Kerekesszékkel a parkolóból a repülőgépbe

 Folyamatosan nő a mozgáskorlátozott utasok száma a budapesti repülőtéren. Tavaly már 32 ezernél is több utasnak nyújtott segítséget elutazásnál vagy érkezésnél a Budapest Airport partnere, az AMS (Airport Medical Service). Idén szeptemberben pedig megdőlt az egy hónap alatt kiszolgált utasok száma: nem kevesebb, 4149-en vették igénybe a mozgáskorlátozottaknak rendelkezésre álló szolgáltatást. A Budapest Airport és partnere az AMS folyamatos fejlesztéseket hajt végre a repülőtéren a minél teljesebb körű és magasabb színvonalú szolgáltatás érdekében. Az ilyen szolgáltatás igényét már a repülőjegy megvásárlásakor jelezni kell a légitársaság felé, a repülőtérre érkezéskor pedig a bejáratoknál lévő hívópontokon lehet bejelentkezni, ahonnan az AMS munkatársai kísérik végig az utast egészen a repülőgép fedélzetéig. A Budapest Airport a napokban helyezi üzembe a repülőtéri parkolóban a két új hívópontot, így már kilenc helyről jelezhető a PRM szolgáltatás igénylése.

Speciális kisbusz és Ambulift

A fejlesztések egy része technikai, műszaki jellegű: az AMS idén két újabb speciális kisbusszal növelte az eszközparkját, illetve lecserélte a régieket. A kisebb szállító járműveken kívül a budapesti repülőtéren 3 darab speciális, a repülőgépnél ki-beszállást segítő Ambulift áll rendelkezésre. A speciális emelőszerkezetes Ambuliftekkel nem csak a tolószékes utasokat, hanem hordágyon fekvőket is mozgathatnak a repülőtér betonja és a repülőgép több méter magasan lévő kabinja között. Az AMS emellett nemrégiben újította meg a kerekesszék-készletét, 50 darab vadonatúj tolókocsit vásároltak. Ezek között található a repülőgép szűk folyosóján is elférő ún. on-board szék is, valamint két olyan speciális tolószék, amit az egyre gyakrabban előforduló extrém túlsúlyos betegek mozgatásánál tudnak bevetni.

Az eszközök megújítása mellett nagy hangsúlyt kap a repülőtéri személyzet felkészítése és kiképzése is. Az AMS reptéri vezetése rendszeres tanfolyamokat tart az utasbiztonsági ellenőrök számára, az utóbbi időben pedig az utaskiszolgálásban résztvevő több szervezet is jelezte az igényét hasonló képzésekre. A Budapest Airport a repülőtéri dolgozók képzése mellett nagy hangsúlyt fektet a különböző érintett szervezetek, mint pl. a Magyar Paralimpiai Szövetséggel való együttműködésre. A szövetség szervezésében a magyarországi sporteseményekre nagyobb létszámú sportolók érkezésénél és indulásánál a Budapest Airport és az AMS már rendszeresen közösen nyújtott és nyújt segítséget.

Forrás: Turizmus Online

Jogsegélyszolgálat az MVGYOSZ-ben

Forrás: www.e-epites.hu

Forrás: www.e-epites.hu

A tanácsadás során bármilyen jogi témával kapcsolatosan fordulhatnak hozzánk, jogászunk mindkét ügycsoport vonatkozásában segít az ügyintézésben.  A szolgáltatás a peres képviseletet nem foglalja magába.  A jogi tanácsadást Dr. Stefán Sándor jogász nyújtja.

A jogsegélyszolgálat elérhető:

Ügyfélfogadás minden hónap 1. és 3. szerdáján 14 és 18 óra között az MVGYOSZ székházában (1146 Budapest, Hermina út 47.).

Forduljanak hozzánk bizalommal!

Elindult az első Rehab Critical Mass

A szervezők szerint “az így létrejövő kritikus tömeg a puszta létével demonstrálja, hogy egy egymásra figyelő közösségben akarnak élni, az ember értékét nem hasznosságában mérik, hanem önmagában fontos.”

Körülbelül ezren gyűltek össze az Emberi Erőforrások Minisztériumának Akadémia utcai épületénél, közülük körülbelül kétszázan fogyatékkal élők. A menet elindulása előtt röviden arról beszéltek a szervezők, hogy szeretnék, ha sokkal akadálymentesebb lenne az ország, ha megfelelő bért kapnának a fogyatékkal élők is, illetve ha bevonnák őket a döntéshozatalba az őket érintő kérdéseknél.

A tömeg kicsivel három után elindult az Erzsébet térre, ahol különböző koncertek vannak. A szervezők egy petíciót is elindítottak, és szeretnének egy hónap alatt legalább 3000 aláírást összegyűjteni. Ezt a peticio.hu oldalon lehet aláírni. A petícióban olyanokat fogalmaznak meg, mint: „elvárjuk

Forrás: www.index.hu

Indul a Mentorszülő Klub a Cserf-S-ben

Forrás: anyakanyar.hu

Forrás: anyakanyar.hu

Ezeken az alkalmakon a mentorszülők találkoznak, s a hálózattal kapcsolatos jövőbeni fejlesztéseket beszélhetik meg, de a klub alkalmas arra is, hogy egymással, más szakemberekkel, vagy más hálózatok önkénteseivel tapasztalatot cserélhessenek. A klubalkalmakra szeretettel várjuk azon szülőket, akik látássérült gyermeket nevelnek, vagy látássérült szülőként nevelnek gyermeket.

Ki a mentorszülő? Egy olyan szülő, aki egyben tapasztalati szakember is. Aki a képzés során elsajátította, hogy hogyan tud szakemberként, baráti és segítő kezet nyújtani azon családokban, ahol vagy a gyermek, vagy a szülő látássérült. Szakmai és nevelési tanácsokkal tudják ellátni a szülőket, vagy a mindennapi élet praktikáiról tudnak beszámolni. Ha szükséges, információkat adnak a fejlesztő, vagy segédeszközökről, az integrációs lehetőségekről, vagy épp lelki segítséget nyújtanak, ha éppen az hiányzik. A hálózat működését minden szülő tapasztalata segítheti.

Azokat is örömmel várjuk, akik ezen szép önkéntes munkában örömmel részt vennének a későbbiekben. Vagy azokat, akik már kapcsolatban állnak mentorszülőinkkel, de még nem volt módjuk személyes találkozóra, vagy csak most szeretnének egy mentorszülővel kapcsolatba lépni. Mentorszülőink bemutatkozói – melyek tartalmazzák a szülők elérhetőségeit is -, megtalálhatóak oldalunkon, a szolgáltatásaink alatt Mentorszülő-hálózat néven. A klub indításának pontos dátumát egy későbbi hírlevélben találhatják meg a kedves olvasók.

Tisztelettel:

Veres Katalin
a hálózat koordinátora

 

Láthatatlan humor pályázat

A VGYKE pályázatot hirdet vakok és gyengénlátók részére!

Olyan történeteket várunk, amely a mindennapok humoros helyzeteit, élményeit mutatja be.

Forrás: funny-pictures.picphotos.net

Forrás: funny-pictures.picphotos.net

Terjedelem:

maximum 2 db A4-es oldal

Díj:

5+1 alkalmas masszázsbérlet a VGYKE új szolgáltatóházában

Beérkezési határidő:

2014. október 31.

Beküldési cím:

cserf-s@vgyke.com

 

A fehérbot története

Forrás: www.szatmar.ro

Forrás: www.szatmar.ro

A fehérbot a vakok utcai közlekedésének közismert és elengedhetetlen segédeszköze. Alkalmazásának gondolata a francia Guilly d’Herbemont grófnőtől származik. A párizsi utcán sétálgatva többször megfigyelte a nagy jármű és személyforgalomban félénken és bizonytalanul közlekedő vakok állandó veszélyeztetettségét. A 20-as évek végén Párizs forgalma egyre fokozódott, s ezáltal a vakok veszélyeztetettsége is egyre inkább növekedett. A vakok megsegítésének lehetőségét megtárgyalta az édesanyjával, aki nem értett egyet lánya igyekezetével, és inkább irodalmi művek Braille rendszerű átírását javasolta a lányának, amely igen divatos tevékenység volt a magas társadalmi rétegek hölgyeinek körében.
A kérdéssel mégis tovább foglalkozva egy könnyen felismerhető eszköz kézben hordásának a gondolatát vetette fel. Így jutott a “fehérbot” használatának szükségességéhez, amelyet úgy a járművek vezetői, mint a gyalogosok távolról felismernek és tudják, hogy közöttük vak ember közlekedik. Használata fokozatosan terjedt el Európában és csaknem az egész világon.

Információink körülbelül 90%-át vizuális élményeinkből nyerjük, így természetes, hogy csak nagyon nehezen tudjuk elképzelni, miként lehet a kép, a látvány, azaz a látás nélkül létezni. Még a szótól is elborzadunk: vakság. Áltapintatból a vak embereket elneveztük világtalanoknak, pedig nem szeretik ezt a titulust (az ő világuk fantáziára utaltabb, mint látó társaiké), ahogy elutasítják a szánalmat is. Helyette értelmes segítségre várnak, hogy tanulhassanak, dolgozhassanak, gyermekeket nevelhessenek, és hasznosan élhessék le az életüket. A társadalom szemlélete lassacskán változik a vak és gyengénlátó emberek irányában, de sok még a tennivaló mindkét fél részéről annak érdekében, hogy az esélyegyenlőség maradéktalanul megvalósuljon. A nem látó ember ugyanolyan értékű személy lehet, mint bárki más. Tudása, kultúrája, előadókészsége ugyanolyan, illetve lelkileg néha több is, mint egy látó emberé. Ma már egy megfelelő program segítségével ugyanúgy használ számítógépet a nem látó ember is, egyetemekre, főiskolákra járnak a tehetséges tanulók. Ezen a napon, október 15-én fennhangon mondjuk: ne sajnáljanak, segítsenek minket.

Magyarországon évente több, mint hatezer ember veszíti el a látását, ugyanakkor odafigyeléssel, rendszeres szűréssel mintegy 4000 ember szeme világa megmenthető lenne. A szemünk fénye az egyik legértékesebb kincsünk, amelyet óvni kell, sokan azonban csak akkor érzik a fontosságát, amikor már a szemük egészsége károsodott.
A Földön minden ötödik percben megvakul egy felnőtt, minden percben egy gyermek. Ha a vakok száma a korábbi ütemben gyarapodna, 2020-ban elérné a 75 milliót. A WHO adatai szerint a világban 285 millió ember szenved látáskárosodásban, 39 millió a vakok, 246 millió a gyengén látók száma, ebből 19 millió gyermek látáskárosodott. A szembetegségek 90 százalékban a fejlődő országok lakóit sújtják, amely elsősorban a szegénység okozta vitaminhiánnyal, illetve a szemüveg és az orvosi ellátás hiányával magyarázható. Felmérések bizonyítják, hogy az emberek több mint 50 százalékának volna szüksége valamilyen látáskorrekcióra. A gyermekek esetében is riasztó adatokról beszélhetünk, közel 30%-a küzd valamilyen látásproblémával. A jó látás elengedhetetlen a fejlődésükhöz, hiszen a tanult információik 80%-a a látásukon keresztül jut el hozzájuk. Ha a családban magas fokú a rövidlátás vagy távollátás, illetve előfordult cukorbetegség vagy öröklődő szembetegség, fokozottan ajánlott a rendszeres szemészeti szakvizsgálat.

Nagyon nagy hangsúlyt kell fektetni a gyermekkori vakságra, amelynek leggyakoribb oka hazánkban a koraszülöttek éretlenségéből eredő retinopátia (ROP). Ugyanakkor megfelelő szűréssel és kezeléssel, szemfenéki lézertechnikával a vakság megelőzhető. Magyarországon a koraszülött intenzív osztályokon a 32 hét előtt született, vagy az 1500 gramm súly alatt világra jött kisbabák szemészeti szűrése évek óta kötelező. Ennek ellenére mégis nagy számban fordul elő a gyermekkori vakság, amely lényegesen csökkenthető lenne egy országos telemedicinális ROP szűrési rendszer működtetésével – hangsúlyozta dr. Németh János a Magyar Szemorvostársaság alenöke, a Semmelweis Egyetem egyetemi tanára.

A látás világnapja: október 9.

Forrás:
http://www.egeszsegkalauz.hu

 

“Gyümölcsöző együttműködésre számítunk”

Fotó 1Fotó 2

A 14 órakor kezdődő eseményt Stella Péter, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi rendelőjének gazdasági igazgatója nyitotta meg: “Amikor megkerestek minket, először mérlegeltük a lehetőségeinket. Nagy szerencsére ebben a rendelőben volt egy olyan helyiség, ami alkalmas egy masszázsszalon kialakításra. Nagyon nagy szeretettel üdvözöljük Önöket és remélem, hogy egy hosszan tartó, jó együttműködés veszi most kezdetét”.

A masszázsszalonnak – amelyben frissítő, és gyógymasszázs szolgáltatás egyaránt kérhető – több helyszín is otthont ad. A Zuglói Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi rendelője mellett egy sóterápia szobában is felfrissülhetnek majd a kliensek. B. Hervert Adrienne, a NaturSó Terápia Kft. tulajdonosa is nyitott volt a segítségnyújtásra: “Az Uzsoki utcai kórház keresett meg minket azzal a kéréssel, hogy biztosítsunk helyet egy gyógymasszázs szolgáltatás létrejöttéhez. Mi is béreljük a helyiséget és sóterápiával foglalkozunk. Nagyon szívesen adunk lehetőséget, hisz köztudott, hogy a só rendkívül jó hatással van az egészségre”.

Fodor Ágnes, a VGYKE elnöke nagy örömmel nyilatkozott az eddig elért eredményekről: “Mai naptól elindul a munka. Egy-két kisebb feladat vár még ránk, hiszen szeretnénk halk zenével, teával és egyéb csinosítgatásokkal elérni, hogy a légkör még kellemesebb legyen. Úgy vélem, hogy a masszőrök szakmai felkészültsége igazolni fogja, hogy ez egy gyümölcsöző együttműködés lesz mindkét partnerrel. Egészen biztos vagyok benne, hogy a sok-sok jelentkező közül a legjobb masszőröket választottuk”.

Fotó 3Fotó 4

Nagy kíváncsiság övezte az új masszőr kollégák személyét is, akik közül ketten megjelentek a megnyitón. Kecskeméti Ágnes 23 éves. Egy éve dolgozik egy csepeli szépségszalonban, ahol rendkívül nagy a forgalom. Ebből adódóan úgy gondolja, hogy sok tapasztalatot gyűjtött már arról, hogy az egyes szituációkat hogyan kezelje, illetve kivel miként bánjon. “Megpróbálom magamból kihozni a maximumot, hiszen elsősorban azért vagyok itt, hogy embereken segítsek és enyhítsem a fájdalmukat”.

Balogh Géza 57 éves és 2006 óta látássérült. Korábban a Szent Imre kórház művese -és a Semmelweis Egyetem neurológiai osztályán dolgozott, mint betegkísérő. 2006 után elvégezett egy OKJ-s gyógymasszőr tanfolyamot, ahol már a tanulmányai ideje alatt lehetősége volt orvosi jóváhagyással, segítséggel és konzultációval elkezdeni a masszírozást. “Nagyon érzem azt, amit csinálok. A legfontosabb számomra az emberi méltóság és a renomé.”

A levegőben is érezhető, hogy egy nagyon izgalmas időszak vette kezdetét. A gyógyulni, felfrissülni vágyó vendégeket pedig barátságos árak, családias légkör és szakképzett masszőrök várják. Foglaljon időpontot még ma!

Elérhetőség: Kis Erika, 06-70-773-39-88

Megnyitóra készül a VGYKE

Forrás: imprintpilates.com

Forrás: imprintpilates.com

Időpont:

2014. október 15. 14:00

Helyszín:

Zuglói Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi rendelője, 1146 Budapest, Hermina út 7. alagsor 17.

Szolgáltatásunk Budapest Zugló Önkormányzata, a Zuglói Egészségügyi Szolgálat és az Uzsoki Kórház együttműködésével, támogatásával kezdheti meg munkáját.

Egyesületünk új kezdeményezésének a Zuglói Egészségügyi Szolgálat Szakorvosi rendelője (1146 Budapest, Hermina út 7. alagsor 17.) és az Uzsoki Kórház NaturSó Terápia Kft. Száraz sóterápia helyisége (1145 Budapest, Róna u. 192. “C” épület, I. emelet) ad otthont.

A VGYKE nap, mint nap azon dolgozik, hogy a látássérültek esélyeit  – az amúgy is nehéz munkaerő-piaci helyzetben – folyamatosan javítsa. Új tevékenységünkben is látássérült gyógymasszőr munkatársaink fogadják a frissülni és gyógyulni vágyó vendégeket.

Megjelenésükre feltétlenül számítunk!

 

Üdvözlettel:

 

Fodor Ágnes

elnök

Összefogás a jobb életért

Találkozzunk az EMMI előtt (1054 Budapest, Akadémia u. 3.) 2014.10.19. vasárnap 15 órakor, ahonnan együtt indulunk az Erzsébet térre, ahol számos kulturális és érzékenyítő program vár mindenkit.

Társadalmi összefogás a fogyatékossággal élők jobb életminőségéért.

 

Forrás: index.hu

Forrás: index.hu

Kiss Csaba kezdeményezésére életre kel egy civil mozgalom: a RehabCritical Mass!
Szeretnénk előmozdítani és megmutatni, hogy a magyar társadalom szolidáris és fogékony a benne élő különböző emberek problémáira, igényeire. A RehabCritical Mass egy alulról jövő civil kezdeményezés, amely mentes minden pártpolitikai szándéktól és szerveződéstől.

GYERTEK SOKAN, MUTASSUK MEG MAGUNKAT!

Főbb célok:

A rendezvény akadálymentes, gyermek -és családbarát

rehabcriticalmass2014@gmail.com

Várunk mindenkit sok szeretettel!

Civil szervezetek figyelem!

Forrás: www.reikiklub.hu

Forrás: www.reikiklub.hu

Szeretnénk segíteni Zugló lakosságának, így hát, ha csatlakozni kívánnak valamely civil szervezethez, kérjük, segítsék munkánkat azzal, hogy pár sorban röviden leírják szervezetük tevékenységét.
A hamarosan induló “Utánam Zugló” című honlapon is szeretnénk az információkat közzétenni. A pontos információszolgáltatás miatt kérjük, hogy Önök készítsék el ismertetőjüket.

Az anyagokat kérjük szíveskedjenek e-mail címünkre elküldeni.

Köszönettel és tisztelettel:

Szász Gabriella és Toronyi Izabella
civil koordinátorok

Meghívó az MVGYOSZ Fehér bot napi rendezvényére

Forrás: konyvtar.elte.hu

Forrás: konyvtar.elte.hu

2014. október 15. Nemzetközi Fehérbot Napi Műsor:

Fellépők:

Maros Bango és egy meglepetés vendég

Amennyiben szeretne részt venni a “Vakság” című előadáson, részvételi szándékát kérjük, előre jelezze az info@mvgyosz.hu e-mail címen („Vakság” tárgy megjelöléssel) 2014.10.13 –ig.

Helyszín:

1146 Budapest, Hermina út 47.

Szakály Melinda
elnök

 

Lámpás beszámoló: októberi klubnap

Forrás: superiormagazin.hu

Forrás: superiormagazin.hu

A klub vezetői Domoszlai János és Csondor Tímea voltak, a rendezvényen 10 tag vett részt.
Előadást tartott Dr. Kiss János, a Gödöllő és Térsége Látássérültjeinek Egyesületének (GÖTLE) elnöke. Az előadást – melynek témája a látás és a látásvesztés okai voltak – figyelemmel követték végig a tagok.

A klubnap szervezésekor figyelembe vettük, hogy október a látás hónapja, így esett erre a témakörre a választásunk. Talán pont eme okból kifolyólag ez az alkalom jóval hosszabbra sikeredett, mint az eddigiek és különlegessége abban rejlett, hogy a tagok ezúttal nem kérdeztek, hanem inkább a látásvesztéssel kapcsolatos tapasztalataikat mondták el.

Remélem, hogy még több színvonalas előadásban lehet részünk, illetve a jövőben egyre több érdeklődő figyelmét sikerül felkelteni.

Domoszlai János

Rákosmente Közösségi Mentora