza. A magyar irodalmi Braille táblához sok új Braille kivételt adtak hozzá, tovább javítva ezzel a Braille megjelenítés pontosságát.
Új alapértelmezetten telepített alkalmazások:
A BeLin 4.01-es kiadástól az alaptelepítés része lett a látássérült felhasználók körében is népszerű Audacity hangszerkesztő és az OCRFeeder karakterfelismerő alkalmazás.
A frissített telepítőkészletek letölthetők alapítványunk honlapjának letöltés oldaláról, vagy a belin.hu honlapról.
További információkért kérjük, forduljanak bizalommal alapítványunk ügyfélszolgálati munkatársához a +36 (1) 273-3188 és a +36 (70) 295-9288 telefonszámon vagy a helpdesk@infoalap.hu e-mail címen.
Alapítványunk reméli, hogy egyre több vak és gyengénlátó ember számára válik elérhetővé a számítógép-használat az „Informatika a látássérültekért” Alapítvány által fejlesztett, ingyenesen hozzáférhető, akadálymentes Beszélő Linux kiadás révén.
„Informatika a látássérültekért” Alapítvány
Júniusi programkavalkád
Hangulatkoncert

Kép forrása: www.fcsmaine.org
Szereted a klasszikus zenét? Szívesen hallgatnád élőben egy szimfonikus zenekar előadásában? Akkor gyere el a Művészetek Palotája évadzáró Hangulatkoncertjére, ahol (fil)harmónia garantált!
A belépés INGYENES!
Időpont: 2015.06.10., szerda, 17 és 18 óra között
Találkozzunk a Millenniumi Kulturális Központnál, a 2-es villamos megállójában, 16:10 és 16:20 között! Jelentkezéseiteket 2015.06.07-én 12.00 óráig várjuk a lampas.bp13@gmail.com e-mail címen, vagy a +3670-984-50-71-es telefonszámon Jánosi Veronikánál.
Hajókázás

Kép forrása: www.balatonihajozas.hu
Rögtön másnap mit szólnál egy kalandos kiránduláshoz? Szeretsz hajókázni? Utaztál már a BKK hajójával? Ha még nem, de tervezed, itt a remek alkalom, szálljunk vízre együtt!
Időpont: 2015.06.11., csütörtök, 15 és 18 óra között
Találkozzunk a 4-es 6-os villamos Boráros téri megállójában , 14:40 és 14:50 között! Erre a programra jelentkezéseiteket 2015.06.08-án 12.00 óráig várjuk a fent említett elérhetőségeken.
Mire számíthatsz?
Közösen elhajókázunk a csapat döntése alapján a Jászai Mari téri, vagy a Margit-szigeti kikötőig, ott kiszállunk, eszünk együtt egy fagyit és sétálunk egy jót.
Új hónap, új klub!

Kép forrása: www.mindmegette.hu
Szeretsz egy finom jeges-tea és egy kis nasi mellett beszélgetni a szabadban? Ha igen, piknikre fel! Hallottál már a VGYKE segédeszköz pályázatáról? Kössük össze a kellemest a hasznossal, akit érdekel, ezzel kapcsolatban is érdekes információkat tudhat meg!
Időpont: 2015.06.16., kedd, 15:00 és 17:00 között
Helyszín: Városliget, Vakok kertje
Találkozzunk a Vakok Általános Iskolája (1146 Budapest, Ajtósy Dűrer Sor 39.) előtt, 14:50 és 15:00 között, onnan közösen besétálunk a Kertbe.
Piknik lévén, amennyiben módodban áll, szívesen fogadjuk hozzájárulásodat üdítő vagy édes-sós rágcsálnivaló formájában!
Jelentkezéseiteket erre a programra 2015.06.15-én hétfőn, 12.00 óráig várjuk!
FONTOS: bármelyik programról legyen szó, jelentkezzetek időben és tüntessétek fel, hogy egyedül vagy kísérővel érkeztek-e, mert ennek tükrében látjuk, hány segítőre van szükség a program zavartalan lebonyolításához.
A megjelenésetekre feltétlenül számítunk!
Zugló és a XIII. kerület Lámpásai:
Jánosi Veronika,
Eleki Abigél,
Krayné Faragó Zsuzsanna,
Susovich Erika
Beszámoló a DULÁTE közgyűléséről

Kép forrása: nagyfokiholtag.hu-
A közgyűlés résztvevői meghallgatták és elfogadták a 2014-es szakmai és pénzügyi beszámolót, az Ellenőrző Bizottság jelentését, a közhasznúsági jelentést, valamint a 2015. évi terveket.
A jelenlévők örömmel vették tudomásul, hogy a Váci Önkormányzat elfogadta primer prevenciós pályázatukat.
Dr. Miski Anikó a leköszönő elnök ismertette a 2015-ös terveket, megköszönte az eddigi bizalmat és jelezte, hogy családi okok miatt semmiképpen nem tudja a továbbiakban vállalni az elnöki tisztséget.
Az egyesület új elnökséget szavazott meg, a háromtagú elnökség tagjai: Kassai Tünde, Dr. Miski Anikó és Okos Levente.
A jelenlévők javaslatát figyelembe véve új elnöknek Okos Leventét választotta meg az elnökség.
A közgyűlés végeztével, kellemes kötetlen beszélgetés folyt a tervezett kirándulásokról és a segédeszközpályázat kapcsán.
Adománybolt nyílt Zuglóban!

Kép forrása: www.szon.hu
Az Adománybolt szerdán, csütörtökön és pénteken 10,00 és 18,00 óra között tart nyitva. Kedvező áron kínálnak új és használt ruhaneműt, lábbelit, könyveket, játékot és lakásfelszerelési tárgyakat. Köszönettel fogadják ugyanebben az időszakban a lakossági és vállalati adományokat, a feleslegessé vált, de még jó állapotban lévő, mások számára értéket jelentő használati tárgyakat (ruhaneműt, lábbelit, játékot, könyveket).
Szívesen fogadnak tartós élelmiszert, vegyiárut is, ezeket ingyenesen továbbítják a zuglói rászorult családok részére. Minden hónap első hétfőjén 9,00 és 12,00 óra között ingyenes ruhaosztást tartanak a családok részére.
Szeretettel várnak minden érdeklődőt!
Egy csésze kávé Szabó Andris vak énekessel

Kép forrása: dunakanyar.hu
2005 decemberében figyelt fel Rád a Kisalföld szerkesztőségének vezetője, Vida István egy csornai Ki mit tudon. Hogy emlékszel vissza erre a napra?
A Ki mit tud eddigi pályám egyik legcsodálatosabb szakasza volt. Édesanyámnak köszönhetem, ő biztatott, hogy induljak.
A lap támogatásával kerültél kapcsolatba az Omega együttes zeneszerzőjével, Benkő Lászlóval, akinek iránymutatásával elkészült első lemezed.
Fantasztikus dolog volt a Media Generál stúdióban dolgozni. Nagyon jó csapat vett körül!
Az albumból aranylemez lett, majd később platina. Milyen érzés ez számodra?
Úgy gondolom, hogy igen, sikerült belopnom magam az emberek szívébe… sok-sok szeretet kapok tőlük és ez a legcsodálatosabb dolog!
Második lemezeden három saját dal mellett egy klasszikus dal is hallható, méghozzá három verzióban.
Első lemezem rekord gyorsasággal fogyott, amin meg is lepődtem. De egyben boldog is voltam, hiszen kíváncsiak voltak rám. A második lemez kevésbé lett sikeres, ebből 5000 db fogyott. Utólagosan úgy gondolom, hogy nem kellett volna a Jinge Bells-t annyi verzióban felénekelni.
Legutóbb pedig a Megasztár válogatóján is megmutattad magad, sajnos végül nem jutottál tovább.
Ez azért nem keserített el, hanem bizakodva nekiindultam egy újabb albumnak. A harmadik album már dupla lett. Két lemezt tartalmaz: az egyik mese, a másik zene “Taníts meg szeretni” címmel. Ezen az albumon – mely szintén bearanyozódott – található egy duett is Benkő Lászlóval.
Úgy hallottam, hogy már készülőben van a negyedik lemezed…
A negyedik album még csak terv, mivel önerőből nem tudom megvalósítani. Szeretnék majd támogatókat keresni. Kicsit eltűntem, mivel mutáláson mentem keresztül és ezalatt nem szabad énekelni. Ennek most már vége és próbálom magam újra visszatornászni a közéletbe.
Számos rajongód van, mi a helyzet a lányokkal?
A lányok még nem igazán érdekelnek, most arra koncentrálok, hogy újra megmutassam az embereknek, hogy mit tudok. Fejlődni próbálok, most már szintetizátorral kísérem magamat, bővült a repertoárom is. Elég nagy az igény a mulatós dalokra ezért most már azokat is játszok és énekelek.
Felléptél a Fekete Mónika gyógyíttatására szerveződött jótékonysági rendezvényen. Szívesen veszel részt hasonló, karitatív eseményeken?
Természetesen ahol tudok segítek, ez változatlan maradt. Ha felkérnek jótékonysági rendezvényre örömmel megyek. Ha tudok segítek, s ez a jövőben is így marad, hiszen adni önzetlenül a legszebb dolog. Saját magam, édesanyám segítségével is szervezek koncerteket és jótékonysági rendezvényeket is. Ha hívnak fellépni, szívesen megyek.
Forrás: rehabportal.hu
Elindult a XI. kerületi klub

Kép forrása: lampas.ujbuda@gmail.com
Az április 7-i és a május 5-i megbeszéléseken megállapodtunk abban, hogy a nem is olyan távoli jövőben a klub keretein belül felkeresünk egy interaktív számítástechnikai kiállítást, ahol a korábbi évtizedek informatikai eszközeivel lehet majd megismerkedni.
Beszéltünk arról is, hogy milyen szakembereket látnánk szívesen vendégül. Az ötletek alapján okkal számíthatunk arra, hogy izgalmas és nagyon érdekes beszélgetéseknek lesz színhelye a kerületi klub.
Szóba került annak a lehetősége is, hogy szépítkezéssel, sminkeléssel kapcsolatos gyakorlati tanácsadásra kerüljön sor (nők részére) az egyik klubdélutánon, amolyan mellékprogramként. Reméljük, hogy ez nem is olyan sokára valósággá válik!
A közeljövő tervei között szerepel továbbá egy látássérültek speciális igényeire szabott tűzoltó-bemutató meglátogatása, egy sakkdélután, egy kártyadélután és néhány érdekes kirándulás.
Sajátos igényként merült fel a szituációs színházi előadás. Ezen a programon egy kisebb méretű színészgárda, a nézők által múltban megélt élményt dolgoz majd fel rögtönzött komikus jelenet formájában. Az igény felmerülése óta már beadtuk a pályázatot a program megvalósítására és reményeink szerint hamarosan mindenki örömére és épülésére fog szolgálni.
A legutóbbi klubon beszélgettünk arról is, hogy milyen a kerületben látássérültként közlekedni. Szeretnénk majd valamilyen formában az ezzel kapcsolatos tapasztalatainkat, élményeinket a döntéshozók felé is megjeleníteni a jövőben, de szívesen fogadunk még a témáról véleményeket, tapasztalatokat.
A tavasszal elindult klub a nyáron is várja mindazokat, akik eddig eljöttek és azokat is, akik még nem. A klubdélutánjaink minden hónap első keddjén a Budapesti Művelődési Központ épületében kerülnek megrendezésre, 14 órás kezdettel. Bármilyen kérdéssel a lampas.ujbuda@gmail.com címen lehet érdeklődni.
Várunk mindenkit szeretettel!
Neumann Károly
Munkatársakat keresünk!

Kép forrása: www.connectionsnonprofit.org
Feltételek: megváltozott munkaképesség (legalább 40 %), mobilitás, jó kapcsolatteremtés és kommunikációs készség
Munkakör: közösségi civil szervező
Iskolai végzettség: alapfokú végzettség
Előny: hasonló munkakörben szerzett tapasztalat
Feladatok:
Látássérültek közösségbe szervezése, szabadidős programok, klubok, kirándulások, egyéb közösségi programok szervezése
Napi munkaidő: 4 óra (rugalmas munkabeosztás)
Fizetés: minimálbér időarányos része
Munkavégzés helye: Budapest, XIX. kerülete és változó helyszín a programok szerint
Az önéletrajzokat a lampas.vezeto@gmail.com címre várjuk.
Program nyugdíjasoknak

Kép forrása: www.nyest.hu
Film-kép
A Ludwig Múzeum új kiállításában Zsigmond Vilmos Oscar-díjas operatőrt egy másik oldaláról ismerhetjük meg: mi jön létre, ha filmkamera helyett egy fényképezőgépet vesz a kezébe? De arra is marad időnk, hogy a filmjeiből csemegézzünk, és hogy ezekről is beszélgessünk.
Szerdánként 10.00 és 12.00 óra között. (Igény szerint más időpont is választható.)
Szervezett nyugdíjas csoportok előzetes bejelentkezését várjuk!
Programjegy: 300 Ft/fő
Bejelentkezés: muzeumpedagogia@ludwigmuseum. hu; +36 1 555 3477
Pünkösdi kirándulás a Kiscelli-parkerdőben


Előzetesen abban állapodtunk meg, hogy akár fúj a szél, akár szakad az eső, a túrát akkor is teljesíteni fogjuk. Erre a megállapodásra szükség is volt, mert egész délelőtt szakadt az eső. Nem meglepő, hogy a megbeszélthez képest kisebb létszámban voltunk jelen a gyülekezőnél.
A három látássérültből és öt látóból álló csoportunknak azonban viszonylagos szerencséje volt, mert esőmentes pillanatban vághattunk neki a hegynek, és a túra végére a nap is kisütött.
A túra elején az erdőben lévő kápolnát kerestük fel és próbáltunk a domboldalban lévő egykori temető nyomaira bukkanni. Mivel a friss eső miatt a meredek domboldalt nem lehetett megmászni, a túrát a korlátokkal szegélyezett emelkedőn folytattuk. A domb tetejére érkezve megnéztük a felújított szobrokat és a stációkat jelző oszlopokat, valamint a bátrabbak leereszkedtek a domb tetején kialakított völgybe, amiből a sártenger miatt nem volt egyszerű feladat visszajutni. Ezt a nem kis feladatot megoldva a csoport úgy döntött, hogy ne a szűk, bokros erdei ösvényen haladjunk tovább, hanem a betonozott úton maradjunk, ameddig csak lehet.


Amikor már nem volt lehetőség a betonozott sétálóúton menni célunk felé, bevetettük magunkat az erdőbe. A sáros emelkedők már nem okoztak nekünk gondot a korábbi völgyes élményünk miatt, de az ösvényekre kidőlt fák kalandossá tették a túra következő részét. Szó szerint kitaposatlan utakon haladtunk, árkon-bokron keresztül, ami a csoport összetételét tekintve mindenkinek kihívást jelentett. Ez azonban nem szegte senkinek sem kedvét és hamar elérkeztünk a névtelen patak forrásához.
Egy kis pihenő után visszatértünk a gyalogútra és elsétáltunk a Kiscelli Múzeumhoz, ahol egy jól kitapintható sárkányszobrot találtunk, valamint egy kutat, ahol megtisztíthattuk a sárossá vált cipőinket, bakancsainkat, de volt olyan ügyes csoporttag is, akinek a cipője sár nélkül megúszta a túrát.
A túra a Margit Kórház déli oldalán ért véget, a 160-as és a 260-as buszok megállójában. Végezetül pedig megbeszéltük, hogy amint sikerül összehangolni az időpontokat, akár nagyobb létszámban is megismételjük a túrát.
Neumann Károly
József Attila Művelődési Ház – Esélyegyenlőségi nap


A XIII-XIV. kerület közösségi mentorának, Jánosi Veronikának köszönhetően, egy alkalomhoz illően sokoldalú programtervezet született. Érzékenyítéssel, kézműves foglalkozással, valamint segédeszköz-bemutatóval és fotókiállítással készültünk az érdeklődőknek. 5 osztály látogatott el a művelődési házba, kisebbek és nagyobbak egyaránt akadtak a jelentkezők között. A program három helyszínen zajlott és hogy minden gördülékenyen menjen, Vera mozgósította az Egyesület munkatársainak jelentős részét, a legkülönbözőbb területekről. Érdekes kihívásnak ígérkezett ennyi ember munkáját összehangolni, de szerencsére remekül sikerült, mindenki kitett magáért, amiért mindnyájukat egyenként is köszönet illeti.
Az első helyszínen, az előtérben a gyerekek a látássérülés témája motiválta fotókat nézegethettek, ezek a képek különleges nézőpontból, néha szokatlan, esetleg sajátosan értelmezhető, áttételes formában igyekeztek ábrázolni, hogy mit jelent a látássérülés fogalma, közvetett tapasztalata a fotós számára.
A második helyszínen, az érzékenyítés alkalmával a diákok és tanáraik ezúttal nem csak az érzékszerveik látástól független működését tehették próbára, hanem emellett elméleti tudásukról is számot adhattak. A program bevezető részeként ugyanis önkéntesünk, Laci mesélt a vakvezető kutyás közlekedés szabályairól, a kutyák képzéséről és feladatairól, majd a segítségnyújtás különböző módozatait is kipróbálhatták a vállalkozó kedvűek. Aki jól figyelt, könnyű dolga volt az ezt követő tudáspróba kitöltésekor, amibe Vera egy-egy műveltségi kérdést is belecsempészett, hogy azért ne legyen olyan egyszerű. Jó érzékkel válogatott, a csapatok többségének ezek a részek okozták a legnagyobb fejtörést. Az érzékenyítő feladatok folytatásaként illat- és pénzfelismerés következett, majd az ügyesebbek a Braille-írás megfejtésében jeleskedhettek. A csapatversenyek lezárásaként (egy asztal egy csapat) eredményhirdetés következett, apró, de annál motiválóbb ajándékok kerültek kiosztásra, emellett mindenki megkapta a „jutalomfalatját” is nápolyi formájában – ebből természetesen mi magunk se maradhattunk ki a szünetekben, hisz fontos a pozitív megerősítés.
Az osztályok csoportbontásban vettek részt a programon, így míg a kis bagázs egyik fele érzékenyült, a többiek meglátogatták a harmadik helyszínt, ahol többek között különböző segédeszközökkel lehetett közelebbről is szemügyre vagy kipróbálni. Péter beszélgetett a fiatalokkal a fehérbot használatáról, megismerkedhettek többek között az ingázás és pásztázás fogalmával. A gyerekek őszinte érdeklődéssel fordultak a kollégák felé, akik minden kérdésükre szívesen válaszoltak. A segédeszközök kapcsán szóba kerültek különféle megoldási stratégiák egy adott problémára, ezzel is bemutatva, hogy a látássérülés nem egyenlő a kiszolgáltatottsággal.
A kreatív sarokban a lányok virágokat hajtogathattak vagy színes gumikarikákból karkötőt készíthettek, ami – mint általában a rendezvényeken – osztatlan sikert aratott, Eszter pedig Braille-írótábla használatával vastagabb papírlapokra írta az elébe járulók nevét, ebből aztán praktikus könyvjelzők készültek. Többen Péter Braille-ismeretét tesztelve felolvastatták saját cetlijüket, mire aztán a kolléga sem maradt adósuk, mutatott nekik egy Braille-verseskötetet, Weöres Sándortól, amiben ezúttal nekik kellett kitapintaniuk a jeleket.
Mindent egybevetve a program remekül sikerült, a gyerekek jól érezték magukat és a művelődési ház munkatársainak visszajelzései is abszolút pozitívak, visszavárnak. A program méltó lezárásaként közös fotók is készültek, Szalkai úrral az ő kezdeményezésére, talán az elismerését kifejezendő.
Susovich Erika
A Debreceni Állat- és Növénykert közleménye

Kép forrása: programozoo.hu
Továbbá szeretettel meghívjuk az MVGYOSZ igazolvánnyal rendelkező 18 év alatti gyerekeket és családtagjaikat a 2015. június 6-án, szombaton 17 órától 21 óráig tartó Dreamnight – Merj álmodni! című ingyenes rendezvényünkre.
Program:
17 órától szakvezetéses Stadion – túra
18 órától 21 óráig állatkerti programok
A részvétel a fogyatékkal élő gyerekek családtagjainak, (szülők és testvérek) is ingyenes, de regisztrációhoz kötött, mivel a résztvevők létszáma korlátozott!
Érdeklődni lehet az 52/ 310-065-ös vagy az 52/ 413-515-ös telefonszámon.
Üdvözlettel:
Gyarmathyné Koleszár Éva
programszervező
Az ombudsman a látássérült emberek bankautomata-használatáról

Kép forrása: www.cityofoelwein.org
Egy beadvány vizsgálatában Székely László ombudsman azt fogalmazta meg, hogy tervek vannak, jogszabály nincs és az ajánlásban álló más követelmények sem teljesültek, egyelőre legalábbis. Így viszont alapjogok sérülnek, amik érvényesítéséért az ombudsman az emberi erőforrások miniszteréhez fordult.
Biztosítsák a látássérült emberek akadálymentes hozzáférését a bankautomaták szolgáltatásaihoz. Határozzanak meg minimum követelményeket a fogyatékossággal élők hozzáférésének megteremtésére a magántulajdonban lévő bankautomatákhoz és ehhez alkossanak kikényszeríthető és határidőkhöz kötött jogszabályi keretrendszert. Az újonnan beszerzett bankautomaták és más banki szolgáltatások legyenek teljes mértékben hozzáférhetők a fogyatékossággal élő emberek számára. Kapjanak rendszeres képzést a bírák és más bírósági tisztviselők a Fogyatékossággal Élők Jogairól szóló ENSZ-Egyezményről és annak Fakultatív jegyzőkönyvéről annak érdekében, hogy az eléjük kerülő esetekben a fogyatékosság kapcsán kellő ismeret alapján dönthessenek. Hozzák összhangba a jogszabályokat és az ítélkezési gyakorlatot azokkal a kötelezettségekkel, amelyeket az Egyezmény részes államai elfogadtak.
Forrás: hirkozpont. magyarorszag.hu
Köszönjük Monostori Csaba tagtársunknak, hogy felhívta a figyelmünket a cikkre!