Meghívás a XV. kerületi klubdélutánra

Kedves XV. Kerületi Látássérült Társunk!

A XV. Kerületi Látássérültek Klubja következő – ötödik – klubnapját április 8-án tartja, 14-16.30 óra között, a Nyitott Ajtó Együttműködési Iroda helyiségében,

1156 Budapest, Páskomliget u.6.

(az Újpalotai Vásárcsarnokkal szemben, a CIB Bank mellett)

Tagtársunk, Contireas Enrique tart előadást az agyunk működéséről és az érzelmi világunkról.

Megközelíthető: a 196, 296, 96, 130, 231 buszokkal, valamint a 69-es villamossal (Vásárcsarnok megálló).

A részvételi szándékodat jelezzed Csukáné Polyák Erzsébetnél 06-70/773-4054-es, Moldován Eszternél a 06-30/498-9659-es telefonszámon, vagy a lampas.xvker@gmail.com E-mail címen, illetve a Facebookon a XV. kerületi látássérültek zárt csoportjában.

Mindenkit sok szeretettel várunk,

hívd el a hozzátartozóidat, a barátaidat is!

Nőnap és Postamúzeum

Sokan gyűltünk össze az újpesti klubnapunkon március 2-án, melyen egy hatalmas meglepetéssel szerettünk volna kedveskedni a vendégeinknek. Nőnap alkalmából zenei és irodalmi program várt minden megjelent klubtagot. Szabó Gábor zongorázott, Kulman Tibor pedig a saját verseit adta elő. Az előadás után sokat beszélgettünk a művészekkel.

20160302_15210920160302_152121

Március második hetében aztán újra találkoztunk. A nap melegített, a szél fújdogált, mi nevetgéltünk, az emberek pedig csak találgatták, hogy vajon mitől van ilyen fene nagy jókedve ennek a kis társaságnak. Holott mi csak egyszerűen örültünk egymásnak, és az újabb közös programnak.

20160322_104224 20160322_104636

Egy kisebb séta után, mely a Hősök teréről indult, meg is érkeztünk és már követtük is a tárlatvezető hölgyet. Sok-sok minden elénk tárult a Posta történetéből, amire nem is gondoltunk volna! Rengeteg a látnivaló: gépek, járművek, alkatrészek, postaládák, levelezőlapok, képeslapok, I.világháborús levél-gyűjtemények, távírászközpontok, hírközlési tárgyak, és még sokáig lehetne sorolni, nem beszélve a sok érdekes történetről.

Mindenkinek ajánljuk ezt a pazar programot tárlatvezetéssel, amely tényleg tele van csupa érdekességgel! Mi nagyon jól kikapcsolódtunk, és önfeledten merültünk bele az ott töltött időben a levelezés történetébe.

Kulmanné Era és Szélesné Panka

Meghívó porcelánkiállításra

Egy különleges porcelángyűjtemény megtekintésére hívunk mindenkit a Kispesti Helytörténeti Gyűjteménybe (XIX. Csokonai u. 9.). Sebők Judit magángyűjtő és  kutató figurális porcelángyűjteménye mutatkozik be a Kispesti Helytörténeti Gyűjtemény Gyűjtők és gyűjtemények című kamarakiállítás-sorozatának negyedik állomásán, amely az 1960 és 1980 közötti magyar porcelángyártás történetét, jellegzetes figuráit és tervezőit mutatja be.

A kép forrása: http://uj,kispest.hu

A kép forrása: http://uj.kispest.hu

A különleges tárlatot 2016. április 14-én 16 órától fogjuk megnézni.

Odajutás: a hármas metró Határ út megállójától az 50-es villamossal a negyedik megálló. A villamos Fő utcai megállójában fogunk találkozni 15.45-kor.

Jelentkezéseiteket várjuk telefonon, vagy e-mailben.

Emailben: lampas.kispest@gmail.com

Telefonon:

Bernát Zsu: 06-30-498-9127

Puchnyák István: 06-70-984-8868

Mindenkit sok szeretettel várunk!

„Mindent lehet, csak akarni kell!”

kép

Hogyan veszítetted el a látásodat és miként élted meg az új élethelyzetet?

21 éves koromban egy orvosi műhibából kifolyólag elveszítettem a látásom. Óriási tragédia ért és újból fel kellett állnom. A sok biztatás mellett erős akaratra is szükségem volt ahhoz, hogy elinduljak biztos úton.

Milyen ösvényen indultál el?

Marosvásárhelyen születtem és ott nőttem fel, egy erdőszéli, eldugott kis területen. Reménytelen volt részemről, hogy vakon ott tovább éljek. 1990. április 27-én hivatalos engedéllyel átjöttem Budapestre, az Idővel Vakult Személyek Osztályára. Itt tanultam meg
közlekedni, háztartási munkát végezni, vásárolni és különböző képzéseket végigcsinálni. Ezek telefonkezelő, masszőr, reflexológia, európai üzleti asszisztens és mentorszülő képzések voltak, utóbbi pedig különösképpen felkeltette a figyelmemet.

Hogyan alakult a magánéleted?

1990. december 8-án férjhez mentem és született egy gyönyörű kislányom Orsolya, aki jelenleg 13 éves. Sajnos 19 év után elváltam és egy teljesen önálló életet kezdtem el. Sokat küzdöttem és harcoltam, hiszen az iskolai képzések és a tanítás alatt is bizonyítanom kellett, hogy vak szülőként is megállom a helyem és jó példát mutatok gyermekem számára.

Jelenleg is tagja vagy a VGYKE-nek. Miben tudtak Neked segítséget nyújtani az egyesület szolgáltatásai?

Sok segítséget kapok a VGYKE-től, például a mostani munkahelyemet is az elnök asszony, Fodor Ágnes ajánlotta. Ezen kívül még a Támogató Szolgálattól is kértem segítséget. Szeretek kulturális programokon részt venni, melyre sor került már az újpesti Közösség Lámpásai által. Továbbképzések terén is óriási segítséget kaptam az egyesülettől, és nyitott vagyok még több olyan képzés elvégzésére, amelyre szükségem lehet a munkám kapcsán.

Hogy érezted magad az előző, és hogy érzed magad a mostani munkahelyeden?

Talán mondhatom, hogy elértem azt a sikert, amire vágytam. Mentorszülőként a VGYKE-nél dolgoztam, melynek jelenleg is tagja vagyok, és továbbra is önkéntesen vállalom a segítségnyújtást. Sok tapasztalatot szereztem ebben a munkakörben, és sokat tanultam más szülőktől is, akik hasonló helyzetben voltak gyermekeikkel.

Jelenleg a NISZ Zrt.-nél dolgozom: a telefonközpontot kezelem. Napi 9 órában vagyok bent, ami leköti a napom háromnegyed részét. Nem könnyű, hiszen ez egy új munkakör és rendszer, amit el kellett sajátítanom. Azt vallom, hogy mindig szüksége van az embernek tanulásra és továbbképzésre.

Miként sikerül áthidalni a különböző akadályokat a közlekedésben és a munkahelyen?

Nagyon nehéz vakon munkát találni. Sajnos sokan elhagyják magukat, begubóznak, nem fejlődnek, és nem törekszenek a magasabb életszínvonalra. Sok akaraterőre és kitartásra van szükség. Nem könnyű közlekedni bizonyos területeken, ahol nagy a tér és nincs támpontom, így hát alkalomadtán szükségem van látó ember segítségére. Általában örömmel segítenek, de van, amikor csak megnéznek és elmennek mellettem.

Mik a terveid, álmaid a jövőre nézve?

Szeretném, ha a közeljövőben könnyebb lenne az életem, találnék egy segítőtársat, aki megkönnyítené a mindennapjainkat a lányommal. Az egyesület által pedig szeretnék segítséget nyújtani más sorstársaknak, és megmutatni, hogy mindent lehet, csak akarni kell!

Ivanova Daniela

Mozgalmas tavasznyitó Kispesten

Kispest lámpásai a Láthatár Bolttal közösen kerestek fel nyugdíjas klubokat március 9-én és 10-én. Felkeresték a Kertvárosi Gondozási Központot, a Lila Akác Gondozási Központot, valamint a Wekerlei Gondozási Központot. A Láthatár Bolt képviseletében Kiss Márta tartott vásárlással egybekötött árubemutatót. Mi, lámpások, a VGYKE-t mutattuk be, valamint információkat adtunk a kerületben működő Lámpás Klub tevékenységéről.

kertvárosi Lila akác

Az idén, az eső a KMO színháztermébe kényszerítette a március 15-ei ünnepi önkormányzati műsort a Kossuth térről. Előtte a kerület vezetői mellett az intézmények, a pártok, az egyházak és a civil szervezetek képviselői, valamint a kispestiek tették le koszorúikat és virágaikat Kossuth Lajos szobra elé. Mi is ott voltunk a megemlékezésen.

kmom 15

Már jó ideje terveztük, hogy majd egy újbudai klubbal közös kiránduláson felkeressük a Várkert Bazárt. Erre március 16-án került sor.

vkb modern alkotás CSAPAT

A Várkert Bazár Budapest I. kerületében található, az Ybl Miklós téren. Kiemelt műemlék, a világörökség része. Bár hűvös idő volt,  a séta jól esett a friss levegőn. A sok látnivaló és a lenyűgöző panoráma kárpótolt bennünket.

vkb szobornézés várkert fent

A Várkert Bazár egy igazi kuriózum: a Várhegy oldalában található neoreneszánsz építmény 1875 és 1883 között épült az egyik legnagyobb magyar építész, Ybl Miklós tervei szerint. Egykor csodás díszkert, gloriett, díszkutak, grották és a testőrök házai is hozzá tartoztak.

Itt működött az Ifjúsági Park 1961 és 1984 között, de ezután elhanyagolták a területet. A világ száz legveszélyeztetettebb műemléke között volt a 2014-es felújításáig.

várkert szökőkút vkb váza

Ma egy szuper mozgólépcső segíti az összeköttetést az eddig is forgalmas Budai Vár és a Duna partja között. A tervek közé tartozik, hogy egy új kulturális teret hoznak létre kiállítóhelyekkel, színpadokkal, díszkerttel (Neoreneszánsz kert), parkkal és vendéglátó helyekkel. Ezeknek az előkészületei már ma is megtekinthetőek. Amit alkalmunk volt ezekből megnézni és megtapintani, már az is nagyon jó élmény volt a számukra.

Bernáth Zsu

Felhívás Speciális Filmes Alkotótáborban való részvételre

tata hotel fotó

A speciális filmes közösségeken túl, szívesen fogadják civil független filmesek jelentkezését is egy kellemes, közös hét eltöltésére, ahol ismét a FILM áll a középpontban.

A táborban részt vehetnek speciális filmes csoportok, közösségek és egyéni alkotók is segítőikkel, ahol lehetőség nyílik a filmes alapok elsajátítására és a már meglévő tapasztalatok tovább bővítésére. Filmes előadók jóvoltából sok érdekes információval gazdagodhatnak a résztvevők, de főként a gyakorlati filmes munkára, a filmek készítésére fordítják majd a hangsúlyt a szervezők.

A tábort 2016. július 25-29. között kerül megrendezésre Tatán az Öreg-tó Club Hotelben.

 

Forrás: rehabportal.hu

Cél: megismertetni a vakok életét

fotó

Az úgynevezett érzékenyítő programban saját élményeken keresztül próbálják közelebb vinni a gyerekeket a vak- és gyengénlátó emberekhez. A vak férfi a közelmúltban az „esélyteremtésért – díjat” vehette át Debrecenben.

A környezetünkből szerzett információk csaknem nyolcvan százalékát a látásunk adja. Aki elveszíti látását, az könnyen kívül reked a társadalmon. Szakáll Zsombor és vakvezető kutyája, Dennis a látássérültek mindennapjait próbálja bemutatni a gyerekeknek. Az elmúlt időszakban bejárták Hajdú-Bihar megye számos települését.

– A kisebb gyerekek nagyon érdeklőek – meséli a férfi – szívesen beszélnek saját élményeikről is. Elmondják, hogy ki visel szemüveget a családban, kinek rossz a szeme, hogyan segítenek a vak embereken, ha erre lehetőségük adódik. A kiskamasz korosztály már nehezebben nyílik meg, de ők is örömmel fogadnak minket. Nagyon szeretik a vakvezető kutyát, külön érdekesség számukra, hogy láthatják munka közben, milyen ügyesen vezet. Az érzékenyítés során az egyik legszívbemarkolóbb élményem az volt, amikor értelmi fogyatékosok között jártam egy terápiás foglalkozáson. Az otthonban az egyik kislány, aki nagyon ritkán beszél, néha két hétig sem szólal meg, azt mondta Dennisnek, hogy „szeretlek kutya”. Egy járókerettel közlekedő kislány pedig, tizenkét lépést tett velünk a kutya pórázát fogva, holott korábban soha nem tett egyetlen lépést sem a járókerete nélkül.

Megismerni a vakok életét

Szakáll Zsombor azt mondja, azért jár érzékenyítésre, hogy megismerjék a vak emberek életét, hiszen sokan nem is tudják elképzelni, milyen az, ha valaki nem lát.

– A látó emberek számára szinte felfoghatatlan a vakság. Sokan abban is bizonytalanok, hogyan lehet egy vak embernek segíteni, miként lehet minket megszólítani. Ennek az a módja, hogy megérintjük és megszólítjuk a vak embert, és mindent mondani kell szóban is. Ha éppen a zebrán akar valaki átkísérni, akkor mondania kell, hogy most zöldre váltott a lámpa, indulhatok. Ez is nagy segítség lehet, ha nincs vagy nem működik a lámpa hangjelzése. Nagy forgalomban különösen nehéz számomra, ha sokat kell várakozni.

Pótolhatatlan segítség

A vakvezető kutya pótolhatatlan segítséget nyújt a vak embereknek. Kevés kutya felel meg a magas követelményeknek, hiszen nemcsak nyugodtnak, okosnak, barátságosnak kell lenniük, hanem mindenben fegyelmezetten hallgatniuk kell gazdájukra és biztonsággal kell vezetniük őt.

– Én például mindig megengedem, hogy megsimogassák a kutyát, de ez nem helyes, mert ez elvonhatja a figyelmét a feladatáról. Persze vannak kivételes esetek. Egyszer sétáltunk Denisszel, éppen a Nagyerdő felé indultunk, amikor odarohant egy kisgyerek és megsimogatta a kutyát. Aztán odalépett a kisfiú édesapja és mondta, hogy a kisfia autista. A gyerek nevetett, nagyon boldog volt a kutya miatt, nekem pedig csodálatos érzés volt ez a találkozás. Vannak persze szomorú esetek is, előfordult például, hogy nem engedtek be egy százforintos boltba, mondván, hogy kutyával nem lehet oda belépni. A legtöbb helyen azonban segítőkészek, mikor bevásárolok, a bolti alkalmazottak szívesen összerakják a kosaramba, amire szükségem van.

Szakáll Zsombor a szüleivel él Debrecenben. Azt mondja, hogy már az emberek mozgásából megismeri, hogy ki közeledik felé.

– Ha bent ülök a lakásban és jön a lift, rögtön tudom, hogy édesapám vagy édesanyám jön haza. Majdnem olyan kifinomult a hallásom, mint egy kutyának – mondja nevetve.

Evangéliumi hangtár

A vakmisszió munkatársa elárulta azt is, hogy tovább folytatódik az evangéliumi hangtár bővítése és digitalizálása. Eddig már jóval több, mint tízezer kazettát gyűjtöttek össze, könyvek, rádiós anyagok, riportok, előadások, hangoskönyvek felvételei hallhatók rajtuk.

– Folyamatosan digitalizálom a régi igehirdetők hangját, például id. Fekete Károly, Zimányi József vagy Visky Ferenc igehirdetéseit. Nyolc évvel ezelőtt elkészítettük a vakok hangos bibliáját is, amit először kazettán adtunk ki, majd azóta már digitalizáltuk is. Ez a hangos biblia tartalmazza az Ó – és újszövetségi részeket egyaránt és sikerült eljuttatunk a határon-túli magyarokhoz, sőt a tengeren túl élő vak testvéreinkhez is.

Szakáll Zsombor nemcsak a vakmisszió munkatársaként dolgozik,- koordinálja a vakok életét, szervezi programjaikat, áhítatokat tart, – hanem hivatásos önkéntesként is tevékenykedik. Az esélyteremtési díjat Szakáll Zsombor, valamint a Látássérültek Észak- alföldi Regionális Egyesülete vehette át Debrecenben.

Forrás: rehabportal.hu

A 3D-s nyomtatásnak köszönhetően a látássérült anyukák is „láthatják” a babájukat

A rohamosan fejlődő 3D-nyomtatás az egészségügyben is egyre nagyobb teret hódít magának, ennek köszönhetően már tudnak szerveket nyomtatni, amivel életeket menthetnek. Mindemellett óriási  örömet tudnak szerezni annak a családnak, akik nem érzékelhetik és „láthatják” az odabent lakozó gyermeküket, míg ki nem bújik a pocakból.

fotó

A kinyomtatott ultrahangképre még azt is ráírták, hogy mi a baba neme, így az édesanyának nem az orvostól kellett megtudnia, hanem saját maga olvashatta le, hogy a szíve alatt egy kisfiút hord.

 

Forrás: csaladhalo.hu

Séta az autizmussal élőkért

kép forrása: www.healthcommunities.com

kép forrása: www.healthcommunities.com

Bővebb információk:

A séta végén a Március 15-e téren Szalóki Ági énekel, Fekete Gy. Viktor gitározik, Darvas Kristóf digitális zongorán kísér, valamint Dénesné Spitzer Éva mond beszédet.

A programot piknikkel zárjuk, oszd meg velünk a legjobb sós vagy édes sütidet!

Gyere, sétálj velünk és viselj aznap valami kéket!

Az Újpest Lámpásainak klubnapi meghívója

kép forrása: weknowyourdreamz.com

kép forrása: weknowyourdreamz.com

Témáink:

A megszokott időben, április 6-án, 15:00 órai kezdettel, kísérővel, vagy nélküle, számítunk megjelenésetekre.

Bővebb információk:

Színház és hegymászás Szentendrén

A Békásmegyeri Közösségi Házban gyűltek össze a szentendrei és a harmadik kerületi lámpás klubok tagjai egy rendkívüli alkalomból február 26-án. A Színház a kulisszák mögött címet viselő rendezvénysorozat aktuális előadására mentek el, ahol Molnár Piroskáról volt szó.

kulisszatitkok kulisszak_mogott

A Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas színésznőt, aki érdemes és kiváló művész, valamint a Nemzet Színésze és még egy sor más elismerés birtokosa, életkorától és ízlésétől függően, mindenki más-más szerepből ismerte. Az előadáson ok érdekességet megismerhettek a kedvencükről, valamint a vidám történetek meghallgatása mellett még fényképeket és archív felvételeket is megnézhettek a klubtagok.

A márciusi klubnap témája a a Mont Blanc megmászása volt. A klubot vezető Hajnalné Filipich Adrienn, egy kalandos és érdekes hegymászó túra keretében jutott fel a 4810 méter magasságban elhelyezkedő csúcsra, még 2005-ben.

20160304_1 20160304_2

Adrienn beszámolt a látványról, felidézte a hegymászó túra nehézségeit és a megoldandó váratlan helyzeteket. A túráról hozott fényképeket is, melyekben Susovich Erika narrálásának köszönhetően, mindenki gyönyörködhetett és megtudhatott valamit arról, hogy milyen a Mont Blanc környékén túrázni.

Hajnalné Filipich Adrienn
közösségi civilszervező

inneltrade_logoA VGYKE szentendrei Lámpás Klubjának programjai megvalósítását az Inneltrade Kft. támogatta, melyért ezúton is hálás köszönetet mondunk!