Rákosmente online klubnapja a Braille-írás jegyében

 

Rákosmente Lámpásai megtartották idei első online klubnapjukat január 20-án, amely a Braille írás világnapjához kapcsolódott.

1809. január 4-én született ugyanis Louis Braille, aki gyermekként elvesztette a látását egy baleset következtében, és fiatal felnőttkorában kifejlesztette a róla elnevezett Braille írást, az ún. pontírást. Erre a jeles napra emlékezve hívták meg a rákosmenti lámpások Nemes-Nagy Tündét, a Vakok és Gyengénlátók Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei egyesületének elnökét. Tünde ötlete alapján ugyanis a szabolcsi egyesület 2005 óta minden évben országos Braille olvasásversenyt szervez, melynek célja a Braille kultúra ápolása, és hogy a látássérült emberek is megkedveljék és élvezhessék az irodalmi alkotásokat. A verseny, amelyet 2005 óta minden évben megrendeznek, az idők folyamán három napos kulturális eseménnyé nőtte ki magát.

Kray Zsuzsa és Acsay Péter
közösségi civil szervezők

Új könyvünk jelent meg: Vakon a munka kapujában

 

Újabb könyv jelent meg a VGYKE kiadásában. Címe: Vakon a munka kapujában.

A kiadvány több szempontból is egyedülálló: helyet kapott benne három egyetemtől beszerzett adatsorunk, amelyből kitűnik, hogy a 2017-2021 közötti 5 év során 237 látássérült hallgató tanult 19 egyetemi karon és 57 szakon az ELTE-n, a Debreceni Egyetemen és a Budapesti Corvinus Egyetemen. Egyébként pedig listába szedtünk 50 olyan munkakört, amelyet bizonyítottan látássérült emberek töltöttek be. Ilyen friss információkat tudtunkkal sehol másutt nem közöltek.

A könyv elolvasható itt.

Borítók
(Az első borítón egy számítógépen dolgozó hölgyet látunk, a hátsó borítón pedig két kezet, amint éppen kosarat fon. Mindkettőnek élénk zöld az alapszíne.)

Könyvünk első és hátsó borítóján egyaránt vak embereket látunk munka közben. És mégis, mekkora különbség van a kettő között! Ma már jellemzően számítógép felhasználásával tanulnak és dolgoznak a látássérült diákok és felnőttek, amihez rendelkezésükre állnak a megfelelő digitális eszközök – részben a speciális iskolákban, munkahelyeken, részben különböző pályázatok, illetve állami támogatások révén. De aki kézműves szakmát választ, az is elsajátíthatja ezt képzett tanárok és gyakorlott mesterek irányításával.

Néhány éve már ingyenesen biztosítják az országlicenc program keretében a vak és a gyengénlátó felhasználóknak a képernyőolvasó és -nagyító szoftvereket.  Egyre nő az akadálymentes honlapok száma, és az okostelefon is mindinkább felhasználóbarát e csoport számára.

A technika tehát támogatja a látássérültek munkavállalását, most már csak befogadó környezet, megfelelő tájékozottság és egyéni kitartás kell a sikeres munkavállaláshoz. És valljuk be, ez a nehezebb része a dolognak. Mi sok példával és információval szolgálunk, mert szeretnénk, hogy minél kevesebb időt kelljen eltölteni ez előtt a bizonyos kapu előtt. Hogy minél gyorsabban átjussanak a látássérült munkakeresők a kapunak a másik, biztonságos oldalára – a munka világába.

A könyv első borítója

A könyv hátsó borítója

Egészségügyi klub napot tartott a VI. kerületi Lámpás Klub

 

2022.01.19-én Egészség ügyi klubnapot tartottunk.

Helyszín: 1067 Budapest, Eötvös utca 10. 3. emelet, 321-es klubszoba.

Kellemes napot töltöttünk el együtt az év első klubnapján.

Meghívott vendégünk: Bacsevics Linda, a Widex audiológusa volt, aki beszélt a hallásról és a szükséges segédeszközökről.

Hallásvizsgálatban részesültek a megjelent tagok.

Lukács Erzsébet Böbke
VI. kerületi közösségi civilszervező

Audionarrált kiállításon voltunk Óbudán

 

Az Esernyős Galériában 2022. január 19-én audionarrált Pilinszky 100 kiállításon voltunk a klubtagokkal.

Pilinszky János emlékére kortárs művészek tiszteletadása a költő előtt születésének századik, halálának negyvenedik évfordulója alkalmából. Hatvanhárom kiállító művész alkotása fogadta így az érdeklődőket. Rácz Márta audionarrátor segítségével újszerű formában vált hallhatóvá az, ami eddig csak látható volt. Miként vált Pilinszky János verseiből és írásaiból képzőművészeti alkotás? Személyiségének köze volt a vizualitáshoz. Tudta, milyen eszközökkel közvetíti azt, ami benne van. A költő munkásságát részletesen idézte az előadó.

A kiállítás képei

A kiállításon betekintést nyertünk a költészet és a képzőművészet világába. Tartalmas órákat töltöttünk így együtt.

Vasné Pintér Teréz
közösségi civilszervező

Megemlékezés a Braille-írás világnapjáról

 

2022.01.18.

Ez évi első online klubunk témája január hónap érdekességei, jeles napjai, időjárás jellemzői, népi megfigyelései voltak. Megemlékeztünk a Braille-írás világnapjáról, ráadásként szép téli versekkel is kedveskedtünk.

Elhangzott versek:

A fenti beszámoló a kispest.hu „Velünk történt” rovatában is olvasható:

Hallásszűrés Ferencvárosban a februári klubnapon

 

Kedves Tagjaink, Kedves Érdeklődők!

Februári klubnapunkat is a Ferencvárosi Művelődési Központban tartjuk (Budapest, Haller u. 27.)

Időpont: 2022. február 07. 14.00-16.00 óra

Téma: hallásszűrés, tanácsadás, előadás

Meghívott vendég: Bacsevits Linda audiológus-hallásakusztikus, Videx Hallásstúdió

A helyszínen szűrőaudiométeres hallásvizsgálatra lesz lehetőség.

Ha van hallókészüléke, az utoljára kapott készülékhez tartozó kiskönyvet hozza magával, mert így a helyszínen kedvezményes elem vásárlására nyílik lehetőség!

A szűrés közben egy kis farsangi fánkkal is kedveskedünk megjelenő tagjainknak.

A klubnap a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósul meg.

Mindenkit sok szeretettel vár Szalai Miklósné Tündi közösségi civilszervező!

Telefonszám: 06704320147

E-mail: ferencvaros.szervezo@vgyke.com

2022 első klubnapja a XVI. kerületben

 

2022.01.17.

2022 első klubnapját a Napraforgó Központban ismét családias hangulatban tartottuk meg. Iza a kedvenc, Habcsók cukrászdánkból még pogácsát is hozott nekünk.

Együtt tervezgettük, szervezgettük az éves programokat, amit az online adásban is ismertettünk.

Talán az egyik legnagyobb új döntésünk az lett, hogy ettől fogva délután három helyett négykor kezdünk majd, hogy így több tag el tudjon jönni munka után. Úgyhogy februártól mindenkit délután négyre várunk.

Kollárszky Boglárka és Majláth Mónika

Amit az angol teáról tudni érdemes

 

Kedves Tagjaink! és kisérőik!

Februárban ismét tartalmas délutánra invitálunk családtagokkal, kísérőkkel együtt.

Témakör: Az angol tea (kóstolással egybekötött előadás).

Szeretettel várjuk minden kedves tagunkat és kísérőiket!

Időpont: 2022. február 02. 15.00-17.00 óráig.

Helyszín: Újpesti Kulturális Központ: Ifjúsági Ház
1042 Budapest, István út 17-19. I. emelet, 117. terem (a terem változhat)

Czagány Izabella és Murgács Jánosné
közösségi civil szervezők

Elérhetőségek:

06-30/498-9033

Email: ujpest.szervezo@vgyke.com

Szemléletformálás a Lágymányosi Szent Adalbert Plébániahivatalban

 

2022. január 15.

Egyesületünket egy látássérült gyermekét nevelő édesanya kereste meg, azzal a kéréssel, hogy segítsünk elfogadtatni kislányát a vele együtt konfirmáló gyerekekkel.

Tanai Csaba és Bonca kutyája vállalta ezt a nemes feladatot.

Csaba beszélt arról, hogy ő született látássérült gyerekként hogyan élte meg az iskolás éveit, most hogyan él, milyen nehézségei vannak, hogyan küzdi le a mindennapi akadályokat. Elmondta a vakvezető kutyákra vonatkozó szabályokat, mikor szabad őket simogatni, honnan lehet felismerni a vakvezető kutyákat, hova lehet velük bemenni, és természetesen a gyerekek kérdéseire is válaszolt.

A gyerekek kipróbálták a fehér bottal és a vakvezető kutyával való közlekedést, beszéltek a helyes segítség nyújtásról.

A látássérült kislány is beszélt magáról.

Tanai Csaba kollégánk a gyerekekkel és szüleikkel beszélget, egy asztal körül ülnek.

A gyerekek is és a lelkész úr is nagyon felkészültek voltak a látássérültekkel és a vakvezető kutyákkal kapcsolatban.

Tanai Csaba
Közösségi civil szervező

Rákosmente februári klubján a házi segítségnyújtásról beszélgetünk

 

Kedves Klubtársunk!

Szeretettel hívunk Benneteket következő klubnapunkra, 2022. február 1-jére, amelyet a Rákoshegyi Közösségi Házban (Podmaniczky Zsuzsanna u. 3). tartunk, 14:00-órai kezdettel.

Amennyiben a járványügyi helyzet lehetővé teszi, élőben is találkozhattok Fehérné Kugler Andreával, a Holdsugár Gondozási Központ vezetőjével, akit azért hívtunk meg, hogy ismertesse a házi segítségnyújtás lehetőségeit a XVII. kerületben. A programról egyúttal élő FaceBook-os bejelentkezést is tervezünk indítani, tehát az online klubunknak is ez lesz a témája, amely követhető lesz a kerület FaceBook-oldalán.

A programváltozás jogát fenntartjuk! Kérünk Benneteket, hogy maszkot hozzatok magatokkal! Részvételi szándékotokat kérjük, jelezzétek!

Elérhetőségeink:

E-mail címünk: rakosmente.szervezo@vgyke.com

Telefon: Krayné Faragó Zsuzsanna: 06 70 984 8468, Acsay Péter: 06 70 248 59 53

Kérünk, hogy amennyiben van látássérült ismerősöd, ill. ha van olyan személy, aki szívesen segítene önkéntesként a klub és más programok lebonyolításában, ajánld a rákosmenti Lámpás Klubot!

Klubjaink Rákosmente Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg

Youtube-csatornánk újdonságai

 

Egyesületünk Youtube-csatornájának kínálatából hoztunk Önöknek két újabb interjút.

Fodor Ágnes interjúja az MR1 Kossuth Rádió „Napközben” című műsorában a stratégiai megállapodásról
Braille írás-olvasás oktatása – Balázs Zsanett interjúja Koós Andrea gyógypedagógussal

A jövő héten újabb tartalommal jelentkezünk.

Köszönjük, ha feliratkoznak csatornánkra!

VGYKE

Februártól változnak a Támogató Szolgálat térítési díjai

 

Tisztelt Ügyfeleink!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Louis Braille Támogató Szolgálat 2022.02.01-től 20%-kal emeli az árait.

Továbbra is várjuk új és régi ügyfeleink megkeresését a diszpécserünkön keresztül, a megszokott módon. Két autóval, gyógypedagógussal, pszichológussal, masszőrrel és személyi segítőkkel állunk rendelkezésükre a 2022-es évben is.

Üdvözlettel:

a Louis Braille Támogató Szolgálat munkatársai