Vakok és Gyengénlátók Közép-Magyarországi Regionális Egyesülete

Olvashatnak-e majd a látássérültek könyveket?

A Marrákesi Szerződés azt hívatott elősegíteni, hogy a látássérültek és az olvasási képességükben más módon korlátozott személyek is hozzá tudjanak férni a kiadott művekhez. Ez a látássérültek esetében azt jelenti, hogy a kiadott műveket nagybetűssé, Braille-írásossá vagy éppen hangoskönyvvé alakítják át. A szerződés elvileg biztosítja azt, hogy ezek az átalakítások ne legyenek akadályozva a szerzői joggal kapcsolatos nehézségek miatt, egy speciális kivételt határozva meg a jogi korlátozások alól. A szerződés kidolgozói azzal érveltek, hogy az érintett személyek egyenlő esélyű hozzáférése fontosabb társadalmi érdek, mint a szerzői jog által védett közös érdekek. Ez a szerződés 2016. szeptember 30-án lépett életbe, de az EU-n belül ez még nem történt meg.

Az Európai Bizottság 2016 szeptemberében terjesztette elő azt a javaslatcsomagot, mely a Marrákesi Szerződésben megfogalmazott célokat kívánja az Unión belül is realizálni. Ezekkel az EBU elégedett, de megjelent két olyan módosítást célzó záradék, melyek elfogadása ellen tiltakozást jelentett be, mivel az eredetileg kitűzött célok elérését tenné lehetetlenné és ezért továbbra sem valósulna meg a látássérültek és más érintettek hozzáférési lehetőségének a megteremtése. Az EBU azt kívánja, hogy az Európai Bizottság eredeti javaslata kerüljön elfogadásra.

Az egyik záradék a jogtulajdonosok kártalanítását írja elő.  Ezek nem csupán adminisztratív terheket jelentenek, hanem akkora pénztömeget igényelne, ami a valóságban nem áll rendelkezésre, nem is teremthető elő, így az akadálymentesített változatok nem jönnének létre. Ebben a tekintetben figyelembe kell venni azt is, hogy a síkírást olvasni képes emberek kölcsönözhetnek a közkönyvtárakból, így nem kell mindenképpen megvásárolniuk az új kiadványokat, ezzel szemben a síkírást olvasni nem tudók ezt nem tehetik meg. Ezzel egy olyan hátrányos megkülönböztetés jönne létre (vagyis van), melyet az EU által elfogadott, az ENSZ Fogyatékossággal Élők Jogairól Szóló Egyezménye megtilt.

Az EBU állásfoglalása kiemeli, hogy az akadálymentes változatot a látó személyek nem tudják használni, vagyis nem a kiadványok egy ingyenes formátuma jön ilyenkor létre. Ráadásul az akadálymentes változatok egyébként sem tekinthetőek ingyenesnek, mivel a vakszervezetek és a könyvtárak alkotják meg, nagyon sok pénz és munkaidő ráfordításával. Az akadálymentesített változatok kölcsönzésére felhatalmazott szervezetek ezért nem kezelhetők úgy, mintha valamilyen kalóz-tevékenységet folytatnának.

A másik kifogásolt záradék a kereskedelmi forgalomban való elérhetőséggel kapcsolatos. A módosító javaslat szerint, az akadálymentes változatot előállítóknak a munka megkezdése előtt (vagy a kölcsönzés előtt) kötelességük ellenőrizni azt, hogy van-e már a kereskedelmi forgalomban akadálymentes formátum az adott példányból.

Ez életszerűtlen, mivel a kiadók csak nagyon ritkán készítenek látássérülteknek és más olvasási képességükben korlátozott csoportoknak akadálymentesített változatot. A rendelkezés azt is lehetetlenné tenné, hogy másik ország területére végezzen kölcsönzői szolgáltatást egy akadálymentes példányokkal rendelkező könyvtár. E két ok miatt eleve illogikus a módosító javaslat.

Ha a rendelkezés életbe lépne, akkor az érintett szervezeteknek és könyvtáraknak létre kellene hoznia egy olyan ellenőrző rendszert, ami a “kereskedelmi forgalomban való elérhetőséget” vizsgálná. Ez a rendszer költséges lenne, nagyon sok munkaidőt emésztene fel, ráadásul azt kellene bebizonyítania, hogy valami nem létezik. Egy ilyen bizonyító eljárás hibamentes, minden tekintetben megtámadhatatlan lefolytatása azonban nem végezhető el.

A könyvek nyilvántartására szolgáló rendszerek nem tartalmazzák ugyanis azt, hogy a könyv elérhető-e a kereskedelmi forgalomban. Egy-egy ilyen vizsgálatnak ki kellene terjednie más országokra is, aminek a gyakorlati megvalósítása ismét nagy ráfordítást igényelne, a siker garanciája nélkül. Ráadásul az, hogy egy könyv szerepel az adatbázisok egyikében, vagyis kiadásra került valamikor, az nem azonos azzal, hogy a könyv elérhető.

Egy olyan szervezet, amelyik több ország területére kölcsönöz, nem csupán országonként, azon belül nyelvenként és könyvenként kell elvégezze a vizsgálatot, hanem formátumonként is, mivel egy-egy akadálymentesítési megoldásból létezhet több is. Ezt a vizsgálatot ráadásul alkalmanként is el kellene végezni, mivel a “kereskedelemben kapható” állapot nem állandó és nem végleges. Arról nem is szólva, hogy egy frissen alapított kis kiadónak a honlapjáról letölthető hangoskönyv is megalapozhatna egy pert.

A Marrákesi Szerződés célja az volt, hogy az akadálymentesített kiadványok törvényesen, adminisztratív akadályok nélkül, engedélyezési eljárásoktól mentesen jöhessenek létre és elősegítsék az ilyen kiadványok országok közötti gördülékeny kölcsönzését. Erre azért volt szükség, mert a piac elhanyagolta a látássérülteket, megfeledkezett róluk, vagyis az érintett szervezetek nem jelentenek versenytársat a piaci szereplőknek. Ha a piaci szereplőknek célja lenne az akadálymentes formátumú művek számának a növelése, azt továbbra is megtehetik, a vakszervezetek és az érintett könyvtárak ebben nem jelentenek semmilyen veszélyt.

Az EBU azt hangsúlyozta az állásfoglalásának a végén, hogy amíg a látó emberek a közkönyvtárakban szinte mindent elérhetnek, addig a látássérülteknek ez a lehetőség nem biztosított. A módosító javaslatok elfogadásával ez a helyzet nem változna, sőt, az eddigi kölcsönzési és előállítási munkát is leállítaná, melyet az érintett szervezetek saját forrásokat használva végeznek el. Azt sem fogadják el, hogy a kiadói ágazatot érdekeltté lehetne tenni az akadálymentes formátumok előállítására, hiszen erre az elmúlt sok-sok évtized alatt nem volt példa és hiányzik a hajlandóság is.

Az állásfoglalás részleteiről a bmmu@once.es email-címen kérhető felvilágosítás, vagy az EBU központi irodájában is, az ebu@euroblind.org címre írva. Az állásfoglalás teljes magyar nyelvű fordítása letölthető az MVGYOSZ honlapjáról is.