Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

A szex nem alapjog

Egyre több szó esik a magyar sajtóban is arról, ami több országban már legális, illetve az állam által támogatott szolgáltatás, hogy a mozgássérült és/vagy értelmi fogyatékossággal élő emberek prostituáltakat használva juthassanak szexuális kielégüléshez.

Olyan országokról beszélünk, ahol az általános prostitúciót is legalizálták/dekriminalizálták. Ausztráliában speciális bordélyházak vannak fogyatékossággal élő emberek számára, Svájcban „képzett érintők” állnak rendelkezésre, Hollandiában pedig államilag támogatott szolgáltatás a mozgáskorlátozott emberek részére a prostituáltak használata. Emellett többek között Csehországban és Angliában is „szexuális asszisztensek segítik” az értelmi fogyatékos, illetve mozgássérült emberek szexuális kielégülését.

Az Elle magazin témának szentelt cikke felvezetőjében ezt olvashatjuk:

Alapjog-e a szex? Képzett szexuálterapeuta, fizetett szexmunkás, önkielégítésre alkalmas segédeszközök: csak néhány azok közül a megoldások közül, amelyekkel egy-két országban megpróbálják kielégíteni a fogyatékosok, az intézetben élők nemi élet iránti igényét. Ha ugyanis feltesszük, hogy mindenkinek joga van megélni a szexualitását, akkor ez a jog őket is megilleti. A téma viták kereszttüzében áll.

Nemrég jelent meg a hír, hogy Németországban a Zöld Párt szeretné, ha a mozgássérült, beteg, vagy rászoruló emberek számára prostituáltak használatát megtérítse az állam. A napokban az Indexen is feltűnt egy a Svájcban dolgozó „szociális szexmunkásokról” szóló cikk. Az, hogy a fenti szöveg embereket (prostituáltakról lévén szó, tipikusan nőket) egy lapon említ önkielégítésre alkalmas eszközökkel, már önmagában elég sokat elárul a szolgáltatás problémásságáról.

A képen egy alsóneműre vetkőzött nő nézi magát kritikusan a tükörben, megkérdezi a barátnőjétől, hogy min kellene változtatnia, de csak ennyit mond: “a kultúrán”. A kép az eredeti írást illusztrálja

Mindenkinek joga van megélni a saját szexualitását?

Nem, nem mindenkinek joga megélni a saját szexualitását. A szexuális aktus, ha két ember között történik nem egy individuális jog: két személy jogairól beszélünk. És abban az esetben vannak mind a két ember jogai tiszteletben tartva, ha a szexuális aktus létrejöttébe mind a két ember egyértelműen és bármilyen kényszer nélkül beleegyezett – a gazdasági és társadalmi kényszereket is beleértve.

Ráadásul annak a hangsúlyozása, hogy mindenkinek joga van megélni a szexualitását (akkor is, ha például ez másokra szexuálisan káros hatással van, mint tipikusan a prostitúció esetében) azt sugalmazza, hogy a férfiaknak, akik nőket, gyerekeket abuzálnak, erőszakolnak meg, szintén joguk van megélni a saját a szexualitásukat. Ahogy a prostituáltak használóinak túlnyomó többsége, úgy a szexuális erőszak elkövetői is nagy többségben felnőtt férfiak. Fontos, hogy mit sugalmazunk a témában: az Európai Unió Alapjogi Ügynöksége 2014-es, Unióra kiterjedő kutatása azt mutatta, hogy a nők egyharmada szenvedett el fizikai és/vagy szexuális erőszakot 15 éves kora előtt, és a felnőtt nők közül tízből egy szenvedett el szexuális erőszakot 15 éves kora után, ami igen magas arány. Ez körülbelül 12 millió nőt jelenthet az EU-s országokban. A kutatásban résztvevő nők több, mint fele (53%) került már el helyeket és helyzeteket amiatt, mert félt attól, szexuálisan, illetve fizikailag bántalmazni fogják.

Ha nem az elvont elveket, hanem a társadalmi valóságot nézzük, akkor a jelenlegi, patriarchális társadalomban a férfiaknak van joguk megélni a saját szexualitásukat, akkor is, ha ezt a nők kárára teszik. A prostitúció nem egy társadalmi vákuumban jön létre, hanem a társadalom által normálisnak tekintett, általános szexualitás kontextusában, amelyben a férfiak szexhez való joga teljesen természetes, a nőknek pedig ezeknek a jogoknak kell megfelelniük.

Gyerekkoruktól arra vannak szocializálva a nők, hogy hogyan nézzenek ki és hogyan viselkedjenek ahhoz, hogy minél kívánatosabbak és kielégítőbbek legyenek a férfiak számára. A szex- és pornóipar megmondja – a férfiak szexuális fantáziájára alapozva – hogyan viselkedjenek a nők szex közben, hogy az jó legyen a férfiaknak. (A férfiközpontú szexuális kultúra jellemzője az is, hogy a pénisszel történő behatolást tekinti “valódi” szexnek, és hogy a mai napig újdonságnak számít a női szexuális élvezet legfőbb szerve, a csikló szerepének hangsúlyozása.)

Vagy akár beszélhetünk példaként az olyan általános és nagyon káros mítoszokról, hogy ha a nők nemet mondanak, az igent jelent, csak kéretik magukat – merthogy nem tudják eldönteni úgy, mint egy férfi, hogy akarnak-e szexelni, vagy sem – vagy hogy a nők szeretik az erőszakos szexet, illetve csak azzal lehet erőszakoskodni, aki hagyja. Ezek a szokások és mítoszok mind arra valók, hogy a férfiak szexuális vágyai kielégüljenek, bármik legyenek is azok, a nők jogait figyelmen kívül hagyva.

A prostitúció nem más, mint a nők szexuális kizsákmányolása

A szexipar (prostitúció) gyakorlatilag egyenlő a nők és lányok szexuális kizsákmányolásával: a prostituáltként dolgozó emberek többségében nők és fiatalkorú lányok. Ami még ennél is fontosabb: a prostituáltakat szinte kizárólag férfiak használják. Évente 2-4 millió ember – 98 százalékban nők és lányok – lesznek emberkereskedelem áldozatai, kereskednek velük szegényebb országokból gazdagabb, illetve olyan országokba, ahol a prostitúció legalizálva/dekriminalizálva van. A prostituáltak használatának legalizálása a szegénységben élő nők náluk gazdagabb férfiak által történő szexuális kihasználását jelenti, a nemi, gazdasági és globális egyenlőtlenségeket kihasználva. A prostituáltak 70-90 százaléka emberkereskedelem áldozata, tehát kényszerítve van arra, hogy a szexiparban dolgozzon.

Ráadásul, ha valaki ki is száll a prostitúcióból, a szexiparban elszenvedett rendszeres erőszak hatására hosszan tartó, akár életre szóló traumákkal kell megküzdenie: egy öt országban elvégzett kutatás például azt mutatta, hogy a prostituáltak közel 70 százaléka szenvedett poszttraumatikus stressz zavarban.

Másról beszélünk-e, mint a nők szexuális kizsákmányolásáról, amikor az állam az értelmi fogyatékos és mozgássérült emberek számára akarja támogatni a prostituáltak használatát?

Egy Angliában végzett kutatás azt mutatta, hogy az értelmi fogyatékkal élő férfiak 63 százaléka, a nőknek pedig a 19 százaléka keresne fel szívesen „képzett szexmunkásokat”. Azonban a férfiak 22,6 százaléka, a nőknek pedig csak egy százaléka volt, aki használt is prostituáltat élete során. Tehát a valós arányok a prostituáltak használatát tekintve hasonló arányokat mutatnak a férfiak és a nők között, mint a társadalom egészében.

Többen azzal kritizálják a szolgáltatást, illetve annak államilag támogatott bevezetését, hogy ugyanúgy infantilizálja az értelmi fogyatékos illetve mozgássérült embereket, ahogyan a társadalom általában. Igazuk lehet; a témában olyan címmel jelennek meg cikkek, hogy a „Szexmunkások lehetőséget adnak a fogyatékossággal élő embereknek, hogy megéljék az álmaikat”. Nem hiszem, hogy a fogyatékossággal élő embereknek annyiban különböznének az intimitással kapcsolatos álmaik, mint a nem fogyatékossággal élő embereknek: ugyanúgy vágynak intimitásra, szeretetre, kapcsolatokra, mint bárki más, amit nem egy szexmunkás használata során fognak megkapni.

Társadalmi elnyomásról beszélünk, amikor prostitúcióról beszélünk, és társadalmi problémáról beszélünk, amikor a fogyatékossággal élő emberek kirekesztettségéről beszélünk. De erre nem megoldás, hogy az egyik elnyomott csoportot támogatja az állam abban, hogy hozzáférjen a másik elnyomott csoport intézményesített elnyomásából eredő előnyökhöz. A szolgáltatás bevezetése azt bizonyítja: a nők használata nem zavarja különösebben a társadalmat – és az országokat, ahol bevezetik a szolgáltatást – illetve, hogy a férfiaknak, éljenek fogyatékkal vagy sem, a társadalom és az állam megítélése szerint jogukban áll megélni a saját szexualitásukat és ehhez nőket használni.

Merre lehetne keresni a megoldást?

Magyarországon elvileg kötelező a mozgássérült illetve értelmi fogyatékossággal élő emberek számára intimszobát fenntartani bentlakásos intézményekben, de gyakran az intézetekben dolgozók feltételekhez kötik a szoba használatát, illetve kulccsal zárják. Tehát gyakran még ezt a kényszermegoldást sem tudják megaláztatás nélkül használni az érintettek. Emellett sok bentlakásos intézményben általános, hogy a nők fogamzásgátlót kapnak – tehát nyilvánvaló, hogy élnek szexuális életet –, azonban a teherbeesés megakadályozásán kívül úgy tesznek a legtöbb helyen, mintha a szexualitás nem létezne.

Itt a legtöbb esetben rendszerszintű problémákról beszélünk: a megfelelő finanszírozás hiányáról és a szociális munkások leterheltségéről, ami miatt sokszor képtelenség a tűzoltás helyett komplex megoldásokkal válaszolni a problémákra. Emellett a nagy létszámú bentlakásos intézmények kitagolása (lakóotthonokra, lakásokra váltása), amely nagyobb autonómiát és a közösségen belüli önálló életvitelt biztosít a fogyatékkal élő embereknek, elviekben a rendszerváltás óta folyik Magyarországon, azonban nagyon lassan halad. Eddig egyetlen határidőre sem sikerült megvalósítani a vállalt változtatásokat a nagy létszámú intézmények megszüntetése érdekében.

Fontos a bentlakásos intézményekben beszélni a szexualitásról és a szexuális erőszakkal, terhességgel és nemi betegségekkel kapcsolatos prevenciós programokat vinni. Evidenciaként kellene kezelni, hogy a fogyatékkal élő embereknek ugyanúgy igénye van az intim kapcsolatokra, a szexualitásra, mint bárki másnak. Emellett fontos a fogyatékkal élő emberek kirekesztettsége ellen küzdeni, ebbe beleértve a társadalom által felépített normatív testkép-ideálokat is. De nem a nők társadalmi hátrányainak kihasználása a megoldás a problémára.

Fontos kiemelni azt is, hogy a fogyatékossággal élő férfiak is nagy arányban, de a nők halmozottan ki vannak téve a szexuális abúzus, szexuális erőszak és az emberkereskedelem veszélyének. Az értelmi fogyatékossággal élő nők könnyebben eshetnek emberkereskedelem áldozatául, mivel  könnyebben manipulálhatóak. Egy kutatás, ami a mozgássérült nők helyzetét kutatta az mutatta, hogy 40-72 százalékukat abúzálták szexuálisan élete során a testképükhöz kapcsolódó alacsony önértékelésüket kihasználva. Tehát nem kérdés, hogy a témában sürgető lenne előremutató lépéseket tenni.

Az írás szerzője: Dés Fanni

A cikk eredetileg a Kettős Mérce oldalán jelent meg, ahonnan minden a cikkben említett írás is elérhető