A Borhy Kertészet 2009-től kezdett el fogyatékkal élő csoportokat fogadni. A Rádió Orient műsorában Borhy Bernadett ügyvezető elmondta, mindig nyitottak voltak a megváltozott munkaképességűek befogadására. „2011-ben a Salva Vita Alapítványnál dolgozó barátunk javasolta, hogy nyissuk meg a kertészet kapuit a fogyatékkal élők munkapróbái előtt. Örömmel fogadtuk a felkérést” – azóta folyamatosan érkeznek a segítségre szorulók csoportjai a kertészetbe, ahol személyre szabott munkapróbákon készülhetnek a munkaerőpiacra a fogyatékkal élők. A kertészetben eltöltött idő alatt óránként váltogatják a feladatokat: van, aki virágokat pakol, míg mások az öntözéssel foglalkoznak.
A Borhy Kertészet munkája nem kerülte el az emberek figyelmét: a Fogyatékosság-barát Munkahely címet többnyire önkormányzatok és nagy cégek nyerik el, azonban Borhy Bernadett vállalkozása lett az első hasonló jellegű díjazott kisvállalkozás.
Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója kiemelte, az angliai példán nyugvó ötletet a magyar körülményekhez igazították. „Azon munkáltatók kaphatják a díjat, akik vállalják, hogy fejlődnek a fogyatékos emberek foglalkoztatása terén. Célunk, hogy a fogyatékkal élő emberek alkalmazása beivódjon a munkáltatók hétköznapjaiba – így a fogyatékosok bátrabban jelentkeznek az állásokra.”
A Salva Vita Alapítvány 1993-ban jött létre az értelmi sérült és megváltozott munkaképességű emberek segítésére. “Fontos, hogy ők is megtalálják az életben a céljaikat. Munkánk során folyamatosan szélesedett az ügyfélkör, programjaink a képzés és a munkavállalás köré szerveződnek” – Vég Katalin hozzátette, 1996 óta működik munkahelyi gyakorlatos programjuk. A speciális középiskolákból kikerülő fiatalok felkészületlenek a munkaerő piaci körülményekre – ezt segíti a program, amelyben többek között a Borhy Kertészet is részt vesz. Az alapítvány a személyre szabott projektek mellett támogatott foglalkoztatás programmal, valamint a munkáltatók felkészítésével javítja az esélyeket.
Az alapítvány koordinálja továbbá a 2010-ben, a minisztérium által létrehozott segítő vásárokat. Vég Katalin elmondta, a fogyatékkal élők által készített termékek piacra jutását ösztönzi a Rossmann egyhetes adventi akciója, amely keretében a fiatal dizájnerek tervei alapján készített tárgyak vásárolhatóak meg.
Borhy Bernadett kiemelte, munkapróbáikon autista emberek is részt vehetnek. Az egy hónapos, intenzív projekt során 6 fő látogat el több alkalommal a kertészetbe. “A kert pozitív jelentőséggel bír, nyugalommal tölti el az embereket. Akár terápiás jellegű is lehet” – utalt a kedvező hatásokra a vendég. Hozzátette, mindenkinek egyéni programot készítenek, a cél, hogy az emberek elégedetten és magabiztosan távozzanak.
Kertészet segít a fogyatékkal élőknek

Kép forrása: borthykert.hu
A Rádió Orient műsorában Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója és Borhy Bernadett, a kertészet vezetője mutatta be a fogyatékkal élők munkaerő piaci boldogulását támogató kezdeményezéseket.
A Borhy Kertészet 2009-től kezdett el fogyatékkal élő csoportokat fogadni. A Rádió Orient műsorában Borhy Bernadett ügyvezető elmondta, mindig nyitottak voltak a megváltozott munkaképességűek befogadására. „2011-ben a Salva Vita Alapítványnál dolgozó barátunk javasolta, hogy nyissuk meg a kertészet kapuit a fogyatékkal élők munkapróbái előtt. Örömmel fogadtuk a felkérést” – azóta folyamatosan érkeznek a segítségre szorulók csoportjai a kertészetbe, ahol személyre szabott munkapróbákon készülhetnek a munkaerőpiacra a fogyatékkal élők. A kertészetben eltöltött idő alatt óránként váltogatják a feladatokat: van, aki virágokat pakol, míg mások az öntözéssel foglalkoznak.
A Borhy Kertészet munkája nem kerülte el az emberek figyelmét: a Fogyatékosság-barát Munkahely címet többnyire önkormányzatok és nagy cégek nyerik el, azonban Borhy Bernadett vállalkozása lett az első hasonló jellegű díjazott kisvállalkozás.
Vég Katalin, a Salva Vita Alapítvány ügyvezető igazgatója kiemelte, az angliai példán nyugvó ötletet a magyar körülményekhez igazították. „Azon munkáltatók kaphatják a díjat, akik vállalják, hogy fejlődnek a fogyatékos emberek foglalkoztatása terén. Célunk, hogy a fogyatékkal élő emberek alkalmazása beivódjon a munkáltatók hétköznapjaiba – így a fogyatékosok bátrabban jelentkeznek az állásokra.”
A Salva Vita Alapítvány 1993-ban jött létre az értelmi sérült és megváltozott munkaképességű emberek segítésére. “Fontos, hogy ők is megtalálják az életben a céljaikat. Munkánk során folyamatosan szélesedett az ügyfélkör, programjaink a képzés és a munkavállalás köré szerveződnek” – Vég Katalin hozzátette, 1996 óta működik munkahelyi gyakorlatos programjuk. A speciális középiskolákból kikerülő fiatalok felkészületlenek a munkaerő piaci körülményekre – ezt segíti a program, amelyben többek között a Borhy Kertészet is részt vesz. Az alapítvány a személyre szabott projektek mellett támogatott foglalkoztatás programmal, valamint a munkáltatók felkészítésével javítja az esélyeket.
Az alapítvány koordinálja továbbá a 2010-ben, a minisztérium által létrehozott segítő vásárokat. Vég Katalin elmondta, a fogyatékkal élők által készített termékek piacra jutását ösztönzi a Rossmann egyhetes adventi akciója, amely keretében a fiatal dizájnerek tervei alapján készített tárgyak vásárolhatóak meg.
“Nincs még egy olyan kertészet és családi vállalkozás az országban, amely elnyerte ezt a díjat. A Borhy Kertészet példaértékű munkáltató” – A Salva Vita Alapítvány vezetője hozzátette, öröm, hogy a kisvállalkozások is bekapcsolódnak a fogyatékkal élők elhelyezkedését támogató programokba. A Borhy Kertészet a két évre szóló díj keretében esélyegyenlőségi tervet készített, valamint érzékenyítő tréningen vett részt.
Borhy Bernadett kiemelte, munkapróbáikon autista emberek is részt vehetnek. Az egy hónapos, intenzív projekt során 6 fő látogat el több alkalommal a kertészetbe. “A kert pozitív jelentőséggel bír, nyugalommal tölti el az embereket. Akár terápiás jellegű is lehet” – utalt a kedvező hatásokra a vendég. Hozzátette, mindenkinek egyéni programot készítenek, a cél, hogy az emberek elégedetten és magabiztosan távozzanak.
“Mindent, ami belefért, beleraktunk ebbe a kis kertbe. A fogyatékkal élők mellett nagy szeretettel fogadjuk a kisgyerekes családokat is. Azt szeretnénk, hogy jó érzés társuljon a kertészetünk nevéhez, hogy program legyen eljönni hozzánk” – az ügyvezető hozzátette, remélik, hogy többen bekapcsolódnak az országban jelenleg egyedülálló munkájukba.
A teljes műsor itt hallgatható meg.
Forrás: rehabportal.hu
VII. Budapesti Újévi Koncert

Kép forrása: port.hu
A Prima Primissima-díjas virtuóz ezúttal öt kontinensről invitál meg világ- és nemzetközi hírű művészeket a Kárpát-medence legnagyobb újévi koncertjére.
A VII. Budapesti Újévi Koncert színpadán köszönthetjük korunk egyik legnagyobb hegedűművészét és talán legkiválóbb zenepedagógusát a világhírű Zakhar Bront. Az orosz származású művész a világ zeneéletének elismert, különleges alakja megnyerte a legjelentősebb hegedűversenyeket, koncertezett világszerte jelentős zenekarokkal és karmesterekkel. Mága Zoltán másik sztárvendége, a lírai tenor szerepek világhírű előadója, az Olaszországban élő albán származású Saimir Pirgu lesz, akinek hangjáról és énektechnikájáról Plácido Domingo is felsőfokon nyilatkozott. Saimir Pirgu tehetségét méltató cikkek sorra jelennek meg az Opera Today-től kezdve a Los Angeles Times-on át a The New York Timesig. A világhírű fiatal művész – aki a legendás, többszörös Grammy-díjas olasz operaénekes Luciano Pavarotti mentoráltja volt a tenor haláláig -, a világ számos rangos színpada után a magyar közönséget kápráztatja el az operairodalom remekműveivel. Színpadra lép Valentina Nafornita nemzetközi hírű szoprán is, aki a Moldovai Köztársaság üdvöskéjeként a BBC Cardiff Singer of the World című nagy múltú énekverseny legfiatalabb győzteseként tett szert világhírnévre. A fiatal szoprán jelenleg a bécsi Staatsoper tagja. Európa és Ázsia neves fellépőinek neve immár nem titok, a többi kontinens előadóit szervezők később jelentik be.
A VII. Budapesti Újévi Koncert Mága Zoltán eddigi legkiválóbb gálaestje lesz, ugyanis a Budapesti Újévi Koncert nemzetközi hírének köszönhető, hogy Amerika legnagyobb közszolgálati televízió-társasága a Public Broadcasting Service (PBS) Magyarországot és a magyar kultúrát is népszerűsítő önálló show-műsort készít a hegedűművésszel Zoltán Mága: From Budapest with Love címmel. Nemcsak az elmúlt évek feledhetetlen gálaestjei, de ez a felkérés, kulturális misszió is kötelezi a művészt arra, hogy évről évre felülmúlja az előző esztendő sikerét. A hazai közszolgálati és kereskedelmi televíziók közvetítései révén pedig nemcsak a teltházas Aréna közönségének, hanem több tízmillió tévénézőnek is fantasztikus élményben lesz része. A világhírű művészek mellett a legkiemelkedőbb és legrangosabb hazai előadók is fellépnek, a színes repertoár garancia arra, hogy mindenki találkozhat a számára ismert és kedves dallamokkal.
Forrás: port.hu
Kiss Csaba is felszólalt

Kép forrása: librarius.hu
Elmondta, hogy olyan országban szeretne élni, ahol nem az egyén társadalmi hasznossága számít. Egy olyan országot képzel el, ahol az erős védi a gyengét, és nem hátrány, ha valaki gyenge, vagy különbözik a többségtől.
Az aktivista a szavait tolmácsoló hölgy segítségével üzent a tüntetőknek és a kormánynak:
Mi egy ilyen társadalomban hiszünk, mert csak egy ilyen társadalomban tud élni egy fogyatékkal élő ember.
A tömeg csendben hallgatta a beszédet, megtapsolta Kiss Csabát, és hosszan, egy emberként skandálta, hogy “Veletek vagyunk!”.
Kiss Csaba maga is kerekes székes, születésekor kapott agyvérzést.
Forrás: librarius.hu
Siket és vak sztár egyazon videoklipben – Weisz Fanni különleges meglepetése
Különleges, a világon egyedülálló produkcióhoz forgattak videoklipet az elmúlt hetekben a Pest megyei Törökbálinton. A tehetséges fiatal zenész, Gitano Nagy Laci legújabb, Boldogan élj! című dalát hárman adják elő az esélyegyenlőség jegyében. A dalszerző ezúttal csak gitározik, ugyanis az éneket meghagyta Agárdi Szilvinek.
A bájos, vak énekesnőt egy ország szerette meg, amikor a TV2 The Voice című zenei tehetségkutatóban szerepelt. Gitano és Szilvi előadásához Weisz Fanni siket szépségkirálynő, az MTVA „Ég, föld, férfi, nő” című magazinjának műsorvezetője is csatlakozik, aki jelnyelvvel tolmácsolja a dalszöveget.
Az alkotók tudomása szerint korábban még soha, sehol nem készült olyan produkció, amelyben egy vak lány énekel, egy siket lány jelel és egy halló muzsikus gitározik, ráadásul a dalt Laci irányításával közösen komponálták. Az alkotók azt is figyelembe vették, hogy a szöveg könnyen jelelhető legyen, vagyis az üzenetet a halló és a siket közönség egyaránt értse és élvezze, ezért Lombos Márton dalszövegíró munkáját egy jeltolmács is segítette.

A Boldogan élj! című dal videoklipjét az elmúlt hetekben több részletben forgatta a Clapper’s Creative csapata Törökbálint különböző részein, egyebek mellett a tavaly átadott Bálint Márton Általános Iskola és Középiskola épületében. A főszereplőkön kívül a városban élő gyerekek is feltűnnek a klipben, például a Vivien Dance nevű tánccsoport tagjai.
Az önkormányzat a kezdetektől elkötelezetten támogatta Csapó Ádám rendező elképzeléseit, ugyanis a település idén lett „A Csend Hangja Klaszter” pártoló tagja. Magyarország első társadalmi célú klaszterének célja, hogy felhívja a figyelmet a siketek, nagyothallók és más fogyatékkal élők helyzetére, valamint hogy aktív szerepvállalásra ösztönözze a társadalmi és gazdasági élet szereplőit.
Weisz Fanni a kampány keretében esélyegyenlőségi aktivistaként járja az országot, és előadásokat tart iskolákban, rendezvényeken. A Gitano zenéjére, Agárdi Szilvi közreműködésével elkészült klip is ennek a kezdeményezésnek a része. A Music Fashion Kiadó gondozásában megjelent Boldogan élj! című dal hamarosan letölthető lesz az ismert weboldalakról. Ez a szerzemény ráadásul csak a kezdet, hiszen további közös dalok is készülőben vannak.
https://www.youtube.com/watch?feature=player_embedded&v=taxsPYlQp5o
Forrás: ma.hu
Ünnepi jókívánság

Fotó forrása: www.apollohotel.hu
Az alábbi két idézettel és egy linkkel szeretnénk megköszönni egész éves figyelmüket.
December
A december a latin “decen” (tíz) szóból származik, ugyan is a római naptárban a tizedik hónap volt.
Jól tudjuk, hogy ma már az év tizenkettedik, egyben utolsó hónapja. Régi magyar neve karácsony hava, a székely naptárban pedig Álom havaként szerepel.
December. Ki tudná megmondani, hányféle érzelmet is kelt ez a szó, illetve mennyi mindent foglal magában ez a hónap. Azt hiszem, mindenkinek először az ünnepek jutnak eszébe, hiszen sok jeles nappal búcsúzik tőlünk az esztendő. A gyerekek vidám ünnepe a mikulás nyitja a sort, majd jön a meghitt családi ünnep, a karácsony, végezetül pedig a bohókás-bulizós szilveszter.
Még tisztán emlékszem a decembert jelentő hajdani szánkózások, hóemberépítések, hógolyózások élményére, az egész évben várt disznóvágás izgalmaira, no meg a finom sütemények illatára.
Ma már nem mindig kegyes hozzánk a természet, nem hoz havat a Mikulás – ám akárhogy változik is a világ, a hónap különleges hangulata megmarad. Ünnepi díszbe öltöztetik az utcákat, tereket, mindent betölt az ilyenkor elmaradhatatlan forralt bor csábító szegfűszeges-fahéjas illata,- de a nagy rohanásban mindezt talán észre sem vesszük. Mert sajnos rohanunk, hiszen ez a hónap a hajrá ideje. Igyekezni kell a munkahelyen, aztán meg körbe futjuk a várost a fenyőfáért és a temérdek ajándékért, mert ez a „szokás”.
Közben pedig elfelejtünk rácsodálkozni a szépre, örülni az együttlétnek,- holott már tavaly is megfogadtuk, hogy a következő december más lesz……
Zelk Zoltán: December
Az udvaron vaskalapú
krumpliorrú hóember
hirdeti, hogy megérkezett
szélparipán December
Az ajtóban, a küszöbön
lapul a házőrző eb
nem szereti ő sem a vad
decemberi hideget
Az ablakban cinke kopog.
„ Jó emberek, jó napot,
Nincs eleség az erdőben,
Kérek egypár falatot”
Az ereszről csüng a jégcsap,
A háztető csupa dér-
ha már itt van, azt se bánjuk,
Majd elmegy megint a tél
Túrák a testi-lelki egészségért

Kép forrása: www.metropol.hu
Vakmissziós túrák
- December 28. vasárnap Budai-hegység (könnyű túra).
Erdőalja út – Virágos-nyereg – Csúcs-hegy – Tök-hegy – Szarvas-hegy – Solymár (7,7 km)
- Január 1. csütörtök Budai-hegység (könnyű túra)
Széchenyi-hegy – Normafa – János-hegy – Szépjuhászné (6 km)
- Január 11. vasárnap Budai-hegység (könnyű túra).
Csillebérc KFKI – Budaörsi-hegy – Makkosmária – Virág-völgy – Budakeszi. (8,5 km)
Arra kérjük a vakmissziós túrákra jelentkező vak, illetve csökkent látóképességű túrázóinkat, hogy ha kísérővel nem rendelkeznek, akkor legyenek szívesek egy, vagy két héttel az aktuális időpont előtt jelentkezni, hogy kísérőt biztosíthassunk számukra.
Ezekre a túrákra látó túrázók jelentkezését is várjuk.
Kérjük a vasárnapi túrákra jelentkezőket, hogy jelentkezésüket legkésőbb csütörtök estig adják le!
Minden érdeklődőt sok szeretettel vár a túravezető:
Tombácz Károly
E-mail: tombaczk@gmail.com
Mobil: +36 30 825 5384
Karácsonyi vásár Újpesten

A sétát megelőző nap a helyi újságban találtuk Pankával az Újpest Önkormányzata által meghirdetett lehetőséget, miszerint bárki részt vehet az Újpest felirat “Ú” betűjének feldíszítésében.
Kaptunk is az alkalmon és egy nagyobbacska piros csillámokkal díszített csillagot vittünk magunkkal, amelyre pontírással és síkírással is rákerült a Boldog Karácsonyt felirat. Jól látható helyre, az “Ú” betű egyik oldalának közepére helyeztük el díszünket, ezzel kívánva Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!
Eleki Abigél
Karácsonyi tipp

Kép forrása: www.napszemuvegek.com
Karácsonyi ajándékjegyünk a helyszínen 1990 Ft helyett 1500 forintért vásárolható meg. A kedvezmény csak a helyszínen vásárolt jegyekre vonatkozik!
Ha gyorsan és sorban állás nélkül szeretne Karácsonyra egy különleges meglepetéssel kedveskedni, ajándékjegyünket 1 perc alatt megvásárolhatja itt:
http://www.lathatatlan.hu/online-ajandekjegy
500 és 1000 forintos ajándékutalványok is kaphatóak a helyszínen és online is, mely a Láthatatlan Kiállítás összes programjára felhasználható!
Klubdélután a Lámpásokkal

Kép forrása: www.tumblr.com
Következő klubrendezvényünk 2015. január 6-án, kedden, 14:00-16:00 között kerül megtartásra a szokott helyen, a XVII. kerületi Családsegítő Központban. A klub témái a Vízkereszt és a hozzá kapcsolódó szokások lesznek.
Cím: Újlak u. 106.
Részvételi szándékotokat kérjük jelezzétek nekünk!
E-mail címünk: lampas.rakosmente@gmail.com
Telefonszámaink:
Krayné Faragó Zsuzsanna: 06-70/984-8468
Domoszlai János: 06-20/557-2572
Minden rákosmenti látássérültet, érdeklődőt sok szeretettel várunk!
Érzékenyítés – újabb siker

Ricsi javasolt egy – az eddigiekhez képest – más módszerrel működő érzékenyítő programot felsős általános -és középiskolásoknak. A foglalkozás lényege, hogy az osztályközösség adott része együtt dolgozik minden egyes feladaton. A fiatalok – az érzékenyítős játékok csoportos kipróbálása helyett – az életből vett gyakorlati feladatokkal találkoznak. Ilyen feladat például a víztöltés pohárba, zoknipárosítás, konyhai fűszerek, élelmiszerek illatának felismerése, aprópénz beazonosítása vagy segítségnyújtás, segítségkérés a közlekedésben. Ezeket a nehézségeket a saját módszerükkel, kreatívan kell megoldaniuk, úgy, hogy közben tippeket kapnak az osztálytársaiktól. Minden feladatra egy, esetenként két diákot hívunk ki, a többiek pedig a padjukból figyelik, hogy a “felelő” mit csinál. Ha a gyermek igényli, kijelölünk mellé egy segítőt is, aki nem kap szemtakarót, így szóban instruálhatja a “vakot”.

Személy szerint úgy vettem észre, hogy a gyerekek otthonosabban érzik magukat ebben a frontális helyzetben (mi a tanári asztalnál, ők pedig a padjaikban), miközben hétköznapi kihívásokkal szembesülnek. Az első feladatra az esetek többségében még csak egy-két jelentkező akad, de a többire már úgy kell válogatni, ugyanis mindenki szeretne sorra kerülni. Ebben a koncentrált, kreativitásra ösztönző helyzetben, nem csak egymásra, hanem ránk is sokkal jobban figyelnek a gyerkőcök, oldottabbak, akarnak és mernek kérdezni. Ami pedig a legfontosabb, hogy valószínűleg meg is marad bennük az információ, mivel azonnal reflektálnak a látottakra.
Ha van rá idő, minden “próbatétel” után megbeszéljük, hogy mi az, ami nem sikerült, és milyen más módszerrel lehetne még megoldani a problémát. Kevesebb idő esetén ez a részletes megbeszélés a segítségnyújtás, segítségkérés feladatkörére korlátozódik. Itt a leginkább szembeötlő az, hogy a jelenlévők a segítő és a segített szerepét is saját bőrükön, vagy a társaikén tapasztalják meg, így könnyebben jut el hozzájuk mindaz az ismeret, amelyet igyekszünk átadni.

Emellett a mi munkánk is gördülékenyebben folyik. Valaki vállalja az “előadó”, vagy “instruktor” szerepét, a többiek pedig kiegészítik azt. Ez alkalommal, az Áldás utcai Általános Iskolában jómagam voltam a “tanár néni”, Csabi és Ricsi pedig a kifejezetten vakos kérdésekre válaszolt kétféle szemszögből. Ezúttal is volt kutyás helyszín, ahol Laci hosszabban elbeszélgetett a fiatalokkal.
Ismét pozitív visszajelzések érkeztek hozzánk. A tanárok örömmel látták, hogy a szemléletformálás ilyen izgalmas, feladatmegoldó jellegű is lehet, és a gyerekek élvezik a játékos érzékenyítést.

Bátran állíthatom, hogy egy nagyon tartalmas programot tudhatunk magunk mögött. Ezúton köszönjük Károlynak, új kollégánknak, hogy minderről ilyen kifejező pillanatképeket készített. Engem pedig külön büszkeséggel tölt el, hogy az iskola, melynek padjait három évig koptattam, ugyanúgy visszavár minket, mint a legtöbb hely, ahol eddig volt szerencsénk megfordulni az érzékenyítések során.
Susovich Erika
Gyógymasszőröket keresünk!

Forrás: mcec.hu
A munkakör másodállásban is betölthető.
Önéletrajzát, a szakképzettségét igazoló okiratát és a masszázs tevékenység folytatásához szükséges dokumentumok (Kamarai Tagság, és Működési Nyilvántartási Igazolvány) másolatát kérjük, küldje el a cserf-s@vgyke.com e-mail címre.
A jelentkezés folyamatos!
Elindult a fényvillamos, illetve egy szintén LED-ekkel díszített 72-es troli

Forrás: nullker.hu
A járművet 3,5 kilométernyi fényfüzér borítja, amelyen 39 200 hidegfehér és kék LED világít. A fénytrolin, a mindennapos használatból már kivont ZIU kocsin 5300 “izzó” kapott helyet. 72-es vonalán délután 16 és este 21 óra között közlekedik a belül is feldíszített veteránjármű. A troli belsejébe nem került plusz világítás, de néhány karácsonyfadísz és “girland” felkerült a kapaszkodókra, illetve a mennyezetre. A trolira egyébként három biztonsági őr vigyáz és a járművön mindenki normál díjszabás mellett utazhat – azaz, nincs pótdíj!
Próbáljátok ki!
Indulási időpontok:
- Arany János utca M: 16:30; 17:45; 19:00; 20:00; 21:00
- Zugló vasútállomás: 16:55; 18:10; 19:25; 20:25; 21:25
- garázsmenetben 22:00-kor indul Arany János utca M végállomástól és utasokat szállít Puskás Ferenc Stadion M megállóig
December 24-én és 31-én nem közlekedik!
Forrás:http://www.bevezetem.eu