Klubnapot tartottak Kispesten

Az előzetesen meghirdetett és a meghívóban szereplő események megvalósultak. Mészáros Ágnes közösségi mentor nyitotta meg és ismertette a programot, ezt követően pedig János előadása vette kezdetét. A családias légkörben megtartott klubnap interaktívra sikeredett, sokat kérdeztek, majd kielégítő válaszokat kaphattak Jánostól. Bátran kijelenthetjük, hogy egy jó hangulatú, hasznos információkkal gazdagított délelőtt élményével távoztattak a résztvevők.

Kispest Lámpás Klubnap fotó 1 Kispest Lámpás Klubnap fotó 2

Narrált színházlátogatás a szentendrei Közösségi Lámpásával

Tartalom:

Az elegáns Giannutri család bergamói villájában minden vasárnap összegyűlnek a MAMA körül a rokonok. Az egyik idillikusnak induló ebédet azonban egy váratlan idegen megjelenése zavarja meg. Ki ez a nápolyi férfi, és hogy mer gátlástalanul betörni a család életébe? Miért nem lehet kidobatni? Hol az inas? Ki a vőm? Ki a menyem és a férjem? Mi van a kis Pietróval? Hogy jönnek vissza halottnak hitt rokonok? Mit akar ezzel a feje tetejére állított világgal elérni az Idegen? Mert a mamának így jó?! És egyáltalán: ki írta tulajdonképpen ezt a darabot?!

Fotó

Forrás: www.journality.hu

Fél 6-tól már bejárás van, ezért érdemes korán érkezni. Mivel jegyek csak korlátozott számban biztosítottak, kérjük a részvételi szándékot minél előbb jelezzék:

Telefon: +3670-984-1887
E-mail: lampas.szentendre@gmail.com

 

Gyógyítás után akadozik a rehabilitáció

Fotó 1

Forrás: www.hazipatika.com

A látássérültek csupán negyede tagja valamely érdekvédelmi egyesületnek, amelyekből megyénként egy, Budapesten pedig kettő működik. Közülük az egyik a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete.

– Az utazási kedvezmény és a fogyatékossági támogatás egyedi elbírálás alapján jár, de aki vak, az biztosan megkapja – tudjuk meg Borai Botondtól, a Hermina elnökétől. A szervezet hat munkatársa folyamatosan járja a főváros és Pest megye szemészeti rendelőit, ahol arra kérik a dolgozókat, adják át tájékoztató füzetüket látássérült betegeiknek. Az egyesületnek egyébként csak az lehet tagja, akinek látáscsökkenése a Maschke-táblázat szerint eléri vagy meghaladja a 67 százalékot.

Sok látássérült már a háziorvosnál is nehézségekkel találja szembe magát, amikor a támogatáshoz szükséges négyoldalas nyomtatvány kitöltésére kéri a doktort.

– Tagjaink tíz százaléka reklamált ilyen esetek miatt, volt, akit elküldtek a rendelőből, és nekünk kellett telefonon megkérni az orvost, hogy végezze el a feladatát – folytatja az elnök, s mindjárt hozzáteszi, hogy a legkevesebb panasz a szemészekre van. Borai Botond azt mondja, ha lenne lehetőségük, valamennyi egészségügyi intézményben tartanának olyan érzékenyítő tréningeket, mint az Óbudai Rendelőintézetben, ahol a szakorvosoknak igyekeztek megtanítani, mit tegyenek azért, hogy a vak és gyengénlátó betegeik biztonságban érezzék magukat a kezelések alatt.

Az orvos sem tudja, mit kezdjen velük

Minden egészségügyi intézményben kötelezővé tenné a kiscsoportos érzékenyítő tréningeket Kroll Zsuzsanna, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGYOSZ) szakmai vezetője.

– Sem az orvosokat, sem a szakdolgozókat nem tanítják meg, hogyan kell segíteni a fogyatékosokat az ellátáskor – mondja Zsuzsanna, aki születésétől fogva aliglátó. – Talán ők is úgy érzik, hogy tudniuk kellene, hogyan viselkedjenek velünk, és ahelyett, hogy kérdeznének, megpróbálnak nagyon magabiztosnak tűnni, amivel nem sokat javítanak a helyzeten. Velem például volt, hogy hangosan és artikuláltan kiabáltak, szólnom is kellett, hogy nem siket vagyok, hanem vak.

A kiscsoportos érzékenyítő tréningeken Kroll Zsuzsanna interaktív helyzetekben mutatja be, mit él át egy vak ember, és milyen megoldási modelleket használhat adott szituációban a látó partner, legyen családtag vagy dolgozzon akár az egészségügyben, oktatásban. Zsuzsanna azt mondja, nem ad kész kliséket, inkább azt szeretné, ha az egy-három napos tréningek után a résztvevők átgondolnák, mit hittek korábban a vakokról, és ahhoz képest mit tapasztaltak.

Fotó 2

Forrás: videoklinika.hu

Többre képesek, mint gondolnánk

A legáltalánosabb vélekedés, hogy a vakok jobban hallanak, nem igaz, viszont a hangokból olyan következtetéseket vonnak le, amit egy látó is megtehetne, csak nincs szüksége rá.

– Az informatikában azért annyira sikeresek a vakok, mert nem egérrel, hanem billentyűkombinációkkal dolgoznak, a hangokra pedig azonnal reagálnak, ezért gyorsabban használják a számítógépet – mondja a Hermina Egyesület elnöke, és hozzáteszi, ezt csak lassan fedezik fel a látó munkahelyek. Bár javul a statisztika, mindössze a látássérültek öt-tíz százaléka dolgozik rendszeresen.

– Egy születésétől vak embernek több évtizedes gyakorlata van, következésképpen sokkal több mindent tud elvégezni, mint azt egy látó feltételezi – folytatja Zsuzsanna, és egyetért ezzel a pécsi Világ Világossága Alapítvány alapító elnöke, dr. Sebestyén Ibolya is, aki 1987 óta foglalkozik vakok és gyengénlátók oktatásával, szakképzésével, rehabilitációjával.

– Egy sérült tanuló szakképzése egymillió forint évente, ezt követően pedig nem forszírozzuk, hogy dolgozzanak – mondja a szemész-gyógypedagógus. – A munkaerőpiac jobban tudná hasznosítani ezeknek az embereknek a tudását, csak több olyan ösztönző kellene, amivel a munkavállalás irányába tereljük őket. Bár jobb a támogatások aránya, mint volt, egyelőre a sérült ember még mindig jobban jár, ha fel sem kel az ágyból. Komplex egészségügyi, oktatási és foglalkoztatási habilitációra és rehabilitációra lenne szükség.

Fotó 3

Forrás: www.patikamagazin.hu

Elemi rehabilitáció

Az országban egyre több rehabilitációs központban kaphatnak segítséget a rászorulók. Budapesten ilyen a Vakok Elemi Rehabilitációs Csoportja (VERCS), amely a Vakok Állami Intézetében (VÁI) működik; itt és Tatán állami forrásból fejlesztenek. Az elemi rehabilitáció egyik része a fehér bot használatának oktatása.

– Ingyenes mobilitástréningjeink a sérültek önállóságát, társadalmi integrációját segítik. Az önálló közlekedés egyik biztosítéka a vakok számára a fehér bot, amelyet sokan technikai tudás hiányában vagy rosszul értelmezett hiúságból nem használnak – mondja Sebestyén Ibolya. – Korábban a szabályok szerint csak tizennyolc éves kortól taníthattuk a segédeszköz használatát, ma már a hatévesek kezébe adjuk a megfelelő fehér botot, egy-két év után ennek segítségével szükséghelyzetben már közlekedni is tudnak.

Hasonló tréningeket a VERCS is kínál, ahol a magyar technikákat tanítják, míg Sebestyén doktornő a Nyugaton nemzetközileg elismert és kidolgozott módszerekkel dolgozik. Elmondja azt is, volna mit javítani az itthon forgalmazott fehér botok minőségén is, elérhetők jobb típusok is, azonban ezeket nem mindenki tudja megfizetni, mert a tb-támogatás nem mindegyikre, vagy csak részlegesen jár. Pedig nem mindegy, hogy az eszköz milyen hosszúságú, anyagú, flexibilitású. A szakember hozzáteszi azt is, a fehér bot megfelelő technikai használata önmagában nem elég, a mobilitástréningen megtanítják más érzékszervi kompenzációs mechanizmusok, a szaglás, hallás, bizonyos esetekben ízérzékelés használatát a mindennapi közlekedésben és feladatellátásban.

Fotó 4

Forrás: infovilag.hu

Szintén a látássérültek elemi rehabilitációjának része a kutyás közlekedés oktatása, ezzel foglalkozik dr. Mezősi Tamás, a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola Alapítvány kuratóriumi elnöke.

– A vakvezető kutyák kiválasztása és kiképzése, a felhasználók vizsgára való felkészítése, az éveken át tartó klienskísérés és a kutyák állatorvosi költsége a várhatóan 10 évnyi szolgálati idejük alatt nagyjából kétmillió forintos költség – mondja a rehabilitációs tanár. – A kutyák kiképzése kölyökkorban, komoly tréningjük másfél éves korban kezdődik, a lemorzsolódás ezalatt 50 százalékos. A kutya és az ember között kialakuló komplementer kooperációban a kutya azokat és csak azokat a funkciókat veszi át, amelyekben ő jobb, miközben meghagyja az alapvető irányítást a gazdának. A közlekedéssegítés legkiválóbb eszköze a vakvezető kutya, ami viszonylag drága és kevés van belőle; a látássérültek egy százaléka él segítő kutyával, ami lehetne több Mezősi Tamás szerint, aki amúgy is úgy véli, nem kielégítő a vakok és gyengénlátók rehabilitációs ellátottsága.

– Jelenleg csak Budapesten, később Tatán lesz elérhető világszínvonalú bentlakásos rehabilitáció, de a milliárdos beruházások után is csupán néhányszor tíz főt tudnak majd befogadni évente. A régiós központokban található, részben civil, részben állami működtetésű oktatási pontok finanszírozása viszont hullámzó, több közülük a bezárás határán áll, így az évente többezernyi ambuláns és otthon tanítást igénylő eset jelentős része ellátatlan marad.

Vakvezető kutyák képzésével három helyen foglalkoznak az országban, ami a szakember szerint kevés, viszont a magyar szabályozásra büszkék lehetünk, mert nemzetközi összehasonlításban is példamutató, ahogyan a kimeneti oldalról korlátozza a tevékenységet. A képzőhelynek garantálnia kell, hogy a látássérült kutyájával együtt teljesíti az előírt, szigorú vizsgát, amire csak úgy lehet felkészülni, ha a kliens komoly rehabilitációs képzést kapott.

Adnak, de el is vettek

A többi közt a Vakok Állami Intézetének felújítására és egy tatai, negyvenfős bentlakásos intézet fejlesztésére fordítják annak a 2,5 milliárdos kormányzati támogatásnak a döntő többségét, amelyet a hazai vakok és gyengénlátók rehabilitációjára szánnak. Emellett húsz állami alkalmazásban álló utazó tanárra futja belőle. Az öt évvel ezelőtt még több mint hétszázmillió forinttal finanszírozott civil regionális szolgáltatási központok mára mintegy százmillió forintból gazdálkodnak összesen, vagyis intézményenként 15 millió alá csökkent az éves büdzséjük.

Fotó 5

Forrás: www.trophosan.hu

Ajánlás van, protokoll nincs

A Szemészeti Szakmai Kollégium 2010-ben készítette el a „Felnőttkorban látássérültté vált személyek rehabilitációjáról” szóló szakmai protokollját több, a területen tevékenykedő szervezet bevonásával. Az orvosok előtt jobbára ismeretlenek voltak az elemi rehabilitáció nyújtotta széles körű lehetőségek, pedig Mezősi Tamás szerint a kezelőorvosnak döntő szerepe van abban, hogy mihamarabb a megfelelő rehabilitációs központ felé irányítsa a beteget, ahol segítenek alkalmazkodni a megváltozott állapothoz, elsajátítani a segédeszközök használatát, és kialakítani az új élethelyzetnek megfelelő életmódot. A komplex, átfogó szolgáltatás történhet ambuláns, bentlakásos, illetve otthon tanításos formában. Az intézményekben a pácienseket megtanítják tájékozódni, közlekedni, oktatják a tapintható írást és olvasást, valamint a kommunikációs és számítástechnikai eszközök használatát.

Mivel a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) 2013. december 31-ével valamennyi protokollt visszavonta, így az irányelv jelenleg csak szakmai ajánlásnak minősül, alkalmazása nem kötelező.

Okostelefon tb-re?

 Egy jó minőségű színfelismerő készülék harminc–százezer forintba kerül, ugyanez az alkalmazás okostelefonra kétezer forint. Létezik pénzolvasó applikáció, van karakterfelismerő program, ami hallhatóvá teszi a leveleket, egy másik a jegyzetírásban segít. A közlekedésben a navigációs programok javítják a vakok esélyegyenlőségét. Kroll Zsuzsanna azon dolgozik, hogy sorstársai tb-támogatott segédeszközként jussanak okos telefonhoz, amelyre sok olyan alkalmazás tölthető le, ami a mindennapi életüket megkönnyíti, önállóságukat növeli. Kérdés, hogyan lehetne egy ilyen támogatási rendszert ellenőrzés alatt tartani, hiszen okos telefont mindenki szeretne, fehér botot viszont lényegesen kevesebben.

Hányan érintettek?

A Központi Statisztikai Hivatal 2011-es adatai alapján a gyengén-, illetve aliglátók közel 74 ezren vannak, ami a népesség 0,74 százalékát jelenti. A 9054 vak között többen vannak a nők (4790 fő). A látás- és hallássérült siketvakok száma 3262. A fogyatékkal élők több mint 70 százaléka 50 évesnél idősebb. Valójában ennél sokkal több a látássérült, az idősek 80 százaléka ugyanis gyengénlátó, csak nem tud róla.

Forrás: Medical Tribune

Programajánlónk novemberre

Az első program egy Márton-napi vigasság, melyet november 14-én pénteken rendezünk meg a Zuglói Civil Házban 15.00-20.00 óra között.

Forrás: www.hotelkorona.net

Forrás: www.hotelkorona.net

Cím:

1144 Budapest, Csertő Park 12.

Találkozó:

11.14-én pénteken, 14.30-14.40 óra között, az Örs Vezér téri metrókijáratnál, a Kürtös kalácsos előtt.

Ízelítő a programból:

Lúdas Matyi a Körhinta Színház előadásában 16.00 órától.

Részvételi szándékotokat kérjük, 11.12-én, 17.00 óráig szíveskedjetek jelezni a lampas.bp13@gmail.com e-mail címen, vagy a +3670-984-50-71-es telefonszámon.

Másik programunk a havi klub, melyre ugyancsak szeretettel várjuk közösségi tagjainkat!

Időpont:

11.18-a kedd, 13.00-15.00 óra között.

Helyszín:

Zuglói Civil ház

A klub témája:

félelmeink legyőzése, a félelemhez való hozzáállásunk.
Vendégünk Karvai Sándor, aki született vakként több rekordot is felállított autóval és motorral, legutóbb pedig jet-ski-vel. Legyetek ti is részesei élménybeszámolójának!

Amennyiben szeretnél kedveskedni a társaságnak és módodban áll, szívesen fogadjuk felajánlásodat üdítő vagy nasi formájában!

A jelentkezéseket 11.17-én 12.00 óráig várjuk a már említett e-mail címen és telefonszámon. Bármi kérdés, probléma esetén szintén használjátok elérhetőségeinket.

A megjelenésetekre feltétlenül számítunk!

A 13. és a 14. kerület Lámpásai:

Eleki Abigél
Susovich Erika
Miks Csaba
Benke Richárd
Jánosi Veronika

 

Kiteljesedés a munkában

Fotó 1

Nem feltétlenül tartom magam sikeres látássérültnek, inkább úgy mondanám, hogy megpróbálok talpon maradni azon körülmények között, amik az országban és az én közvetlen környezetemben adódnak.

Vakként vakokkal dolgozni?

Amikor végeztem az egyetemen, sokan mondogatták nekem: „ugye csak vakokkal akarsz dolgozni”? Fontosnak tartottam elmondani nekik, hogy igen, lehet, hogy velük fogok, de az is lehet, hogy nem. Attól még, hogy nem látok, egyáltalán nem biztos, hogy pszichológusként csak és kizárólag látássérülteknek lehetek a segítője. Igyekeztem ezt az irányt megtartani, jelenleg is a nyílt munkaerőpiacon tevékenykedem látók között, viszont amikor látássérültekkel dolgoztam, akkor is jól éreztem magam.

Először még ne álmodjunk túl nagyot

Ahhoz, hogy dolgozó ember legyek, az idők folyamán szükségem volt alázatra és alkalmazkodóképességre. A mai munkaerőpiacon borzasztóan nehéz boldogulni, ezért ahhoz, hogy munkaviszonyunk lehessen, többet kell, alkalmazkodunk, mint egy látó embernek. Mivel előfordulhat, hogy látássérültként nem olyan munkát fognak nekünk ajánlani, mint amilyet megálmodtunk még az egyetemen vagy gyermekkorunkban, ezért szerintem nagyon fontos, hogy ha szükséges, tudjunk engedni picit az elvárásainkból.

Fotó 2Fotó 3

Dolgozni kell!

Egy látássérült ember ugyanazért dolgozik, mint bárki más. Van egy külső kényszer az életünkben, hiszen valamiből élni kell! E mellett pedig segített nekem pályámon maradni egy belső motiváció azzal kapcsolatban, hogy szeretem a szakmámat és örömömet lelem benne. Tehát véleményem szerint a külső kényszer és a belső motiváció összeadódva hozhat gyümölcsöző eredményeket a munka területén.

Szociálisan hátrányos helyzetű gyerekekkel, felnőttekkel való munkám során tettem szert tapasztalatokra. A nyílt munkaerőpiacon sikerült elhelyezkednem.

Merjük vállalni a hiányosságainkat?

Úgy tapasztaltam, hogy az segít, ha az ember nyíltan és őszintén kommunikál a fogyatékosságáról. Azok az interjúim voltak eddig igazán sikeresek, amelyeken azt is elmondtam, hogy mi az, amit nem tudok.
Nekem személy szerint a szakmai önéletrajzomban nem szerepel, hogy nem látok, méghozzá azért, mert azt gondolom, hogyha szerepelne, már az első körben kiszórnának. Telefonon szoktam először megemlíteni, de az is előfordult már, hogy csak a személyes találkozásnál derült ki. Az első benyomás rendkívül fontos, tehát ha valaki írásban olvassa rólam, hogy látássérült vagyok, lehet, hogy a készségeim nem érdeklik őt, egyszerűen csak nem szeretne vakkal együtt dolgozni. Viszont ha sor kerül egy személyes találkozóra, akkor talán tudok  pozitív benyomást kelteni magamról, s ez által egy sikeres állásinterjú emlékével távozhatok.

Fotó 4Fotó 5

Lesz valaki, aki majd igent mond

A sors elém sodort szituációkat, amelyekben találtam olyan igazgatóhelyettest, vezetőt, főnököt, aki nyitott volt felém, és azt mondta, hogy „igen, próbáljuk meg, hátha sikerül”! Úgy vettem észre, hogy az a vezető, aki magabiztos és tudja mit akar, az szívesebben vesz fel megváltozott munkaképességű munkavállalót, ugyanis képes kockázatot vállalni. Ellenben az, aki állandó nyomást érez és nem biztos önmagában, annak inkább “csak” a teljesítmény számít. Véleményem szerint egy magabiztos vezetőnél sokkal nagyobb esélyünk van az elhelyezkedésre látássérültként.
Sokszor kell próbálkozni, hiszen így lesz egyre nagyobb esélye az elhelyezkedésnek. Az első lépések megtétele a legnehezebb, de ha tudunk alkalmazkodni és a sok kudarcot követően is megőrizni a hitünket, biztos, hogy egyre könnyebb és könnyebb lesz.

“Karrierálom”?

Számomra nincs kifejezetten egy olyan “álommunka”, vagy “karriercél”, amit minden áron el szeretnék érni, nekem a titok nyitja olyan kisebb sikerek és célok lehetnek, amelyek lehetővé teszik, hogy a munkámban kiteljesedve boldognak érezhessem magam.

A játék mindannyiunk közös nyelve

„A szabad, kreatív játék segíti a gyermeket emberré válni, és a felnőttet embernek maradni.” /Takács Bernadett/

Forrás: www.pammarketingnut.com

Forrás: www.pammarketingnut.com

Elérkezett az idő, hogy játékfoglalkozásokat szervezzek felnőttek részére is. Az egyes alkalmak zökkenőmentes lebonyolításában segítségemre lesz testvérem: Bieber József.

 

AKKOR KÖZÖTTÜNK A HELYED!
Ne sokáig tétovázz: jelentkezz!
Jelentkezési határidő: 2014. november 7. péntek

Jelentkezhetnek: látó és látássérült felnőttek 18 éves életkortól.

 

A játékcsoport 6—12 résztvevővel indul el, bekerülni a csoportba jelentkezési sorrendben lehetséges. Az egyes alkalmak a résztvevők aktivitására, együttműködésére, kreativitására épülnek. Nagyobbacska gyermekek is jöhetnek szüleikkel együtt, továbbá elhívhatod egyik-másik látó vagy látássérült barátodat, családtagodat, ismerősödet, bárki olyan személyt, akiről úgy gondolod, hogy szeret játszani, és nyitott az újdonságokra.

A felhívás terjeszthető magánlevél formájában!
Jelentkezni a jelentkezési lap kitöltésével és a bieber.m@freemail.hu e-mail címre való elküldésével lehet.
A játékfoglalkozások tervezett időpontjai a 2014-es évre:
2014. november 15. szombat: 15.00—18.00
2014. november 29. szombat: 15.00—18.00
2014. december 20. szombat: 15.00—18.00
(A 2015-ös év időpontjait közösen fogjuk egyeztetni a csoport tagjaival)

 

Helyszín:
Néhány lépésre a Thököly út és Gizella út kereszteződésétől egy magánlakás tágas nappalijában (a pontos címről a jelentkezők elektronikus levélben értesülhetnek majd).

Megközelíthető:
a 7-es buszcsalád bármelyik tagjával, továbbá 5-ös, 110-es, 112-es és 133-as autóbusszal, valamint 72-es trolibusszal és az 1-es villamost pótló autóbusszal.
Költségek: A program díjmentes ugyan, de az együttlét költségeit egymás közt megosztjuk.

Bővebb információkat a bieber.m@freemail.hu e-mail címen kérhetsz (kérlek, a tárgysorban tűntesd fel: “Játékfoglalkozás felnőtteknek”).

Telefonos elérhetőségem: 06-30-512-33-77.
Ha munkahelyi elfoglaltságom miatt vagy bármi egyéb okból nem tudom felvenni a telefont, kérlek, próbálj újrahívni vagy hagyj üzenetet az üzenetrögzítőn.
Üzenethagyás esetén visszahívlak.

Várom jelentkezésed!

 

Bieber Mária

Nyárbúcsúztató programok

Egészségnap fotó Egészségnap fotó

Korábbi cikkünkben már beszámoltunk a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat Egészségnapjáról, melyre szeptember 17-én került sor a Zöld Diófa Idősek Klubjában. Az eseményt színesítették közösségi mentoraink is, akik eszközbemutatóval, vásárral és kézműves programmal készültek az eseményre.

Autómentes nap fotó Autómentes nap fotó

A szeptember 22-i Autómentes napon Szikora Szilárd közösségi mentor egyedül képviselte a Kispesti Lámpásokat, de így is remekül helyt állt: szórólapokat osztogatott és kötetlenül beszélgetett az érdeklődőkkel.

Szüreti mulatság fotó Szüreti mulatság fotó

 

Szeptember 23-án egy szüreti mulatságon jártak a Lila Akác Gondozási Központban, ahol a program a szüretről, népszokásokról való beszélgetés, borkóstolás volt. A felhőtlen hangulatról a körülbelül 20 főből álló családias vendégsereg gondoskodott: tánccal tették az estét emlékezetessé.

Mihány napi búcsú fotó Mihány napi búcsú fotó

A kispesti Mihály napi búcsút szeptember 27-én, az “Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!” programhoz kapcsolódóan rendezték meg idén is a KMO munkatársai a Templom téren. A délutáni programokra több ezer kispesti látogatott ki a kellemes őszi időben. A remek hangulatú búcsú Szalóki Ági koncerttel, táncházzal és közös tűzgyújtással ért véget. Az eseményen természetesen jelen voltak Kispest Közösség Lámpásai, akik szórólapozással és beszélgetéssel járultak hozzá az eseménydús naphoz.

Mentorszülő klub indul

Fontos, hogy együtt tegyünk a szülők és gyermekek érdekeiért, képviseljük szervezetként is ezen célcsoport jogait.

Ön a mi emberünk, ha:

Forrás: astraltwelve.com

Forrás: astraltwelve.com

A rendezvény időpontja:

2014. november 4. kedd 10-13 óra között.

Helyszíne:

Hermina út 57. Cserf-S Központ

A gyermekeink jövőjéért ma kell elkezdenünk tenni valamit!

Szeretettel várunk minden szülőt, nagyszülőt, mentorszülő, valamint külön örömmel fogadjuk, ha apukák is érkeznek, s megosztják velünk gondolataikat
az apai érdekekkel kapcsolatban!

Üdvözlettel:

Veres Katalin

 

Pályázati kiírás!

Kép forrás: dunaharasztima.hu

Kép forrása: dunaharasztima.hu

A pályázat keretösszege 650.000,- Ft., amely az Alapítvány töke kamataiból és az SZJA 1%-os támogatási keretéből kerül finanszírozásra.

Pályázati részvétel feltétele: hivatalos oktatási intézmény tanulója, a jó tanulmányi eredmény. A pályázaton való részvételhez a 3,5 átlagnál jobb tanulmányi eredmény szükséges.

A pályázat során maximum 21 gyermek támogatására nyílik lehetőség, melynek konkrét összege a feltételeknek megfelelő nyertesek tanulmányi eredményétől, a pályázók számától függ, a fent jelölt keretösszegre tekintettel. A pályázat elbírálása után a nyertesek részére a támogatás esetenkénti konkrét összegéről az Alapítvány tájékoztatást ad.

Az Alapítvány ezen pályázattal elsősorban azon, 18 év alatti rászoruló látássérült gyermekeket kívánja támogatni, akik más pályázati lehetőségektől elesnek, az adott körülmények ellenére jó tanulmányi eredményt tudnak felmutatni, társaikkal együttműködő magatartást tanúsítanak. Örömmel vennénk olyan pályázatot is, ahol az átlagtól eltérő tevékenység gyakorlóját támogathatnánk aki például zenei vagy más művészeti területen is eredményes. Továbbá szívesen támogatunk olyan pályázó diákot, aki kreatív gondolkodásával a későbbiekben eredményes tanulmányokat folytathat például műszaki-, informatikai területeken.

További részletek a pályázás módjáról:

Pályázati kiírás

Pályázati adatlap

Egészségnap a Nyugdíjasházban

Forrás: kispest.hu

Forrás: kispest.hu

Az Egészségnapon a csontritkulás, ortopédia, testtömeg, vérnyomás, vércukor, neurológia szűrések mellett képviseltették magukat a Kispesti Közösség Lámpásai is, akik eszközbemutatóval, vásárral és kézműves programmal készültek az eseményre.

Az idei program is a prevenció és az egészségmegőrzés jegyében zajlott, de különösen nagy hangsúlyt kapott az időskori csontritkulás és a memória állapotának felmérése

– mondta köszöntő beszédében a házigazda Balázs Piroska, Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat igazgatónője, aki munkatársaival a hat év alatt immár kilencedik alkalommal szervezett egészségnapot az általuk gondozottaknak és az idős kispestieknek.

Gajda Péter polgármester is a prevenció és az egészségmegőrzés fontosságára hívta fel a résztvevők figyelmét. Ennek egyik kulcseleme a mozgás, a sport, amelyet a kispesti önkormányzat kiemelten támogat. A Wekerlei I. számú Gondozási Központ felújításakor is gondoltak erre, hiszen a közös udvarra olyan tornaszereket, testedző gépeket szereltek, amelyeket az idősek is nyugodtan használhatnak. De az egészség másik fontos része a szellemi egészség, amelynek megőrzéséért idős korban is sokat kell és lehet tenni. A polgármester példaként említette, hogy az önkormányzat tovább folytatja az ingyenes nyelv- és számítógép-kezelői tanfolyamok, illetve a Szenior Akadémia szervezését a korosztálynak, mert még a pirulánál és orvosi kezelésnél is fontosabb egy-egy olyan hasznos elfoglaltság, amely értelmet ad a mindennapoknak. Itt köszönte meg a gyógyszergyár társadalmi felelősségvállalását is az idősekért végzett prevenciós munkában.

Az egészségnap társszervezőjeként dr. Talyigás Katalin, a már 25 éves tapasztalattal rendelkező, mintegy 100 ezer tagot számláló Életet az Éveknek Budapesti Szervezetének elnöke elmondta:

Kispest fővárosi szinten is jó példa arra, hogy milyen sikeres és eredményes lehet a közös tevékenység, ha a város- és a szakmai vezetés kiemelt figyelmet fordít a különböző korosztályokra, és odafigyel az idősekre, az őket érintő problémákra.

Forrás: kispest.hu

Klubdélután Újpesten

Forrás: weborvos.hu

Forrás: weborvos.hu

Helyszín: Ady Endre Művelődési Ház, Galéria terem, IV. kerület, Tavasz utca 4.

Ezen alkalommal meghívott vendégünk lesz Benke Richárd, a VGYKE munkatársa és Plank László, a VGYKE önkéntese.

Téma: A közösségi közlekedés.
Laci jóvoltából a segítő kutyás közlekedés, valamint a kutyás élet rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek a résztvevők. Meglepetés vendégünk pedig nem más, mint Dömpi kutyus, aki hű társként segíti Laci mindennapjait.

A klubra érkezőket üdítővel és egy kis csemegével várjuk, hogy még kellemesebb légkörben teljen a klubdélután.

Részvételi szándékod kérjük jelezd nekünk elektronikus levélben: lampas.ujpest@gmail.com vagy telefonon a 06-70-984-85-93-as telefonszámon.

 

Várunk Téged is sok szeretettel!

Eleki Abigél
Újpest közösségfejlesztő mentora

 

Klubjaink Újpest önkormányzatának támogatásával valósulnak meg.

 

Szent Mihály napi búcsú

Forrás: www.kozszolgaltato.bp13.hu

Forrás: www.kozszolgaltato.bp13.hu

Erika munkáját kivételesen személyes vetület is színesítette: az érzékenyülők között ugyanis jelen volt Andi, a nővére is – aki épp akkor látogatott haza külföldről -, így meghívást kapott a szemléletformálásra.

A standunk asztalánál remekül vette az akadályokat, rá jellemző figyelemmel és empátiával fordult minden feladathoz, amit kitaláltunk neki. Miután valamennyi játékot és segédeszközt megismert, beszélgettünk a mindennapok tapasztalatairól vakként, a szokásos sztereotípiákról és persze a segítségnyújtás különböző formáiról is.

Visszatérve a standhoz Erika mesélt nővérének a Braille-írás történetéről, fontosabb jellemzőiről, miközben az érdeklődők is oda-odacsalinkáztak az asztalukhoz, látva, hogy van egy állandó vendégük. A holt időben Ricsi és Erika a képnarrációt gyakorolgatták: Ricsi igyekezett Erikát minél részletesebb és érzékletesebb leírásra ösztönözni, aki a Múzeum+-os kiállítás festményeinek felelevenítését próbálgatta.