Fogyatékkal élő sportolókat segítenének

A FODISZ vezetői nagyon fontosnak tartják, hogy fejleszteni tudják azoknak a fogyatékkal élő diákoknak a sportolási lehetőségeit, akik integráltan tanulnak az általános iskolákban. Baranyában nagyjából ezer ilyen tanulóról van tudomásuk, de bíznak benne, hogy sikerült mindenkit „megtalálni”, aki eddig kívül esett a látókörükön.
Éppen ezért kezdték el egy digitális térkép fejlesztését. Ezzel gyorsan és hatékonyan tudnának információkat szerezni arról, hogy mely régiókban pontosan hány fogyatékkal élő diák van, illetve ők fogyatékosságukat tekintve milyen kategóriába tartoznak.
A pécsi találkozó remek lehetőséget kínált arra, hogy a Pécsi Sport Nonprofit Zrt.-vel és a Fogyatékkal Élők Baranya Megyei Sportszövetségének elnökével megállapodjon arról a FODISZ, hogy a jövőben szorosan együttműködve minél hatékonyabban segíthessék a fogyatékkal élők sportolási lehetőségeinek biztosítását.
Forrás: rehabportal.hu
Síbajnokság
2015. évi hallássérült, látássérült, mozgássérült, értelmi fogyatékos országos alpesi síbajnokság

Kép forrása: berbe.hu
Időpont:
2015. február 16-17.
Helyszín:
Eplény, Nordica Síaréna
A csatolt pontos és hivatalos versenykiírástól eltérően kérnénk, hogy a látássérültek a zsolti@elektro-b.hu e-mail címen jelentkezzenek, ha bármiben szükségük van segítségre.
A 2015. évi országos bajnokságon látás-, hallás-, mozgássérült és értelmi fogyatékos személyek próbálhatják ki magukat és mérhetik össze képességeiket a klasszikus alpesi síszámokban. Az esemény egyben lehetőséget ad két napnyi kedvezményes síelésre, az egymással való találkozásra és a fogyatékos emberek sportjának népszerűsítésére, a terület új dimenzióinak megjelenítésére. A síelés nem az a sport, amiről az ép emberek többsége feltételezi, hogy fogyatékossággal élő emberek is űzik, ezért gyertek, mutassuk meg, hogy a sípályákon is ott a helyünk! Éppen emiatt, reméljük, az esemény nagy médiaérdeklődésre is számot tart.
A nevezéssel, részvétellel és a program további részleteivel, és költségekkel kapcsolatosan további információk kérhetők:
Balogh Zsolt:
Tel.: +3670 337 5053
E-mail: zsolti@elektro-b.hu
Fábián Attila:
E-mail: fabian.attila007@gmail.com
Már 2015-ben megjelenhet a vakokon segítő bionikus szem

A Pixium Vision szerint 2015-ben kezdődhet meg az Iris névre hallgató retinaimplantátumok egészségügyi alkalmazása, ehhez ugyanis már csak az engedélyeztetési eljárás lefolytatása van hátra – derül ki a Bloomberg híréből. Az eszközt jelenleg öten tesztelik, a cég márciusra szeretné megduplázni a páciensek számát, jövő év végére pedig szeretnének annyi adatot gyűjteni a technológia hatékonyságáról, hogy az egészségügyi hatóságok engedélyezzék az Iris forgalomba hozatalát.
A retinába épített rész mellett az Iris része egy speciális szemüveg is, melyben biometrikus érzékelővel és infravörös jeladóval felszerelt mini kamera van. A részek működését egy zsebben hordható számítógép vezérli, ebbe érkezik be a kamera jele, az ezt elemző és digitálissá alakító számítógép visszaküldi a jelet a szemüvegben lévő infravörös emitternek, ami pedig továbbítja azt a retinában lévő implantátumnak. Az implantátum ezek után 50-150 elektródán át végzi a stimulációt.
A Pixium technológiája elég látóképességet biztosít ahhoz, hogy használói közlekedni tudjanak, de a vállalat már dolgozik egy olyan verzión is, amellyel az érintettek arcokat is felismerhetnek majd, sőt olvasni is képesek lesznek.
A Bloomberg szerint az Iris tesztjei jól állnak, jó esély van arra, hogy a technológia segíthessen a világon élő összesen 39 millió vak embernek.
Forrás: http://rehabportal.hu
Informatika oktatás az Óbudai Egyetemen
A beiratkozás időpontja és tanfolyam kezdete:

Kép forrása: www.iffinformatika.hu
2015. február 12. csütörtök, 10 óra
Ezen a napon indul a kezdő csoport részére az oktatás.
A tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik a Windows 7 operációs rendszer kezelését, a számítógépes alapismeretek, online alapismeretek, továbbá az Office 2010 irodai programcsomag lényeges alkalmazásait, moduljait szeretnék elsajátítani.
Az ECDL bizonyítvány megszerzésének módjai:
- rendszeres tanfolyami részvétel heti 1 vagy 2 alkalommal 6 tanórában
- modulvizsgára jelentkezés, oktatás nélkül, tárgykörbeli szintfelmérés – vizsgára történő regisztrálás előtt – házi vizsgát kell tenni
- távoktatás jelleggel, az alábbi módszerekkel segítünk a felkészülésben:
JAWS tandem használatával, Skype-on és Email-en keresztül
A tanfolyam elsősorban az ECDL Start megszerzését célozza.
A felkészítés gyakorlatközpontú. Minden modult gyakorlati feladatokon keresztül mutatunk be.
A foglalkozások konzultációs jellegűek, tematikája az ECDL vizsgaközpont által kiadott tananyag szerint épül fel. A közösen megtárgyalt, egyénileg kipróbált anyagrész mellett lehetőséget biztosítunk az otthoni gyakorlás során felmerült kérdések tisztázására is.
Az egyes modulok képzési időtartama:
40-50 óra
Az ECDL Start moduljai:
- számítógépes alapismeretek
- online alapismeretek
- szövegszerkesztés
- IT biztonság
Teljes körű ECDL vizsgához további modulok:
- táblázatkezelés
- adatbázis-kezelés
- prezentáció
A prezentáció helyettesítésére alternatív megoldásként OCR (optikai karakterfelismerő) és SCR (képernyőolvasó) alkalmazásokat vezettünk be. Tapasztalataink szerint a célcsoport igényeit, úgy tudjuk legjobban szolgálni, ha a tanárok személyesen is megküzdöttek már akadályokkal, valamint jelentős tapasztalatokkal rendelkeznek az informatikai rendszerek használatában.
A programhoz szakmai felügyeletet a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság is biztosít, valamint azért, hogy a vizsga a résztvevőknek ne jelentsen anyagi terhet, az ECDL vizsgakártyákat is térítésmentesen bocsátja rendelkezésre. A fejlesztőlaborban jelenleg 12 munkaállomásból álló géppark áll rendelkezésre a hallás- és látássérültek számára, felszerelve a szükséges szoftverekkel. Az időről-időre megújuló ECDL követelményrendszerhez igazodva, optimalizáltuk a tananyagot. A sok éves tapasztalata alapján megújult módszertan alkalmazásával folytatjuk a képzést.
Az alábbi elérhetőségeken lehet jelentkezni a tanfolyamra:
Dr. Kutor László docens, a program kezdeményezője és szervezője
Ecsedi Csaba informatikus, felkészítő tanár
ecsedi.csaba@nik.uni-obuda.hu
Óbudai Egyetem – Neumann János Informatikai Kar
Cím: 1034 Budapest, Bécsi út 96/b 1.em. 112. fejlesztőlabor
Telefon: +36-1-6665534 (kedd és csütörtök)
Mobil: +36-30-2242798
Találd meg a helyed 2015-ben!


Az eseményre 2015. január 22-én, 17:30-tól 19:00 óráig került sor a Hermina út 57-es szám alatt. A szűk másfél órában csak úgy záporoztak a kérdések Zsoltra, aki örömmel mesélt magáról, az álmairól, céljairól, továbbá nehéz és boldog pillanatairól.
Hogyan lettél látássérült, és hogy sikerült ezt követően erőre kapnod?
21 évesen vesztettem el a látásom egy agydaganat miatt. A műtét után nem mentem rehabilitációra, külső segítség nélkül álltam fel. Másfél évre volt szükségem ahhoz, hogy regenerálódjak és ez idő alatt sok olyan döntést kellett meghoznom, ami a mai napig meghatározza az életemet. Kitűztem olyan célokat, amelyekért harcolhattam, s amelyek átlendítettek a holtponton.
Megtanultam a billentyűk sorrendjét, ezzel elsajátítva a vakon gépelés technikáját, majd elkezdtem emberek közé járni, hogy érjenek új impulzusok, benyomások. Ezek az elhatározások indítottak el a továbblépés útján.
Honnan jött a szociálpolitika?
Még a látásvesztésem előtt 2 évig villamosmérnöknek tanultam Győrben, de már nem tudtam visszamenni. Első lépésként elvégeztem egy masszőrtanfolyamot, de viszonylag hamar rádöbbentem, hogy ez számomra kevés, nem elég kihívás.
Akkoriban a Vakok Állami Intézetének kollégiumában laktam és voltak olyan ismerőseim, akik szociális munkát szerettek volna tanulni. Mivel úgy véltem, hogy a szociális munkásként lennének olyan feladatköreim, amelyek számomra nem kivitelezhetőek, így inkább a szociálpolitika felé kacsintgattam. Ezen belül is a foglalkoztatáspolitika volt az a terület, ami nagyon megragadta a fantáziámat.
Számodra mi a coaching?
A coaching egy eszköztár, egy szemlélet, amely megadja a lehetőséget számomra, hogy valakin segíthessek úgy, hogy Őt támogatom. Az előfeltételezés az, hogy minden embernek van egy célja, és olyan sok tudás, illetve képesség van bennünk, amelyet akaratlanul is, de mélyen eltemetünk Az én feladatom az, hogy elhiggye: Ő képes arra, hogy tudásának és képességeinek birtokában ezt a célt el is érje.
Milyen indíttatásból kezdted el a coach tanfolyamot?
Még az egyetemen tanultam, amikor már sikerült elhelyezkednem a munkaerőpiacon. Kutatással, módszertani fejlesztéssel, stratégiai tervezéssel foglalkoztam hosszú évekig, de egy idő után éreztem, hogy szeretnék valami mást is csinálni. Úgy gondoltam, hogy a coach tevékenység egy érdekes, izgalmas és számomra új terület. Utánanéztem a tanfolyamoknak, majd belevágtam és elindultam ezen az úton.


Hogy érzed, meg kell még küzdened az előítéletekkel a coaching során?
Szájhagyomány útján terjed a hírem, s ennek nagy előnye, hogy a kliensek hamar túllépnek a tényen, hogy látássérült vagyok. Fenntartások kételyek biztosan vannak bennük, de már az első alkalommal eldől, hogy szimpatikusak vagyunk e egymásnak, vagy sem.
A mediációs végzettséged mennyiben segít téged az életedben?
A mediáció ráerősített arra, hogy a türelem egy erős és pozitív tulajdonság. Amikor kijöttem a kórházból a szemész doktor azt mondta nekem: „egy dolgot kell megtanulnia kedves Zsolt, türelmesnek kell lennie!” Akkor még nem értettem, hogy pontosan mire is gondol, de később, amikor hosszú percekig kerestem a földre leesett kulcsot, már tudtam. A mediáció ezt a türelmet strukturálta bennem.
Hogy néz ki egy napod?
Általában fél 7-kor kelek, ami nehezen megy nálam, mert nem reggel vagyok aktív. A munkám nagyon változatos, ezért az alkalmazkodóképesség és a rugalmasság nagyon fontos tényezők az életemben. A klasszikus munkaidőm nagy részét az Újbuda Önkormányzatánál végzett tevékenységem tölti ki: egy családbarát projekt szakmai vezetője vagyok. E mellett még dolgozom a VGYKE-nél és bontogatom a szárnyaimat coachként. Szeretném, ha a későbbiekben lennének fix napok, amelyeken egy-egy munkakörre több időt szánhatok, és örülnék, ha a coaching a jelenleginél nagyobb szerepet kapna. Esténként jógázom, vagy aikidózom, illetve a barátokkal vagyok. Általában éjfél és hajnali 2 között kerülök ágyba.
Sport akkor és most?
Mindig is imádtam sportolni, bár nem látszik rajtam (nevet). Kosárlabdáztam és tájfutó is voltam, jelenleg pedig aikidózom és jógázom. Imádom a kihívásokat, tavaly nyáron például kipróbáltam a műrepülést, ami nagyon tetszett és szeretném folytatni.
Az egyensúlyra való törekvés már gyermekként megfogalmazódott bennem, és rájöttem, hogy a végletek nem működnek, az egyensúly elérése a cél. A sport nagyszerű eszköze ennek: levezetem a feszültséget, fejlesztem a testem és balanszírozom magam.
Mi a Te szupererőd?
Az én szupererőm a rendszerszemlélet. Képes vagyok egymástól igencsak távol eső dolgokat valamilyen úton-módon összekapcsolni.
Ha most azonnal megtehetnéd, hogy változtass valamin, mi lenne az?
Inkább fejlődnék, mint sem változtatnék, például szeretnék fegyelmezettebb lenni az időgazdálkodás terén. Nagy problémám az, hogy a nap csak 24 órából áll, de ez nem egy olyan dolog, ami ellen bármit is tehetnék. Van egy kedvenc mottóm: „Az ostoba ember az, aki meg akarja változtatni a világot. Az okos ember önmagát akarja megváltoztatni.”
Ki a példaképed?
Nincs példaképem. A jógaoktatóm mondta annak idején, hogy nem ő az egyedüli, aki a jógaoktatás területén jártas, Ő csak a tudás egyfajta szemléletét, vetületét birtokolja. Arra ösztönzött, hogy menjek el más oktatókhoz és nézzem meg, hogy az ő vetületük milyen, majd építsem be a saját tudásomba, folyassam magamon át.
Én is hasonlóképpen érzek. Egy-egy mondat, kifejezés, vagy viselkedés sokkal nagyobb hatással van rám, mint egy adott ember egésze. Nem tudnék egyvalakire rábökni és mindenben követni őt, hiszen belőle mindössze egy pici szelet – egy mondat, tett, vagy reakció – ragadja csak meg a fantáziámat. Ezért igyekszem mindenből kiragadni azt, ami számomra értékes és fontos.
Mire vagy a legbüszkébb az életedben?
Arra, hogy önállóan felálltam a padlóról és tudom, hogy bármikor képes lennék újra megtenni.
Mik az álmaid és mi a 10 éves jövőképed?
Sok álmom van. Szeretnék delfinekkel úszni és megnézni a Karib-tengert.
A 10 éves tervem pedig az, hogy a coaching szakmában kiteljesedjek, és elismert szakemberré váljak. Úgy gondolom, hogy akkor leszek sikeres coach, ha a kliens, aki hozzám fordul, a foglalkozások végén elégedetten, azzal a gondolattal távozik, hogy megkapta, amiért jött. Nekem ennyi elég.
Honnan jön ez a nagy magabiztosság?
Borzasztóan kíváncsi ember vagyok. Érdekel a dolgok miértje, hogy mi hogyan működik, és miért van az úgy. Próbálok összefüggéseket, logikákat, magyarázatokat találni, s ezek folyamatosan hajtanak előre.
Fontos, hogy a céljaink elérhetőek legyenek, és fejben tisztában legyünk azzal, hogy képességeink és tudásunk birtokában képesek vagyunk el is érni azt. Ez pedig akkor fog sikerülni, ha hiszünk benne, ha tudjuk, és ha cselekszünk is!
Ivanova Daniela
Meghívó a “Sikeres Látássérültek” újabb beszélgetésére

Kép forrása: 19.kerulet.ittlakunk.hu
Megkérdezheted tőle, hogy hogyan tudja összeegyeztetni a munkáját a családdal, hogy tud kikapcsolódni, mi tölti fel igazán és mi inspirálja a mozgalmas hétköznapokban.
Ha felkeltette érdeklődésedet az esemény, akkor ne habozz, gyere el!
Itt kerül majd sor a Siker-nap szervezőitől felajánlott belépőjegyek átadására is!
Cím: Budapest, Hermina út 57.
Időpont: 2015. Február 12. csütörtök este 17.30 órától
Regisztráld magad az: acdc@vgyke.com e-mail címen.
A forró teáról mi, a jó hangulatról és az izgalmas kérdésekről ti gondoskodtok!
Szeretettel várunk mindenkit!
Üdvözlettel:
az ACDC csapata
Ismét az adókedvezményről

Kép forrása: www.ritmus.hu
A törvény szövege félrevezető, mivel úgy fogalmaz, hogy a súlyosan fogyatékos magánszemélyek jogosultak erre az adókedvezményre, holott a vonatkozó rendeletekben felsorolt betegségek sokkal tágabb kört ölelnek fel, mint amit a köznyelvben súlyos fogyatékosságnak nevezünk. Több mint 370 ezer forinthoz juthatnak azok, akik most tudják meg, hogy már 2009-ben is jogosultak lettek volna az adókedvezményre, de azt az elmúlt években nem vették igénybe.
A személyi kedvezmény a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi 117. törvény 40. §-ában található, de visszaköszön az adózás rendjéről szóló törvény 49. § (3) bekezdésében, a 335/2009. (XII. 29.) kormányrendeletben, valamint a 49/2009. (XII. 29.) EüM rendeletben is.
A törvény szövege megtévesztő. A 40. paragrafus így szól:
“Az összevont adóalap adóját csökkenti a súlyosan fogyatékos magánszemélynél az erről szóló igazolás, határozat alapján a fogyatékos állapot kezdő napjának hónapjától ezen állapot fennállása idején havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg (személyi kedvezmény)”.
Tapasztalatok szerint ezt nagyon sokan szó szerint értelmezték, vagyis, hogy csak “súlyos fogyatékosság” esetén lehet ezt az adókedvezményt (ténylegesen az adót, nem pedig az adóalapot csökkentő kedvezményt, mint például a családi adókedvezménynél) igénybe venni. Ezzel szemben az említett kormányrendelet, illetve az EüM-rendelet több olyan betegséget is felsorol, amelyeket a köznyelvben nem minősítünk „súlyos fogyatékosságnak”. Ilyen betegségek például a kormányrendelet melléklete szerint:
- cukorbetegség (szövődmények nélkül is)
- laktóz intolerancia
- szénhidrát-anyagcsere betegségek
- fruktózanyagcsere betegségek
- idült légzési elégtelenség
Bővebben: adozona.hu
Új szabályok a hitelfelvétellel kapcsolatban

Kép forrása: dh.hu
Miként érinti ez a hitelfelvevőket és mennyiben lesz más januártól a bankok gyakorlata? Mennyi hitelt kaphatunk átlagos jövedelemmel? Milyen esetben korlátozza az átlagember hitelfelvételét az új szabályozás? Milyen jövedelem lesz elfogadható a bankok számára?
A 2015. január elsejétől életbe lépet szabályozást minden új hitel esetében kötelező lesz alkalmazni. A szabályozás két részből tevődik össze:
- a jövedelemarányos törlesztő részlet mutató (JTM) az ügyfelek igazolható, legális nettó jövedelmének arányában határozza meg a vállalható összes törlesztőrészletet,
- a hitelfedezeti mutató (HFM) pedig a hitelhez nyújtott fedezet (jelzáloghiteleknél az ingatlanfedezet) értékének arányában határozza meg a maximálisan felvehető hitel összegét.
400 000 Ft alatti jövedelem esetén a maximális összes törlesztés forint hiteleknél a jövedelem 50, euró hiteleknél 25, egyéb devizanemű hiteleknél 10 százaléka lehet. 400 000 Ft feletti jövedelem esetén a fenti sorrendben 60, 30, illetve 15 százalékos korlátok kerültek meghatározásra.
A jövedelmeket és a maximálisan vállalható törlesztést eddig is vizsgálták a bankok belső szabályzatuk alapján. Januártól egy egységes maximális korlátot kell majd betartani, amelytől a bankok természetesen szigorúbb feltételeket is szabhatnak.
Kevesebb hitelt vehetünk fel januártól?
Attól függ… Az újonnan felvett forint hitelek esetében megengedőbb a szabályozás, míg euró, vagy egyéb devizanemű hitel estében már kevésbé terhelhető törlesztéssel az ügyfél jövedelme. A felvehető hitel számításánál minden hiteltörlesztést figyelembe kell venni, és ha meglévő deviza alapú hitelünk van, várhatóan a szigorúbb korlátoknak kell majd megfelelni.
Főként azoknak a hitelfelvételi lehetőségét fogja majd vissza a szabályozás, akik már rendelkeznek euró, svájci frank, vagy egyéb devizanemű hitellel, vagy ilyet terveznek felvenni.
Egy átlagos jövedelemmel rendelkező kétkeresős háztartás, amelyik összesen 300 000 Ft jövedelemmel rendelkezik, és nincs semmilyen hiteltörlesztése, 10 éves futamidő esetén 13,5 millió Ft, 15 éves futamidő esetén 18 millió Ft, 20 éves futamidő esetén pedig 21 millió Ft hitelt vehet fel.
A hitelfedezet terheltségét illetően eddig is volt egységes szabályozás, amely a jegybank által előirányzott új szabályoknak köszönhetően valamelyest módosulni fog. A forint alapú hiteleket illetően nem történik változás, ingatlanfedezetű hitelek esetében a fedezet értékének maximum 80%-a, gépjármű hitelek esetében pedig maximum 75%-a a felvehető hitelösszeg. A deviza hitelekre vonatkozóan azonban a szabályozás következtében ingatlanfedezetű hitelek esetében 10%-kal, gépjármű hitelek esetében 15%-kal csökkennek a jelenleg érvényben lévő terhelési korlátok.
Ha kérdései lennének:
Energiatudatos Fogyasztók Társadalmáért Egyesület (EFTE)
www.energiatudatosfte.org, E-mail: egyesulet@energiatudatosfte.org
Telefon: 06/1-212-60-28
A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ támogatásával!
További információk: Pénzügyi Fogyasztóvédelmi Központ:
Telefonszám: 06-40-203-776
E-mail: ugyfelszolgalat@mnb.hu
Dietetikus szakember előadása klubnapunkon

Kép forrása: www.wellnesscafe.hu
Időpont:
2015. február 3. 14:00-16:00
Helyszín:
XVII. kerületi Családsegítő Központ (Újlak u. 106.)
Program:
A dietetikus olyan szakember, aki az egészséges és a beteg emberek számára nyújt segítséget a megfelelő táplálkozás kiválasztásában. Február lévén a farsangi népszokások is szóba kerülnek majd.
Részvételi szándékotokat kérjük jelezzétek nekünk az alábbi elérhetőségeken:
Minden rákosmenti látássérültet, érdeklődőt sok szeretettel várunk!
Érzékenyítő foglalkozáson önkéntesként

Kezdő önkéntes palántákként érkeztünk a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolába. Itt kiselőadáson ismerkedtünk meg a látássérülés típusaival, fokozataival. Szituációs gyakorlatban pedig a közlekedésben és tájékozódásban való segítségnyújtással próbálkoztunk. Az iskola vak munkatársa megmutatta nekünk a Braille-írást és az írógép használatát. Láthattuk azt is, hogy a számítógép hogyan működik akadálymentesen. Meglepetésemre használói számára nagyon könnyen művelhető az olvasás, de egy elektronikus levél elküldése sem jelent akadályt. Később kipróbáltuk kinti terepen, lefedett szemmel a vakvezető kutya általi vezetést is. Közlekedtem már így, azonban szabadban ez volt az első alkalom. Most is új ismeretekkel lettem gazdagabb.
Azt gondolom, hogy ember és állat kölcsönösen tudja segíteni egymást. Ha mi, emberek megfelelően, szeretettel gondoskodunk róluk, nagyon hasznosak, és nélkülözhetetlenekké válhatnak számunkra. Természetesen nem kevés energiát, kitartást, elhivatottságot igényel a kiképzésük, de mindez egy nagyon nemes cél érdekében történik.
Az általános iskolai érzékenyítő órákhoz már két ízben is volt szerencsém. A Baráthegyi szakemberei mindkettőre elfogadták a meghívást. Betekintést nyújtottak egy olyan világba, amelynek ismerete hozzátartozna az általános emberi műveltséghez, a toleranciához és nem utolsósorban az empátia növeléséhez. Remélem, a jövőben is ellátogatnak majd hozzánk, hogy minél több tanuló hozzáállása jó irányban alakuljon a látássérült emberek elfogadásának terén!
Ha Ön is kedvet kapott ahhoz, hogy kipróbálja magát önkéntesként, a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskolánál várják jelentkezését:
06 46 / 311 236.
“Tegyünk együtt valami nagyon jót, hogy minél többen élhessenek önállóbb, függetlenebb életet!”
Programajánló

Kép forrása: www.kult13.hu
Időpont: 2015.01.31.
Helyszín: Angyalföldi József Attila Művelődési Központ
Szervezők: Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat, XIII. Kerületi Közszolgáltató Zrt. Kulturális Divízió
A rendezvény védnöke: dr. Tóth József polgármester
Programok
MEGNYITÓ
10.00-10.20
Helyszín: Aula
Civil Vándordíj átadása – A Modern Quilt kiállítás megnyitója
CIVIL BÖRZE
10.00-15.00
Helyszín: Aula
Civil szervezetek kiállítása, bemutatkozása standokon
Résztvevők
♦ Holdvilág Kamaraszínház Kulturális Egyesület
♦ Magyar Rákellenes Liga
♦ Strokeinfo Alapítvány
♦ XIII. kerületi Angyalföld Polgárőr Szervezet
♦ Astangajóga Oktatási és Kulturális Közhasznú Alapítvány
♦ Békefenntartók Bajtársi Egyesülete
♦ Balassi Bálint Bajtársi Egyesület
♦ XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete
♦ Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány
♦ homoludens.hu Egyesület
♦ Terra-Kotta Egyesület
♦ Herman Ottó Bonsai Egyesület
♦ Hallássérültek Rehabilitációjáért Küzdők Egyesülete – HARKE
♦ Kutyamentő Angyalok Egyesülete
♦ Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete
♦ Angyalföldért Egyesület
♦ Gyertyafény Keringő Klub Egyesület
♦ Angyalföldi Szociális Egyesület
♦ MagyaRock Hírességek Csarnoka Egyesület
♦ Háttér Társaság
♦ Civil Információs Centrum
„Legszínvonalasabb stand” verseny, „Ismerd meg a civileket” kvízjáték
KIÁLLÍTÁS
10.00-17.00
Helyszín: Mácsai István Galéria (félemelet)
A XIII. kerületi alkotóművészek és civilek Modern Quilt kiállítása
10.30-13.00
Helyszín: Rubin terem (félemelet)
Modern Quilt WORKSHOP
CIVIL SZOLGÁLTATÓK
10.00-12.00
Helyszín: Aula
Civil Információs Centrum: szervezeti és egyéni pénzügyi tanácsadás
10.00-14.00
Helyszín: Gyémánt 1-2 terem
♦ Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete Észak-Pesti Régió XIII. kerületi Szervezete: vércukor, testzsír,koleszterinszint mérés, elsősegély nyújtás-újraélesztés bemutató
♦ Angyalföldi Nagycsaládosok Egyesülete: hagyományos népi gyógymódok
RÉGI KISMESTERSÉGEK
10.00-15.00
Helyszín: Aula
Csipet Bazár- patentozás, ringlizés, gombbehúzás
CIVIL TÉR
10.00-15.00
Helyszín: Gyémánt 3 terem
homoludens.hu Egyesület. „100 féle játék”- Társasjáték klub
10.00-14.00
Helyszín: Gyémánt 1-2 terem
♦ Iránytű Ifjúsági és Mentálhigiénés Alapítvány: “Részeg szemüveggel – józanul – avagy bolygóközi űrdobálós…”
♦ Budapest Evezős Egyesület: ergométeres evezés
10.30-10.45 Angyalföldért Egyesület: mozogjunk együtt! – Meridián torna bemutató
10.50-11.20 Strokeinfó Alapítvány: közösségi egészségmegőrző foglalkozás
11.25-11.55 Astangajóga Oktatási és Kulturális Közhasznú Alapítvány: játssz velünk- orosz népi játékok
Helyszín: udvar
Terra-Kotta Egyesület: raku égetési bemutató, japán eredetű kerámia égetési mód
CIVIL SZAKMAI FÓRUM
11.00-13.00
Helyszín: Smaragd terem
Forrásteremtés, civil-vállalati együttműködés a gyakorlatban
11.00-11.20: Civil szervezetek helyzete 2014-ben- helyzetértékelés, kilátások
11.25- 11.45: A Civil Licit bemutatása- az együttműködés módjai
11.50-13.00: Workshop a civilekkel- „eladható” szolgáltatások létrehozása
CIVIL GÁLA
15.00-17.00
Helyszín: Gyémánt 1 terem, színpad
♦ a „Legszínvonalasabb stand” díj átadása- Holopné Schramek Kornélia alpolgármester
♦ XIII. Kerületi Lokálpatrióták Egyesülete: Keleti mozgáskultúra – Erdős Dávid
♦ Láng – Acélhang Férfikar: Éljen hazánk, magyar nemzetünk – Toborzók és népdalok
♦ Stella Kórus: Tavaszi zsongás
♦ Kóka Ferenc Művészeti Alapítvány: Képek zenében, egyszemélyes zenekarral- Bajovics Milán
♦ Karizma Művészeti Együttes: Táncmix-táncdal show
♦ Balassi Bálint Bajtársi Egyesület Kórusa: Katonadalok
♦ Gyertyafény Keringő Klub: Versszavalat, Gershwin összeállítás- ének
♦ Misztikum Színpad: Humoros jelenetek
♦ Keil Ernő Fúvószenekar: Mindenki kedvére
A belépés díjtalan!
Programunkon a díjtalan részvételt a Budapest Főváros XIII. kerületi Önkormányzat biztosítja.
Információ: Szalkai Lajos +36 30 453 4264, szalkailajos@kult13.hu, és Roboz Beáta (Modern Quilt kiállítás és workshop) +36 30 452 7011, robozbeata@kult13.hu
Forrás: kult13.hu
Kellemes kikapcsolódást kívánunk!
Beszélő szemaforok Kassán

Illusztráció, Pavol Funtál felvétele
A korszerű berendezést a Szlovák nemzeti felkelés sugárúti (Trieda SNP) és a Gömör utcai (Gemerská ulica) gyalogátkelőhelyeknél szerelték fel. A Gömör utcai alapiskolába több látássérült gyerek jár, a beszélő szemafor őket is segíti. A másik beszélő szemafor a Louis Pasteur Egyetemi Kórház közelében működik. A rendszer a szélesebb úttesteken a leghatékonyabb, megtörténik, hogy a zöld lámpa még azelőtt elalszik, mielőtt a gyalogos a túloldalra ér.
A gyalogátkelő két oldalán hagyományos, kattogó hangot hallató jelzőlámpák vannak, közepén a beszélő berendezés. Amikor a gyalogos az úttest közepére ér, a rendszer ad utasítást a megállásra vagy a továbbhaladásra. A szemaforokat a városi önkormányzat szereltette fel, a szemaforok helyét a Vakok és Gyengén Látók Országos Szövetsége választotta ki. Linda Šnajdárová városi szóvivő elmondta, az új berendezés nem olcsó. „Egy hagyományos szemafor 150 euróba, egy modern, beszélő szemafor csaknem 850 euróba kerül” – közölte Šnajdárová.
Forrás: ujszo.com