Amennyiben a taggyűlés 9 órakor nem határozatképes, úgy azt a közgyűlés az egyesületi alapszabály IV. fejezet 1/8. pontjában leírtak szerint 30 perccel később a jelenlévő tagság létszámától függetlenül megtartja.
Tájékoztatjuk, hogy Alelnök kizárólag az elnökség tagjai közül választható. A VGYKE választási szabályzata értelmében a helyszínen elnökségi póttag és MVGYOSZ küldött jelölt állítására van lehetőség.
A közgyűlésen való részvételt regisztráció előzi meg, ahol ellenőrzésre kerül a tagsági jogviszony és a 2026 évi tagdíj befizetése, ezért valamennyi tagtársunkat kérjük, hogy feltétlenül hozza magával tagsági könyvét!
Felhívjuk figyelmüket, hogy a közgyűlésen megtartandó nyílt szavazáson kizárólag a regisztrációnál átvett szavazócédulával vehetnek részt!
A helyszínen az egyesület 2026. évi tagdíja nem befizethető, és új tag felvételére sincs lehetőség. A Láthatár Segédeszköz Bolt az eseményre kitelepül, így lehetőség nyílik a Bolt által ajánlott termékek megtekintésére és megvásárlására.
Kérjük, tiszteljen meg bennünket megjelenésével. Önt és családját, kísérőjét is nagy szeretettel várjuk. Részvételére feltétlenül számítunk.
Budapest, 2026. március 24.
Meghívó Közgyűlésre
A Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete (VGYKE) a VGYKE elnökségének 8/2026. számú határozata alapján 2026. április 24-én 9 órától tartja közgyűlését, melyre szeretettel várjuk minden kedves tagtársunkat!
Helyszín:
MVGYOSZ Székház rendezvény terem (1146 Budapest, Hermina u. 47.)
Napirend:
- 1. Elnöki köszöntő (Fodor Ágnes elnök)
- 2. szavazatszámlálók megválasztása
- 3. levezető elnök megválasztása
- 4. jegyzőkönyvvezető és a jegyzőkönyv-hitelesítők megválasztása
- 5. a Felügyelő Bizottság 2025. évi beszámolójának elfogadása
- 6. a VGYKE 2025. évi beszámolójának és közhasznúsági mellékleteinek elfogadása
- 7. a 2027. évi tagdíj meghatározása
- 8. alelnök megválasztása
- 9. elnökségi póttagok megválasztása
- 10. MVGYOSZ-küldött megválasztása
- 11. egyéb információk, hozzászólások, javaslatok
Amennyiben a taggyűlés 9 órakor nem határozatképes, úgy azt a közgyűlés az egyesületi alapszabály IV. fejezet 1/8. pontjában leírtak szerint 30 perccel később a jelenlévő tagság létszámától függetlenül megtartja.
Tájékoztatjuk, hogy Alelnök kizárólag az elnökség tagjai közül választható. A VGYKE választási szabályzata értelmében a helyszínen elnökségi póttag és MVGYOSZ küldött jelölt állítására van lehetőség.
A közgyűlésen való részvételt regisztráció előzi meg, ahol ellenőrzésre kerül a tagsági jogviszony és a 2026 évi tagdíj befizetése, ezért valamennyi tagtársunkat kérjük, hogy feltétlenül hozza magával tagsági könyvét!
Felhívjuk figyelmüket, hogy a közgyűlésen megtartandó nyílt szavazáson kizárólag a regisztrációnál átvett szavazócédulával vehetnek részt!
A helyszínen az egyesület 2026. évi tagdíja nem befizethető, és új tag felvételére sincs lehetőség. A Láthatár Segédeszköz Bolt az eseményre kitelepül, így lehetőség nyílik a Bolt által ajánlott termékek megtekintésére és megvásárlására.
A VGYKE a Közgyűlésen minden tagtárs és résztvevő személy számára szendvicset és ásványvizet biztosít.
Kérjük, tiszteljen meg bennünket megjelenésével. Önt és családját, kísérőjét is nagy szeretettel várjuk. Részvételére feltétlenül számítunk.
Budapest, 2026. március 24.
Fodor Ágnes
elnök
Golyóztunk
2026.03.14.
Nem, nem begolyóztunk, hanem bowlingoztunk. Március idusán, vagyis majdnem közepén az Atte bowling klubba látogatott a lámpás klub csapata.
Izgatottan vártuk az eseményt, ugyanis a tagok nagy része még sosem volt bowlingpályán, és sosem volt bowlinggolyó a kezében, ahogy nekem sem.
Külön kihívás volt látássérültként játszani, hisz más a térérzékelés, más az érzet. Látássérült tagjaink viszont kis segítség után nagyon ügyesen golyózták le a bábukat. A programon nem a nyerés volt a lényeg, hanem a testmozgás ilyen formában történő kipróbálása, illetve a tér érzékelése, a mozgáskoordináció fejlesztése.
Hazafelé beszélgettünk, hogy ez bizony olyan program, amit máskor is szívesen megismétlünk.
Programunk a Ferencvárosi Önkormányzat támogatásával valósult meg.
Szalainé Tündi
közösségi civilszervező
Interaktív klubnap, üvegkép készítéssel
2026.03.06.
2026. márciusi klubnapunkon Balogh Mónika ólomüveg-készítő volt a meghívott vendég.
Mi is az ólomüveg készítés menete?
Az ólomüveg vagy más néven stained glass készítése 4 munkafázisból áll:
Tervrajz készítése, üvegdarabok kivágása, az elemek ólomprofillal történő összefogása, és végül a rögzítés.
Mónika templomi ólomüvegek restaurálásával is foglalkozik, de tükrök, térelválasztó elemek készítése sem áll tőle távol, mely jól beilleszthető napjai lakástrendjébe. Elmondása szerint kezdetben a Pannónia filmstúdióban dolgozott karakterrajzolóként, de szíve mindig is az ólomüveghez vonzotta, egy tanfolyam elvégzése után már csak ezzel foglalkozik, bár régebben gyerekszobákba is varázsolt mesehősöket.
A klubnapon tagjaink üvegképeket készítettek, különböző elemeket felhasználva. A látássérült tagok tapintással igazi kis csodákat alkottak, melyeket mindenki hazavihetett.
Természetesen egy kicsit a nőnapról is megemlékeztünk, meghívott vendégünk virágot és desszertet kapott ajándékba.
Vendégünkkel készített riportunk felkerül az egyesület Youtube oldalára, ahol visszanézhető, meghallgatható lesz Ruzsa Viktornak köszönhetően.
Szalai Miklósné
közösségi civilszervező
20-as évek hangulata
2026.02.18.
Egy rendhagyó dixie esten járt februári programján a IX. kerületi Lámpás Klub érdeklődő tagsága a Pinceszínházban. És miért rendhagyó?
A Benkó Dixieland Band 1957-ben alakult, amikor még bizony ez a műfaj a tiltott zene kategóriájába tartozott Magyarországon. Pár lelkes fiatal a villamosmérnöki kar 55-ös és 57-es szobájában viszont elhatározta, hogy ők ezt a különleges műfajt fogják játszani, az első nagybőgő egy szekrényre elhelyezett húr volt, de működött. Fő a találékonyság! A dixieland (vagy korai jazz) a 20. század elején, New Orleansban alakult ki a fúvószenekari hagyományok, a blues és a ragtime ötvözeteként, közös improvizációra építve. Először fehér zenészek játszották, majd a fekete közösségben terjedt el. Louis Armstrong talán a legismertebb képviselője, bár az ő zenéjében swinges elemek is felfedezhetők voltak.
A stílus magasszintű hangszertudást feltételez válaszolgatós, improvizációs formában.
A Benkó Dixieland Band megalakulása után egy ideig Dixie Kings of Hungary néven zenélt, majd visszatértek az eredeti névhez.
Az alapító, Benkó Sándor halála után új felállásban, fiatal zenészekkel kiegészítve hetente adnak műsort a műfaj kedvelőinek.
A kétórás előadás visszarepítette a hallgatóságot a 20-as évek füstös bárjaiba, az alkoholcsempészek világába, szinte megelevenedett a régi Amerika.
Remek előadás volt, kiváló zenészekkel.
Szalai Miklósné Tündi
közösségi civilszervező
Ruszin kisebbség Magyarországon
2026.02.06.
Februári klubnapunkon Filkóházi Zoltán és Ujaczki Tibor volt a lámpás klub vendége, akik a IX. kerületben a ruszin kisebbséget képviselik.
A ruszinok többszáz éve a Kárpát-medence lakói, különleges, szláv eredetű nyelvvel, mely bár hasonlít az orosz és ukrán nyelvhez, mégis eltérő.
Vendégeink elmondták, hogy a ruszinok mindig is békés, földművelő népek voltak, kerülve a konfliktusokat. Egy ideig a magyar királyság fennhatósága alá is tartoztak, a magyarokkal is békében éltek.
A szláv törzsek már a kilencedik században felvették a kereszténységet, a szláv földek patrónusai Cirill és Metód lettek.
A Rákóczi szabadságharc alatt a fejedelem zászlója alá álltak, ami abból fakad, hogy a fejedelmi birtokok nagy részén éltek ruszinok, például Munkácson.
A ruszin irodalmi nyelv alapjait Duchnovics Sándor írta le először, ABC-s és nyelvtankönyv is készült.
Magyarország jelenlegi területére Mária Terézia idején érkeztek a ruszinok, főleg Borsod megyébe. Ételeik hasonlóak a magyar konyhához, bár megnevezésükben kissé eltérnek.
Jelentősebb csoportok inkább Horvátországban és Szerbiában vannak, ott jellemző az anyanyelvi oktatás is.
Előadóinknak ezúton is köszönjük az értékes információkat.
Szalainé Tündi
közösségi civilszervező
Farsangi Mulatság Kispesten
A Kispesti Lámpás Klub február 5-én tartotta az év második klubnapját, melynek középpontjában a farsang állt. A jelenlévők részt vehettek egy virtuális fánksütésen, amelyet hitelesített mérőeszközök és összegyűrt, különböző tapintású papírok segítségével szemléltettünk.
Ezt követte Kenderes István tagtársunk jelmez-bemutatója, aki szakácsnak öltözött be. Találós kérdést tett fel nekünk, mely alapján ki kellett találnunk, milyen jelmezt öltött magára. Lejátszott egy, a szakácsmesterséggel kapcsolatos zeneszámot is, mely szintén a bemutatójának a részét képezte.
Az eseményt egy kis süteményezéssel zártuk, közben kötetlenül beszélgettünk.
Klubjaink és programjaink Kispest Önkormányzatának támogatásával valósulnak meg.
Rátóti Krisztina
közösségi civilszervező
Az áldozatvédelemről Rákosmente februári klubján
2026. február 2.
Február 22-e a bűncselekmények áldozatainak világnapja. Ebből az alkalomból meghívtuk Farkas Brigitta rendőr-őrnagyot, aki hasznos, bűnmegelőzéssel kapcsolatos tanácsokat osztott meg velünk, hogy hogyan ne váljunk áldozattá.
Majd a tagjaink hallhattak a Vakok Állami Intézetében meghirdetett bentlakásos tanfolyamokról.
A nap a téli olimpiák magyar vonatkozású sikereiről szóló előadással zárult, amelynek alkalmával egy játékos kvízzel tehették próbára az emlékezetüket tagjaink.
Acsay Péter és Krayné Faragó Zsuzsanna
közösségi civilszervezők
Mitől különleges egy kávézó?
A VGYKE „Közösségi programok” évindító részében egy újhullámos kávézóba látogatunk, melyet egy látássérült informatikus indított el tavaly barista kollégájával. Az összeállításból megtudhatjuk, hogy mitől különleges az Újbuda Központjában található kávézó.
Szerkesztő-műsorvezető: Ruzsa Viktor.
A sorozat legújabb része ide kattintva tekinthető meg.
VGYKE
Csepel a középkorban
A kép forrása: Vikipédia, Budapest XXI. kerülete
2026.01.30.
Az évindító klubon a kerület középkori történetéről volt szó. Többek között elhangzott, hogy honnan ered a kerület elnevezése, és hallhattak a magyarság történetének szempontjából fontos pozsonyi csatáról is.
A videó itt tekinthető meg.
Acsay Péter
közösségi civilszervező
A Katasztrófavédelmi Múzeumban jártunk
Január 30-án egy rendkívül tartalmas délelőttöt töltöttünk a Katasztrófavédelmi Múzeumban, ahol a tűzvédelem történetét ismerhettük meg az őskortól egészen a modern korig. A kiállítás látványosan idézte fel a múlt nagy tűzeseteit és a tűzoltás eszközeinek technikai fejlődését, miközben hiteles képet kaptunk a tűzoltók embert próbáló mindennapjairól is. A program különlegessége volt, hogy a szakmai tárlatvezetés során számos történelmi tárgyat és eszközt nemcsak közelről szemlélhettünk meg, hanem a saját kezünkbe is foghattunk, ami még testközelibbé tette az élményt.
Ez az interaktív lehetőség segített igazán átérezni a régi felszerelések súlyát és a technikai fejlődés jelentőségét, így a múzeum kincsei valóban életre keltek számunkra.
Kindl Réka
közösségi civilszervező
Évindító klubnap Józsefvárosban – Fókuszban a 2026-os év klubprogramjai
A Józsefvárosi Lámpás Klub januári klubnapjára 2026. január 30-án került sor a Kesztyűgyár Közösségi Házban. Az év első klubnapja kiváló alkalmat adott arra, hogy közösen átbeszéljük az előttünk álló időszak terveit és programjait.
A találkozó középpontjában az idei év klubprogramjainak tervezése állt. A résztvevők sorra megosztották egymással ötleteiket, javaslataikat: ki hová szeretne ellátogatni, milyen programokon venne szívesen részt.
A közös gondolkodás nemcsak hasznos, hanem kifejezetten inspiráló is volt: jó volt látni, hogy mindenki aktívan bekapcsolódott a tervezésbe, és formálta a Lámpás Klub idei programkínálatát. A klubnap végig barátságos, nyitott hangulatban telt, amely tovább erősítette a közösség összetartását.
Ezúton is köszönöm minden résztvevőnek az aktív közreműködést és a sok értékes ötletet, amelyek hozzájárulnak ahhoz, hogy az idei év is tartalmas és élményekben gazdag legyen a lámpás klub számára.
A program a Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával valósult meg.
Nagy László
közösségi civilszervező
Új hullámos kávézóban jártunk
2026.01.30.
Az Erzsébetvárosi Lámpás Klub csapata egy borongós péntek délutánon ellátogatott a Green Corner Bakery and Cafe-ba, amely egy új hullámos kávézó. Tulajdonosa egy látássérült fiatalember, aki nagyot álmodott informatikusként, hogy átnyergel a vendéglátás világába.
A program elején Dániel elmondta, 2025 tavaszán nyitottak, társa baristaként kávékat készít, ő pedig süti a péksüteményeket. Mindenki kóstolhatott különféle kávékat és péksüteményeket. Később a kávéfőző gép felépítését ismerhettük meg, és meg is tapinthattuk azt.
Kellemes délutánt tölthettünk együtt a különleges kávék, a szíves vendéglátás és egymás társaságában.
Jánosi Veronika
közösségi civilszervező