Zenei csemege a XVII. kerületben

Fotó előadás

Fotó előadás

Hallhattunk Mozart válogatást, részleteket a Gyűrűk ura filmzenéjéből, latin-amerikai dallamokat, (moliendo cafe, guantanamera, quien sera, stb.), valamint közkedvelt magyar rajzfilm zenéket is (Vuk, Mézga család, A nagy ho-ho-horgász).

A 30-40 tagú zenekart az iskola növendékei alkották és Jutasi Miklós vezényelt. Az előadás közel két órán át tartott, melyet néhány feltett kvíz kérdés tett még élvezetesebbé. A helyes választ adók jutalmul finom csokoládét kaptak. A zömében családi közönség sok-sok tapssal köszönte meg az élményt.

Tagjainkkal úgy döntöttünk, hogy máskor is részt veszünk az iskola koncertjein, hiszen ez által a mi közösségünkkel is hozzájárulhatunk az intézmény fennmaradásához.

 

Krayné Faragó Zsuzsanna

A Közlekedési múzeumban jártunk

Közlekedési Múzeum fotó 1Közlekedési Múzeum fotó 2

Március 10-én, 13.30-kor szép, napsütéses időben gyülekezett népes csoportunk a múzeum főbejárata előtt.
13.45-re volt időpontunk, a helyszínen pedig egy kedves és intelligens tárlatvezető hölgy várt ránk. Első utunk az autók felé vezetett, ahol megérinthettük a kerekeket és a vázat. Második helyszínünkön a fogatos járművekkel ismerkedhettünk meg: megtekinthettünk a régi időktől egészen napjainkig használatos szekereket, illetve rá is ülhettünk egy régi járműre. Később a biciklik történetéről hallhattunk, amelyek a régebbi időkben hátsó kerék meghajtásos technikával közlekedtek.

Közlekedési Múzeum fotó 3

A program utolsó szakaszában csengethettünk a vasútnál található csengővel, amellyel jelzik ,hogy érkezni fog egy szerelvény, valamint beülhettük egy vasúti kocsiba is.

A tagok visszajelzései alapján és a saját nevemben is mondhatom, hogy egy élvezetes délutánt töltöttünk el a múzeumban. Bízunk benne, hogy lesz még folytatás!

Jánosi Veronika

Kikapcsolódás a természetben

Kép forrása: www.kobufe.hu

Kép forrása: www.kobufe.hu

Csapatunk 2015.03.28-án, 3/4 10-kor gyülekezett a Széll Kálmán téren, a metró mozgólépcsőjének tetején. Innen busszal mentünk fel a Normafához és a réten tettünk frissítő sétát, mielőtt ráleltünk volna a sétaútra. Közben szebbnél szebb fákat csodáltunk meg, gallyak recsegtek a lábunk alatt, a kirándulás zárásaként pedig rétesezni is betértünk.

A 21A buszra visszaszállva elmentünk egészen a Gyermekvasútig, majd a fogaskerekűvel lejöttünk a Városmajor utcáig, ahol elbúcsúztunk egymástól. A hűvös idő ellenére kellemes délelőttöt töltöttünk együtt.

 

Jánosi Veronika
Susovich Erika

Meghívó

Kép forrása: magyaredzo.hu

Kép forrása: magyaredzo.hu

Helyszín: a Vakok Általános Iskolájának Nádor terme (1146 Budapest, Ajtósi Dürer sor 39.)

Napirend:

A közgyűlés szünetében a helyszínen megismerhetik Láthatár segédeszközboltunk árukínálatát és kedvezményesen vásárolhatnak!

Amennyiben a közgyűlés 9 órakor nem határozatképes, úgy azt az egyesületi alapszabály IV. fejezet 1/8. pontjában leírtak szerint 30 perccel később a jelenlévő tagság létszámától függetlenül megtartjuk.

A közgyűlésen való részvételt regisztráció előzi meg, ezért valamennyi tagtársunkat kérjük, feltétlenül hozza magával tagsági könyvét!

Kérjük, tiszteljen meg bennünket megjelenésével! Részvételére feltétlenül számítunk!

 

Fodor Ágnes
Elnök

Újabb workshopot szerveztek a mentorszülők

Forrás: www.toppr.com

Forrás: www.toppr.com

Helyszín: 1146 Budapest, Hermina út 57. CSERF-S „nagyterem”.
Időpont: 2015. március 21. (szombat) 10:00 – 14:00
Előadók: Dénesné Spitzer Éva , Kapitány Imola (Mozaik Közhasznú Egyesület az Autizmussal Élő Emberekért)
Téma: Az autista mentorszülő hálózat kialakulása, a hálózat építés tapasztalatai, a mentorszülők képzésének elemei, a hálózat jó gyakorlatai, a két hálózat kapcsolódási lehetőségei, a szülősegítés és a mentorálás alapvetései.

A workshop jó hangulatban, igazi önkéntesi elhivatottsággal teli légkörben zajlott. A két hálózat mentorszülői szinte azonnal megtalálták a közös hangot. A hálózatok eddigi történetén, sikerein túl, előkerülhettek a mentorálás alapkérdései is. Mik a mentorszülő kompetencia határai, hogyan, mikor és meddig lehet segíteni egy mentoráltat és hogyan támogassuk a szülőt az óvodával, iskolával való kommunikációban? Előadóink beszámoltak a Mozaik Egyesület képzéseiről, a diagnosztikai helyekről és az autizmus legjellemzőbb tüneteiről.

Beszélgettünk továbbá a látássérült gyermekek esetében megjelenő autisztikus tünetek esetleges megjelenési formáiról is, valamint megvitattunk olyan fontos kérdéseket is, mint:

Nem elégséges, ha a mentorszülők bemutatkozói megtalálhatóak a weboldalon, hanem az ismertséghez fontos az is, hogy a szervezet nagyobb médiakampányokat rendeljen a hálózat mellé, továbbá hogy a mentorszülők a szervezetek által biztosított szórólapjaikkal eljussanak:

A workshopon a VGYKE két munkatársa, valamint egy óvoda vezetője is jelen volt, így elkezdődhetett egy információ -és tapasztalatcsere a szülői és intézményi felek között is. Köszönet azoknak, akik eljöttek és szeretettel várjuk azokat, akik még nem voltak nálunk!

Veres Katalin
Hálózati koordinátor

Látogatás a Nemzeti Múzeumba

Kiállítás fotó 1Kiállítás fotó 2

10 órakor érkeztünk meg az előcsarnokba, ahol már várt ránk a tárlatvezető. A kiállítás a múzeum állandó tárlata, amely 1996 óta fogadja a látogatókat. Lehetőségünk adódott megtapintani több tárgyat is, többek között a szablyát, a tollas buzogányt, a láncinget, a korabeli férfi kucsmát, a női fejkötőt, a pénzérméket és a népi hangszert.

Szintén kitapintható volt Hunyadi János síremlékének csatajelenetet ábrázoló, valamint a Visegrádi vár híres kútjának másolata. A kiállítás Braille írással is olvasható volt. Ami pedig leginkább elnyerte a 15 fős csapat tetszését az egy Bártfáról származó könyvszekrény volt, melynek különleges illatát a fa anyaga biztosította.

A program végeztével megköszöntük tárlatvezetőnk profi és szakszerű idegenvezetését, mely átfogó képet adott a magyar történelem eme időszakáról, valamint elhatároztuk, hogy legközelebbi találkozónkat a Rákóczi szabadságharctól a Magyarország 1990-ig című kiállítással gazdagítjuk majd.

 

Krayné Faragó Zsuzsanna
Acsay Péter

Hallássérülteket is alkalmaz a Szerencsejáték Zrt.

Kép forrása: rehabportal.hu

Kép forrása: rehabportal.hu

A közösen elindított pilot projekt keretében a Szerencsejáték Zrt. megnyitotta a sorsjegy árusi munkakört a siketek és nagyothallók számára, így két nagyothalló személyt alkalmaztak 6 hónapon át, akiket a zárást követően véglegesítettek is.

A két új nagyothalló integrációjának első lépéseként elkészült egy eljárásrend, amelynek köszönhetően az új kollégák sikeresen, akadálytalanul integrálódtak a Szerencsejáték Zrt. munkatársai közé, és az értékesítőhelyi környezetbe is. A SINOSZ segítségével olyan felvételi és beilleszkedést támogató protokoll született, amely tetszőlegesen alkalmazható más munkakörök humánerőforrás-igényének kielégítése során is.

A Szerencsejáték Zrt.-vel közösen elkezdett projekt része volt a leendő vezetők és munkatársak érzékenyítése, a hallássérült munkavállalókat érintő legfontosabb kommunikációs ismeretek átadása. A képzést siket és nagyothalló trénerek tartották.

A pilot projekt fontos feladata volt, hogy előmozdítsák a sokszínűséget és a befogadó szemléletet a magyarországi munkahelyeken és népszerűsítsék a társadalmi felelősségvállalással kapcsolatos jó gyakorlatokat.

Forrás: OrientPress

Felhívás!

Kép forrása: fesztikorkep.com

Kép forrása: fesztikorkep.com

A fesztivál – ez évben a retro jegyében (retro helyszín, retro hangulat), – a különféle művészeti csoportokban tevékenykedő fogyatékos és ép emberek megmutatkozását célozza, egyszersmind lehetőséget biztosít a felkészítők számára a szakmai tapasztalatcserére.

A rendezvény időpontja: 2015. május 15-16. (péntek-szombat)
A rendezvény színhelye: Újpalotai Közösségi Ház és a Fő tér, 1157 Budapest, Zsókavár u. 15.

A fesztiválon lehetőség nyílik néptánc, társastánc, modern tánc, ének, vers- és prózamondás, színpadi játék, zenés színpadi játék, bábjáték bemutatására, valamint egyéni hangszeres zene előadására, illetve zenekarok és együttesek szerepeltetésére.

Egy-egy intézmény, illetve alkotói közösség több produkcióval is felléphet, melyeket külön-külön kérik nevezni.

A fellépő művészek munkáját, a motiváció szándékával, művészeti áganként, szakmai értékelők minősítik.

A Speciális Művészeti Műhely immár több mint két évtizede szervezi azon programjait, melyek a fogyatékkal élő emberek művészeti foglalkoztatását, az általuk létrehozott produktumok bemutatását segítik elő.

Az Újpalotai ÉNO segítségével tavalyelőtt útjára indított kezdeményezéssel lehetőséget szeretnének adni a művészeti csoportok és egyéni előadók bemutatkozására, a színpadi fellépésre, egyúttal a bemutatókról történő közös beszélgetésre, ezzel a felkészítők szakmai megsegítésére.

Várják budapesti és pest megyei tag -és társintézményeik művészeti csoportjait, hasonlóképpen erre biztatják a vidéki műhelyeket is, amennyiben kedvük és lehetőségük van Budapestre jönni. (Szálláslehetőséget korlátozott számban biztosítanak a szervezők) Jelszavuk a retro jegyében: “Gyere velünk ’65-be!”

A szervezők bíznak abban, hogy az intézmények és szervezetek közül számosan élnek a lehetőséggel, és többekkel találkozhatnak Újpalotán!

Tisztelettel kérik a mellékelt jelentkezési és nevezési lap kitöltését a csatolt formátumban (word) és az MSMME e-mail címére – msmme@t-online.hu – 2015. április 3-ig történő megküldését.

A fesztiválnak nincs részvételi díja, ugyanakkor előnyben részesítik az MSMME tagdíját befizetett intézmények jelentkezését.

A fesztivál programjait péntek délután és este, továbbá szombat délelőtt és délután tervezik, a jelentkezési lapon kérik jelezni a fellépés tervezett napját (pénteken 14-18 óra között, szombaton 10-16 óra között tervezik a fellépéseket, amennyiben sokan jelentkeznek ugyanazon napra, a műsorszám torlódás elkerülése érdekében egyeztetést kezdeményeznek). Szeretnék, ha minél többen tudnának mindkét nap ott maradni, ezért kérik, hogy a csoportok lehetőség szerint mindkét napot vegyék figyelembe a jelentkezéskor.

A résztvevőknek szombaton ebédet biztosítanak, a szállást igénylőknek vacsorát, illetve reggelit. Ezen felül pénteken este vacsorát 800 Ft/fő áron lehet rendelni.

Kérjük, hogy igényeiket a létszám közlésével a Jelentkezési lapon, műsorszámaikat a Nevezési lapon szíveskedjenek pontosan jelezni. Esetleges kérdéseik megválaszolásában a következő telefonszámon állnak rendelkezésükre: 36/430-598.

Várják jelentkezésüket a Fővárosi Speciális Művészeti Fesztiválra, mellyel újabb lehetőség kínálkozik az akadályoztatott személyek művészeti képességeinek bemutatására, a befogadó társadalom irányába ható szemléletváltásra, annak a tapasztalatnak a megszerzésére, hogy fogyatékkal élő és ép ember között sokkal több az azonosság, mint a másság.

Jelentkezési és nevezési lap

 

 

A FESZT javaslatai

Kép forrása: palyazatmenedzser.hu

Kép forrása: palyazatmenedzser.hu

Dr. Selmeczi Gabriella, a bizottság elnöke által kaptak meghívást az ülésre a FESZT tagszervezetei.

A napirendi pontok között szerepelt az elmúlt időszak Országos Fogyatékosügyi Programjáról (OFP) szóló beszámoló, valamint az új, 2015-2025-ös OFP program elfogadása. Előbbihez személyesen szólhattak hozzá a jelenlévők, utóbbinál pedig írásban jelezhették javaslataikat, melyeket remélhetőleg figyelembe fognak venni az intézkedési tervekben.

 

„Az intézkedési tervek kidolgozásakor markánsan kell képviselnünk a fogyatékossággal élők, s ezáltal a vak és gyengénlátó emberek érdekeit”

–nyilatkozott Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke.

A FESZT észrevételeinek és javaslatainak megtekintése

Operatőröket, vágókat keresünk!

Kép forrása: www.szatmar.ro

Kép forrása: www.szatmar.ro

Olyan kreatív alkotó, rendkívül ambiciózus fiatalokat keresünk, akik a látássérültség témáját és az egyesületünk szolgáltatásait egy fantáziadús és újszerű kampányfilmben tudnák megjeleníteni. A kisfilmet a gerillamarketing eszközeivel az interneten keresztül szeretnénk több tízezer emberhez eljuttatni, népszerűsítve az egyesületet, illetve buzdítani az embereket arra, hogy adójuk 1%-át felajánlva segítség a VGYKE munkáját, fejlődését.

Amennyiben szeretnél Te is részese lenni egy kreatív és egymást inspiráló alkotói csapatnak, ahol bátran kipróbálhatod ötleteidet és szárnyalhat a fantáziád, akkor töltsd el nálunk szakmai gyakorlati időd, vagy légy új munkatársunk!

Kedvcsinálóként nézd meg az egyesület “Vak vezet világtalant” című kisfilmjét, valamint honlapunkat.

Jelentkezni önéletrajzzal és motivációs levéllel lehet az info@vgyke.com e-mail címen.

 

Törekedni kell a fogyatékossággal élők társadalmi beilleszkedésére

Kép forrása: rehabportal.hu

Kép forrása: rehabportal.hu

A házelnök a Frim Jakab Emlékérem és a Göllesz Viktor ösztöndíj átadásán köszöntőjében úgy fogalmazott, egy olyan társadalomban, egy olyan közösségben akarunk élni, amelyben mindenki annyit ér, amennyit át tud magából adni embertársai részére, mindenki annyit ér, amennyit segíteni tud másokon.

Kövér László hangsúlyozta, egyetlen ember sem várhat el több szeretetet, figyelmet és bizalmat, mint amennyit önmaga tanúsít embertársai iránt, és ez különösen igaz a fogyatékossággal nem rendelkező és a fogyatékossággal élő emberek közötti viszonyban.

Az a közösség, amely nem törődik az arra rászorulókkal, amely nem viseli szívén a fogyatékkal élők sorsát, az nemcsak a rászorulókat fosztja meg az érvényesülés, a hasznos és értékes élet lehetőségétől, hanem saját magát is megfosztja attól az életerőtől, amely éppen e törődés nyomán erősödik meg benne – fogalmazott Kövér László.

Az Országgyűlés elnöke beszédében kiemelte, törekedni kell arra, az ország és a társadalom akadálymentes legyen, szó szerinti és átvitt értelemben is, és hogy a hátrányosabb helyzetben lévő embertársaink elé ne gördítsünk olyan akadályokat, amelyek hátráltatják őket érvényesülési törekvéseikben.

Kövér László bízik abban, hogy a következő esztendőkben az úgynevezett infokommunikációs szolgáltatások terén érdemben tudják javítani a fogyatékossággal élők esélyegyenlőségét a számukra szükséges adatokhoz, ismeretekhez való hozzáférésben.

A házelnök kitért arra, hogy 2001 és 2011 között  52 ezerről 66 ezerre nőtt a fogyatékossággal élő foglalkoztatottak száma.

Az adatok mögött személyes történetek, erőfeszítések és teljesítmények vannak – mondta Kövér László -, és köszönetet kell mondani az ösztöndíjat elnyerőknek azért, hogy hasznos tagjai szeretnének lenni a többségi társadalomnak, és kitartásukkal, elkötelezettségükkel kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a munka, a sport, a tanulás és a művészet világában.

Gyene Pirosa, a Értelmi Fogyatékossággal Élők és Segítők Országos Érdekvédelmi Szövetsége (ÉFOÉSZ) elnöke arról beszélt, méltó személyeket választottak ki a díjra és az arra érdemesek jutottak ösztöndíjhoz. Hozzátette: a fogyatékossággal élő embereknek is tenni kell a beilleszkedésért, de meg kell találni azokat az embereket is, akik segítenek ezen az úton az arra rászorulóknak.

Frim Jakab Emlékérmet vehetett át Bernáth Ildikó a támogatott lakhatás nagykövete és Porga Gyula, Veszprém polgármestere.

Az emlékérmet 1990-ben alapította a szövetség a neves gyógypedagógus munkássága előtt tisztelegve. A díj célja az olyan szakemberek, illetve közéleti személyiségek elismerése, akik munkájukban kiemelkedő eredményeket értek el az értelmi fogyatékosságügy és az érdekvédelem területén.

Göllesz Viktor ösztöndíjban részesült Szalay Anna Lilla és Katona Zoltán Levente művészet kategóriában, Pesti Dávid tanulás kategóriában, Erdősi Edina munka, és Holdosi Károly sport kategóriában.

A Göllesz Viktor ösztöndíjjal tehetséges értelmi fogyatékossággal élő fiatalokat támogatnak, elősegítve ezzel közösségi tevékenységeiket, a társadalomba való beilleszkedésüket.

Forrás: MTI

Előadás a Corvinus Egyetemen

Kép forrása: www.best-masters.com

Kép forrása: www.best-masters.com

„Büszkék vagyunk arra, hogy civil szervezetként a szervezetfejlesztés eredményeiről beszélhettünk, valamint felmutathattuk, hogy ezt eszközként használva egy olajozottan működő csapatmunkát tudunk prezentálni. Úgy vélem, hogy a tudatos szervezés és a stratégia az, amely a VGYKE sikerének kulcsa a mai napig” – nyilatkozott Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke.

„A 2010-től 2012-ig tartó szervezetfejlesztési folyamatokkal 2012-ben közönségdíjat nyertünk el a Szervezetfejlesztők Magyarországi Társaságának (SZMT) pályázatán. Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy azóta is élvezhetjük a HR-es szakma elismerését, s az egyetem felkérése is ennek kapcsán született meg” – fogalmazott az elnök asszony.

Az előadás prezentációjának letöltése

Ivanova Daniela